Volt egyszer egy...Hollywood - Minden jó, ha a vége jó? Tarantino megint jól meglepett minket
Van itt minden, mi szem-száj ingere: westerneket megszégyenítő feszültséggel ellátott, kinyújtott jelenetek, kőkemény dráma, akciófilmbe illő ultravéres verekedés, főhajtás Hollywood B-filmjei előtt az 50-60-as évekből, Mindez egy remek, beszélgetős, kissé szentimentális, szomorú vígjátékká áll össze.
Nem vagyok nagy Leonardo DiCaprio-rajongó, de amit Tarantino kihoz ebből az emberből, az valami földöntúli. Rick Dalton minden megmozdulása arany, láthattunk olyan jeleneteket, amiket egy filmrajongó legszívesebben magára tetováltatna. Egy forgatási szcéna például, ami mindössze annyiról szól, hogy Rick elrontja a szövegét,
annyira maradandó jelenet, hogy meg merem kockáztatni, egyike a rendező legeslegjobb filmes pillanatainak.
Brad Pitt is nagyon jó a már-már szuperképességekkel rendelkező csendes, de kérdéses morális iránytűvel ellátott kaszkadőr szerepében – hozza a szintén Quentin Tarantino által rendezett Becstelen Brigantyk-szintet. Amikor pedig a két főszereplő együtt van a vásznon, az a legnagyobb élmény. Szerencsére a filmből elérhető az eredeti nyelvű változat magyar felirattal, ez amiatt érdekes, mert a két színész akcentusa, hanglejtése bámulatos. Részemről egyszerűen nem tudom elképzelni szinkronnal a filmet.
A történet egyszerű: az első felében megismerjük a két főszereplőt és a Sharon Tate-et (Margot Robbie), míg a második rész ugrik az időben hat hónapot és a narrátor összefoglalja, mi történt a kimaradt időben hőseinkkel. Margot Robbie sajnos teljesen mellékszereplő,
bár az ő története körül kering a cselekmény, de nem róla szól.
Teljesen átlagos színésznőnek mutatják be Sharon Tate-et, nem pátoszosan, magasztalva, ahogy azt sokan elvárnánk egy ilyen tragikus sorsú nő esetében. Ő képviseli Hollywood igazi aranykorát: gyors kocsi, hatalmas házak, Playboy villa partik... mindenki őt akarja magának, még Steve McQueen is, de Sharon az apró, de tehetséges rendező, Roman Polanski neje, tiszta és csodálatos, mindenki másnak elérhetetlen.
S jöjjön a második SPOILER:
bár nem a film, inkább filmtörténeti és történelmi jelentőségben. Sharon Tate halála jelentette Hollywood aranykorának végét, ami egyértelműen megmutatta, hogy még a filmsztárok sem sebezhetetlenek, és mindenkivel megtörténhetnek a legrosszabb dolgok is. Egyébként aki a Charlie Manson-féle szál miatt nézné meg a filmet, csalódni fog.
Ez egy beszélgetős film, rettenetesen jó atmoszférával és feszültséggel, de a mű végén kívül szinte semmi jelentősége nincs ennek a gyilkosság-mellékszálnak. Nagyot üt ugyan a katarzis, de a Volt egyszer... mégis Rick Dalton és Cliff Booth meséje Hollywoodról. Egy kérdést magabiztosan megfogalmaznak az utolsó pillanatban:
„Mi lett volna ha?”,
a válasz pedig szinte az utolsó pillanatig bizonytalan. Tarantino még mindig meg tud minket lepni.