A Déli pályaudvar terveiért Ybl-díjat kapott a 26 éves építész
Céljuk, hogy összegyűjtsék és bemutassák azokat az egyedi történeteket, karaktereket, különleges tárgyakat és tájakat, amelyek a világ ezen részét alakítják.
Csatlakozz hozzájuk, legyél te is részese a közös jövők alakításának!
A Kortárs Építészeti Központ múlt vasárnapi „Othernity” sétájának helyszíne és így sorozatunk legújabb állomása volt a Déli pályaudvar. 13:45 – eszelős napsütés. A pályaudvar előtti félköríves téren a séta szervezői és résztvevői szépen felsorakoznak a vékony felső perem nyújtotta árnyéksávban.
A nyomtatott archív képekkel teli, sorvezetőnek szánt papírok legyezőkké válnak. Még egy cigi, egy utolsó korty víz, aztán Mónus Noémi építész, sétánk vezetője a téren virágszerű alakban rendezett székek egyikére állva mesélni kezd.
A Vérmező mellett, az Alkotás utca és a Krisztina körút találkozásánál épült Déli pályaudvar elődje, a Buda állomás 1861. április elsején nyitotta meg kapuit az utasok előtt.
Mai nevét 1873-ban kapta az állomás, no nem földrajzi fekvése miatt, hanem sokkal inkább az alapító vasúttársaság, a bécsi székhelyű Déli Vasút elnevezésére utalva.
A társaság 1859-re Európa legkiterjedtebb vasúthálózatát hozta létre Bécstől Triesztig.
Déli pályaudvar a favázas csarnokkal a Márvány utcai hídról nézve. 1906. Fortepan/Széman György
A szabálytalan háromszög alakú telek a 17. században még katonai temető volt, a 18. században aztán a botanikus kertté alakított területen villát emeltek. Később ennek helyén épült fel 1859 és 1861 között a budai pályaudvar Karl von Etzel tervei alapján.
Az állomás épülete – a Déli Vasút más forgalmas pályaudvaraihoz hasonlóan – komolyan felszereltnek számított: egy facsarnokkal bírt a vasúti sínek felett, a vágányok pedig egy támfallal megerősített fordítókorongban (a mai félköríves tér a Déli előtt – a szerk.) végződtek.
Ekkor elsősorban még főleg a teherszállítás csomópontja volt, de idővel a személyforgalom is egyre jelentősebbé vált, így a pályaudvar egyre szűkösebbé vált. Bővítése már az 1920-as években felmerült, amit aztán a gazdasági világválság húzott keresztbe. A Déli Vasút aztán az első világháborút követően megszűnt, hálózata 1932-től a MÁV kezelésébe került.
A budapesti Déli pályaudvar a második világháború folyamán súlyos károkat szenvedett: megsemmisült a vágányzat jelentős része, a fa fedélzetű csarnok és az érkezési épületszárny is. A károk ellenére 1945 szeptemberében mégis újraindult a vasúti forgalom. A vonatfogadás és -indítás terén a teljesítőképesség növelésére is szükség volt, ugyanis a személyforgalomban hatalmas fejlődés következett be – innen indultak közvetlen járatok a Balatonhoz, ami ekkorra a tömegek üdülési célpontjává vált.
„A Déli pályaudvaron az 1938-as évben a nyári idényforgalomban hétköznapokon 44 személyszállító vonat érkezett, illetve indult, míg az 1961-es év nyarán, ugyancsak hétköznapokon a vonatok száma 108 (üzemi menetrenddel együtt 125) volt, sőt, vasárnapokon 123-ra (üzemi menetrenddel 134) emelkedett. A pályaudvar területén az év nyarán, a vasárnapi csúcsforgalomban, közelítő adatok szerint 50 000 induló és közel 25 000 érkező utas fordult meg” – olvasható a Közlekedéstudományi Szemle 1962. szeptember havi számában.
Déli pályaudvar, a háttérben az Alkotás utca épületei, 1943. Fortepan/Lissák Tivadar
Azonban már nem csak az állandóan emelkedő utasforgalom okozott gondot; balesetveszélyessé vált a közlekedés – a vonatokat más szerelvényeken keresztül, a vonatok közötti szűk sikátorokban, a különböző vezetékek közötti botorkálás útján lehetett megközelíteni. Így a pályaudvar utasforgalmi berendezéseinek felújításával nem lehetett tovább várni. A fejlesztés az 1960-as évek elején kezdődött meg.
Az állomás építészeti elrendezését és magasépítményeinek terveit – a Skála Metrót és a Kőbánya-Kispest metróállomást is jegyző – Kővári György építész készítette. Az új, ideiglenesnek szánt állomásépület 1962-ben készült el. Ikonikus barna üveges kockacsarnokát (a mai épület Alkotás utca felőli része – a szerk.) Kővári az akkor már tervezett metróállomással számolva tervezte meg, hogy az épületet bontás nélkül lehessen tovább bővíteni. A fiatal, mindössze 26 éves építész munkáját Ybl-díjjal ismerték el.
A pályaudvar fejlesztésének következő szakasza 1970-ben kezdődött. 1972-ben megépült a M2-es metróvonal teljes vonala az Örs Vezér terétől a Déli pályaudvarig.
Az új közlekedési csomópont négy egymás feletti szintből áll: a legalsó a metróvégállomás, a másodikon az utcaszint alá süllyesztett teret alakítottak ki, ami – egyfajta „földalatti városi promenádként” – a gyalogos forgalom helyszíne, a harmadik az utca, a közúti forgalom színtere, a negyediken pedig a peronok találhatók.
A peron felett még egy további háromemeletes üzemi épület is készült, a vágányokkal párhuzamosan. „A szinteknek ez a »megmozgatása« – a kedvező forgalom biztosítása mellett – a budai tájba illeszkedést is igyekszik megoldani.” – jegyzi meg Kővári György a Budapest folyóirat 1973/5. számában megjelent cikkében. A pályaudvar teljes befejezése egészen 1977-ig elhúzódott.
A Déli pályaudvar egy Alkotás utcai házból nézve. Háttérben a Gellért-hegy. 1975. Fortepan/UVATERV
Elindulunk a vágányok felé. Mónus Noémi az Alkotás utca felőli jobb szélső, 1962 óta itt álló melléképületre, egy távolabbi, háborús funkciókat ellátó zöld házra és egy megmaradt, pesti srácokhoz (is) köthető mellékvágányra hívja fel a figyelmünket. Majd a mai üvegcsarnok felé vesszük az irányt.
Egy MÁV-dolgozó siet elénk, és szabadkozik az üvegfalat pótló OSB-lapok miatt. Elmondása szerint elrepedt az egyik üveg, ezért volt szükség erre a megoldásra. Kicsit csalódunk, de belépve konstatáljuk, a mindenki által jól ismert panoráma – a Krisztina körúttal és a Várral – legalább a régi.
Mónus Noémi elmondta, a Délire az adott korban propaganda-pályaudvarként tekintettek. Minden bizonnyal ennek is köszönhető
a csarnokban kialakított – korábban pálmákkal kiegészült – elegáns tér a panorámával, a fehér márvány használata, a rézkorlátok és a szépen kidolgozott – sajnos, mára sok esetben a üzlethelyiségek mögé rejtett –, ma is izgalmas beton díszítő elemek.
Az Utasellátó Blaski János és Miskei László képzőművészek által fémjelzett faldekorációját nagy bánatunkra nem csodálhattuk meg a sétánk során, ugyanis az éttermet jelenleg tatarozzák, de valamelyest kárpótolt bennünket az aluljáró szinten található postahivatal belső falán ma is fellelhető zöldeskék Zsolnay kerámiaburkolat.
Az Utasellátó Blaski János és Miskei László képzőművészek által fémjelzett faldekorációja. 1976. Fortepan/Bauer Sándor
Az Alkotás út felé tovább haladva megpillantjuk Kővári György mondhatni eldugott emléktábláját, majd a sétálók köréből egyszer csak – kicsit mindenkit meglepve – Vitézy Dávid, a Budapesti Fejlesztési Központ igazgatója lép elő, és a Kelenföldi, valamint a Nyugati pályaudvar között jövőben megépülő vasúti alagútról, a Déli pályaudvar épülete helyett kialakítandó esetleges zöldterületről, illetve iroda- és lakóépületek tervezett kivitelezéséről beszél a résztvevőknek, ezzel aktualizálva, kiegészítve az addig elhangzottakat. Visszaérve sétánk kiindulópontjához még Vasarely neve is felmerül.
A pályaudvar egyik híres díszítését, a Victor Vasarely tervei alapján készített, Zsolnay-kerámialapokból kirakott geometrikus kompozíciót 1976-ban avatták fel, aztán a nyolcvanas évek elején lebontották, de 1986-ban egy – ma is látható – hasonló stílusú térplasztikát állítottak közel az eredeti helyéhez.
A felújítás alatt álló Déli kiemelkedő alkotása a hatvanas-hetvenes évek magyar építészetének. Részleteiben gazdag, de mégsem hivalkodó, nagy jelentőségű épület. „Ha megőrizve eredeti pompáját karbantartották volna, vajon jobb megítélése lenne az épületnek?” – tette fel a kérdést Mónus Noémi a séta végén.
Az építész 2011-ben a Déli pályaudvar átalakításáról és rehabilitációjáról írt MOME-s diplomamunkájában, amely során – saját bevallása szerint – először fejben dózerolással indított, de aztán a kutatás és tervezés közben rájött, milyen csoda ez az egész, így a célja onnantól új városi közterek teremtése volt, nem pályaudvar nélkül, hanem vele együtt.
Szóval, Déli, maradj, amíg lehet!
Sorozatunkban a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) által szervezett sétákról tudósítunk, melyek az „Othernity” projekthez kapcsolódnak. Az „Othernity” a modern építészeti örökség 12 meghatározó budapesti épületét mutatja be 12 kortárs kelet-közép-európai építésziroda szemüvegén keresztül. Az, hogy a kortárs csapatok hogyan és milyen módon értelmezték újra Budapest emblematikus épületeit, kiderül a Nemzetközi Építészeti Biennálé Magyar Pavilonjában, 2021-ben.
Fotó: Beroesz/Wikipédia
