KULT
A Rovatból

Világhírű metálzenekarnak is készített klipet Gróf Balázs

Tizenöt éve ismerte meg a nevét az ország, és ma is ő a legnépszerűbb magyar képregényrajzoló-grafikusok egyike.


Gróf Balázs neve sok helyről ismerős lehet: a legtöbben talán az elmúlt negyed század legnépszerűbb ingyenes programmagazinjában, az Est Lapokban találkoztak munkáival, ahova több, mint tíz éven át rajzolt hasonló, közéleti témájú képregényeket, mint amilyeneket jelenleg a 24.hu hírportál számára készít.

Emellett animációkat is gyártott tévéműsorokba, és rajzfilmes videoklipeket is készített olyan zenekaroknak, mint a Heaven Street Seven, a Magashegyi Underground, vagy mint a Blind Myself (utóbbit a 10 legjobb magyar klip közé is beválasztottuk). Legutóbbi felkérését pedig a legendás amerikai metálcsapattól, az Obituary-tól kapta. Természetesen ez is szóba kerül az alábbi interjúban, de szakmájának más részleteiről is beszélgettünk.

– Mikor és hogyan kezdtél el érdeklődni a rajzolás iránt?

– Gyerekként már azelőtt hatalmas film- és képregényőrült voltam, hogy megtanultam olvasni. 5-6 éves koromtól rendszeresen jártam moziba a szüleimmel, és a Pif Gadget című francia képregényújságot is elkezdték venni nekem (a Kockás ennek a lapnak volt a magyar kivonata). Nem számított, hogy milyen nyelvű, hiszen olvasni még magyarul se tudtam, de annyi azért lejött, hogy történeteket mesélnek el benne képekkel, és ez nagyon megtetszett. Ennek, illetve például a Csillagok háborújának a hatására egy idő után én is elkezdtem figurákat és történeteket rajzolni.

Később, általános iskolában nagy kedvencem lett az Indul a bakterház, nem is elsősorban a film, inkább az eredeti regény. Emlékeim szerint ez volt az első könyv, amit elolvastam. Kilenc-tízéves korom környékén pedig elhatároztam, hogy megcsinálom a saját képregényverziómat belőle. Egy egész nyarat töltöttem ezzel, és rendkívül élveztem. Középiskolában aztán kicsit háttérbe szorult a rajzolás, bár ez alatt is részt vettem egy iskolaújság készítésében, aminek a szerzői később megalapították az Est lapok első pécsi mutációját. Így kerültem be oda.

grofb2

Névjegy

Gróf Balázs 1976-ban született Pécsen, máig ott él. A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán, rajz-vizuális nevelés szakon végzett. Első komolyabb képregényei 1996-ban jelentek meg, azóta is folyamatosan publikál, művei összesen már sok millió példányban láttak napvilágot.

A karikatúrákon és a képregényeken túl animációs rövidfilmek, illetve videoklipek készítésével is foglalkozik. Eddig nyolc klip kötődik a nevéhez, emellett 2012 óta ő felel a Rockmaraton fesztivál beharangozó kisfilmjeiért. Utóbbiak kapcsán alkotta meg Rockfater és Bőr Gyula figuráját, az azonos nevű pécsi rockerek alapján. Pólógrafikákat, illetve és könyv- és lemezborítókat is tervez.

– Tizenévesen zenéltél is, ez azóta teljesen kikopott az életedből?

– Komolyabb terveim sosem voltak vele. Elsős gimis koromban kaptam egy akusztikus gitárt a szüleimtől, és egy hónapig eljártam tanárhoz, de hamar azt éreztem, hogy nincs meg a kellő tehetségem és kitartásom. A legegyszerűbb akkordokat megtanultam, annyira viszont nem kötött le a dolog, hogy komolyabban elmélyedjek benne. Utána még próbálkoztam basszusgitárral is, mivel az egyszerűbbnek tűnt, ekkor csináltuk meg Babarci Bulcsúval (a TükeZoo frontembere, interjúnkért KATT IDE - a szerk.) a Gyurmaklub zenekart. Pár hónap után viszont itt is átadtam a terepet a nálam ügyesebbeknek.

Végül belekóstoltam a dobolásba, és ez az, amivel ha nagyon ritkán is, de a mai napig foglalkozom. Felléptem afféle session-zenészként a káoszban és performanszban utazó legendás punkzenekarral, a Burzsoá Nyugdíjasokkal. Néhány éve pedig hatalmas élmény és óriási megtiszteltetés volt, amikor az Európa Kiadó gitárosával, Kirschner Péterrel jammelhettem kicsit a próbatermükben. Péter a színpadon a magyar alternatív rock egyik legnagyobb szólógitárosa, civilben pedig egy nagyon kedves ember, aki egyszer úgy tíz éve rám írt, hogy megköszönje az Európa Kiadóról készített rajzomat, ami a Szigeten volt kirakva egy óriásplakáton. Addig csak a rajongója voltam, de remélem, azóta már a haverja is!

Részlet az említett jammelésből:

– Térjünk vissza a rajzoláshoz: mik voltak az első komolyabb megjelenési felületeid, és hogyan jött sorban utána a többi?

– Az Est Lapoknak először csak a pécsi verziójába rajzoltam, majd lassan egyéb megyeszékhelyeken megjelenőkbe is. Volt, ahol ugyanaz jelent meg, de gyakran kértek tőlem önálló sorozatokat az egyes mutációk szerkesztői. Ez még a 90-es évek végén volt, majd 2000-ben a Pesti Est akkori főszerkesztője, Galambos Attila is megkeresett. Akadtak felkéréseim, pl. zsűrizés egy könyvkiadó képregénypályázatán, vagy animációs munka Bozsik Yvette és Vajdai Vilmos színdarabjához, amit ennek a felületnek köszönhettem.

– Hogy néz ki egy átlagos napod?

– Ez nagyon változó, attól függ, mi a feladatom épp. Legutóbb például, amikor az Obituary-klipet készítettem, öt-hat hónapon át majdnem minden nap foglalkoztam vele valamennyit, a finisben már akár napi 10-12 órákat is. Az egész hetes alvásmegvonás és feszített tempó ugyanúgy megvan, mint a napokon át tartó pihenés.

wd

05x_fb

Pólógrafika a Belga zenekarnak

– Hogy jött a karikatúrák és a képregények mellé a klipkészítés?

– Zenész haverjaim, vagyis a szigetvári Persona Non Grata tagjai kerestek meg először 2001-ben, hogy csinálhatnék nekik egy animációs klipet. Nagyon megtetszett az ötlet, csak az volt a gond, hogy akkor semmilyen eszköz nem volt a közelemben ehhez. Csináltam már egy gyurmafilmet Super 8-as kamerával évekkel korábban, de az is egy nehezen hozzáférhető kölcsön-stúdióban történt.

Saját számítógépem sem volt, éppen amiatt is vettem egyet végül, hogy elkészíthessem ezt a klipet. Nem fizettek érte semmit, de úgy gondoltam, hogy ezzel nincs is baj: legyen ez egy kísérlet számomra, ami által beletanulhatok a műfajba.

Talán nem sült el rosszul a dolog, ha végül ez a klip lehetett a diplomamunkám is az egyetemen. Ezután jött a Heaven Street Seven Dél-Amerikája. A basszusgitáros Németh Robival az egykori Wanted magazin idejéből való a barátságunk, ő zenéről írt, én pedig képregényeket rajzoltam ennek a zenei lapnak. A 2003-ban elkészült HS7-klip már jóval nagyobb reflektorfényt kapott, mint az elődje, a zenetévé is sokáig játszotta.

A Persona Non Grata – Minimal és a HS7 – Dél-Amerika klipje:

– Mennyivel több a munka egy klippel, mint a képregényekkel?

– Iszonyúan sok idő, főleg ha egyedül csinálja az ember, mint én. A korai klipjeim átlagosan egy év alatt készültek el, plusz-mínusz pár hónap. Most az Obituary-t próbáltam minél gyorsabban összehozni, ez fél év alatt megvolt, igaz, maga a szám is rövidebb. Közben persze más munkáim is mindig vannak, de ilyenkor azért ezzel foglalkozom legtöbbet.

– Úgy vettem észre, hogy inkább a keményebb zenét játszó együttesek keresnek meg téged, vegyük akár az Obituary-t, akár a Blind Myselfet, vagy a Junkiest. Jól összefér az animáció a punk-rock-metál műfajokkal?

– Ez érdekes kérdés, hazai értelemben vett popelőadónak még valóban sose csináltam klipet. Talán ByeAlexet kezdetben annak szánta a média, de neki is egy rockos számához csináltam egy dalszöveg-videót. Viszont most már az is meglepne, ha hazai rock/metál zenekartól jönne még felkérés. 2015-ben már mindenki a YouTube-ra gyárt klipeket, akár nulla forintból, telefonnal. A nagy többségnek se pénze, se ideje nincs arra, hogy befektessen egy rendesen kidolgozott, klasszikus animációból álló klipbe.

A magyar mainstream zenekarok többségének pedig – akik megengedhetnék maguknak anyagilag – nincs igényük kísérletezni animációval.

A mai legmenőbb előadók milliós nézettségű videói leginkább imidzsklipek, amikben a sztárok kifogástalanul, jól fésülten jelennek meg, gyönyörűen fényképezve. Nekik biztosan nincs szükségük egy elvont, absztrakt képre, amit egy animációs klip mutatna róluk.

Talán a rajongóik se értékelnék az ilyesmit. Amikor kijött a Blind Myself első animációs videója, még a Slipknot angol nyelvű fórumain is ment a hiszti amiatt, hogy egy ismeretlen magyar zenekar tréfálkozni merészelt a hatalmas Slipknottal – egy rajzfilmben.

Az említett Blind Myself-klip, amiben a Slipknot is megjelenik:

– Hogy született az Obituary-klip?

– 2008-ban készült el az előbb említett Blind-videó, amely az amerikai MTV Headbangers Ball című metálműsorának az év végi „legjobb klipek” listáján is elég jó helyezést ért el, pl. megelőztük vele a Motörhead és a Judas Priest akkori klipjeit. Ezt megelőzően már váltottam pár emailt John Tardy-val, az Obituary énekesével, aki nagyon jó arc, a rajongók leveleire ő maga szokott válaszolni. Elküldtem neki a Blind Myself-klipet, és legnagyobb meglepetésemre egyből megkérdezte, hogy mennyiért vállalnék egy ilyen videót nekik. Aztán végül a közös munka csak 2014-ben realizálódott, amikor öt év szünet után új albuma jött ki a zenekarnak, így egy ezen megjelenő új számhoz csináltuk meg a rajzfilmet.

A Violence című szám klipjét tényleg nyugodtan nevezhetjük rajzfilmnek, hiszen egy vicces, kerek sztorit, egy gyerekek által is nézhető mesét mond el, aminek a zenekar a főszereplője, és ők maguk is találták ki a történetet. Én csak pár poént raktam a storyline-hoz. A kész klip június 15-én jött ki YouTube-on, két héttel később Facebookon, és nem egészen három hónap alatt egymillió lejátszása lett. Ez, azt hiszem, egész jónak számít egy animációs kliptől, és olyan zenekartól, ami még metál mércével is extrém zenét játszik.

– Milyen visszajelzéseket kaptatok rá?

– A zenei és filmes szaklapok, blogok világszerte nagyon hízelgő szavakkal üdvözölték a művünket, legalább egy tucat különböző nyelven adtak róla hírt.

Nemrég egy hirtelen ötlettől vezérelve elküldtem a horror egyik legnagyobb (Wes Craven halála óta pedig talán az egyetlen) élő mesterének, John Carpenter amerikai filmrendezőnek. Egyáltalán nem számítottam válaszra, de ő mégis visszaírt, hogy a klip „nagyon vicces és szép munka”.

Nehéz megfogalmazni, mit éreztem, amikor megláttam a választ egy akkora királytól, mint Carpenter, még ha csak pár szót is váltottunk Facebook-chaten. Több filmjét is elő szoktam venni rendszeresen gyerekkorom óta, ilyen pl. A dolog, a Menekülés New Yorkból vagy A köd, de a Halloweent viszont tényleg minden évben legalább egyszer megnézem itthon, amióta kijött DVD-n, sőt, tavaly moziban is sikerült. Az Obituary-klipet pár hete válogatták be a bukaresti Anim’est Nemzetközi Animációs Filmfesztivál versenyébe, és tudom, ez naivan hangzik, de ha John Carpenternek tetszett a rajzfilmem, az nálam felér egy díjjal.

081110

A függőségekről...

–  Hol publikálsz képregényeket mostanában?

– Egy éve jelennek meg rajzaim és képregényeim a 24.hu (korábbi nevén Hír24) oldalon. Izgalmas dolog az online publikálás, főleg egy ilyen nagyon látogatott hírportál esetében. Bár a kommentek átfutását inkább nevezném szomorú, mint izgalmas élménynek.

Sok olvasó tévesen közelít a karikatúra műfajához: azt gondolják, hogy ha a Charlie Hebdo megrajzolja a vízbe fúlt menekült kisfiút, akkor magán a gyereken vagy a menekülteken gúnyolódik a lap. Fel se merül bennük, hogy

"
egy karikatúra nem feltétlenül akar kinevetni valamit – vagy ha mégis, akkor talán olyasmit akar kinevetni, ami nem is látható az adott rajzon, és a rajz csak utal egy mögöttes dologra.

080825

– Milyen kihívásokat látsz magad előtt, vannak-e esetleg álommelóid, például zenekari klipek terén?

– Legutóbb egy olyan világhírű zenekartól kaptam megbízást, aminek nagyon régi rajongója vagyok. Amikor elsős gimis voltam, három Obituary-poszter is kint volt a falamon, szóval a nekik gyártott klipet nevezhetjük olyan melónak, amiről nagyon sokáig csak álmodni mertem volna. Amúgy nem vagyok egy ábrándozó alkat: minden felkérésnek örülök, és amikor valaki elmeséli, hogy mekkora sikert aratott családi körben a rokonáról rendelt karikatúra, az pont ugyanakkora öröm nekem, mint amikor azok az amerikai zenészek nyilatkoznak elismerően a munkámról egy interjúban, akiknek az autogramjáért álltam sorba tizenhat évesen a Petőfi Csarnokban.

(Balázs hivatalos honlapját ITT TALÁLJÁTOK.)

Ha tetszett az interjú, oszd meg!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
A legjobb Guy Ritchie-film, amit nem Guy Ritchie rendezett – A Rajtakapva vicces, véres, szívvel teli és kegyetlen
Mintha a ’90-es években forgatták volna, csak most került elő: a Rekviem egy álomért, a Fekete hattyú, A pankrátor és A bálna rendezője bebizonyítja, hogy ehhez is ért.


Na, ezt nem vártuk Darren Aronofskytól! Az 56 éves direktor gyorsan nevet szerzett magának a szakmában, amikor néhány rövidfilm után 1998-ban megrendezte a Pi című agymenést, majd 2000-ben a Rekviem egy álomért című, a drog- és egyéb függőségekről szóló filmek közt alapműnek számító zseniális őrületet. Később Aronofsky olyan, főként művészi, független, de mindenképpen szerzői filmeket dobott össze, mint A forrás (2006), A pankrátor (2009), a Fekete hattyú (2010), az Anyám! (2017) vagy A bálna (2022), szóval igen, a kemény dráma műfaján belül mozgott többnyire, csak maximum megspékelte azt más zsánerek (sci-fi, fantasy, thriller, horror stb.) elemeivel. Egyetlen kivételt eddig maximum a 2014-es, nagy költségvetésű bibliai látványfilmje, a Noé jelentett, amely, bár sikeres lett a mozik kasszáinál, azért keményen megosztónak bizonyult mind a kritikusok, mind a nézők körében.

Szóval a fenti filmográfiát tekintve a Rajtakapva egyértelműen rendhagyónak, kitérőnek mondható Aronofsky pályáján belül, hiszen a filmet nézve olyan érzésünk támadhat, mintha a kilencvenes években Guy Ritchie és Quentin Tarantino együtt leforgattak volna egy filmet, ám az elveszett, és csak most, 30 évvel később került elő, s pattant fel a mozik vásznaira.

Nyilván azért is lehet ilyen benyomásunk, mivel a film cselekménye 1998-ban játszódik. De hogy Aronofsky ennyire ért a humorhoz is, azt nem sejtettük.

A Rajtakapva eredetileg Charlie Huston 2004-ben megjelent regénye, egyben a Henry Thompson-trilógia első kötete. Huston pedig abban a kivételes kegyben részesült, hogy ő maga írhatta át a könyvét forgatókönyvvé, amikor a Sony lecsapott a megfilmesítésre. Hustonnak persze volt már tapasztalata e téren is, hiszen sokat dolgozott a Powers (2015-2016) című sorozaton, valamint a Gothamen (2014-2019) is.

A sztori szerint Henry „Hank” Thompson (Austin Butler), egykori baseballjátékos egy súlyos és traumatikus baleset után lesérül, ezért kénytelen abbahagyni a sportot, jelenleg pedig egy New York-i kocsma csaposa, és bár van egy csini és határozottan jófej barátnője, Yvonne (Zoë Kravitz), végső soron nem éppen azt az életet éli, amit anno eltervezett. Egy nap a punk szomszédja, Russ (Matt Smith) rábízza Hankre a macskáját, Budot, mert neki el kell utaznia pár napra.

Amikor azonban nem sokkal később orosz maffiózók Hanken keresik Russt, majd félholtra verik, a srác gyanítani kezdi, hogy a szomszédja igen nagy bajba keveredett.

Valamit nagyon keresnek az oroszok, sőt, nemcsak ők, hanem a Puerto Ricó-iak (Bad Bunny) és egy kegyetlen hászid zsidó testvérpár (Liev Schreiber, Vincent D’Onofrio) is. Hank egyetlen reménye pedig az ügyben nyomozó detektív, Roman (Regina King).

Ennél többet nem szabad elárulni, de igazából nem is érdemes, vagy kvázi nem is lehet, annyira gubancos, fordulatos, sokrétű és káosszal teli a cselekmény, amelynek közepén akarata ellenére a boxzsákká avanzsáló Hank kerül, akit igen sokszor helyben hagynak a sztori során.

Ezért pedig nemcsak az meglepő, hogy Darren Aronofsky egy „gájricsis” vicces-véres-krimis, az alvilág furcsa figuráit mozgató filmet hozott össze, hanem az is, hogy Austin Butler végre egyáltalán nem a coolságát és a keménységét kiemelő figurát játszik.

Hanket ugyanis tényleg sokat vegzálják, ő pedig ezek hatására éppúgy reagál, ahogy egy átlagember tenné: kihívja a rendőrséget, bevallja, hogy fél, és eleinte próbál elmenekülni az őt üldözők/keresők elől. Amikor azonban igazán komolyra fordulnak a dolgok, és számára is több mint személyes üggyé válik a titokzatos kulcs által kinyitható „valami” utáni hajsza, sőt, még Russ is visszatér, végre kezdeményezővé válik, és megpróbálja rendbe hozni az életét. Persze ez sem jelenti azt, hogy mindig tudja, mit csinál…

A Rajtakapva első körben a kilencvenes évek atmoszférájával varázsolja el a nézőit: a ruhák, a kütyük, az akkori New York, sőt, még valahogy a film minősége is olyan, mintha konkrétan ’98-ban rögzítették volna mindezt – ez utóbbi Aronosfky állandó operatőre, Matthew Libatique szakértelmét dicséri. Ezután kapjuk meg a szórakoztató karaktereket, köztük olyanokat, akikért szívből tudunk szurkolni és olyanokat, akiket szívből tudunk gyűlölni. Majd egyre jobban bepörög a sztori is, de ne egy körmönfont történetre gondoljunk, már ami a karakterek döntéseit és cselekedeteit illeti, a dolgok alakulását sokkal inkább a rengeteg bénázás, véletlen, pech, avagy épp szerencse határozza meg.

Szóval Aronofskyhoz képest egy jóval könnyedebb, ugyanakkor egyáltalán nem súlytalan filmről van szó, amelynél a rendező most inkább a szórakoztatófaktort helyezte előtérbe a mondanivaló helyett. És ennek eleget is tesz.

Talán annyit lehet felróni neki, hogy néha identitászavaros, vagyis nem tudja, hogy vígjáték vagy komoly krimi akar lenni, mivel, bár a poénok folyamatosan érkeznek, a hangvétel néha olyan súyos, hogy eszünk ágában sincs nevetni, s ilyenkor kissé idegen testként löki ki a film szervezete az oda nem illő poénokat.

De ez legyen a legnagyobb baj, mivel Aronofsky profin levezényelt egy ilyen retró krimi-komédiát is, ami végig fenntartja a figyelmet, fergeteges jelenetekben bővelkedik, kiváló színészek alakítanak benne nagyot, és ami a legfontosabb, odafigyel a karaktereire, még a kevésbé fontosakra is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Bakács Tibor Szőke Andrásról: Őt tartom a fő csicskának. Nekem már tele a tököm azokkal, akik a pénz miatt össze-vissza hazudoznak
Augusztus közepén derült ki, hogy Szőke András filmrendező-színész csatlakozott a Gyopáros Alpár által vezetett Vidéki Digitális Polgári Körhöz.


A hírre Bakács Tibor a Facebookon reagált, majd a Blikknek is elmondta a véleményét.

Bejegyzésében több kérdést is feltett Szőkének. Arra volt kíváncsi, „egyetért-e a magyar szuverenitás feladásával az orosz hatalmi politika miatt”, illetve hogy „tetszenek-e neki Rákay Philip, mint a legtámogatottabb mozgóképes alkotó filmjei”. Azt is megkérdezte, „milyen pálinkát iszik, s mennyit”. Posztját azzal zárta: „nekem nem Dopeman, hanem Bandi lett a vezércsicska”.

Bakács szerint egy művészembernek nagyobb a felelőssége a közéletben, mint egy rappernek.

„Szőke Andrást nagyon régóta ismerem, és megkérdezném tőle a posztomban említetteket, hogy mi a véleménye azokról a dolgokról. Itt nem arról van szó, hogy melyik politikai párthoz tartozik, csak megdöbbentő volt számomra, hogy pont ő… Az a legkétségbeejtőbb gyanúm, hogy András nem gondolja, hogy ez a rendszer jó, hanem csak pénzre van szüksége. Nekem már tele a tököm azokkal, akik a pénz miatt össze-vissza hazudoznak, és mivel ő művész, ez jobban fáj, de joga van ehhez, viszont akkor nekem is jogom van ahhoz, hogy egy csicska! A legijesztőbb az lesz, hogy ha ez a Digitális Polgári Harcos Kör még egyszer eléri a győzelmet, akkor az egész magyar népre fogom ezt mondani” – mondta.

Hozzátette, körülbelül tíz éve nem tartja a kapcsolatot Szőkével, így nem emiatt romlott meg a viszonyuk.

„Őt tartom a fő csicskának az értelmiségieken belül, nem Dopemant, bár nem tudom, mennyire tanult. Meg kell értenem azt, hogy a pénz nagyobb úr mindennél, csak lassan jut el ez a tudatomig” – fogalmazott.

A Blikk kereste Szőke Andrást is, de a rendező nem kívánt nyilatkozni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Biztonsági okok miatt Budapesten forgatják a Fauda következő évadát
Az ötödik évad eredetileg Marseille-ben készült volna, de a készítők túl kockázatosnak ítélték a helyszínt. Az új részekben a Hamász támadásai és a háború eseményei is helyet kapnak.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 05.



A Fauda ötödik évadát eredetileg Marseille-ben forgatták volna, de a készítők végül biztonsági okok miatt Budapestre hozták a produkciót – írja a Jerusalem Post az N12 izraeli csatorna alapján.

A világszerte ismert sorozat főszereplője Lior Raz, aki Avi Issacharoffal közösen alkotta meg a történetet. A legújabb évadban a Tarantino-féle Becstelen brigantykban feltűnt Mélanie Laurent is fontos szerepet kapott volna, ezért is terveztek sok jelenetet Franciaországban.

A 2023. október 7-i események után azonban Raz és Issacharoff átírták a forgatókönyvet, hogy a Hamász támadása és a háború is megjelenjen az új részekben.

A sorozat egyik sztárja, Idan Amedi, aki énekesként is ismert, a harcok kitörése után önként jelentkezett a hadseregbe. Néhány hónappal később, 2024 elején súlyos sérülésekkel került kórházba.

A Fauda új évada 2026-ban debütál az izraeli Yes csatornán, ezt követően pedig a Netflixen is látható lesz világszerte.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Valkusz Milán: Ha valaki egyéniség akar lenni, akkor ne egy mentor dalát hozza
Az X-Faktor sajtóvetítésén azt is megtudtuk, mit gondol Verebély Marcell kreatív producer a Majka körüli politikai felhajtásról, és hogy miért ekkora troll Miller Dávid.


Az RTL városligeti irodaházában, azon belül is a Barátok közt teremben nézhették meg a sajtó képviselői az idei X-Faktor első adását. Magáról az adásról egyelőre nem írhattunk, de megragadtam az alkalmat, hogy a látottakról kérdezzem az alkotókat, szereplőket.

Kirtikával majd a tévéadás után jelentkezem, de annyit talán addig is elárulhatok, hogy talán még nem láttam ennyire erős első adást. Jóval több volt az ígértes jelentkező és sokkal kevesebb a szekunder szégyent kiváltó produkció, mint korábban. Verebély Marcell kreatív producert elsőként arról faggattam, ez szerencse kérdése, vagy tudatosan törekednek a minőség javítására.

"Nem mondanám szerencsének. Az persze nagy szerencse, ha valaki besétál az utcáról és tehetséges, de a műsort komoly casting előzi meg. Remek csapat jött össze, mindenki nagyon jól végezte a dolgát és valóban sok jó előadó, énekes és rapper van az idei évadban. Ezért tehettük meg, hogy már az első adásba is többet raktunk, mint általában.

Az ízlés kérdése, hogy kinek mi a kínos, hol a határ. Vannak produkciók, amik nem úgy sikerülnek, ahogy az előadó elképzelte. De az X-Faktor mindig erről szólt:

mi nem a legjobb énekest keressük, nem a legjobb hangot, hanem a legjobb színpadi előadót, és abba nagyon sok minden belefér."

Természetesen szóba került Majka is, aki betegsége miatt nem tudott jelen lenni. Afelől érdeklődtem, okozott-e fejtörést a csatornának, hogy a mentor az elmúlt fél évben a politika célkeresztjébe került, és meg tudja-e védeni magát a csatorna a rendszer esetleges bosszújától.

"Az X-Faktor egy szórakoztató tévéműsor. Természetesen figyelemmel követjük, miként alakul Majka zenei előadói pályája, de az ebből fakadó események függetlenek az itteni munkájától. Örülünk, hogy együtt dolgozhatunk vele.

Az RTL-nek nem kell megvédenie magát, mert nem tett semmi olyat, amiért ez szükséges lenne.

Minden csoda három napig tart, Majka pedig teszi a dolgát."

Nem hagyhattam szó nélkül, hogy idén a konkurens tévécsatorna tehetségkutatójának egyik zsűritagja az a Herceg Erika lesz, aki néhány éve éppen az X-Faktor mentoraként vált országosan ismertté hazánkban.

"Örültem, amikor lehetőségünk volt Erikával együtt dolgozni – felelte Verebély. – Aztán ki is maradt egy évad az X-Faktorból, de azért még dolgoztunk együtt vele, hiszen feltűnt az Árulókban, az Álarcos énekesben, a Sztárboxban pedig extra produkcióként lépett fel. Most ott kapott lehetőséget, és azt választotta, de egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy akár ő, akár mások, akik most a konkurenciánál vannak képernyőn, a jövőben ismét nálunk tűnjenek fel."

Arról is érdeklődtem, számíthatunk-e szabálymódosításokra, mint a korábbi években.

"Konkrét szabálymódosítás nincs, de a műsort a mentorokkal közösen alakítjuk, és lesz olyan izgalmas esemény, ami még nem fordult elő a hazai X-Faktor történetében. De ezt nem szeretnem előre lelőni."

Végezetül azt kérdeztem meg a kreatív producertől, hogy mit gondol, hány szezon lehet ebben a mentorcsapatban:

"Ez egy nehéz kérdés, mert jelen pillanatban még csak a forgatások vannak mögöttünk. Az élő szakasz, ami a legkonkrétabb mentori munka, az most kezdődik.

Ezért rajtuk is múlik, hogy mennyire találják meg újra és újra ebben a mentori pozícióban a kihívást, a hozzáadott értéket.

Majka már nagyon sokat zsűrizett különböző műsorokban, Gáspár Laci nyolcadszor ül az X-Faktor mentori pultjában, mégis mindig képesek megújulni. Még akár nagyon sok év is lehet ebben a négyesben, de természetesen az évad végén kell a tanulságokat levonni, és közösen megbeszélni, hogyan megyünk tovább. Idén sem a csatorna, sem a mentorok részéről nem volt kérdés, hogy velük megyünk tovább."

A tavalyi évad győztes mentorának, Valkusz Milánnak az első adásban annyira megtetszett az egyik versenyző produkciója, hogy felajánlotta, akkor is segít neki producerként, ha nem az ő csapatába kerül. Először is arra kértem Milánt, tisztázzuk, mit jelent a zenében a producer fogalma.

"Alapvetően a producer mint fogalom pénzügyi befektetőt jelent. De a zenei világban a producer a "music producer" kifejezésből jön, vagyis a stúdióban dalszerzőként, vagy akár hangmérnökként segítenék. Akkor is, ha a vetélytársam versenyzője lesz.

Szeretek önzetlenül segíteni, erről szól a világ, nem szabad azon kattogni, hogy ha a másik mentor versenyzőjét segítem, az rossz lesz az én csapatomnak.

Elkapott valami isteni sugallat, mert olyan gyönyörűen énekelt a kedves hölgy."

Miután az első adásban is láthattunk rá példát, hogy valaki rázendített egy Valmar dalra, és Gáspár Laci sláger is felcsendült, megkérdeztem, mennyire képes egy mentor objektív maradni, ha a saját dalát hallja a versenyzőtől.

"Mindig nehéz, ha valaki a saját dalát hallja, mert nagyon berögzült a fülben, agyban úgy, ahogy az ember megírta. Nem is emlékszem olyanra az eddigi adásokból, hogy valaki igazán jól énekelte a dalaimat. Nem tudom, ez minek köszönhető. A saját dalaimnál például a rapet nem nagyon tudják lehozni. Ilyenkor derül ki, hogy minden látszat ellenére még sem olyan könnyű az, amit Marics Petivel csinálunk.

Mindenesetre, ha valaki egyéniség akar lenni, akkor ne egy mentor dalát hozza. Inkább valami külföldi előadót, nagyobb "wow faktort" próbáljon mutatni."

Ha valaki egy Bon Jovit vagy más világsztárt énekel el úgy, ahogy kell, az teljesen más, mint mondjuk egy Valmar dal.

Végezetül az X-Faktor egyik műsorvezetőjét, Miller Dávidot szólítottam meg, aki minden eddiginél nagyobb trollként hergelte a versenyzőket a zsűri ellen.

"Amikor ott van nálam a versenyző, akkor én a versenyzővel vagyok – magyarázta Miller. – Mindent próbálok az ő szemszögéből nézni. Olyankor a mentorcsapat egy külső tényező. Ha ő dühös a mentorokra, akkor nyilván én is dühöt érzek a mentorokra. Ha jól sikerül neki és örül, akkor együtt örülök vele. Mindig a versenyző érzelmeit próbálom egy kicsit felerősíteni."

Mesélt arról is, milyen a közös munka műsorvezető társával, Pápai Jocival.

"Szerencsére egyikünknek sem kell a szomszédba menni a humorért. Nagyon jó közönség a Józsi.

Bármit csinálok, ő szakad a röhögéstől, ami nekem csak olaj a tűzre és akkor még többet hülyéskedek.

Egy ilyen műsorvezetői párosnál nagyon fontos, hogy kedveljük egymást a kamerán kívül, mert akkor sokkal könnyebb a kamera előtt is együtt dolgozni.

Semmi sincs előre megírva. Bemegyünk reggel 8.30-ra a székházba, 9.30-ra elkészülünk, 10-kor elkezdjük a forgatást, beállítanak minket a helyünkre. Előtte nem találkozom a versenyzővel, nem tudom, mit fog csinálni. Nem is lenne jó tudni, mert sokkal teátrálisabb lenne. Miért kérdezzem meg, hogy mit énekel, ha már tudom? Itt nem színész vagyok, hanem műsorvezető.

Amikor nem dolgoztam a tévében, én is azt hittem, hogy minden előre meg van írva, de most már látom, hogy ezeknek a civil szereplőknek a torkán nem lehet lenyomni előre kitalált dolgokat.

Annyi könnyebbség azért van, hogy ez felvétel. Az élő adás nyilván teljesen más. Ha ott kimondtál valamit, akkor ki kell keveredned belőle. Az meg azért izgalmas."

Az első adás szeptember 6-án látható az RTL-en, a róla írt kritikánk pedig vasárnap olvasható a Szeretlek Magyarországon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk