KULT
A Rovatból

Ujjvérzésig gitározott gyerekkorában, majd ő lett kora legtöbbet kereső és legsikeresebb zenésze – Taylor Swift 35 éves

11 évesen még demókazettákat osztogatott a zenei kiadók recepciósainak, majd rájött, hogy csak úgy lehet sikeres, ha maga szerzi a dalait. A semmiből jött, 2023-ra pedig milliárdos lett.


Taylor Alison Swift 1989. december 13-án született a pennsylvaniai Readingben, de ő és az öccse, Austin Wyomissingben (szintén Pennsylvaniában), egy karácsonyfafarmon nőttek fel a szüleikkel: az apjuk, Scott Kingsley Swift a Merrill Lynch tőzsdeügynökeként, édesanyjuk, Andrea Gardner Finlay pedig befektetési alapok marketingvezetőjeként dolgozott. Vagyis a showbiznisznek se híre, se hamva. Illetve mégis, mivel Taylor anyai nagyanyja operaénekesnő volt Szingapúrban és Puerto Ricóban, s olyan darabokban lépett fel, mint A sevillai borbély, Az eladott menyasszony, vagy a West Side Story című musical.

Swift már fiatalkorában is a countryzenéért volt oda. „Olyan legendákat hallgattam, mint Dolly és Patsy Cline, vagyis olyan nőket, akik a countryzene esszenciáját jelentették” – nyilatkozta egyszer.

A gyermekverseket is szerette, olyan szerzőket, mint pl. Shel Silverstein és Dr. Seuss, majd észrevette, hogy a rímek hajlamosak megragadni a fejében. Az általános iskola negyedik osztályában megnyert egy országos versmondó versenyt az Egy szörny a szekrényemben című saját versével. Később egy helyi gyermekszínjátszó csoport tagjaként megkapta Sandy szerepét a Grease-ben, és észrevette, hogy a saját dala eléggé countrys hangzású. Ezt annak jeleként értékelte, hogy a countryzene lesz az ő útja.

Swift hamarosan elhatározta, hogy minél több hallgató előtt próbálja ki magát, ezért karaokeversenyeken, bárokban, fesztiválokon és vásárokon kezdett el fellépni. Az Amerikai Egyesült Államok himnuszát is elénekelte minden lehetséges helyszínen, beleértve egy Philadelphia 76ers-meccset is.

„Ezt nem így kell csinálni…”

11 évesen utazott először a Tennessee állambeli Nashville-be (persze szülői kísérettel), ahol naivan demókazettákat osztogatott a lemezstúdiókban dolgozó titkárnőknek. „Azt gondoltam, ha énekelni akarok, akkor lemezszerződésre lesz szükségem. Szóval szerzek magamnak egyet. Azt hittem, hogy ez ilyen egyszerű. Csináltam egy demókazettát, amin ismert dalokat énekelek, majd anyámmal elkezdtünk fel-alá járkálni a Music Row-n, és minden kiadónál a recepciósoknak osztogattuk a kazijaimat. Azt hiszem, egyetlen ember hívott vissza. Ő amúgy nagyon kedves volt, és csak annyit mondott: »Tudod, ezt nem így kell csinálni.«”

S bár Taylor akkor lemezszerződés nélkül tért haza, végre egy kis betekintést nyert a zeneiparba. Úgy döntött, hogy énekesként a lehető legönállóbbá kell válnia, ennek pedig az a módja, hogy ő maga is dalokat szerez. Megkapta az első gitárját, és elkezdett autodidakta módon tanulni, úgy, hogy naponta akár négy órát is gyakorolt, amíg az ujjai vérezni nem kezdtek. Ahogy a gitár- és dalszerzési képességei fejlődtek, Swift egyre többször utazott Nashville-be, hogy a legtehetségesebb feltörekvő szerzőkkel írjon együtt dalokat.

12 éves volt, amikor előadta a himnuszt a U.S. Open teniszbajnokságon, ahol felfigyelt rá Britney Spears menedzsere. Alig egy évvel később lemezszerződést ajánlottak neki az RCA Recordsnál, amit azonban visszautasított, mert csak mások által írt dalokat vehetett volna fel.

Ez idő alatt a szülei úgy döntöttek, hogy az egész családot Hendersonville-be, Nashville külvárosába költöztetik, vagyis közel a tűzhöz.

Tiniként a világ tetején

Swift nagy áttörésére végül 2004. november 4-én, vagyis majdnem 15 éves korában került sor a The Bluebird Café nevű helyen, ahol fellépett (feldolgozásokat és saját dalokat is előadott), és ahol felfigyelt rá a Big Machine Records egyik vezetője, Scott Borchetta. Taylor úgy döntött, hogy leszerződik az újonnan alakult kiadóhoz, és elkezdte felvenni első, Taylor Swift című albumát. 2006 nyarán, 16 évesen kiadta első kislemezét, a Tim McGraw című dalt, ami aztán ismertté tette a countryelőadók között. A dalhoz készült videóklipet Taylor maga rendezte, és több díjat is nyert vele. Az első albuma óriási sikert aratott, vitték, mint a cukrot, és a 2008-ban Grammy-díjra is jelölték a Legjobb új előadó kategóriában, de Amy Winehouse-szal szemben akkor alulmaradt.

Az első lemezének sikerére reagálva Swift 2007-ben egyszerre kezdett turnézni olyan előadókkal, mint Brad Paisley, Tim McGraw és Faith Hill. Majd 2008. november 11-én adta ki a második albumát, a Fearlesst, ami az első helyen debütált a Billboard listáján, és csak az első héten 592 ezer példányban kelt el. A Fearless nyolc egymást követő héten keresztül tartotta az első helyet, ezzel Swift lett az első női countryelőadó, akinek összejött ez a kunszt. „Azok, akik azt hitték, hogy Taylor Swift első lemeze volt a nagy dobás, készüljenek fel! Ő sokkal nagyobb lesz. Bár egy tinédzser írta ezeket a dalokat, mégis széles körben vonzóak, és ebben rejlik második munkájának zsenialitása” – ilyen és ehhez hasonló kritikák jelentek meg az albumról anno.

2008 végén a Nielsen SoundScan bejelentette, hogy Swift nemcsak az év legtöbb eladását produkálta, hanem ő lett az első előadó a történelemben, akinek két top 10-es albuma is volt az év végi albumlistán: a Fearless a harmadik, a Taylor Swift pedig a hatodik helyen végzett.

Rekord rekord hátán

2009-ben, húszévesen már olyan híres volt, hogy rábízták a Saturday Night Live című tévés szkeccsműsor házigazdájának posztját (a legnagyobb sztárok részesülnek e kiváltságban), egy évvel később pedig Guinness-rekordot állított fel harmadik stúdióalbuma, a Speak Now megjelenésével. A pop-country album, amelynek az összes dalát egyedül írta, minden idők leggyorsabban fogyó digitális albuma lett egy női előadótól, csak az első héten 278 000 digitális példányt adtak el belőle.

2012-ben Swift a lemezfelvételei és a turnéi révén az első helyre került a Forbes „30 év alatti legjobban kereső hírességek” listáján. A kiadvány szerint abban az évben Taylor 57 millió dollárt keresett, ami nagyrészt a Speak Now-turnéjának volt köszönhető. 2016-ban aztán ismét a lista élére került, ekkor már 170 millió dollárt keresett. Néhány évvel később, 2019-ben pedig a világ legjobban fizetett híressége lett minden korosztályból, 185 millió dollárral.

Swift eddig összesen 11 albumot adott ki, cím szerint: Taylor Swift (2006), Fearless (2008), Speak Now (2010), Red (2012), 1989 (2014), Reputation (2017), Lover (2019), Folklore és Evermore (2020), Midnights (2022) és The Tortured Poets Department (2024), s persze mindegyik óriási sikert aratott.

De a 2023-as év is igen fontos volt a karrierjében, ekkor került megrendezésre ugyanis a The Eras Tour című turnéja: az év márciusában indult, és gyorsan minden idők legnagyobb bevételt hozó turnéjává vált, amelynek köszönhetően Swift 2023-ban milliárdos lett. A Forbes becslése szerint az énekesnő nettó vagyona kb. 1,1 milliárd dollárra nőtt a The Eras Tourt követően: nagyjából 190 milliót keresett adózás után a turné első szakaszából, és további 35 milliót a hozzá tartozó, mozikban vetített, szintén óriási sikerű koncertfilm jegybevételéből.

A The Eras Tour révén Swift az amerikai gazdaságnak is igen jól jött, a Washington Post becslése szerint ugyanis 5,7 milliárd dollárral járult hozzá az ország gazdaságának fellendítéséhez. 2023 azonban itt még mindig nem ért véget Swiftnek, mivel a Time magazin őt nevezte meg az év emberének.

Emellett az eddigi karrierje során összesen 14 Grammy-díjat kapott, 52-szer jelölték, és négy alkalommal lett övé az év legjobb albuma díja, ez pedig még soha senkinek nem sikerült.

Macskaként lebőgött

A sikeres popsztárok, rockzenészek, énekesek stb. karrierjében gyakorta eljön a pillanat, amikor kipróbálják magukat filmekben, sorozatokban is színészként. Madonna, Björk, Mick Jagger, Justin Timberlake, Chris Isaak, Mariah Carey, Beyoncé, Tom Waits, LL Cool J, Meat Loaf, Elvis Presley, Mandy Moore, Ice Cube, David Bowie, Frank Sinatra, Mark Wahlberg, Cher, a lista szinte végeláthatatlan. S bár Taylor Swift, köszöni szépen, remekül elvan énekesnőként és dalszerzőként, s abszolút kielégíti őt a zenészi karrierje, azért persze ő sem mondott nemet néhány mozgóképes felkérésre. Lássuk, miben láthattuk/hallhattuk!

Első színészi feladatát a 2010-es Valentin nap című romantikus komédiában kapta 21 évesen, amiben egy elég vicces jelenete volt az akkoriban népszerűsége csúcsán lévő Taylor Lautnerrel. Ezután a 2012-es Lorax című animációs filmben lehetett hallani a hangját, mivel ő szinkronizálta az Audrey nevű karaktert. Majd jött a következő évben az Új csaj című sorozat, amelynek egyik epizódjában tűnt fel, egy Elaine nevű lányt alakított. A következő színészi kihívása pedig a 2014-es Az emlékek őre című sci-fiben volt, de ez is inkább csak egy vendégszereplésnek bizonyult, mivel néhány perc erejéig lehetett őt látni, Jeff Bridgesszel játszhatott együtt.

Majd egy szép nagy szünet következett, öt év, mire újra szerepet vállalt, bár ne tette volna! Igaz, szükség volt az énekesi tehetségére, csak sajnos a minden szempontból óriási bukásnak (és Arany Málna-győztesnek) bizonyuló Macskák (2019) című förmedvényhez írt alá, amelyben a Sam Mitsegél (Macavity) című dalt adta elő macska-ember mutánsként. Végül és eddig utolsósorban pedig David O. Russell szintén eléggé félrement Amszterdam (2022) című zagyvaságában lehetett őt látni Liz Meekinsként, akinek csúfos halála adja a krimiszerű sztori alapját. Mindebből látható, hogy Swiftnek egyelőre nincsenek komolyabb színészi ambíciói, mindenesetre jobban megválogathatná az esetleges feltűnéseit és cameóit is.

Úgy tűnik azonban, hogy jóval tehetségesebb rendezőként… Már 2008 óta, vagyis 19 éves korától fogva ő maga rendezte a videóklipjei nagy részét, olyanokat, mint az I’m Only Me When I’m with You, a The Best Day, a Mine, a You Need to Calm Down, a Lover, az All Too Well, az Anti-Hero, a Karma vagy az I Can Do It with a Broken Heart.

Sőt, az All Too Wellhez rendezett egy 15 perces rövidfilmet is Sadie Sink (Stranger Things) és Dylan O’Brien (Az Útvesztő-filmek) főszereplésével, amiért odaáig volt a szakma is, kapott érte egy csomó díjat, és egy ideig úgy tűnt, Oscar-jelölést is érdemelhet érte (végül nem kapott).

Rövid szerelmek

Taylor Swift december 13-án töltötte be a 35. életévét, eddig még azonban sosem volt férjnél, és gyermeke sem született. Pasiügyekből azonban kijutott neki bőven, egy időben csak úgy falta a celebeket. Olyan szerelmei voltak eddig, mint például Joe Jonas (2008-ban), Taylor Lautner (2009-ben), a zenész John Mayer (2009-től 2010-ig), Jake Gyllenhaal (2010-től 2011-ig), Harry Styles (2012-től 2014-ig), a Kennedy-klán egyik tagja, Robert F. Kennedy szenátor unokája, Conor Kennedy (2012-ben), az énekes Tom Odell (2013-ban), a DJ Calvin Harris (2015-től 2016-ig), vagy maga Loki, vagyis Tom Hiddleston (2016-ban).

Ahogy látható, ezek mind rövid kapcsolatok voltak, maximum egy-két évig tartottak. Az első nagy, hosszú távú szerelem így csak 2016-ban, Taylor 27 éves korában érkezett az életébe, ekkor jött össze ugyanis a színész Joe Alwynnel (Billy Lynn hosszú, félidei sétája, A kedvenc, Eltörölt fiú, Két királynő, Az utolsó szerelmes levél, A kegyelem fajtái, A brutalista), akivel hét éven át egy párt alkottak. Arról voltak híresek, hogy nagyjából semmit nem lehetett róluk tudni. Teljes titokban, a kamerák kereszttüzétől távol próbálták megélni a kapcsolatukat, és nem nagyon jelentek meg együtt hivatalos eseményeken sem, maximum paparazzifotók készültek róluk. A szerelmük végül 2023-ban ért véget.

Taylor még ebben az évben kavart egy rövid ideig az angol énekes-dalszerző Matt Healyvel, majd szintén 2023-ban szeretett bele a vele épp egyidős amerikaifutball-játékos Travis Kelce-be (kb. két hónap van köztük).

Miután tavaly júliusban a Kansas City Chiefs játékosa részt vett a The Eras Touron, bevallotta, hogy szeretett volna Swiftnek adni egy barátságkarkötőt, amin rajta volt a telefonszáma, de végül nem volt rá lehetősége. Ezután elhívta Swiftet egy meccsére, azt üzente neki, hogy valamikor a jövőben nézze meg őt játszani. Pár hónappal később, szeptemberben aztán kiszúrták Taylort egy Chiefs-meccsen, méghozzá Kelce családi lakosztályában, ahogy az édesanyja, Donna Kelce mellett szurkolt. A Chiefs győzelme után ők ketten együtt távoztak a meccsről egy kabrióban, azóta pedig már hivatalos a szerelmük, ami immár több mint egy éve tart.

S hogy mit tartogat még a jövő Taylor Swiftnek? Nos, a határ a csillagos ég… Vagy azt már elérte?


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Rendszerbontó Nagykoncert: újabb 12 fellépőt jelentettek be a szervezők
A Polgári Ellenállás Mozgalom péntek délelőtt 12 új nevet jelentett be. Az eseményt az április 12-i országgyűlési választás előtt két nappal tartják.


Újabb 12 előadó csatlakozott Puzsér Róbert rendszerbontó nagykoncertjéhez, amelyet két nappal a parlamenti választás előtt tartanak a Hősök terén. A fellépők száma ezzel már meghaladja a harmincat.

A Polgári Ellenállás Mozgalom ma délelőtt tette közzé az újabb tizenkét nevet, akik elfogadták a felkérést – vette észre az Index. A listán szerepel

Sisi, Mehringer Marci, a Központi Hatalom, a Kozmosz, Keleti András a colorstarból, Füstös, az NB feat. Lot, a Detto, a Brumiko, Imre Fia Imre, a Puszi együttes és Pajor Tamás is.

Az első körben olyan előadókat jelentettek be, mint Azahriah, Kardos-Horváth János, a Hétköznapi Csalódások, a Killakikitt, Coo Lee, Molnár Tamás és az Ivan and the Parazol. Puzsér Róbert korábban arról beszélt, hogy több mint 30 előadó mondott igent a megkeresésükre, tehát a következő napokban újabb nevek válhatnak ismertté.

A rendezvény egyszerre lesz demonstráció és kulturális esemény, amelyen minden meghívott előadó egy-egy rendszerkritikus dalt ad majd elő.

A Rendszerbontó Nagykoncertet április 10-én, mindössze két nappal az országgyűlési választás előtt tartják a budapesti Hősök terén. A koncertet szervező Polgári Ellenállás Mozgalom a honlapján azt írja, a polgári öntudatot szeretnék megerősíteni. Mottójuk szerint: „Ideje, hogy a politikus szolgáljon, és a polgár legyen az úr!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Tucatnyi előadást töröltek a Magyar Péter-film miatt a Cinema Cityben, akkora az érdeklődés iránta
A Cinema City budapesti mozijaiban a Tavaszi szél – az ébredés iránti óriási kereslet miatt módosították a műsort. A Filmforgalmazók Egyesületének legfrissebb számai szerint a Tisza Párt elnökéről szóló filmre voltak a legtöbben kíváncsiak a múlt héten.
DKA - szmo.hu
2026. március 18.



Akkora volt az érdeklődés a Magyar Péterről szóló Tavaszi szél – az ébredés című dokumentumfilm iránt, hogy szombaton több budapesti multiplexben is át kellett alakítani a műsort az extra vetítések miatt. Miközben a jegyeladások a premier utáni napokban kiemelkedők voltak, a korai vetítéseknél feltűnően sok szék maradt üresen – a jelenség okáról pedig vita zajlik.

A HVG írta meg, hogy

a március 15-i ünnep előtti szombaton a Cinema City több budapesti mozijában is levettek a műsorról előadásokat a csekély érdeklődés miatt, hogy a helyükön is a Magyar Péterről szóló filmet vetíthessék. A változtatás az Allee, a Mammut, a Westend és az Aréna mozijait érintette, összesen mintegy 10-15 előadásnál.

Buda Andrea, a Cinema City marketing- és PR-igazgatója megerősítette az értesülést, és elmondta, ez egy bevett szokás náluk. „Ha látjuk, hogy egy adott filmre extra nagy az érdeklődés, de vannak olyan előadások, amelyekre nem adtunk el jegyet, vagy csak néhány darabot, akkor szoktunk változtatni a műsoron. Ilyenkor számszaki alapon döntünk a saját tapasztalataink valamint a forgalmazó visszajelzései alapján. Erről lehetőség szerint egy nappal korábban, e-mailben vagy telefonon értesítjük nézőinket” – mondta el a lapnak.

A Filmforgalmazók Egyesületének legfrissebb számai szerint a Tisza Párt elnökéről szóló filmre voltak a legtöbben kíváncsiak a múlt héten, hétfőig összesen 36 351-en váltottak rá jegyet a március 12-i bemutatója óta.

A jegyeladásokkal kapcsolatban azonban fény derült egy különös anomáliára is: bár tömegesen vették meg a jegyeket a korai vetítésekre, mégis üresen maradt a székek többsége az előadásokon, ahogy azt a Cinema City is megerősítette korábban. A film producere, Sümeghy Claudia szerint a Megafon vásárolhatott meg több tucat jegyet, hogy aztán az üresen maradt termekről posztolhasson. Erről Magyar Péter is írt a Facebook-oldalán.

A 101 perces magyar dokumentumfilm készítői korábban azt hangsúlyozták, hogy független alkotásról van szó, amely állami vagy pártfinanszírozás nélkül készült, célja pedig nem egy kampányfilm elkészítése, hanem egy politikai-társadalmi folyamat dokumentálása volt. Ezzel szemben a kormánypárti médiában visszatérő kritika, hogy a film propaganda- és imázsfilm-elemekkel is dolgozik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A magyar közönség még ünnepelte, hetekkel később az egész világ gyászolta Chester Benningtont
A zenekar frontembere, aki ma lenne 50 éves, a VOLT fesztiválon még ezrek előtt énekelt a fájdalomról, amit a dalaiba zárt, és senki nem sejtette, mi zajlik a lelkében.
Sz.E. Fotó: Youtube - szmo.hu
2026. március 20.



Még csak 50 éves lenne Chester Bennington, a Linkin Park énekese és legendás frontembere.

A magyar közönség csupán egyetlen alkalommal hallhatta élőben utánozhatatlan hangját.

A Linkin Park első és egyben utolsó magyarországi koncertjén, 2017. június 27-én. Chester Bennington néhány héttel később, 41 évesen, önkezével vetett véget az életének.

A zenekar soproni VOLT Fesztiválon lépett fel, és akkora volt az érdeklődés, hogy arra a napra már hetekkel azelőtt elfogytak a jegyek.

Chester Charles Bennington 1976. március 20-án született Phoenixben, Arizonában.

1999-ben csatlakozott ahhoz a zenekarhoz, amely akkor még Xero, majd Hybrid Theory néven futott, és az ő érkezésével formálódott ki végleg a Linkin Park karaktere.

A 2000-ben megjelent Hybrid Theory óriási siker lett, az album széles közönséghez juttatta el a zenekar nehéz gitárokból, hiphopos ritmusokból és személyes szövegekből álló hangzását. Az olyan dalok, mint az In the End, a Crawling vagy a Numb generációs himnuszokká váltak. Chester Bennington a Linkin Parkkal kétszeres Grammy-díjas lett.

A zenekar sikere sokak szerint elképzelhetetlen lett volna nélküle. Hangja egyszerre volt erőteljes és érzékeny. Ez a hang a Linkin Park egyik védjegyévé vált.

A zenekar több mint 100 millió lemezt adott el, és a 2000-es évek egyik legnagyobb hatású rockformációja lett. A GRAMMY adatlapja szerint a zenekar korán komoly szakmai visszaigazolást kapott, többek között a Crawling révén is, amely meghatározó dala lett a korszaknak - írta a GRAMMY.com.

Chester Bennington annak idején nyíltan beszélt a gyermekkori traumáiról, valamint mentális problémáiról és függőségéról is. Ennek lenyomata erősen érezhető a Linkin Park szövegeiben, amelyekhez éppen emiatt tudott rengeteg fiatal kapcsolódni.

Az énekes-zenész nemcsak a Linkin Parkhoz kötődött: a Dead by Sunrise nevű projektben is énekelt, 2013 és 2015 között pedig a Stone Temple Pilots frontembere volt, akikkel a High Rise című anyagot is kiadta.

Halála egy másik rocklegendáéval is összefonódott. Közeli barátja volt Chris Cornell, a Soundgarden énekesével, és sokan máig úgy vélik, hogy Cornell öngyilkossága is hozzájárult Bennington tragikus döntéséhez.

Frontembere elvesztése után a Linkin Park működése egy időre leállt, és csak évekkel később találták meg az utat a folytatáshoz.

Jelenléte pótolhatatlannak bizonyult, a zenekar identitásának és egyik lelki motorjának tartották.

A Chester Benningtonról szóló megemlékezések mellett érdemes említést tenni arról, hogy a zenekar öröksége új mérföldkőhöz érkezett: a Loudersound szerint a Somewhere I Belong a napokban átlépte az egymilliárdos lejátszást a Spotifyon. Ez a hetedik daluk, amely elérte ezt a határt.

A zenekar fellépése a VOLT Fesztiválon:

Via Britannica


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Hipnotizőr kellett neki a szexhez, azt hazudta egy rendőrnek, hogy terhes, és Little Spoon néven rappelne – 50 dolog, amit nem tudtál az 50 éves Reese Witherspoonról
Hollywood legjobban fizetett színésznője volt, máig viseli egy autós gázolás nyomát a homlokán, és antik ágyneműket gyűjt. Vannak még ilyen infók a tarsolyunkban.


1. Laura Jeanne Reese Witherspoon néven született 1976. március 22-én, délután 2 órakor született New Orleansben.

2. Édesanyja, Betty Reese (innen a használt keresztnév), gyermekápolási doktorátussal rendelkezik, édesapja, Dr. John Draper Witherspoon pedig fül-orr-gégész. Nem meglepő tehát, hogy Reese azt mondja, ha másodállásban egy másik szakmát kéne választania, akkor gyermekgyógyászati kardiológus lenne.

3. A szülei 1996-ban, Reese 20 éves korában váltak el, de a mai napig szoros kapcsolatban állnak egymással.

4. Angol, ír, skót, walesi és távoli holland ősökkel rendelkezik. Állítólag rokona John Witherspoonnak, a skóciai Giffordban született presbiteriánus lelkésznek, aki 1739-ben szerzett mesterdiplomát az Edinburgh-i Egyetemen, és az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatának egyik aláírója volt.

5. Gyerekkorában Wiesbadenben, Németországban élt, majd Nashville-be költözött a család.

6. Gyerekként a helyi vasárnapi újságban tűnt fel, ahol gyerekeknek szánt tréningruhákat és hasonló darabokat mutatott be. Azt mondta, hogy ez egy kreatív tevékenység volt a számára. Naponta 50 dollárt kapott érte.

7. Hét éven át tornász volt.

8. Hétévesen kezdett el színészórákat venni egy közösségi főiskolán. Mivel annyira tehetségesnek bizonyult, kilencéves korára már felnőtt színészórákat vett.

9. Szintén hétéves korában szerepelt egy tévéreklámban, egy helyi nashville-i virágüzlet számára.

10. Középiskolásként pompomlány volt.

11. Angol irodalmat tanult a Stanford Egyetemen; 1996 óta szünetelteti a tanulmányait.

12. Miután a saját hangjával énekelt A nyughatatlan (2005) című filmben, több cég is felkereste, hogy készítsen lemezt. Ő azonban mindet visszautasította.

13. A Vadon (2014) című filmet tartja a legjobb filmjének és a legjobb alakításának. Oscar-díjra is jelölték érte.

14. 2011. szeptember 7-én, miközben Santa Monicában, Kaliforniában futott, elgázolta egy autó, és kórházba szállították. Enyhe sérüléseit ellátták, majd hazaengedték. A homlokán maradt egy látható heg, amit a frufrujával takar el.

15. Nem sokkal a színészi pályafutása kezdete után meghallgatásra ment a Cape Fear: A rettegés foka (1991) című film egyik szerepére. A meghallgatáson Robert De Niróval és Martin Scorsesevel kellett volna találkoznia, de akkoriban még nem tudta, kik is ők. A repülőgépen a mellette ülő férfival beszélgetett a castingról, aki teljes izgalomba jött De Niro és Scorsese megemlítésekor. Ez pedig Reese-t annyira felidegesítette, hogy teljesen elrontotta a meghallgatást, és a szerepet végül Juliette Lewis kapta meg.

16. Három gyermeke van: lánya, Ava Phillippe (1999) és fia, Deacon Phillippe (2003) az első férjétől, Ryan Phillippetől született, Tennessee Toth (2012) nevű fia pedig a másodiktól, Jim Toth-tól.

17. Már 8 hónapos terhes volt Tennesseevel, amikor befejezte az Ördöglakat (2013) című Atom Egoyan-film forgatását.

18. Minden idők legjobb női alakításának Meryl Streepét tartja a Sophie választásában (1982).

19. A legjobb barátai Selma Blair, Chelsea Handler és Renée Zellweger.

20. Középiskolai osztályában plusz kreditért dolgozott irodai produkciós asszisztensként a Kék ördög (1995) című filmnél. Carl Franklin rendező később tisztelgésképpen beletette a Doktor Szöszit (2001) az Időzavarban (2003) című filmjébe.

21. 2012-ben ausztrál partnerével, Bruna Papandreával együtt alapította a Pacific Standard nevű filmgyártó céget. Az első könyvek, amelyek filmjogait megvásárolták, a Gillian Flynn által írt Holtodiglan és a Cheryl Strayed könyve, a Vadon: Ezer mérföldes utam önmagamhoz voltak.

22. Antik ágyneműket gyűjt, és odavan a régi hímzésekért.

23. Csupán 9 évvel fiatalabb Laura Dernnél, aki az anyját játszotta a Vadon (2014) című filmben.

24. Debra Siegallal együtt vezeti a Type A Films nevű produkciós céget. A név egykori, középiskolai gyúnynevéből jött (Type A – a stréber, könyvmoly mivoltára utal, sok A-t, vagyis 5-ös osztályzatot szerzett).

25. Ő a második színésznő, aki Oscar-díjat nyert a legjobb női főszereplő kategóriában egy énekesnőt megformáló életrajzi filmben; az első Sissy Spacek volt A szénbányász lánya (1980) című filmért.

26. Lánya, Ava születése után 4 hónappal tért vissza a munkába, hogy megkezdje a Jóbarátok című sorozatban való vendégszereplésének forgatását, Rachel egyik húgát alakította benne.

27. Szerelmi kapcsolata volt a nála négy évvel fiatalabb Jake Gyllenhaal-lal, akivel a Kiadatás (2007) forgatásán találkozott.

28. Robert Pattinson anyját játszotta a Hiúság vására (2004) című filmben (a valóságban 10 év van küztük Reese javára), de a jelenetüket kivágták a végső változatból. A Vizet az elefántnak (2011) című filmben ők ketten már szerelmespárt játszanak.

29. A jegygyűrűjén egy 1990-es évek eleji Neil Lane-féle, Asscher-csiszolású gyémánt, amelyből csak néhány példány létezik a világon.

30. 2006-ban elnyerte az Oscar-díjat a legjobb női főszereplő kategóriában, June Carter Cash szerepéért A nyughatatlanban. Érdekes módon Reese már korábban is eljátszott egy másik családtagot a Carter famíliából, negyedik osztályos színdarabjában Mother Maybelle Cartert, June édesanyját alakította.

31. 1999-től 2007-ig volt Ryan Phillippe felesége, Hollywood egyik nagy sztárpárja voltak ez idő alatt.

32. 2011. március 26-án ment hozzá a magyar származású Jim Toth-hoz egy sátorban a kaliforniai Ojai-i farmján, egy Monique Lhuillier által tervezett, egyedi ruhában, 120 vendég előtt. Nyolcvan fehér galambot engedtek szabadjára, miután a pár kimondta az igent.

33. Steve Dontanville a William Morris Agencytől már több mint 35 éve az ügynöke. Még első filmje, az 1991-es Holdember forgatásán találtak egymásra.

34. A 84. Oscar-gála montázsában kiderült, hogy kedvenc filmje A vasmacska kölykei (1987). További favoritjai közé tartozik a Ragyogás a fűben (1961), A lehetetlen (2012), A Jackass bemutatja: Rossz nagyapó (2013) és A Grand Budapest Hotel (2014).

35. 2010. december 1-jén kapott csillagot a Hollywoodi Hírességek Sétányán, a 2425. lett az övé a 6262 Hollywood Boulevardon cím alatt található West Hollywood Hotel előtt.

36. Esélyes volt Júlia szerepére az 1996-is Rómeó és Júliában, de végül Claire Danes lett a befutó. A következő filmek főszerepeit bukta még el többek között: Szerelmünk lapjai (2004, helyette: Rachel McAdams), Batman: Kezdődik! (2005, helyette: Katie Holmes), Elcserélt életek (2008, helyette: Angelina Jolie).

37. Ő utasította el azonban a neki felajánlott főszerepet két horrorfilmben is: a Sikolyban (1996) és a Rémségek könyvében (1998).

38. 2015 óta tulajdonosa a Draper James nevű ruházati cégnek, egy kiskereskedelmi márkának, amely az amerikai Dél ihlette divatra és lakberendezésre összpontosít.

39. 2007-ben a The Hollywood Reporter magazin Hollywood legjobban fizetett színésznőjének kiáltotta ki.

40. A People magazin 2002-ben a világ 50 legszebb embere közé választotta.

41. 18 évesen meghallgatásra jelentkezett a Spinédzserek főszerepére. Ezt soha nem ismerte el, egészen 2020-as vendégszerepléséig a Smartless című podcastben.

42. Witherspoon számára az a legklasszabb az anyaságban, hogy olyan finomságokat ehet a gyerekeivel együtt, mint például a csirkefalatkák.

43. Ha bárkit vendégül láthatna az étkezőjében, Reese szerint az a női szenátorok teljes gárdája lenne. Lasagnát készítene vacsorára, és desszertként jégkását ennének, miközben arról beszélgetnének, miért nincs több női szenátor.

44. A kedvenc országa Franciaország, és egy korábbi kijelentése alapján nagyon vonzza Venezuela is.

45. Ha feladná a színészkedést, hogy hiphopelőadó legyen (ami nem valószínű), azt mondja, a „Little Spoon” (Kis Kanál) művésznevet választaná.

46. A gyémántok helyett a gyöngyöket, a lapos talpú cipők helyett a magas sarkúakat választja, és úgy véli, hogy minden idők legjobb divatirányzata a skinny farmer.

47. A Vadon című film szexjelenetének forgatása előtt annyira ideges volt, hogy hipnotizőr segítségét kellett kérnie, hogy könnyebben belevágjon a felvételbe. Emellett kapcsolatba kellett lépnie a könyv szerzőjével, Cheryl Strayeddel is, hogy tanácsot kérjen a heroin pontos beadásáról – Witherspoon biztosra akart menni, hogy hitelesnek tűnjön.

48. Ha bármilyen időt és helyet választhatna, ahol élni szeretne, akkor az az 1940-es évek Amerikája lenne.

49. A kedvenc Disney-figurája Csingiling, a kedvenc társasjátéka pedig a Tabu.

50. Egy 2013-as, interneten terjedő videófelvétel azt mutatta, ahogy a rendzavarás miatti letartóztatásakor kiabál egy rendőrrel, azt viszont sokan nem tudják, hogy később szégyenkezve bevallotta, az incidens során nyíltan hazudott a rendőrnek. Ahogy ő mondta: „Láttam, hogy bilincset rak a férjemre, és szó szerint pánikba estem. Mindenféle őrült dolgot mondtam. Azt mondtam neki, hogy terhes vagyok. Persze nem vagyok az! Hülyeségek jöttek ki a számon.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: