187 éve született Jókai Mór
A kőszívű ember fiai, Az aranyember, Fekete gyémántok – sokak kedvenc regényei, filmjei ebben az országban. Szerzőjük, Jókai Mór ma lenne 187 éves. Az ő emlékét elevenítjük fel az alábbi összeállításban.
Pokorny Szilárd összeállítása
Jókai Mór Dr. ásvai Jókay Móric néven született Komáromban, elszegényedett kisnemesi családban.
Egy anekdota szerint egy írótársa, Tóth Lőrinc szólította meg egy levélben Mórként. Ezen Jókai először felháborodott, sőt, állítólag válaszlevelet írt, amit „Tóth Lőr” úrnak címzett. :)
Később, jó barátja, Petőfi hatására íróként már megbarátkozott a rövidítéssel, és a Mór nevet használta.
Az idők során a vezetékneve is módosult: a 48-as forradalom után az y-t i-re cserélte, mivel az nemesi származására utalt – így akarta jelezni, hogy nem él a nemesi előjogokkal, szolidáris a közemberekkel.
Nem mindennapi tehetsége korán megmutatkozott: kilenc évesen már két verse is megjelent nyomtatásban. Nyelvérzéke azonban nem csak anyanyelvére terjedt ki: három év alatt megtanult franciául olaszul és angolul is.
Egyik gimnáziumi tanára, Vály Ferenc, akit tisztelt és kedvelt, igen szigorúan fogta. Az ifjú diáknak minden nap, télen-nyáron ott kellett lennie reggel öt órára tanára íróasztala előtt.
Ezt a napirendet Jókai annyira megszokta, hogy egész hátralévő életében hatkor kelt, és délelőtt tíz órára rendszerint el is végezte az aznapra kijelölt írófeladatát.
Jókai egyike a márciusi ifjaknak: többek között Petőfivel és Vasvárival együtt, vállvetve küzdött az osztrák elnyomás ellen.
A szabadságharc leverése után aztán a politika helyett inkább az irodalom felé fordult. Az 1860-as években tért vissza a politikába: országgyűlési képviselőként, illetve főrendházi tagként.
Az utókor leginkább mégis regényei miatt rajong érte. A magyar romantikus próza legnagyobb és legolvasottabb írójaként eleven, érzékletes stílusa, gazdag meseszövése generációkat nyűgözött le.
Azt, hogy ő a „nagy magyar mesemondó” ékesen bizonyítja, hogy több regényéből is izgalmas, lebilincselő filmek születtek.
Jókai Mór részletes életraját ITT találjátok..
Ha te is kedveled Jókai Mór regényeit, nyomj egy lájkot!
