KULT
A Rovatból

Egy fordulatos élet margójára: megnéztük a Val Kilmer-dokumentumfilmet

Egy ember, aki az arcából és a hangjából élt, képtelen lett a beszédre – így lehetne a legjobban összefoglalni Val Kilmer tragédiáját. Ő azonban nem adta fel, amit a most bemutatott keserédes újjászületéstörténet is bizonyít.

Link másolása

Val Kilmer 1959-ben született Los Angeles-ben, anyja svéd háztartásbeli, édesapja pedig ingatlanbefektető. Nem sokkal később ki is alakult a nagy szerelem a filmezés iránt. Val és két testvére filmes pályára vágytak. Mivel édesapja jómódú volt, ezért viszonylag hamar jutott videokamerához és szinte az egész életét rögzítette.

Testvére Wesley volt a rendező és másik testvére Mark volt a színész Vallal együtt a filmjeikben.

Wesley kedvenc filmjeit forgatták újra, illetve kreatív kis házi színházat tartottak. Wesley-t Val egy igazi klasszikus filmeken felnőtt kreatív rendezőzseninek írta le, önmagát pedig mindig főszerepbe helyezte.

Val nagy álma volt, hogy színész lehessen, köszönhetően tehetségének és egy csipetnyi szerencsének felvették a New York-i Julliard-ra, ahol akkoriban

Ő lett a legfiatalabb diák, aki bekerült a nagy presztízsű színészképzőbe.

Ekkortájt váltak el a szülei, a gyerekek az édesapjukhoz kerültek, és Texasba költöztek. Az apa, munkája révén sokkal jobb életet tudott biztosítani gyermekei számára, köszönhetően, hogy sokkal jobb életet tudott biztosítani nekik munkája révén. A Julliardon töltött első évben szörnyű hírt kap otthonról, elvesztette testvérét, Wesley-t. Ekkor úgy érezte, nem csak a család veszített el egy pótolhatatlan személyt, hanem a világ is egy kreatív rendezőzsenit.

Val élete tele van ehhez hasonló drámákkal,

mégis, mint színész kifogásolhatatlanul játszott. Ezeket mi, külső szemlélők nem észlelhettük, hiszen egy jó színész igazi arcát a néző sosem látja, csak a karakterét, akiket játszik.

Val Kilmer klasszikus karakterszínész, akit olyan szerepekben ismerhetett meg a nézőközönség mint: a Top Secret Nick Rivers-e, a Willow Madmartigan-je, a Top Gun Iceman-je, a Doors film Jim Morrison-ja, vagy a Tombstone Doc Holliday-e, de volt Ő Batman, őrült bankrabló a Szemtől szembenben, de dolgozott együtt Marlon Brandoval a Dr. Moreau szigetében. Lehet nem a legelismertebb színész Mr. Kilmer, de

a legnagyobbakkal dolgozhatott együtt, rendezte Ron Howard, Oliver Stone, Tony Scott, Joel Schumacher, Edd Harris, Shane Black vagy Michael Mann is.

Igazán büszke lehetett a karrierjére, de sajnos a 2000 évek után alább maradtak a sikerek és az mindenkinek világos lett, hogy Kilmer nem a pénzt próbálja meg keresni, hanem próbálta a kreativitását kamatoztatni kisebb szerepekben. Legalábbis ő így meséli el. Ez egészen a Cinema Twain produkció kezdetéig tartott, ami régen dédelgetett álma volt. Egy egyszemélyes darabot írt és rendezett, ahol Ő játszotta Mark Twain-t, egy humoros előadás keretein belül. Több archív felvételt láthatunk ezekről az előadásokról, amik akkoriban nagy sikerrel futottak. Próbálta összeszedni a pénzt, hogy filmet is forgathasson a témához. Nagyon együttérzett Mark Twainnel, úgy gondolta nagyon hasonló életük volt, csak más médiumban alkottak, ez látszott is a színdarabon, nagyon szórakoztatóan tudta előadni a hatalmas írót, a nézők pedig imádták.

Aztán eljött a nap, melyre nem számított. 2015-ben, az egyik Mark Twain előadáson elment a hangja és torokdaganattal diagnosztizálták 61 éves korában. Időben megműtötték és gyógyulása nagyon gyors volt, de sajnos a hangja nem jött vissza. Egy ember, aki az arcából és a hangjából élt, képtelen lett a beszédre. Ekkor sem esett kétségbe és egyéb kisebb munkák mellett 2021-ben leforgatta cikkünk témáját, a Val című dokumentumfilmet Ting Poo és Leo Scott rendezők segítségével.

A filmben Valt fia szinkronizálta, akinek egyébként egészen hasonlít a hangja édesapjáéra. Itt visszatekint főszereplőnk az életére, elmeséli mennyire megrázta testvére halála, ez mennyire eltávolodott édesapjától, aki a történtek után erősen vallásos lett.

Nagyon szépen megalkotott íve van a filmnek, egy keserédes történetet mesél el a volt filmsztárról, aki teljesen odavolt a filmművészetért.

Az igazi Valt sose láthatta senki, mert ha kamera vette, akkor szerepet játszott. Márpedig Val Kilmer minden forgatásra vitte a maga kis kameráját és a szünetekben filmezett. Több ezer óra felvétele van egy raktárban. Ezt is gyakorlásnak érezte a szerepekhez. Kapcsolata gyermekei anyjával is valószínűleg ebbe rokkant bele, hogy folyamatosan próbált gyakorolni, még otthon, szabadidejében is készült.

Az igazi kincs azonban a mozi szerelmeseinek valószínűleg az archív felvételek a dokumentumfilmben.

Például a karrierje elején egy színdarab szünetében készített felvételek, ahol Val harmadik számú főszerepet játszott Sean Penn és Kevin Beacon mellet. Vagy a hihetetlenül balszerencsés forgatás képei a rettenetes Dr. Moreau szigetéből. Az elképesztő nyomás, amit a Mindörökké Batman forgatása alatt érzett. Hiszen, ahogy fogalmazott, minden gyerek Batman akar lenni, de elhihetjük neki, nem akarja mindenki eljátszani Batmant egy filmben. Amikor ő játszotta Batmant, még ahhoz is segítséget kellett kérnie, hogy felálljon a gumiruhában, kicsit úgy érezte magát, mint egy mélytengeri búvár. Senkit nem hallott, alig látott, mozogni is alig tudott, fizikai és pszichológiai fájdalom volt az egész forgatás számára. Gyerekként rengetegszer láttam a filmet és ezekbe a dolgokba sosem gondoltam bele.

Nagyon érdekesek ezek a részek a filmben, de ugyancsak érdekes az életszemlélet-váltás, amit azután kellett meghoznia, hogy megműtötték. Olyan dolgok tűntek el az életéből egy pillanat alatt, ami mindenki számára természetes. A szilárd táplálék: egy egyszerű ebéd is lehetetlen a műtét óta, vagy az értehető beszéd: nagyon nehezére esik beszélni, egyfajta „nyelőcsőbeszédet” tanult meg, ami azt jelenti, hogy megtanították belégzéskor a levegő egy részét a nyelőcsőbe venni és úgy képezni hangot. Ez a hang teljesen eltér az eredeti hangjától és megfelelő körülmények nélkül érteni is nehéz.

De betegségétől és állapotától függetlenül továbbra is alkot és támogatja a művészetet.

Szeret festeni, hogy mások számára is ez minél elérhetőbbé váljon, nyitott egy művészeti galériát, ahol mindenki alkothat, festhet, verset vagy könyvet írhat, esetleg csak beszélgethet művészet által érdeklődő társaival.

Betegsége hatására közelebb került gyermekeihez és megpróbálja az életét pozitív energiákkal feltölteni. Gondol rajongóira, betegsége ellenére járt Comic Con-on és filmes találkozókon is. A dokumentumfilmben is végigkövetettjük milyen

áldozatos munkát végez Kilmer a rajongóiért.

Aláírásokat osztogat órákon át, miközben többször rosszul lesz, vagy elmegy egy Tombstone vetítésre, ahol mindenki őt ünnepli és végignézi egyik legszórakoztatóbb szerepét a rajongóival.

A film megmutatja a sikereket, a sikerek mögötti embert, a bukásait, majd pedig az újjászületését. Szép íve van a történetnek, még ha nem is lehet 100%-ig elfogadni, mert azért Val Kilmer az egyik producer, tehát nem pártatlan a történet, de szép.

Valószínűleg, több sötét foltot kihagynak a filmesek, vagy alig említik.

Bár többen nyilatkozták a 2010-es években, hogy nehéz természet Kilmer, de ezen pletykák nem feltétlen igazak. Mutatják Robert Downey Jr. interjúját is, a Kiss Kiss Bang Bang kapcsán, ahol kiemeli, hogy Ő tudja milyen az, amikor elkönyvelnek zűrös és problémás színésznek. Val Kilemrrel ugyan ezt csinálhatták, bár azért Downey Jr. esetében is sok esetben igazak voltak ezek a kritikák, de Kilmerről nem lehetett hallani, hogy drogozik, vagy sokat iszik és bulizik, mint Downey-ról.

Valószínűleg a problémás korszakának felvételeit direkt nem használták fel, mert egyrészt betegsége miatt nem lenne etikus, másrészt nem is illett volna annyira bele a film hangnemébe.

Ez egy keserédes életrajzi újjászületéstörténet, ahol egy alkotó megpróbál túllépni egy életveszélyes hátráltató tényezőn.

Miután megnéztem a filmet, egyértelműen úgy érzem, sikerült neki. Csak ajánlani tudom a Valt mindenkinek, aki kicsit is szereti a színészt, vagy a filmvilág szerelmese.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Zack Snyder tovább kínoz minket: itt a Rebel Moon második része, A sebejtő azonban ezer sebből vérzik
Bizony, ez lett a „scargiver” magyar megfelelője: sebejtő. Persze ez a legkisebb gond a filmmel, amely láttán tengernyi fékevesztett ökörség miatt foghatjuk a fejünket, a tavalyi első résznél mégis jobb lett. Mutatjuk, miben.

Link másolása

A kezdetekről, vagyis a Rebel Moon: 1. rész – A tűz gyermekéről netflixes premierje idején, vagyis 2023 decemberében mi is megírtuk, hogy nem az lett író-rendezője, Zack Snyder megváltó filmje. Pedig nagyon ráférne már egy kis üdvösség, hiszen amilyen ütősen indult a karrierje olyan darabokkal, mint a 2004-es Holtak hajnala, a 2006-os 300 vagy a 2009-es Watchmen: Az őrzők, olyan gyorsan ábrándította ki magából addigi rajongóinak többségét a hatalmas katyvasz Álomháborúval (2011), vagy a vérkomolyan vett, és nagy vehemenciával elkészített, ám jókora luftot rugó DC-s szösszeneteivel (Az acélember – 2013, Batman Superman ellen: Az igazság hajnala – 2016, Az Igazság Ligája – 2017), ráadásul a zombizsánerhez való reményteli visszatérése sem sikeredett túl fényesen Az élőhalottak hadseregével.

A csalódások sorozata pedig így olyan hosszú lett, hogy már egy olyan darab kapcsán sem tápláltunk vérmes reményeket az újjáéledésre, mint a Star Wars nyomdokain járó Rebel Moon című űropera.

Sajnos nem is cáfolt ránk Snyder az első résznek kikiáltott A tűz gyermekével, amiben nagyjából minden filmből volt valami nyúlás, amit a direktora életében látott. Alapvetően A hét szamuráj alapszituját turbósította fel vaskos Star Wars-lopásokkal, és még sorolhatnánk, mi minden mással.

Ha pedig már az első etapnál is ilyen komoly gondok adódtak, abban bízni, hogy a négy hónappal később streamingre felpattintott folytatásra (a két filmet természetesen egyszerre forgatták) Snyder hirtelen mindent kijavít, eléggé halott ügy.

Ritkán fordulnak elő csodák, és talán senki sem hökken nagyot, ha azt mondjuk, A sebejtő (ez a magyar cím de fincsi) sem lőtte ki a Rebel Moont sci-fi műfaj halhatatlanjait rangsoroló képzeletbeli listák élére. De nem lett rosszabb, és ez is valami…

A tűz gyermeke sztorija ott ért véget (vagy inkább maradt abba), hogy a Veldt békés népét gabonáért sanyargató gonosz Atticus Noble (Ed Skrein) a Korával (Sophia Boutella) való bunyóban szétzúzódott a sziklákon, így hőseink úgy hitték, megmenekültek, hiszen parancsnok nélkül nincs sanyargatás. Persze tévedtek. A szedett-vedett banda, köztük Kora, Gunnar (Michiel Huisman), Titus tábornok (Djimon Hounsou), Nemezis (Bae Doona), Tarak herceg (Staz Nair) és Milius (Elise Duffy) visszatérnek a Veldtre, hogy meghozzák a jó hírt, miszerint a szorgos hangyáknak nem kell a náci felhangokkal és dizájnnal pöffeszkedő Anyavilág katonáinak átengedni a megélhetésüket és élelmüket, amikor jön az értesítés: Noble nem halt meg, és öt nap múlva ott is van óriás űrhajójával, hogy begyűjtse a gabonát.

Szóval Koráéknak ennyi idejük van felkészíteni a békés farmereket a harcra, plusz kigondolni egy taktikát, amely segítségével legyőzik majd a jókora túlerőt. Ja, és az Anthony Hopkins hangján beszélő, palástot viselő agancsos robot, Jimmy is itt kószál valahol. A sebejtő tehát folytatja A hét szamuráj-A hét mesterlövész-A három amigó-Egy bogár élete-tematikát, amiben a kis közösséget veszélyeztető gonosz hadakat kell néhány bátor hősnek kitessékelnie a faluból.

Viszont, vagy tán épp ezért, annyi hülyeségre ez a terep nem adott alkalmat, mint A tűz gyermekében, ahol a harcosgyűjtés közepette ide-oda csapódtunk, és csak néha csücsültünk le egy kis dombra egy szusszanás erejéig.

Oké, hülyeségre Snydernél mindig lehet számítani, így most is kapunk olyan jeleneteket, mint pl. amikor a királygyilkosságos puccshoz az élőben ott játszó csellókvartett szolgáltatja rendíthetetlenül, egy pillanatra sem kizökkenve szerepéből a zenei aláfestést, vagy amikor azt látjuk, hogy Noble gigantikus űrhajójának van egy gigantikus kazánháza, amelyben emberek lapátolják a kemencékbe (vagy mikbe) a szenet (vagy mit). Igen, ezzel megy az űrhajó. (Vagy ezzel fűtenek?) És nem gépek végzik a melót, hanem emberek... A Rebel Moonnak kétségkívül van némi steampunkos beütése, na de azért abban is van egy határ…

Az viszont mindenképp A sebejtő számlájára írandó, hogy az akciók ezúttal jobban sikerültek, A tűz gyermeke ugyanis ebben is harmatgyengének számított. A Veldten játszódó ostrom kétségkívül a filmduó legjobb akcióit foglalja magába, Kora és Gunnar pedig ezalatt becsempészik magukat Noble hajójára, hogy belülről robbantsák fel a fenevadat, s itt is találunk megkapó csörtéket.

Na de körülbelül ennyi az a pozitívum, amivel A sebejtő szolgálhat, mivel a karakterek szintjén ezúttal is falakba ütközünk.

Egy csomót mesélnek magukról (hiszen van egy jelenet, amelyben egy asztalnál ülnek hőseink, és szépen sorban mindenki elmeséli a háttérsztoriját, amit persze meg is mutat Snyder, szóval ez is letudva), mégsem ismerjük meg őket igazán, a drámájuk hatástalan marad, és ha meg is hal valaki (márpedig A hét szamuráj alapján nem élheti túl mindenki a kalandot), nem valószínű, hogy krokodilkönnyeket hullatunk majd érte.

Aki pedig azt hitte, hogy mivel A sebejtő a két film közül a második, így végre megnézhetjük Koráék sztorijának lezárását, nos, annak korai volt az öröme. Kapunk egy minifinálét, az igaz, de még sok minden van itt hátra, Snyder tehát valóban arra a merényletre készül, hogy Star Wars-méretű franchise-á dúsítsa vérszegény sci-fi-eposzát. Alig várjuk…

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk