KULT
A Rovatból

„Voltak, akik fizikai rosszullétet éreztek olvasáskor” – Beszélgetés Dobray Saroltával a nagy sikerű Üvegfal című regényről

Egy örvényszerű házasság története a feleség és a férj szempontjából. Interjú egy regényről, ami nem ereszt.


Dobray Sarolta Üvegfal című könyve több, mint egy éve éli a saját életét, már a második kiadásnál tart, színpadi feldolgozásában Simon Kornél jeleníti meg Pétert, a férjet, Gryllus Dorka pedig Lénát, a feleséget, a hangoskönyv változatban pedig Balsai Mónit és Makranczi Zalánt hallhatjuk. A szerzővel a könyv kapcsán beszélgettünk.

– Mélybevágó, fejbevágó könyv: egy bántalmazó kapcsolat, egy házasság tíz évét meséled el benne a nő és a férfi szempontjából is. Ha irodalomról beszélgetünk, folyton feltűnik a diskurzus arról, mennyire fontos leválasztanunk a szerzőt a művéről, azaz mennyire beszéljünk rólad, mint íróról, a műhöz való viszonyodról, és mennyire inkább csak a műről.

– Az ember általában úgy ír regényt, hogy összegyúrja azt, amit a külvilágból megél, lát, megfigyel, a saját tapasztalataival. Több hasonló történetet hallottam, láttam magam körül. Nem tagadom, hogy nekem van ehhez közöm, saját tapasztalataim is akadnak róla. De az is igaz - és ezt biztos te is tapasztalod, - hogy annyi, de annyi ilyen sztori van körülöttünk… Ezekből a történetekből is építkeztem.

– Az Üvegfal tehát egy fikciós regény, azok kedvéért, akik még nem ismerik, bár az utóbbi évben egyre több szó esett róla.

– Igen, az. Persze örülök neki, amikor azt jelzik vissza, mennyire a valóságot tükrözi. Sőt, óriási megtiszteltetés, amikor bántalmazottakkal foglalkozó szakemberek és pszichológusok, pszichiáterek erősítik meg ugyanezt, és azt mondják, hogy a klienseik kezébe adják a könyvet. Gyakran érkezik arra vonatkozó köszönet is, hogy valaki tűpontosan a maga életére ismert a regényből, és így sikerült végre helyre raknia a saját helyzetének mozaikdarabkáit is. Sőt, van, aki lépni is tudott azóta, ami nagyon nagy dolog. Pedig eredetileg egyáltalán nem voltak ilyen átgondolt céljaim az Üvegfallal. Csak valahogy önálló életre kelt a dolog…

– Férfiaktól is kaptál visszajelzést, hogy felismerték magukat Péterben?

– Kevéstől. Volt, aki azt mondta, ő valóban inkább a bántalmazó oldalban ismert magára, és elgondolkodott. Ami nyilván azt jelzi, hogy nem a legsúlyosabb esettel állunk szemben, hiszen az igazán patologikus személyekre nemigen jellemző az önreflexió.

Tudok olyanokról is, akik elolvasták a könyvet, vagy elkezdték olvasni – mert például a társuk a kezükbe adta… - , aztán nem egyszerű nemtetszésüknek adtak hangot, amivel ugye semmi baj nem lenne, hanem kifejezett haragra gerjedtek, majd hevesen elkezdték szarozni az egészet. Ez ilyenkor legalábbis gyanús…

– Vagyis "jól" jelzett vissza az illető, aki nem fogja bevallani, hogy magára ismert, hiszen a nárcisztikus bántalmazó számára rettegés belenézni a tükörbe.

– Mondhatjuk. Az ilyen olvasó nem úgy lesz ideges, mint a többiek, akik elmesélik, hogyan szorult néha ökölbe a kezük olvasás közben, hogy folyamatosan beleszóltak volna a sztoriba, vagy tényleg meglocsolták volna egy kis hideg vízzel a hősnőt, Lénát. Őket nem felkavarja, hanem irritálja a könyv.

– Azért az egy jó visszajelzés, ha egy nagyon durva nárcisztikus elutasítja a regényt vagy a sztorit.

– Bizonyos szempontból igen.

– Hogy jött az ötlet, hogy a párkapcsolati bántalmazás témájában írj könyvet?

– A Nők Lapjában van időnként irodalmi sorozat, és Vékási Andrea, az akkori főszerkesztő nekem adta azt a megtisztelő lehetőséget, hogy én írjam a következőt.

– Ez mikor is volt?

– 2020-ban. Teljesen szabadon gondolkodhattam, ami első pillanatban nehéznek is tűnt: Úristen, mondtam magamban, az ölembe hullott egy ekkora lehetőség, mit kezdjek vele?! Persze azért voltak már a fejemben témák, illetve a regényírás, mint olyan is tervben volt vagy húszéves korom óta...

– Vannak félbemaradt regényeid?

– Igen, két kiadó is rendelt már tőlem regényt az Üvegfal előtt, csak aztán az életem úgy alakult, hogy nem tudtam megírni őket. Plusz Magyarországon elég nehéz összeegyeztetni a pénzkereső munkával a regényírást. És akkor egyik pillanatról a másikra jött az ötlet. Épp sétáltunk valahol, és egyszer csak azt mondtam, fú, tudom, mi lesz az! Hirtelen ott volt előttem, hogy milyen régóta foglalkoztat ez a téma, pláne az, hogy hogyan működnek egy ilyen speciális párkapcsolati dinamikában a párhuzamos valóságok. Hogy

az egész tulajdonképpen olyan, mint egy pszichothriller, ami ugyanakkor rengeteg ember számára a hétköznapi valóság. Ahogy a bántalmazók, és a pszichopaták – és a bántalmazó pszichopaták – is köztünk járnak,

csak a külső szemlélő számára gyakran épphogy csodálatos, felelősségteljes, áldozatkész, izgalmas stb. embereknek tűnnek. Ezt baromi izgalmas, aktuális és egyben fontos témának gondoltam, benne rengeteg új lehetőséggel.

– Bánki György pszichiáter a párod. Én elsőre nem is tudtam, kellemes meglepetés volt.

– Igen, ez nem titok. Fontosnak tartom, hogy Gyurinak nincs köze ahhoz, hogy épp erről írtam, bár látványos az egybeesés, hiszen ő köztudottan a téma szakértője. Amikor kitaláltam, hogy két szempontból írom meg a regényt, a férfi és a nő váltott szemszögéből, nyilván Péter fejezetei miatt aggódtam jobban. Hogy hogyan fogom tényleg jól és hitelesen, belülről megírni az ő külön valóságát, hogy ő mit él meg, az ő fejében mi van. Gyurinak pszichiáterként sok ilyen emberrel és sztorival volt dolga, és azt gondoltam, hogy ha elakadok, legfeljebb majd átlendít a holtpontokon. Végül az volt a nagy meglepetés, hogy nem akadtam el, és amikor odaadtam neki „lektorálásra” a kéziratot, egyetlen mondatra sem mondta, hogy ez szakmai szempontból ne lenne hiteles, vagy pontos, vagy életszerű. Ugyanakkor persze én is olvastam a könyvét, illetve más könyveket is a témában.

– Ezek szerint tetszett is neki.

– Hálistennek őszintén lelkes volt. El is mondta sok helyen, hogy szerinte bármennyi pszichológiai szakkönyvet elolvashat az ember, ilyen pontosan, belülről érezni valószínűleg sosem fogja azt, hogy mit jelent egy ilyen kapcsolatban élni. Hogy minden apró mozzanatban, jelentben benne van az egész hátborzongató dinamika. Mondanom sem kell, ez elég nagy dicséret volt tőle, hiszen az ő nárcisztikusakról szóló könyve gyakorlatilag már alapmű ebben a témában itthon. Szóval a lehető legjobb előolvasó jutott nekem…

– Ha már a formánál tartunk: két szál fut egymás mellett fejezetenként változva, a férfi és a női oldala ugyanannak a történetnek. Jó ez a kettősség: hogy egy eseménnyel kapcsolatban mennyire különbözni tud a szereplők narratívája.

– Párhuzamos valóságok ezek. Ezért is a cím: Léna és Péter között egy üvegfal van, de becsapós a dolog, hiszen ez azt az érzetet kelti bennük, mintha együtt lennének, látják is egymást, de valójában teljesen áthatolhatatlan ez a fal.

Lehetetlen elérniük a másikat. Léna is csak hosszú évek után kezd rádöbbenni – mert egy ilyen kapcsolatban a hasonló felismerésekhez sajnos mindig hosszú idő kell-, hogy tök felesleges állandóan megpróbálni elmagyarázni a nyilvánvalót a nárcisztikus másiknak,

kezdve onnan, hogy a fekete az fekete, nem fehér, és fordítva, és válaszokat keresni, hogy a másik miért bánik vele, úgy, ahogy, hogy gyakran miért hazudik még akkor is, amikor jobban járna az igazsággal. Nagyon nehéz eljutni arra pontra, hogy az ember elfogadja, hogy egyszerűen abba kell hagyni a magyarázkodást, a kérdésfeltevést, a megérteni akarást, mert nem fog célra vezetni. Persze ez csak akkor a helyes – és az egyetlen – megoldás, ha egy olyan komolyan személyiségzavaros emberrel állunk szemben, akinél nincs esély a fejlődésre, az önreflexióra, magyarul arra, hogy változni akarjon, és tudjon is. És ez megint iszonyú nehéz: eldönteni, hogy

ez melyik fajta kapcsolat, a menthető, vagy a menthetetlen? Olyan, ami nehéz, de érdemes akár vért izzadva is dolgozni érte, vagy olyan, ahol szó szerint életbevágó felismerni, hogy itt nincs értelme semmi küzdelemnek? Ahol, ha marad az ember, akkor csak lefelé vezet az út, a teljes széteséshez és megsemmisüléshez.

– A regényedben ez szépen megjelenik: azért menthetetlen a kapcsolat, mert ez a konkrét nárcisztikus nem változik. Sőt, ahogy rombolja a másik ember önbecsülését, az csak még sebezhetőbb lesz.

– Igen. Egyébként nincs olyan, hogy vegytiszta nárcisztikus, általában többféle személyiségzavar elegyéről van szó, másrészt ez is egy spektrum. Van olyan nárcisztikus, aki tud változni, van, aki nem is kártékony feltétlenül, aki nem rombol. Ha tényleg képes magán dolgozni és felismeri, hogy változnia kell, akkor segítséggel – ami általában hosszú évek kitartó terápiáját jelenti – ez sikerülhet is. De erről tényleg a szakemberek tudnak okosabbakat mondani.

– A súlyosan, patologikusan, személyiségzavaros, nárcisztikussal menthetetlen tehát a kapcsolat.

–Igen. Az általában menthetetlen.

– Ha spoiler nélkül beszélünk a regény végéről, annyit elmondhatunk, hogy az olvasó számára alsó hangon fojtogató lesz.

–Sokaknak épp reményt ad a vége. Azzal együtt, hogy nem úgy zárul, hogy Léna fogja magát, összecsomagol, elmegy és boldogan él Péter nélkül, amíg meg nem hal – hiszen az nem lenne életszerű. Éppen erről van szó: hogy ez sajnos nem így, nem ilyen egyszerűen működik, még akkor sem, ha sok-sok idő után eljut az ember a felismerésig, hogy ha marad, abba ő bizony végérvényesen tönkre fog menni. Pláne, ha gyerekek is vannak a képletben.

– A regény így végződik: "folyt köv", ami azt jelenti, hogy lesz folytatás?

– Igen, nagyon remélem. Hál' Istennek tényleg nagyon sokan várják.

– Annyit elárulhatsz, hogy szerinted a Lénának kábé mi a menekülési, gyógyulási lehetősége?

– Szerintem annyit érdemes tudni, hogy ezután jön csak számára a neheze, de ez egyúttal azt is jelenti, hogy látszani kezd a fény az alagút végén. Már kifelé küzd, hogy kijusson a szabad levegőre.

– A szabad lélegzet olyan jó motívum, hogy drukkolok, Léna levegőt kap majd a folytatásban. Bárkiből lehet a te sugallatod szerint nárcisztikus áldozat? Mert e szerint a történet szerint igen is, meg nem is, mert kicsit azt is éreztem, hogy meglebegtetted a traumaismétlés motívumát is.

– Igen, ez is fontos aspektus. Szokták is kérdezni: vajon mindenki bele tud-e egy ilyen csapdába esni, illetve hogy bárkit bele lehet-e húzni. Szerintem behúzni szinte bárkit bele lehet azért, mert amint Lénáéknál is látszik: szinte mindig csodálatosan indulnak ezek a fajta kapcsolatok.

Péter, ha nem is feltétlenül tudatosan, csak valahogy mintha lenne egy ilyen hatodik érzéke, nagyon ügyesen le tudja tapogatni Léna legbelsőbb vágyait is, és az első pillanattól folyamatosan tálcán szállítja neki ezek beteljesítését, sőt még rá is tesz egy lapáttal. Csakhogy ugyanígy a gyenge pontjait is letapogatja, a sérüléseit.

Vagyis én azt gondolom, hogy szinte mindenkit be lehet csábítani egy ilyen sokat ígérő, álomszerű sztoriba, viszont ahhoz, hogy valaki ennyire mélyen beleragadjon, mint például Léna, és ne tudjon szabadulni, ahogy te is mondtad, kell a másik oldalon is egy megfelelő sérülés. Itt ugyanis nem az „igaz szerelem”, a szeretet a cement, nem én és te kapcsolódunk, hanem két trauma, sérülés akad egymásba elég durván, szinte szétszakíthatatlanul.

– Hogy azt kapom meg a másiktól, ami nekem mintázatilag a szükségletem, amit én hozok a saját anyagombólból. Ami azonban az áldozat hiánya, az közben egy betölthetetlen űr a nárcisztikus részéről, nem?

– Ez is két különböző kérdés: hogy a két ember hogyan választja ki egymást. Sokan azt gondolják, hogy egy bántalmazó olyan „áldozatot” választ magának, akit könnyű behúzni, vagyis aki eleve gyenge, bizonytalan, tehát akivel ezt meg lehet simán csinálni. De ez nem feltétlenül van így. Léna például egy szabad, magabiztos, népszerű csaj, amikor Péter megismeri őt.

Sokszor pont ez az izgalmas egy komolyabb nárcisztikusnak, mondjuk akár bántalmazónak, hiszen ő meg állandóan az alapvetően alacsony önértékelését próbálja felemelni, kompenzálni. Erre a legjobb módszer, ha egy „nagyvadat” sikerül becserkésznie…

Más kérdés – azaz pont, hogy ugyanaz - , hogy aztán épp az válik számára iszonyú ijesztővé, hogy az a vad nagy, pláne ahhoz képest, ahogy ő valójában saját magát látja, szóval muszáj lesz őt szisztematikusan „összetöpörítenie”, elvenni az önbecsülését, satöbbi.

– Léna anyja szerinted nárcisztikus? Úgy akartad megírni a figurát, hogy ott legyen ez a probléma a karakterben, vagy elkerülnéd a direkt diagnosztizálást? Hiszen sokan nem vagyunk pszichiáterek.

– Nem csak azért akartam, és akarom most is elkerülni a diagnosztizálást, mert sem én nem vagyok, sem az olvasók nagy része nem szakember, hanem mert – jó esetben - egy regénybe amúgy sem fér bele a direkt pszichologizálás. Nem gondolkodtam azon, hogy a Léna anyja kifejezetten nárcisztikus-e, de az érződik, hogy a problémának az anya-lánya kapcsolatban is ott van egy gyökere. Ebből is ered, hogy Léna nem tartja soha elég jónak magát, Péter pedig nagyon könnyen tudja használni vele szemben ezt a bizonytalanságát, mindig úgy fordítani a helyzeteket, hogy azokban végül Léna érezze magát hibásnak, és azt gondolja, hogy ő nem csinálta elég jól, ő nem figyelt eléggé. Hogy biztos ő nem szereti eléggé Pétert, pedig ez lenne a „kötelessége”.

– Miért döntöttél az egyes szám első személyű elbeszélés helyett a távolságtartóbb, legtöbbször egyes szám harmadik személyű elbeszélésforma mellett?

– Ezt el kellett dönteni. Dilemma volt. Adta volna magát, hogy egyes szám első legyen, hiszen az volt a cél, hogy belülről mesélje a sztoriját Péter és Léna is, hogy tényleg a fejükben járkáljunk. Aztán mégis az egyes szám harmadik mellett döntöttem, épp a furcsa kettősség-érzet miatt. Így kicsit el is tudja tartani magától az olvasó a történetet, miközben ő is nyakig benne van az egészben. Épp, ahogy Léna és Péter is – bár Péter kevésbé - próbál időnként kívülről ránézni önmagukra, miközben egyre inkább, és egyre menthetetlenebbül húzza lefele őket az örvény.

– Jót tesz neki, van benne valami ridegség is emiatt egyébként. A nárcisztikus kapcsolódásokban épp az üvegfal miatt, ahogy te elnevezted, mindig van valami erős nihilizmus. Az egyes szám harmadik miatt kicsit még thrillerszerű is lett.

– Sokan mondják ezt, pedig én először nem is gondoltam volna. Emlékszem, Gryllus Dorkának is ezt volt az első reakciója, amikor először olvasta a regényt, és megfogalmazódott benne, hogy ebből ő mindenképpen csinálni akar valamit: úristen ez, tiszta krimi!

- Mi az első red flag szerinted a sztoriban?

– Szerintem az első, amit Léna is érzékel, más, mint amit az olvasó, hiszen előtte sok mindent látunk Péter szempontjából, amiről Léna nem tud.

Például, hogy Péter már a megismerkedésük legelső mozzanatánál is hazudik. De fontos, hogy nem nettó gonoszságból teszi, egyszerűen azt gondolja, hogy megteheti és kész, azaz joga van hozzá, a saját boldogsága érdekében, hogy megkapja, amire vágyik. Ez is nagyon jellemző: ez az állandó „feljogosítottság”-tudat.

– És Lénának mi az első figyelmeztető jel, hogy személyiségzavarossal van dolga?

– Míg az olvasó sok mindent figyelmeztető jelnek láthat már a legelején, Léna ezeket sokáig nem veszi azoknak, vagy nem akarja. Sokan vagyunk így… Talán az első furcsaság, amit észrevesz, hogy Velencében, ahova a megismerkedésük után szinte azonnal elviszi őt Péter, hogy Péter kicsit átrendezte a bőröndjét, miközben ő a fürdőben volt. Mert szerinte Léna „nem praktikusan” pakol… Erre be is kapcsol Lénánál az önhibáztatás, és a másik felmentése: jaj, tényleg olyan bénán pakolok, és milyen cuki Péter, hogy ennyire figyel. Igaz, hogy egy pillanatra azért furán összeszorul a gyomra, de gyorsan el is hessenti az egészet. Sokszor igenis észreveszi az ember a jeleket, csak annyira működik az önigazolás, az illúzió megmentésére való törekvés, hogy az felülírja az egészséges éberséget.

Léna Velencében éppenséggel totál boldognak érzi magát, el sem hiszi, hogy van ilyen, hogy minden klappol, hogy itt ez a Péter, aki pontosan tudja, mire vágyik, aki okos, szórakoztató, férfias, gyöngéd, és őt, Lénát akarja a legjobban a világon.

Sőt, még a kezét is megkéri a világ egyik legromantikusabb városában… Ki akarna már az elején szétrombolni egy ilyen mesét egy-két bugyi miatt, ami átkerült a bőrönd egyik sarkából a másikba?! Mert ilyen apróságokkal indul az egész, amire könnyű legyinteni. Csak aztán szép lassan, szinte észrevétlenül sűrűsödnek meg, és lesznek egyre súlyosabbak a hasonló ügyek, de akkor már egész a mocsárban van az ember, és nagyon nehéz belőle kiszállni.

– Jól megrajzoltad a nárcisztikus bántalmazás skáláját: verbális abúzus, csönddel verés. Zsarolás, rejtett zsarolás, manipuláció, gas lighting - van itt minden. Melyik rész volt a legintenzívebb élmény számodra, aminek úgy kellett nekiveselkedni, hogy érezted, ez valódi írói kihívás?

– Talán a vége felé a karácsonyi jelenet. Amikor a gyerekek kerülnek egy ilyen sztori kellős közepébe, és eszközzé válnak, az borzalmas.

- Átérezhető olvasóként a női oldal, és a férfi oldal is. Ami ijesztő is: mert amikor az ember így belelát ebbe a nagy sötétségbe, megriad. Ugyanakkor nem fekete-fehér a bántalmazó lelke sem, nála ott is van egy trauma, az eltaszítottságtól való félelem.

- Nagyon szerettem volna, hogy ha amellett, hogy persze riasztó is, amit Péterből látunk, az is átjön, hogy ő nem egy nettó sátáni figura, aki baromira élvezi, hogy a legtalálékonyabb módokon kínozza Lénát. Nem élvezi, sőt, legalább annyira szenved, mint Léna, csak másképpen. Persze ez egyáltalán nem menti fel a felelősség alól.

- A segítő szándék is érződik az irodalmiság mögött: hogy szeretnél rámutatni, van ilyen, és hogy miért veszélyes.

- Eredetileg én tényleg csak egy jó regényt akartam írni, a direkt segítő funkció nem is nagyon merült fel bennem. A megjelenés után először fura is volt, hogy mennyi olyan reakció érkezik, ami tényleg csak a problematikára fókuszál, és arra, hogy mit jelentett az illetőnek a saját életében ez a történet. Azt is mondták már sokan, hogy olvasás közben fizikai rosszullétet éreztek, és néha kicsit le kellett tenniük a könyvet, hogy lélegzethez jussanak. Ez nyilván attól is függ, hogy ki mennyire érintett, és hogy miként. Azt írta valaki, hogy olyan érzése volt, mintha Léna és Péter egy egyre őrültebben száguldó autóban ülne, és az lenne a tét, hogy meg tudnak-e állni, vagy Léna ki tud-e szállni, mielőtt az előttük lévő betonfalba csapódnak. De az az érdekes, hogy egyre inkább úgy tűnik, sokkal többen tudnak ehhez a történethez, témához kapcsolódni, mint gondolnánk. Így vagy úgy szinte mindenki…

- A regény vége felé Péter ír egy levelet Lénának, egy őszinte, bocsánatkérő levelet, amit kitöröl, és ír helyette egy manipulatív, teljesen más verziót. Ez egy egyik nagyon pontos megjelenése a nárcisztikus manipulációnak.

- Van ilyen. Hogy pillanatokra őszinte, reflektív, megnyílik… aztán bezár. Aztán fél óra múlva, ha visszautalsz rá, és azt mondod neki, olyan jó, hogy elmondtad ezt, ő visszakérdez, hogy: Mit? Mintha nem is történt volna meg. És tényleg el is múlik belőle az érzés. Egy másik személyiség darabkája kinyílik, majd bezárul, nincs összeköttetés. Mint egy sziget.

- Nem derült ki számomra egyértelműen a regényből, de lehet, hogy ez szándékos, hogy a nárcisztikus képes-e valódi szeretetre vagy nem. Valódira, tehát a feltétel nélkülire.

- Ez tényleg központi kérdés, egyfajta rejtett központi kérdése a regénynek. És tulajdonképpen nem is tudom, hogy válasz születik-e rá, Mert egy ilyen kapcsolati dinamikában, sok minden érthetetlen. Az ember csak azt kérdezgeti folyton: de miért?!

Lénában is egyre gyakrabban és kétségbeejtőbben fogalmazódik meg ez a kérdés: hogy szerethet engem, miközben ilyeneket csinál velem?! Mert a bántások után persze jönnek a nagy bocsánatkérések.

Péter is gyakran mondogatja Lénának könnyes szemmel, hogy mennyire szereti őt, és nincs fontosabb ember számára az életben. És Léna ezt el akarja hinni, hogy valahogy racionalizálja ezt az őrületet. Hogy túlélje. És persze azért, hogy igazolja magát is, hogy miért marad benne. Mert legbelül minden ilyen kapcsolatba ragadt áldozat tudja, hogy ha azt mondja, vége, akkor jön csak a neheze. Ráadásul addigra valószínűleg már el is hitte, amit a másik folyamatosan el akart hitetni vele: hogy ő lényegében senki és semmi, hogy egyedül alkalmatlan az életre. Léna is közel van hozzá, hogy elhiggye ezt Péternek. De nagyon nehéz leszoknunk arról is, hogy válaszokat akarjunk kapni, hiszen az egy teljesen normális emberi törekvés, hogy össze szeretnénk rakni a képet. Léna is szinte már mániákusan teszi fel magának a végén a kérdést: ez az ember gonosz, vagy „csak” beteg?! A barátnője adja meg a választ: tökmindegy. Mert ha a hátadba vágja a kést, ugyanúgy el fogsz vérezni.

- A végén azt kell megérteni, hogy nem fogod megérteni.

- Igen. De általában hosszú vezet idáig. És ne legyenek illúzióink: ennek a hosszú útnak a végén, egy ilyen romboló kapcsolatban a mocsár mélyén már mindkét fél kapálódzik, rombol és bánt. Az áldozat is. Akkor is, ha világos, hogy ki itt a bántalmazó, és ki a bántalmazott. Szóval az ilyesmit mindenképp jobb abbahagyni, amíg nem késő, akkor is, ha félelmetes, és baromi nehéz. És nem kell szégyellni segítséget kérni hozzá.

- Az Üvegfal után új könyved is megjelent nemrég, Beűzetés a Paradicsomba címmel . Miért és kiknek ajánlanád, miért különleges és miért vagy rá különösen büszke? Nekem az a gyanúm, h továbbmész az érzékenyítés vonalon Nekem az a gyanúm, h továbbmész az érzékenyítés vonalon.

- Én erre könyvre nagyon büszke vagyok, sok év munkáját fogja össze, sok olyan igaz, fontos, hús-vér emberi történetet, amelyek mellett legtöbben elmennénk. Pedig minden egyes történetben, sorsban benne vagyunk valahogy mi is. Azt hiszem, ezekhez az igaz mesékhez – nem véletlenül ez a kötet alcíme – ugyanúgy mind tudunk így vagy úgy kapcsolódni, ahogy az Üvegfalhoz is. Nekem az az egyik mániám a sok közül, hogy ma, amikor minden értelemben a túlélésért küzdünk, és ebben az őrülten pörgő mókuskerékben egyszerűen nincs kapacitásunk, energiánk arra, hogy úgy igazán figyeljünk egymásra és magunkra, és ettől mind valamiféle magányosság érzéssel is küzdünk, iszonyú fontos valahogy rávilágítani, hogy igenis van kapocs köztünk. Hogy nem vagyunk egyedül. Csak tudatosan ki kell nyitni a szemünk és szívünk kicsit jobban.

A Beűzetés a Paradicsomba következő irodalmi eseménye 2022 december 6-án lesz a Lóvasúton.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Harrison Ford a Parkinson-kórral küzd, és élete egyik legjobb alakítását nyújtja a Direkt terápia 3. évadában, amelyben épp a főszereplő a legkevésbé szimpatikus
Még 2023-ban startolt a Ted Lasso és a Dokik alkotóinak hasonló szellemiségű sorozata, a rajongóknak pedig jó hír: még mindig imádnivaló.


A Direkt terápia legfőképp annak köszönhette a körülötte kialakult hype-ot, hogy főszerepet játszik benne a legendás mozisztár, Harrison Ford, aki korábban nem köteleződött el egy tévés produkcióhoz, általában a mozivászon volt az ő törzshelye. Pontosabban majdnem egy időben vállalt szerepet a Yellowstone előzményszériájában, az 1923-ban, amelyhez eddig két évadot forgatott le. A Direkt terápiához pedig immár hármat, és ha lehet hinni egy nemrégen adott nyilatkozatának, akkor ő innen megy majd nyugdíjba. Vagyis, amíg az Apple rendel belőle új évadot, addig jön, és csinálja szívesen, de ha véget ér, akkor ő is szögre akasztja a színészi karrierjét.

Az pedig nem véletlen, hogy ennyire élvezi a Direkt terápia forgatásait, mivel továbbra is egy csupa szív, vicces, feelgood és laza, de ugyanakkor kifejezetten érzelmes és megható projektről van szó.

Amelyben még mindig tevékenyen részt vesz íróként, producerként és kreátorként a Ted Lasso Roy Kentje, Brett Goldstein (akinek ezúttal csak rövid színészi feltűnése volt Louisként, a második évadban volt fontos szerepe a karakterének), Bill Lawrence és a főszereplő Jimmyt alakító Jason Segel. A pszichológusokról, terapeutákról és a hozzájuk innen-onnan kapcsolódó barátokról, szomszédokról és családtagokról szóló sztori továbbra is a szereplők közti dinamikákról szól a leginkább. Talán most, a harmadik évadban jobban, mint korábban, ezúttal ugyanis nem volt olyan fontos új mozzanat, amelyre felhúzhatták volna az aktuális 11 epizód központi témáját.

Az első évadban Jimmy új terápiás hozzáállása, vagyis, hogy szembemenve a szakmai szabállyal, elmondja a klienseinek a véleményét, vagyis beleavatkozik azok életébe, a másodikban pedig Jimmy viszonya a felesége halálát akaratlanul okozó Louisszal való kapcsolata, vagyis a megbocsátás. Ezúttal azonban maximum arra lehet felhúzni az új tematikát, hogy Jimmy továbbra sem tud túllépni a felesége halálán, a gyásza miatt pedig nem képes továbblépni az életében sem, például belevetni magát egy új szerelembe az érte láthatóan rajongó és amúgy imádnivaló Sofi (Cobie Smulders, az Így jártam anyátokkal Robinja és a Marvel-filmel Hill ügynöke) mellett. Emellett pedig a harmadik évadban valamivel nagyobb szerepet kapott Jimmy apja, Randy (Jeff Daniels) is, akivel Jimmynek szintén komoly bajai vannak, így nem túl kiegyensúlyozott a kapcsolatuk.

A fentiek tükrében leírható, hogy Jason Segel talán ebben a szezonban a legkevésbé szórakoztató, a szinte mindig laza és vicces Jimmyt szinte minden pillanatban egy citromba harapott, sótlan, fanyar figuraként láthatjuk, aki folyamatosan a saját boldogulásának az útjába áll, s így együtt érezni is nehezebb talán vele.

Szerencsére azonban ott vannak mellette a többiek is, akik továbbra is szórakoztatóak, és persze mindegyikük kapott saját történetszálat is. Gabynek (Jessica Williams) például el kell döntenie, hogy komolyan gondolja-e a kapcsolatát Derrick #2-vel (Damon Wayans Jr.), aki láthatóan hosszú távra tervez vele, illetve meg kell küzdenie egy új kliense, Maya (a csodálatos nevű Sherry Cola alakításában) súlyos magánéleti problémáival. Sean (Luke Tennie), sikeresen túllépve a PTSD-jén, sikeres vállalkozásba fogott, nála is inkább a továbblépés van a napirenden a munkájában, a kapcsolatában Marisollal (Isabella Gomez) és az önálló életében.

Paul (Harrison Ford még mindig csodás, és élete egyik legjobb alakítását nyújtja a folyton morcos, de aranyszívű terapeutaveteránként) küzd a Parkinson-kórjával és az önkéntes nyugdíjba vonulásával, hogy átadja a „terapeutabirodalmát” az arra méltó embernek.

Jimmy lánya, Alice (Lukita Maxwell) az érettségijére készül, illetve arra, hogy kirepüljön a családi fészekből (egyetemre megy), Brian (Michael Urie) az újdonsült apaszerepének próbál megfelelni, míg a furi szomszédok, Liz (Christa Miller) és Derek (az Egy rém rendes család Jeffersonja, Ted McGinley alakításában talán a sorozat legszimpatikusabb és legviccesebb figurája) számára ezúttal a fiaik okoznak nehéz napokat, az egyikük ugyanis hazaköltözik, mivel sosincs melója, másikuk pedig bejelenti, hogy apa lesz…

Összességében tehát a Direkt terápia a harmadik évadában is hozza mindazt, amit az előző két szezonban szeretni lehetett: pofátlan, szókimondó, vicces, megható, és tele van szívvel.

Biztosan lesznek olyanok, akik kissé kimódoltnak, túlságosan jópofáskodónak tartja majd, és nem értik, hogy lehetnek egy ilyen színes, össze nem illő banda tagjai ennyire jóban egymással, pedig valójában épp ebben rejlik a sorozat varázsa: nem vagyunk egyformák, de attól még szeretjük egymást. Az pedig, hogy a valóban Parkinson-kóros legenda, Michael J. Fox is feltűnik újra Gerryként, csak hab a tortán.

Aki pedig 3. évad utolsó epizódja kapcsán megijedt volna, hogy itt a mese vége, annak jó hír, hogy koránt sincs még vége, az Apple ugyanis már berendelte a 4. évadot is, ami a tervek szerint 2027-ben érkezik az Apple TV+-ra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
A Vidnyánszky vezette Nemzeti Színház nem hirdet új évadot: Nem kívánjuk a leendő vezetőt előre meghatározott döntési keretek közé helyezni
A keddi társulati ülés után a Nemzeti Színház igazgatója megerősítette, elhalasztják a következő évad meghirdetését. Vidnyánszky Attila a döntést a hivatalos kormányzati iránymutatás hiányával indokolta.


Kedden társulati ülést tartott a Nemzeti Színház, amely után Vidnyánszky Attila igazgató bejelentette: egyelőre várnak a következő évad meghirdetésével.

„A Nemzeti Színház társulata kedden társulati ülést tartott, amely egy általános helyzetértékelést szolgált” – erősítette meg az igazgató a HVG-nek. Vidnyánszky Attila szerint

a jövőre vonatkozóan nem hangzott el konkrét információ, mivel jelenleg nem áll rendelkezésre hivatalos kormányzati iránymutatás, így döntés sem született.

Ezzel kapcsolatban hozzátette: „A következő évad meghirdetésével egyelőre várunk.

Ilyen helyzetben nem kívánjuk a leendő vezetőt előre meghatározott döntési keretek közé helyezni.”

A helyzetet árnyalja Nagy Ervin, a Tisza Párt kultúrával foglalkozó képviselőjének korábbi nyilatkozata. A színész a HVG-nek azt mondta, azok a színházigazgatók, akiket a Fidesz emberei választottak meg, „ki fogják tölteni a mandátumukat.

Nem bosszút kell állni: a kultúrában békére van szükség, nem tocsoghatunk tovább ebben a jobboldali–baloldali bipolaritásban”.

Ugyanakkor több interjúban is beszélt arról, hogy szerinte Vidnyánszky Attila komoly bűnöket követett el.

Vidnyánszky Attila 2013-ban, Alföldi Róbert után vette át a Nemzeti Színház vezetését. Igazgatása alatt több, nagy vitát kiváltó esemény is történt, köztük a Színház- és Filmművészeti Egyetem modellváltása, amelynek során az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke lett, valamint a 2023-as színházi baleset a Rómeó és Júlia előadásán.

A bizonytalanság ellenére Vidnyánszky a működés folytonosságát hangsúlyozta. Az igazgatói kinevezésem 2028 nyaráig szól.

„A színház működése a megszokott rendben folytatódik, jelentős feladatok állnak előttünk”

– mondta, majd felsorolta a közeljövő programjait: zajlik a MITEM Fesztivál, a kassai színházzal közös előadás ismét műsorra kerül, terveik szerint májusban Dél-Koreában mutatják be a Körhinta című előadást, a színház ad otthont a roma holokauszt megemlékezésnek, és több fesztiválon is szerepelnek, az évad végén pedig Gödöllőn mutatják be a Csíksomlyói passiót.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Majka szerint puha diktatúra volt Magyarországon, és a Csurran-cseppen után komoly retorziók érték
Majka a Partizánnak adott interjújában arról beszélt, hogy a kormánykritikus dala után hirtelen hatósági ellenőrzéseket kaptak, szerinte Magyarország a Fehérorosz-rendszer felé sodródott. A legfájdalmasabban az érintette, hogy Pápai Joci szerepet vállalt a Fidesz oldalán.


Majoros Péter, azaz Majka a Partizánnak adott hosszú interjút, ahol Gulyás Mártonnak beszélt a választás estéjéről, a Tisza Párthoz fűződő viszonyáról és arról, miért nem vett részt a rendszerbontó koncerten. A zenész szerint a Fidesz azért veszített, mert „kiment a divatból”, és kemény szavakkal illette azokat a zenésztársait, akik a kormánypárt mellett kampányoltak.

Majka a választás estéjét egy barátjánál töltötte, ahol hajnalig ünnepeltek. Elmondása szerint az egész napot gyomorgörcsben töltötte, nem gondolta, hogy a választás ennyire nagy hatással lesz rá. „Én reggel óta olyan gyomorgörcsbe voltam, hogy nem tudtam aludni délután” – áulta el. Folyamatosan frissítette a híroldalakat, és az esti ünneplésben „kifakadt belőlük” a feszültség. Állítása szerint nem volt kérdés, hogy melyik oldalt erősíti, de hangsúlyozta, hogy egy előadónak nem feltétlenül kell pártok mögé beállnia. Úgy véli, a Tisza Párt volt az, amelyiknek látszott esélye a változásra, ezért rájuk szavazott.

„Szerintem annak a fajta előadónak, mint én, annak inkább mindig arra kell felhívni a figyelmét, hogy mi a rossz az adott pillanatban az országban. És ez vonatkozik ugyanúgy a Tiszára, ha az elkövetkezendő pár évben valamilyen dolgot csinálnak” –

jelentette ki.

A rendszerbontó buliról - amelyen végül nem vett részt - elmondta, hogy Puzsér Róbert hívta fel, és bár a személyes sérelmeiket félretették, több oka is volt a távolmaradásra. Egyrészt nem akarta, hogy a jelenléte miatt szavazzanak az emberek valakire. Másrészt technikai és logisztikai aggályai is voltak, de a legfontosabb indok az volt, hogy nem akarta elveszíteni a kontrollt. „Nincsen kontrollom arra, hogy mi történik ott. Tehát hogyha ott valami történik a színpadon, valaki olyat mond, valaki olyat tesz, egy párt a magáévá teszi, az valami olyan dolog lesz, amivel azonosítják az előadót. Én nekem ez döntött” – magyarázta.

Majka szerint a Fidesz azért veszítette el a fiatalok támogatását, mert egyszerűen kiment a divatból.

„Az, hogy kimentek a divatból. Az, hogy ez az egész csapat kiment a divatból úgy, ahogy van. És ez igaz minden egyes szegmensére az életnek”

– jelentette ki.

Kritizálta a Fidesz mellé álló celebeket és a párt kommunikációját, különösen a Dopemannal való kapcsolatot is. A Fidesz-közeli előadókról, például Curtisről azt gondolja, hogy számukra nincs visszaút, és szerinte sokan közülük kényszerből, egzisztenciális okokból álltak a párt mellé. A legfájdalmasabban azonban egyik legjobb barátja, Pápai Joci szerepvállalása érintette.

„Ő az egyik legjobb barátom 25 éve. És nekem az felfoghatatlan volt, hogy azoknak az embereknek a rendezvénye van, akik engem tönkre akartak tenni”

– mondta, hozzátéve, hogy a barátságuk valószínűleg túléli ezt a konfliktust.

A nagy sikerű Csurran Cseppen című daláról és a Bindzsisztán kifejezésről elmondta, hogy az a „balkáni, suttyomban megoldós” mentalitásra utal, ahol a kapcsolatok mindent felülírnak. A klipben szereplő, Magyar Péterre feltűnően hasonlító pincér szerinte teljes véletlen volt. A szerepet eredetileg más játszotta volna, de egy időpontváltozás miatt végül a klip egyik rendezője, Elek Péter ugrott be, akinek a karaktere hasonlít a Tisza Párt vezetőjére. „Szerintem az egy ilyen isteni sugallat, vagy az ilyen, ahogy Maradonának az Isten keze szólt bele abba, hogy pont a Peti csinálta” – mondta nevetve.

A dal megjelenése utáni időszakot puha diktatúraként írta le. Állítása szerint komoly retorziók érték. „Érdekes módon két héttel utána azonnal kaptunk olyan ellenőrzéseket különböző szervektől, amiket addig nem” – közölte. Megemlítette azt is, hogy egy telekommunikációs céggel kötött szerződését felbontották és bulikat is visszamondtak.

„Gyakorlatilag ez mi más, hogyha nem egy olyan puha diktatúra”

– tette fel a kérdést.

Szerinte Magyarország afelé sodródott, hogy egy „fehérorosz rendszer” alakuljon ki.

„Egy ilyen rendszerben az ilyen típusú embereket, mint én, azokat vagy felakasztják, vagy börtönbe küldik. Tehát akinek ekkora pofája van, az előbb-utóbb nem jár jól egy ilyen rendszerben”

– fogalmazott.

A visszatérő Heti Hetesről elmondta, hogy szerinte a műsor azért szünetelt tíz évig, mert a brand „kiégett”. A TV2-től való távozásáról pedig elárulta, hogy annak hátterében nem politikai, hanem egy pénzügyi vita állt, ami az egyik műsorvezetőtársa fizetésével kapcsolatos volt.

Az interjú végén elárulta, hogy már készül a Csurran Cseppen 2., amihez egy 25 perces, eredeti „bindi” nyelven forgatott kisfilmet is tervez.

A teljes interjú

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Fordulat a Petőfi TV-ben: Szeretnénk nyitni azok felé az alkotók felé, akik eddig még nem szerepeltek nálunk
A Petőfi TV Esti Kornél című műsorának vezetői a választás másnapján tartalmi megújulást jelentettek be. Az ígéret szerint nyitnának a korábban mellőzött előadók felé is.


Alig egy nappal a vasárnapi választás után „új fejezetet” hirdetett a Petőfi TV. Az Esti Kornél című műsorban a csatorna műsorvezetői szélesebb nyitást és eddig mellőzött alkotók bemutatását ígérték, ami fordulatot jelenthet a közmédia évek óta kritizált műsorpolitikájában.

A bejelentés hétfő este, a csatorna fő esti magazinműsorának felvezetésében hangzott el. A Telex szerint Barna Zsombor műsorvezető arról beszélt, hogy a jövőben sokkal több előadót vonnának be a műsorfolyamba.

„Ma pedig egy új fejezet kezdődik! Mától ugyanis sokkal szélesebb körben mutatunk be nektek zenészeket, énekeseket, és előadóművészeket, és még több színházi, valamint kulturális élménnyel jelentkezünk nektek.”

Társa, Márkus Gréta ehhez hozzátette, hogy a csatorna olyanoknak is teret adna, akik eddig nem jutottak lehetőséghez.

„Szeretnénk nyitni azok felé az alkotók felé, akik eddig még nem szerepeltek nálunk, mert hiszünk benne, hogy nagyon sok érdekes és értékes zene, zenész van a magyar zenei világban”

– mondta.

A műsorvezetők az előző napi választást nem említették, a hangsúlyt kizárólag a csatorna tartalmi megújulására helyezték.

Az ígéret azért is bír nagy jelentőséggel, mert az M2 Petőfi TV-t az elmúlt években többször is az a vád érte, hogy következetesen mellőzi a kormánykritikus előadókat.

A csatornán került sor az elmúlt évek egyik legemlékezetesebb cenzúraügyére is, amikor Beton.Hofi A38-as koncertfelvételén lehalkították a rappernek azt a sorát, amely a Pegasus-botrányra és Orbán Viktorra utalt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk