8 tévhit az Aranycsapatról
A 20. századi magyar történelem egyik legsötétebb időszaka egybeesik a magyar futball legfényesebbnek tartott korszakával. Az Aranycsapat 1950 és 1956 között Európa-kupát, olimpiai aranyat és világbajnoki ezüstérmet szerzett.
A legenda máig él, de ahogy az a legendákkal lenni szokott, a mítosz gyakran keveredik a valósággal. A Könyvesblog Benedek Szabolcsot, a Focialista forradalom című könyv szerzőjét kérte meg, rántsa le a leplet néhány hamis (vagy félig hamis) legendáról.
1. Négyéves veretlenség
Sokan úgy tudják, hogy a magyar labdarúgó-válogatott 1950 májusa és 1954 júliusa (3:2-es vereség a vb-döntőn) között egyetlen mérkőzést sem veszített el. Ezt a korabeli közvélemény és maguk a futballisták is így tudták. 2000-ben azonban a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége úgy döntött, hogy két 1952. májusi, az úgynevezett Moszkva-válogatott ellen megvívott találkozót hivatalos mérkőzésnek minősít. A két meccsből egyet elveszített az Aranycsapat. Úgyhogy a négyéves veretlenség ma már nem létezik.
2. Bozsik József 100. válogatott meccsén fejezte be
Százszoros válogatottként vonult vissza Bozsik József, aki 1962. április 18-án, Budapesten, Uruguay ellen öltötte fel utoljára a címeres mezt. Akkor még valóban úgy számolták, hogy ez Cucu 100. válogatott fellépése. A kiváló középpályás azonban pályára lépett a már említett 1952. májusi Moszkva elleni meccsen, úgyhogy az ezredforduló óta őt 101-szeres válogatottnak kell tekintenünk.
3. Az Aranycsapat szövetségi kapitánya Sebes Gusztáv volt
Sebes Gusztáv 1949 áprilisa és 1956 júniusa között, összesen 69 alkalommal ült a magyar válogatott kispadján. Amennyiben azt mondjuk, hogy az Aranycsapat korszaka a berni döntőig tartott, a fenti megállapítás helyénvaló. Csakhogy az élet nem állt meg 1954 júliusa után, a világbajnoki ezüstérmes csapat együtt maradt (Zakariás kivételével), és újabb, másfél éves veretlenségi sorozat következett.
Bukovi Márton, az MTK legendás trénere, aki átvette a válogatottat is
1956 elején tört meg a lendület: februárban Törökországtól, májusban Csehszlovákiától, júniusban Belgiumtól kaptunk ki. Ekkor váltotta Bukovi Márton Sebes Gusztávot. Az ő irányítása alatt a csapat öt mérkőzést zsinórban megnyert. A Puskás nevével fémjelzett tizenegy 1956. október 14-én játszott utoljára együtt (2:0-ra győzött Bécsben). Pár napra rá kitört a forradalom, amely után több játékos (a legismertebbek közül Puskás, Kocsis és Czibor) külföldre távozott, helyesebben nem tértek haza a Bp. Honvéd külföldi turnéjáról.
4. Az Aranycsapat összeállítása
Grosics – Buzánszky, Lóránt, Lantos – Bozsik, Zakariás – Budai, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Czibor. Nos, a magyar válogatott a tárgyalt időszakban négy alkalommal lépett pályára az összeállításban (háromszor 1953-ban és egyszer 1954-ben), ám egyszer se játszotta végig így a mérkőzést. A mítosz azonban a fenti névsort ismeri Aranycsapat néven, holott a korszak magyar válogatottjában olyan kiváló futballisták is pályára léptek (gyakran kezdőként), mint Börzsei, Csordás, Dalnoki, Kárpáti, Kovács, Machos, Sándor, Szojka, Tichy, Tóth M. és Tóth J., Várhidi és mások.
5. Az évszázad mérkőzése
VIDEÓ: 6:3 – a teljes meccs angol kommentátorral
A közkeletű vélekedés szerint Anglia legyőzése (6:3, London, 1953. november 25.) azért volt mérföldkő, és azért nevezik ezt a meccset az évszázad mérkőzésének, mert ez volt az első alkalom, amikor hazai pályán megverték az angolokat. Az angolok azonban már a 6:3 előtt elveszítették hazai veretlenségüket, 1949-ben, Írország ellen (0:2).
Igaz, azt a meccset Liverpoolban játszották, ám két évvel később a válogatott otthonában, a nemzeti stadionban is elúszott a veretlenség, 1951 áprilisában ugyanis a skótok győztek a Wembleyben (2:3). A magyar válogatott mindazonáltal valóban fergeteges játékkal győzte le 1953 novemberében Angliát, a meccset pedig az angol sajtó már a találkozó előtt az évszázad mérkőzéseként harangozta be.
6. Olimpiai győzelem
Puskás az 1952-es olimpiai dobogó tetején
Az Aranycsapat az 1952-es helsinki olimpián aranyérmet szerzett. A korabeli szabályok szerint olimpián amatőr sportolók vehettek részt, ez természetesen a labdarúgókra is vonatkozott. Mivel az államszocializmus nem ismerte a profi futball fogalmát (a szocializmusban mindenkinek munkahellyel kellett rendelkeznie, ezért a futballistáknak is volt papíron állásuk és munkahelyük), a szocialista országok a legjobb játékosaikkal állhattak ki az olimpiai tornákon.
Ez is az egyik oka annak, hogy 1952 és 1980 között kizárólag szocialista országok szereztek az olimpián futballban aranyérmet. 1952-ben a magyar válogatott is a legerősebb összeállításában vett részt a helsinki játékokon – és verte meg a döntőben a hasonló okok miatt ugyancsak a legjobbjaival pályára lépő Jugoszláviát.
A fentiek természetesen semmit nem vonnak le az olimpiai győzelem értékből. (A helyzet a későbbiekben úgy alakult, hogy magyar részről az úgynevezett B válogatott utazott ki olimpiai válogatottként a tornákra, és nyert 1964-ben és 1968-ban arany-, illetve 1972-ben ezüstérmet.)
7. „Kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci”
VIDEÓ: Hofi Géza az aranycsapatról
A legenda szerint a fenti mondat Puskás szájából hangzott el. Állítólag azt követően mondta ezt, hogy a válogatott 1952 szeptemberében 4:2-re győzött Svájcban. A történetet Hofi Géza is feldolgozta híres jelenetében, miszerint a csapat addig nem kezdett el rendesen futballozni, mígnem Guszti bácsi (azaz Sebes) nem mondta Puskás kérdésére válaszul azt, hogy de, mégis van pénz.
Sebes Gusztáv azonban Hámori Tibor Puskásról írott életrajzi könyvében (Legenda és valóság, 1982) azt mondja, hogy ő ilyet se a svájci mérkőzés körül, se máskor soha nem hallott Öcsitől. Ugyanebben a kötetben Puskás úgy emlékezik, hogy mondott ehhez hasonlót, de az arra vonatkozott, hogy amennyiben profik lennének, több pénzt kapnának, ám akkor többet is várnának el tőlük.
8. Besúgó az Aranycsapatban
2004-ben, amikor kiderült Novák Dezső állambiztonsági múltja, Grosics Gyula azt a kijelentést tette, miszerint az Aranycsapatban is volt besúgó. A korabeli viszonyok, a diktatúra ismeretében nincs miért meglepődnünk azon, hogy a gyakran külföldre, Nyugatra járó futballistákat szemmel akarta tartani az állambiztonság.
Majtényi György K-vonal című könyvéből tudjuk, hogy 1958-ban a magyar állambiztonság elkezdett érdeklődni az akkor már két éve külföldön élő Czibor Zoltán iránt, attól tartva, hogy őt esetleg nyugati titkosszolgálatok hazaküldik hírszerzési feladattal. Állítólag ekkor derült ki, hogy Czibor neve szerepel a hálózati nyilvántartásban – azaz korábban megpróbálhatták beszervezni.
A K-vonalban arról is olvashatunk, hogy Czibor balhés figura volt, egyszer egy verekedéséből rendőrségi ügy lett, és egyébként bohém életet élt. Majtényi azt is leszögezi, hogy a Czibort beszervező főhadnagy tájékoztatása szerint a kiváló balszélső nem jelentett az Aranycsapat tagjairól. Mivel tehát nem maradtak fent jelentések Czibortól, nincs is mi alapján megítélnünk cselekedeteit.
A MÁV Aranycsapat-vonata, Czibor Zoltán a jobb szélen
A fentiek ugyanakkor nem zárják ki, hogy más besúghatott a válogatottból, illetve annak környezetéből. A dologhoz hozzátartozik, hogy a korabeli válogatottból Czibor volt az egyetlen, aki 1956-ban részt vett a forradalomban – legalábbis mielőtt a Honvéd elindult volna külföldi útjára, fegyverrel a kezében járta a várost, és kapcsolatot tartott a Széna téri felkelőkkel. Ez is oka lehetett annak, hogy a Honvéd turnéjáról már nem tért haza.
