A Dracula-sztorit egy magyar író mesélte el Bram Stokernek, aki sosem járt Erdélyben
Képzeljük el a pillanatot, amikor a világirodalom egyik legsötétebb alakja megszületik – de nem egy erdélyi kastély dohos pincéjében, denevérek szárnysuhogása közepette, hanem a viktoriánus London egyik elegáns klubjának asztalánál.
Bram Stoker, az 1897-es Dracula című könyv szerzője ugyanis soha életében nem járt Erdélyben, mégis meglepő hitelességgel teremtette meg a vámpír mítoszát. A történet szálai egyértelműen Magyarország felé, pontosabban egy karizmatikus magyar barát, Vámbéry Ármin irányába vezetnek, akinek szerepe a mai napig heves irodalmi és történészi viták tárgya.
Stoker, aki a londoni Lyceum Theatre üzleti menedzsereként dolgozott, a regény hátterét kizárólag könyvtári forrásokból, útleírásokból és térképekből építette fel. A legfontosabb primer forrás, maga könyv, hiszen a XVIII. fejezet árulkodik a legtisztábban a magyar kapcsolatról. A történetben a vámpírvadász Van Helsing professzor így hivatkozik információi forrására: „Megkérdeztem barátomat, Arminiust, a budapesti egyetemről, és ő mindent kikutatott nekem.” Ez a mondat az irodalomtörténet egyik legizgalmasabb nyomravezetője, hiszen az „Arminius” név nyilvánvaló utalás Vámbéry Árminra, a neves keletkutatóra, akivel Stoker személyesen is többször találkozott a londoni társasági életben. Ármin igen érdekes és sokoldalú figura volt: háromévesen megbénult a bal lába, így járta be élete végéig Belső-Ázsiát. Közben a Magyar Tudományos Akadémia igazgatósági tagja és a Magyar Földrajzi Társaság elnöke is lett.
A regényben szereplő név eredete azonban nem tőle, hanem egy másik, könyvtári forrásból származik, amelyet Stoker bizonyíthatóan olvasott. William Wilkinson 1820-as, Havasalföldről és Moldváról szóló könyvében talált rá a szerző egy lábjegyzetre, amely megpecsételte a főhős sorsát.
– olvasható Wilkinson művében. Tehát maga a névválasztás tisztán olvasmányélményen alapult, ám a karakter mögötti tudásanyag forrása továbbra is kérdéses maradt. Ugyan Stoker egy ritka, 1897-es interjúban maga is elismerte: „Egyetlen olyan könyv sincs, amelyik minden tényt megadna... sokat tanultam Emily Gerard romániai babonáiról szóló esszéiből.” Gerard művei részletesen taglalták a nosferatu-hitet, ami nélkülözhetetlen volt a vámpírmítosz felépítéséhez.
A magyar tudós nem csupán akadémikus volt, hanem a brit külügy informátora is, aki a „keleti kérdés” szakértőjeként mozgott a diplomáciai körökben. A brit Nemzeti Levéltárból 2005-ben előkerült iratok szerint Vámbéry rendszeres kifizetéseket kapott a szolgálataiért, méghozzá jelentős tételeket. Azonban a szakmában erősed hírhedt volt: Gill Bennett, a brit külügy főtörténésze „egyfajta közel-keleti kerítő”-ként hivatkozott rá a The Guardiannek, utalva arra, hogy a tudóst sokszor pénzéhesnek és megbízhatatlannak tartották a brit megbízói. A titkosszolgálati háttér kiváló táptalaja a legendáknak, miszerint Vámbéry egy titkos vacsorán mesélte el Stokernek a vérszívó gróf történetét, de például a téma egyik legelismertebb kutatója, Elizabeth Miller szerint nincs közvetlen bizonyíték arra, hogy Vámbéry konkrétan a Dracula-sztorival látta volna el az írót.
Bár Van Helsing Voivode Draculaként említi a karaktert, aki harcolt a törökök ellen, a történelmi Vlad vajda kegyetlenkedései, a karóba húzások részletei hiányoznak a szövegből. Stoker csupán a nevet és a vajda címet kölcsönözte a történelemből, a karakter többi részét a gótikus irodalom és a folklór elemeiből gyúrta össze. Ez a tény magyarázza azt is, miért téves a mai turisztikai iparág által felépített Bran-vár kultusz. A törcsvári kastély, amelyet ma Dracula kastélyaként hirdetnek, sosem szerepelt Stoker jegyzeteiben, és semmi sem utal arra, hogy az író valaha is hallott volna róla.
