HÍREK
A Rovatból

Zseniális trükkel adták vissza a napsütést a legsötétebb olasz falunak

Viganellában korábban a téli hónapokban egyszerűen nem kelt fel a nap. Megoldották.


Néha különös helyzeteket szülnek a különleges földrajzi helyzetek.

Torockóról, ahol kétszer is felkel a nap, bizonyára hallottál már. Korán reggel megjelenik az égbolton, majd elbújik a Székelykő mögé és csak később emelkedik oly magasra, hogy bevilágíthassa az egész falut. Ennek a jelenségnek az oka az 1130 m-es észak-dél vonulatú Székelykő sajátos alakja. Reggel a Nap a Székelykő Kiskőnek nevezett oldala mögül kél, de hamarosan el is bújik, a falut a hegy árnyéka takarja. A második, “igazi” napkelte akkor van, amikor a Nap látszólagos útján már a Nagyárok felett jár.

De Viganelláról, ahol télen egyszer sem kel fel a nap, nem biztos, hogy valaha is hallottál.

Pedig ez Olaszország legsötétebb települése. Szó szerint. Viganellában november 11-től február 2-ig nem kel fel a nap. Az este 83 napon át tart.

Amikor a sötétségnek vége, Viganella lakói gyertyát gyújtanak, és megünneplik a fény napját. Pontosabban ez csak a közelmúltig volt így. Az olasz faluban ugyanis egy zseniális trükkel megoldották, hogy ne boruljanak hónapokon át sötétségbe.

Először is, miért alakulhatott ki a speciális helyzet? A település Olaszország északi részén, a svájci határ közelében, Piemonte tartományban, egy mély alpesi szurdok alján, Antrona völgyében fekszik. A magas, déli hegylánc pedig minden évben november közepétől február elejéig teljesen eltakarta előlük napot, ezért a falu majd' 200 lakója az egész telet sötétben töltötte.

Viganella alpolgármesterének Pierfranco Midalinak az az ötlete támadt, hogy egy hatalmas tükröt állítsanak a közeli hegy oldalára, ami a nap sugarait a város felé tükrözi. A megvalósításához Giacomo Bonzani mérnök segítségét kérte.

A Progetto Specchio vagyis a Tükör Projekt megvalósítása előtt kétszer is módosították azt az ötletet, hogy miként juttassák el a napot a településre, ahol elég nyomasztónak találták a téli sötétséget. A projekt célja nem csak az volt, hogy falu terére jusson a fényből, hanem az is, hogy a tükör legalább 6 órán keresztül biztosítson fényt.

Kezdetben a település lakói között akadt, aki attól félt, hogy a tükör által összegyűjtött fény miatt meggyulladnak és leégnek a házak.

A tükör 40 négyzetméteres felületű lett, és a tervek szerint falutól északra fekvő hegy déli lankáján építették meg. Időjárástól függően naponta öt-hat órára is képes megvilágítani a falu főterét és a környező utcákat.

A tükröt motor mozgatja, hogy követhesse a nap mozgását, a motorokat pedig számítógép vezérli. Az óriástükör 100.000 euróba került, ez több mint 30 milllió forint. Egy bank és a település hatósága finanszírozta a Tükör Projektet.

A megvalósításra 2006-ban került sor: egy helikopter szállította a hegyre a tükröt. Azóta Viganellában a telek nem olyan sötétek, a helyieknek sokkal könnyebb elviselniük.

A tükör miatt Viganella valóságos látványossággá vált, Bonzani azt mondta a La Repubblica című lapnak, hogy a világ minden tájáról érkeznek látogatók – van, aki azért, hogy a tükröt tanulmányozza.

A településen pár éve a La Repubblica forgatott videót.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hadházy: A mai Orbán-interjúnak nem az a legnagyobb hazugsága, amit Semjénről mondott
A független képviselő szerint súlyosabb az az „eszmefuttatás”, amely szerint „az, aki egy nevében keresztény párt vezetőjét kritizálja, az az egyházakat támadja.”


Hadházy Ákos szombaton délelőtt Facebook-bejegyzésében bírálta Semjén Zsolt helikopteres vadászatát, valamint Orbán Viktor miniszterelnök megjegyzését. Bejegyzésében egy képet is posztolt, amelyen állítása szerint a képen „Semjén Zsolt egyik áldozata” látható. Orbán Viktor a bejegyzés szerint úgy fogalmazott: „Nem mondom, hogy szent ember, de majdnem az.”

Hadházy azt írta:

„Hát, és ezzel vitatkoznék. Ha semmi mást nem tudnánk erről az emberről, csak ezt az egy képet és a körülményeit ismernénk, akkor is régen elzavartuk volna őt – ha Magyarország demokrácia lenne. Semjén Zsolt ezt az áldozatát ugyanis egy sokmillió forintot érő, helikopteres vadászaton ejtette el. És ezt a vadászatot ajándékba kapta egy olyan „vállalkozótól”, aki korábban EU-s pénzeket csalt el egész pofátlan módon. Aztán az áldozatot a helikopterrel lógatva szállították el Semjén pedig azon röhögött, hogy nem ő helikopterezett, hanem a szarvas…”

A politikus bejegyzésében úgy látja, a mai miniszterelnöki interjú „legnagyobb hazugsága” nem is a miniszterelnök-helyettes dicsérete volt, hanem az az „eszmefuttatás”, amely szerint

„az, aki egy nevében keresztény párt vezetőjét kritizálja, az az egyházakat támadja”.

Hadházy ezt így idézte és értelmezte, majd hozzátette: „(Valójában az árt a keresztény egyházaknak, aki ‘keresztény’ politikusként vadászik helikopterről, ajándék vadászaton Svédországban.)”

A poszt végén Hadházy arra utal, hogy forrást is mellékelt az állításaihoz, de részleteket nem közölt a bejegyzés szövegében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Újra megszólalt Az ördög ügyvédje, hosszú kihagyás után a Facebookon üzent
Máris rengetegen kommenteltek a szűk szavú bejegyzésére, sokan várnak bizonyítékokat, tényeket tőle.


Hosszú hallgatás, négy év után újra megjelent a közösségi odalán Az ördög ügyvédje. A profilképét megváltoztatva annyit írt ki:

"Neveket akartok hallani!"

Pár óra alatt rengeteg lájk és komment érkezett a szűkszavú üzenethez:

"A neveket már tudjuk! Jöhetnek a tények! Borítsd rájuk az asztalt!"

"Most akkor ne csak duma legyen, ne csak nevek .. bizonyítékot is tegyél mellé!! Különben komolytalan az egész .. a legutóbbi videóból sem lett semmi."

"Azt hittem kinyírtak... jó, hogy tévedtem, szia"

"Mi a manó... szóval a 2026-os választásra gondolt... Azért remélem nem valami ruszki hackernek tetszik lenni"

Az ördög ügyvédjének ezt megelőző utolsó posztja 2021. decemberében íródott, akkor Varga Juditnak üzente, hogy: "Ahogyan ígértem: a következő hónapokban aktivizálom magam. A legmegfelelőbb ütemben". Varga Judit később beperelte, arra hivatkozva, hogy a Facebook-bejegyzéseiben „nőként és családanyaként” is valótlan állításokkal próbálják nyilvánosan megalázni - emlékeztet a hvg.hu.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Pécs Pride: Videón mutatjuk, mekkora volt a tömeg a rendőrség által betiltott rendezvényen
Annak ellenére, hogy a rendőrség hónapokkal ezelőtt betiltotta a rendezvény megszervezését, számos résztvevője akadt a vidéki szívárványos megmozdulásnak.


Ma tartják az ötödik Pécs Pride-ot, Magyarország egyetlen vidéki szívárványos megmozdulását. Korábban beszámoltunk arról, hogy a szervezők egyeztettek a hatóságokkal a rendezvényről, ám a rendőrség végül tiltó határoztatot hozott az esemény megszervezésére. A döntést követően a szervezők mégis úgy döntöttek, hogy a rendezvényt az eredeti időpontban megtartják, ám az útvonalon végül az utolsó pillanatokban módosítottak.

A Pride-dal egyidőben ugyanakkor több ellentüntetést is szerveztek, mint például a CitizenGo. A szervezet a normalitásért vonult utcára, és hogy kiálljanak a rendőrség mellett. Bár a kétféle demonstráción résztvevők keresztezték egymás útját, a rendőrség nem engedte, hogy atrocitás alakuljon ki.

Itt pedig megnézhetitek, mennyien is lehetteka Pécs Pride soraiban:

@szeretlekmagyarorszag.hu #pride #szmo #szeretlekmagyarország ♬ Beat Automotivo Tan Tan Tan Viral - WZ Beat


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Fotógaléria: Így gyülekeztek az emberek a Pécs Pride-ra
A Budapest Pride-ot követően a pécsi szervezők is bejelentették a vidéki rendezvényt, ám a rendőrség megtiltotta az esemény megtartását.


Ma tartják az ötödik Pécs Pride-ot, a legnagyobb vidéki magyarországi melegjogi felvonulást. Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy a budapesti után bejelentették a pécsi szervezők is, hogy idén is megtartják a felvonulást, ám a rendőrség nem engedélyezte azt. A hatóságok és a szervezők egyeztettek az eseményről, de a rendőrség arra hivatkozott, hogy a tervezett felvonulás nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak, ezért hozták meg a tiltó határozatot.

A döntést követően a szervezők közleményben fogalmazták meg álláspontjukat, melyben azt írták: „Ez a döntés súlyos csapás nemcsak az LMBTQ közösségére, hanem mindenkire, aki hisz az emberi jogokban, a szólásszabadságban és a békés gyülekezés jogában.” Hozzátették: a rendezvényt ennek ellenére az eredeti időpontban megtartják.

„Nem fogadjuk el, hogy elhallgattassanak minket. Nem hagyjuk, hogy megfélemlítsenek. Nem engedjük, hogy jogainkat lábbal tiporják.”

A rendezvényről készült fotóinkat itt tudjátok megtekinteni (kattintás után galéria nyílik):


Link másolása
KÖVESS MINKET: