KULT
A Rovatból

Váray László: Ismeretlenül rám írnak, hogy „basszus, ez én vagyok, engem írtál meg!”

A gyerekzenekarával és szólóban egyaránt aktív dalszerző-énekessel többrétegű szövegeiről és külföldi turnéélményeiről is beszélgettünk.

Link másolása

Hirtelen felindulásból, egy családi születésnapra írta az első gyerekdalát, ami akkora siker lett, hogy zenekart szervezett köré. A Belvárosi Betyárokkal azóta alig győzik teljesíteni a felkéréseket, Amerikában is többször turnéztak már. Szólóelőadóként pedig elgondolkodtató és társadalomkritikus szövegekkel szeretné letenni a névjegyét.

– Nagyjából 10 évig voltál a Colombre Band frontembere, a zenekart felfüggesztve ezután kezdtél szólókarrierbe. Miért?

– Ennek a tíz évnek a végébe már belelógott a Belvárosi Betyárok megalakulása, ez az új formáció pedig szimbolikusan és szó szerint is repülőrajtot lett, miközben sok meghívást kaptam szólóban is. Volt egy logikus pillanat, amikor örömmel engedtem el átmenetileg a Colombre Bandet és a zenekaros hangszerelést – itt nyilván jelentősége van mindkét szónak: örömmel és átmenetileg.

– Nem vesz el a koncertélményből, ha nincs körülötted hagyományos zenekari felállás?

– Kötetlenül, de kompromisszummentesen szerkesztem a színpadi hangzást, mindig olyan atmoszférát teremtve, amivel teljességet érünk el. Nyilván más egy dobszerkóval megdörrenni már az első dalban, várom én is a páros lábbal torzítóra ugrást. De tudni kell egy szál gitárral, vagy akusztikus trióban is beteljesült koncertélmény adni a közönségnek, mi adunk is.

– A szövegeidnek kimondottan mély, többrétegű mondanivalója van. Milyen témák ihletnek meg?

– Ahhoz értek, hogy megzenésítsem a körülöttünk lévő világot, ezért a szövegeim is épp olyanok. Mélyek és többrétegűek, vagy épp kíméletlenül őszinték, sok humorral. Már életem legelső előadott dalszövegénél láttam, hogy ez mennyire működik, azóta is ugyanúgy inspirál és izgalmat ad. A dalaim tökéletesen varrt kabátok, amiket eleve meghatároz a stílus és méret, és ha ezek jók is, attól még lehet, hogy nem tetszenek.

De amikor látom, milyen sokan magukra veszi a szövegeimet, mennyire működnek a sorok és a poénok, az minden egyes koncerten gól. Buli után beszélgetnek velem, vagy ismeretlenül rám írnak, hogy „basszus, ez én vagyok, engem írtál meg!”

Tavaly kerültem be először országos rádió rotációjába a Csak erre voltunk jók című dalommal, ezzel kapcsolatban is kiderült, hogy értékelik az őszinte és szókimondó hangvételt. A pandémia közepén íródott Tölts újra ember! még jobban betalált, sok adón azóta is játsszák. Rettentő érdekes, hogy egy ilyen erősen közéleti témájú szám sikeresebb lett, mint például a pár évvel korábbi Kicsi madár, ami egy biztonságos és rádióbarátabbnak mondható dal.

– Milyen lehetőségeid vannak Győrben élő zenészként? Nehezebb építkezni onnan, mintha budapesti lennél?

– Magyarország még mindig fejnehéz, tehát elvileg hátrányból indulna, aki nem Budapesten él. Rám mégsem igaz ez az állítás, már csak azért se, mert a kapcsolatrendszerem fókusza és a szakmai bázisom nagy része most is a fővárosban van. Nem méricskélem, mennyivel több lehetőségem adódna, ha az állandó lakcímem is ott lenne – Győrben írtam meg 6 nagylemez dalait, innen szerveztem a turnéinkat, amelyek 12 országba vittek eddig. Tudom, mit ad az otthonom ahhoz, hogy ez létrejöhetett.

– Miért kezdtél el gyerekdalokat írni?

– Az unokaöcsém negyedik születésnapja miatt történt az egész. Családi körben ünnepeltünk, én pedig ajándékként előre megírtam és megénekeltem a helyzetet. Beleírtam a szüleimet (akik itt ugyebár nagyszülők), ahogy a valóságban is létező helyszínekre viszik az öcsit: vonatokat néznek a hídról, aranyhalakat számolnak a parkban.

Nagyon szórakoztatott, hogy más perspektívából írhatok szöveget, de nem számítottam rá, hogy a dal átlépi a családi esemény kereteit. Unokaöcsém viszont megtanulta és annyit énekelte az oviban, hogy ott rákérdeztek, mi ez. Amikor kiderült, hogy a zenész nagybácsi műve, meghívtak fellépni egy közelgő adventi műsorra.

Elvállaltam, és ahelyett, hogy „vendégdalokat” kerestem volna, elkezdtem még több sajátot írni, így született meg az első koncertprogram. Az intézmények ezután egymásnak ajánlottak bennünket, egész koncertkörút kerekedett a meghívásokból. Pár hónap múlva már nagyobb rendezvényeken találtuk magunkat zenésztársammal, ennek kapcsán beszéltünk róla, hogy ha ez ennyire kapós, vegyük a szervezést is komolyan. Barátunknak, Gryllus Dánielnek küldtem egy demót, aki hamar jelezte, hogy szívesen gondozná a dalokat, és kiadóként a projekt mögé állt.

Fotó: Hajnik Zoltán

– Elég nagy a merítés gyerekzenekarokból. Mivel tudtok kitűnni a tömegből?

– Visszanézve erre a történetre és látva az azóta már valóban elképesztő nagyságú merítést, a legfontosabb, hogy nem érdekek mentén, céllal született a Belvárosi Betyárok, hanem szórakozásból és szeretetből. Ezek a dolgok pedig kiderülnek és látszik rajtuk, hogy szívből jönnek: a koncerteken is süt rólunk, mennyire szeretjük csinálni. Egy rádióinterjúban a szerkesztőt is sikerült ezzel kizökkentenem, amikor a koncertjeinkről és a turnékról beszéltem. Félbeszakított és szinte számonkérően mondta, hogy „hé, de hiszen te ezt élvezed!”. Beszédes reakció volt.

A dalainkban az összes történet és szereplő valóságos, minden szöveg megtörtént eset alapján születik. Az okos humorral tanító, könnyed dalok és a komolyabbak is, amelyeknek a témájához Magyarországon nemcsak gyerekzenekar nem nyúlt eddig. Ugyanez igaz a zenénkre is: nem gyerekzenét szerzünk, nincs a gyerekekre szabott zenei akcentusunk.

Az Öt perc múlva hat perc című új lemezre is rengeteg autentikus bluegrasst írtunk, a szólók is ennek megfelelően alakulnak és nem félünk attól, hogy nem hallgatják végig őket. A blues és a bluegrass közvetítésével küldetéstudatunk van, amiből kiderül, hogy nem tudunk, nem akarunk gügyögni a hangszereken. A mottónk nem változott: dalainkkal szeretnénk erősíteni a gyerekek zenei és intellektuális immunrendszerét.

– Nyugat-Európában, Erdélyben és Észak-Amerikában is turnéztatok már. Milyen volt a fogadtatás?

– Százötven százalékos. A vállalásunk, hogy minél több határon túli magyar közösséghez juttassuk el a dalokat és azok üzenetét, elképesztően hálás feladat – rengeteg örömöt, kalandot és élményt ad, minden felmerülő nehézségével együtt. Minél távolabb kerülünk a határtól, annál „éhesebbek” a színpadról érkező magyar szóra és az igényes magyar nyelvű produkciókra.

Észak-Amerikában például ez különösen nem mindennapi, ezért is nagy öröm, hogy 2017-től a pandémia kitöréséig minden évben vissza tudtunk térni. A járvány természetesen ezen a téren is mindent újraírt, de bízunk benne, hogy a jövő tavaszra halasztott USA körutunkkal újraindul ez a része az életünknek.

Fotó: Nagy Balázs

– Szólóban mik a céljaid?

– 2022 elképesztő év lesz, a Szuperhősök című dalban már írtam is erről, van mondanivalóm róla bőven. És persze szeretném kihasználni, tovább emelni a rádiók, illetve a közönség figyelmét. Esetemben ez a pandémia hozadéka volt: a levesbe ment rengeteg turné és koncert helyett egy ideig csak az alkotás és a stúdiózás volt a szakmai életem egyetlen formája. Én megzenésítettem és megírtam, amit láttam és átéltünk – ezt teszem ezután is.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET: