KÉK HÍREK
A Rovatból

Zaklatás miatt bűnösnek találták Pető Attilát, mert tudni akarta, miért nem ítélik el a papot, aki molesztálta őt gyerekkorában

Szerette volna tudni, hol tart az ügy, ezért hat üzenetet küldött az egyházi vezetők hivatali és magánszámára, és „túl sok" hívást indított. Szerintük ez már zaklatás volt, ezért feljelentették.


Zaklatás miatt szerdán bűnösnek találták Pető Attilát, akit egykori ministránsként, tizenhárom éves korában molesztált egy pap, és akinek ügyét 2016 óta követi a hazai nyilvánosság - írja a 444.hu.

Petőt az esztergomi érsekség két vezetője, az ügyben eljáró Süllei László és az azóta elhunyt Snell György segédpüspök jelentette fel, mert többször felkereste őket, hogy tájékoztassák az ügyéről.

A lap beszámpolója szerint a molesztáló papot kizárta az egyház, de Pető nem kapott információt arról, hol tart az eljárás, és az ügyiratokba sem tekinthetett be.

Mivel szerette volna tudni, mi a helyzet, hat üzenetet küldött az egyházi vezetők hivatali és magánszámára, és „túl sok" hívást indított. Ezért a bíróság tavaly májusban, első fokon két rendbeli zaklatás vétségében mondta ki bűnösnek.

Az ügyben az ügyészség próbára bocsátást javasolt, a bíróság pedig a „rosszallását” kifejező megrovásban részesítette Petőt. Ezeknek semmilyen következménye nem lett volna, ám Pető fellebbezett, hogy ne azzal végződjön az eljárás, hogy a bíróság bűnösnek nyilvánítja, amiért többször is keresni próbálta az ügyét szerinte rosszul kezelő papokat.

A Fővárosi Törvényszék végül helyben hagyta az elsőfokú ítéletet. A Petőt ért korábbi abúzust nem vonta kétségbe, de azt állapította meg, hogy a sértetteket rendszeresen, tartósan, hosszan elhúzódóan és visszatérően háborgatta.

A lap emlékeztet rá, hogy

Pető Attilát kamaszkorában kezdte el molesztálni egy pap. Húsz éve panaszolta be először Balázs atyát, akinek azóta húsz áldozata került elő.

A katolikus iskola igazgatója, Udvardy György akkor nem hitt neki. 2015-ben Pető hivatalos bejelentést tett az érsekségen. A vizsgálat kiderítette, hogy a papra már korábban is volt panasz, de ezt a felettese elhazudta. Esztergom is vizsgálódni kezdett Süllei László helynök vezetésével. A most lezárult per fontos témája volt, hogy milyen hibákat követett el eközben.

A vizsgálat végén, 2016 szeptemberében Erdő Péter bíboros tíz évre eltiltotta Balázs atyát a papi szolgálattól. Három évvel később Pető még mindig nem kapott hivatalos értesítést a róla is szóló vizsgálatok eredményeiről. Az egyház hivatalosan nem ismerte el, hogy Petőt zaklatta Balázs atya, hiába lett ez egyértelmű a többi áldozat jelentkezése után. Ebből következően nem is kértek tőle bocsánatot. Mikor Pető válaszokat várt, hívogatni kezdte az ügyében eljáró Süllei László hivatalát, illetve felkereste atyai pártfogóját, Snell György segédpüspököt. Majd egy alkalommal, amikor nem nyitottak ajtót neki Snell hivatali lakásánál, Pető belerúgott az ajtóba. Ezekre hivatkozva Süllei és Snell feljelentették Petőt zaklatásért.

Végül Süllei László elismerte, hogy Petőt molesztálták. Az érseki helynök hozzátette: „Az elkövető helyett megkövetem Attilát, és szeretném megköszönni, hogy segítette az ügy feltárását.” Bár ő kezdeményezett eljárást ellene, azt is kérte, hogy Petőt ne ítéljék el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Feldarabolva találták meg a sivatagban az orosz kriptomilliomost és feleségét – volt gyilkossági nyomozó és háborús veteránok állhatnak a háttérben
A párt egy hamis befektetői találkozóra csalták, ahol elrabolták és egy villában tartották fogva. A gyilkosok a kriptotárca jelszavát követelték, de az végül üresnek bizonyult.


Brutális fordulat a dubaji sivatagban feldarabolt kriptomilliomos és felesége ügyében: Oroszországban már le is csaptak a feltételezett gyilkosokra. A három férfit egészen 2025. december 28-ig előzetes letartóztatásban tartják, a nyomozók szerint pedig további öt, 25 év alatti orosz is érintett lehet a horrorisztikus bűncselekményben.

A házaspárt egy hamis befektetői találkozó ürügyén csalták tőrbe a dubaji Hatta hegyvidéki üdülőhelyén. Itt elrabolták, majd egy bérelt villában tartották fogva őket, miközben a kriptotárcájuk jelszavát és váltságdíjat követeltek tőlük. A Fontanka orosz hírportál szerint a milliomos végül megadta a jelszót, de a tárca teljesen üres volt, és a váltságdíjat sem tudták előteremteni.

A gyanúsítottak névsora is hátborzongató: az 53 éves Konsztantyin Saht korábban gyilkossági nyomozó volt, mára azonban kábítószer-csempészként tartják számon. A másik két férfi, a 46 éves Jurij Saripov és a 45 éves Vlagyimir Dalekin pedig egy ideig az orosz–ukrán háborúban szolgáltak.

Az emirátusi rendőrség hamar a nyomukra bukkant.

„A rendőrség Anna Novak vérének nyomait találta a villában, vért a bérelt autóban, kések rejtekhelyét a bűntény közelében, valamint az egyik gyilkos sietségében hátrahagyott pólóját”

– közölte a Fontanka. A gyilkosok a pár telefonjaival próbálták félrevezetni a hatóságokat: a készülékeket két napig mozgatták, hogy azt a látszatot keltsék, a házaspár Ománon át Fokvárosba utazott.

A párt legutóbb a sofőrjük látta élve, aki egy tó melletti parkolóba vitte őket, ahol átszálltak egy másik autóba. Roman állítólag még küldött egy üzenetet az ismerőseinek, hogy 200 ezer dollárra van szüksége, mert „beragadt a hegyekben az ománi határon”.

A Dubajban élő pár a közösségi médiában előszeretettel mutogatta fényűző életét, a szupersportkocsikat és a magánrepülőket. A csillogás mögött azonban sötét titkok is húzódtak: Roman Novak ellen eljárás folyt, mert a gyanú szerint több mint 380 millió fontot csalt ki kriptobefektetőktől. A Komszomolszkaja Pravda című lap szerint „valójában Novak egyszerűen egy tehetséges manipulátor volt, aki rá tudta venni az embereket, hogy több százmillió dollárt adjanak át neki”. A milliomos korábban sikkasztásért már börtönben is ült. A borzalmas gyilkosság után a házaspár kiskorú gyermekeit a nagyszülők vették magukhoz.

Az orosz Nyomozó Bizottság szóvivője, Szvetlana Petrenko szerint a gyilkosoknak segítőik is voltak. „A nyomozás megállapította, hogy az elkövetőknek voltak bűntársaik, akik segítettek a foglyul ejtés megszervezésében. Autókat és ingatlanokat béreltek, ahol az áldozatokat erőszakkal tartották fogva” – mondta a szóvivő, hozzátéve, hogy „a gyilkosság után a tettesek megszabadultak a késektől és az áldozatok személyes tárgyaitól, különböző emírségekben hagyva azokat”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Hatalmas korrupciós botrány készül Ukrajnában: lecsaptak Zelenszkij üzlettársára, az elnök is szerepelhet hangfelvételeken
Timur Mindics órákkal a rajtaütés előtt Ausztriába szökött a hatóságok elől. A nyomozók közben az igazságügyi miniszter irodájában is megjelentek.


Az ukrán Nemzeti Korrupcióellenes Iroda (NABU) és a Speciális Korrupcióellenes Ügyészség (SZAP) hétfőn nagyszabású akciót indított egy, az energetikai szektorban tevékenykedő üzletember ellen. A hatóságok közleménye szerint olyan magas szintű bűnszervezet tevékenységét dokumentálták, amely átfogó korrupciós hálózatot működtetett állami energetikai vállalatok, köztük az Enerhoatom feletti ellenőrzésre.

„A NABU és a SZAP nagy léptékű akciót hajt végre a korrupció feltárása érdekében az energetika területén. 15 hónap munka, 1000 órányi hangfelvétel” – áll a közleményben.

A nyomozók házkutatásokat tartottak Timur Mindics üzletemberhez köthető ingatlanokban, valamint Herman Haluscsenko igazságügy-miniszter irodáiban is - aki 2021 és 2025 között energetikai miniszter volt.

A 444.hu azt írja, a történet kulcsfigurája Mindics lehet, aki a Kvartal '95 szórakoztatóipari vállalkozás társtulajdonosa, Volodimir Zelenszkij régi üzlettársa. Az ukrán elnök kritikusai az államfő pénztárosaként is emlegeti az üzletembert, aki a hírek szerint néhány órával a NABU és a SZAP akciója előtt Ausztriába utazott, és jelenleg is ott tartózkodik.

Mindicset már hónapok óta egy lapon emlegetik különböző ügyletekkel. Az energetikai szektor mellett előkerült a neve odesszai kikötő körüli machinációk, gyémántüzlet, sőt, oroszországi érdekeltségek kapcsán. Felmerült az is, hogy Ihor Kolomojszkij dnyiprói oligarcha az ő közreműködésével kontrollálta a Kvartal '95 stúdiót, amely országos ismertséget hozott a kezdetben színész-komikusként dolgozó Zelenszkijnek.

A hatóságok vizsgálják Mindics és a Fire Point dróngyár kapcsolatát is.

Ez, a háború kirobbanása után alapított cég kapja az ukrán fegyveres erők drónmegrendeléseinek javát, de kifogások merültek fel a teljesítések minőségével kapcsolatban. A Fire Point fejlesztette állítólag a nagy hatótávolságú Flamingó rakétát is, de a fegyver létezésére eddig nem mutattak be bizonyítékot.

A Mindics elleni, több mint egy éve zajló nyomozás szerepet játszhatott abban, hogy a kormány júliusban megpróbálta felszámolni a korrupcióellenes intézmények függetlenségét. A NABU és a SZAP hatáskörét csorbító jogszabályt gyorsított eljárásban fogadták el, de az ukrajnai és európai tiltakozáshullám hatására az elnök stábja végül visszakozott.

A sajtó már akkor arról írt, hogy a lépés oka az lehetett, hogy a nyomozások már az elnök közvetlen környezetét fenyegették.

Egyes sajtóhírek szerint a nyomozók birtokában olyan Mindiccsel összefüggésben készült felvételek is vannak, amelyeken Volodimir Zelenszkij hangja hallható. Az elnök és hivatala egyelőre nem kommentálta a fejleményeket, de elég valószínű, hogy Ukrajnában példátlan politikai krízis alakulhat ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Elkapták a hajléktalant, aki egy trükkel csalt ki intim képeket egy 9 éves kislánytól, más gyerekeket is megkörnyékezhetett
A férfi júliusban vette fel a kapcsolatot egy kilencéves kislánnyal egy online platformon. A kislány ekkor még elutasította a fotókra vonatkozó kérést, de a férfi nem adta fel.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. november 09.



Gyermekpornográfia gyanúja miatt indult eljárás egy 34 éves, hajléktalan életmódot folytató férfi ellen, aki a vád szerint 9-14 év közötti lányokat környékezett meg a közösségi oldalakon, hogy tőlük intim fotókat szerezzen. A férfi ellen egy Pest megyei kislány édesanyja tett feljelentést még a nyáron – számolt be róla az RTL Híradó. A gyanúsítottat hosszas keresés után fogták el, a bíróság pedig már letartóztatta.

A nyomozás adatai szerint az eset még idén júliusban kezdődött. A férfi ekkor vette fel a kapcsolatot egy kilencéves kislánnyal egy online platformon. Először privát üzenetekben kérte a gyereket, hogy különböző ruhadarabokban fotózza le magát, és küldje el neki a képeket. A kislány ekkor még elutasította a kérést, de a férfi nem adta fel. Egy új profilt hozott létre, ahol nőnek adta ki magát, és így kereste meg újra az áldozatát. A lány végül elküldte magáról a pornográf tartalmú felvételeket a feltételezett elkövetőnek.

A Pest megyei édesanya feljelentése után a rendőröknek sikerült gyorsan azonosítaniuk a gyanúsítottat, ám rátalálni csak hónapokkal később, november negyedikén tudtak. A hajléktalan férfit a kiskunfélegyházi vasútállomáson fogták el. Amikor előállították, magyar címeres, fekete kapucnis pulóver volt rajta. A bíróság azóta elrendelte a letartóztatását, így rácsok mögött várja a nyomozás lezárását.

A rendőrség tájékoztatása szerint

a 34 éves férfi nem csak ezt az egy kislányt környékezte meg. A telefonjáról több közösségi oldalra is regisztrált, és jellemzően 10 és 14 év közötti gyerekeknek írogatott.

A hatóságok ezért arra kérik azokat a szülőket, akiknek a gyermeke hasonló módon érintett lehet, hogy a nyomozás segítése érdekében jelentkezzenek a rendőrségen.

Az RTL riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Eltűnt egy 15 éves holland lány Pápán, nagy erőkkel keresi a rendőrség
Seline Engelina Marie Louis Kerseboomnak hétfőn hajnalban pápai otthonából veszett nyoma. A kamaszlány telefonja azóta nem elérhető.


A pápai rendőrség a lakosság segítségét kéri egy 15 éves holland lány, Seline Engelina Marie Louis Kerseboom megtalálásához, aki november 10-én tűnt el a városban lévő otthonából – közölték a rendőrség hivatalos oldalán. A lány Pápán jár középiskolába, és hajnalban ismeretlen helyre távozott otthonról. A telefonján azóta nem lehet elérni.

A lány körülbelül 165 centiméter magas, normál testalkatú és 60 kilogramm súlyú. Hosszú, szőkésbarna haja és barnászöld szeme van, emellett fülében és orrában is testékszert visel.

A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható lányt felismeri, vagy jelenlegi tartózkodási helyére vonatkozóan bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Pápai Rendőrkapitányságon (Széchenyi István utca 18.), vagy hívja a 06-89-313-011-es telefonszámot. Bejelentést lehet tenni a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjának 88/428-022-es vagy a +36-30/278-2198-as számán is. Aki névtelen szeretne maradni, a nap 24 órájában elérhető 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán vagy a 112-es, díjmentes segélyhívó számon tehet bejelentést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk