60 éve hunyt el Marilyn Monroe – Még többet tudunk a végzetes éjjelről és a Kennedy-fivérekről
96 éves lenne. Marilyn Monroe halálában minden ott kulminálódott, ami a személyiségében is megvolt, de legfőképp fő vonzereje, a titokzatosság. Ahhoz azonban, hogy Monroe szexszimbólummá és örök amerikai nőiség-ikonná tudjon változni, "szükség volt" a halálát megelőző pár évtizedre, amit a Föld nevű bolygón töltött.
Nem adatott neki sok idő, ami alatt bejárta a legnagyobb filmcsillag és a leginkább félreismert színésznő útját a karrierjében, valamint az egyik legtragikusabb sorsét a show-businessben. 1926-ban született, vagyis tragikusan korán, 36 évesen hunyt el, 1962 augusztus 4-én.
Az egyik kedvenc vígjátékom gyermekkorom óta a Van, aki forrón szereti. Billy Wilder klasszikusában Monroe a bájos szőkét hozta, de azt csak az éles szemű filmbarát látta, hogy a törékenysége mennyire átütött a játékán, és milyen finomságokkal toldotta meg az amúgy naiv szőke cicababa szerepét, valamint hogy milyen ritmusérzékkel és laza humorral oldotta meg a nehéz vígjátéki helyzeteket (a ritmusérzék az egyik legfontosabb, ha a komikus műfajról van szó). A Niagarában is erős volt a jelenléte, ahogy Norman Mailer írta róla gyönyörű, képekben és egyéb forrásokban gazdag életrajzi könyvében: szerelmes volt belé a kamera.
Marilyn olyan jelenség volt, akire nem lehetett nem odafigyelni, érzékenysége, élete tragikus fordulatai, valamint a megfelelő, szerető, támogató háttér hiánya taszították a gyógyszerfüggőségbe. Hogy halála valóban mindennek következménye volt-e, vagy egy nagyobb konspiráció, esetleg egy aljas gyilkosság áldozata lett – máig nincs hivatalos pecséttel ellátva. Három férje közül talán egy volt, aki valamennyire is értette komplex személyiségét, amit platinaszőkeség, vörös rúzs és széles, szexi mosoly mögé rejtett.
Ezzel sok nő azonosulhat, mármint nem a platinaszőke részével: Marilyn a külvilág számára egy jól működő csábjelenség volt, pontosan időzített, gombnyomásra működő mosollyal és a túlzástól milliméterre meghúzott, komponált dekoltázzsal. Hogy belül mi égette, már kevesebbeket érdekelt. Amikor megjelent, Amerikának épp egy ilyen ikonra volt szüksége - nem véletlenül ívelt felfelé a csillaga nagyjából akkor, amikor a zene irányából érkező Elvisnek is, aki szintén szexszimbólummá vált.
Az USA politikai káoszából, a vietnámi háború okozta traumákból, a létbizonytalanságból a lázadásba, a filmek, a rock'n'roll és a fülledt vonzerő irányába menekülni akaró fiatal generáció ezekkel a csillagokkal tudta feledtetni kollektív nyomorát. Mára mindketten állócsillagok, halálukkor talán még hullócsillagnak tűnhettek, de nem véletlenül kapták meg a közönségtől a halhatatlanok státuszát.
Monroe-ról pár hónappal ezelőtt jelent meg magyarul egy könyv, Marylin Monroe utolsó éjszakája - A gyilkos: Bobby Kennedy címmel. A könyv azon a bizonyos éjszakán lejátszódó eseményeket igyekszik felfejteni egy volt nyomozó és egy tényfeltáró újságíró tolla segítségével. Kegyetlenül megdöbbentő olvasmány. A könyv címében sem titkolja, mi az állítása a feltételezett gyilkosról. Szemtanúja is volt az írók szerint az eseményeknek, aki pontról pontra, percről percre a könyv lelkileg legnehezebben feldolgozható szakaszában visszaidézi, mi történt azon az éjszakán. Az éjszakán, aminek másnapján a hivatalos állásfoglalás szerint a színésznőt altató-túladagolás következtében holtan találtak.
A könyv és az állítólagos szemtanú szerint nem ez történt, hanem a Kennedy-klán feltörekvő tagjának állt útjában Marilyn, aki kóros szeretethiánya miatt elhitte, hogy először JFK, majd az öccse "tényleg" akarnak tőle valami komolyat. Hitt a szavaknak, amiket azért a két fivér közismerten jól tudott forgatni. És amikor szembesült vele, hogy a Kennedy fiúk ígéretei puszta szavak maradnak, elkeseredettségében kapkodni kezdett: ki akarta teregetni a Kennedyk mocskos magánéleti szennyesét.
A leírt gyilkossági jelenet hátborzongató, nem részletezném, akit érdekel, olvassa el a könyvet. A lényeg, hogy narratíva szerint a Kennedyk sötét oldalát pont a világos hajú, ártatlan kisugárzású színésznő erősíti fel. Mert szerintük nem tudja, hol a helye (az ágyban), és ezért útban van.
Az is érdekes, az ügyben állhatatosan nyomozó, minden aktát az elejétől végignyálazó nyomozót állítása szerint hogyan próbálták félreállítani. Mégis megszületett ez a könyv, ami elég következetesen és számos megdöbbentő bizonyítékot összegyűjtve tálalja, mire jutott az újságíró és a nyomozó. Utóbbi a könyv alapján örülhetett, hogy élt, amikor papírra vetette, miket ásott elő.
Aki egy picit is otthon van a hatvanas évek amerikai kül- és belpolitikájának, ezek társadalmi vonzatainak súlyos történetében, az sejtheti, hogy a korrupció és az önérdek akkor is mindent átitatott. Ami most már közhely, hiszen a történelem ismétli önmagát. Mindenestre a könyv alapján még inkább gyanakodhatunk, hogy a Kennedyk és a FBI sem feltétlenül a róluk kialakult képnek megfelelően cselekedtek a színfalak mögött.
A könyv szerint ennek áldozata lehetett Marilyn is, aki a szemükben csak útban volt, az állítólagos szemtanú szerint egyetlen mozdulattal ki lehetett iktatni. Csak azért, mert volt igazságérzete, és megpróbált emberként, nőként és egyáltalán, hiteles, nem elsöpörhető entitásként kiállni magáért. Ezért is várhatjuk a Blonde című filmet, és a további, a jövőben kinyíló aktákat, mert Marilynnek is kijárna a hely, ahová tartozik, meg a történetének is. Fontos lenne, hogy ne egy értelmetlenül szétesett, drogos színésznő kisiklásaként gondoljunk a halálára. Hanem úgy, ahogy ténylegesen történhetett, a valós háttérrel, a tényleges okokkal és következményekkel.
De ehhez még nagyon sok mindennek kell megtörténnie. Ha egy gyönyörű nőt nem legitimál a tehetsége és az elért eredményei, sem az, hogy egy Arthur Miller látta benne a spirituszt, sem pedig az, hogy okos volt, mennyi időnek kell vagy kellett eltelnie, hogy a halálából sikerüljön visszaüzennie, nem egy üres ékszerdoboz volt, gyógyszerekkel teletömve?
A Netflix is megragadta az alkalmat, hogy dokumentumfilmet készítsen a témáról. A Marilyn Monroe rejtélye: A soha nem hallott szalagok igényes doksi, amelyben szintén a filmsztár halálával – és azt megelőző rövidke, de annál viharosabb életével – foglalkozik Emma Cooper rendező és főszereplője, az oknyomozó újságíró. Utóbbi az 1982-ben újraindított nyomozás után beleásta magát az ügybe és ennek nyomán több száz órányi hangfelvétel szolgált a munkája alapanyagául. Hogy mire lyukad ki a doksi, nem spoilerezzük el, a könyv esetében ezt már maga a cím megtette, az viszont tuti, hogy érdemes megnézni. Eszköztárában igényes, színészek adják az arcukat az eredeti hangokhoz. Kivéve Marilynét, mert őt lehetetlen lett volna újra életre hívni egy dokumentumfilm keretei között. Az akkori technika vizualitásával irányítja a figyelmünket a mozi - mintha épp akkor és ott lennénk, a korabeli szemtanúkat hallgatva.
Hogy a legfelsőbb köröknek és a Kennedyknek valamiképp köze lehetett Marylin korai halálának minimum eltussolásához, mára ezeknek az állhatatos oknyomozói munkáknak hála, egyre kevésbé kétséges. „Volt benne valami sebezhető, valami, amin érződött, hogy könnyű elpusztítani” – mondja az egyik férfihang a szalagokról. Elpusztítani, mondja a szimpi mellékszereplő hang, miközben egy másik emberi lényről beszél. Erre rímel Marilyn válasza, aki akár önpusztítóan tette tönkre magát, akár gyilkosság, akár egy tragikus baleset áldozata volt, akinek valami miatt elkendőzték a halála körülményeit, tökmindegy: „Az igaz dolgok ritkán terjednek el. A hazugságok annál inkább.” Mondta nem sokkal a halála előtt a "naiv" szőke, aki sokkal többet tudott, mint amit elbírt – vagy amit a többiek elbírtak.
Reméljük, hogy egyszer majd a fordítottja is érvényes lehet annak a szomorú állításnak, ahogy Marilyn látta a világot, és azt, ahogy az őt tükrözi, mert megérdemli, hogy ne úgy gondoljanak rá, ahogy a filmipar a pályája elején beskatulyázta: a butus, szexi, csillogó szemű, jóhiszemű lányként, hanem egy többször elvetélt nőként, aki anya akart lenni, hogy a sosem volt családját pótolja – meg ragyogó tehetség, ahogy utolsó filmjében, a Kallódó emberekben is láthattuk.
