KULT
A Rovatból

Végre egy reality, ami nem arról szól, hogy minden gazdag egy gyökér – ettől függetlenül a Házasság első látásra elég unalmas

A TV2 társkereső műsora hiába dobálózik olyan szavakkal, mint "kísérlet" és "tudomány", attól még csak egy sima társkereső műsor marad.


Tudjuk, hogy nincs új a nap alatt, és a hazai tévé csatornák már meg sem próbálják cáfolni ezt a tételt. A kereskedelmi csatornák sorra mutatnak be olyan külföldi liscenszműsorokat, amelyeket valamely konkurens egyszer már feldolgozott. Így került a Viasatot megjárt Real Housewives a TV2-re, a TV2 Voice-ja az RTL-re, a TV2 pedig most épp a dán Gift ved første blik (pontos kiejtés a szerkesztőségben) formátummal tesz egy próbát, amely Married at First Sight néven hódította meg aztán az angolszász világot, és 2017-ben az RTL klub képernyőjén már láthattuk.

Ne áltassuk magunkat: a Házasság első látásra ugyanolyan társkereső realityműsor, mint a többi, csak picit eltartott ujjal. Végy 12 szinglit, csinálj belőlük párokat. Adj hozzá három pszichológust, és hívd az egészet „kísérletnek”.

Ami jól hangzik, de ettől a műsor nem válik lényegesen színvonalasabbá, legfeljebb „krípibbé”, ahogy gyermekem mondaná.

Az elv a következő: a jelentkezők közül Gaál Viktor pszichológus – szakterülete az érzelmi intelligencia kutatása, őt már az RTL-en is láthattuk –, Tóth Melinda pszichológus – kötődés, elköteleződéssel kapcsolatos problémák kezelése – valamint Sarkadi Bálint klinikai pszichológus, pszichoterapeuta, szexuális tanácsadó tudományos módszerekkel kiválasztott 6 férfit és 6 nőt, akiket aztán összepárosítottak aszerint, hogy szerintük kik lehetnének boldogok együtt.

Ez a rész amúgy tök olyan, mint az X-Faktorban, amikor a mentorok azt próbálják kitalálni, ki jusson be az élőadásba. Végeredményben a házassághoz is kell egyfajta tehetség.

A jelentkezők azt vállalták, hogy a leendő párjukat az oltár előtt pillantják meg először. Amennyiben ott igent mondanak, akkor törvényes házastársakká lesznek. Van lagzi, nászéjszaka és nászút, onnan visszatérve pedig együtt élnek házastársként, majd hat (az amcsiknál 8) hét után dönteniük kell, hogy elválnak vagy sem.

Hogy mennyi az esélye egy ilyen frigynek? Ha hihetünk a Wikipediának, az amerikai változat 16 évadában szereplő 64 párból 37 maradt együtt a „döntés napja” után, de azóta ennek a kétharmada is elvált vagy válófélben van. Így tehát 17% körül mozog a sikerességi ráta.

Még mindig jobb, mint a Nagy ő-ben.

Az első részben két párost követhettünk végig. A szereplőkben közös, hogy mind csalódtak már a szerelemben, ez a műsor egy kétségbeesett próbálkozás számukra megtalálni az igazit.

Az első hölgy Góbi Hilda, aki a nevének hála ideális alany volt a műsor előzetes megsajtóztatására, tekintve, hogy neve kísértetiesen hasonlít a 20. század másodikfelének egyik legjobb magyar színművészére. Gondolom már mindenki találkozott a sztorival, miszerint egyszer a rendőrök bevitték a hölgyet, mert nem volt nála igazolvány, és nem hitték el neki, hogy tényleg így hívják.

A szakértői team a 47 éves küzdősport oktatót, Lacit szemelte ki Hilda leendő férjének, aki a pszichológusnak a személyes interjú során bizonygatta, hogy neki a belső értékek fontosabbak. Ennek ellenére később többször is kifejezi reményét, hogy a leendő ara szép lesz.

A másik páros hölgytagja Gyöngyi, aki „szempilla stylist” (nem röhög), túl van egy rossz házasságon, és nyíltan vállalja, hogy feküdt már kés alá. Ezzel kapcsolatban pedig elhangzik egy kereskedelmi csatornáktól – és pláne realityt showműsoroktól – szokatlanul jó és fontos gondolat:

szerinte a plasztikázással nincs baj, csak az a fontos, hogy az ember saját maga miatt csinálja, ne mások kedvéért.

Gyöngyit máris kedvelem. Az ő jövendőbelije Csabi, aki az USA-ban nőtt fel, és saját elmondása szerint egy meglehetősen durva kapcsolat van mögötte, ahol a hölgy valósággal bezárva tartotta.

Alapjában véve ellenzek mindenféle olyan törekvést, ami a legfontosabb emberi érzésekből és kapcsolatokból csinál árucikket, pláne „kísérletet”. Ne feledjük, itt – jobb esetben – nem színészek játszanak egy betűről betűre megírt történetet, hanem hús-vér emberek viszik vásárra a bőrüket.

De ha ezen túllépek, és elfogadom, hogy felnőtt embereket látok, akik hoztak egy döntést az életükkel kapcsolatban, be kell vallanom, érdekel, hogy mi sül ki ebből.

Ezzel együtt a műsor kétharmada számomra tömény unalom volt. Először is megnézhettük, ahogy a hölgyek-urak bevallották családtagjaiknak, barátaiknak, mire vállalkoztak. Akik tőlük telhetően eljátszották, hogy akkor hallanak először a dologról, de ha így van, engem érdekelt volna, mit mondott például Gyöngyi a három barátnőjének, miért érkezett tévéstábbal a csajos pletyidélutánra.

Láthatjuk a ruhapróbákat, esélylatolgatásokat, lesz-e például csók az oltárnál – amire Gyöngyi keresetlen őszinteséggel közölte, hogy ha jó a pasi, ő lesmárolja (és tényleg). Olyan igazán izgalmas részletek viszont nem kerülnek szóba, hogy például mi lesz a vagyoni helyzet ebben a vakházasságban. Ha valakit megismersz, megszeretsz, és kellő együtt töltött idő után házasságot kötsz vele, valamivel könnyebben vállalsz vagyonközöséget vele – de még így is érhetnek kellemetlen meglepetések. Nem véletlenül egyre népszerűbb nálunk is a házassági szerződés.

Morális szempontból érdekes kérdés a nászéjszaka is. Mert ugye a társadalom nagy részében a mai napig van egy markáns vélemény azokról az emberekről, akik rögtön ágyba bújnak valakivel, akivel aznap találkoztak, főleg ha az érintett személy nő.

Na de mi van, ha a partner a törvényes házastársad?

Persze, hogy ténylegesen mi fog történni a nászéjszakán, az az első részből nem derül ki, mert hát kell valami, amiért másnap is leül a tévé elé a nép. Bőven lehet, hogy nem történik semmi.

Az indító epizód leginkább pozitív pillanata számomra Gyöngyi és Csaba esküvője volt. Részben azért, mert a szentendrei Skanzenben került rá sor – ahol nem is olyan rég, még Klem Viktor kergette a kísérteteket –, de főleg, mert tényleg két aranyos fiatalt láttam, akik nagyon szerethetőek együtt.

Igen, lebuktam, így az 50-hez közeledve kezdek szentimentális lenni, de tényleg jó volt látni az izgalmukat, aztán az örömüket, amikor elsőre megpillantva egymást nyilvánvaló volt, hogy elégedettek a szakemberek választásával, és azonnal elindult valami köztük. Amiből persze még bőven lehet később válás, de hát ez még a világ legromantikusabban kezdődő, égben köttetett kapcsolataira is igaz.

Az adás jó érzékkel ott ér véget, amikor Hildának is ki kéne mondania a tévénézőt boldogító igent, de hosszasan hezitál. Többek között azért, mert rájött, hogy Laci kecskeméti – irgalom atyja, ne hagyj el! –, Hildát pedig idegesíti a vidéki élet (amivel meg is sértette a potenciális nézők 90%-át.)

Aztán a végefőcím alatt futó előzetesben láthatjuk, amint Hilda bevallja, hogy nem tetszik neki, amit lát, ami azt sugallja, hogy nemet mond (de épp ebből sejthetjük, hogy azért csak kipréseli az igent, különben az egészben nem lenne semmi érdekes).

