X-Faktor: Egy értékelhető produkciót láttam szombaton, a többi elkeserítő volt
Nagyon kényelmetlenül éreztem magam a szombati adás alatt. Eszembe jutott róla ez a komfortzónás uncsi, elcsépelt motivációs szöveg. Ha valamit utálok, az, amikor lépten-nyomon azt szajkózzák: "lépd át a komfortzónádat".
Nemrég egy ismerősöm ugyanerről beszélt, hogy ezt mennyire rühelli, és ő nem akarja átlépni, mert ő tévézni tud, és ez a szöveg olyan, mintha arra akarnák kényszeríteni, hogy akkor holnaptól szereljen autót.
Úgy gondolom, hogy
a komfortzónát nem átlépni kell, hanem a határait tágítani.
És hogy
nem azt kell csinálni, amiben nem érezzük komfortosan magunkat, amihez nem értünk,
és amely területen nem tudunk biztosan járni. Hanem
azt kell csinálnunk, amiben otthon vagyunk, azt a műfajt kell művelnünk, amelyet szeretünk, csak éppen folyamatosan tanulnunk és fejlődnünk kell benne.
Ha láttad a Whiplash című filmet, akkor biztosan emlékszel a zenekar vezetőjére, aki kifejeztetten szemét és kegyetlen módszerrel éri el, hogy a dobos a legjobbat hozza ki magából. De nem azt kéri tőle, hogy fűzzön gyöngyöt, vagy hogy balettozzon. Arra trenírozza, hogy a dobot püfölje még jobban.
Még csak Erdős Viola produkciójánál tartottunk, amikor leírtam ezt a bevezetőt. Azután amikor egy fél órával később elhangzott az adásban ez ostoba bullshit szöveg a komfortzóna átlépéséről, csak bólintottam. Na ez az, erről beszélek.
A tegnapi adás pontosan a fentiekről szólt. Arról, hogy a versenyzőket, többek között Erdős Violát belekényszerítik abba, hogy lépjen ki az úgynevezett komfortzónájából.
Erdős Violát hétről hétre olyan helyzetekbe és műfajokba kényszerítik, amelyekek számára idegenek. És ezt ő is érzi.
"Tudom, hogy tehetségtelen vagyok" - mondta Alexnek a produkció előtt.
Pedig ez a lány nem tehetségtelen, csak azt erőltetik neki, ami nem megy, és ami egyáltalán nem illik az egyéniségéhez.
VIDEÓ: Erdős Viola: Earthquake (DJ Fresh vs Diplo feat Dominique Young)
"Nagyon jó volt Viola!" - mondta Radics Gigi. De nem, ez egyáltalán nem volt jó. Ez nem ő volt.
És azt sem értem,
ha Abaházi Nagy Lívia énekelhet mindig operát, azt a műfajt, ami a sajátja, akkor Erdős Violát és a többieket miért kínozzák?
Miért nem énekelhetnek az egyéniségükhöz illő műfajban? Miért nem azt csinálhatják, amit tudnak? Vagy miért akarják olyan dobozba belegyömöszölni, amiből folyton kilógnak?
VIDEÓ: Abaházi Nagy Lívia előadásában a Carmen egyik betétdala
"Olyasmit kell tennie, amit eddig még nem, mozognia kell a színpadon!" - vezette fel Bereznay Dánielt Gigi. Majd láttunk egy olyan előadást, amelyben nemhogy nem dominált a színpadi mozgás, de alig történt ilyesmi.
Pedig megpróbáltam kimozdítani a komfortzónájából - mondta Radics Gigi, amitől máris lefordultam a székről.
Dani most nem nyújtott kiemelkedő teljesítményt, csak megoldotta és aranyos volt.
VIDEÓ: Dani előadása:
Tóth Bettina előadása nekem egyáltalán nem jött be, és nem azért, mert nem értem a műfajt, vagy mert nem szeretem, hanem azért, mert idegesít, ha sötétben világító ruhával és monoton kántálással akarnak eladni valamit az énektudás helyett.
Még Serena Rigacci, az egyik kedvencem is lagymatagnak és pontatlannak tűnt ma este, annak ellenére, tehetséges tininek tartom.
A legjobb, a csúcs, a fénypont az utolsó produkció volt. Gulyás Roland előadása. Az a hang. Az a hangszín.
VIDEÓ: Roland az Álomarcú lányt énekli
A második legjobb pedig Erdős Viola a párbaj során érzékenyen, érzelmesen, őszintén előadott dallal. Szabálytalan volt, nem is volt tiszta, mégis nagyon tetszett. Nem tökéletesre csiszolt steril produkció volt, hanem teljesen emberi előadás.
És Abaházi Nagy Lívia is sokkal jobb volt, mint az erőltetett Carmen-feldolgozásban.
Végül Viola ment haza, és Bereznay Dániel, aki a legkevesebb szavazatot kapta.
Fogynak a versenyzők.
