MÚLT
A Rovatból

11 híresség, aki rejtélyes körülmények között, nyomtalanul tűnt el

Talán soha nem tudjuk meg, mi történt Petőfivel, a szakszervezeti elnökkel, az ünnepelt táncosnővel vagy a kicsapongó életet élő politikussal.


1. Petőfi Sándor

A hivatalos változat az, hogy 1849. július 31-én, csata közben esett el és halt meg Segesvárnál. Azonban máig erősen tartja magát az a történet, amely szerint a költő túlélte a csatát, és az oroszok hadifogolyként elhurcolták.

A segesvári csatában Bem József serege csapott össze Szkarjatyin tábornok orosz csapataival- a túlerőben lévő oroszok megverték a szabadságharcosokat. A magyar sereg egyik orvosa, Lengyel József később azt írta levelében, hogy a csata alatt együtt volt Petőfivel; lőtávolon kívülről figyelték az eseményeket. A költőt Bem nagyon szerette, többször is maga mellé vette, de ha akart, Petőfi bármikor távozhatott. A csatát is távolról nézte, ugyanis a tábornok nem szerette volna, hogy a költőnek baja essen. Amikor az oroszok kezdték körbezárni a magyar sereget, mindenki futásnak eredt.

Lengyel József lóra pattanva menekült, állítása szerint ő ezért jutott ki élve a területről, visszanézve pedig látta a menekülő Petőfit. A levelet a történészek hiteles forrásnak tekintik.

segesvar

A csata

Az elmúlt több mint másfél évszázad alatt többen is látni vélték a költőt vagy a holttestét. Sőt, időnként Petőfi Sándort utánzó szélhámosok is felbukkantak. Majd szárnyra kapott egy új történet, amely szerint Petőfi Sándort az oroszok hadifogolyként Szibériába hurcolták, s itt még pár évig élt. Az 1940-es években egy Svigel Ferenc nevű nyomdász állította azt, hogy megtalálta Petőfi Sándor sírját – ennek a történetnek ment utána egy ukrán újságíró 1984-ben, így merült fel Barguzin neve, és így indult Morvai Ferenc vállalkozó és Kiszely István antropológus közös expedíciója Petőfi földi maradványainak felkutatására. (Az erről szóló korábbi cikkeinket itt és itt találjátok.)

Igazából máig egyetlen dologban lehetünk biztosak: 1849. július 31-én látták utoljára életben Petőfi Sándort. Ezután nyoma veszett. Talán egyszer kiderül az igazság a halálával kapcsolatban.

2. Ambrose Bierce

A 19. század második felének egyik neves újságírója és írója volt, Edgar Allan Poe-hoz hasonlóan sötét tónusú műveivel lett híres. Élete is különös és tragikus fordulatokban bővelkedett, eltűnése vagy halála pedig egyenesen rejtélyes.

Fiatalon az északiak oldalán harcolt az amerikai polgárháborúban, a vadnyugaton kalandozott, majd éjjeliőr lett San Franciscóban, azután írni kezdett. Magánélete nem volt szerencsés. A felesége szeretőt tartott, elváltak, és nem sokkal később a nő meghalt. Ambrose Bierce mindkét fiát eltemette: egyikük szerelmi bánatában lett öngyilkos, a másik fia ivott, és alkoholmérgezésben halt meg.

iro

Ambrose Bierce 1913-ban határozta el, hogy Mexikóba megy, mert ott kitört a forradalom, és úgy gondolta, hogy „ott végre történik valami”. 1913 októberében New Orleans és San Antonio érintésével Laredóba utazott. Novemberben El Pasónál lépte át a mexikói határt, Ciudad Juárezbe ment.

Ettől fogva már nem lehet semmi pontosat tudni arról, hogy hol volt Ambrose Bierce, mit csinált, mi történt vele, és főleg: hogy hová tűnt.

Állítólag decemberben Chihuahua városába ment, később többen is azt állították, tudják, hogyan halt meg, mások szerint öngyilkos lett, sőt, volt, aki az Egyesült Államokban látni vélte őt évekkel az eltűnése után. De soha nem derült ki, mi történt az íróval.

3. Roald Amundsen

A norvég kutató már életében legendás alak volt. Expedíciójával elsőként érte el a Déli-sarkot, 1911. december 14-én, és ő hajózott át először az Északnyugati átjárón. A világon először Amundsen mondhatta el magáról, hogy járt az Északi- és a Déli-sarkon is.

1925-ben Lincoln Ellsworth, Umberto Nobile és még három ember társaságában megpróbálta repülővel elérni az Északi-sarkot. Alaszkából indulva eljutottak az é. sz. 87° 44'-ig, de a sarkot nem érték el. Két géppel indultak, melyekkel egymástól néhány kilométerre értek földet. Miután megtalálták egymást, az épen maradt gép számára próbáltak felszállópályát kialakítani a jégen. Néhány hetes munka után sikerült, így a csapat hazatérhetett.

1926-ban már nagyobb csapattal, de Ellsworth és Nobile társaságában próbálták meg átrepülni az Északi-sarkvidéket.

1928-ban Umberto Nobile léghajója, az Italia lezuhant, Amundsen pedig 1928. június 4-én repülőgépen indult a megmentésére. Soha többé nem látták.

Amundsen holttestét sem találták meg, csupán a gép pár darabját.

Amundsen_in_fur_skins20130404-18371020130404-180630

4. Amelia Earhart

Az 1897-ben született amerikai nő igazi úttörőnek számított. A 20. század elején már az is forradalmi tettnek számított, hogy pilótaigazolványt szerzett, és 23 évesen női magasságrekordot állított fel.

Miután Charles Lindberg 1927-ben egyedül repülte át az Atlanti-óceánt, Amelia Earhart 1928-ban Wilmer Stutz pilótával és Lou Gordon navigátorral átrepült az óceánon. A több mint 20 órás út után Walesben szálltak le. Amelia Earhart híres lett.

ae

1932-ben ugyanezt az utat már egyedül tette meg, és annak ellenére sikerült elérnie Írország partjait, hogy útközben viharba került, elromlott a magasságmérő, kis híján lezuhant, és több technikai problémája is akadt.

Amelia Earhart ezután folytatta a rekordok felállítását, és támogatója is akadt: a Purdue University vezetője egy új, modern repülőgéppel, egy Lockheed Electrával ajándékozta meg.

A vakmerő pilóta 1937-ben elhatározta, hogy Föld körüli útra indul. Fogadkozott, hogy ez lesz az utolsó útja, aztán abbahagyja a hosszú távú repülést. Prófétának bizonyult, valóban ez lett az utolsó útja… Soha többé nem látta senki.

1937. június elsején indult Miamiból indult Fred Noonan navigátorral. Brazíliába repültek, onnan Afrikába, az Arab-félsziget érintésével jutottak el Indiáig, majd Ú-Guineáig. Lae-ról a Howland-szigetre akartak eljutni, ez volt a következő állomás. Július elsején felszálltak.

Amelia Earhart július 2-án időjárásjelentést kért rádión, és azt is mondta, hogy alacsony az üzemanyagszint. Ez volt vele az utolsó kommunikáció. Ezután a gép nyomtalanul eltűnt.

Az Amerikai Haditengerészet hosszú ideig kutatott utánuk, hiába, így 1939-ben hivatalosan is halottnak nyilvánították Amelia Earhartot és Fred Noonant.

2014-ben azonosították a Kiribatihoz tartozó Nikumaroro-atollon a gép 1991-ben fellelt egyik darabját. Ennyit lehet ma tudni róluk, a holttestük soha nem került elő.

5. Jimmy Hoffa

Az amerikai Teamsters szakszervezet elnöke legendás figura volt. 1913-ban született, és még csak 20 éves volt, amikor sztrájkot szervezett.

Gyorsan népszerű lett, magával ragadó egyéniség volt, keményen harcolt a munkásokért. 1957-ben választották meg a Teamsters elnökévé. Hoffa terve az volt, hogy a szervezet Észak-Amerika teljes közúti fuvarozását és légi közlekedését is vonja ellenőrzése alá, és hogy ők ellenőrizzék a többi fuvarozót. Kiderült, hogy Jimmy Hoffa jó kapcsolatot ápol a szervezett bűnözéssel, és 1971-ig tartó elnöksége idején csalásért és megvesztegetésért ültették le. Csupán Nixon közbenjárására engedték szabadon.

hoffa_wikipedia

1975. július 30-án egy Detroit-környéki étteremből tűnt el, ahol egy New Jersey-i szakszervezeti vezetővel és a detroiti maffia egyik vezetőjével volt találkozója.

A partnerei késtek, Hoffa felhívta a feleségét, hogy elmondja, még vár egy kicsit. Ekkor beszéltek egymással utoljára.

1982-ben hivatalosan is halottnak nyilvánították az egykori szakszervezeti vezetőt.

3675e43ad48c2257d53777e009767343

Évtizedekkel később Richard Kulinski, aki az alvilág hírhedt bérgyilkosa volt, azt állította, hogy ő ütötte le és szúrta tartón Jimmy Hoffát, állítása szerint 40 ezer dollárt kapott a gyilkosságért. Azt is mesélte, hogy egy New Jersey-i roncstelepre hajtott a holttesttel, amelyet hordóba zárt, amit később felgyújtott és elásott. A holttestet a könyv szerint később kiásta, majd egy ócskavasként eladott autó csomagtartójába zárta.

Nem Kulinski az egyetlen, aki Hoffa meggyilkolásával dicsekedett. Frank Sheeran, a delaware-i teherfuvarosok egyik volt funkcionáriusa, egyben a maffia bérgyilkosa egy 2004-ben megjelent életrajzi könyvben maga is azt állította, hogy ő ölte meg Hoffát.

Utoljára 2013-ban reménykedtek a hatóságok abban, hogy megtalálhatják Jimmy Hoffa földi maradványait. Az Index ezt írta akkor: „Az FBI az elmúlt évtizedek alatt ezernyi nyomnak járt utána eredmény nélkül. A szövetségi nyomozóiroda most egy 85 éves ismert maffiózótól, Anthony Zerillitől kapott új tippet, amelyet „száz százalékosan" hitelesnek tartanak. Zerilli beszámolója szerint a megkötözött Hoffát, akinek a száját is kipeckelték, kocsival vitték a helyszínre, ahol egy ásóval leütötték és élve egy betonlap alá temették.” A kutatás nem járt sikerrel, a helyszínen nem találtak emberi maradványokat. Marad tehát a rejtély.

6. Antoine de Saint-Exupéry

A kis herceg szerzőjéről sokan nem tudták, hogy kitűnő pilóta volt. A második világháborúban

1944. július 31-én (már megint egy júliusi dátum!) tűnt el, miután bevetésre indult, hogy egy német alakulatról szerezzen információkat.

A gép az íróval együtt eltűnt. 1998-ban került elő ezüst karkötője, 2000-ben pedig a repülőgépe, Marseille közelében. Egy német pilóta azt állította, ő lőtte le a gépet, de ezt különböző korabeli adatokkal cáfolták. Volt, aki szerint a zilált lelkiállapotú, italozó író öngyilkos lett. Lehet, hogy már soha nem tudjuk meg, mi történt valójában.

7. Glenn Miller

Tehetséges, híres jazz-zenész volt, együttese, a Glenn Miller Orchestra az USA egyik legnépszerűbb együttese volt. Egyedi hangszerelésükkel, a fúvós szekció erősítésével taroltak.

Glenn Miller az Egyesült Államok hadba lépésekor missziójának érezte, hogy az amerikai katonákat lelkesítse, erősítse, szórakoztassa. A lelki hadviselés, illetve a buzdítás nem tréfadolog, Marlene Dietrich például pszichológiai csodafegyver volt a második világháború alatt, reklámszövegírók írták számára a dalokat.

VIDEÓ: A Glenn Miller Band

Glenn Miller 1942-ben önként belépett a hadseregbe, a haditengerészethez. Az Army Air Force Band vezetője lett. Hatalmas sikert arattak a koncertjeik a katonák körében.

1944-ben Angliába ment, ott folytatta a munkát. Glenn Miller 1944. december 15-én Párizsba készült, Bedfordban felszállt a gép, ám ezután eltűnt. Azóta is csak találgatni lehet, mi történhetett: lelőtték a gépet, fogságba estek, véletlenül kaptak egy bombatalálatot - vagy ki tudja...

Glenn Millerről és az eltűnésével kapcsolatos elméletekről a Konspirációs teóriák blogon olvashattok egy hosszú, ám végtelenül izgalmas bejegyzést.

8. Barbara Follett

Hihetetlenül tehetséges kislány volt, 12 évesen jelent meg az első regénye, a Ház ablakok nélkül. (Ami azt illeti, a nővére is intelligens lány volt, ő lett ez első nő, aki diplomát szerzett a Princeton Egyetemen.) Egy csapásra téma lett a tizenéves lány élete, és az, hogy nem fog-e ártani neki, ha ennyire fiatalon dolgozik.

Miután Barbara Follett szülei szétváltak, Barbarát az édesanyja, hogy a lelki megrázkódtatáson túljussanak, világ körüli vitorlás útra vitte. Ebből az élményből született a lány második könyve, a Norman D. utazása.

eltuntlany

Barbara hazatérésük után titkárnői állást vállalt, hogy a családnak legyen pénze. 1933-ban férjhez ment. Az első éveik boldogságban teltek, de a kapcsolatuk tönkrement, Barbara erről panaszkodott is egy barátjának. A férje állítólag megcsalta. Barbarát ez nagyon megviselte.

1939. december 7-én Nick és Barbara összeveszett. Barbara ezek után elment otthonról. A 25 éves nőt soha többé nem látta senki. A férje csak 2 héttel az eltűnése után jelentette a rendőrségnek.

Barbara eltűnéséről az édesanyja írt könyvet 1966-ban.

9. Harold Holt

Ausztrália egykori miniszterelnöke nem sokáig töltötte be ezt a pozíciót. Az 1908-ban született Harold Holt 27 évesen kezdett politikával foglalkozni. Több mint három évtizedet töltött a szigetország parlamentjében.

A magánélete bővelkedett kétes izgalmakban. Sok szeretőt tartott, annak ellenére, hogy háromgyermekes családapa volt. 1966. január 26-án választották miniszterelnöknek.

eltuntpolitikus

1967. december 17-én vasárnap reggel indult el otthonról a szomszédasszonnyal, Marjorie Gillespie-vel (aki állítólag a titkos szeretője volt), a szomszédasszony lányával, a lány barátjával, és a Gillespie család egyik barátjával, hogy megnézzenek egy hajót.

Délután Holt kedvenc helyére, a Cheviot Beachre mentek, mert a férfi úszni akart egyet. El is indult, de egy idő után eltűnt a többiek szeme elől. Ők a legrosszabbtól tartva értesítették a rendőrséget. Búvárral és helikopterrel is keresték, de nem akadtak Harold Holt nyomára.

Cheviot_Beach

A partszakasz, ahonnan utolsó útjára indult Harold Holt

Két nappal később halottnak nyilvánították a férfit. Természetesen azonnal elindult az ő esetében is a pletyka és a találgatás halálának okairól és körülményeiről. Tudni vélték, hogy megölték, de azt s, hogy valahol álnéven új életet kezdett, és eltűnése csak fedősztori volt.

10. Richey Edwards

A Manic Street Preachers gitárosa 1995. február 1-jén tűnt el, aznap, amikor találkoznia kellett volna a zenekar énekesével, hogy az Egyesült Államokba repüljenek egy turnéra.

Richey Edwards walesi otthonába ment, aztán állítólag látták Newportban az okmányirodában és a buszpályaudvaron. Az énekessel nem találkozott.

hiresseg

Február 14-én csupán Edwards autóját találták meg egy parkolóban a Severn-hídnál, ami az öngyilkosok egyik kedvelt helye volt. Emiatt sokan tudni vélik, hogy megölte magát, mint annak idején a Joy Divison tagja, Ian Curtis – szintén egy amerikai turné előtt.

Később persze többen is felismerni vélték az utcán. De nem tudhatjuk, mi történt vele, sem ő, sem a holtteste nem került elő. Hivatalosan 2008-ban nyilvánították halottnak.

11. Aranyváry Emília

A magyar balerina születéséről szinte semmit nem lehet tudni, de a haláláról sem. Az első magyar prímabalerina valamikor az 1830-as évek környékén születhetett, és valószínűleg a neve sem ez volt eredetileg.

Aranyváry Emília a pesti Német Színház francia balettmesterétől tanult táncolni, első fellépése a Nemzeti Színházban volt, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején. A nő később elhagyta Magyarországot, Párizsban lett prímabalerina. Néhány évvel később visszaköltözött Magyarországra, aztán vidéki, majd külföldi társulatok tagja volt, míg végül 1870-ben nyomtalanul eltűnt.

Egyetlen kép maradt fenn róla. Aranyváry Emília életéről és titokzatos eltűnéséről az Index írt cikket.

aranyvari

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
Egy ellopott akkumulátor miatt halt meg 11 gyerek: a pörbölyi tragédia, ami egy egész generációt törölt ki a faluból
1993. február 12-én a vonat 80-nal rohant a pörbölyi iskolabuszba – a mozdonyvezető pontosan tudta, hogy a fénysorompó hetek óta rossz.


„Igazgató bácsi, én most meg fogok halni?” – kérdezte egy alsó tagozatos kisfiú a pörbölyi iskola vezetőjétől a fémroncsok, a szirénák és a kiáltások közepette. A kérdés, amely a Tolnai Népújság tudósítása szerint a tragédia helyszínén hangzott el, egyetlen mondatba sűrítette a felfoghatatlant.

1993. február 12-én, egy fagyos, ködös péntek reggelen Pörböly határában egy pillanat alatt kialudt tizenegy gyermek élete, amikor az őket szállító iskolabusz egy vonattal ütközött. A balesetben a busz sofőrje is életét vesztette, a tragédia tizenkét áldozatot követelt.

Aznap reggel sűrű, párás köd ült a tájra, drámaian lecsökkentve a látótávolságot a nyékipusztai bekötőút vasúti átjárójában. A mentéshez riasztott pécsi helikopter sem tudott leszállni a sűrű pára miatt. A helyszínre érkezőket apokaliptikus kép fogadta: a Gemenc Volán Ikarus busza kettészakadt, hátsó része az árokba csapódott, míg az elejét a Kiskunhalas felől Bátaszék irányába tartó személyvonat mintegy százötven méteren tolta maga előtt a síneken. Az influenzajárvány miatt a buszon a szokásos hatvan helyett aznap csak huszonkilenc gyermek utazott.

A vasúti átjáró fénysorompója a baleset napján nem működött, mert hetekkel korábban, január végén valaki ellopta a berendezés akkumulátorát. A tolvajt sosem találták meg.

A MÁV a vasúti személyzetet írásban figyelmeztette a veszélyre, és a mozdonyvezetők számára kötelezően előírta, hogy a fedezetlen átjáró előtt 15 kilométer/órára csökkentsék a sebességet. A közúton közlekedők számára azonban a sötét jelzőlámpa semmilyen veszélyt nem jelzett a sűrű ködben.

A 7817-es számú személyvonat mozdonyvezetője a kötelező érvényű írásbeli rendelkezés ellenére nem lassított. A vizsgálat később megállapította, hogy a szerelvény közel 80 kilométer/órás sebességgel érkezett az átjáróhoz. A mozdonyvezető ugyan adott hangjelzést, de a fékezésre már nem maradt ideje. Egyik túlélő gyermek visszaemlékezése szerint az utolsó pillanatokban valaki felkiáltott a buszon: „Mi lesz most?! Itt a vonat!”

A tizennyolc sérült gyermeket több környező kórházba szállították, de a helyszínen nem állt rendelkezésre pontos utaslista, ami jelentősen megnehezítette a gyerekek azonosítását és a szülők értesítését. A helyszínen kilenc, a kórházba szállítás után pedig további két gyermek halt bele sérüléseibe. A buszt vezető férfi szintén a kórházban hunyt el.

A tragédiát követő nyomozás a buszvezető és a mozdonyvezető felelősségét is megállapította. Mivel a busz sofőrje elhunyt, csak a mozdonyvezető ellen indult eljárás.

A bíróság első fokon két évre, a Legfelsőbb Bíróság pedig jogerősen három év letöltendő szabadságvesztésre ítélte. A hazai vasúttörténetben ez volt az egyik első olyan eset, amikor vasúti átjáróban történt halálos baleset miatt egy mozdonyvezetőnek börtönbe kellett vonulnia.

A pörbölyi tragédia az egész országot megrendítette. „Kimondhatatlan fájdalom ért minket. Ezt a tragédiát ez a kis falu talán soha sem fogja kiheverni” – nyilatkozta Gayer János, a falu akkori polgármestere. Közadakozásból 18 millió forint gyűlt össze a gyászoló családok megsegítésére és az áldozatok temetésére. A sportvilág is megmozdult: egy székesfehérvári felkészülési torna győztese, a BVSC-Dreher a százezer forintos fődíjat, a döntős Videoton pedig a rendezvény teljes bevételét ajánlotta fel az érintetteknek. Az elhunyt gyermekeknek egységes síremléket állítottak, a baleset helyszínén pedig emlékmű őrzi az emléküket. A tragédia feldolgozására mentálhigiénés csoport is indult, de a közösségben a történtek sokáig tabutémának számítottak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
MÚLT
A Rovatból
55 éve halt meg, mégis üresen áll Rákosi Mátyás sírhelye Farkasréten – rejtély, hová tűnt a diktátor urnája
Pontosan 55 éve halt meg Rákosi Mátyás. Különös élet várt rá a Szovjetunióban a bukása után.


Egy túlméretes orosz urna, amelyet egy bőrből készült aktatáskában, szinte kézipoggyászként csempésztek át a határon. Egy titkos temetés, amelyről alig néhányan tudtak, és egy szűkszavú, mínuszos hír a Népszabadságban. Így ért véget 1971. február 16-án a Farkasréti temetőben annak az embernek a története, akit a magyar állam tizenöt éven át igyekezett kitörölni a köztudatból, miközben a háttérben gondosan menedzselte száműzetésének kényes ügyeit.

Pontosan 55 éve, ezen a februári napon halt meg a Szovjetunióbeli Gorkijban Rákosi Mátyás, Magyarország egykori teljhatalmú ura.

De milyen életet élt a bukása után, ki fizette a mindennapjait, és hová tűntek a hamvai, amelyeknek sorsát ma is rejtély övezi?

A végjáték 1956 júliusában kezdődött, amikor Rákosit a hivatalos pártzsargon szerint „gyógykezelésre” küldték a Szovjetunióba. A valóságban ez politikai száműzetést jelentett, amelynek első állomása a Moszkva melletti Barvihában, a pártelit szanatóriumában volt.

A szovjet vezetés hamar megelégelte, hogy a leváltott főtitkár a fővárosból próbál intrikálni, ezért 1957-ben a Fekete-tenger melléki Krasznodarba költöztették.

Itt kezdődött a száműzetés „aranykora”. A Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága gondoskodott róla, hogy Rákosi és felesége ne szenvedjen hiányt semmiben: egy ötszobás, minden kényelemmel felszerelt lakást kaptak, házvezetőnőt – aki egyben a KGB megbízottja is volt –, ingyenes étkezést, saját autót és havi 2000 rubel költőpénzt. Mindezt természetesen a magyar állam fizette. Nyaranta a gelendzsiki pártüdülőben pihenhettek. A kényelem azonban nem jelentett szabadságot.

„Önök árnyék nélküli emberré tesznek engem” – panaszolta egy 1960-as találkozón,

jelezve, hogy a luxuskörülmények ellenére is fogolynak érezte magát.

A hatvanas évek elejére a szovjetek türelme végleg elfogyott. A kényelmes krasznodari életet 1962-ben a kirgizisztáni Tokmok zord valósága váltotta fel.

A birodalom peremén egy kétszobás, komfort nélküli lakás várta őket. A vizet a kútból kellett hordaniuk, az udvaron volt a vécé, és a kemény, mínusz 20-30 fokos teleken fával fűtöttek.

Az egykori diktátor számára ez a környezet jelentette a valódi bukást. A következő években egyre távolabb került a hatalom központjától: 1966-ban Arzamaszba, majd 1967 őszén a külföldiek elől elzárt Gorkij városába költöztették. Itt érte a vég, miután egészsége megromlott. Több szívroham után, 78 éves korában hunyt el.

Rákosi a száműzetés évei alatt egyetlen dologról nem mondott le: a hazatérés reményéről.

Levelek tucatjaival bombázta a szovjet és a magyar pártvezetést, Hruscsovtól Brezsnyevig, Andropovtól Kádár Jánosig.

A Budapest Főváros Levéltára által közzétett dokumentumokból egy makacs, a valósággal szembenézni képtelen ember portréja rajzolódik ki. Követelte a hazatérését, érvelt az egészségi állapotával, és intézte a magyarországi nyugdíját, amelyhez a hatvanas évek végén már ügyvédet is fogadott. Egyik, Kádár Jánosnak címzett levelében így fogalmazott:

„…Ez év márciusában és júniusában közöltem a kormánnyal, hogy vissza kívánok térni Magyarországra. Választ nem kaptam. Ezért újra közlöm, hogy vissza kívánok térni.”

A kérések süket fülekre találtak. A Kádár-rendszer számára Rákosi élő kísértet volt, akinek hazatérése megzavarta volna a nehezen felépített politikai konszolidációt.

Halála után a magyar állam diszkréten, de hatékonyan lépett. Nem úgy, ahogy egy állam hazahozza a „nagy halottat”, hanem úgy, ahogy egy állam hazahozza a problémát: diszkréten, minimalizálva a nyomot, menedzselve a kellemetlenséget.

A források szerint az urnát menetrend szerinti járattal hozták haza. Úgy utazott, mint bármelyik csomag, amihez senki nem kér extra figyelmet.

A hamvakat 1971. február 16-án, egy szűk körű ceremónián helyezték el a Farkasréti temető egyik urnafülkéjében. A korabeli sajtó mindössze egy rövid MTI-hírt közölt, amely szerint Rákosi Mátyás, „aki gyógykezelés céljából tartózkodott a Szovjetunióban”, elhunyt. Az urna sorsa azonban a temetés után sem hagyta nyugodni a kedélyeket.

A sírhelyet a hetvenes-nyolcvanas években rendszeresen megrongálták, ezért a nevét tartalmazó táblát eltávolították, és egy ideig csak az „R. M.” monogram utalt rá, ki nyugszik a fülkében.

A történet legújabb, bizarr fordulata 2015-ben következett be. Június 24-én két, magát leszármazottnak mondó személy jelent meg a Budapesti Temetkezési Intézetnél, és hivatalosan kikérte az urnát. A Farkasréti temetőben azóta üres a fülke. Hogy Rákosi Mátyás hamvai ma hol vannak, arról nincs nyilvános információ. Az egykori teljhatalmú vezetőnek, akinek képe mindenhol ott függött, ma már sírhelye sincs.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk




Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
„Ő volt az egyetlen rend az életemben” – így szeretett bele gróf Széchenyi István egy elérhetetlen, többgyerekes asszonyba
Plátói szerelem, titkos levelek, évtizedes várakozás – így kezdődött minden, mielőtt a legnagyobb magyar feleségül vette volna Seilern Crescence-t. A szerelmük nemcsak Széchenyit változtatta meg, de talán a magyar történelmet is egy kicsit.


Este fél nyolc volt, amikor a Krisztinaváros úgynevezett Vérkápolnájában a legnagyobb magyar és a szívét tíz éve fogva tartó grófnő kimondta az igent – és ettől a perctől kezdve a szerelem nemcsak egy férfi életét, de egy ország sorsát is tovább formálta. Február 4-én 190 éve, hogy gróf Széchenyi István és Seilern Crescence grófnő Budán, a Havas Boldogasszony-plébániatemplomban házasságot kötött.

A diszkrétnek szánt, esti ceremóniára a korabeli sajtó szerint a templom és annak karzata is megtelt kíváncsi nézőkkel.

A szertartást Majsch Jakab plébános végezte, a tanúk között ott állt Keglevich Gábor és Prónay Albert is. Maga a vőlegény a naplójába jegyezte fel a pillanat lényegét, amely túlmutatott a külsőségeken. „Meggyóntunk és megáldoztunk Crescence-szal. Lelkem felette megnyugodott.”

Ez a házasság egy több mint egy évtizedes, plátói szerelem beteljesedése volt.

Egy találkozás, ami mindent megváltoztatott

Széchenyi István 1823-ban találkozott először Seilern Crescence-szel, aki ekkor már férjes asszony volt, háromgyermekes anya, a Zichy család tagja. Az alkalom egy családi esemény volt, és a gróf visszaemlékezéseiben úgy írta le ezt a napot, mintha villámcsapás érte volna:

„Abban a pillanatban beleszerettem. Nem tudtam ellene tenni semmit.”

A férfi, aki a katonai pályából kiábrándulva kereste a helyét, élete értelmét, olyan inspirációt kapott, amit talán semmilyen politikai esemény, semmilyen forradalom nem adott volna meg neki: egy nő csendes jelenlétét, aki nem vált a szeretőjévé, mégis felforgatta az egész világát.

A vonzalom szellemi és lelki partnerséggé mélyült, amely a reformkor hajnalán Széchenyi közéleti fordulatát is segítette.

A kettejük közti levelezés, amelyet ma a Széchenyi István Levelezései kritikai kiadás őriz, tanúsítja, hogy Crescence nem pusztán reprezentációs társ, hanem egyenrangú partner volt, akinek véleményére a gróf a legfontosabb döntéseiben is számított.

Az első találkozás után Széchenyi rendszeres vendég lett a Zichy-házban, de soha nem lépte át a határt, amit a kor társadalmi normái és Crescence házassága kijelölt. Ő csak udvarolt – elegánsan, távolságtartóan, szenvedélyesen.

A kortárs beszámolók szerint Zichy Károly tisztában volt Széchenyi érzéseivel a felesége iránt, de mégis kulturált, fegyelmezett kapcsolatot tartottak fenn,

nem rivalizálás vagy konfrontáció jellemezte őket. Széchenyi a Zichy család otthonában is rendszeresen megfordult, a társasági élet részeként. Sőt, Széchenyi és Zichy Károly néha együtt aggódtak Crescence egészségéért — például akkor, amikor gyengélkedett vagy a gyermeke születése körül voltak komplikációk. Ez olyan viszonyra utal, amely túllépett a puszta udvariasságon, és inkább közös emberi aggódást tükrözött.

Széchenyi levelei szerint valóban plátói érzelmekről volt szó, olyan mély és tiszta szerelemről, amely nem a testet, hanem a lelket akarta magához ölelni.

„Crescence, te vagy minden, amit nem kaphatok meg, mégis minden vagy, amiért érdemes élni”

– írta egyszer.

Ezek a mondatok nem a romantikus túlzás jegyében születtek. Széchenyi ekkoriban számos belső vívódással küzdött, és egyes kutatók szerint Crescence volt az, aki révbe vezette. Ő volt az a belső pont, ami mentén felépítette új önmagát: politikust, reformert, nemzetépítőt.

Szerelem, ami nem akart múlni

Zichy Károly, Crescence férje 1834-ben 49 évesen meghalt. A társadalmi illem szerint egyéves gyászt kellett tartani, így Széchenyi – a maga türelmével és kitartásával – tovább várt. Több mint tíz év vágyakozás, fájdalmas visszafogottság és lassan épülő érzelmi kötődés után végre eljött a pillanat: 1836. február 4-én, Budán, a Krisztinavárosi templomban Széchenyi István feleségül vette Seilern Crescence-t.

„Nem a szenvedély sodrásában, hanem a hűség csendjében szerettek egymásba.”

Ez volt az a mondat, amit később egy kortársuk írt róluk, és amely talán a legszebben összefoglalja, miért más ez a szerelem, mint amiket megszoktunk a történelemből. Nem tragédia, nem dráma, nem titkolózás volt – hanem kitartás, tisztelet és méltóság. Az asszony hét gyereket hozott a házasságba, és alig egy évvel később fiút szült Széchenyinek is. Béla fiukat két évvel később Ödön követte. Három közös gyermekükből a kislányuk, Júlia csecsemőként elhunyt.

A romantikus kapcsolat hivatalossá válása után Crescence nemcsak feleségként, hanem egyik legfontosabb szellemi társaként is jelen volt Széchenyi életében.

Ő kezelte az ügyeket, amikor a férfi már betegen, visszahúzódva élt, ő tartotta kézben a levelezéseket, és ő volt az egyetlen ember, akiben Széchenyi még akkor is megbízott, amikor már senki másban nem tudott.

A döblingi naplókban – ahol a gróf mentális állapota egyre inkább romlott – több bejegyzés is szól Crescence-ről:

„Ha ő nem lenne, már rég nem lennék.”
 vagy máshol: „Ő az egyetlen rend az életemben.”

Szövetség egy életre

A családi szövetség a méltatlan utolsó években is működött. Széchenyi 1848 szeptemberében került a Bécs melletti döblingi Goergen-féle magánszanatóriumba. Az intézmény a korabeli „őrültek tornyával” szemben akkoriban modernnek számító, humánus módszereket alkalmazott. A gróf külön lakosztályt kapott, amelynek a temetőre néző ablakait részben befalaztatta.

A mindennapokról fennmaradt beszámolók szerint keveset aludt, sokat sétált a szobájában, sakkozott, fuvolázott. Falk Miksa visszaemlékezése szerint Széchenyi „ama mélabús magyar népdalok egyikét fújta…”.

A döblingi évek azonban nem a szellemi leépülésről szóltak. Az 1850-es évek végére a gróf visszatért a politikai íráshoz: Londonban, németül jelent meg 1859-ben az Ein Blick (Pillantás) című röpirata, amely élesen bírálta az osztrák neoabszolutizmus propagandáját.

A röpirat miatt a bécsi rendőrség hamarosan lecsapott. 1860. március 3-án öt detektív és tizenhat rendőr szállta meg a döblingi intézetet, házkutatást tartva Széchenyinél és körének több tagjánál. Az iratok egy részét elkobozták, és a hatóságok egyértelművé tették: a szanatórium többé nem menedék. A fokozódó nyomás és a börtönnel való fenyegetés hatása a naplóbejegyzésekben is tükröződik.

„Nem tudom megmenteni magam!” – írta néhány nappal a halála előtt.

1860. április 8-án, húsvét vasárnapjára virradóan Széchenyi a döblingi lakosztályában pisztolylövéstől meghalt. A korabeli hatósági vizsgálat és a történészi konszenzus ma is az öngyilkosságot fogadja el.

A „nő szerepe” a tragédiában

De hol volt ebben a drámában „a nő szerepe”? Egyrészt ott volt a feleség, Seilern Crescence, aki Bécs közelébe költözve a döblingi időszakban is a belső kör része maradt. Ő intézte a családi és gazdasági ügyeket, támaszt nyújtva a férjének. Ő írta alá például a Deák Ferenccel kötött, 50 000 forintos kehidai birtokügylet szerződését is, amely évi 600 körmöci arany évjáradékot biztosított a családnak.

A levelezés és a dokumentumok a gondviselő, adminisztráló, hűséges társ alakját rajzolják meg, akit Széchenyi így jellemzett fiaiknak írt levelében: „Anyád minden tekintetben eszményi képviselője nemének.”

- írta Széchenyi István a fiához, Béla grófhoz intézett levelében. Ezzel szemben a történetben felbukkan egy másik nő is: Cibbini Matild báróné, Inkey Eduárdné. A kutatások szerint az ő besúgói jelentései vezettek a rendőri rajtaütésekhez.

Cibbini a bécsi udvar köreihez kapcsolódó kémnőként kulcsszerepet játszott a hatósági eljárások megindításában, amelyek végül a tragédiához vezettek.

A halál körülményeit illetően a magyar történetírás domináns álláspontja szerint az 1860. márciusi házkutatás és a fenyegetés olyan pszichés nyomást gyakorolt a grófra, amely a kimenetelt meghatározta.

A közvélekedés egy része és egyes publicisztikák máig nem zárják ki a politikai gyilkosság lehetőségét.

A halálhír után a Magyar Tudományos Akadémia gyásznapot tartott. A temetésre 1860. április 11-én Nagycenken került sor. Az esküvő helyszínén, a krisztinavárosi templom falán ma emléktábla őrzi a házasság emlékét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk