HÍREK
A Rovatból

Varga Judit a kommunista felmenői miatt támadta Dobrev Klárát, miközben a saját apja III/II-es hadnagy volt

Hadházy Ákos szerint az igazságügy-miniszternek óvatosabban kellene bánnia az ilyen üzenetekkel.


Mint azt megírtuk, magyar győzelem is született a Nemzetközi Emmy-díj gálán hétfőn este: Gera Marinának ítélték a legjobb színésznő díját, a Szász Attila rendezte Örök tél című film főszerepében nyújtott alakításáért.

Első alkalommal fordult elő, hogy Magyarországról egyáltalán jelöltek alkotást a rangos nemzetközi televíziós versenyben, amelyen az Egyesült Államokon kívül készült legjobb televíziós produkciókat ismerik el.

Varga Judit igazságügy-miniszter a hírre reagálva azt írta a Twitteren: a DK-s Dobrev Klárának is meg kéne néznie a filmet, mert ő pontosan annak „a kommunista rezsimnek az örököse”, amelyik a filmben bemutatott brutális tetteket végrehajtotta, és „egy tisztességes ember sem fogadhat el leckéztetést” tőle.

Bár a miniszter nem fejtette ki bővebben, valószínűleg arra utalt, hogy a DK-s politikus apja a bolgár Petar Dobrev, anyja Apró Piroska, anyai nagyapja pedig Apró Antal kommunista politikus volt.

Erre válaszul azonban az egykori LMP-s, egy ideje független Hadházy Ákos megírta, hogy az Emlékpont által közzétett dokumentumok és a nyilvános cégadatbázis alapján ugyanis a miniszter édesapja is beazonosítható, mint a kommunista rendszer kiszolgálója.

"Nem is csak egy kis ügynök, hanem ún. szigorúan titkos tiszt lehetett, az aktái szerint meglehetősen aktív és meggyőződéses"

fogalmazott Hadházy a Facebookon, hozzátéve: fenntartja a tévedés jogát, ha van másik miskolci Varga László, akinek a lányát és az édesanyját ugyanígy hívják, és ráadásul hasonlít is Varga Juditra, akkor elnézést kér.

Ha nincs, akkor viszont szerinte a miniszternek óvatosabban kellene bánnia az ilyen üzenetekkel, illetve "ha legalább annyi tartás van benne, mint Pokorni Zoltánban volt", lemondania és átmenetileg visszavonulnia.

Varga Judit egyébként korábban maga is megerősítette édesapja múltját egy interjúban, amit a Pesti Srácoknak adott.

Ebben úgy fogalmazott, nem tud arról, hogy az apja bárkiről jelentést írt volna, szerinte ezt nem is állítja senki.

"Nem ártott senkinek. Miután 1983-ban saját kérelmére megszűnt az együttműködése a Belügyminisztériummal, a vállalkozói szférában folytatta" – mondta.

Hadházy erre reagálva azt írta, Varga szerinte hazudik, „amikor az 5 évig ALHADNAGYKÉNT ÉS HADNAGGYÁ ELŐLÉPTETVE dolgozó édesapját a rendszer naiv áldozataként mutatja be”. Szerinte „a 8000 forintos jutalom is kevésnek tűnik, de abban az időben egy átlagfizetés 1000-1500 forint lehetett.”

Hozzáteszi azt is, „a miniszter asszonnyal nem az a baj, amit kommunista tartótiszt édesapja tett anno. Hanem amit fideszes miniszterként ő tesz most.”

Varga Judit erre így reagált a Facebookon:

„Nekem erkölcsi és jogi értelemben sincs takargatnivalóm. Én is ott álltam az 1956-os forradalom kitörésének 50. évfordulóját ünneplő tömegben, amikor ugyanannak a rendszernek az örökösei lovasrohamot rendeltek el és szemeket lövettek ki. Kezdő jogászként, férjemmel jogi segítséget nyújtottunk a rendőri erőszak áldozatainak. Az általunk létrehozott “Ne Féljetek” Alapítvány anyagi segítséget nyújtott a rendőri túlkapások megalázott áldozatainak. Hol voltak akkor a jogállamiságért aggódó professzorok, EP képviselők és Hadházy Ákosok?”

Az ügyben Ungváry Krisztián történész is megszólalt: szerinte "gyermeteg hazugság", hogy Varga Judit apja évekig nem vette észre, miről szólt a szigorúan titkos tiszti feladata és a hálózattartás.

Mint írja, 2012 óta tudható volt, hogy a miniszter „szigorúan titkos állományú tisztként szolgálta a kommunizmust, konkrétan ügynököket is tartott”.

Ungváry felidézte, hogy a fideszes média szerint „az említett honlapon Varga László aktivitásáról, illetve meggyőződéséről semmilyen információ nem szerepel”, ehhez képest az oldalon, amit Ungváry is szerkeszt, ez áll Varga Lászlóról:

„Érett materialista gondolkodású. […] Fedőfoglalkozásával összefüggésben állambiztonsági feladatok végrehajtásában fejlődőképes. […] Alapfokú nyelvismeretét fedőmunkakörében jól hasznosítja. […] A követelményeknek megfelelően tudja a hálózattartó operatív munkát végezni. SZT-pozícióba történő beállításáról a vállalat igazgatója tudomással bír, azt vele megbeszéltük, konspirációs védelmét biztosítja.”

Emellett az is szerepel, hogy kétszer kapott jutalmat, összesen 8000 forintot, ami akkor sok pénznek számított.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Fekete-Győr Andrást nem engedték be Angliába, mert felfüggesztett börtönbüntetést kapott, amiért 2018-ban füstszóróval tüntetett a rendszer ellen
A politikus a testvérét szerette volna meglátogatni: „Ez volt az első alkalom, hogy ez a szürreális ítélet a hétköznapok szintjén akadályozott a szabad mozgásban, ráadásul a külföldön élő családommal való személyes kapcsolattartásban”.


Komoly problémával szembesült a Momentumos politikus, mikor Angliába utazott volna. Fekete-Győr András a közösségi oldalán számolt be arról, hogy milyen következménye lett annak, hogy idehaza megbüntették, mert füstszóróval tüntetett.

Azt írta:

"A húgom, Alexa, és az unokaöcsém, Timo érkezett hozzánk Angliából Magyarországra. Mivel én nem tudtam menni, ők jöttek.

Számomra a nyár közepén derült ki, én nem utazhatok be egykönnyen Nagy-Britanniába azért, hogy meglátogassam őket. A NER bíróságának tavalyi ítélete miatt (felfüggesztett börtönbüntetés azért, mert 2018-ban füstszóróval tüntettem a rendszer ellen) a beutazási kérelmemet napokkal az indulás előtt indoklás nélkül elutasították,

majd a brit nagykövetség munkatársai, együttérezve a helyzettel, hosszadalmas vízum-eljárást tanácsoltak, de ez az idő rövidsége miatt már nem valósulhatott meg".

A politikus beszámolója szerint:

"Ez volt az első alkalom, hogy ez a szürreális ítélet a hétköznapok szintjén akadályozott a szabad mozgásban, ráadásul a külföldön élő családommal való személyes kapcsolattartásban".

Bejegyzésében írt arról, hogy testvére Angliában dolgozik, mert a magyarországi "megalázó munkakörülmények és a rezidenseket megszégyenítő orvosbárók gyakorlatilag kéz a kézben üldözték el Magyarországról".

A fiatal aneszteziológust Londonban megbecsülik, hiszen kiváló munkaerő és a tudományos területen is aktív. Bár a kinti egészségügy sem tökéletes, "de a betegközpontú szemléletmód és az átlátható, megbízható betegutak követendő lehetne a magyar ellátás számára is" - írta.

A politikus arról is írt:

"Szeretném visszakapni a mindennapjainkba a húgomat, mások a kivándorolt gyereküket, unokájukat, barátjukat, szerelmüket. Hiszem, hogy van megoldás: leváltani az Orbán-rendszert és építeni egy modern, szabad, európai köztársaságot! Nagyon sokan térhetnek majd haza, ha megteremtjük a feltételeket. Alexa is."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter szerint csak egy dolog működik: a hazug, uszító propaganda, miközben a felelősök nyaralnak
A TISZA Párt politikusa felsorolta, hogy milyen gondok jelentkeztek az utóbbi időben, és az egyes felelősök most éppen mit csinálnak.


Magyar Péter vasárnap este a közösségi oldalán sorolta fel, hogy milyen problémákkal kellene foglalkoznia a kormánynak, miközben a vezetők éppen nyaralnak.

A TISZA Párt vezetője azt írta:

"Ismét teljes vasúti összeomlás - Lázár János közlekedési miniszter nyaral.

3 hete fertőző víz a székesfehérvári kórházban - Takács Péter egészségügyi államtitkár nyaral.

Földbe állt magyar gazdaság, zuhanó ipar, szárnyaló infláció - Orbán Viktor nyaral.

Kirabolt katonai reptér, “háborús veszélyhelyzet”- a honvédelmi miniszter nyaral.

Egy dolog működik: a hazug, uszító propaganda. A mi pénzünkön.

A végső visszaszámlálás megkezdődött."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Hatoslottó: kihúzták a nyerőszámokat, valaki hatalmasat kaszált
Elvitték a csaknem 1,4 milliárd forintos főnyereményt a Hatoslottón! Mutatjuk a komoly összeget érő számokat.
F. O. Fotó: Pixabay - szmo.hu
2025. augusztus 17.



Vasárnap négy órakor kihúzták a Hatoslottó nyerőszámait. Mivel a múlt héten sem volt telitalálatos szelvény, a 33. játékhéten a főnyeremény már 1 milliárd 390 millió forintra nőtt.

A 33. játékhéten ezeket a számokat sorsolták ki a Hatoslottón:

• 5 (öt)

• 15 (tizenöt)

• 29 (huszonkilenc)

• 33 (harminchárom)

• 37 (harmincöt)

• 44 (negyvennégy)

Mint kiderült, ezúttal volt 1 darab telitalálatos szelvény, vagyis valaki elvitte a csaknem 1,4 milliárd forintot. A jövő heti várható főnyeremény várhatóan 110 millió forint lesz.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„A kormányváltás rajtad múlik!” – indul a Momentum plakátkampánya, szellemes karikatúrákkal
A párt még a nyáron döntött úgy, hogy nem indul a 2026-os országgyűlési választáson, mert nem akarta megosztani az ellenzéki szavazatokat, de minden eszközzel segíteni akarják a változást.


A Momentum új plakátkampányt indított, amelynek központi üzenete: „A kormányváltás rajtad múlik!”.

A párt még a nyáron határozott úgy, hogy nem indul a 2026-os országgyűlési választáson, mert nem akarta megosztani az ellenzéki szavazatokat, ugyanakkor továbbra is mindent meg kíván tenni a kormányváltásért.

A most kihelyezett 13 plakát közül több első ránézésre mesterséges intelligenciával készült grafikának tűnik. Ezeken fideszes politikusok és a kormánypárthoz köthető szereplők karikatúrái jelennek meg.

Egyes plakátokon dollárhoz hasonló bankók, másokon például Matolcsy György aranyrudakat számol. A sorozatban felbukkan az ereszen lecsúszó Szájer József, a hajón bulizó Borkai Zsolt, valamint a Megafon is.

A párt közösségi oldalán azt írta: „Mindent megteszünk a kormányváltásért, amihez az is kell, hogy bemutassuk országrombolásukat, az ellopott vagyonból folytatott luxizásukat.”

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: