Ünnepi magány – Bihari Viki posztja mindenkinek szól, aki egyedül karácsonyozik
A Tékasztorikból ismert blogger, Viku megindító posztot tett közzé Facebook-oldalán, amelyben őszintén ír arról, hogy úgynevezett ünnepi magányban szenved, megromlott a viszonya a szüleivel, és (lélekben) egyedül fogja tölteni az egész karácsonyt. Tisztában van azzal, hogy rengeteg ember hasonló cipőben jár, mint ő - írását főleg hozzájuk intézte.
Közeleg a rettegett 3 nap.
Mindenhonnan azt kapjuk, hogy öröm, csillogás, fahéjillatú meghitt együttlét, ragyogó gyermeki szemek és Coca-Cola-kamion fényfüzérekkel.
De van a karácsonynak - ahogy a Holdnak is - egy sötét oldala, ez pedig nem más, mint az a hely, ahol emberek milliói vannak egyedül.
Hát, jelentem alássan, én is itt vagyok.
Az utóbbi években megromlott a kapcsolatom a családommal. Járok terápiába, minden nap dolgozom az ügyön, gyötör a lelkiismeret, mit kéne tenni, menjek, ne menjek, olyan nyomorult ez az egész, ami ebben a 3 napban még inkább felerősödik.
Nem félek a magánytól, mert erős vagyok és edzett, viszont az ünnepek alatt megnő az öngyilkosságok száma, és nem véletlenül.
Nem szeretve lenni pokoli kín. Mondanám, hogy pótolja a pénz, a karrier, a sportautó vagy a nagy ház, de nem akarok hazudni. A legerősebb drog (szeretet) nélkül élni kurva kemény.
Sokaknak nincs jó kapcsolatuk a családjukkal.
Vannak, akik belebújnak a kényelmetlen zakóba, vagy a szúrós harisnyába és vesznek egy mély levegőt, majd átmennek a rokonokhoz, mert hát "mégiscsak az anyám", vagy "nem akarom megsérteni apámat".
Eltelik a rettenetesen kínos 3-4 óra, alkohollal, káposztával és félig száraz bejglivel, aztán spuri haza, ruha ledob, levegő kifúj: huh, ez is megvolt, 1 év csönd.
Ahogy azt egy pár nappal ezelőtti posztban írtam, én maximálisan okénak tartom, ha valaki nem megy oda, ahol sokáig bántották, megalázták és mondjuk szavakkal, vagy tettekkel verték.
Részemről oké, ha a gyerek megszakítja a kapcsolatot néhány hozzátartozójával, lehet az akár az anyja, vagy az apja is.
Szeretni és tisztelni nem kötelező. Bántalmazó emberek közt lenni szintén nem az.
Szóval, az ünnepi magány... Az kemény dolog. Minden beszűkül, az elmúlt évek fekete ceruzával összegződnek egy gyűrött papírlap alján. "Elcsesztem. Senkinek sem kellek. Bárcsak meghalnék! Gyűlölök élni!"- nagyjából ezek a frázisok szólalnak meg az ember fejében George Michael és Mariah Carey helyett.
Nem feladatom tanácsot adni, ezt nem is szoktam tenni, legfeljebb elmondom a véleményemet és a tapasztalataimat.
Ha választanom kell a saját - amúgy kitűnő és roppant szórakoztató - társaságom, és egy nagyon rossz társaság között, akkor az előbbi győz.
Ha belegondolok, miért jutottam idáig, rájövök, hogy ez döntések és helyzetek sorozata. Volt, ami felett rendelkeztem kontrollal és volt, ami felett nem. De alapvetően nincs okom panaszra, mert jó helyen vagyok és erős ember az, aki tud egyedül élni. Én baromira tisztelem a magányos emberek nagy részét, mert igencsak életképesek és önállóak.
És nem kell végig egyedül lenni!
Az a karácsony, melyet barátokkal, haverokkal, ismerősökkel töltünk, teljesen oké.
Egyedül lenni, tévét nézni, olvasni, beülni kajálni valahova, zenélgetni, festegetni, meditálni is teljesen oké.
A világon soha, de soha nem vagyunk egyedül, mert 7 és félmilliárd ember közt élünk. Egy örökös viszonyban vagyunk, ha máshogy nem, hát nyelvileg, társadalmilag, kulturálisan.
Simán meg lehet fordítani a dolgot: a karácsony az az ünnep, mikor végre pár napig nem kell másokkal lennem! Végre meghallhatom a saját gondolataimat, és azt csinálok, amit akarok.
A karácsony az ÉN ünnepem. Annak örülök, hogy VAGYOK, hogy szeretem magam, hogy szerethető vagyok, hogy mégis csak ÉN gondolkodom erről az egészről, esetleg én szomorkodom, vagy én nyomok el egy félmosolyt.
És igen. Benne van a pakliban, hogy lesz egyszer olyan karácsonyom, amilyet én akarok. Ezért élnem kell... mert jövőre is össze kell vásárolnia valakinek ezt a sok kis világító biszbaszt!
Köszönöm a figyelmet és boldog karácsonyt kívánok mindenkinek, aki rettenetesen szomorú és magányos.
Tessék elhinni nekem, a nagy család, a társ és a gyerek sem garancia az amerikai filmes boldogsághoz. Bármilyen nyálasan is hangzik, de az ünnep belül van - és nem kívül.
Szeretettel:
Viki.