Nos hát, vonjunk mérleget. Az kijelenthető, hogy ennek a műsornak nem én vagyok a célközönsége, mert nem hoznak lázba az esküvői készülődés számomra uncsi részleteit (hacsak nem Jennifer Anniston vagy Courtney Cox készülődik). Persze nem kizárt, hogy a folytatás érdekesebb lesz, amikor azt követjük majd nyomon, hogy boldogulnak egymással a hétköznapokban az ifjú párok.

Pozitívum, hogy végre nem egy gazdag bunkókat felvonultató trash realityt látunk, nem az a fő üzenete, hogy minden milliomos köcsög, hanem normális, kulturált embereket, akiknek a drámája amúgy nagyon is valódi.

Én szerencsés vagyok, soha életemben nem voltam magányos, elég hamar megtaláltam az igazit, de el tudom képzelni milyen lélekőrlő lehet, ha valaki folyamatosan csalódik. Minden kritika ellenére azt őszintén remélem, hogy lesz legalább egy-két pár, akinek szerencséje lesz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Amikor a múlt színpadra lép: így kel új életre Cseh Tamás és Bereményi Géza klasszikusa
Cseh Tamás és Bereményi Géza közel félévszázados, helykereső albuma, a Frontátvonulás fiatal színházcsinálók kezei között született újjá – a különleges előadás július 28-án látható a Városmajori Szabadtéri Színpadon.


Az, hogy egyelőre viszonylag kevesen ismerik a Sicc Production nevét, véletlenül sem az általuk készített előadások minőségéről, sokkal inkább arról tanúskodik, hogy milyen nehéz ma a minket körülvevő zajban kiszűrni a tiszta hangokat.

Aki ugyanis már látta és hallotta a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Novák Eszter és Selmeczi György irányítása mellett 2024-ben végzett zenés színészosztály valamelyik produkcióját, az azonnal függő lesz.

És bár első ránézésre a tegnaphoz mintha több közük lenne, mint a mához, jegyezzük meg jól a nevüket, mert valójában ők a jövő.

Kapkodás nélkül, ütemesen épül a repertoárjuk. Eddig bemutatták Nagy Feró kis híján elfeledett, punk-rockoperaként emlegetett Hamletjét, illetve Majd, ha fagy! címmel neoreneszánsz rallyt vezényeltek, éles párhuzamot vonva többek között a százévekkel ezelőtti London és a mai Budapest között. És ha nem is épp Shakespeare korához, de azért a mából szemlélve erősen a régi időkhöz látszik kötődni a 2024 nyarán bemutatott, azóta folyamatosan játszott, fesztiváljáró Frontátvonulás is.

Koncert, színház, koncertszínház a műfaj: Cseh Tamás és Bereményi Géza azonos című albuma jelenti a kiindulópontot a delikát találkozáshoz. Ha már találkozás: Ecsedi a pesti flaszteren futkos fel s alá, hogy rátaláljon barátjára, Vizire, aki két liter kávélikőr elfogyasztása után megvilágosodik, és a Keleti pályaudvarra megy, ami azonban csak egy álpályaudvar, ahova és ahonnan „nem érkeznek és nem is indulnak” vonatok... A játszók szülei (óvatosan mondjuk: nagyszülei...) generációjának jól ismert a létező szocializmusban, a hetvenes évek legvégén fogant kerettörténet, de vajon mi közük mindehhez a mai pesti srácoknak?

Krasznai Vilmos zene- és szövegérzékeny, a muzikális helyzeteket színházivá emelő rendezésében hat fiatalember kelti életre az összes karaktert. Kerek Dávid, Liber Ágoston, Fülöp Kristóf (egyben az előadás zenei vezetője), Turi Péter, Sas Zoltán és Vatamány Atanáz magabiztosan teremt néhány gesztussal és minimális számú kellékkel hiánytalan világot, ami véletlenül sem másolja a nyolcvanas évek egyszerre áporodott és kedélyes hétköznapjait. A frissdiplomás színészek ennél vakmerőbbek, de nagyon is jól teszik, hogy mernek kockáztatni: a mai magyar fiatalok kilátástalansága, reményvesztettsége, a sokakat nyomasztó politikai és társadalmi légkör nem erőszakolt üzenetként, hanem megélt tapasztalatként jelenik meg a színen.

Cseh Tamás-estet sokat láttunk már, fogunk is még, de a Sicc Production Frontátvonulása nem áll be a sorba:

egyes dalokat teljesen újrahangszereltek, másoknak a vokális előadásmódját változtatták meg, és az egész zenei világot szigorú dramaturgiai megfontolások mentén gondolták tovább.

Céljuk egyértelmű: ez az est nem az üres tiszteletről, hanem az emblematikus album és mondanivalója mély értéséről és feltétel nélküli szeretetéről szól. A hat szereplő kézről kézre adja a nyolc hangszert, már csak azért is, mert a szűk, de átjárható cellákból épült jelzésszerű díszlet összezárja őket. És épp ez a lényeg, vagyis az, hogy ők is szorosan összezárnak, és így néznek kihívóan a holnap szemébe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Túl gyorsan lopott, imád hokizni, és nem volt hajlandó levetkőzni a Playboynak – 35 dolog, amit nem tudtál a 35 éves Margot Robbie-ról
Ő játszotta az első biszexuális karaktert az ausztrál tévében, és egy partin összetévesztette Harry herceget Ed Sheerannel – ilyen és ehhez hasonló érdekességekkel ünnepeljük a színésznőt.


1. 1990. július 2-án, hétfőn, reggel 7:45-kor született Ausztráliában, a queenslandi Dalbyban Margot Elise Robbie néven.

2. A Focus – A látszat csal című filmben játszott szerepéhez trükköket tanult a tanácsadó Apollo Robbinstól, aki „úri tolvajnak” nevezi magát. Robbins olyan jól tanította őt, hogy a produkció azt kérte Margot-tól, hogy lassabban csinálja, mert a kamerák nem csípik el, ahogy más szereplőktől lop.

3. Szeret leveleket és képeslapokat küldeni a barátainak és a családtagjainak a világ minden tájáról, ahol épp forgat, mert úgy gondolja, hogy az emberek nem kapnak elég levelet, vagy legalábbis olyat, ami nem számla.

4. A Wall Street farkasa (2013) című filmért kapott gázsijának (347 ezer dollár) egy részét az anyja házán lévő jelzálogkölcsön törlesztésére fordította.

5. Tíz évvel később, a 2023-as Barbie-ért már 50 millió dollárt kapott az alapgázsival és a bevételi bónuszokkal együtt.

6. A hatalmas vagyona ellenére Robbie állítólag nem költ sokat, és míg nem volt férjnél, inkább szobatársakkal élt, hogy ezzel is pénzt takarítson meg. Azt állítja, hogy gyerekkori élményei, amikor nem volt mindenhez hozzáférése, örök életére alázatossá tették.

7. Nem volt hajlandó lefogyni Jane Porter szerepéért a Tarzan legendája (2016) című filmben, és azt mondta, hogy inkább az egészségére koncentrál, mint a karcsúságra.

8. A Suicide Squad – Öngyilkos osztag (2016) című filmben a kaszkadőrmunkák nagy részét ő maga végezte. A rendező, David Ayer elmondta, hogy a dublőre több időt töltött a lakókocsiban, mint a forgatáson, mert Robbie mindent maga akart csinálni.

9. Londonban részt vett egy partin jó barátnője, Cara Delevingne társaságában, és közös képeket készített egy fotóautomatában Harry herceggel. Csak Margot nem tudta, hogy az Harry volt, ugyanis összetévesztette őt a brit énekes-dalszerző Ed Sheerannel.

10. 8 éves korában Ausztráliában cirkuszórákat vett, és trapézoklevelet szerzett. A Suicide Squad – Öngyilkos osztagban Harley Quinn szerepéhez újra elővehette ezt a tudását.

11. Miután otthagyta a Neighbours, azaz a Szomszédok című ausztrál szappanoperát (2008 és 2011 között szerepelt benne), azt akarta, hogy a karakterét drámai módon megöljék. A sorozat írói azonban úgy döntöttek, csak főiskolára küldik, így lehetőséget adva Robbie-nak, hogy visszatérjen a sorozatba, ha nem jön össze a hollywoodi karrierje.

12. Mint tudjuk, nagyon is összejött a karrier Margot-nak, aki ettől függetlenül 2022-ben egy epizód (a 8903.) erejéig mégis visszatért a Neighboursbe Donna Freedmanként, aki egyébként az első biszexuális karakter volt az ausztrál tévézés történelmében.

13. Lehúzott egymás után három tequilát, mielőtt leforgatta a szexjeleneteit Leonardo DiCaprióval A Wall Street farkasában.

14. Elutasította a Playboy magazin ajánlatát, hogy pózoljon nekik, mondván, ő csak művészi célból vetkőzik meztelenre (erre egyébként eddig csak A Wall Street farkasa kedvéért volt hajlandó).

15. Három hónapig tanult korcsolyázni, hogy eljátszhassa Tonya Hardingot az Én, Tonya (2017) című filmben. Mivel dublőrökre sem lehetett számítani, hiszen a történelem során csupán 8 nőnek sikerült versenyen tripla axel ugrást végrehajtania, CGI-t, azaz számítógépes animációt használtak a jelenet megalkotásához.

16. A természetes hajszíne a barna, de szőkére festette azt a karrierje elején, miután rájött, hogy a filmipar a szőke színésznőket részesíti előnyben.

17. Robbie épp egy hátizsákos utazáson volt Európában, amikor jött a hívás, hogy részt vehet egy Will Smith-szel közös utolsó meghallgatáson a Focus – A látszat csalhoz. 48 óra alatt ért át a horvátországi Hvar szigetéről Párizsba, majd onnan New Yorkba, és alig pár órával a meghallgatás kezdete előtt ért oda. A légitársaság útközben elvesztette a poggyászát, így új ruhákat kellett vásárolnia a castingra.

18. Allergiás a csirke tojásának fehérjére. A Ragadozó madarak (és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása) (2020) című filmben, ahol Harley Quinn tojásos szendvicset eszik, a produkciónak kacsatojást kellett biztosítania neki, hogy elkerüljék az allergiás reakciót.

19. 2013-ban a Francia szvit (2014) című háborús dráma forgatásán ismerkedett meg Tom Ackerley-vel, aki harmadik asszisztens rendezőként dolgozott a filmen. 2016. december 19-én házasodtak össze az ausztráliai Byron Bayben.

20. Imádja a hokit, az Egyesült Államokba való költözése után csatlakozott is egy amatőr jégkorongligához. Gyerekkora óta rajong e sportért, amióta látta a Kerge kacsák (1992) című filmet, de Ausztráliában, a lakóhelye környékén nem volt jégpálya, ahol gyakorolhatott volna.

21. A queenslandi Somerset College-ban tanult, miközben három állásban is dolgozott: titkárnő volt, szörfdeszkákat árult, és szendvicseket készített a Subwayben. 17 évesen, miután leérettségizett, Melbourne-be költözött, hogy teljes munkaidőben színészkedjen.

22. A Suicide Squad – Öngyilkos osztag forgatása alatt kezdett el érdeklődni a tetoválások iránt. A felvételek közben megnyitotta a Harley's Tattoo Parlour nevű tetoválószalont, ahol a többi színésznek, a stáb tagjainak és a rendezőnek, David Ayernek is csinált tetoválást, illetve egyet magának is. Will Smith-nek és Jared Letónak nem.

23. A rajongótáborát „Robbersnek” (rablóknak) nevezi.

24. Az Édesanyja, Sarie kísérte őt az oltár elé, mivel az apjától, Dougtól régen elhidegült a család. A nővére, Anya volt a koszorúslánya.

25. Az öccse, Cameron a nővére sikereit látva úgy döntött, hogy ő is színész lesz. A bátyja, Lachlan pedig szintén a filmiparban dolgozik, ő kaszkadőrként.

26. Elutasította Sam Thomson szerepét a Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) (2014) című, később a legjobb film Oscar-díját is elnyerő filmben. A szerepet végül Emma Stone kapta, aki ezzel kiérdemelte az első Oscar-jelölését.

27. Mindig magával hordja az anyjától kapott kvarcot, mert szerinte szerencsét hoz neki, és állítása szerint még mindig a gyerekkori játék nyuszijával alszik.

28. Sokan fiús lányként hivatkoznak rá, mert szeret szörfözni, motorozni és barkácsolni.

29. A filmek közül az egyik legnagyobb kedvence a Tony Scott által rendezett 1993-as Tiszta románc. Jó választás.

30. A saját nevét „furcsa, formális, öregasszonyos névnek” tartja.

31. Már a 30. születésnapja előtt két színészi Oscar-jelölése volt: az Én, Tonyáért és a Botrányért (2020). Azóta begyűjtött még egyet, csak produceri minőségében a Barbie-ért.

32. Skót és német származású.

33. Margot ADHD-s, ezért 6 éves kora óta Ritalint szed. A hiperaktív-impulzív típusú rendellenességben szenved.

34. Josh Trank rendező első választása volt Sue Storm szerepére a Fantasztikus négyes (2015) című filmben, de a stúdió végül Kate Marát választotta. Utólag már tudjuk, hogy Robbie járt jól.

35. 2024. október 17-én lett először anya, egy kisfiút hozott a világra. Az apa a férje, Tom Ackerley.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Ezt még Scarlett Johansson sem menthette meg: miért bukik el a Jurassic World: Újjászületés?
A Jurassic World: Újjászületés nem megújulás, hanem egy kaotikus, ötlettelen lehúzás, amelyből hiányzik minden kreativitás. Ez a film nem megidézi az eredeti Jurassic Park varázsát, hanem fájdalmasan emlékeztet arra, milyen mélyre süllyedt a franchise.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. július 02.



A Jurassic World: Újjászületés pontosan az a film, amely után az ember elgondolkodik, vajon miért is ülte végig ezt a több mint kétórás mozgóképes szenvedést.

Ez nem újrafelfedezés, nem tisztelgés az eredeti előtt, hanem az egyik legnagyobb összevisszaság, színtelen-szagtalan lehúzás a franchise történetében.

Érezni a stúdió kézlenyomatát az egész projekten, látni minden jegyzetet, amit a producerek rákényszerítettek a rendezőre: ide kell egy gyerekkarakter, itt muszáj egy Jeep-es rész, ha már itt vagyunk, hol vannak a raptorok? T-Rex is van, Űber Homlok Rex is van, mi kell még?

A történet akár egy közepesen érdektelen videojáték küldetéslistája is lehetne. Egy gyógyszergyártó cég titkos megbízással küldi ki a „teljesen megbízható” reprezentánsát (Rupert Friend), hogy három DNS-mintát szerezzen nekik. Erre egy korszakalkotó gyógyszer miatt van szükség, mellyel megelőzik a szívbetegségeket. A halott dinoszauruszvér már „nem jó” a film saját lehetetlen, körmönfont logikája szerint.

Kapunk egy nagy adag tudományos blablát, magyarázatnak álcázott hülyeséget, ami egy pillanatig sem hihető, hogy miért kell élő dinókból vér.

Az eredeti Jurassic Park történet azért is volt félelmetes, mert meglepően reálisnak tűnt. Nem volt az, csak annak tűnt. Itt semmi ilyet nem érzünk, ez gyakorlatilag videojáték története. Felbérelnek tehát egy zsoldost, Zorát (ténylegen egy órával a vetítés után rá kellett keresnem a neten, mi volt a főszereplő neve, annyira jellegtelen volt – Scarlett Johansson), hogy szervezzen meg egy elit alakulatot, akivel nekivághat a feladatnak. Persze nem lehet egyszerű a küldetés: a legnagyobb szárazföldi, vízi és repülő dinoszaurusz élő példányából kell kinyerni az említett mintát.

A nagy tervhez csatlakozik Dr. Loomis (igen, szerintem is egy Halloween utalás a neve - Jonathan Bailey), aki megalkot egy csodamódszert a vérlecsapolásra.

Mellette Duncan (Mahershala Ali), a vén tengeri róka is elkíséri a csapatot, aki eljuttat mindenkit a tiltott, ki tudja hányadik „új” dinószigetre, ahol persze mindent ellepnek a mutáns szörnydinók.

Mert ezek már nem egyszerű őshüllők, hanem genetikai förmedvények: potrohos-tokanyakú repülőszatyor raptorivadékok, vagy éppen a Bucihomlokú MegaRex, amelyek látványterve ugyan érdekes, akár egy újabb Godzilla-filmből is szabadulhattak volna, de ez nem dícséret, az összkép így is kiábrándító.

A készítők egyszerre akarták folytatni az eredeti Jurassic Park örökségét, és közben minden egyes sikeres klisét felhasználni, amit csak engedett a költségvetés. Ez látszik a mellékküldetésen (mert ilyen is van): egy apuka két lányával, valamint a nagyobb lány együgyű fiújával (nem orvosi diagnózis, csak szimplán rendkívül idegesítően buta) sodródtak bele a történetbe, miután vízi dinoszauruszok támadják meg vitorlásukat.

Az alkotók döntéshelyzet elé állítják a „szupercsapatot”: vagy hagyják meghalni a családot, ezzel tovább növelve nézői ellenszenvet, vagy – és itt jön a „briliáns” dramaturgiai húzás – megmentik a családot a biztos haláltól, hogy legalább legyen valakikért szorítani a film alatt.

Mintha kötelező lenne gyereket írni egy Jurassic-sztoriba, mert az első Jurassic Parkban is volt, tehát a produceri logika szerint itt is kell. Minden filmben volt, itt is kell, ennyi a magyarázat.

A film egyszerűen sértő a közönség intelligenciájára nézve. David Koepp forgatókönyvíró karrierjében voltak zseniális szövegkönyvei, de ezúttal az Indiana Jones és a sors tárcsája szintjén alkotott: ötlettelenül, rutinból, legnagyobb alkotói eszköze a káosz volt.

Újra felhasznált jelenetekkel próbál a nézőre hatni, például a konyhás raptoros rész a Jurassic Parkból CTRL+C, CTRL+V módszerrel került át csak a helyszín és a szörnyek mások picit.

Nincs nosztalgiaértéke, csak üres másolat. Az akciójelenetek sokszor követhetetlenek, a CGI olcsó hatású, mosott textúrák, vértelen leszámolások, nincs valódi tét, nem is értem a 16-os besorolást.

Pedig Gareth Edwards rendező elvileg a hatalmas szörnyek bemutatásának specialistája. A 2014-es Godzilla és a Zsivány egyes után azt hihetnénk, ha valaki, akkor ő majd képes feledhetetlenné tenni a dinoszauruszok látványát. Ehelyett egy alultervezett és rendezetlen látványkavalkádot kapunk, amelyből hiányzik a grandiózusság és a földhözragadtság.

Az olcsóság ott is észrevehető, hogy nincs IMAX-verzió, nem invesztált bele a stúdió. Olyan, mintha a stúdió pénzt akart volna spórolni a konverzión és a felvételi technikán.

Bár azt hozzá kell tenni, hogy Edwards forgatási szokásaihoz nem illik egy batár nagy IMAX kamera. Ő tényleg megmutatta már, hogy képes minimál költségvetésből is maximális képi világot bemutatni, mint például a 2023-as Az alkotóban. Hát itt ez nagyon nem sikerült.

A film legnagyobb hibája mégsem a látvány vagy a rendezés, hanem a karakterek és a történet. Egyszerűen nincs kiért izgulni. A zsoldosok sablonfigurák, a család idegesítő, a Don Juan comic relief srácot pedig a néző már az első veszélyes jelenetnél sorsára hagyta volna.

Vannak feszült jelenetek a filmben, például a gumicsónakos rész, amelyet Michael Crichton eredeti Jurassic Park regényéből emeltek át.

Ez a szcéna képes hozni az igazi klasszikus hangulatot, de ez is csak emlékeztet, hogy milyen minőségű lehetne az egész film, ha van mögötte valódi vízió, és tartják a forgatókönyvi fegyelmet. Érdekesség, hogy amikor nem akciójelenet van, hanem a feszültség dominál, akkor tényleg működik Edwards-mozija – lehet, hogy tényleg kéne már egy 18+-os Jurassic-horror.

A zene szintén csalódás: legalább John Williams klasszikus témái megmentik, amikor felcsendülnek, de az új dallamok teljesen feledhetők. A film egészét áthatja a kapkodás, a kreatív döntések hiánya, a sablonos dramaturgia és a stúdiókapzsiság fojtogató szaga. Ez a Jurassic World-rész nem újjászületés, hanem egy kétségbeesett pénzlehúzási kísérlet. Az eredeti 1993-as Jurassic Park óta egyetlen folytatás sem tudott valódi, méltó utódja lenni Spielberg klasszikusának, és ez a film sem fogja megváltoztatni ezt a tényt.

Az első Jurassic World legalább a klasszikus nosztalgiát visszaadta a nézőnek, de ezen kívül tényleg semmit sem tudok mondani a franchise mellett.

Scarlett Johansson kedves mosolya nem éri meg a mozijegy borsos árát. A Jurassic World: Újjászületés túl hosszú, kaotikus, felesleges alkotás, amelyből hiányzik a lélek. A legnagyobb bűne azonban nem az, hogy rossz – hanem az, hogy unalmas és kiszámítható, igazi elvesztegetett potenciál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Amikor a múlt színpadra lép: így kel új életre Cseh Tamás és Bereményi Géza klasszikusa
Cseh Tamás és Bereményi Géza közel félévszázados, helykereső albuma, a Frontátvonulás fiatal színházcsinálók kezei között született újjá – a különleges előadás július 28-án látható a Városmajori Szabadtéri Színpadon.


Az, hogy egyelőre viszonylag kevesen ismerik a Sicc Production nevét, véletlenül sem az általuk készített előadások minőségéről, sokkal inkább arról tanúskodik, hogy milyen nehéz ma a minket körülvevő zajban kiszűrni a tiszta hangokat.

Aki ugyanis már látta és hallotta a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Novák Eszter és Selmeczi György irányítása mellett 2024-ben végzett zenés színészosztály valamelyik produkcióját, az azonnal függő lesz.

És bár első ránézésre a tegnaphoz mintha több közük lenne, mint a mához, jegyezzük meg jól a nevüket, mert valójában ők a jövő.

Kapkodás nélkül, ütemesen épül a repertoárjuk. Eddig bemutatták Nagy Feró kis híján elfeledett, punk-rockoperaként emlegetett Hamletjét, illetve Majd, ha fagy! címmel neoreneszánsz rallyt vezényeltek, éles párhuzamot vonva többek között a százévekkel ezelőtti London és a mai Budapest között. És ha nem is épp Shakespeare korához, de azért a mából szemlélve erősen a régi időkhöz látszik kötődni a 2024 nyarán bemutatott, azóta folyamatosan játszott, fesztiváljáró Frontátvonulás is.

Koncert, színház, koncertszínház a műfaj: Cseh Tamás és Bereményi Géza azonos című albuma jelenti a kiindulópontot a delikát találkozáshoz. Ha már találkozás: Ecsedi a pesti flaszteren futkos fel s alá, hogy rátaláljon barátjára, Vizire, aki két liter kávélikőr elfogyasztása után megvilágosodik, és a Keleti pályaudvarra megy, ami azonban csak egy álpályaudvar, ahova és ahonnan „nem érkeznek és nem is indulnak” vonatok... A játszók szülei (óvatosan mondjuk: nagyszülei...) generációjának jól ismert a létező szocializmusban, a hetvenes évek legvégén fogant kerettörténet, de vajon mi közük mindehhez a mai pesti srácoknak?

Krasznai Vilmos zene- és szövegérzékeny, a muzikális helyzeteket színházivá emelő rendezésében hat fiatalember kelti életre az összes karaktert. Kerek Dávid, Liber Ágoston, Fülöp Kristóf (egyben az előadás zenei vezetője), Turi Péter, Sas Zoltán és Vatamány Atanáz magabiztosan teremt néhány gesztussal és minimális számú kellékkel hiánytalan világot, ami véletlenül sem másolja a nyolcvanas évek egyszerre áporodott és kedélyes hétköznapjait. A frissdiplomás színészek ennél vakmerőbbek, de nagyon is jól teszik, hogy mernek kockáztatni: a mai magyar fiatalok kilátástalansága, reményvesztettsége, a sokakat nyomasztó politikai és társadalmi légkör nem erőszakolt üzenetként, hanem megélt tapasztalatként jelenik meg a színen.

Cseh Tamás-estet sokat láttunk már, fogunk is még, de a Sicc Production Frontátvonulása nem áll be a sorba:

egyes dalokat teljesen újrahangszereltek, másoknak a vokális előadásmódját változtatták meg, és az egész zenei világot szigorú dramaturgiai megfontolások mentén gondolták tovább.

Céljuk egyértelmű: ez az est nem az üres tiszteletről, hanem az emblematikus album és mondanivalója mély értéséről és feltétel nélküli szeretetéről szól. A hat szereplő kézről kézre adja a nyolc hangszert, már csak azért is, mert a szűk, de átjárható cellákból épült jelzésszerű díszlet összezárja őket. És épp ez a lényeg, vagyis az, hogy ők is szorosan összezárnak, és így néznek kihívóan a holnap szemébe.


Link másolása
KÖVESS MINKET: