KULT
A Rovatból

Zámbó Krisztián kiesett

Hát ezt is megértük: lezárult egy korszak tegnap az X-Faktorban. A legvitatottabb versenyző, Zámbó Krisztián búcsúzott. Saját bevallása szerint megkönnyebbült, hogy kiesett a versenyből.


Hát ezt is megértük: lezárult egy korszak tegnap az X-Faktorban. A legvitatottabb versenyző, Zámbó Krisztián búcsúzott. Saját bevallása szerint megkönnyebbült, hogy kiesett a versenyből.

Fróna Ivett cikke, Fotó: RTL Klub

Az este szólóban és duettben is bizonyítaniuk kellett a versenyzőknek. Az egyéni produkciókat Stone nyitotta. A bambi-dal rockosított verziójával egy kifejezetten mű megőrülést produkált a színpadon. Volt minden: nem létező hajrázás military szerkóban, dőlt a mikrofonállvány, sőt még egy babos kendő is előkerült valahonnan, Nagy Feróra tekintettel. Összegezve a háttérben futó montázsok viccesebbek és érdekesebbek voltak, mint a kőszikla próbálkozásai.

A mentorok inkább paródiának fogták fel, mintsem komoly produkcióként. Geszti szerint meglepő és mulatságos volt, jót röhögött rajta, Maleknak testen kívüli élménye volt, ami a mi olvasatunkban azt jelenti, hogy szívesebben lett volna máshol, mint, hogy ezt hallgassa. Ferónak tetszett, mivel részben róla szólt a dolog. Ildikó szerint pedig jó kis show volt.

Csobot Adél kisfilmjéből megtudhattátok, hogyan fejlesszük a rekeszizmainkat egy benzincsővel és ping pong labdával, valamint, hogyan énekeljünk parafadugóval a szánkban. Végre nem ugrált fel-alá a színpadon, hanem leültették egy bárszékre, mögé tettek egy zenekart (akik ismételten kamuztak) és majdnem végig kibírta, hogy egy helyben végigénekelje a Spice Girls: Mama című számát, kicsit hamisan ugyan.

Ismét felnőtt nőnek öltöztették Adélt és ez a zsűrinek is tetszett. Ildikó kiemelte, hogy jól áll neki ez a stílus, de a hangi kisiklásokra felhívta a figyelmét. Péter szerint a „cicafülnek” jobban kell énekelni, mindenesetre bájából mit sem veszített. Miklós az áradó szeretetet emelte ki, Feró pedig mintha átaludta volna a produkciót, ugyanis gyanúsan nem értékelte azt, csupán egy tündéri jelzőre futotta.

Oláh Gergő nagy fába vágta a fejszéjét. Amikor felcsendült a Szállj fel magasra első pár taktusa, izgulhattunk, hiszen ez egy nehéz dal és sokaknak beletört már a bicskája. Ennek ellenére átéléssel énekelte végig és külön dicséret azért, mert továbbgondolták a nótát, és egy gospel kórus is becsatlakozott pár perc erejéig. A dinamika is rendben volt. Malek szerint nagyon szép volt és a Michael Jackson-os feldolgozás nem vont le a dal értékéből. Ildi és Feró egyetértettek abban, hogy jó, hogy nem próbálta leutánozni az eredeti számot, és Gergő változata megmaradt egy imának - ami eredetileg is. Sőt, a nemzet csótánya még azt is megkockáztatta, hogy jobb volt, mint a Piramis. Péter pedig három (bruttó két) szóval jellemezte: szeretet, szabadság, zene.

Zámbó Krisztián metafizikusnál járt a kisfilmjében (jelentsen a szó bármit is), hogy segítsen feldolgozni azt a nagy nyomást, amit a média és a sok rosszakarója gyakorol rá. Elthon John: Sorry seems to be című dalát darabolta fel a színpadon, borzalmas angol kiejtéssel. Péter szerint fénytelen volt és pontatlan, Malek a jobb pillanatok közé sorolta, de megfogalmazta kritikáját is, miszerint két verseny zajlik: az egyikben Krisztán vív saját magával, a másikban pedig a többiek küzdenek. Ferónak drámai volt a produkció és érezte, hogy Krisztián félt a magas részektől, szerinte ez hallatszott is. Ildikó áradozott a gyönyörű hangszínéről és hozzátette: látja, hogy Krisztián küzd önmagával.

Antal Timi a múlt heti lehengerlő, érzelmes produkciója után egy pörgős Jessie J számot választott és ez is jól állt neki. Egy hatalmas villámmal a fülében generálta a feszültséget és igazi showt varázsolt a színpadra. Ildikó örült, hogy végre kijött a „koszos kis Timike”, Feró is elismerte, hogy művésszé avanzsált, Gesztitől pedig a „gömbvillám” minősítést kapta, és ezúttal pont annyi volt, amennyi kellett.

Szabó Dávid egy rettenetes zakóban állt színpadra, ami olyan volt, mintha fából eszkábálták volna össze. A dalválasztás azonban telitalálat volt. Bryan Adams igazán jól állt a srácnak és ezúttal nem volt se tánc, se zihálva éneklés végre. Egy szál mikrofonállvánnyal megváltotta a világot. A mentorok is elégedettek voltak: Feró bosszút akart állni a kiesett Like-ért de elakadt a szava, miközben hallgatta a produkciót. Malek azért helyenként darabosnak érezte, Keresztes szerint pedig jót tett Dávidnak a párbaj. Természetesen mentora "lelki céltáblájába" is betalált Dávid, méghozzá a közepébe.

Ezután a duettek következtek, Antal Timi és Szabó Dávid kezdte a sort. Maroon 5 és Christina Aguilera: Moves like Jagger című slágerét próbálták utánozni, mind megjelenésben, mind pedig hangilag, és elmondható, hogy jól oldották meg. Együtt mozogtak, nem volt versengés egyikükben sem. Feró szerint önálló show-ként is megállta volna a helyét, Ildikó a harmóniát emelte ki, Malek és Geszti pedig büszke mentorapaként nyugtázta, hogy jobban sikerült mint a próbán.

Másodikként Zámbó Krisztián és Stone kettőse bizonyíthatott . "Feketén a hófehér" szerelésük sok mindent elmondott a kapcsolatukról, hiszen többször is volt már konfliktus közöttük. Ahogy várható volt, sokszor elvitték egymást az erdőbe hangilag, erőltetett és darabos lett a végeredmény. A mentorok mégis kegyesek voltak, dicsérték az őszinteséget és a helyes jelző is előkerült. Geszti a „terminátor és alien” párharcaként értelmezte a duettet. Ildikó pedig örült neki, hogy Stone támaszként állt Krisztián mellett. Az ifjabb Zámbó egy kis Stone-figura beszerzését is tervbe vette a további jó szereplések miatt.

Végére maradt a hab a tortán. Illetve ez már a cseresznye volt a hab tetején. :) Oláh Gergő és Csobot Adél felrázta a hangulatot és teljesen elfeledtette a „terminátor meg az alien” lapos produkcióját. Michael Jackson: The way you make me feel című számára hatalmasat bulizott az egész stúdió. Szuper koreográfia, jó hang és energia. Dögös volt az egész, és kiválóan érzékeltették a férfi-nő közti macska-egér játékot. A mentorok kis híján táncra perdültek, Ildikót úgy kellett visszafogni, hogy ne rontson be a színpadra tombolni, Feró szerint a legjobb duett az övék volt, Malek hatványozott erőt érzett, Geszti Péter pedig szeretett volna Oláh Gergő lenni. Közös produkcióra is futotta az adásidőből és a versenyzők energiájából. Tolvai Renáta és Rácz Gergő: Ez még csak a kezdet című dalát adák elő levezetésként a névsorolvasás előtt.

A végére Stone és Zámbó Krisztián maradt, így ismét Keresztes Ildikó mentoráltjai küzdöttek egymással, annak ellenére, hogy Ildikó a műsor elején elmondta, hogy a nézők szeretik a versenyzőit. Stone egy saját dallal állt ki, amit hitelesen és jól énekelt el, az ifjabb Zámbó pedig egy olcsó és hatásvadász utolsó húzásként egy Jimmy-dalt, a Még nem veszíthetek-et énekelte el, a Bukott diákhoz hasonlóan, jól. A mentorok, bár legjobbjaként ítélték meg párbajdalát, Krisztiánt küldték haza. Geszti és Malek is kiemelte, hogy eddig hozta el a nézők szeretete, de a tudása már nem elég, hogy folytassa a műsort. Ildikónak már nyilatkoznia sem kellett, mivel az előtte szóló 3 mentortársa régóta arra várt, hogy kiejthesse Zámbó juniort és így nem volt kérdőjel.

Érdekes volt látni, ahogy Krisztián megkönnyebbült a döntés után, mert így talán elhallgatnak majd a szitkozódó hangok. A finálé napján egyébként bárki beszólhat az énekeseknek, hiszen a délelőtti műsorban, az „X-Faktor napon” egy talk showt is rendeznek a rajongók és a kritikus tömeg számára. Jelentkezni az X-Faktor oldalán tudtok.

Ha izgalmasnak találtad ezt az adást, nyomj egy lájkot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Tragédia a Netflix velencei forgatásán: a stáb szeme láttára meghalt a sikersorozat rendezőasszisztense
Diego Borella az Emily Párizsban ötödik évadának munkálatai közben esett össze. Az orvosok a Hotel Danieli épületébe siettek, de már nem tudták megmenteni a 47 éves rendezőasszisztenst.


Tragikus esemény árnyékolta be az Emily Párizsban forgatását Velencében: váratlanul elhunyt Diego Borella, a Netflix népszerű sorozatának rendezőasszisztense.

A Daily Mail beszámolója szerint az ötödik évad utolsó jeleneteinek felvétele zajlott a lagúnák városában, amikor Borella a stáb jelenlétében összeesett.

A La Repubblica információi szerint

az orvosok csütörtök este, 7 óra körül érkeztek a történelmi Hotel Danieli épületébe, de már nem tudták megmenteni az életét.

A rendezőasszisztens mindössze 47 éves volt. A hírek szerint halálát valószínűleg szívroham okozta.

A tragédia után a forgatást ideiglenesen felfüggesztették. Az ötödik évad velencei jeleneteit augusztus 15-én kezdték rögzíteni, és eredetileg hétfőn fejezték volna be a munkát.

Diego Borella 1978-ban született Velencében. Elismerést szerzett rendezőként és íróként, tanulmányait Rómában, Londonban és New Yorkban folytatta. Közösségi oldalain meséket, haikukat és színdarabokat is megosztott.

(via Femina)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Tóth Gabi: kimegyek mindjárt, azt kint valakit agyonverek – A Megasztár előzetese szerint bőven lesz feszültség a tehetségkutatóban
Herceg Erika könnyeit törli, Curtis kiakad és káromkodik, Marics Peti pedig kiabálni kezd.


Hamarosan érkezik a Megasztár idei évada. A csatorna egy előzetest is megosztott, melyből kiderül, hogy bőven lesznek megint feszültségek, sértődések, könnyek.

A műsorban új mesterek is érkeznek. A zsűri tagjai: Tóth Gabi, Herceg Erika, Curtis és Marics Peti. Ördög Nóra pedig új társat kap a műsorvezetéshez, Till Attila helyett Szépréthy Roland lesz a partnere.

VIDEÓ: A Megasztár beharangozója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Az év legjobban titkolt sci-fije? – Visszatért az Invázió, és te valószínűleg még mindig nem hallottál róla
Két évet ugrott az időben az AppleTV sorozata. A világ megmenekült? Az Invázió harmadik évadának nyitánya bebizonyítja: az idegenekkel a rémálom még csak most kezdődik. Hősök támadnak fel, titkok szivárognak ki, és minden pillanatban ott lappang a kérdés: tényleg vége van a fenyegetésnek? Dehogy van, itt a harmadik évad…
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. augusztus 24.



A televíziós science fiction világában ritkán akad olyan alkotás, amely egyszerre képes intim, emberi drámát és globális katasztrófát bemutatni, mégis az Invázió pontosan erre vállalkozott 2021-ben. Simon Kinberg sorozata, amely az AppleTV+ megbízásából készült, apró mozaikokból építtette fel egy idegen támadás történetét – nem világmegváltó hősökre, hanem hétköznapi emberekre fókuszálva. Ez a nézőpont kezdettől fogva a széria legerősebb sajátossága, és a harmadik évad nyitánya sem tagadja meg gyökereit:

ismét a kisemberek szemén keresztül látjuk, hogyan alakul az emberiség sorsa egy újabb, látszólag lezárt, de mégis tovább élő fenyegetés árnyékában.

Kinberg neve önmagában is sokatmondó: producerként és íróként egyaránt dolgozott remek és kevésbé sikeres projektekben. A Deadpool 2, a Légió vagy a Sherlock Holmes mellé sajnos olyan címek is feltűnnek a listáján, mint a hírhedt Fantasztikus Négyes (2015), a felejthető 355, vagy a borzalmas X-men: A sötét főnix. Ez a kettősség kíséri végig pályáját, így az Invázió esetében sem lehetett tudni előre, mire számíthatunk. Az viszont két évad alatt már bebizonyosodott, hogy a sorozat képes komoly feszültséget teremteni, miközben nem szuperhősökkel, hanem sebezhető, esendő emberekkel dolgozik.

Az első két szezon nagy erénye a több szálon futó történet volt: egy közel-keleti háborúban rekedt katona, egy japán űrmérnök személyes tragédiája, egy iráni-amerikai család menekülése és egy csapat bajban rekedt diák mind-mind más perspektívából tapasztalta meg az idegenek pusztítását, más-más kontinensen. Ahogy teltek az epizódok, a mozaikdarabok fokozatosan összeálltak, és egyre világosabbá vált, hogy az emberi sorsok közötti látszólag apró döntések globális következményekkel járhatnak.

A második évad végén egy igazi cliffhanger zárta le a történetet: két szereplő kézen fogva lépett be az idegenek anyahajójába, majd vágás, sötét, és vége az évadnak.

A harmadik szezon első része azonban rögtön keresztülhúzza a néző várakozásait. Az évadzáró katarzisa után ugyanis nem folytatódik a történet: két évet ugrunk előre az időben. Az anyahajó lezuhant, a fenyegetés papíron megszűnt, és a világ lassan próbál visszatérni a normalitásba. A hősi halottak között emlegetik Trevante Cole őrmestert (Shamier Anderson) és a fiatal Caspar Morrow-t (Billy Barratt). Csakhogy rögtön az epizód elején kiderül, nem minden az, aminek látszik: Trevante megjelenik egy térkapuban, és semmire sem emlékszik az elmúlt két évből. Innen indul újra a történet, a bizonytalanság, a katonai titkolózás és az emberi bizalmatlanság szorításában.

A forgatókönyv egyik legerősebb húzása, hogy nem próbál hosszan magyarázni, hanem szinte azonnal visszaránt a bizonytalanságba. Ismeretlen gravitációs anomáliák, eltűnő emberek, félrevezető hírszerzési jelentések – minden azt sugallja, hogy az idegenek inváziójának még messze nincs vége. Trevante és a közben felnőtté vált Jamila (India Brown) újra központi figurákká lépnek elő. Jamila bűntudattal küszködik Caspar halála miatt, ám kettejük találkozása újra beindítja az események láncolatát. Amikor katonák támadnak rájuk, menekülni kényszerülnek, és világossá válik, hogy ismét nem számíthatnak senkire – legfeljebb egymásra.

Érdekes módon a nyitány inkább szűkíti, mintsem tágítja a fókuszt.

Nem látjuk egyszerre a régi kedvenceket, a szálak nem futnak párhuzamosan. Aneesha Malik (Golshifteh Farahani) és Clark Evens (Enver Gjokaj) egyelőre még csak az előzetesekből sejthetők, de bizonyosan visszatérnek majd. Más karakterek sorsa kérdéses: Monty (Paddy Holland) újra felbukkanása sok rajongónak örömet okozna, míg Mitsuki (Shioli Kutsuna) halála talán véglegesnek tűnt a második szezonzáróban, bár az Invázió világában soha semmi sem biztos.

Az új évad első epizódja ugyan nem robban be olyan látványos erővel, mint ahogy a második évad fináléja lezárult, de ez nem is áll szándékában. Inkább felépíti az új status quót, miközben lassan, csepegtetve adja a jeleket: a veszély nem múlt el, sőt, valami sokkal komplexebb játszma van kibontakozóban. A katonai erők bizalmatlansága, a titkolózó hírszerzés, és az, hogy még a saját hősüket sem hajlandóak elfogadni, finoman reflektál a hatalom és az egyén konfliktusára. Ez a politikai árnyalat talán eddig is jelen volt a sorozatban, de most még hangsúlyosabbá válhat.

Az idegenek ábrázolása továbbra is különleges. Nem a hollywoodi sablonokra épít, nincsenek klasszikus „szürke kis emberkék” vagy túlzó CGI-szörnyek.

A lények furcsa, folyamatosan fejlődő fiziológiája egyszerre idegen és félelmetes emberi szemmel nézve. Eközben a tudományos magyarázatok ugyan sokszor sántítanak, mégis képesek megőrizni a hitelesség látszatát. Ez a balansz tartja a sorozatot a tudományos fantasztikum keretein belül, anélkül, hogy saját paródiájába fordulna. Nagy kár, hogy vizuálisan a lények gyengébbek, mint a 2025-ben elvárt színvonal.

Az Invázió harmadik évadának nyitánya tehát nem ad mindenre választ, és nem is akar azonnal sokkolni. Ehelyett egy lassan kibontakozó új krízis alapjait fekteti le. A karakterdrámákra koncentrál, ahogy eddig is, miközben apró jelekkel és rejtélyekkel teremt feszültséget. Ez a tempó talán frusztráló lehet azoknak, akik pörgős akciót keresnek, ám a sorozatot mindig is a lassabb építkezés jellemezte.

Összességében az évadnyitó ígéretesen folytatja a történetet: nem szakít a sorozat eddigi filozófiájával, miszerint a világ sorsa hétköznapi emberek apró döntésein múlik. Nem tökéletes, vannak vontatott részei, és az időugrás elsőre kicsit kizökkentheti a nézőt, de mindez hozzájárul a rejtélyhez. Egy biztos, aki hajlandó türelmesen követni a mozaikdarabokból épülő narratívát, annak ismét jutalom lesz a kitartás. Az Invázió továbbra is az egyik legkülönlegesebb idegenes sorozat az elmúlt években – talán tényleg a legjobb, amiről még nem hallottál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
A romantikus komédia, ami se nem vicces, se nem romantikus, de épp ettől lesz jobb és több – Kritika a Többesélyes szerelemről
Mondd, te kit választanál? A dúsgazdag, magas, jóképű és sármos üzletembert, vagy a csóró, magas, jóképű, sikertelen színész exedet? Itt a szerelem ötven árnyalata!


Celine Song nevét 2023 januárjában kezdte hajtogatni szinte mindenki az amerikai filmes körökben, amikor első filmjét, az Előző életeket bemutatták a Sundance Filmfesztiválon. Nem véletlenül, hiszen egy csodás alkotásról volt/van szó, amelyben két dél-koreai gyerekkori jó barát (talán több is annál), a Föld két legtávolabbi pontjára kerül, majd felnőttként újra felveszik a kapcsolatot, és maguk sem gondolják, hogy ez milyen érzelmeket ébreszt bennük.

A film átfesztiválozta a világot, majd 2024 januárjában végül a magyar mozikba is befutott (igaz, 2023 szeptemberében már el lehetett csípni a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon), nem sokkal később pedig két Oscar-díjra is jelölték, a legjobb film és a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriáiban.

S hogy mi volt az Előző életek titka? Minden bizonnyal a benne rejlő őszinteség, hitelesség és emberiesség. Egy apró és érzékeny, sokszor szavak nélkül is sokatmondó alkotásról van szó, amellyel a dél-koreai Celine Song számára megnyíltak Hollywood kapui. Ő pedig rendesen betrappolt rajtuk. A következő filmjéhez ugyanis már olyan álomgyári nagyágyúkat sikerült megnyerni, mint Anastasia Steele, A mandalóri és Amerika Kapitány, vagyis Dakota Johnson, Pedro Pascal és Chris Evans.

Ha pedig az Előző életek egyik fő erénye az őszinteség volt, akkor ezt Song a Többesélyes szerelemmel rendesen kimaxolta. Talán túl is tolta… De hogyan lehet túltolni az őszinteséget? Nos, a sztori szerint a sikertelen színésznőből sikeres házasságközvetítővé vált Lucy Mason (Dakota Johnson) „örök szingliként” azt állítja, hogy vagy egyedül fog meghalni, vagy egy gazdag férfihoz megy feleségül. A szakmai sikerei ellenére Lucyt azonban egyre inkább frusztrálják ügyfelei irreális elvárásai. Részt vesz egy korábbi kliense esküvőjén, ahol megismerkedik a tehetős befektetővel, Harryvel (Pedro Pascal), aki élénk érdeklődést mutat iránta, de Lucy elutasítja, s azt javasolja, inkább legyen a cége ügyfele, hiszen ő lenne a legkapósabb férfi.

Lucy az esküvőn ráadásul váratlanul találkozik az exével, Johnnal (Chris Evans) is, aki éppen felszolgál a násznépnek, és továbbra is várja, hogy befusson színészként. Felelevenítik a közös múltjukat, amely az anyagi nehézségeik miatt ért véget.

Hősnőnk tehát nehéz helyzetbe kerül: választania kell a jóképű, sármos és mocskosul gazdag Harry, vagy a szintén jóképű, de csóró John között.

A Többesélyes szerelem magyar címe nyilvánvalóan a sztori romkomos oldalára utal, s ezzel próbálja becsábítani a nézőket a mozikba. Az eredeti cím, a Materialists (Materialisták) azonban már jóval őszintébb, hiszen Celine Song filmje egyrészt nem vígjáték, másrészt, ha lehet ilyen jelzővel illetni, akkor inkább antiromantikus film. A főhősnő ugyanis meg van győződve róla, hogy a házasság egy kölcsönösen gyümölcsöző üzlet két fél között, és a boldogságot az anyagi biztonság hozza el (persze az sem baj, ha a férfi jól néz ki, magas, és korban is stimmel).

Mert passzolhat egymáshoz bármennyire két ember, ha nincs elég pénz a közös életükre, az csak vitákat, veszekedéseket generál, szóval a szerelem nem elég a teljes boldogsághoz.

Song filmje tehát minden, csak nem a klasszikus hollywoodi értelemben vett romantikus film. Inkább megöli a romantikát.

Aztán persze a két férfi közt tipródó Lucy is kezdi felfogni, hogy nem lehet mindent matekkal megoldani, de addira a Többesélyes szerelem már elvesztette a szimpla romkomra izguló közönsége érdeklődését. Épp ezért is számít bátor vállalkozásnak: nem azt kapjuk, amit várunk tőle, és nem biztos, hogy örülünk annak, amit kapunk, de az biztos, hogy el fogunk gondolkodni rajta.

A film első fele épp ezért erősebb is, mivel abban kapjuk az arcunkba ezt a hollywoodi csöpögős romantikát kíméletlenül ledózeroló őszinteséget, a második felére már inkább kezd a cselekmény olyan irányt venni, mint ami ellen korábban oly ékesen felszólalt.

Azért így is távol áll a giccstől, csupán Song megijedt kissé a saját felvetésétől és a nézők teljes elidegenítésétől. Persze ezzel sincs semmi baj, hiszen a Többesélyes szerelem így is emlékezetesebb, mint a műfajbeli átlagos limonádék, és savanyúbb azoknál, mivel jóval több citromot facsartak bele.

E film kapcsán azonban már nem lehet elmondani, hogy szavak nélkül is sokatmondó lenne, annyi benne a szövegelés, és bizony épp ennyivel marad el az Előző életektől. Song első rendezésében a karakterek minden gondolatával és érzelmi vívódásával tisztában voltunk az apró rezdüléseikből, az egymásra nézéseikből, a ki nem mondott szavaikból. A Többesélyes szerelem azonban mindent kimond, sokszor. A kevesebb több lett volna.


Link másolása
KÖVESS MINKET: