"Túl vén fejjel indultam el Nyugatra" – egy magyar buszsofőr Skóciában

Szántó Róbert 44 éves, 2013-ban kezdett el buszsofőrként dolgozni a Glasgow-tól kb. 160 kilométerre lévő nyugat-skóciai kisvárosban, Obanban.

Robi már az első munkanapján emlékezetes kalandokba keveredett, ugyanis olyan autóval indult a munkahelyére, amit egy régebb óta ott dolgozó magyar barátjától kapott kölcsön. A haver azonban bekapcsolva felejtette a világítást előző éjjel, így az autónak teljesen lemerült az akkumulátora reggelre.

Pánikba estem, arra gondoltam, ha már az első munkanapot így kezdem, rögtön kirúgnak. Magyarországon ez főbenjáró bűn lenne, az ember otthon olyanokat kap egy ilyen húzásért, mint például: »Fiatalember, nem jósolok magának nagy jövőt nálunk«. Itt viszont, mikor felhívtam a főnököt, és elmeséltem neki, nevetett egyet a telefonba, és mondta, hogy nem gond, van ilyen, majd beérsz, amikor tudsz.

Képek Obanból - Fotók: Szántó Róbert / Facebook

Robi az obani parton

"Londonban egy senki vagy"

Oban egyébként óriási váltás volt Budapest után Robinak. A skót Felföld előszobájának is nevezett Atlanti-óceán-parti kisvárosban a nagyvárosi nyüzsgés után nagyon kellemes, támogató, barátságos közegbe csöppent. Itt szinte mindenki ismer mindenkit, Robi szerint az ember nem vész úgy el, mint például egy London méretű metropoliszban.

Londonban nem számítasz, senkinek érzed magad, engem biztos, hogy hosszabb távon bedarált volna az a város. Obanban azonban nem kellett semmilyen csodát művelnem, elég volt, hogy minden nap bejártam dolgozni. Pusztán ezzel olyan bizalmat érdemeltem ki, amilyet Magyarországon sohasem. Itt ezért megveregetik a vállad, valóban értékelik, amit csinálsz, és ha jó ember vagy - bár nem szeretnék szerénytelennek tűnni -, akkor befogadnak.

Robi, aki 1999-ben, Szegeden, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerezte művelődésszervező diplomáját, nem először próbált szerencsét Nagy-Britanniában. Már 2003-ban dolgozott egy rövid ideig Londonban: egy pubban volt konyhai kisegítő. Folyamatosan buszsofőröket toborzó hirdetésekbe botlott, ekkor támadt az az ötlete, hogy buszvezetőnek áll az Egyesült Királyságban, miután Magyarország csatlakozik az Európai Unióhoz.

Így hát, amikor visszament Magyarországra, beállt a BKV-hoz, ahol - miután aláírt két év munkaviszonyt - kiképezték buszsofőrnek. Ő azonban pár hónap után elköszönt a cégtől, és 2004-ben már Skóciában, majd Írországban dolgozott buszvezetőként.

Természetesen a BKV-nak egy rakás pénzt vissza kellett fizetnie, mert nem töltötte ki a két évet - de ez a kinti fizetéséből nem volt probléma.

2006-ban azután "végleg" visszatért Magyarországra. Úgy volt vele, hogy "fiatalság - bolondság, »kikülföldeztem« magam". A kint megtakarított pénzéből, és svájci frank alapú hitelből vett egy garzonlakást a Keletinél. Aztán egyszer csak azt vette észre, hogy a törlesztőrészletek hirtelen nagyon megugrottak, a fizetése viszont változatlan maradt.

2012 végére nem láttam más kiutat, minthogy visszamenjek Nagy-Britanniába. Őszintén szólva egyáltalán nem vágytam rá, hogy újra kimenjek. Pár évvel azelőtt bulinak jó volt, de a klíma magyar szemmel elég barátságtalan Skóciában. Úgyhogy nem vágytam vissza, nem akartam ázni-fázni. De nem volt más megoldás: 2013-tól már Obanban vezettem a buszokat.

Oban, óceánpart

Szántó Robi és munkaeszköze Obanban

Mivel aggódott, hogy kiesett a gyakorlatból, hisz hat éve nem vezetett buszt, a biztonság kedvéért befizetett egy gyakorlati órára egy buszvezető-oktatóhoz a kiutazás előtt. Egyébként pedig anyagilag annyira a padlóra került, hogy kiutazni is csak baráti kölcsönökből tudott. Ezeket azután gyorsan visszafizette az első hónapokban kapott fizetéséből.

Kétheti fizetésedből vehetsz egy használt Renault-t

Márpedig egy ottani buszsofőr nem keres rosszul, főleg magyar szemmel nézve. Az Egyesült Királyságban a minimálbér 7,2 font óránként (egy font jelenleg 345 forint körül van). Ehhez képest Robi Obanban 8 fontos órabért kapott (bár akkor még 6 font körül volt a minimálbér). 2015 nyarán azután - a kevésbé esős, barátságosabb időjárás reményében - leköltözött a kelet-angliai Cambridge-be, a híres egyetemvárosba. Itt már 11 fontot is megkeres óránként, de azt mondja, hogy Cambridge-ben ennyivel drágább is az élet. Arról nem is beszélve, hogy sokkal több lehetőség van arra, hogy elköltse az ember a pénzét, mint a "világvégi" Nyugat-Skóciában.

Ha az elmúlt éveket nézzük, Robi azt mondja, átlagosan nettó 1300-1400 fontot keresett havonta

(ami a Brexit előtti, 400 forint körüli árfolyamon azért jobban mutatott forintban, mint most).

Cambridge

Karácsonyi szelfi Cambridge-ben

Persze óvatosnak kell lenni az ottani keresetek forintosításával, hiszen az árak is mások. Ha csak az alkoholos italokat nézzük, egy pint sör a pubban 3-4 font, de a Tescóban is 1,5-2 fontnál indul a már iható kategória. Egy üveg bor 4,5-5 fonttól kezdődik, egy üveg whisky 18-20 fonttól.

Az érem másik oldala, hogy Robi durván kétheti fizetéséből vett egy tízéves Renault Lagunát, 90 ezer km volt benne. Az autó biztosítása viszont rettentő drága. Mivel kint az ember "tiszta lappal" indul, mindegy, hogy már évek óta buszsofőrként dolgozik. Így az első évben neki is mélyen a zsebébe kellett nyúlnia, Obanban kezdetben 500 font volt az éves díj, Cambridge-ben ugyanez 800-1000 font is lehet. A lakhatás is sokba kerül: Skóciában egy 2 szoba hallos gyönyörű lakásért Robi és egy lakótársa 600 fontot fizettek, ugyanez Cambridge-ben már 800-1000 font havonta.

Összességében Robi szerint ez az 1300-1400 font nem rossz fizu, de egy középiskolai tanár például 2000 font körül keres odakint. Mindenesetre, ha okosan költekezel, szépen félre lehet tenni belőle - és Robi szerint ez a lényeg.

Itt soha sincs tülekedés

De hogy néz ki egy buszvezető átlagos munkanapja a skóciai Obanban? Mivel csak 3 km-re lakott a munkahelyétől, Robi először egy használt biciklit vett, és azzal járt be dolgozni. De rövid idő alatt rájött, hogy az állandó eső miatt, ha nem akar szinte minden nap bőrig ázni, autót kell vennie. Ekkor vette meg a fent említett használt Renault-t.

Ahogy beért, felvette a "Duty Sheet"-et, vagyis a szolgálati lapot. Ez tartalmazza, hogy aznap melyik járaton hány kört kell teljesítenie, időben ütemezve, szünetekkel, stb. Obanban a helyi társaság helyi és helyközi járatokat is üzemeltet, így Robi a városban, és az attól 20-30 km-re lévő szomszédos településekre is vezetett buszokat.

Robi munka közben Obanban

Így néz ki az óceán a sofőrülésből

A munka nem csak a busz vezetéséből áll, az utasok a jegyet a sofőrtől veszik. Bár a skót munkavállalók többsége autózik, így a buszokon az utasok 90%-a Robi szerint diák vagy nyugdíjas, akiknek az állam vagy az önkormányzat dotálja az utazást. A skóciai buszokon egyetlen ajtó működik, az első, ezen zajlik a le- és a felszállás is - még sincs tülekedés. Először mindenki leszáll, aki akar, és a megállóban várakozók ezt türelmesen megvárják, utána felszállnak a buszra.

A skót magyar szemmel nézve valami hihetetlenül türelmes népség. Robi sofőrként sokszor szemtanúja volt annak a jelenetnek, hogy egy idős skót mami, fájós lábbal, lassan, komótosan leszállt a buszról, és váratlanul összetalálkozott a megállóban álló barátnőjével. Ekkor megálltak ott a busz ajtajában, elkezdtek csevegni, és közben persze sem le-, sem felszállni nem tudott senki tőlük.

Én már kezdtem ideges lenni, hogy feltartják az utasokat, de az emberek szó nélkül megvárták, hogy a két öreglány kicsevegje magát. Senki sem szólt rájuk, még egy kelletlen grimaszt vagy pillantást sem láttam. Mindez persze Skóciára igaz, annak is arra a részére, ahol alacsony a népsűrűség. Cambridge-ben már kicsit nagyobb a pörgés, de annál, amit mondjuk Budapesten megszoktunk, még itt is jóval türelmesebbek az emberek.

Télvíz idején, harisnya nélkül, miniszoknyában

Skócia gyönyörű hely, de Robi szerint alapvetően hideg van. Nyáron jó esetben 20, a kora délutáni órákban 25 fok is lehet a maximum, de ez másfajta meleg, mint amit Magyarországon megszokhattunk. Itt valahogy "nem marad meg" a meleg, bármilyen jó idő volt nap közben, az este már hűvös, szinte hideg, 10 fok körül van a hőmérséklet nyáron is.

Robi például az első kint töltött nyáron egyetlen olyan napra sem emlékszik, amikor rövidnadrágot tudott volna felvenni, szandálról nem is beszélve.

Miközben a nyár hűvös, a tél a nálunk megszokotthoz képest enyhe, igazán durva hidegek nincsenek. Más kérdés, hogy a tengerparti Obanban a 0-5 fokos hideg is csontig hatolónak tűnik, mivel az óceán közelsége miatt extrém magas a páratartalom. A helyiek persze hozzá vannak edződve ehhez, a gyerekek a nyári 12 fokban is képesek a tengerben pancsolni. Télen még borzongatóbb látványt jelentettek a vastag nadrágba, dzsekibe öltözött Robinak az utcán, egy jéghideg kőlépcsőn harisnya nélkül, miniszoknyában üldögélő skót lányok - mint mondta, valósággal kirázta a hideg, ahogy rájuk nézett.

A bicikliket sem zárják le a Tesco előtt

Oban magyar szemmel nézve megdöbbentően biztonságos környék. Robi szerint nem igazán kell zárni semmit, nagyon ritka a hevederzár vagy a lakásriasztó, ahogyan az ablakokra szerelt rács is - ő legalábbis nemigen látott sehol. Ő a végén már a kocsiját se zárta, amikor bevásárolni ment, de Obanban, a Tesco előtt a biciklijét sem lakatolta le senki. A házak előtti kerítések is inkább jelképesnek mondhatók, arról nem is beszélve, hogy az emberek simán kint hagyják a ház előtt a különféle tárgyakat, a gyerekek játékait - amelyek Magyarországon öt perc alatt eltűnnének. A skót közállapotokról sokat elmond a következő történet is.

Skóciában, ha valamit ottfelejtesz egy nyilvános helyen, majdnem 100%, hogy visszakerül hozzád. Egyszer például odajött egy szakadt munkásruhát viselő srác, utolsó leszállóként odaszólt nekem, hogy »Hé, sofőr, valaki itt hagyta a pénztárcáját«. A nap vége volt, az utolsó utam aznap. Őszintén szólva nem néztem volna ki belőle, hogy ahelyett, hogy némán elsüllyesztené a zsebébe, leadja nálam. Főleg, hogy a tárcában elég sok készpénz és több bankkártya is volt.

Itt az is megtanul főzni, aki azelőtt csak kakaót csinált

A skót konyháról Robi egyetlen szóban mondott véleményt: pocsék. Szerinte ugyanis "ezek az emberek nem azért élnek, hogy egyenek". Robi azt mondja, 10 magyarból 9 garantáltan ki nem állhatja a skót konyhát, mert a mi ízlésünknek túlságosan semleges, fűszertelen és egyhangú.

Az őrölt fűszerpaprikát gyakorlatilag nem ismerik, a só és a bors a jellemző fűszerük, de ezt sem viszik túlzásba.

Robi vitt ki magával Magyarországról paprikamagokat, és a konyhaablak párkányán nevelgette a hegyes erős meg a csemege zöldpaprikákat.

Magyar magból magyar paprika

Magyar reggeli Nagy-Britanniában

Nagy kincs, otthonról

Robi szerint kint mindenki megtanul főzni, még az is, aki addig csak kakaót tudott csinálni. Ő már Magyarországon is gyakran főzött, de a marhapörköltet például Skóciában vitte tökélyre. Egyszer a főnökének is vitt belőle egy kis kóstolót. A pörkölt annyira ízlett a főnökének, hogy megkérdezte, lehetne-e rendelni belőle. Ettől kezdve Robi rendszeresen főzött "elvitelre" marhapörköltet, amiből egyre több munkatársa is "rendelt". Persze nem pénzért árulta, hanem általában valami kis ajándékot, például egy-egy üveg bort kapott érte.

Ami még nagyon hiányzik egy magyarnak odakint, az a túró.

"Amit itt cottage cheese-ként árulnak, annak szinte semmi köze a magyar túróhoz. Nagyon örültünk, amikor a sok itt dolgozó lengyelnek köszönhetően megnyitott az első lengyel bolt. Az ő túrójuk már egészen hasonlít a mienkhez.

Oban környékén leginkább pubokban lehet étkezni, ahol általában öt-hatféle tipikus skót fogásból lehet válogatni. Ilyen az egyebek mellett baconből, grillezett paradicsomból és gombából, babból, black puddingból, tükörtojásból, kolbászból álló tipikus skót reggeli vagy a fish and chips, vagyis a bundázott hal sült krumplival.

Mivel Robi nem szereti a halat, utóbbiból nem sokszor evett, megkóstolta azonban a skótok nemzeti ételét, a leginkább talán valamelyest a mi májas hurkánkra hasonlító haggist. Ez az étel birka- vagy borjúbelsőségekből, szívből, tüdőből májból készül, némi faggyúval, hagymával, zabliszttel és fűszerekkel. Először egy olyanba kóstolt bele, ami a Tescóból származott - de ez szörnyű volt. Utána Obanban egy pubban újra megkóstolta, és ez már nagyon ízlett neki.

Rakott krumpli Obanban, gazdagon

"Tegnap végre ettem egy igazán finom home made haggist! Ez kellemes csalódás volt, mely feledtette egy régi rossz (bolti) haggis emlékét."

Végül a kávéról is érdemes szót ejteni. A kinti kávékultúra alapvetően különbözik a magyartól: a tipikus skót kávé 2-3 deci, nagyon híg folyadék. "Ez a kávé nem annyira pörget, az íze sem túl intenzív, inkább azért isszák szerintem, hogy melegítse őket."

Ha minden külföldi munkást elbocsátanának, összeomlana a brit gazdaság

A skótok Robi szerint alapvetően elég nyitottan állnak az ott élő és dolgozó külföldiekhez, annak ellenére, hogy az Európai Unió bővítése óta kétségtelenül sokan jöttek, főleg lengyelek. De akármennyi betelepült munkás is van külföldről, a légkör továbbra is elfogadó.

2004-ben vonalbetanulással kezdtem. Ez azt jelenti, hogy ott álltam munkaruhában a sofőr mellett, és figyeltem az útvonalat, a megállókat, stb. Volt néhány színes bőrű diák a buszon, egyikük hangosan telefonált a saját nyelvén. Egy idős, részeg skót öregúr is a buszon utazott, az első ajtó előtt állva, és többször is beszólt a diákoknak. Olyanokat dörmögött, hogy ezek is minek jönnek ide, mit kiabálnak a buszon, és így tovább. Egy idő után udvariasan mondtam neki, hogy semmi gond nincs velük. Erre nekem is beszólt, gondolom, az akcentusomon érezte, hogy én is külföldi lehetek. A skót kolléga, aki a buszt vezette, mindezt hallotta. A következő megállóban lefékezett, kinyitotta az ajtót, kipattant a vezetőülésből, és egy kíméletes, de határozott mozdulattal leszállította az öreget. Aztán becsukta az ajtót, és továbbmentünk.

Persze 2004 óta sok minden változott, azóta rengeteg lengyel, szlovák, magyar, román stb. érkezett oda. És közben lezajlott a Brexit, illetve a hozzá kapcsolódó kampány, ami persze Skóciában is éreztette a hatását. Bár továbbra is a nyitottság a meghatározó, előfordult olyan eset, hogy megvertek egy lengyel munkást, mert az lengyelül beszélt az utcán telefonálás közben - de Robi szerint nem ez a jellemző.

"Ez a kép az első skót barátom, Graham esküvőjén készült"

"Egy éve skót földön"

A Brexittől illetve a következményeitől Robi szerint azoknak kell inkább tartani, akik ezután érkeznek Nagy-Britanniába. Akik már itt dolgoznak, azokra szüksége van a brit gazdaságnak, nem fogják őket tömegesen elbocsátani, mert összeomlana a rendszer. Robi inkább arra számít, hogy azokat fogják jobban szűrni, akik mostantól jönnek, várhatóan szigorúbban megnézik, van-e megfelelő nyelvtudásuk, piacképes szaktudásuk. Robi úgy érzi, a Brexit ugyanakkor rengeteget rontott az ország hangulatán, "nekünk nyilván nem hiányzott".

"Úgy érzem, túlságosan vén fejjel indultam el Nyugatra"

Az kint élő és dolgozó magyarok nagy dilemmája, menni vagy maradni, Robit is kínozza. Ő a saját bevallása szerint nem lett szerelmes Nagy-Britanniába, bár a skót Felföld gyönyörű tájai azért megdobogtatják a szívét.

De ami igazán megfogta, azok az emberek - azt mondja, amilyen hideg az idő, olyan melegszívűek a skót Felföld lakói, a Highlanderek.

Mégis nehezen tud végső választ adni a menni vagy maradni kérdésére. Azt mondja, a szíve hazahúzza, de nagyon erős ellenérzéseket kelt benne mindaz, amit ma a magyar politikában lát.

"A skót táj azért megdobogtatja a szívem"

Túl ezen a bal- meg jobboldali hülyeségen, azt gondolom, hogy a jelenlegi magyar rezsim egy bűnbanda, ami szétrabolja az országot, magának, meg a haverjainak. Olyan katasztrófát okoznak, amit évtizedekig tart majd helyrehozni. Elsősorban ezért nem tudom megmondani, mikor fogok hazamenni - pedig szeretnék, tényleg. Ha azt látnám, hogy valami radikálisan megváltozik, jó irányba, ha például az otthoniaknál betelne a pohár, és valami komoly mozgolódás indulna a kormány ellen, már ülnék is fel az első hazafelé tartó gépre.

Ugyanakkor úgy érzem, túl vén fejjel indultam el Nyugatra, már nem tudok itt gyökeret ereszteni, nem lehet egy fenékkel két lovat megülni. Ez a kultúra, ez a világ nagyon más, mint otthon. Ennek ellenére, az itteni társadalmi légkörben, minden olyan dologgal együtt, ami ellenszenves, jól érzem magam. Ebben az országban alapvetően rend, biztonság és nyugalom van. Ráadásul anyagi biztonságban élek, nem kiugróan magas, de megfelelő életszínvonalon. De nagyon hiányzik a családom és a magyarországi barátaim, és hiányzik Magyarország, a hazám.

"Az első március 15. kint: én készítettem a kokárdát a Tescóban kapható filclapokból, mivel nem volt más - de mai napig megvan!"

Ha érdekes volt a cikk, nyomj egy lájkot!