MÚLT
A Rovatból

A Fekete Gyöngyszem és az álomfoci kora – 80 éves Pelé, a futball egyetlen háromszoros világbajnoka

Senki sem tett annyit a játék népszerűsítéséért, mint ő


Kisiskolás koromban, ha egy számomra nehezebb tantárgyból, például szépírásból jó jegyet kaptam, kérhettem valami kisebb jutalomajándékot. Nyolcévesen már imádtam a focit, nemcsak nézni és a labdát rúgni, hanem a vérre menő gombfoci-csatákat is. Így ilyenkor többször is gombfoci-csapatot kértem. A Fehérvári úton volt egy trafik, ahol rengetegféle képes gombfocit lehetett kapni. Itt találtam meg óarany-zöld színben a brazil válogatottat, és ott láttam meg először egy mosolygós fekete fiatalember fotóját, akinek akkor már csodájára járt a világ.

Ő volt Edson Arantes do Nascimento, azaz Pelé, a „Fekete Gyöngyszem”, aki ma ünnepli 80. születésnapját.

Nem fogok belemenni abba az értelmetlen vitába, hogy ki minden idők legnagyobb futballistája, Puskás, Pelé, Cruyff, Maradona, esetleg Messi, hiszen az összehasonlítást eleve lehetetlenné teszi, hogy különböző korokban játszottak, és bár a foci alapjai nem változtak, de szellemisége annál inkább. Pelé, aki 1956-ban, még 16. születésnapja előtt játszotta első felnőtt profi mérkőzését, és 1977-ben a New York-i Cosmosban fejezte be pályafutását, egy olyan fociuniverzum legfényesebb csillaga volt, amikor a szép, szellemes, gólra törő játék dívott, amikor a brazil labdaművészek nemcsak eredményességükkel, hanem sokszor már-már pimasz trükkjeikkel kápráztatták el a közönséget, és ugyanúgy élvezték a mutatványokat, mint a nézők.

Pelé mindent tudott a labdával, mindkét lábbal, fejjel, képes volt a legváratlanabb megoldásokra, mindehhez remek fizikuma is volt: 172 cm-éhez 68 kg tömör izom járult. Két évtized alatt több mint 1200 gólt lőtt, de sportszerűségével, szerénységével, az ellenfél feltétlen tiszteletével is kivívta a futball-barátok szeretetét világszerte.

Nevének eredetét és jelentését homály fedi, állítólag iskolatársai ragasztották rá gúnyból, mert rosszul ejtette ki egyik kedvenc játékosa nevét. A Minas Gerais állambeli Três Corações városában született 1940. október 23-án, de Bauruban (Sao Paulo) nőtt fel nagy szegénységben. Apja tanítgatta focizni, de egy időben még labdájuk sem volt és a kis Edson, akit szülei a nagy feltalálóról, Thomas Edisonról neveztek el, újságpapírral kitömött zoknival és grapefruitokkal ügyesítette magát. Ma már kevesen tudják róla, hogy egy helyi teremfoci-bajnokságon figyeltek fel rá, ahol 13 évesen a nála sokkal idősebbeket is megszégyenítette és gólkirály is lett. Baurui edzője vitte el őt a Santosba azzal az ajánlással, hogy „ő lesz a világ legnagyobb játékosa.” Még nem volt 16 éves, amikor góllal mutatkozott élete csapatában.

Tizennyolc éven át szolgálta a fehérmezeseket, pedig a legnagyobb európai klubok versengtek érte a Real Madridtól a Milanig. Jellemző, hogy 1961-ben maga a brazil elnök Janio Quadros nyilvánította őt „nemzeti kincsnek”, hogy egyszer s mindenkorra elejét vegyék a csábításoknak.

Addigra Pelé már minden idők legfiatalabbjaként, 17 évesen, 9 hónaposan két gólt lőtt az 1958-as vb-döntőn a házigazda svédeknek, előtte pedig az elődöntőben mesterhármast ért el a bronzérmes franciák ellen.

Az sem mellékes, hogy az aranymezesek közül egy akkor még „Mazzola” néven szereplő, nála két évvel idősebb játékost szorított ki, aki a következő másfél évtizedben a legnagyobb olasz klubokban szórta a gólokat: José Altafinit. Innentől kezdve egészen 1971-ig csak akkor lehetett másé a „Seleção"-ban a 10-es számú mez, ha sérült volt. De azért ne felejtsük el azt sem, hogy micsoda világklasszisok vették körül az ifjú királyt: a kapus Gilmar, a két nagyszerű szélsőhátvéd, Djalma és Nilton Santos, a karmester Didi, a másik gólvágó Vavá, a kiszámíthatatlan cselgép Garrincha, vagy a később szövetségi kapitányként is világbajnok Zagalo nevét ma is áhítattal ejtik ki a focirajongók.

Úgy tűnt, a csoda az 1962-es chilei világbajnokságon folytatódik: Pelé az első meccsen Mexikó ellen előbb kiosztott egy gólpasszt, majd négy védőt kicselezve lőtte be csapata második gólját. A következő meccsen, Csehszlovákia ellen azonban egy távoli lövésnél olyan súlyos húzódást szenvedett, hogy számára véget ért a sorozat. A világbajnoki cím így is megillette őt, és még az év őszén kárpótolta magát, amikor a Santossal a Benfica ellen elnyerte az Interkontinentális kupát.

A lisszaboni 5-2-es brazil győzelemmel végződő találkozón Pelé három gólt lőtt, ezt tartja élete legjobb meccsének. Ez volt egyébként azon kevés mérkőzések egyike, amikor szemtől szembe került a kor másik futballzsenijével, Eusebióval, aki csapata két gólját lőtte és akit „európai Peléként” is emlegettek – tévesen, mert mozambiki születésű volt…

Az 1966-os angliai vb pedig valóságos rémálom volt Pelének. Bár a bolgárok elleni nyitómeccsen elért szabadrúgás-góljával ő lett az első játékos a világon, aki három vb-n is gólt tudott lőni, annyira összerugdosták, hogy kénytelen volt kihagyni a magyarok elleni találkozót. Még nem volt teljesen egészséges, amikor a csoportból való továbbjutást eldöntő portugál-brazil mérkőzésre kénytelen volt beállni. Egy Morais nevű védő azonban gondoskodott róla, hogy a „Fekete Gyöngyszem” harcképtelenné váljon. A kétszeres győztes kiesett, Pelé pedig nem akart többé világbajnokságon részt venni.

Szerencsére 1969-ben meggondolta magát – november 19-én lőtte be a Maracana stadionban, a világ legnagyobb futballszentélyében profi pályafutásának 1000. gólját a Vasco da Gama elleni bajnokin - és az 1970-es mexikói vb újra róla szólt.

„Hihetetlen, Pelé, a király egy szolga szerepében” – máig emlékszem a Népsport vb utáni értékelésére.

Minden idők tán legjobb, de mindenképpen legszebben játszó brazil válogatottjában Pelé nem csupán góljaival, egész védelmeket romba döntő egyéni akcióival, elképesztő cseleivel tűnt ki, hanem indításaival és nem utolsósorban gólpasszaival: az olaszok elleni döntőben saját gólja mellett két tökéletes assziszttal kínálta meg Jairzinhót, illetve Carlos Albertót. Tehát úgy volt vezéregyéniség, hogy egyszerre villogott és a legnagyobb alázattal rendelte alá magát a csapatjátéknak. Még néhány nem sikerült megmozdulása is örökké emlékezetes marad:

a félpályáról küldött kapura lövése a csehszlovákok ellen, vagy az angolok elleni fejese, amelyre Gordon Banks „az évszázad védését” produkálta. Persze most is mesteri futballisták voltak körülötte, a fentiek mellett Gerson, Tostao és Rivellino játéka is örökre emlékezetes marad.

Pelé a csúcson, 1971-ben fejezte be válogatottbeli szereplését 92 mérkőzéssel, 77 góllal és 3 világbajnoki címmel. A Santostól 1974-ben köszönt el, de egy nagy kalandja még hátra volt. A New York Cosmos csapatához szerződött, hogy népszerűsítse az akkor Amerikában még gyerekcipőben járó hagyományos focit. Bár sokan fanyalogtak döntése miatt, és egy ideig az őt követő hírességek – Chinaglia, Beckenbauer, Neeskens, Marinho – nyomán valóban úgy tűnt, hogy az egész nem más, mint egy kis „mellékes” lemenőben lévő sztárok öreg napjaira. Ha viszont azt nézzük, hogy Pelé New York-ba érkezése után 20 évvel az Egyesült Államokban már világbajnokságot rendeztek, és az amerikai válogatott jelenleg a FIFA-rangsorban a 23. helyen áll, kicsit más az optikája.

Pelé a következő évtizedekben sem szakadt el kedvenc sportjától. Bár edzősködést sosem vállalt, számos oktatófilmhez adta a nevét, az 1974-ben megjelent Futballozz Pelével (Play Football with Pelé) című könyvéből filmsorozat is készült. Napjainkban az interneten láthatók pályafutásának legszebb pillanatai, amelyek önmagukért beszélnek.

A sors úgy hozta, hogy Pelé soha nem játszott magyarok ellen vb-n, de még barátságos válogatott meccsen sem. Így is volt két azóta is sokat emlegetett találkozás: az egyik 1967 januárjában, amikor a Chilében rendezett Hexagonal tornán a végső győztes Vasas és a Santos is megmérkőzött egymással.

A futballtörténet szép pillanata Pelé és az akkor Európa egyik legjobb góllövőjének tartott Farkas János közös fotója. Egy évvel később újra egymás ellen léptek pályára, ezúttal Rio de Janeiróban, a Brazília-Világválogatott meccsen. Farkas mellett Albert Flórián, Novák Dezső és Szűcs Lajos képviselte a magyarokat. Három olimpiai bajnok és egy Aranylabdás… 1980-ban aztán végre Budapesten is kifutott a gyepre a Fekete Gyöngyszem – színészként. Az MTK-pályán forgatták ugyanis John Huston Menekülés a győzelembe című filmjét, ami valójában Fábry Zoltán Két félidő a pokolban című alkotásának amerikanizált remake-je volt.

A futballzseni, akit 2000-ben a FIFA az évszázad labdarúgójának választott, majd 2014-ben eddigi egyetlenként tiszteletbeli Aranylabdás lett, a magánéletben nem volt szent: háromszor nősült, utoljára 2016-ban, különböző kapcsolataiból nyolc gyermeke született.

Ő sem tudott ellenállni a politika csábításának, 1995 és 1998 között hazája sportminisztere volt, de különböző korrupciós ügyek árnyékot vetettek rá és – legalábbis hazájában – megtépázták nimbuszát.

Sokkal nagyobb rokonszenvvel kísérték jószolgálati nagyköveti tevékenységét az UNICEF keretén belül, és még az elmúlt években is rendszeresen megjelent olimpiákon, futball-világbajnokságokon. A mai focival és sztárjaival kapcsolatos nyilatkozatai nem mindig arattak osztatlan tetszést, de végül is érthető, hiszen a mai játék és ami körülveszi, ma már egészen más, mint az ő fénykorában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
35 éve hiába várják haza Farkas Helgát – még ma is az eltűntek listáján szerepel
A magyar kriminalisztika egyik legismertebb ügyében az orosházi lány 1991. június 27-én tűnt el. Holtteste soha nem került elő, és bár az ügyben született ítélet, a rendőrség továbbra is eltűntként kezeli.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. június 27.



