MÚLT
A Rovatból

10 rejtély a magyar történelemből, amit máig nem oldottak meg

Tényleg Nándorfehérvár miatt harangoznak délben? Kik bombázták Kassát? Ezeknek is utánajárt a Honvédelem.hu


A történelem és a hadtörténelem a rejtélyek és megválaszolatlan kérdések tárházát rejti úgy a magyar, mint a világesemények vonatkozásában. A HONVÉDELEM.HU összeállításában tíz olyan kérdéskört emelt ki, amelyek magyarázata vagy nem ismert, vagy kevésbé ismert.

1. Miként halt meg Álmos vezér?

Azt követően, hogy a honfoglaló magyarok bevonultak Ungvárra (Hung), teljesen bizonytalan Álmos sorsa – egyes források szerint megölték. A legelterjedtebb nézetek szerint a magyarok a kazároktól átvett kettős fejedelemség rendszerében éltek ekkoriban, és a két vezető közül a szakrális szerepet betöltő uralkodót egyes esetekben rituálisan megölték, tulajdonképpen feláldozták.

Ez azonban – akármennyire is közszájon forgó változat – Álmos esetében nem tekinthető maradéktalanul bizonyítottnak. Egyértelműnek tűnik, hogy Álmos a Kárpát-medencébe már nem jött be a honfoglaló magyarokkal, mivel azonban megölését is csak egyetlen, viszonylag kései forrásban említik, még abban sem lehetünk biztosak, hogy valóban így történt. A korabeli írásos források hiányában szinte bizonyosan kijelenthető: a fejedelem halálának körülményei és okai mindörökre homályban maradnak.

2. Vadkan vagy besenyők?

Az Árpád-kor alighanem egyik legnagyobb titka, mi történt Szent István fiával, Imrével. Imre hercegnek az uralkodó már életében át akarta adni a hatalmát, ám az állítólag kiváló katonai képességekkel rendelkező, a királyi testőrséget is vezető trónörököst idő előtt elragadta a halál. A források ellentmondásosak ennek okát illetően: az ismertebb változat szerint vadászbaleset történt, és egy vadkan végzett Imrével, a másik verzió szerint megbetegedett. A vadkanos forgatókönyv ugyanakkor további kérdéseket is felvet, mivel Magyarországon élt akkoriban egy Kabán („Vadkan”) nevű besenyő törzs, és itt az egyik főnök rangjelzése, titulusa Tonuzoba („Vaddisznó-apa”) volt.

Anonymustól emellett tudjuk, hogy István Tonuzobát élve temettette el feleségével együtt. Ez még a kor viszonyait tekintve is páratlanul súlyos halálbüntetési forma volt, és nem is áll rendelkezésre azt illetően adat, hogy államalapító királyunk bárki mással szemben is alkalmazta volna – tehát bizonyára nyomós oka volt rá. Ha mindehhez még azt is hozzávesszük, hogy Tonuzoba leánya révén egyes források szerint Vazul herceggel, a trón magyar jogszokás szerinti eredeti várományosával is rokonságban állt, még érdekesebb a helyzet. Azonban itt is csak egy dolog biztos: hogy az igazság már sosem derülhet ki.

2imre

3. Valóban Nándorfehérvár dicsőségére szól a déli harangszó?

Általánosan elterjedt vélekedés, hogy a déli harangszó a Nándorfehérvárnál a törökök ellen 1456 júliusában aratott győzelem tiszteletére szól. A valóság ezzel szemben az, hogy a harangozásra felszólító pápai bullát már három héttel Hunyadi János világraszóló győzelme előtt kiadta III. Callixtus. Kérdéses, megtörtént-e volna mindez pusztán csak a török terjeszkedés hatására. Mivel azonban az év júniusának elejétől heteken át látszott Európa égboltján a Halley-üstökös, és az értő szemek ebből azt olvasták ki, hogy kelet felől kimondhatatlan veszély fenyegeti a keresztény világot, a pápa úgy döntött, muszáj felhívni a figyelmet minderre. Az már persze más kérdés, hogy a bulla és a győzelem híre a kontinens több nagyvárosába is egyszerre érkezett, vagyis idővel összemosódtak. III. Callixtus a következő évben egyébként ünneppé nyilvánította a diadal napját is.

4. Miért nem végeztette ki Drakulát Mátyás király?

Vlad Tepes havasalföldi oláh vajda – ragadványnevén Dracul, azaz sárkány – az európai történelem egyik hírhedt rémalakja, és rá is szolgált erre. Szadista, kegyetlen, mások kínzásában és sanyargatásában örömét lelő főúr volt, akit közvetlen alattvalói és ellenfelei egyaránt rettegve gyűlöltek. Az utólagos elemzések szerint minden bizonnyal pszichopata személyiség lehetett – ám emellett, vagy talán éppen ezzel összefüggésben félelmet nem ismerő katona és hadvezér is volt egyben, akitől még a törökök is féltek 1460−61-es hadjárata után. A mai napig nem tudni pontosan, miért záratta börtönbe Mátyás király 1462-ben. Egyes források szerint Mátyás elfogta egy levelét, amelyben Drakula megbocsátásért esedezett II. Mehmed szultánhoz, és felajánlotta neki szolgálatait Mátyás ellenében. Mások szerint Tepes öccse, a Portával valóban lepaktált Radu és a magyar uralkodó megegyezése értelmében került rács mögé Budán, majd Visegrádon.

Akárhogyan is történt, a felvilágosult király nem végeztette ki a bestiális hajlamait a börtönben madarakon és patkányokon kiélő Vladot, sőt, 1476-ban ismét trónra ültette Havasalföldön, mivel kemény uralkodóra volt szüksége a Magyarországot a törököktől elválasztó területen. Emellett Vlad időközben a király egyik rokonát vette nőül. Utóbbi körülmény mellett Mátyás széles látókörű és pragmatikus uralkodóként alighanem tudta, hogy Tepes idővel még kapóra jöhet neki, ezért nem esett bántódása. Az már más kérdés, hogy nem sokkal hazatérése után helyi ellenfelei máig tisztázatlan körülmények között meggyilkoltatták Drakulát.

4drakula

5. Miért tűnt el Mátyás halála után a fekete sereg?

Mátyás zsoldosserege egyedülálló a magyar történelemben. Az uralkodó által szinte a semmiből létrehozott, elsősorban lengyel és cseh katonákból álló haderő – amelyet a maga idejében egyébként valószínűleg senki sem emlegetett „feketeként” – az 1460-as évek végén indult komoly fejlődésnek, ám a király halála után szinte azonnal eltűnt a színről. Ez elsőre talán rejtélyesnek tűnhet, valójában azonban teljesen prózai oka volt: hiába akarta II. Ulászló egyben tartani a katonákat, a kincstár üresen kongott, és egyszerűen nem volt képes megfizetni őket.

Sokan továbbálltak és német-római zsoldba szegődtek, mások pedig a Délvidéken teljesítettek szolgálatot, ám egyes seregtestek – mivel nem fizették rendesen a jussukat – idővel közönséges rablóhordává züllöttek. E csapatokat a király parancsára épp az egykori kapitány, Kinizsi Pál verte szét 1492-ben Szegednic mellett. 1493 elején a fekete sereget hivatalosan is feloszlatták, maradványai a következő év elejére végleg szétszéledtek. (Szintén érdekes adalék a sereg történetéhez, hogy Mátyás halála után nem a kijelölt trónörököst, Corvin Jánost támogatták, sőt, nagyban hozzájárultak csapatai leveréséhez.)

5feketesereg

6. Összejátszott-e a törökökkel Szapolyai?

Szapolyai János erdélyi vajda, későbbi király nem vett részt a mohácsi csatában, amivel már saját korában is rengeteg találgatásra adott okot, a Habsburg-udvar pedig nyíltan azt terjesztette róla, hogy már az 1526 augusztusában bekövetkezett, Magyarország sorsát megpecsételő csatavesztés előtt is együttműködött a törökökkel. Vádjaikat Ibrahim nagyvezír egyik kijelentésével támasztották alá, amelyet akár úgy is lehetett értelmezni, hogy a magyar főurak között több áruló is akad – az azonban nem egyértelmű, pontosan melyik időszakról is beszélt Ibrahim.

Szapolyai esetleges áruló voltát semmiféle bizonyíték nem támasztja alá, és a történészek többsége szerint nem is lehet komolyan venni a vádakat, azok csupán a Habsburg-propaganda részét képezték. Szapolyai katonai okokból nem volt jelen Mohácsnál: az első forgatókönyvek szerint Erdélyből tört volna be az Oszmán Birodalom fennhatósága alá tartozó területekre, hogy így vonjon el török erőket Magyarországról. Később e parancs úgy módosult, hogy Havasalföldről támadja meg a török főhadakat, majd azt üzenték neki, hogy inkább mégis egyesüljön a magyar fősereggel. Mire azonban utóbbi üzenet célhoz ért, már késő volt: Szapolyai mindössze Szeged környékéig ért el, mire Mohácsnál bekövetkezett a katasztrófa.

7. Baleset vagy gyilkosság végzett II. Lajossal?

Mohács másik rejtélye, hogy pontosan mi történt II. Lajos magyar királlyal, aki a legismertebb verzió szerint a Csele-patakba fulladt. Nem ő volt az egyetlen főméltóság, aki a csatamező környékén lelte halálát, hiszen hét főpap és csaknem harminc főúr is odaveszett az ütközetben a közkatonák ezrei mellett. A király kapcsán azonban több korabeli forrás is a gyilkosságot valószínűsíti, többek között Szerémi Györgynél is olvasható egy ezt alátámasztó változat. Eszerint Lajossal a feldühödött magyar főurak végeztek, és csak utána dobták holttestét az egyik közeli vízmosásba.

Akármi is történt vele, Lajos maradványaira jobbágyok akadtak rá, akik megfosztották uralkodójukat ékszereitől és egyéb drága holmijaitól, majd eltemették. Testét hat héttel később Sárffy Ferenc győri várkapitány hantoltatta ki a helyszínen, és a királyt végül Székesfehérváron helyezték örök nyugalomra. Akár megölték, akár megfulladt, holttestét biztosan nem a Csele-patakból, hanem egy ma már nem létező, mocsaras területről halászhatták ki az említett parasztok.

8. Miként halt meg Zrínyi Miklós?

Nem Imre herceg halála szolgáltatja a magyar történelem egyetlen „vadkan-dilemmáját”, hiszen a költő-hadvezér Zrínyi Miklós 1664. november 18-ai halála ugyanilyen tisztázatlan és rejtélyes. Noha az adott vadászaton részt vevő társai közül senki sem beszélt merényletről, hanem egybehangzóan az üldözőbe vett, sebesült vaddisznót jelölték meg Zrínyi gyilkosaként, mindössze hetekre volt szükség ahhoz, hogy a nemesség berkeiben és a nép köreiben egyaránt mindenki emberkézről beszéljen. Sokan azt suttogták, hogy a hivatalos változattal szemben valójában nem egy vadkan, hanem a Habsburgok által felbérelt merénylő végzett Zrínyivel, sőt, Bethlen Miklós emlékiratai konkrétan meg is jelölnek egy Póka István nevű vadászt.

A titok kibogozása már csak azért is bizonyult lehetetlennek, mert Zrínyi halálának nem volt szemtanúja, sebei között ellenben – állítólag – akadtak olyanok, amelyekről az orvosok is valószínűtlennek tartották, hogy egy sebesült vadkan ejtette volna őket. A történettudomány egyébként inkább a vadászbaleset felé hajlik ma is – konkrét, első kézből származó bizonyítékkal azonban nyilvánvalóan sem ez, sem a másik verzió nem támasztható alá. Az mindenesetre tény, hogy akármi is állt a háttérben, a Habsburgoknak kapóra jött Zrínyi halála.

8zrinyi

9. Hol halt meg Petőfi?

Petőfi Sándort senki sem látta meghalni az 1849. július 31-én megesett segesvári ütközetben – minden bizonnyal ez az egyetlen tény, amely miatt a mai napig időről időre fellángol a vita (vagy a teljesen komolytalan álvita...) arról, vajon tényleg elesett-e a magyar irodalom egyik legnagyobb alakja a csatában, avagy sem. Az utóbbi változat hívei rendszerint oroszországi fogságról beszélnek, sőt, egyesek még azt is tudni vélik, hogy a költő utóbb családot alapított a messzi Keleten, ám mindezt eddig soha senki nem tudta alátámasztani semmivel.

Egy osztrák őrnagy saját bevallása szerint látta Petőfi holttestét a csata után, és a fogságba esett magyar tisztek is azonosították a költőt, ráadásul állítólag megtaláltak mellette egy Bemnek küldött jelentést is, amelyet neki kellett volna eljuttatnia a tábornokhoz. Ezen túlmenően azonban semmiféle biztos információval nem rendelkezünk – Petőfi holtteste nem került elő, és ekkoriban egy ideig felesége, Szendrey Júlia is kerestette a költőt, hátha életben van. Összességében egyetlen meggyőző jel sem mutat arra, hogy Petőfi Sándor valóban túlélte volna a segesvári csatát, bármilyen izgalmasan is hangzik ez.

10. Kik bombázták Kassát 1941. június 26-án?

Kassa bombázása a második világháború máig meg nem oldott rejtélye, holott ez az incidens szolgáltatott közvetlen casus bellit arra, hogy Magyarország hadba lépjen a Szovjetunió ellen. Ami bizonyosnak tekinthető, hogy a nevezett napon egy három repülőgépből álló köteléket észlelt a magyar légvédelem nagyméretű, kétmotoros bombázókból, amelyek összesen huszonkilenc bombát dobtak a városra. Ezek közül egy nem robbant fel, és a tűzszerészek szovjetként azonosították, ám a támadás sok szempontból is ellentmondásosnak számított úgy hátterét, mint gyakorlati kivitelezését tekintve.

A történtek magyarázatára összeállított különböző elméletekben szovjet mellett német, román, szlovák, jugoszláv, sőt, magyar gépek is szerepelnek, ám mindeddig egyik változat hívei sem voltak képesek megdönthetetlennek tekinthető bizonyítékokkal előállni. Az utóbbi években egyre nagyobb népszerűségre szert tett verziók szerint a gépek valóban szovjet gépek voltak, ám valójában nem Kassát, hanem a szlovák területen lévő Eperjest akarták támadni. Összeállításunk természetesen ugyanúgy nem kíván állást foglalni ebben a kérdésben, ahogyan a többi fentebb megemlítettben sem: Kassa bombázóinak kiléte a jelenlegi állás szerint valóban rejtély.

10kassa

Forrás: HONVEDELEM.HU

Ha érdekes volt, nyomj egy lájkot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
A nő, aki elsőként fedezte fel, miből áll az univerzum és a csillagok, de hazájában még diplomát sem kaphatott
Cecilia Payne volt az első hölgy a világon, akinek sikerült megszereznie a csillagászati PhD- fokozatot, sőt, a Harvard professzori címét is. Mindezt abban az időben, amikor Nagy-Britanniában a nők még diplomát sem kaphattak.


Eléggé igazságtalan, hogy a legtöbb találmányhoz automatikusan hozzákapcsoljuk a feltalálóját is, akikkel tele vannak a tankönyvek is, míg mások neve a feledés homályába vész. Pedig igazán nem lehet azt mondani, hogy mellékes információ, amire a brit származású amerikai csillagász, Cecilia Payne (1900-1979) rájött: hogy az univerzum legelterjedtebb eleme a hidrogén.

Eleinte még a saját édesanyja sem támogatta az egyetemi tanulmányait, mert nevetségesnek gondolta, hogy nőként tudományos pályát válasszon. Pedig Cecilia a középiskola után elnyert egy ösztöndíjat a Cambridge-i Egyetemre, ami nem volt kis dolog – akkoriban sem. Ott fizikát és kémiát tanult, majd miután elmélyült beszélgetést folytatott egyik professzorával, Arthur Eddington asztrofizikussal az egyetem obszervatóriumának nyílt napján, a csillagászat került érdeklődése középpontjába. Eddington, látva a lány tehetségét, rábízta az obszervatórium könyvtárának gondozását.

Nem meglepő módon Ceciliát még az egyetem alatt a Királyi Csillagászati Társaság tagjává választották, de Cambridge-ben 1948-ig érvényben volt az a rendelkezés, hogy nők ugyan járhatnak az egyetemre, de diplomát nem kaphatnak. Tehát a női hallgatók arról nem is álmodhattak, hogy kutatók lesznek, legfeljebb pedagógusnak állhattak.

Eddington professzor azonban bemutatta őt az Angliába látogató Harlow Shapley amerikai csillagásznak, aki – diploma hiánya ide vagy oda – felajánlott neki egy ösztöndíjat a Harvard Egyetemre, a Radcliffe College-ba a PhD dolgozatának elkészítésére. Cecilia nem csupán élt a lehetőséggel és Amerikába költözött, hanem mindössze két év alatt meg is szerezte a doktori fokozatot. Ezzel ő lett a világtörténelem első nője, aki a Harvardon valaha ledoktorált, méghozzá 25 évesen.

Ebben a dolgozatában mutatta be fő tudományos eredményét: spektroszkópiai módszerrel kimutatta, hogy a Nap tömegének döntő többsége hidrogén. De még jópár alapvető módszertani, illetve tudományos problémát oldott meg benne, sőt a változó csillagok kutatását máig az ő elméletére alapozzák. Óriási megdöbbenést keltett azzal, hogy leírta: a csillagok anyaga nem a Földéhez hasonló, hanem zömmel hidrogénből és héliumból állnak.

A Princetoni Egyetem professzora, akivel a dolgozatot lektoráltatták, az eredményt „nyilvánvaló képtelenségnek” minősítette – de később nyilvánosan belátta a tévedését, miután saját maga is elvégezte más módszerrel az erre irányuló kutatásait, teljesen hasonló eredménnyel. Otto Struve csillagász azonban kapásból így jellemezte a PhD disszertációját:

„A legbriliánsabb tézis, amit valaha írtak a csillagászat területén.”

A sikeres védés után állást kínáltak neki a Harvard Egyetemen, de itt is beleütközött a nemi diszkrimináció könyörtelen üvegplafonjába: nőként csak „technikai asszisztens” besorolást kaphatott, férfi kollégáinál jóval alacsonyabb fizetéssel, miközben az elvárások ugyanazok voltak felé is. Ettől függetlenül kiharcolta magának szakmai munkájával a professzori kinevezést, amelyre 56 éves koráig kellett várnia. Azonban azt a rekordot senki nem vehette el tőle, hogy ezzel ő lett az első professzornő a Harvard történetében. Továbbá később kinevezték a csillagászati tanszék élére is, ezzel pedig ő lett a Harvard Egyetem első női tanszékvezetője is.

Cecilia érthető módon szakmán belül választott magának férjet: 34 évesen hozzáment az orosz származású amerikai csillagászhoz, Sergei Illarionovich Gaposhkinhoz. Közösen is sokat kutattak, főleg a Tejútrendszert és a Magellán-felhők változó csillagait, méghozzá komoly eredményekkel.

A természettudományi szakma immár vitathatatlanul ítélte meg az érdemeit: 43 évesen elnyerte az akadémiai tagságot, 76 évesen pedig kiérdemelte a Henry Norris Russell-díjat, azaz az Amerikai Csillagászati Társaság nagydíját. Köszönőbeszédében ezt mondta:

„A fiatal tudós jutalma az az érzelmi izgalom, hogy ő lehet az első a világtörténelemben, aki látott vagy megértett valamit.”

1979-ben rákban hunyt el, de nem sokkal előbb még megírta az önéletrajzát. A hír hallatán azonban nem robbant fel a gyászjelentés-rovat az újságokban, sőt a tudományos munkássága előtti tisztelgés később kimerült egy egyetemi emléktáblában és egy róla elnevezett díjban. Úgyhogy most legalább a saját elménkbe véssük fel mélyen Cecilia Payne nevét, aki felfedezte, miből vannak a csillagok és miből épül fel a Nap.

(Források: 1, 2, 3)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
MÚLT
A Rovatból
Jeanne Calment hihetetlen története: 100 évesen még biciklizett, 114 évesen filmezett, 122 évesen halt meg
A francia Jeanne Louise Calment döntötte meg a leghosszabb igazolt emberi élettartam rekordját. 85 évesen kezdett el vívni, 117 évesen szokott le a dohányzásról, és amikor a 120. születésnapján megkérdezték tőle, milyen jövőre számít, azt felelte: „egy nagyon rövidre”.


Ha bármikor kiejtenéd a szádon, hogy „az én koromban ezt már nem kéne”, gondolj az Arles-ban 1875-ben született Jeanne Louise Calmentre, aki fittyet hányt az efféle sztereotípiákra, és úgy alapvetően az élet törvényeire is, hiszen 122 évet és 164 napot élni nem éppen szokványos. 100 évesen még simán biciklizett, 114 évesen szerepelt az életéről szóló filmben, és 115 évesen rászánta magát egy csípőműtétre is, sőt, a cigiről is majdnem egy évszázad után szokott le – igaz, nem a tüdejével volt gond, hanem csak azért döntött így, mert a megromlott látásával utált tüzet kérni másoktól.

Madame Calment izgalmas korban született Franciaországban, hiszen az Eiffel-tornyot 14 éves korában építették fel, és ezidőtájt találkozott – a nagybátyja boltjában festéket vásárló – Vincent van Gogh-gal, aki a megítélése szerint „koszos, rosszul öltözött és ellenszenves volt”.

A munkahelyi stressz nem rövidített az életén, hiszen 21 éves korában hozzáment másod-unokatestvéréhez (dédnagybátyja unokájához), a dúsgazdag üzlettulajdonos Fernand Calment-hoz, és sosem dolgozott egyetlen percet sem. Helyette leginkább teniszezett, kerékpározott, úszott, görkorcsolyázott, zongorázott és operába járt. Életfilozófiája az volt, hogy amin nem tudsz változtatni, azon ne stresszelj, és soha nem használt szempillaspirált, mert gyakran nevetett sírásig. Híres volt hatalmas életkedvéről, valamint nagy étvágyáról, különösen az édességek iránt.

Jeanne végig megőrizte éles szellemi képességeit, de közben tragikus dolgokat kellett megélnie: hosszú élete során a saját lánya, sőt, unokája is elhunyt. Pedig közeli hozzátartozói is rendkívül hosszú ideig éltek: idősebbik bátyja, François 97, édesapja 93, édesanyja pedig 86 évig.

Amikor Jeanne 90 éves lett, örökös híján leszerződött az akkor 47 éves, André-François Raffray nevű ügyvéddel, aki szerződésben vállalta, hogy havi 2500 frankot fizet az idős hölgynek azzal a feltétellel, hogy a halála után ő örökli a lakást. Raffray azonban a legrosszabb rémálmában sem gondolta, hogy végül nem csak 30 évig fizeti Jeanne-nak az ígért havidíjat, hanem a hölgy még túl is éli őt.
Miután az ügyvéd 77 éves korában meghalt, annak özvegye köteles volt tovább fizetni Calmentnek élete végéig a törvény értelmében.

Jeanne olyan legendás idézeteket hagyott az utókorra, mint például hogy „fiatalnak lenni lelkiállapot, nem a testtől függ. Valójában még mindig fiatal vagyok, csak az elmúlt 70 évben nem néztem ki olyan jól.” Vagy hogy „a mi jó Istenünk elfelejtett engem”. Az egyik interjúja végén az újságíró azt mondta: „Asszonyom, remélem, valamikor jövőre újra találkozunk”. Erre Jeanne azt válaszolta: „Miért ne? Annyira azért nem vagy öreg, még mindig itt leszel!”

Források: 1,2,3


Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
A Rovatból
Új részletek derültek ki a Titanic kapitányáról – annak is híre ment, hogy túlélte a katasztrófát
Egy friss könyv szembemegy a régóta terjedő pletykákkal Smith kapitánnyal kapcsolatban. Feltárult a Titanic első emberének igazi sorsa.


Egy új könyv teljesen más képet fest a Titanic tragédiájának egyik legismertebb szereplőjéről, Edward John Smith kapitányról, mint amit a róla terjesztett szóbeszédek, cikkek, dokumentumfilmek vagy a sok esetben pontos mozifilm alapján sejtettünk.

Dan E. Parkes író A Titanic öröksége: A kapitány, a lánya és a kém című – magyar nyelven egyelőre kiadatlan – könyvében azt állítja, hogy Smith nem lőtte főbe magát, ahogy azt sok pletyka sugallta, és nem is a hajóhídon ölte meg a vezetőfülkébe betörő jeges ár, ahogyan azt James Cameron 1997-es sikerfilmjében láthattuk.

A könyv több korabeli pletykát is cáfol, például azt, hogy a kapitány ittasan vezette a hajót, figyelmen kívül hagyta a jéghegyekre vonatkozó figyelmeztetéseket, vagy felelőtlenül siettette az utazást.

Parkes megemlíti a kötetben, hogy a Titanic elsüllyedése után három hónappal egy Baltimore-i férfi azt híresztelte, hogy Smith életben van és Maryland államban bujkál. Később a Life magazin írta meg, hogy egy ohiói hajléktalan férfi Smith kapitánynak vallotta magát. E történetek egyike sem nyert bizonyítást, és lássuk be, nem is valószínű, hogy bármelyik igaz lenne.

Forrás: Wikipedia

A könyv az Unilad szerint felidézi a tragédia utáni újságcikkeket is, amelyek a kapitány öngyilkosságáról számoltak be. A Los Angeles Express 1912. április 18-án például azt írta: „E.J. Smith kapitány főbe lőtte magát”, míg a Daily Mirror egy nappal később hasonló címmel adott ki szenzációnak szánt írást; azt írták, „Smith kapitány főbe lőtte magát a hídon.” Parkes viszont hangsúlyozza, hogy a szemtanúk ugyan hallottak lövéseket, de ezeket azóta sem sikerült a tiszthez kötni.

A könyv inkább a túlélők beszámolóira alapoz: egyikük, a tragédia idején 27 éves Robert Williams Daniel például azt vallotta, látta a kapitányt a hídon, amikor a hajó süllyedni kezdett, és szerinte „hősként halt meg.”

Frederick Hoyt, egy gazdag utas arról számolt be, hogy visszatért a fedélzetre, ahol találkozott Smith-szel, és megosztottak egy italt, mielőtt ő maga a vízbe ugrott.

Isaac Maynard, egy 31 éves szakács azt mondta, látta, „ahogy a kapitányt a hídon elragadja a víz”. Valószínűleg ezt a vallomást vette alapul Cameron is a film forgatókönyvénél, ám nem teljes egészében, mert a férfi később még úszni látta Smith-t, és biztos volt benne, hogy őt, mert felismerte az egyenruháját és a sapkáját. Ezt a verziót más túlélő is megerősítette, valószínűleg az a személy, aki utoljára látta élve.

Egy tutajhoz kapaszkodó férfi próbálta kimenteni a kapitányt: kezet nyújtott neki, de az nem hagyta, csak azt kiáltotta: „Vigyázzatok magatokra, fiúk”. A szemtanú hozzátette: nem tudja, ezután mi lett vele, mert többé nem került a szeme elé, és úgy gondolta, a vízbe fulladt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
A Rovatból
„A hülyeség és a hülye intézetek, különös tekintettel Magyarország hülyéire” – ez volt az első könyve a gyógypedagógia hazai úttörőjének, aki szellemi fogyatékkal élőkkel foglalkozott
Frim Jakab egész életét a gyógypedagógiára tette fel, amely fogalom is hozzá köthető. Bár nem volt szakképzett, hatalmasat lendített az elmebetegek helyzetén, és ő hozta létre az Első Magyar Hülyenevelő- és Ápoló Intézetet is.


1898-ban még egészen más színezete volt a hülye szónak, mint mostanság: ekkor írta A hülyék és gyengeelméjűek budapesti prospektusa című kiadványt is Frim Jakab (1852-1919).

Már egészen fiatalon, 14 éves korában megszületett a körmendi születésű fiúban az elhatározás, hogy segítsen a fogyatékkal élő embereknek, miután látott egyet, majd a fővárosi Tanítóképzőben szerzett tanítói oklevelet. Jakab már akkor érzékenyített, amikor ez még nem volt divat: az volt az életcélja, hogy a szellemi fogyatékossággal élőket integrálja az életbe, megfelelő munkát találjon nekik – a számukra lehetséges szakmákat külön tanulmányozta is –, a társadalmat pedig arra ösztönözze, hogy átérezzék a helyzetüket és fogjanak össze az érdekükben.

Így nyilatkozott ezzel kapcsolatban:

„Az értelmi fogyatékos gyerekeket nem elég megóvni, menhelyet létesíteni számukra, hanem gyógyítani, nevelni és képezni kell, hogy legalább félig hasznavehető egyéniségekké válhassanak.”

Ugyan nem készített tantervet vagy órarendet, de akkoriban szokatlan szemléletével úgy vélte, hogy fontos a hozzá kerülő gyermek korábbi adatainak, életeseményeinek ismerete is, megteremtve ezzel az anamnézis, azaz kórtörténeti lap fogalmát. A vallásos nevelést és a zenét tartotta a legfontosabb képzőeszközöknek, valamint az emlékezet fejlesztését történetek újramesélésével.

Olyannyira komolyan foglalkozott a témával, hogy 1876-ban a philadelphiai egyetem a pszichológiai tudományok doktora címmel tüntette ki, három évvel később Párizsban pedig aranyérmet kapott a világkiállításon.

Ahogy az lenni szokott, hazánkban csak jóval később ismerték el a munkásságát, de Magyarországon is több intézményt neveztek el róla.

A tanítónál kéz a kézben járt a tudományos és a gyakorlati nevelőmunka: a betegek oktatása és gondozása mellett folyamatosan képezte magát a pszichiátria területén, bújva a legújabb szakirodalmat. 1884-ben Frim Jakab vezette be a gyógypedagógia fogalmát a magyar szakirodalomba. De hogy jutott idáig a karrierjében?

Diplomája után maga Trefort Ágoston miniszter küldte Frimet európai tanulmányútra, amelynek során – a látott külföldi intézetek példáin felbuzdulva – itthon is hasonló intézmény megalapítására törekedett. Így nyílt meg a tapasztalataira alapozva 1875-ben a Munka elnevezésű gyógyintézet Rákospalotán. (Ez az érdeklődési kör a családban igen erős lehetett, hiszen testvére, Antal szintén gyógypedagógus volt, siketek számára magánintézetet működtetett.) Frim Jakab tehát elsőként tárta fel Magyarországon az értelmi fogyatékosok nehéz sorsát és hozott létre számukra nevelőintézetet, humánus kötelességnek nevezve a hivatását.

Bár az intézete folytonos anyagi problémákkal küszködött, az elért eredmények mégis közismertté tették, és két éven belül – némi létszámbővülés és Pestre költöztetés után – ebből lett az Első Magyar Hülyenevelő- és Ápoló Intézet, amelyet Frim saját költségén intézett.

Ez a későbbi ápolóintézeteknek is jó alapot adott. A gyermeki tompaelméjűséget a gyógypedagógus három kategóriára osztotta: a tompaelméjűekre, akiket szoktatni lehet; a betegelméjűekre, akik fejlődésre képesek; valamint a gyengeelméjűekre, akik képesíthetőek. A hülyeséget elmebetegségnek nevezte, bár szerinte az őrültség, amely ugyancsak elmebetegség, nem azonos a hülyeséggel.

Híres türelmét otthon is kamatoztathatta, hiszen feleségétől nem kevesebb, mint kilenc gyermeke született.

Pedagógiai felfogását Frim így foglalta össze egyik szakkönyvében:

„az elnyomorult, gyenge, elkorcsosult testet a rendes irányban kell kifejteni, erősíteni, gyógyítani, a szunnyadozó lelket felébreszteni, a sötét, tévelygő szellemet összegyűjteni és azt legalább 'a legáltalánosabb és legszükségesebb ismeretekre' tanítani; főképpen azonban a felébresztett szellem alapján 'erkölcsöt' kell beléjük oltani.”

Források:1,2,3,4


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk