15 éve halt meg Lady Diana
A másfél évtizeddel ezelőtt elhunyt hercegnő kétszer is járt Magyarországon és minden látogatásakor virágesővel, rengeteg szeretettel, szinte sztárként fogadták. 1990-ben járt nálunk először, még férje oldalán. Másodszor, 1992-ben már Diana hercegnőként érkezett és többek között a Pető-intézetben soha nem fogják elfelejteni ezt a látogatást.
1997. augusztus 31-én az egész világ döbbenten hallgatta halálhírét. Hihetetlennek tűnt, hogy a gyönyörű hercegnő autóbaleset áldozata lett, aminek kapcsán rögtön összeesküvéseket véltek a háttérben. Sokunkban hagyott mély nyomokat a borzalmas hír. Még a filmművészetben is megjelent, például az Amelie csodálatos élete című mozi képsoraiban.
A 36 éves korában elhunyt hercegnő gyakorlatilag kirakatban élt. Élete és házassága Károly herceggel nyitott könyv volt a világ és a sajtó számára. 1981-ben a Szent Pál-bazilikában tartott esküvőjüket a televízió egyenes adásban közvetítette és több, mint 1 milliárd! ember látta a világon.
Az emberek rokonszenve és szeretete ölelte körül, amerre csak járt. Szépsége és jósága kiviláglott a királyi palotából. Jótékonysági rendezvényei és elkötelezettsége az elesettek, a szegények, a betegek és a gyerekek iránt - ez határozta meg életét, és ezért fogadták a világon mindenhol nyitott szívvel és tárt karokkal.
Magyarországi látogatásai során sem volt ez másként. örökké emlékezetes pillanat marad, amikor a Pető-intézet kis betegei közé leguggolva találta meg a közös hangot a gyerekekkel.
Pillanatok budapesti látogatásáról
Diána 1997. augusztus 31-én veszítette életét egy közlekedési balesetben, Párizsban, az Alma-rakpart közúti aluljárójában. Az autóban meghalt szeretője, az egyiptomi Dodi al-Fayed és gépkocsijuk vezetője is. Az autót paparazzók üldözték, akiket a baleset után nem vontak felelősségre, hanem a hivatalos vizsgálat után a sofőr ittassága miatti felelősséget állapították meg.
Temetésén az akkori művészvilág és politikai -és közélet kiválóságai megjelentek. A hercegnő egyik legjobb barátja, Elton John, pedig gyönyörű dalt énekelt Diana emlékére.
A hercegnő halálának okait sokan a mai napig vitatják. Léteznek összeesküvés-elméletek, amelyek szerint Diánát a brit titkosszolgálat gyilkolta volna meg, erre azonban nincs ismert bizonyíték és az emberek Diana iránti szeretete halála után is töretlen maradt.
Ha te is jó szívvel emlékszel a hercegnőre, nyomj egy lájkot!