BUDAPEST
A Rovatból

10 fejlesztés, amivel már te is találkozhatsz a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

Az utasok véleménye alapján a 15-25 milliós utasforgalmat bonyolító repterek közül a legjobb európai reptérnek választották, azóta is sorra nyeri a díjakat! Mutatunk pár újdonságot, aminek köszönhetően még kellemesebben indul az utazás.


Hazánkban a legtöbb utas a ferihegyi Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről száll fel vagy éppen száll le. A legtöbben már csak a mai, modern formáját, és a kettes terminál épületét ismerik a Ferihegy, majd Liszt Ferenc nevét viselő budapesti repülőtérnek, története azonban egészen a 20. század közepéig nyúlik vissza – 73 évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitotta meg kapuit.

Az elmúlt 4,5 évben számos kapacitásbővítő, infrastrukturális, fenntarthatósági és egyéb utasélményt növelő fejlesztésen esett át, ami idénre már a 100 milliárdot is meghaladta. Mindeközben az egyik legrangosabb elismerést is maguknak tudhatják: a Repülőterek Nemzetközi Tanácsa (Airports Council International, ACI) jelentette be, hogy az utasok véleménye alapján 2022-ben a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér lett a legjobb európai repülőtér a 15-25 milliós utasforgalmat bonyolítók között.

Ez a díj azért is nagy szó, mert egy kizárólag az utasok visszajelzéseiből álló, független, nemzetközi felmérésen alapul és az egyik legrangosabb elismerés, amelyet repülőtér kaphat. Emellett a légikikötő zsinórban a 10. alkalommal is elnyerte a régió legjobb repülőterének járó Skytrax díjat, illetve a közelmúltban megszerezte a nemzetközi WELL Health-Safety Rating minősítést is, amely igazolja, hogy a Budapest Airport minden szükséges lépést megtesz annak érdekében, hogy az utasok és a személyzet biztonságát és egészségét garantálni tudja. A minősítési folyamat során független szakértők öt fókuszterületet vizsgáltak az utasterminálokon (tisztaság, vészhelyzeti készültség, egészségügy, levegő- és vízminőség, érdekelt felek bevonása). A minősítést korábban kizárólag amerikai és kanadai repülőterek érdemelték ki.

Összegyűjtöttünk pár olyan szeretni való újdonságot ami bizonyítja, hogy miért is érdemelhette ki ezeket a díjakat!

1. Könnyebb tájékozódás

A terminálinformációs munkatársak mellett most már információs totemek is segítik a repülőtéri tájékozódást, a látássérült utasok számára pedig nyár óta a földi oldalon is rendelkezésre állnak taktilis sávok, de a repülőtér nemcsak ezzel segít a vak és gyengén látó utasainak, hanem navigációs alkalmazással is. Az Android és iOS eszközökre is letölthető alkalmazást az ausztrál BindiMaps nevű cég hozta el Budapestre. A hangalapú vezérlés egyelőre angol nyelven működik: az utas a telefonján elérhető kisegítő szolgáltatás segítségével bediktálja az applikációba a kívánt úticélt, az alkalmazás pedig 2-4 cm pontossággal elnavigálja őt a kiválasztott helyszínre. A fejlesztés precizitását jól mutatja, hogy az alkalmazás a női és férfi mosdókat is megkülönbözteti. A Budapest Airport az alkalmazás népszerűségétől függően a jövőben magyar nyelven is elérhetővé teszi a programot.

2. Rövid várakozási idők

A covid óta elképesztő várakozási idők, eddig elképzelhetetlennek tűnő sorok nehezítették és még mindig nehezítik az utasok dolgát számos repülőtéren – de nem Budapesten. Itt szerencsére soha nincsenek a biztonsági ellenőrzéseknél nagyon hosszú sorok. A várakozási idő a nyári csúcsidőszakban sem haladta meg a tíz percet, köszönhetően többek között annak, hogy a kisebb műszaki eszközöket átvilágítás előtt már nem kell kivenni a kézipoggyászból. A gyors áthaladást és ellenőrzést segíti még a 12 automata útlevélkezelő kapu is.

3. Honlapon és kijelzőn is látható a várakozási idő

Gyakori a kérdés, hogy mennyivel előre kell a reptérre kimenni. Ez természetesen függ attól, hogy EU-n belül vagy azon túl utazunk, melyik légitársasággal, van-e feladott csomagunk. De egyvalamit nem kell találgatni: hogy a terminálra érkezve mennyi idő alatt juthatunk át az utasbiztonsági ellenőrzésen. Ez ugyanis megtalálható a Budapest Airport weblapján. Az épületben a pontos várakozási időt kijelző monitorok már tavaly óta jelzik ezt az információt, viszont már a repülőtérre érkezés előtt is megnézhetik az utasok.

4. Előre felcímkézhetők a bőröndök

A Budapest Airport nemrég vezette be az önkiszolgáló poggyászfeladást, így nem kell beállnia a check-in pultok előtti sorokba annak, aki a résztvevő légitársaságok valamelyikével utazik. A terminálépület bejáratánál vagy a check-in csarnokban található 26 db automata előnye, hogy egy erre szolgáló poggyászfeladó pultnál lehet lemérni a poggyász súlyát, majd a kinyomtatott vagy az elektronikus beszállókártyán feltüntetett vonalkódot beszkennelve már ki is nyomtatja a poggyászcímkét.

A biztonsági cetli lehúzását követően már csak fel kell ragasztani a bőröndre, majd odasétálni a futószalag mellett levő másik szerkezethez, ahol be kell olvasni egy kézi szkennerrel a poggyászcímke vonalkódját, és ha az rendben van (nem túlsúlyos a csomag), már indul is a szalagon a csomag az útjára. Ilyen szerkezetek már mindkét terminálon üzemelnek, sőt, poggyászcímkét akár a Kálvin téren is lehet nyomtatni a belvárosban.

A szolgáltatások és a résztvevő légitársaságok köre folyamatosan bővül; hamarosan poggyászfóliázásra és a csomagméret ellenőrzésre is lehetőség lesz az üzletben, hogy elkerülhető legyen a csúcsidőben megnövekedett repülőtéri várakozás. A helyszínen egyébként négy képernyőn közvetített oktatóvideó és a Budapest Airport terminál információs kollégái is segítenek, ha bárki elakadna.

5. Privát szféra és énidő

Az elmúlt hónapok egyik újítása az a négy darab, egyenként kétfős, hangszigetelt csendes fülke, amelyek nyugodt környezetet biztosítanak azoknak, akik koncentrált olvasással vagy megbeszélések lebonyolításával szeretnék tölteni a várakozási időt, vagy egyszerűen egy kis egyedüllétre vágynak.

Továbbá a lelkes olvasók külön olvasósarkot is kaptak az 1. mólóként és a B utasmólóként ismert indulási területeken, ahol kényelmes foteleket és a repülőtéren töltött időre Pocket autamatát is tettek, ami a Pier 1-en található.

A zenei beállítottságú utazók a B oldali utasmóló bejáratánál kihelyezett zongorán mutathatják meg tehetségüket, vagy élvezhetik utastársaik játékát.

6. Még több lehetőség az elektronikus eszközök töltésére a repülőtéren

Összesen 11 új töltőállomást helyeztek ki a repülőtér biztonsági ellenőrzés előtti (földi) oldalára. A töltőállomások mindegyike 6 db USB-C és 6 db USB-A, 3 db európai szabványnak megfelelő és 1 db Egyesült Királyságbeli szabványnak megfelelő, továbbá 4 db indukciós töltőegységgel rendelkezik, így mindenki megtalálhatja az eszközeinek megfelelő töltési lehetőséget.

Az újonnan telepített állomásokon felül a repülőtér tranzit területén belül továbbra is van lehetőség az eddig megszokott állomásokon az elektronikus egységek töltésére, mint például az A oldali utasmólón az összes utasülésnél, valamint az éttermek területén a bárpultokban is. Emellett az se mellékes, hogy van ingyenes wifi és megbízhatóan működik!

7. Esztétikus és komfortos az 1. utasmóló

Különösen lakályos lett a schengeni kapuk legtávolabbi része, amely a 17-es kapuknál kezdődik (a 2020-ban átadott 1. utasmóló). Itt abszolút skandináv stílusú design, stilizált fák fogadnak hazai őshonos madarakkal, különleges lámpatestek, és – ami a legszuperebb – egy csocsóasztal!

Itt lett kialakítva egy gyerekparadicsom is, ahol a lurkók egy mini-repülőtér világába csöppenhetnek, ahol maguk irányíthatják a forgalmat, repülőgépre szállhatnak, és birtokba vehetik azt a futópályát, amely a budapesti légikikötő 1-es pályájának kicsinyített mása. A gyermekjátszó biztonságos és örömteli várakozást kínál a legkisebbeknek, hogy a nyaralás élménye számukra is már a repülőtéren kezdetét vegye.

8. Új baba-mama szobák és babakocsi-tárolók a terminálon

Május végén újabb 4 baba-mama szobát adtak át a terminálépületekben, ahol a szülők privát módon, minden szükséges kényelmi szolgáltatást megkapva tudják ellátni kisgyermekeiket. Minden szoba rendelkezik fotellel, szekrénnyel és pelenkázóval, valamint mikrohullámú sütővel is azok számára, akik ételt szeretnének melegíteni gyermekeiknek.

Emellett ingyenes babakocsikat is elérhetővé tettek annak érdekében, hogy a kisgyermekkel érkező utasok komfortosan és könnyedén tudjanak mozogni a repülőtéren. Az ingyenesen elvehető babakocsikat a biztonsági ellenőrzést követően lehet használni, egészen a felszállásig. A terminálokon összesen 4 babakocsi-tároló és 12 darab babakocsi található, amelyet igény szerint bővítenek majd a jövőben.

9. Vény nélkül kapható gyógyszerek

A Spar mellett nyílt meg az Universal Airport HUB, ahol az eddigi termékkínálat (SIM-kártya, Budapest Card) mellett vény nélkül kapható gyógyszerek és gyógyhatású készítmények is kaphatóak. Az elérhető termékek köre folyamatosan bővül, de már jelenleg is közel ötvenféle készítményből lehet választani. Az üzlet éjjel-nappal nyitva tart.

10. Környezetbarát ivókutak

A mosdók kapacitása is 70 százalékkal bővült az elmúlt években, így már 28 mosdóblokk használható a terminálokon. Továbbá 13 új ivókút biztosítja a friss ivóvizet. Ez azért szuper, mert a biztonsági ellenőrzés után – ahová üres vizespalackkal kell érkeznünk – újratölthetjük a kulacsot, amit felvihetünk a repülőre. Mindezzel nemcsak pénzt spórolhatunk, hanem a környezetet is óvjuk azáltal, hogy elkerüljük a műanyagpalackok vásárlását.

A bevezetőben említett díjak és a fenti pozitív példák mellett számos olyan aspektusa van a Budapest Airport működésének, melyek nincsenek annyira szem előtt, de amelyeket ugyanolyan magas szinten ismernek el. Ilyen például az, hogy a Budapest Airport tagja annak a mindössze 34 reptérből álló csapatnak, melyek karbonsemlegesen működnek, kaptak már díjat kimagasló marketing és kommunikációs tevékenységükre, mint ahogy munkáltatóként is arany fokozatú minősítést szereztek.

Azt viszont mindenki láthatja, hogy a repülőtér nemcsak színvonalasan teljesít, hanem tényleg figyel ránk is. Ezt támasztja alá a számos kiállítás, melyet időnként az utasok vagy épp a spotterek fotóiból állítanak össze, a rendkívül népszerű Korda-örökzöld, a Reptér-klip újraforgatása és a reptéri Korda-koncert, vagy például a Runway Run rendezvénysorozat, amely a nevezési díjakból minden évben több millió forintnyi összeget gyűjt össze jótékony célokra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


BUDAPEST
A Rovatból
Induljon stílusosan az év: 5 különleges budapesti helyszín évindító rendezvényekhez
Egy jól eltalált évindító esemény nemcsak irányt mutat, hanem hangulatot is teremt az egész évre. Mutatjuk azokat a budapesti helyszíneket, ahol az új kezdetek igazán jó környezetbe kerülnek.


Az év eleje mindig a tervezés és az újratervezés időszaka. Ilyenkor születnek meg az új együttműködések, újra fókuszba kerülnek a régi és új találkozások, és azok a beszélgetések, amelyek lendületet adhatnak az előttünk álló hónapoknak. Egy jól eltalált évindító alkalom nemcsak irányt mutat, hanem hangulatot is teremt – olyat, ami hosszú távon hatással van a közös munkára és az együtt töltött idő minőségére.

Legyen szó évindító céges rendezvényről, stratégiai megbeszélésről, ünnepi vacsoráról vagy akár családi eseményről, a helyszínválasztás kulcskérdés. Összegyűjtöttünk néhány budapesti helyszínt, ahol az év eleji események nemcsak jól szervezettek, hanem valóban emlékezetesek is.

Ebben a válogatásban bemutatjuk a Budai Várban található Főőrség Étterem és Kávéházat és a Budavári Lovardát, a belvárosi borospince-hangulatot kínáló Domus Vinorumot, a Városliget mellett megbúvó, romantikus Bagolyvárat, a Duna-part patinás eleganciáját képviselő Akadémia Klub Rendezvényhelyszínt, valamint a város ikonikus panorámáját felvonultató Spoon The Boatot.

Főőrség Étterem és Kávéház & Budavári Lovarda

A Budai Várnak különleges ritmusa van: ahogy megérkezik ide az ember, a város zaja tompul, a gondolatok letisztulnak, és az év első fontos beszélgetései azonnal nagyobb súlyt kapnak. Nem véletlen, hogy az évindító rendezvényekhez sokan keresik ezt a történelmi környezetet. A Budai Várban található Főőrség Étterem és Kávéház és a Budavári Lovarda különböző léptékű eseményekhez kínálnak megoldást, mégis ugyanazt az elegáns, presztízst sugárzó hangulatot képviselik.

Főőrség Étterem és Kávéház

Az egykor a királyi testőrség otthonául szolgáló épület ma klasszikus, mégis barátságos étteremként és kávéházként működik. A falakon régi képek és történelmi emlékek idézik meg a múlt századok világát, miközben a belső terek a békebeli kávéházak hangulatát hozzák vissza – modern technikai megoldásokkal kiegészítve. Ez az a hely, ahol a múlt eleganciája és a jelen kényelme természetesen simul össze.

A Főőrség kifejezetten jól működik kis- és közepes létszámú évindító rendezvényekhez, vezetői meetingekhez, workshopokhoz és partnereseményekhez.

A különböző rendezvényterek lehetővé teszik, hogy minden csapat megtalálja a hozzá leginkább illő környezetet.

A Miklós terem intimebb hangulatú, elegáns tér, amely legfeljebb 30 főig ideális vezetői évindító megbeszélésekhez és fókuszált workshopokhoz. A Lipót terem már reprezentatívabb léptékben gondolkodik: akár 80 fős vállalati évindítók, prezentációk és ünnepélyesebb események számára is kifinomult környezetet biztosít. A panorámás kávéházi rendezvénytér pedig 100 főig kínál inspiráló helyszínt nagyobb évindító alkalmakhoz, networking eseményekhez vagy akár vacsorával egybekötött estékhez.

A professzionális szervezés, a magas színvonalú gasztronómia és a budai panoráma együtt gondoskodnak arról, hogy az év első eseménye valóban gördülékenyen és emlékezetesen induljon.

Budavári Lovarda

Amikor az évindító rendezvény már nagyobb teret kíván, és a szervezés is igazán nagyszabású, a Budavári Lovarda kínál ideális keretet. Az újjáépült Magyar Királyi Lovarda a Budavári Palota egyik legimpozánsabb épülete, amelyet a szintén megújult Csikós udvar ölel körül - utóbbi ráadásul önálló szabadtéri rendezvényhelyszínként is kiválóan működik.

Az épületbe lépve egy grandiózus, elegáns lovaglócsarnok tárul fel, amely

640 négyzetméteres alapterületével és közel 15 méteres belmagasságával kivételes teret biztosít több száz fős vállalati évindítókhoz, konferenciákhoz, gálákhoz, kiállításokhoz vagy akár bálokhoz és esküvőkhöz.

Az emeleten található elnöki páholyból páratlan kilátás nyílik a csarnokra, emellett helyet kapott a zenekari páholy és a szükséges kiszolgáló helyiségek is.

A vendégek kényelmét az alagsorban kialakított, 300 fő befogadására alkalmas ruhatár, valamint a Budavári Palota alatt működő Várgarázs biztosítja, amely közvetlen összeköttetésben áll a Csikós udvarral, így a megközelítés és a parkolás is zökkenőmentes.

Legyen szó szűk körű vezetői egyeztetésről vagy nagyszabású vállalati évnyitóról, a Főőrség Étterem és Kávéház, valamint a Budavári Lovarda biztos alapot nyújt az év tudatos és sikeres indításához – történelmi környezetben, a Budai Vár szívében.

Domus Vinorum

A belváros szívében, a Szent István Bazilika közvetlen közelében található Domus Vinorum már az érkezés pillanatában kiszakít a városi rohanásból. A több mint 150 éves épület hangulatos borospincéje olyan világot rejt, ahol az idő egy kicsit lelassul, a beszélgetések természetesebbé válnak, és az év eleji találkozások valódi tartalommal telnek meg.

A Domus Vinorum egyik legnagyobb erőssége az autentikus borospince-hangulat, amely egyszerre idézi meg a vidéki nyugalmat és a klasszikus magyar borkultúrát. Mindezt ráadásul kifejezetten praktikus belvárosi elhelyezkedés egészíti ki, így a helyszín ideális választás céges eseményekhez, évindító rendezvényekhez vagy üzleti találkozókhoz is.

Az itt zajló programok jóval túlmutatnak egy hagyományos vendéglátási élményen.

A vezetett borkóstolók, a magyar borvidékeket bemutató borvacsorák és az interaktív, bortematikus csapatépítő programok aktívan bevonják a résztvevőket, így az esemény valódi közösségi élménnyé válik.

Az évindító időszakban különösen jól működnek ezek a formátumok, hiszen egyszerre informálisak és értékteremtők: teret adnak a kapcsolódásnak, miközben strukturált keretet biztosítanak a közös gondolkodáshoz.

A Domus Vinorum elsősorban 10 fős létszámtól fogad céges és privát csoportokat, rugalmas programstruktúrával és személyre szabható tartalommal. Így egyaránt jól illeszkedik kisebb csapatépítésekhez, partnereseményekhez vagy akár több tucat fős évindító rendezvényekhez is. Itt az év eleje nem feszengős, hanem oldott és barátságos – mégis tartalmas és emlékezetes.

Új kezdetek romantikus köntösben: Bagolyvár

A Városliget szélén, zöldövezeti környezetben álló Bagolyvár különleges atmoszférát kínál az év eleji eseményekhez: vintage eleganciát, a Gundel több mint 130 éves vendéglátó tapasztalatával egy helyen.

Bár elsősorban esküvői helyszínként vált ismertté, egyre hangsúlyosabb szerepet kapnak itt a feminin hangulatú céges események, privát ünnepségek és kreatív workshopok is.

Hétköznapokon gyakran ad otthont önismereti programoknak, női vállalkozói találkozóknak és inspiráló közösségi eseményeknek, ahol a meghitt környezet és a természet közelsége valóban segíti a feltöltődést és az elmélyülést.

Esküvői helyszínként azok számára lehet ideális választás, akik nem szeretnének hosszadalmas szervezést, fontos számukra a minőség és a kiszámíthatóság, valamint egy már jól működő esküvői koncepciót keresnek. Az összeszokott szervezőcsapat és a bevált szolgáltatói kör lehetővé teszi, hogy akár két héten belül megvalósuljon az esküvő.

A gasztronómiai élményről a Gundel Catering gondoskodik, Wolf András corporate séf szakmai felügyeletével. A hagyományos lakodalmas ízek és a modern fogások harmonikusan egészítik ki egymást, a welcome csomag és a korlátlan italfogyasztás pedig már az érkezés pillanatától ünnepi hangulatot teremt. A Bagolyvár egyik nagy előnye, hogy nincs hangkorlátozás, így a mulatság nem ér véget éjfélkor, a könnyű megközelíthetőség és a kényelmes parkolás pedig a vendégek számára is gördülékeny érkezést biztosít.

A Bagolyvár ma már több mint esküvői helyszín: egyre népszerűbb évindító céges rendezvények, születésnapok, évfordulók és inspiráló közösségi események helyszíneként is.

Akadémia Klub Rendezvényhelyszín

A Duna-parton álló, frissen felújított Magyar Tudományos Akadémia székháza Budapest egyik legpatinásabb rendezvényhelyszínének ad otthont. Az Akadémia Klub Rendezvényhelyszín klasszicista terei időtlen eleganciát sugároznak, miközben a modern technikai felszereltség minden professzionális igényt kiszolgál - ideális környezetet teremtve évindító rendezvényekhez, konferenciákhoz, díjátadókhoz, díszétkezésekhez és protokolláris eseményekhez.

A helyszín különleges jelentőségét tovább erősíti az Akadémia alapításának bicentenáriumi éve, amely a magyar tudomány és kultúra kétszáz éves hagyományát emeli be az itt megrendezett eseményekbe.

A kulturális örökség nemcsak háttérként van jelen: igény szerint tárlatvezetés a székházban vagy képtár-látogatás is kiegészítheti a programot, ahol eredeti kéziratok, történelmi dokumentumok és nemzeti nagyjaink portréi idézik meg a múltat.

A reprezentatív környezethez kiemelkedő gasztronómiai élmény társul. Az Akadémia Klub konyhája szezonális alapanyagokra épít, a klasszikus elegancia és a modern szemlélet egyensúlyában. A tradicionális magyar ízek tisztelete és a nemzetközi trendek frissessége egyszerre jelenik meg a menükben, gondosan válogatott alapanyagokkal és kifinomult konyhatechnológiával.

A rendezvények megvalósítását felkészült, figyelmes és vendégközpontú csapat támogatja, amely a szervezéstől az utolsó részletig biztosítja a gördülékeny lebonyolítást. Az Akadémia Klub célja, hogy minden esemény elegáns, tartalmas és maradandó élménnyé váljon - legyen szó vállalati évindítóról, exkluzív díszvacsoráról vagy nemzetközi konferenciáról.

Spoon The Boat

A Spoon The Boat a Lánchíd lábánál, a Duna közepén ad különleges keretet évindító rendezvényekhez, a Budai Vár látványával és Budapest fényeivel körülvéve. A hajó egyszerre gasztronómiai élménytér és rendezvényhelyszín, ahol a város látványa magától értetődően válik az esemény részévé.

A Spoon fedélzetén könnyű megtalálni az egyensúlyt az elegancia és a közvetlenség között. A terek éppúgy működnek egy meghittebb céges ünnepléshez, mint egy nagyobb létszámú rendezvényhez, miközben végig megmarad az a laza, mégis igényes hangulat, ami miatt a hely igazán szerethető. Az év elején ráadásul tudatosan az évindító események kerülnek előtérbe: ilyenkor nemcsak a környezet, hanem az egész programfelépítés az új kezdetekre van hangolva. Ezt a gondolkodásmódot fogja össze a Work & Play koncepció, amely egy kicsit másképp közelít a rendezvényekhez.

A nap első felében minden adott a fókuszált tervezéshez: panorámás terek, professzionális workshop- és meetingkörnyezet, teljes technikai háttér és dedikált szervezői támogatás segíti a közös gondolkodást. Ideális keret stratégiai egyeztetésekhez, kick-offokra vagy vezetői meetingekhez.

Ahogy halad előre a nap, a hangsúly fokozatosan áttevődik a kötetlenebb „play” elemekre. Közösségi játékok, interaktív csapatélmények és rugalmas programblokkok segítik a kapcsolódást és az év eleji lendület megerősítését.

A menük, az időzítés és a programok minden esetben az adott csapat céljaihoz igazíthatók, így a Spoon Work & Play tökéletes választás évindító kick-offokra, stratégiai workshopokra vagy csapatépítéssel egybekötött vezetői eseményekre.

A Spoon The Boat azoknak szól, akik az évindítást nem szeretnék elválasztani az élménytől: itt a fókuszált munka és a közös játék természetesen találkozik, mindez Budapest egyik leglátványosabb helyszínén.

Akár stratégiai tervezésről, közösségépítésről vagy ünneplésről van szó, az év eleji alkalmak hosszú távon is meghatározzák az együtt töltött idő hangulatát. A megfelelő helyszín pedig nemcsak keretet ad ezekhez a pillanatokhoz, hanem hozzá is tesz – inspirációval, élménnyel és emlékezetes atmoszférával.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
BUDAPEST
A Rovatból
17 hely, ahol szívesen randiztok télen Budapesten
Belvárosi szórakozóhelyen kérdeztünk végig több korosztályt is, hova mennének el a párjukkal, a friss ismeretséggel vagy vakrandira.


A téli randizásnak megvannak a maga kihívásai: hamar sötétedik, a fagyban senkinek nincs kedve órákig andalogni, a sok réteg ruha alatt pedig néha úgy érezzük magunkat, mint egy Michelin-baba.

De Budapest télen is varázslatos, még akkor is, ha napokig rád telepszik az ólmos, szürke égbolt. Csak tudnod kell hová menj randizni.

Olyan helyeket válogattunk össze, ahol nem dermesztő a hangulat, és ahol a beszélgetés is könnyebben indul be.

1. Artmozi-duó: Uránia és Puskin

Az Uránia lenyűgöző belső terei már önmagukban megadják az este alaphangját. A Puskin pedig az a hamisítatlan, beülős művészmozi, ahol a film után szinte kötelező meginni egy kávét vagy egy bort a büfében, és átbeszélni a látottakat. Első randira tökéletes: ha az elején még döcögne a szó, a film ad egy biztos közös pontot.

Az Uránia mozi emeleti kávézója szépségében vetekszik a régi, budapesti irodalmi kávéházakéval

2. Csikós udvar a Várban

A Várnegyed kis ékszerdoboza. A Lovarda épülete, a helyreállított Stöckl-lépcső és az udvarról a Tabánra nyíló panoráma megéri a gyaloglást, és hogy kicsit kimerészkedjetek a hidegbe. Nem kell nagy túrára készülni, pont annyi séta, amennyi után jól esik behúzódni valahol a közelben egy teára, kávéra vagy egy pohár borra.

A Csikós-udvar a Várban nagyszerű randihely télen is

3. Tóth Árpád sétány

Az esztétikus épített környezet látványa és a kilátás a Krisztinavárosra, illetve a budai hegyekre tényleg romantikus. Folyamatos beszédtémát ad és remek fotókat készíthettek séta közben. Ráadásul annyi nevezetesség akad ezen az egy útvonalon is a Budai Várban, hogy felér egy klasszikus városi sétával.

A Tóth Árpád sétányon annyi nevezetesség akad, hogy felér egy klasszikus városi sétával.

4. Altair Teaház (a volt Sirius)

A klasszikus „kuckózós” hely a belvárosban. Cipő le, irány a galéria vagy a párnákkal teli sarkok! A félhomály és az egzotikus teák illata azonnal feloldja a feszültséget. Itt órákig lehet beszélgetni anélkül, hogy észrevennétek az idő múlását.

5. Városliget

Nem kell feltétlenül körbegyalogolni az egész parkot. Pont elég egy nagyobb kör a Vajdahunyad vára körül. Vagy egy kis korcsolyázás kettesben a jégpályán. Megkereshetitek a titokzatos városligeti sírt. Felszállhatok a Liget fölé hőlégballonnal. Vagy felmászhattok a Néprajzi Múzeum tetejére. Ha pedig átfagytatok, több kávézót is találtok a környéken.

6. Margitszigeti kolostorromok

Ilyenkor a szigetnek van egy különleges, kicsit melankolikus hangulata. A romok között sétálni sokkal intimebb élmény, mint a nyüzsgő belvárosban. Ha közben a domonkos-rendi kolostor és Szent Margit történetével is megismerkedtek, emlékezetes program lesz számotokra. Tipp: vigyetek magatokkal termoszban forró teát vagy a séta után keressetek teázásra-kávézásra alkalmas helyet a Pozsonyi úton.

A margitszigeti Domonkos-rendi kolostor romjai történelmet és régészetet kedvelőknek tuti randihely

7. Csepeli Jégpark

Ha valami aktívabbra vágytok, a csepeli jégpálya a különleges folyosóival sokkal hangulatosabb, mint egy sima körpálya. Nem baj, ha nem vagytok profik – sőt, a botladozás és az egymásba kapaszkodás remek jégtörő (szó szerint is).

8. FSZEK Wenckheim-palota (Központi Könyvtár)

Nem egy unalmas könyvtár, hanem egy főúri palota a Fővárosi Szabó Ervin könyvtár. A fa borítású olvasótermekben olyan a hangulat, mintha a Harry Potter díszletei közé csöppentetek volna. Suttogva beszélgetni a patinás falak között? Kifejezetten izgalmas randiprogram.

9. Termálfürdőzés: Rudas vagy Veli Bej

A budapesti tél legjobb ellenszere a forró víz. Hiszen Budapest fürdőváros! A Rudas tetőmedencéjéből nézni a kivilágított várost a gőzben úszva felejthetetlen élmény. Ha valami intimebbre és csendesebbre vágytok, a Veli Bej török hangulata a befutó.

10. Light Art Museum (LAM)

Ha valami vizuálisan is izgalmasat kerestek, a LAM tökéletes. Olyan különleges fényinstallációkat mutatnak be egy-egy téma köré szerveződve, amelyekkel több érzékszervetekre hatnak, amelyekkel kiszakadhattok és szinte egy másik dimenzióba kerülhettek, és amelyek néhány perc megállásra és gondolkodásra, figyelemre ösztönöznek.

Light Art Museum: különleges randihelyszín azoknak, akik gondolkodásra késztető, izgalmas, több érzékszervre ható élményre vágynak

11. Board Game Café

A társasjátékozás remekül megmutatja a másik karakterét: mennyire versengő, mennyire van humora, vagy hogyan gondolkodik. A hatalmas választékból biztosan találtok olyat, ami mindkettőtöknek tetszik, a játék közben pedig nem lesz kínos csend.

12. Szépművészeti Múzeum

A gyönyörűen tervezett, elegáns terekben séta közben sokkal könnyebb megnyílni. Nem kell szakértőnek lenni, elég, ha kiválasztotok pár képet vagy szobrot, ami tetszik (vagy amit nem értetek), és az máris beszélgetést indít. Az állandó és az időszaki kiállítások is szuperek, de ha már ott jártok, a csodaszépen felújított Román csarnokot se hagyjátok ki. A randit közös sütizéssel zárhatjátok a Szépművészeti Múzeum büféjében.

@mysecretbudapest The richly decorated Hall of the Museum of Fine Arts is designed to evoke Romanesque basilica. After the devastating siege of Budapest (1944-45) the hall was tajen out of public use, and after a major restoration the hall was first reopened to the public in 2018. #arttiktok #romanesc #fineart #hiddengems #european ♬ Gregorian Chant - Kevin MacLeod

13. Aquincumi Múzeum

Kicsit kiesik a központból, de épp ez a vonzereje. A romkert télen is látogatható, és van benne valami megnyugtató időtlenség. Egy napsütéses téli délelőttön az egyik legeredetibb helyszín.

14. Forralt borozás

Néha a legegyszerűbb program a legjobb. Beugrani egy forralt bora - ilyenkor több helyen is kapható a Ráday utcától a Csendesig -, a forró bögrét szorongatva figyelni a várost és beszélgetni. Ez az a pont, ahol eldőlhet, hogy véget ér-e a randi, vagy kerestek egy helyet vacsorázni.

15. Fogaskerekűvel a Széchenyi-kilátóhoz

Már maga az út is egyfajta nosztalgikus időutazás. Fent a hegyen sokkal tisztább a levegő, és egy rövid sétával olyan kilátópontokat találhattok, ahol tényleg kettesben lehettek a várossal.

16. Erzsébet-kilátó (Normafa)

A klasszikus választás, ha bírjátok a mozgást. A Libegő felső állomásától csak egy rövid séta a kilátó, a panoráma pedig tiszta időben verhetetlen. A lefelé úton pedig jöhet a jutalom: egy rétes a Normafánál.

17 hely, ahol szívesen randiztok télen Budapesten

17. Macskás kávézás a Cat Caféban

Ha mindketten állatbarátok vagytok, ez egy biztos siker. A cicák jelenléte azonnal ellazít, és ha esetleg kifogynátok a szóból, mindig van kit megsimogatni vagy megfigyelni.

+1 Tipp: Street art séta a hetedik kerületben

Ha nem akartok órákat gyalogolni a sárban, nézzétek meg a VII. kerület óriási falfestményeit! Rövid távok, látványos alkotások, és minden sarkon van egy jó kávézó vagy romkocsma, ha már nagyon átfagytatok.

Neked melyik helyszín tetszik a legjobban?


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BUDAPEST
A Rovatból
Budapest tele van szerencsehozó szobrokkal
Ezeket a szobrokat simogassátok, ha nem jött be a szilveszteri lencse!


Minden városnak megvannak a legendái, és minden városnak megvannak a maga szerencsehozónak vélt szobrai.

Budapest sem kivétel. Lehet, hogy a különféle hiedelmekről nem feltétlenül hallotok, mégis könnyen felismerhetitek ezeket az alkotásokat arról, hogy bizonyos részeik fényesre koptak a szerencsehozó érintésektől.

Nézzünk most öt olyan szobrot, amelyekről makacsul tartja magát a babona, hogy valahogyan szerencsét hoznak.

Hadik lova

Hadik lovát csak akkor simogassátok, ha nem vagytok túl szemérmesek. E hős paripáját ugyanis egy igen illetlen helyen kell megérintenie annak a diáknak, aki át akar menni a vizsgákon.

A babona a Budapesti Műszaki Egyetem diákjai között terjedt el, akik úgy tartják, szerencsét hoz, ha a vizsgaidőszak előtt megérintik ennek a lónak azt a bizonyos testrészét.

Lovast és lovát a Budai Várban az Úri utcában találjátok meg, és már jó messziről látni fogjátok, melyik az a részlete a bronz szobornak, amit nem színez zöldes patina, nem is “négylevelű”, és mégis szerencsét hoz.

@mysecretbudapest Hadik András lovának tökei a babona szerint szerencsét hoznak, ezért fényesre koptatta az emberek keze. Főkeg a Műegyetem végzősei jártak ide szerencséért, ez hagyomány volt. #lofax #hadik #szobor #mysecretbudapest #budapest #budapesten #budapesthungary #magyar #magyartiktok #magyartiktokker #lovas #lovasok #titok #legenda #horsesoftiktok ♬ Funky Beat - Aleksei Guz

Kálvin téri kőmacska

Kálvin téri aluljáróban ülő kőmacska farkának simogatása is szerencsét hoz. Az alkotó saját Maci nevű cicájáról mintázta a Vörösmárvány dombormű mellett ücsörgő állatot.

A mű egyébként a “megállíthatatlan terjeszkedés, a fejlődés allegorikus megfogalmazása”, bár a városlakók többsége egész más jellegű szimbólumot lát a falon tátongó szűk résben. Akárhogy is, úgy tűnik, a cica farkát szeretik simogatni a járókelők, mert a kívánságok teljesülésének reményében már az is fényesre kopott.

@mysecretbudapest Illés Gyula 1983-as domborműve a középkori pesti városfal kapujának állít emléket, de ahogyan kinéz, akad, aki obszcén neveken emlegeti. A szobor érdekessége, hogy a szobrász macskája látható rajta. #budapest #mysecretbudapest #nekedbelegyen #nekedbe #basszadbeforyouba #basszadkinekedbe #budapesthungary #nekedbelegyen❤️ #kálvintér #aluljaro ♬ PHONK BRASILEIRO FRESCO - DJ MOIGUS & DJ FKU

Az igazi Abigél

Abigél legendáját mindenki ismeri, aki olvasta Szabó Magda regényét, vagy látta a tévéfilmet. Azt azonban kevesebben tudják, hogy Abigél szobra és legendája nem csak a filmen létezik. A valójában “Korsós nő” névre hallgató szobrot egy V. kerületi ház udvaráról kérték kölcsön a filmhez, ahová vissza is került a forgatás után.

Ám nem csak a film lett népszerű, hanem az Abigélt “játszó” szobor is: korsójában elkezdtek megjelenni a valódi kívánságlevelek. A történet ugyanis arról szól, hogy a leánynevelde udvarán álló Abigél kőszobor teljesíti a hozzá levélben eljuttatott kívánságokat. Sajnos azonban nem biztos, hogy érdemes zaklatnotok a “kőszínésznőt” és a ház lakóit, ugyanis Szabó Magda elárulta annak idején, hogy az egész babonát ő találta ki, és nincs semmilyen alapja.

@mysecretbudapest Te láttad a sorozatot? Abigél szobrát ebből az V. kerületi udvarról szállították a forgatás helyszínére annak idején. #mysecretbudapest #budapest #magyartiktok #magyarorszag #magyartiktokker #legenda #abigel #abigail #abigél #magyarfilm #filmek #sorozat #sorozatok #szabomagda #szabómagda ♬ Emotional Cinematic Sad Violin and Piano - ISAo

Anonymus tolla

Anonymus szobra a Városligetben sokak kedvence az egyszerre félelmetes és titokzatos “arc nélküli” kinézete miatt. Ő volt az a névtelen krónikaíró, aki a XII. században az első történelmi könyvet írta az ősmagyarokról, bár történetei leginkább legendákon alapulnak.

A Vajdahunyad Vára mellett látható szobrához azonban szintén kötődik egy legenda. Állítólag, ha megérintitek a szobor tollát, az szerencsét hoz. Egy másik hiedelem szerint pedig a toll megérintése ihletet ad az íróknak, ezért ha esetleg írói válságban szenvedtek, mindenképp látogassátok meg Anonymust a Városligetben!

@mysecretbudapest A magát P. mesternek nevező, ismeretlen krónikás szobrának elkészítésére Ligeti Miklóst kérték fel az 1900-as évek elején. Művét Strobl Alajos felháborítónsk nevezte, Fadrusz János viszont remekműnek tartotta. Az 1903-ban felállított szobrot alkotója is annyira szerette, hogy utolsó kívánsága az volt: temessék alá halála után. De Ligeti Miklós kívánságát nem teljesítették, a Kerepesi temetőben helyezték végső nyugalomra. #magyartiktok #magyar #anonymus #legenda #medievaltiktok ♬ Legend - Tevvez

Mátyás kútja

Ahogy Abigél korsójába a papírfecniket, úgy dobálják Mátyás kútjába az érméket a visszavágyó turisták. A Várnegyedben található impozáns kút ugyanis a mi saját “Trevi-kutunk”: a legenda szerint - olasz társához hasonlóan - ha pénzt dobtok a kútba, akkor életetek során egyszer még biztosan visszatértek ide. A szoborcsoporttal kapcsolatos másik érdekesség, hogy a középső vadászkutya 1945-ben elpusztult, a másolat viszont lényegesen rosszabb minőségben készült, ezért ez a kutya feltűnően különbözik két társától. Sőt a háború után a kutyák pórázát sem állították helyre.

@mysecretbudapest A Mátyás-kút 3 vadászkutya figurája közül a középső veszett el annak idején. #mysecretbudapest #budapest #budaivar #neked #nekedbelegyen #magyar #magyartiktok #magyartiktokker #történelem #szökőkút #fontana #fountain #mátyás #matthias ♬ Música Jazz Clássica - bitchbaby

Ha tudsz még szerencsehozó szobrot Budapesten, írd le kommentbe!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BUDAPEST
A Rovatból
Képgaléria: Ilyen vidám volt a hógolyócsata a Blaha Lujza téren
A szervezők javaslatára sok fiatal érkezett, akik egy felszabadult, laza estét töltöttek együtt pénteken a havas fővárosban.


Sokan gyűltek össze pénteken egy kiadós hógólyó csatára Budapesten a Blaha Lujza téren. A közösségi oldalon meghirdetett programról a szervezők azt írták, hogy ez nem egy előre megrendezett gyülekezés, hanem aki szeretne, az csatlakozhat hozzájuk.

Végül aki elment, az jól érezte magát, egy igazi, felszabadult, vidám közös estét töltöttek együtt.

Képgaléria: Hógolyó csata a Blaha Lujza téren

(Fotókért kattints a képre)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk