Vak lány küld titkos üzeneteket rádión A láthatatlan fényben – valahogy mégsem áll teljesen össze a sorozat
A Netflix legújabb üdvöskéje 1944-be kalauzol minket, egy nácik által megszállt francia kisvárosba Sait-Maloba, ahol is egy fiatal vak lány rádióadását hallgatjuk. A háború végéhez közeledünk, az amerikaiak folyamatosan bombázzák a várost. A németek fejében már ott van a vereség gondolata, sokan már feladták és úgy gondolják, itt fognak meghalni. Ezután kapunk háttérinformációt főszereplőinkről. A vak lány neve Marie (Aria Mia Loberti), és azzal, hogy rádión közvetít, titkos üzeneteket küld az amerikai bombázóknak a német állásokról a városban. Vadásznak rá a németek, köztük Werner (Louis Hofmann) is, aki egy igazi rádiós csodagyerek: bármilyen rádiót meg tud javítani, és a semmiből építeni egyet. Az ő feladata, hogy megtalálja azt, aki az amerikainak közvetít információkat.
Werner miatta tanult meg franciául és bőszen hallgatta a professzor tanításait, még úgy is, hogy ez a hitleri Németországban halállal volt büntetendő. Ezen a frekvencián közvetít Marie is, ezért Werner nem akarja feladni a náciknak a lányt és védelmezi a rádiós titkát, ahogy tőle kitelik. Ezen kívül van még egy B történet is, ami Marie apjáról szól, Daniel LeBlanc (Mark Ruffalo), egy párizsi múzeumban dolgozott, és mielőtt elfoglalták volna Párizst a németek, kimenekítette a múzeum kincseit. Köztük A tűz tengerének nevezett, a legendák szerint elátkozott gyémántot, ami többet ér, mint minden együtt a múzeumban összesen. Erre a drágakőre vadászik a Gestapo egy rettegett tisztje, Reinhold von Rumpel is (Lars Eidinger).
A történetből is kiderül, hogy elég csapongó és nem túl összeszedett a sztori. Könyvként lehet, hogy jobban működik, de sorozatként kevésbé. A B történetvonal csak azért kell, hogy még több drámát adjanak az amúgy is hátrányos helyzetből indult Marie-nak. A színészek közül vicces, hogy pont a kisebb nevek tündökölnek és homályosítják el a sztárszínészek játékát.
Nem járt színitanodába, erre a filmre választották ki. Néha kicsit kevéssé reális, hogy egy vak lány ennyire ügyes mindenben, de kedvessége és játéka minden ilyen gondolatot töröl az ember szívéből. A többieknek sincs szégyellnivalójuk, Louis Hofmann sokaknak a Darkból lehet ismerős, és itt is bizonyítja, hogy ügyes a szakmájában. Ő is szerethető és hihető a hitehagyott, meg nem értett német rádiózseni szerepében.
Hugh Laurie jó a szerepében mint első világháborús veterán, aki agorafóbiásként otthonról mesél a rádión át világ szépségeiről. Mark Ruffaloból sokat nem látunk, de amikor vásznon van, akkor profi. Az első nagy problémám a filmmel mondjuk pont Ruffalonál érkezik.
Hugh Laurie pedig fullba tolja a britet, ő még csak nem is próbálkozik. Nagyon vicces összhatást kelt, emiatt inkább röhejes lesz az egész, mint drámai .
A szövegkönyv szerintem nagyon pátoszos lett, túlozzák a drámát, a szenvedést, piedesztálra emelik az önfeláldozást, és feltűnően színpadias az egész. Sokkal jobban el tudtam volna képzelni ezt a könyvadaptációt színházban, mint sorozatként. Mindenki túljátssza a szerepét, de nem egyéni döntés alapján, érzhető, hogy ez alkotói koncepció. Ettől nem reális az egész helyzet, illetve rengeteg logikai baki is van a sztoriban, valahogy nem áll össze az egész.
A kényszerűségből lett főgonosz szerepében Lars Eidinger próbál egy Christoph Waltz-féle Hans Landát imitálni, de inkább csak ripacskodik a szerepében. Illik a sorozat hangulatához és a színpadias megvalósításhoz egy ennyire túlzásba vitt gonosz, de Mr. Eidinger kezét megkötötte a nem túl jó forgatókönyv, így nem tudhatjuk meg, van-e annyira tehetséges színész, mint Christoph Waltz.
A minőségre nincs okunk panaszkodni. A Steven Knight-Shawn Levy páros kitett magáért. Steven Knightot sok sorozatrajongó ismerheti, elég a Birmingham bandájára gondolni, míg Shawn Levyt Ryan Reynolds tette fel a térképre, az utóbbi időben a sztár minden projektjét szinte Levy rendezi (Az Adam-projekt, Free Guy, Deadpool 2-3).
A képi világ nagyon korhű, a ruhák, a környezet, a díszletek mind-mind tökéletesek. A zene is csak dob a drámai hangulaton, nem mondhatnám vidám történetnek A láthatatlan fényt, és mégis kicsit giccses, gejl érzés nézni a szörnyűségeit. Annyira drámai akar lenni, hogy már inkább önmaga paródiája lesz. Amikor a francia ellenállás vezetői úgy viselkednek Wernerrel, mint a megvadult kutyák, kicsit még fel is nevettem az abszurd helyzeten, pedig a készítők bizonyára nem ezt akarták. Nem hinném, hogy egy olyan német katonával így viselkednének, aki fontos információkkal rendelkezik a lázadók számára.
Látom magam előtt, hogy valakinek tetszik A láthatatlan fény, én sem bánom, hogy végignéztem a négy részes minisorozatot. De nem tudok elmenni a hibái mellett.
Akinek van négy szabad órája és nem bánja, ha kicsit megríkatják, azok próbálkozhatnak A láthatatlan fénnyel. Aki háborús drámára vágyik, azoknak pont most került fel minden idők egyik legjobb sorozata a Netflixre, Az elit alakulat. Ők inkább azzal próbálkozzanak. A láthatatlan fény mind a négy része megtekinthető magyar szinkronnal a Netflix kínálatában.