Éppen harmincöt éve egy dél-alföldi országúton nyoma veszett egy 17 éves lánynak, és a magyar kriminalisztika azóta sem tudja megmondani, mi történt vele. A zsarolók 500 ezer márkát követeltek, a hívások egyszer csak elnémultak, a holttest soha nem került elő. 2026. június 27-én a rendőrség honlapján még mindig eltűnt személyként szerepel Farkas Helga.

Az eltűnés 35. évfordulóján az ügy továbbra is lezáratlan, a lányt a hatóságok jelenleg is eltűntként tartják nyilván. A nyomozás egyik legvalószínűbb verziója szerint Helgát elrabolták, majd megölték, holttestét pedig az Orosháza–Gádoros–Szentes térségében gázolajjal leöntve elégették – írja a beol.hu. Ezt a feltételezést egykori koronatanúi vallomások is erősítették a hatóságok előtt.

A rejtély 1991. június 27-én, egy csütörtöki napon kezdődött, amikor az érettségi ajándékként kapott tűzpiros sportkocsijával Orosházáról Szegedre tartó Farkas Helga sosem ért haza.

Még aznap éjjel csörgött a család telefonja: egy suttogó férfi 500 ezer nyugatnémet márka váltságdíjat követelt, ami akkoriban hatalmas összegnek, nagyjából 22 millió forintnak felelt meg.

A zsaroló három nap alatt 14 alkalommal hívta a szülőket, de június 30-án a kapcsolat megszakadt, a pénz átadására pedig sosem került sor. A lány autóját később az algyői Tisza-hídnál találták meg a rendőrök.

Évekkel később a nyomozók látóterébe került két férfi, Cs. József és J. Benedek. A gyanú szerint ők rabolhatták el a lányt, és a zsaroló telefonok is azért hallgattak el, mert a két férfi tudomást szerzett arról, hogy a rendőrség figyeli őket. Az ügy végül a bíróságon folytatódott, ahol 2000-ben a Legfelsőbb Bíróság közvetett bizonyítékok alapján ítélte el Cs. Józsefet.

A bíróság bűnösnek találta részben Farkas Helga „személyi szabadságának társtettességben való megsértéséért”, amiért jogerősen tíz év szabadságvesztést kapott.

Azt a vádat, hogy a férfi 1995-ben végzett volna társával, J. Benedekkel, nem sikerült bizonyítani. Cs. József az eljárás során mindent tagadott, végül 2006-ban, jó magaviselete miatt szabadult a börtönből. A hírek szerint azóta külföldön kezdett új életet.

Az apa, Farkas Imre, aki 2022-ben elhunyt, a lánya eltűnése után mindent megmozgatott, hogy megtalálja. Magánnyomozókat fogadott, újság- és tévéhirdetésekben üzent az elrablóknak, sőt, a kor egyik legismertebb parafenoménjét, Uri Gellert is felkérte a segítségre.

A magyar emberrablások történetének egyik legrejtélyesebb esetét a sajtó időről időre feleleveníti. A 30. évforduló környékén megjelent cikkek a két gyanúsítottra és a holttest-megsemmisítési verzióra fókuszáltak. Később, 2022-ben egy volt nyomozó interjúban beszélt egy lehetséges olasz maffia-szálról, de ez az elmélet sem hozott áttörést. A legtöbb összefoglaló arra jutott, hogy bár az ügy egyes vádpontokban jogilag lezárult, a legnagyobb kérdés továbbra is megválaszolatlan, miközben a hatóságok nem találták meg Farkas Helga feltételezett gyilkosát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
MÚLT
A Rovatból
Kőpaloták dőltek romba, a vályogkunyhók állva maradtak – egy ősi trükk mentett életeket a legnagyobb magyar földrengésnél Komáromban
A magyar történelem legpusztítóbb, 6,3-as erősségűre becsült földrengése során a paraszti építészet meglepően hatékonynak bizonyult. A rugalmas szerkezetű házak megvédték lakóikat, így a halálos áldozatok száma a pusztítás méretéhez képest alacsony maradt.


Egyetlen reggel elég volt ahhoz, hogy Komárom épületeinek harmada romhalmazzá váljon, a zsámbéki bazilika összeomoljon – és hogy kiderüljön: a szegények vályogházai jobban állták a rengést, mint a polgárok kőpalotái. Magyarország írott történetének legpusztítóbb földrengése 1763. június 28-án rázta meg a Dunántúl északi részét.

A tudósok utólag 6,3-as erősségűre becsülték a földmozgást, amely Komáromban 63 ember halálát okozta és 120-at megsebesített.

A hagyományos leírások szerint az epicentrum Győrtől északkeletre, Komáromtól északnyugatra lehetett, bár újabb kutatások ezt a helyszínt pontosították, és Megyercs térségébe teszik. A rengést annyira kiterjedt területen érezték, hogy még Drezdából és Lipcséből is jelentették.

A katasztrófa sokkal több áldozatot is követelhetett volna, ha a térségben élő parasztok nem egy ősi építészeti technika szerint építkeznek.

Lakóházaik alapanyaga vályog és rugalmas fűzfavessző volt, az egyszerű kunyhók – és azok kéményei – pedig az alap felé fokozatosan szélesedtek. Emiatt a szegényebb rétegek épületei sokkal jobban állták a rengéseket, mint a módosabb polgárok kőházai vagy a bolthajtásos, többszintes paloták.

A Mária Terézia által elrendelt kárfelmérésből nemcsak a pusztítás mértéke, hanem a korabeli társadalom vagyoni viszonyai is kirajzolódnak. A jelentésekből kiderül, hogy

a nagyobb anyagi károk a tehetősebbeket sújtották, hiszen az ő kőépületeikben keletkezett a legtöbb kár.

Ezek a korabeli beszámolók és Karl Friedel festő ábrázolásai segítettek a kutatóknak utólag megbecsülni a rengés erejét.

A komáromi természeti katasztrófa nem egyedi esemény volt a térségben. 1783-ban egy újabb erős rengés mintegy 500 házat döntött romba, majd

a környéken átlagosan húszévente tapasztaltak erősebb földmozgásokat egészen 1850-ig, amikor a föld elcsendesedett.

A földrengés egyik máig látható nyoma a zsámbéki romtemploma, amelynek épülete ekkor omlott össze végleg. A 20. században Kecskeméten, Egerben, Dunaharasztiban és Berhidán is voltak jelentősebb rengések, de a technikai fejlődésnek köszönhetően ezek már kevesebb emberéletet követeltek.

via Rubicon


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
Megoldhatták a piramisok legnagyobb rejtélyét: egy új modell megmutatja, hogyan épültek
Vicente Luis Rosell Roig független kutató szerint nem egy, hanem négy rejtett, belső rámpán hordták fel a köveket a Nagy Piramishoz. Az elmélet konkrét javaslatot is tesz arra, hol keressék a fizikai bizonyítékokat a piramis sarkaiban.


Ahhoz, hogy Hufu fáraó 27 éves uralkodása alatt felépüljön a sírhelyéül szolgáló Nagy Piramis, a számítások szerint átlagosan hárompercenként kellett egy-egy, akár 15 tonnás kőtömböt a helyére tenni. A legtöbb eddigi elmélet, mint például egyetlen hatalmas külső vagy belső rámpa használata, elbukik ezen az időkorláton.

Egy friss, a Nature-portfólióhoz tartozó tudományos lapban megjelent tanulmány most egy olyan számítógépes modellel állt elő, amely megmutatja, hogyan oldhatták meg a feladatot.

A titok nyitja négy, a piramis peremébe integrált, spirálisan emelkedő rámpa lehetett, amelyek a fő szerkezet elkészülte után a visszatöltés miatt nem hagytak külső nyomot.

Vicente Luis Rosell Roig független kutató részletes modellje szerint az ókori építők nem egy, hanem négy, a piramis alapjának különböző pontjairól induló, spirális rámpát használtak párhuzamosan. A módszer lényege, hogy a rámpák a piramis szerkezetén belül, annak külső élei mentén haladtak felfelé, így nem kellett hozzájuk külön óriási anyagmennyiséget felhasználni. A fő szerkezet elkészülte után egyszerűen beépítették, feltöltötték őket, eltüntetve a nyomukat.

A szimuláció kimutatta, hogy míg egyetlen rámpával közel fél évszázadba telt volna a munka, a négypályás rendszer már képes volt biztosítani azt a folyamatos anyagáramlást, ami lehetővé tette a 27 éves építési idő tartását.

Az elmélet nemcsak egy légből kapott ötlet, hanem konkrét, ellenőrizhető állításokat is tesz.

A modell szerint a rámpák éles kanyarodása miatt a piramis sarkaiban a kőelemek illesztése vagy a szerkezeti egység eltérő lehet a többi részhez képest.

A tudományos közösség izgalommal fogadta a felvetést, bár a végső szót a jövőbeli terepi kutatások mondhatják ki. Roland Enmarch, a Liverpooli Egyetem egyiptológusa szerint a modell logikus magyarázatot kínál. „Ez egy nagyon érdekes magyarázat a piramis építésére” – nyilatkozta, de jelezte, hogy a bizonyításhoz fizikai adatokra van szükség.

A kutatónak „további bizonyítékokra lesz szükség – többek között olyan szerkezeti rendellenességek még pontosabb feltérképezésére a sarokpontoknál, ahol a rámpa hirtelen irányt váltott volna.”

A másik kulcskérdésre, a hatalmas kőtömegek helyszínre szállítására szintén nemrég érkezett válasz. Egy 2024-es tanulmány geológiai bizonyítékokkal támasztotta alá, hogy az ókori Egyiptom idején a Nílus egyik mára kiszáradt ága, az úgynevezett Ahrámát-ág egészen a gízai plató lábáig folyt. Ez a vízi útvonal lehetővé tette, hogy a többtonnás kőtömböket hajókkal szállítsák a bányáktól szinte közvetlenül az építkezés helyszínére.

Via BBC Science Focus


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
40 éve zúzta szét egyetlen meccs az egész ország álmát: a 0–6-os irapuatói katasztrófa még mindig fájó seb
Az 1986-os, Szovjetunió elleni 6–0-s vereség a magyar sporttörténelem egyik legnagyobb traumájává vált. Ez a mérkőzés volt a magyar labdarúgás máig utolsó világbajnoki szereplésének nyitánya és egyben szimbolikus vége.


Negyven év hosszú idő, de vannak sebek, amiket még ennyi idő sem gyógyít be. Ma van az évfordulója annak a napnak, amikor a magyar futballálom kilencven perc alatt rémálommá vált Irapuatóban, és egy egész nemzetet taszított a döbbenetbe. Az 1986. június 2-i, Szovjetunió elleni 6–0-s vereség nem csupán egy elveszített világbajnoki mérkőzés volt: egy korszak vége, egy generáció futballba vetett hitének összeomlása és egy máig ható kollektív trauma születése. A nap, amelyből tanulság lett – és mementó.

Pedig a remény soha nem szárnyalt olyan magasan, mint a mexikói torna előtt. A Mezey György által irányított válogatott egy modern, letámadásokra és labdabirtoklásra épülő, Európa-szerte csodált futballt játszott. Megnyerték a selejtezőcsoportjukat Hollandia és Ausztria előtt, mindössze egyetlen vereséget szenvedve. A csúcsot az 1986. március 16-i, brazilok elleni barátságos mérkőzés jelentette, ahol a Népstadionban 3–0-ra diadalmaskodtak. Az az este nem csupán egy győzelem volt, hanem egy nemzeti eufória, az érzés, hogy ez a csapat bárkivel felveszi a versenyt – írta a Nemzeti Sport.

Egy korabeli szurkoló mondata tökéletesen leírta a hangulatot: „A brazilokat jöttem nézni, de csak magyarokat láttam”.

A világbajnokságon már egy olyan csapat várt ránk, amely a jövő fociját játszotta. Valerij Lobanovszkij szovjet válogatottja a friss KEK-győztes Dinamo Kijevre épült, és egyfajta tudományos futballt képviselt. A csapat egy adatokra, kőkemény fizikális felkészítésre és pozíciós játékra épülő, olajozottan működő gépezet volt.

A mérkőzés körülményeit a hőség és a magasság is súlyosbították, bár az tény, hogy a természeti adottságokból mindkét csapat egyformán kapott. A mérkőzést Irapuatóban, egy több mint 1700 méterrel a tengerszint felett fekvő városban rendezték, helyi idő szerint délben, perzselő hőségben. Ezek a körülmények önmagukban is próbára tették a játékosok szervezetét.

A magyar szurkolók még el sem helyezkedhettek kényelmesen, amikor a meccs gyakorlatilag eldőlt. A 2. percben Jakovenko, majd a 4.-ben Alejnyikov is betalált, sokkolva a csapatot és a televíziónézőket. Vitray Tamás, a mérkőzés kommentátora a nemzet döbbenetét öntötte szavakba.

„Igazi hidegzuhany, ilyen lidérces álmunk nem is lehetett volna” – hangzott el az élő adásban.

A félidőre Belanov tizenegyesével már 3–0 volt az állás. A második játékrészben a mentálisan és fizikailag is megtört magyar csapat már csak asszisztálni tudott a szovjetek gólfesztiváljához, amelynek végén a 6–0-s végeredmény állt az eredményjelzőn.

A játékosok negyven év távlatából is a felkészülést okolják. Détári Lajos, a csapat egyik legnagyobb sztárja kendőzetlen őszinteséggel beszélt a hibákról.

„A legnagyobb hiba az volt, hogy minden nap tizenkét órakor edzettünk… szerintem félrevezették Mezey Györgyöt.”

A játékosok szerint a csapat túledzette magát a mexikói körülmények között, és mire a mérkőzés elkezdődött, már teljesen kimerültek. Détári szavai drámai erővel világítanak rá a helyzetre: „A meleget nem lehet legyőzni… Nem tudtuk.” Mezey György a meccs után a mentális összeomlást emelte ki, elismerve, hogy „négy perc alatt két gólt kapni, ez egyenlő egy megrendítő ütéssel.” A tágabb képet Grosics Gyula, az Aranycsapat legendás kapusa fogalmazta meg keserűen, mondván, a magyar labdarúgásnak nincs meg a kellő szakmai és morális bázisa egy ilyen szintű tornához.

Bár a válogatott a következő mérkőzésén 2–0-ra legyőzte Kanadát, a franciáktól elszenvedett 3–0-s vereség megpecsételte a sorsát: Magyarország kiesett. Azóta a magyar labdarúgó-válogatott nem jutott ki világbajnokságra.

A vereség azonban kilépett a sporthírek világából, és kulturális emlékezetté vált. Irapuato a totális kudarc, a felkészületlenség és a szertefoszlott álmok szinonimája lett a közbeszédben. A játékosok számára pedig egy életre szóló teher maradt. Nagy Antal, a csapatkapitány szavai mindent elmondanak a trauma mélységéről.

„Ha valami jót csinálunk, megmarad az emlékünkben, ha pedig rosszat, az elkísér minket a sírig.”

Az irapuatói meccs összefoglalóját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk