KULT
A Rovatból

Tragédia a nemi erőszakért bosszút álló lány története – Ígéretes fiatal nő

Oscart is kapott az a film, ami minimum napokig hat a nézőjére, miután megnézte.

Link másolása

Emerald Fennell, a film rendezője - egyébként színésznő is, ő volt A Koronában Kamilla - és forgatókönyvírója valóban ígéretes fiatal nő. Oscart kapott a film eredeti forgatókönyvéért például. Főhőse, Cassandra (Carey Mulligan elképesztő alakításában) azonban épp az ellenkezője, és ebben a filmben minden az ellenkezője, vagy éppen a legváratlanabb ahhoz képest, ahogy sejtenénk. Az Ígéretes fiatal nő cím irónia, és irónia és keserűség, na meg éjsötét humor hatja át a filmet is.

Nem fogunk megkönnyebbülni utána, ennyit elárulhatok, viszont olyan mélyen megérint és megráz és felráz, ahogy az Oscar-szezonban egyetlen film sem.

A sztori szerint Cassie nappal egy cukrászdában dolgozik, fagyiszínekbe öltözve, szalaggal a hajában cupcake-ek között. A szüleivel él, harmincas nő. Éjjelente azonban miniszoknyába öltözik, felkeni a legvörösebb rúzsát, ellátogat egy bárba, ahol szétesve összeszed egy pasit. Mindig másikat.

A csavar csak ott jön, hogy valójában nincs szétesve, egy kortyot sem ivott, és mindezt bosszúból teszi. Egy komoly tragédia árnyékolja be traumaként az életét, amiért férfiakon vezeti le haragját.

Hogy hogyan, azt nem spoilerezzük el. Mindeközben szuper ritmus, berántós sztori, zseniális soundtrack tartja fenn a figyelmünket. Igazi popkulturális ínyencség is egyszerre. Pl. Britney Spearstől a Toxic az egyik alaptémája a score-nak is:

Érdekes az is, hogy a film egyik bájos jelenetének aláfestő zenéje is ironikus, ugyanakkor ártatlan is egyben, és épp az a Paris Hilton énekli, aki Spearsszel együtt komoly traumákat szenvedett el és mára a nyilvánosság előtt is áldozati státuszba került.

A rape and revenge-filmek, azaz a nemi erőszak és azt követő női bosszút ábrázoló filmek már jó évtizede "divatosak", de jó sok trash is van belőlük a komoly alapdarabok mellett. Az egyik legfontosabbnak a Vádlottakat tartom - ezért Jodie Foster meg is kapta az első Oscar-díját - , például mert az áldozathibáztatást vérlázító őszinteséggel ábrázolja.

Emellett a téma mellett nem megy el Az ígéretes fiatal nő sem, de leginkább azt mutatja be, mennyire mélyre lehet süllyedni, ha egy erős morális iránytűvel bíró, de érzékeny nő érintett a nemi erőszakban. Hogy mit tud művelni egy ígéretes személyiséggel - Cassie orvosnak tanult - a feldolgozatlan, traumatikus gyász, hogy mit tud művelni egy emberrel a kiszolgáltatottság és eltaposottság, a leuralás átélése, ha nem tud gyógyulni és nem kap segítséget. Ha nincs jóvátétel, ha nincs büntetés, és ha addig dolgozik benne a trauma, amíg vissza nem harap, mint egy kígyó a saját farkába, és önmagát kezdi kínozni.

Az ígéretes fiatal nő az önbíráskodásról nem mint legitim reakcióról, hanem mint törvényszerű önsorsrontó folyamatról beszél.

Cassie sorsa végtelenül tragikus, és nincs olyan pillanat, ami ne következne törvényszerűen az előzőből, akármennyire is földbe döngölnek minket egyes pillanatok. Emésszük csak meg, ezt üzeni a film rendezője, ahogy azt meg kell emésztenie minden meg nem hallgatott, vagy el nem hitt áldozatnak. És Emerald Fennell azt is állítja, hogy oké, megtörtént a #meetoo, változik a világ - de ő így látja, hogy most ez lesz egy ígéretes, meg nem hallgatott fiatal nővel még 2021-ben is. Van még hova fejlődni.

Ez az egyik személyes történetem, és a legtöbb nőnek van minimum egy, ha nem neki, akkor a barátnőjének: 1996-ban félelmemben, hogy lekésem az első nyári munkámat, beültem egy autóba, 16 évesen, naivan, ami egy bekötőútra vitt a célállomás helyett. Még gyerek voltam, vakon megbíztam egy ismeretlenben. Kiugrottam, nem volt központi zár. De mindennek van következménye, erről szól Emerald Fennell filmje is.

Ha most mindenkinek eszébe jut a saját története, és hogy mit kellett volna tennie vagy nem tennie, már jó. Még mindig túl sokan vannak, akik elhallgatják.  Egy férfi barátom is megnézte ezt a filmet, és utána ezt írta nekem: " Írtam is a Nem Tehetsz Róla, Tehetsz Ellene csoportnak, hogy felajánljam a szolgálataimat." Na, az ilyen reakciók miatt érdemes ilyen filmeket csinálni.

Mozibemutató: május 20. Forgalmazza a UIP.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
36 évesen meghalt Ferich Balázs, Azahriah és a Wellhello menedzsere
A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után. Barátja és üzlettársa megható sorokkal búcsúzott tőle.

Link másolása

Hosszú betegség után csütörtök hajnalban meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetője, a Blind Myself nevű magyar metálzenekar korábbi basszusgitárosa - írja a Forbes. A zenei szakember 36 éves volt.

A 2016-ban alapított Supermanagement a hazai piac egyik legsikeresebb szereplője, akik olyan magyar előadókat menedzselnek, mint a Wellhello, a Follow the Flow, az Anna and the Barbies, Dzsúdló, Desh és Azahriah.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez”.

Tóth felidézte, hogy a Cloud 9+ az első banda, amit együtt menedzseltek, és nagy kockázatot vállaltak, amikor megalapították a saját cégüket.

„Balázst imádták az előadóink, kollégái. Über-maximalista volt a melóban, nem elégedett meg sosem a második hellyel. Folyamatosan azon agyalt, hogyan lehetnénk még jobbak és jobbak. Bazsinak hatalmas szíve volt. Imádta a gyerekeit és feleségét, Dittát, a legjobb apuka volt, akit valaha ismertem.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Az egész hazai sztárvilág gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst: „Mérhetetlen fájdalom”
Tóth Gabi, Czutor Zoltán és a Carson Coma is kifejezte együttérzését. A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után.

Link másolása

Az egész hazai zenei világ gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetőjét.

A zenei szakember számos hazai sztárnak, köztük Azahriah-nak, a Wellhellonak és Dzsúdlónak volt a menezdzsere.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő megható sorokkal búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez.”

A Supermanagement Facebook-oldalán csütörtök délután közzétett bejegyzésére azóta több mint ezer hozzászólás érkezett, köztük számos hazai sztár is kifejezte a részvétét. A Carson Coma zenekar egy fekete szívvel fejezte ki együttérzését, az AWS gitárosa, Brucker Bence pedig egy érzelmes üzenettel köszönt el Ferich Balázstól.

„A folyamatos profi és maximalista hozzáállásod mindig irigyeltem és nagyon nagy hatással volt rám! Ha nem ismerlek, bizony nem lennék ott ahol. Mindig emlékezni fogok rád!”

- írta többek között a zenész.

„Őszinte részvétem” - írta a hozzászólások között Azahriah gitárosa, Szabolcsi Fészek.

„Őszinte részvétem Gergő, sok erőt a családnak mérhetetlen fájdalom…” - írta Tóth Gabi.

„Végtelenül sajnálom, sok erőt kívánok Gergő!” - üzente megrendülve Czutor Zoltán.

Antal Timi énekesnő egy korlátozott ideig elérhető Instagram-sztoriban, egy fekete-fehér fotóval emlékezett meg, a képhez pedig azt írta:

„Ég Veled, Balázs!”

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Teljes a káosz: az RTL úgy cserélgeti a főműsoridős műsorait, hogy erről már nem is szól
Teljes a fejetlenség a csatornánál, néhány nap alatt két fontos műsor ismétlése is csődöt mondott. Így hétköznap este ismét jöhetnek a pajkaszegiek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Ember legyen a talpán, aki követni tudja az RTL hétköznapokat érintő műsorváltozásait. A csatorna láthatóan nem tudja, mihez kezdjen Az álommeló második évada utáni sávval, ahol egyre-másra bedőlnek a korábbi műsorok ismétlései.

A március 25-én indult álláskereső reality után először a Gólkirályság első évadát ismételték, elfogadható eredményekkel, írja a Sorozatwiki. Április 8-tól Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban első évadát tűzték műsorra ugyanott, katasztrofális nézettség mellett.

Ezért most hétfőtől ebben az időpontban a Házasodna a gazda tavaly őszi, 6. szezonjának ismétlését kezdték el, ami két nap után szintén beleállt a földbe. Így péntektől, vagyis április 20-tól inkább egy újabb bőrt lehúznak Pajkaszeg lakóiról, és elkezdik A mi kis falunk hatodik szezonjának újravetítését.

A magyar sorozat után az RTL Híradó – Késő esti kiadás 10 perccel korábban, 22:40 helyett, 22:30-kor lesz látható a csatornán. Ezt követően a Gyilkos elmék 23:15 helyett, 23:05-kor kerül majd képernyőre.

A műsorváltozás a szombati és a vasárnapi napokat nem érinti.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Fotók: Eltemették Tordy Gézát
Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta. A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott.

Link másolása

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

A 85 éves korában, március 30-án elhunyt színművész búcsúztatásán elsőként a jövő színésznemzedéke nevében Szőcs Artur mondott beszédet. A színész-rendező felidézte, hogy Tordy Gézát még színművészetisként ismerte meg, majd 15 évadot dolgoztak együtt. Kiemelte: Tordy Gézát ízig-vérig érdekelte a színházcsinálás, fontos volt számára a csapatmunka.

Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta a művészről, akivel 1963-ban találkozott először, és akihez élete leghosszabb barátsága fűzte.

A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott, színészkollégája játékát és közös munkáikat idézte fel. Mint mondta, Tordy Gézában nagy erők lakoztak, nagy dühök és nagy szenvedélyek.

A színészet illanó pálya - fogalmazott. A kincs az az üzenet, amelyet át tudunk adni úgy, hogy a lelkekben minél tovább megmaradjon. "És te, Gézus, ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál" - mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk