MÚLT
A Rovatból

10 világmárka, akik teljesen mással kezdték, mint amit ma forgalmaznak

Például a Suzuki vagy a Wrigley’s rágó, de a Samsung vagy a Nokia is tök mást csinált először, mint amit ma.


A legnagyobb márkákra jellemző, hogy a termékeik összefonódnak a gyártó nevével. Ilyen a Shell és az olaj, a Nokia és a telefonok, vagy a Nintendo és a konzolos játékok. De nem minden márka kezdte azzal, amit ma csinál – lássuk, mivel foglalkozott eredetileg a Suzuki vagy a Wrigley’s rágó.

10. Royal Dutch Shell

1

A cég londoni családi vállalkozásként indult 1833-ban.

Eredetileg kagylókat importáltak, később jöttek olyan termékek, mint a rizs, a selyem, a réz vagy a tányérok. Exporttal is foglalkoztak, gépeket és textilanyagot szállítottak Japánba.

Később kezdtek csak olajjal foglalkozni, de ők voltak az elsők, akik tankhajókon végezték a szállítást. Ezt a céget először The Tank Syndicate-nek hívták, később, 1897-ben nevezték át Shell Transport and Trading Companyre.

1903-ig versenyeztek a Royal Dutch petróleumcéggel, míg végül úgy döntöttek, hogy összefognak, és a nagyobb piaci részesedéssel rendelkező Standard Oil céggel kezdenek versenyezni – így alakult meg a Royal Dutch Shell.

9. Samsung

2

Az okostelefon-piac egyik legnagyobb szereplője 1938-ban apró bizniszként indult. Állítólag 27 dollárból alapították meg, és eredetileg élelmiszerbolt volt Koreában, Taegu városában.

Szárított hal, zöldség és tészta import-export volt a cég fő profilja, később felvették tevékenységükbe a cukorfeldolgozást, a biztosításokat és a textilanyagok forgalmazását. Volt idő, amikor a Samsungé volt a legnagyobb textilgyár egész Koreában.

Röviden: mindenbe belefogtak, amiben volt pénz.

Csak az 1960-as években jött képbe a háztartási elektronika – TV, mikró, telefon, fax, mosógépek és a többi. 1987-ben kettévált a cég: megalakult a Samsung Electronics, a korábbi tevékenységekkel pedig a Hansol Group nevű divízió foglalkozott. 1993-ban utóbbit is eladták. Ma már egy 80 cégből álló konglomerátumról van szó, ami az elektronika mellett telekommunikációval, építkezésekkel, hajógyártással, gyógyszerekkel és finanszírozással is foglalkozik.

8. Nokia

3

Nagy levegő kell ahhoz, hogy a Nokia történetét röviden össze lehessen foglalni. 1865-ben papírfeldolgozóként indította el egy Fredrik Idestam nevű vállalkozó, hat évvel később, további felvásárlásai után nevezte el Nokia Ab-nek, a helyben található Nokianvirta folyóról.

Később belefogtak az elektromosáram-bizniszbe, aztán megvette őket egy gumigyártó cég, majd 1922-ben az állami telekommunikációval foglalkozó kábelcég. 1967-ben olvadtak össze egy nagy céggé, ami akkoriban WC-papírt, autókhoz féket, gumicsizmákat, bicikliket – és számítógépeket gyártott.

Több átalakulás és felvásárlás után 1984-ben gyártották le az első autós telefont, majd 1988-ban az első mobiltelefont. A ’90-es évek eleje óta csak telefonokkal foglalkoztak. Tavaly a finn HMD cég szerezte meg a Nokia telefonokhoz és tabletekhez tartozó jogokat, miután azok egy ideig a Microsoftnál voltak.

7. Nintendo

4

Az 1889-ben alapított Nintendo kártyajátékokkal foglalkozott eredetileg. A Nintendo Koppai néven ismert kártyák hatalmas sikert arattak Japánban, ahol a jakuzák is előszeretettel használták őket szerencsejátékokhoz.

Később további izgalmas bizniszek következtek: szerelmi légyottokra hoztak létre ablak nélküli hotelt, taxicéget alapítottak, de foglalkoztak rizstermesztéssel és porszívók forgalmazásával is.

Később, ahogy a kártyavár ledőlt, felvásárolták a világ első játékkonzoljának forgalmazóját, a Magnavox Odyssey-t. 1983-tól foglalkoznak kiemelten konzolokra gyártott játékok tervezésével és gyártásával.

6. Toyota

5

Sakichi Toyoda, a cégalapító szobra

Az autógyártó konszern Sakichi Toyoda (nem t-vel!) nevéhez kötődik, aki Japán első mechanikus szövőgépét alkotta meg 1897-ben. 1918-ban már az anyagot is magának állította elő a cég. 1927-ben már tömeggyártásban készültek nála a szövőgépek. A fia kezdett el az autóipar kutatásával foglalkozni.

1935-ben rakták össze első autójukat Chrysler, Ford és Chevrolet alkatrészekből. Ugyanebben az évben már egy kamionnal is előrukkoltak, rá egy évre változtatták meg a cég nevét Toyotára a könnyebb kiejtés érdekében. Érdekesség, hogy az anyacégből létrejövő Loom Works a mai napig gyárt szövőgépeket, sőt, motorokat is a Toyota autókhoz.

5. Wrigley’s

6

A rágó csak repiterméke volt a William Wrigley által 1909-ben alapított vállalkozásnak.

Eredetileg szappanokat árult a családi vállalkozás, és ingyen esernyőket osztogattak azoknak, akik vásároltak tőlük. Ez annyira nem vált be, ezért elkezdtek ingyen szódabikarbónát ajándékozni.

Aztán rájöttek, hogy ebben nagyobb üzlet van, mint a szappanban, ezért lecserélték a fő terméküket.

Szappant már nem akartak adni a szódabikarbónához, ezért úgy döntöttek, hogy rágókat osztogatnak. Innen már ki lehet találni a folytatást: a rágóguminak hatalmas sikere volt, ezért inkább abba invesztáltak. 1909-ben megvették a rágógyártó Zeno céget, és megalapították a Wm Wrigley Jr. céget.

4. Peugeot

7

Az eredetileg malmot üzemeltető Jean-Pierre és Jean-Frédéric Peugeot 1810-ben fogott bele a fűrészpenge, kávéőrlő és paprikaőrlő-gyártó bizniszbe. A logójuk is innen ered: az ordító oroszlán az örlőik erősségét szimbolizálta. Esernyővázak, szekérkerekek és biciklik is megelőzték az autógyártást náluk. Az első – háromkerekű – autójukat 1889-ben készítették el.

Később két divízióra oszlott a cég – az egyik eszközöket, a másik autókat és kerékpárokat gyártott. A huszadik században később újra összeolvadtak, és csak autók és biciklik gyártásával foglalkoztak.

3. Suzuki

8

Michio Suzuki szobra: úgy tűnik, a japánok így tisztelegnek a sikeres vállalkozóik előtt

Úgy, ahogy a Toyota, a Suzuki is szövőgépek gyártásával foglalkozott eredetileg. Michio Suzuki alapította a céget 1909-ben, autókat a ’20-as években kezdtek gyártani, miután a sikeres biznisz után újabb bevételi forrást kerestek. 1937-ben hozták ki első autójuk prototípusát, négy évvel később pedig piacra is dobták azt.

A második világháború során a japán kormány parancsára a hadiipart szolgálták ki, és csak a háború után térhettek vissza eredeti tevékenységeikhez.

Csődközeli állapotból szedték össze magukat az ’50-es évek elején, miután összeomlott a szövőgéppiac – innentől csak autó-és motorgyártással foglalkoztak.

Akkora sikerük volt, hogy még állami támogatást is kaptak, hogy még többet termelhessenek.

2. Hasbro Inc.

9

A világ második legnagyobb – az első a Mattel Inc. – játékgyártóját 1923-ban alapították a Hassenfled-testvérek.

Elhasznált csomagolóanyagokból csináltak bizniszt: így készítettek tolltartókat és más írószertermékeket, amit a tollaik mellett árultak.

Miután beszállítójuk megdrágította a tollakat a ’30-as években, nagyobb hangsúlyt fektettek a tolltartókra, majd később saját tollakat és játékokat kezdtek gyártani – utóbbira is iskolai kellékként tekintettek egy darabig.

1968-ban Hasbro Industriesre változtatták a nevüket és felosztották a céget. Az egyik divízió játékokkal, a másik tollak gyártásával foglalkozott.

1. 3M

10

Bányászcégként alapította meg öt vállalkozó a ma naponta 50 000 terméket – főleg irodai kellékeket – előállító 3M márkát. Korundot bányásztak, amit feldolgozva smirglipapír előállításához használtak fel. Innen való az eredeti nevük is: Minnesota Mining and Manufactoring Company.

Vállalkozásuk nem bizonyult sikeresnek, de a befektetők megmentették őket: 1905-ben 25 000 dollárért két új tulajdonos került 60 százalékos részesedéssel a cégbe.

Így képes volt felvirágozni a smirglibiznisz, és egyre több hasonló terméket kezdtek gyártani: ők voltak például az első irodai post-itek és floppyk előállítói is. Ma már a 3M névre rövidült cég a papírgyártás mellett sikeres kommunikációban, egészségügyi ellátásban és szállítmányozásban is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
„Hipós vízzel, szinte négykézláb sikáltuk fel ott a véres, csutakos padlót” – 30 éve történt az ország legsúlyosabb vonatbalesete, amiben 31-en haltak meg
1994. december 2-án 16 óra 46 perckor kisiklott a Szajol állomáson áthaladó Nyíregyháza–Nyugati pályaudvar között közlekedő gyorsvonat több kocsija is. 31-en haltak meg, az áldozatok közül a legidősebb 84, a legfiatalabb alig 8 éves volt.


1994. december 2-án szörnyű tragédia rázta meg az országot. 16 óra 46 perckor kisiklott a Szajol állomáson áthaladó Nyíregyháza–Nyugati pályaudvar között közlekedő gyorsvonat második kocsija, majd a kocsik 110 kilométer/órás sebességgel egymásba, illetve az állomásépületbe rohantak.

A balesetben összesen 31-en vesztették életüket, 27-en a helyszínen, négyen a kórházban haltak meg, 52-en pedig megsérültek. Az áldozatok közül a legidősebb 84, a legfiatalabb alig 8 éves volt.

Később kiderült, a balesetet emberi mulasztás okozta. A vonat érkezése előtt negyed órával az első vágányon tolatást végeztek, csakhogy a váltók ekkor már át voltak állítva a második vágányra, amelyen a gyorsvonatnak át kellett volna haladnia. A tolató szerelvény a kerekeivel átállította a váltót az első vágányra.

A gyorsvonat az egyenes haladásnál engedélyezett sebességgel, azaz körülbelül 110 kilométer/órával érkezett az állomás felé, a kitérő állású váltót ebben az állásban viszont legfeljebb 40 kilométer/órás sebességgel közelíthette volna meg a szerelvény. A mozdony és az első kocsi kitért és haladt tovább az első vágányon, viszont a szerelvény többi kocsija leszakadt, majd kisiklott, és egy része az állomásépületbe rohant.

A mentést a baleset után közvetlenül az állomáson szolgálatot teljesítő vasúti dolgozók és az utasok kezdték meg. Aztán megérkeztek a mentők, tűzoltók, és katonák is. Még ők sem láttak még ehhez fogható katasztrófát, de az első újságírók sem tudták eleinte felfogni, mi történt.

Mészáros János a Szoljon.hu fotóriportere az elsők között ért oda, a szirénák hangját követte.

„Láttam, hogy egymáson vannak a vagonok. Akkor már hallottam zajokat, síró, jajveszékelő embereket a roncsok alól. Néhol mozogtak elemlámpák, a tűzoltók és a mentők ekkor már bemásztak a roncsok közé és próbálták megtalálni a túlélőket, sérült embereket”

– mondta a fotós korábban a XXI. Századnak.

Huszonhét ember a helyszínen meghalt, a holttesteket először a váróba fektették.

„Nem kívánom senkinek azt a látványt, érzést, amit az váróterem látványa nyújtott, ahová korábban a holttesteket fektették. Néhány kolléganőmmel hipós vízzel, szinte négykézláb sikáltuk fel ott a véres, csutakos padlót. Az egyik munkatársnőnk épp babát várt, mondtuk neki, ő ne jöjjön, máshol segítsen, ha tud. Borzasztó emlék”

– emlékezett vissza szörnyű tragédiára a Szoljon.hu-nak egy asszony, aki már akkor is a vasútnál dolgozott. Azt mondta, sokan bementek aznap éjjel dolgozni közülük, olyanok is, akik nem voltak szolgálatban.

Kárándi Béla nyugalmazott alezredest is a helyszínre rendelték. Az ő feladatuk a halottak azonosítása volt.

„Csendben dolgoztunk, senkinek nem volt kedve megszólalni. Szavakkal nem is lehet elmondani, milyen érzés volt látni, amikor az egyik fiatal mellé lefeküdt a földre az édesanyja. Átölelte a fiát, és perceken át zokogott. Az áldozatok között volt az ORFK egyik középvezetőjének az anyósa is. Amikor bejött az asszony férje, összetört egy széket. Rajta így jött ki a mérhetetlen düh és fájdalom, hogy elveszítette a feleségét”

– mesélte a tragikus éjszakáról a keleten.hu-nak.

A balesetben hatan életveszélyes, húszan súlyos, tizenketten könnyű sérüléseket szenvedtek. A sérülteket több kórházba szállították. Tizennégy embert elsősegélynyújtás után haza is engedtek, négy ember életét viszont már nem tudták megmenteni. Az áldozatok száma így később harmincegyre nőtt.

A Legfelsőbb Bíróság 1996 februárjában hozott ítéletet a balesetet okozók ügyében. A vasúti közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó, gondatlan veszélyeztetéséért Szűcs Ferenc váltókezelőt öt és fél év, Farkas István tolatásvezetőt két év, Illyés Ferenc kocsirendezőt pedig másfél év fogházbüntetésre ítélte a bíróság. Szűcs Ferenc három év letöltése után kegyelemmel szabadult.

A MÁV az elhunytak hozzátartozóinak, a sérülteknek és azoknak, akik anyagi veszteséget szenvedtek kártérítést fizetett. Az esetenkénti összeg 20 ezertől 6 millió forintig terjedt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
MÚLT
A Rovatból
A nő, aki elsőként fedezte fel, miből áll az univerzum és a csillagok, de hazájában még diplomát sem kaphatott
Cecilia Payne volt az első hölgy a világon, akinek sikerült megszereznie a csillagászati PhD- fokozatot, sőt, a Harvard professzori címét is. Mindezt abban az időben, amikor Nagy-Britanniában a nők még diplomát sem kaphattak.


Eléggé igazságtalan, hogy a legtöbb találmányhoz automatikusan hozzákapcsoljuk a feltalálóját is, akikkel tele vannak a tankönyvek is, míg mások neve a feledés homályába vész. Pedig igazán nem lehet azt mondani, hogy mellékes információ, amire a brit származású amerikai csillagász, Cecilia Payne (1900-1979) rájött: hogy az univerzum legelterjedtebb eleme a hidrogén.

Eleinte még a saját édesanyja sem támogatta az egyetemi tanulmányait, mert nevetségesnek gondolta, hogy nőként tudományos pályát válasszon. Pedig Cecilia a középiskola után elnyert egy ösztöndíjat a Cambridge-i Egyetemre, ami nem volt kis dolog – akkoriban sem. Ott fizikát és kémiát tanult, majd miután elmélyült beszélgetést folytatott egyik professzorával, Arthur Eddington asztrofizikussal az egyetem obszervatóriumának nyílt napján, a csillagászat került érdeklődése középpontjába. Eddington, látva a lány tehetségét, rábízta az obszervatórium könyvtárának gondozását.

Nem meglepő módon Ceciliát még az egyetem alatt a Királyi Csillagászati Társaság tagjává választották, de Cambridge-ben 1948-ig érvényben volt az a rendelkezés, hogy nők ugyan járhatnak az egyetemre, de diplomát nem kaphatnak. Tehát a női hallgatók arról nem is álmodhattak, hogy kutatók lesznek, legfeljebb pedagógusnak állhattak.

Eddington professzor azonban bemutatta őt az Angliába látogató Harlow Shapley amerikai csillagásznak, aki – diploma hiánya ide vagy oda – felajánlott neki egy ösztöndíjat a Harvard Egyetemre, a Radcliffe College-ba a PhD dolgozatának elkészítésére. Cecilia nem csupán élt a lehetőséggel és Amerikába költözött, hanem mindössze két év alatt meg is szerezte a doktori fokozatot. Ezzel ő lett a világtörténelem első nője, aki a Harvardon valaha ledoktorált, méghozzá 25 évesen.

Ebben a dolgozatában mutatta be fő tudományos eredményét: spektroszkópiai módszerrel kimutatta, hogy a Nap tömegének döntő többsége hidrogén. De még jópár alapvető módszertani, illetve tudományos problémát oldott meg benne, sőt a változó csillagok kutatását máig az ő elméletére alapozzák. Óriási megdöbbenést keltett azzal, hogy leírta: a csillagok anyaga nem a Földéhez hasonló, hanem zömmel hidrogénből és héliumból állnak.

A Princetoni Egyetem professzora, akivel a dolgozatot lektoráltatták, az eredményt „nyilvánvaló képtelenségnek” minősítette – de később nyilvánosan belátta a tévedését, miután saját maga is elvégezte más módszerrel az erre irányuló kutatásait, teljesen hasonló eredménnyel. Otto Struve csillagász azonban kapásból így jellemezte a PhD disszertációját:

„A legbriliánsabb tézis, amit valaha írtak a csillagászat területén.”

A sikeres védés után állást kínáltak neki a Harvard Egyetemen, de itt is beleütközött a nemi diszkrimináció könyörtelen üvegplafonjába: nőként csak „technikai asszisztens” besorolást kaphatott, férfi kollégáinál jóval alacsonyabb fizetéssel, miközben az elvárások ugyanazok voltak felé is. Ettől függetlenül kiharcolta magának szakmai munkájával a professzori kinevezést, amelyre 56 éves koráig kellett várnia. Azonban azt a rekordot senki nem vehette el tőle, hogy ezzel ő lett az első professzornő a Harvard történetében. Továbbá később kinevezték a csillagászati tanszék élére is, ezzel pedig ő lett a Harvard Egyetem első női tanszékvezetője is.

Cecilia érthető módon szakmán belül választott magának férjet: 34 évesen hozzáment az orosz származású amerikai csillagászhoz, Sergei Illarionovich Gaposhkinhoz. Közösen is sokat kutattak, főleg a Tejútrendszert és a Magellán-felhők változó csillagait, méghozzá komoly eredményekkel.

A természettudományi szakma immár vitathatatlanul ítélte meg az érdemeit: 43 évesen elnyerte az akadémiai tagságot, 76 évesen pedig kiérdemelte a Henry Norris Russell-díjat, azaz az Amerikai Csillagászati Társaság nagydíját. Köszönőbeszédében ezt mondta:

„A fiatal tudós jutalma az az érzelmi izgalom, hogy ő lehet az első a világtörténelemben, aki látott vagy megértett valamit.”

1979-ben rákban hunyt el, de nem sokkal előbb még megírta az önéletrajzát. A hír hallatán azonban nem robbant fel a gyászjelentés-rovat az újságokban, sőt a tudományos munkássága előtti tisztelgés később kimerült egy egyetemi emléktáblában és egy róla elnevezett díjban. Úgyhogy most legalább a saját elménkbe véssük fel mélyen Cecilia Payne nevét, aki felfedezte, miből vannak a csillagok és miből épül fel a Nap.

(Források: 1, 2, 3)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
Jeanne Calment hihetetlen története: 100 évesen még biciklizett, 114 évesen filmezett, 122 évesen halt meg
A francia Jeanne Louise Calment döntötte meg a leghosszabb igazolt emberi élettartam rekordját. 85 évesen kezdett el vívni, 117 évesen szokott le a dohányzásról, és amikor a 120. születésnapján megkérdezték tőle, milyen jövőre számít, azt felelte: „egy nagyon rövidre”.


Ha bármikor kiejtenéd a szádon, hogy „az én koromban ezt már nem kéne”, gondolj az Arles-ban 1875-ben született Jeanne Louise Calmentre, aki fittyet hányt az efféle sztereotípiákra, és úgy alapvetően az élet törvényeire is, hiszen 122 évet és 164 napot élni nem éppen szokványos. 100 évesen még simán biciklizett, 114 évesen szerepelt az életéről szóló filmben, és 115 évesen rászánta magát egy csípőműtétre is, sőt, a cigiről is majdnem egy évszázad után szokott le – igaz, nem a tüdejével volt gond, hanem csak azért döntött így, mert a megromlott látásával utált tüzet kérni másoktól.

Madame Calment izgalmas korban született Franciaországban, hiszen az Eiffel-tornyot 14 éves korában építették fel, és ezidőtájt találkozott – a nagybátyja boltjában festéket vásárló – Vincent van Gogh-gal, aki a megítélése szerint „koszos, rosszul öltözött és ellenszenves volt”.

A munkahelyi stressz nem rövidített az életén, hiszen 21 éves korában hozzáment másod-unokatestvéréhez (dédnagybátyja unokájához), a dúsgazdag üzlettulajdonos Fernand Calment-hoz, és sosem dolgozott egyetlen percet sem. Helyette leginkább teniszezett, kerékpározott, úszott, görkorcsolyázott, zongorázott és operába járt. Életfilozófiája az volt, hogy amin nem tudsz változtatni, azon ne stresszelj, és soha nem használt szempillaspirált, mert gyakran nevetett sírásig. Híres volt hatalmas életkedvéről, valamint nagy étvágyáról, különösen az édességek iránt.

Jeanne végig megőrizte éles szellemi képességeit, de közben tragikus dolgokat kellett megélnie: hosszú élete során a saját lánya, sőt, unokája is elhunyt. Pedig közeli hozzátartozói is rendkívül hosszú ideig éltek: idősebbik bátyja, François 97, édesapja 93, édesanyja pedig 86 évig.

Amikor Jeanne 90 éves lett, örökös híján leszerződött az akkor 47 éves, André-François Raffray nevű ügyvéddel, aki szerződésben vállalta, hogy havi 2500 frankot fizet az idős hölgynek azzal a feltétellel, hogy a halála után ő örökli a lakást. Raffray azonban a legrosszabb rémálmában sem gondolta, hogy végül nem csak 30 évig fizeti Jeanne-nak az ígért havidíjat, hanem a hölgy még túl is éli őt.
Miután az ügyvéd 77 éves korában meghalt, annak özvegye köteles volt tovább fizetni Calmentnek élete végéig a törvény értelmében.

Jeanne olyan legendás idézeteket hagyott az utókorra, mint például hogy „fiatalnak lenni lelkiállapot, nem a testtől függ. Valójában még mindig fiatal vagyok, csak az elmúlt 70 évben nem néztem ki olyan jól.” Vagy hogy „a mi jó Istenünk elfelejtett engem”. Az egyik interjúja végén az újságíró azt mondta: „Asszonyom, remélem, valamikor jövőre újra találkozunk”. Erre Jeanne azt válaszolta: „Miért ne? Annyira azért nem vagy öreg, még mindig itt leszel!”

Források: 1,2,3


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
Új részletek derültek ki a Titanic kapitányáról – annak is híre ment, hogy túlélte a katasztrófát
Egy friss könyv szembemegy a régóta terjedő pletykákkal Smith kapitánnyal kapcsolatban. Feltárult a Titanic első emberének igazi sorsa.


Egy új könyv teljesen más képet fest a Titanic tragédiájának egyik legismertebb szereplőjéről, Edward John Smith kapitányról, mint amit a róla terjesztett szóbeszédek, cikkek, dokumentumfilmek vagy a sok esetben pontos mozifilm alapján sejtettünk.

Dan E. Parkes író A Titanic öröksége: A kapitány, a lánya és a kém című – magyar nyelven egyelőre kiadatlan – könyvében azt állítja, hogy Smith nem lőtte főbe magát, ahogy azt sok pletyka sugallta, és nem is a hajóhídon ölte meg a vezetőfülkébe betörő jeges ár, ahogyan azt James Cameron 1997-es sikerfilmjében láthattuk.

A könyv több korabeli pletykát is cáfol, például azt, hogy a kapitány ittasan vezette a hajót, figyelmen kívül hagyta a jéghegyekre vonatkozó figyelmeztetéseket, vagy felelőtlenül siettette az utazást.

Parkes megemlíti a kötetben, hogy a Titanic elsüllyedése után három hónappal egy Baltimore-i férfi azt híresztelte, hogy Smith életben van és Maryland államban bujkál. Később a Life magazin írta meg, hogy egy ohiói hajléktalan férfi Smith kapitánynak vallotta magát. E történetek egyike sem nyert bizonyítást, és lássuk be, nem is valószínű, hogy bármelyik igaz lenne.

Forrás: Wikipedia

A könyv az Unilad szerint felidézi a tragédia utáni újságcikkeket is, amelyek a kapitány öngyilkosságáról számoltak be. A Los Angeles Express 1912. április 18-án például azt írta: „E.J. Smith kapitány főbe lőtte magát”, míg a Daily Mirror egy nappal később hasonló címmel adott ki szenzációnak szánt írást; azt írták, „Smith kapitány főbe lőtte magát a hídon.” Parkes viszont hangsúlyozza, hogy a szemtanúk ugyan hallottak lövéseket, de ezeket azóta sem sikerült a tiszthez kötni.

A könyv inkább a túlélők beszámolóira alapoz: egyikük, a tragédia idején 27 éves Robert Williams Daniel például azt vallotta, látta a kapitányt a hídon, amikor a hajó süllyedni kezdett, és szerinte „hősként halt meg.”

Frederick Hoyt, egy gazdag utas arról számolt be, hogy visszatért a fedélzetre, ahol találkozott Smith-szel, és megosztottak egy italt, mielőtt ő maga a vízbe ugrott.

Isaac Maynard, egy 31 éves szakács azt mondta, látta, „ahogy a kapitányt a hídon elragadja a víz”. Valószínűleg ezt a vallomást vette alapul Cameron is a film forgatókönyvénél, ám nem teljes egészében, mert a férfi később még úszni látta Smith-t, és biztos volt benne, hogy őt, mert felismerte az egyenruháját és a sapkáját. Ezt a verziót más túlélő is megerősítette, valószínűleg az a személy, aki utoljára látta élve.

Egy tutajhoz kapaszkodó férfi próbálta kimenteni a kapitányt: kezet nyújtott neki, de az nem hagyta, csak azt kiáltotta: „Vigyázzatok magatokra, fiúk”. A szemtanú hozzátette: nem tudja, ezután mi lett vele, mert többé nem került a szeme elé, és úgy gondolta, a vízbe fulladt.


Link másolása
KÖVESS MINKET: