KULT
A Rovatból

Vak lány küld titkos üzeneteket rádión A láthatatlan fényben – valahogy mégsem áll teljesen össze a sorozat

A Deadpool rendezőjének legújabb sorozata a Netflixen közel sem olyan, mint arra elsőre számítana a néző. Steven Knight és Shawn Levy legújabb műve egy húsbavágó dráma... is lehetne.

Link másolása

A Netflix legújabb üdvöskéje 1944-be kalauzol minket, egy nácik által megszállt francia kisvárosba Sait-Maloba, ahol is egy fiatal vak lány rádióadását hallgatjuk. A háború végéhez közeledünk, az amerikaiak folyamatosan bombázzák a várost. A németek fejében már ott van a vereség gondolata, sokan már feladták és úgy gondolják, itt fognak meghalni. Ezután kapunk háttérinformációt főszereplőinkről. A vak lány neve Marie (Aria Mia Loberti), és azzal, hogy rádión közvetít, titkos üzeneteket küld az amerikai bombázóknak a német állásokról a városban. Vadásznak rá a németek, köztük Werner (Louis Hofmann) is, aki egy igazi rádiós csodagyerek: bármilyen rádiót meg tud javítani, és a semmiből építeni egyet. Az ő feladata, hogy megtalálja azt, aki az amerikainak közvetít információkat.

Ámde a két fiatalnak van egy közös pont az életében: egy rádióállomás, amit mindketten gyermekként hallgattak, ahol is egy magát professzornak nevező ember (Hugh Laurie) oktatta őket az élet szépségeire.

Werner miatta tanult meg franciául és bőszen hallgatta a professzor tanításait, még úgy is, hogy ez a hitleri Németországban halállal volt büntetendő. Ezen a frekvencián közvetít Marie is, ezért Werner nem akarja feladni a náciknak a lányt és védelmezi a rádiós titkát, ahogy tőle kitelik. Ezen kívül van még egy B történet is, ami Marie apjáról szól, Daniel LeBlanc (Mark Ruffalo), egy párizsi múzeumban dolgozott, és mielőtt elfoglalták volna Párizst a németek, kimenekítette a múzeum kincseit. Köztük A tűz tengerének nevezett, a legendák szerint elátkozott gyémántot, ami többet ér, mint minden együtt a múzeumban összesen. Erre a drágakőre vadászik a Gestapo egy rettegett tisztje, Reinhold von Rumpel is (Lars Eidinger).

A történetből is kiderül, hogy elég csapongó és nem túl összeszedett a sztori. Könyvként lehet, hogy jobban működik, de sorozatként kevésbé. A B történetvonal csak azért kell, hogy még több drámát adjanak az amúgy is hátrányos helyzetből indult Marie-nak. A színészek közül vicces, hogy pont a kisebb nevek tündökölnek és homályosítják el a sztárszínészek játékát.

A Marie-t alakító színésznőnek ez az első szerepe, és azt kell, hogy mondjam, nagyon ügyes.

Nem járt színitanodába, erre a filmre választották ki. Néha kicsit kevéssé reális, hogy egy vak lány ennyire ügyes mindenben, de kedvessége és játéka minden ilyen gondolatot töröl az ember szívéből. A többieknek sincs szégyellnivalójuk, Louis Hofmann sokaknak a Darkból lehet ismerős, és itt is bizonyítja, hogy ügyes a szakmájában. Ő is szerethető és hihető a hitehagyott, meg nem értett német rádiózseni szerepében.

Hugh Laurie jó a szerepében mint első világháborús veterán, aki agorafóbiásként otthonról mesél a rádión át világ szépségeiről. Mark Ruffaloból sokat nem látunk, de amikor vásznon van, akkor profi. Az első nagy problémám a filmmel mondjuk pont Ruffalonál érkezik.

Eredeti nyelven nézve a színészek akcentusa teljesen csapongó, a német karakterek próbálnak tiszta, akcentus nélküli angolt beszélni, az amerikai Mark Ruffalo valami számomra teljesen értelmezhetetlen kiejtéssel szerencsétlenkedik franciásan,

Hugh Laurie pedig fullba tolja a britet, ő még csak nem is próbálkozik. Nagyon vicces összhatást kelt, emiatt inkább röhejes lesz az egész, mint drámai .

A szövegkönyv szerintem nagyon pátoszos lett, túlozzák a drámát, a szenvedést, piedesztálra emelik az önfeláldozást, és feltűnően színpadias az egész. Sokkal jobban el tudtam volna képzelni ezt a könyvadaptációt színházban, mint sorozatként. Mindenki túljátssza a szerepét, de nem egyéni döntés alapján, érzhető, hogy ez alkotói koncepció. Ettől nem reális az egész helyzet, illetve rengeteg logikai baki is van a sztoriban, valahogy nem áll össze az egész.

Nem cicóztak a készítők, itt mindenki feláldozható és bizony sokan áldozatul is esnek a második világháború szörnyűségeinek.

A kényszerűségből lett főgonosz szerepében Lars Eidinger próbál egy Christoph Waltz-féle Hans Landát imitálni, de inkább csak ripacskodik a szerepében. Illik a sorozat hangulatához és a színpadias megvalósításhoz egy ennyire túlzásba vitt gonosz, de Mr. Eidinger kezét megkötötte a nem túl jó forgatókönyv, így nem tudhatjuk meg, van-e annyira tehetséges színész, mint Christoph Waltz.

A minőségre nincs okunk panaszkodni. A Steven Knight-Shawn Levy páros kitett magáért. Steven Knightot sok sorozatrajongó ismerheti, elég a Birmingham bandájára gondolni, míg Shawn Levyt Ryan Reynolds tette fel a térképre, az utóbbi időben a sztár minden projektjét szinte Levy rendezi (Az Adam-projekt, Free Guy, Deadpool 2-3).

Mindketten producerként vannak jelen, Knight vette magára a sorozat kreatív vezetését és a forgatókönyv adaptálását, míg Levy rendezte az összes részt.

A képi világ nagyon korhű, a ruhák, a környezet, a díszletek mind-mind tökéletesek. A zene is csak dob a drámai hangulaton, nem mondhatnám vidám történetnek A láthatatlan fényt, és mégis kicsit giccses, gejl érzés nézni a szörnyűségeit. Annyira drámai akar lenni, hogy már inkább önmaga paródiája lesz. Amikor a francia ellenállás vezetői úgy viselkednek Wernerrel, mint a megvadult kutyák, kicsit még fel is nevettem az abszurd helyzeten, pedig a készítők bizonyára nem ezt akarták. Nem hinném, hogy egy olyan német katonával így viselkednének, aki fontos információkkal rendelkezik a lázadók számára.

Látom magam előtt, hogy valakinek tetszik A láthatatlan fény, én sem bánom, hogy végignéztem a négy részes minisorozatot. De nem tudok elmenni a hibái mellett.

A színészek jók, a történet kicsit kusza és giccses, a megvalósítás viszont elsőrangú.

Akinek van négy szabad órája és nem bánja, ha kicsit megríkatják, azok próbálkozhatnak A láthatatlan fénnyel. Aki háborús drámára vágyik, azoknak pont most került fel minden idők egyik legjobb sorozata a Netflixre, Az elit alakulat. Ők inkább azzal próbálkozzanak. A láthatatlan fény mind a négy része megtekinthető magyar szinkronnal a Netflix kínálatában.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET: