KULT
A Rovatból

Továbbra is hangulatos és rejtélyes sci-fi a Különválás – Indult a második évad

Dan Erickson és Ben Stiller még mindig a képernyő elé szegez az AppleTV+ sorozat új évadjával. Nem csak technikailag tökéletes! Elgondolkodtató, okos és érdekfeszítő a Különválás.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. január 20.



A Különválás visszatért és jobb, mint valaha! Back to business as usual, mondhatná a kulturált angol úr. A második évadra sokat kellett várni, hiszen a 2022-es első eresztés után hamar megtudtuk, hogy sikeres volt a sorozat, és be is rendelték a folytatást. A probléma inkább a háttérben rejtőzött, ha hihetünk a pletykáknak. De erről majd később.

Dan Erickson nem tartozik a tapasztaltabb showrunnerek közé. A Különválás volt az első munkája Hollywoodban, ám itt rögtön producer, író és showrunner szerepkört is elvállalt. Az ő agyából pattant ki a széria remek felvetése. Mi lenne, ha leválasztanánk a tudatunk egy részét, és a munkában csak az a részünk dolgozna. Az énünk egyik fele nem tudja, mit dolgozunk, a másik fele pedig nem ismeri a munkán kívüli világot. Számára csak a munka létezik.

Amikor beérünk a munkahelyünkre, egyszerűen csak kimarad nekünk ez az idő, és csak akkor térünk magunkhoz, amikor már hazafele indulunk az irodából.

A Különválás már az érdekes alapötlettel elkapott. Főleg, hogy a sorozat azok szemszögéből mutatja be a történteket, akik munkára vannak ítélve. Ők akkor kezdenek el élni, amikor már mindenki elkezdett dolgozni. Ám itt jön a fogas kérdés, hogy az így munkára fogott pszichénk hogyan fog reagálni a véget nem érő feladatokra és a kvázi rabszolgaságra. Egyáltalán etikus-e ez a megoldás?

Az anyacégnek, a Lumon óriásvállalatnak ez tökéletes megoldás, hiszen a titoktartás bombabiztos, a munkamorál pedig hatalmas, hiszen a főszereplőink agya csak a munkára koncentrál, nincs semmi zavaró háttértényező. Egészen az első évad történéséig.

A munkára fogott ének elkezdenek kíváncsiskodni a kinti változatuk iránt és szökni terveznek.

Az évadzáróban fellázad a munkaerő, és kitudódik a világ számára, hogy a Lumon milyen ördögi módon jár el a dolgozóival. A második évad meglepően pozitív hangnemben kezdődik. De kezdjük is a kiemelkedő megoldásokkal. Ben Stiller rendezése (egyébként ő az egyik producer is) az első részben egy nagyon hangulatos, vágás nélkülinek tűnő impresszív felvétellel indít. A kamera mozgása intenzív, tökéletesen mozog a rohanó színésszel együtt. Nagyon jó alaphangot teremt.

Amikor megérkezik Mark S. (Adam Scott) az új munkatársaihoz, jön Mr. Milchick (Tramell Tillman) és elmagyarázza neki az új alaphelyzetet.

Miután a lázadásuk miatt kiderült a Lumon titka, belekényszerítették a céget egy új nézőpontba.

Élhető környezetet kell teremteniük a belső éneknek, és el kell kerülni a személyiségek kihasználását. Ez persze borzasztó gyanúsnak tűnik az anyavállalat kinevezett vezetőjének a szájából, de az első rész alapján nem tudni, mit tesz majd a Lumon a „lázadókkal”.

Egy biztos Mark S. kikényszeríti a vezetőségből, hogy adják vissza korábbi munkatársait, Hellyt (Britt Lower), Dylant (Zach Cherry) és Irvinget (John Turturro).

A régi bagázs pedig egy új tervet próbál kieszelni, hogyan tudnák megszöktetni Mark S. kinti énjének halottnak vélt feleségét, akiről úgy gondolják, ő az irodai pszichológus, csak szintén „különválasztva” igazi énjétől.

Az amúgy is komplikált történet tovább bonyolódik, már ha ez lehetséges, és a szereplők önmaguknak sem hihetnek. Az első részben remekül szővik a cselekményt. Végig izgalmas és érdekes marad a téma, mintha el se hagytuk volna Mark S.-éket. Pedig azért nem kevés idő telt el az előző részek óta. Ez valószínűleg a háttérben történő drámáknak köszönhető. Több helyen is olvastam, hogy Dan Erickson showrunneri pozíciója többször is megingott.

Az AppleTV+ rengeteg pénzt szánt a produkcióra, és ezt a magas büdzsét is sikerült túllépnie a készítőknek.

Mondjuk ez a végeredményen meg is látszott: ugyan gyönyörű volt a sorozat előző eresztése, de a készítő stúdió és az Apple is Erickson lecserélésén gondolkodtak. Kapott is egy gardedámot maga mellé a második évadra, akivel persze a showrunner nem igazán jött ki. Ezeket a pletykákat termesztésen mindenki cáfolta, de nem lepődnék meg, ha igaznak bizonyulnának. Egy biztos, Ben Stiller producer/rendező bizalmat szavazott a produkció és Erickson mellett a második évadra is.

Még mindig nagyon hangulatos és rejtélyes sorozat a Különválás, amit élvezet nézni. A színészek munkája remek, Adam Scott különösen jó alakítást nyújt, de mellette szinte mindenki tökéletesen játszik.

A kafkai hangulat elsőrangú és különleges, a háttérben történő események pedig a sorozat minőségét eddig nem rontották – legalábbis a bevezető részből kiindulva.

Mindenkinek ajánlom a Különválást, továbbra is remek élmény egy ennyire különleges sci-fit nézni. Az AppleTV hetente adagolva szállítja az újabb részeket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
Salvador Dalíval pillangókat evett, 14 gyerekéből az egyik öngyilkos lett, és átkozza a napot, amikor megismerte Woody Allent – Mia Farrow 80 éves
Gyerekként hetekre lebénult, a bátyja meghalt repülőgép-szerencsétlenségben, a szerelme összejött a nevelt lányával, és eddig három gyermekét temette el… Mia Farrow élete azonban nem csak tragédiákkal volt tele.


Maria de Lourdes Villiers Farrow 1945. február 9-én született Los Angelesben, az ausztrál filmrendező, John Farrow és az ír színésznő, Maureen O'Sullivan (a Johnny Weissmuller-féle, ’30-as évekbeli Tarzan-filmek Jane-je) harmadik gyermekeként, egyben legidősebb lányaként. Összesen hat testvére van, az idősebbek Michael és Patrick, a fiatalabbak pedig John Charles, Prudence, Stephanie és Tisa. Híres keresztapja volt, méghozzá nem más, mint a My Fair Lady, a Gázláng vagy a Philadelphiai történet Oscar-díjas rendezője, George Cukor.

Farrow tehát beleszületett a showbizniszbe. Beverly Hillsben nőtt fel, szigorú katolikus családban. Állítólag különc gyermek volt, mivel időnként játéktőrökkel és művérrel rendezett előadásokat az előttük elhaladó hírességek turnébuszai előtt. Mindössze kétéves volt, amikor a filmvásznon debütált egy rövid dokumentumfilmben (1947: Unusual Occupations).

Kilencévesen pedig gyermekbénulást kapott egy járvány során, amely állítólag 500 embert érintett. Három hétig egy elkülönítő osztályon volt, s később azt mondta, ez az élmény „a gyermekkorának végét jelentette”.

1958-ban a Farrow család Spanyolországba költözött, ahol apja a John Paul Jones (1959) című filmet forgatta, amiben az akkor 13 éves lány is feltűnt. 1958 szeptemberében őt és a nővérét, Prudence-t egy zárdában működő bentlakásos iskolába küldték Surrey-be, Angliába, míg John Londonban befejezte a John Paul Jones utómunkálatait. Még abban az évben nagy tragédia rázta meg a családot: október 28-án Farrow legidősebb bátyja, Michael (aki amúgy a tengerészgyalogság tartalékos katonája volt) meghalt egy repülőgép-szerencsétlenségben. Az apja ezután erősen inni kezdett, ami gondot okozott a szülők házasságában. Farrow az emlékirataiban felidézte, hogy tanúja volt a szülei közötti erőszakos vitáknak, amikor meglátogatta őket a Chelsea-i lakásukban.

Amikor 16 éves volt, a családja visszatért az Egyesült Államokba, s Mia egy Los Angeles-i katolikus lányiskolában, a Marymount High Schoolban folytatta a diákéveit. Ezt követően a Bard College-ban kezdte meg a főiskolai tanulmányait. Ez idő alatt a szülei anyagi gondokkal küzdöttek, és édesanyja New Yorkba költözött, hogy Broadway-produkciókban szerepeljen. John Kaliforniában maradt, ahol a következő évben szívrohamban meghalt, Farrow mindössze 17 éves volt ekkor.

Apja halála után a családnak kevés pénze maradt, ami arra késztette Miát, hogy dolgozni kezdjen, hiszen el kellett tartania magát és a testvéreit. Kezdetben divatmodellként talált munkát, majd színházban kezdett el dolgozni beugróként a Bunbury – avagy jó, ha szilárd az ember című Oscar Wilde-darab egyik New York-i feldolgozásában.

Frank neki énekelt

„Miában nem volt semmi törékeny” – mondta róla az édesanyja. 18 éves korában már körülrajongott porcelánszépségként pillangókat evett a St. Regis szállodában kedves barátjával, Salvador Dalíval. 19 évesen, bimbózó ifjú nőként pedig már a hatvanas évek közepének legnépszerűbb főműsoridős szappanoperája, a Peyton Place sztárja volt, s egy nap az akkor 49 éves Frank Sinatra figyelmét is felkeltette, aki azonnal elrepült a repülőgépén Palm Springsbe. Körülbelül egy évvel később Mia édesanyja kétségbeesett telefonhívást kapott az egyik New York-i szomszédjától: „Azt mondta: »Valami szörnyűség történt Miával«. Azt kérdeztem: »Meghalt?« »Nem, Frank Sinatra felesége lett.« »Ó…« – mondtam – »Csak ennyi?«”

Az esküvő idején Farrow 21 éves volt, Sinatra pedig 50, a köztük lévő 29 év korkülönbség pedig sokakat felháborított.

A házasság mondjuk nem is tartott sokáig, akkor kezdett szétesni, amikor Mia megkapta a főszerepet Roman Polanski Rosemary gyermeke című filmjében. Amikor Sinatrával 1968-ban elváltak, Mia azzal lepte meg az exét, hogy egy fillér tartásdíjat sem kért. Farrow később a frigyük bukását a korkülönbségükre fogta, s azt mondta, hogy ő még egy „lehetetlenül éretlen tinédzser” volt, amikor hozzáment Sinatrához. Egyébként ők ketten jó barátok maradtak az énekes 1998-ban bekövetkezett haláláig.

Egy rakás gyerek

1970 szeptemberében Farrow Londonban hozzáment a Londoni Szimfonikusok karmesteréhez, André Previnhez, köztük már „csak” 16 év korkülönbség volt (25 és 41). Ráadásul Previn szeretőkként kezdték a kapcsolatukat, mivel a férfi akkor még a második feleségével, a dalszerző Dory Previnnel volt házas. Amikor azonban Farrow teherbe esett Previntől (egy ikrekkel), a karmester elhagyta Doryt, és beadta a válókeresetet. 1970 februárjában Mia ikerfiúknak (Matthew-nak és Saschának) adott életet, a csemeték érkezésével pedig megtalálta azt a szerepet, ami a legnagyobb örömet szerezte neki az életben: az anyaságot. Nem is volt elég neki két utód. A Previnnel való házassága összesen 10 évig tartott (1979-ben váltak el), ám ezalatt a párnak még egy vér szerinti gyermeke (Fletcher) született, három másikat (Lark, Daisy, Soon-Yi) pedig örökbe fogadtak.

A Previnnel való szakítása után Mia összejött az író-rendező Woody Allennel, akivel összesen 12 filmet forgattak együt: Szentivánéji szexkomédia, Zelig, Broadway Danny Rose, Kairó bíbor rózsája, Hannah és nővérei, A rádió aranykora, Szeptember, Egy másik asszony, Bűnök és vétkek, Alice, Árnyak és köd, utoljára pedig az 1992-es Férjek és feleségekben dolgoztak együtt.

A gyerkőcökből azonban továbbra sem volt elég: Farrow az Allennel való kapcsolata alatt, 1980-ban adoptálta Moses nevű fiát, 1985-ben Dylan nevű lányát, Tamet és Isaiah-t pedig 1992-ben. Sőt, Woodytól is született gyermeke, Ronan, aki később elidegenedett az apjától, ezért is használja a Farrow-t vezetéknévként. A rendező elmondása szerint nem esküdne meg rá, hogy Ronan valóban az ő vér szerinti fia, és bizony sokak szerint valóban sokkal jobban hasonlít Frank Sinatrára…

Allen és Farrow szakmai együttműködése és kapcsolata pedig azért ért véget 1992-ben, mert az 57 éves direktor összejött Farrow akkor 22 éves örökbefogadott lányával, Soon-Yivel, aki csupán 10 volt, amikor Woody és Mia összejöttek, vagyis a rendező 12 éven át a nevelőapja volt.

És hogy teljes legyen a gyerekkör: Farrow további három csemetét fogadott örökbe a kilencvenes években: 1994-ben egy fiút (Thaddeus) és egy lányt (Quincy) s végül 1995-ben egy lányt (Frankie-Minh). Vagyis összesen 14 gyermeke van, közülük négy a sajátja, tizet pedig a világ minden tájáról vett magához: pl. Vietnamból, Koreából, az Egyesült Államokból és Indiából.

Közülük egyébként hárman már nem élnek: Tam 17 évesen halt meg 2000-ben, receptre felírt gyógyszer-túladagolásban (amit a migrénjére kapott), Lark 35 évesen 2008-ban, HIV/AIDS okozta komplikációkban, a kerekesszékbe kényszerült Thaddeus pedig 2016-ban öngyilkos lett az autójában, szíven lőtte magát.

Farrow vs. Allen

A Mia Farrow és nevelt lánya, Dylan Farrow vádaskodása Woody Allen irányba, miszerint a rendező szexuálisan zaklatta a kislány Dylant, annyira bonyolult és sokrétű, hogy egy hosszú cikk is kevés lenne az ügy részleteinek kivesézésére. Így csak említés szintjén hoznánk fel az esetet, amely szerint Mia és Dylan először a kilencvenes években, majd 2014-ben is bíróság elé vitték az ügyet, ám bizonyítékok hiányában sosem ítélték el a most 89 éves író-rendezőt. Woody mindig is tagadta a vádakat, szerinte Farrow tömte tele ezzel Dylan fejét, hogy bosszút álljon rajta, amiért összejött Soon-Yivel, aki így természetesen elveszítette a kapcsolatát a nevelőanyjával. Mia egy interjúban azt nyilatkozta, hogy átkozza a napot, amikor megismerte Woody Allent, aki élete legnagyobb tévedése volt, és azt kívánja, bárcsak sose keresztezték volna egymás útját.

Illetve annyit még hozzá kell tenni, hogy Soon-Yi és Moses Farrow, akik szintén egy háztartásban éltek velük, megvédték Allent a visszaélési vádakkal szemben. 2013-ban Moses nyilvánosan azt állította, a nevelőanyja mindent bevetett azért, hogy a gyerekei elhiggyék az Allenről kitalált történeteket. 2018-ban pedig egy elég hosszú blogbejegyzést tett közzé, amelyben Allen ártatlansága mellett érvelt. Egy sor olyan esetet is felhozott, amikor őt és a testvéreit Farrow fizikailag bántalmazta. Az igazság természetesen most is odaát van…

Karrier Woody után

A fentiek tükrében látható, hogy Mia Farrow magánélete elég sok munkát adott az évtizedek alatt az újságíróknak, pedig a 80. életévét betöltött színésznő nem csupán a gyerekeiről, a férjeiről és a botrányairól híres. Hiszen több mint 60 éves filmes karrierrel rendelkezik, ez idő alatt pedig nem kevés klasszikussal gazdagította a filmtörténelmet.

Sokak számára egyébként meglepő lehet, hogy eddig soha nem jelölték őt Oscar-díjra, dacára annak, hogy olyan filmekben alakított nagyot, mint a Rosemary gyermeke (1968), A nagy Gatsby (1974), az Esküvő (1978), a Halál a Níluson (1978), vagy a fent említett Woody Allen-filmek.

Kétségtelenül ez utóbbiak jelentik a szakmai csúcsot az életében, hiszen ezekért a szerepekért összesen 3 BAFTA- és 3 Golden Globe-jelölést is kapott, főként a Broadway Danny Rose-ban, a Kairó bíbor rózsájában, a Hannah és nővéreiben, valamint az Alice-ben nyújtott alakításait emelte ki a szakmai grémium.

S bár a Woodyval való szakítása után sem ért véget a karrierje, az kétségtelen, hogy kevésbé volt már előtérben színészként, mint közben vagy előtte. 1992 után még olyan, itthon is vetített mozifilmekben tűnt fel többek között, mint a Miami rapszódia (1995), az Ómen-remake (2006), az Arthur és a villangók-filmek (2006, 2009, 2010) vagy a Tekerd vissza, haver! (2008). A 2011-es, Dark Horse című Todd Solondz-vígjáték után visszavonult, és teljes mértékben a családjára koncentrált, a nyugdíjas éveit pedig eddig csupán A megfigyelő című 2022-es Netflix-sorozatért függesztette fel, amelynek mind a hét epizódjában ő alakította az áskálódó szomszédasszonyt, Pearl Winslow-t. További mozgóképes tervei azonban nincsenek, így nem tudni, vajon 80 felett is van-e még benne színészi ambíció. Csak remélni tudjuk!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Világsztárok bukkantak fel a Katona József Színház hétvégi előadásán
A Good bye, Lenin! sztárja, Daniel Brühl és a svéd rendező, Ruben Östlund is ott voltak a Belvárosi Színház nézőtéren. A direktor Lavina cimű filmjéből készült darabot nézték meg.


Világhírű vendégek ültek be a Katona József Színház szombati vendégjátékára a Belvárosi Színházba. Daniel Brühl színész és Ruben Östlund rendező a Lavina című előadást nézték végig.

A teátrum egy éve mutatta be Pelsőczy Réka rendezésében Östlund azonos című filmje alapján készült előadást. Ahogy arról az Orlai Produkció a Facebook-oldalán beszámolt: hétvégén a Good Bye, Lenin! sztárja, Daniel Brühl és a svéd direktor is beültek a darabra.

„Elképesztő esténk volt, még ma is nehezen hihető, de a képek bizonyítják, hogy megtörtént: a *Lavina* nézői között két filmes világsztárt üdvözölhettünk. Ruben Östlund és Daniel Brühl látogatása életre szóló élményt jelentett!”

– írták a bejegyzésben, és több fotót is megosztottak a két sztár látogatásáról.

Östlund Budapesten jelenleg forgatja a The Entertainment System Is Down című filmjét, amelyben Brühl mellett Keanu Reeves és Kirsten Dunst is játszik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt Tony Roberts
Woody Allen egyik kedvenc színésze 85 éves volt.


Nyolcvanöt évesen elhunyt Tony Roberts amerikai színész – írja a New York Times. Pályafutása során olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Woody Allen és Sidney Lumet, és számos emlékezetes filmszerepet alakított.

Roberts az Annie Hall című filmben a főhős, Alvy (Woody Allen) barátját, Robot játszotta, aki egyben állandó teniszpartnere is volt. Woody Allennel már 1969-ben együtt dolgozott a Játszd újra, Sam című filmben, amelyben szintén a rendező barátját alakította. Később további Allen-filmekben is feltűnt, többek között a Csillagporos emlékekben (1980), a Szentivánéji szexkomédiában (1982), a Hannah és nővéreiben (1986) és A rádió aranykorában (1987).

Sidney Lumet Serpico című filmjében Al Pacino rendőrtársát alakította. Idősebb korában a népszerű Esküdt ellenségek című sorozatban is szerepelt.

A filmek mellett a Broadway színpadán is sikereket ért el. Szerepelt a Van, aki forrón szereti című film színházi adaptációjában, valamint Julie Andrews oldalán a Victor/Victoriában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Meghalt a Halálos iramban és a Street Fighter sztárja
Peter Navy Tuiasosopo február 11-én hunyt el, halálának oka szívelégtelenség volt. Egykor profi amerikaifutballistának készült, végül Hollywoodban épített karriert.


61 éves korában elhunyt Peter Navy Tuiasosopo, akit olyan filmekből ismerhetünk, mint a Street Fighter – Harc a végsőkig, a Halálos iramban vagy az Új lány. A színész halálhírét családja jelentette be.

Fiának, Manoah Peter Tuiasosopónak közösségi médiában közzétett nyilatkozata szerint édesapja február 11-én hajnalban hunyt el:

„Nehéz szívvel, a családom és a magam nevében is szeretném megköszönni mindenkinek a gondolatokat és az imákat. Édesapánk, Peter N. Tuiasosopo ma hajnalban, 3 óra 16 perckor elhunyt.”

A család nem közölte a halál okát, de a TMZ-nek később a színész fia elmondta, hogy édesapja szívelégtelenségben vesztette életét.

„Apám csodálatos életet élt, és hatása nem múlik el ennyivel. Ereje, szeretete, elkötelezettsége és kedvessége örökre velünk marad. Lélekben továbbra is együtt leszünk. Bár a bánat mardos bennünket, biztosak vagyunk benne, hogy már a mennyekben van fivéreivel, nővéreivel, szüleivel, lányával és Jézussal együtt, és nem gyötri többé fájdalom” – idézi az Independent Manoah Peter Tuiasosopót.

Peter Navy Tuiasosopo 1963-ban született a kaliforniai San Pedróban. Fiatalon sikeres sportkarriert épített, és profi amerikaifutballista lett. 1987-ben csatlakozott a mai Los Angeles Rams utánpótláscsapatához, majd egy évvel később hivatalosan is visszaszerződött a csapathoz, bár az NFL-ben sosem lépett pályára.

Színészi pályafutása 1991-ben indult, amikor szerepet kapott a Rögbi bunda című sportvígjátékban. Később olyan filmekben és sorozatokban tűnt fel, mint a Street Fighter – Harc a végsőkig, a Halálos iramban és az Új lány. Pályája során együtt dolgozott többek között Zooey Deschanellel, Jean-Claude Van Damme-mal és John Cenával is.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk