SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Tóth Gabi, Curtis és L.L. Junior is érkezik a Megasztár zsűrijébe – itt az új névsor!

Információk szerint a tehetségkutatóban alapos változások jönnek, az ítészek számán is változtat a TV2. Egy zsűrizésben teljesen újonc tagot is kipróbálnak.


Hosszas tárgyalások után végre eldőlt, kik foglalnak helyet a Megasztár nyolcadik évadának zsűriszékében. Úgy tűnik, a TV2 tehetségkutatójában a tavalyi ítészek közül egyedül Marics Peti marad, mellé pedig három ismert zenész csatlakozik.

Ahogy azt korábban már megírtuk, a csatorna vezetősége úgy döntött, frissítésre van szükség, hogy a műsor nagyobb siker legyen.

Tavaly Rúzsa Magdi, Caramel, Marsalkó Dávid, Marics Peti és Papp Szabi alkották az ítészek csapatát, ám idén alaposan felforgatták a felállást. Sokáig nem lehetett tudni, hogy csak néhány zsűritag cserélődik-e, vagy teljes átalakulás várható – mostanra azonban minden körvonalazódott.

A Blikk úgy tudja, egyedül Marics Peti marad a csapatban, mellé pedig három új, de a szakmájában sikeres és elismert zenész csatlakozik. „A készítők szerettek volna egy sokkal frissebb csapatot, akik a szakmai tudásuk mellett poénokkal, erős karaktereikkel is színesítik a műsort. Mivel Marics Peti ezt a szerepet idén is hozta, nem volt kérdés, hogy őt megtartják” – árulta el a lapnak egy bennfentes.

Információik szerint több nagy név is szóba került, végül azonban Curtis, Tóth Gabi és L.L. Junior kapták meg a lehetőséget.

„Természetesen azt még tesztelni kell, hogy ők miként működnek együtt, így akár az utolsó pillanatban is lehet változás, de tudomásom szerint a napokban egyben is megnézik őket, milyen csapatot alkotnak. De külön-külön ismerve őket, valószínűleg együtt is jól működnek majd” – tette hozzá a Blikk forrása. A TV2 egyelőre nem kommentálta az értesüléseket.

Tóth Gabi korábban már az X-Faktorban és a Sztárban Sztár leszek!-ben is bizonyított. Erős karaktere miatt biztosan sok bulvártémával fog szolgálni, ráadásul annak idején épp a Megasztár második évadában tűnt fel.

Curtis nagy visszatérőnek számít, hiszen 2020-ban botrányos körülmények között távozott a TV2-től, miután nem jelent meg a Sztárban Sztár élő adásán, és kötbért kellett fizetnie. Azóta az RTL-hez igazolt, sőt, 2023-ban a The Voice zsűrijében is láthattuk. Most azonban visszatér a TV2-höz, és a Megasztár mellett állítólag egy másik műsorban is szerepet kap majd.

L.L. Junior számára ugyanakkor teljesen új lesz a zsűrizés, a hazai zenei világban azonban már több mint 30 éve jelen van már, és más showműsorban gyakran szerepelt előadóként és vendégként is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
„Szeretnék visszatérni az életbe” – először szólalt meg Sallai Nóra a tragikus autóbalesete óta
A Jóban Rosszban egykori színésznője közel egy évvel ezelőtt szenvedett súlyos autóbalesetet kisfiával. Az 5 éves Bende életét már nem tudták megmenteni, Nóra állapota pedig sokáig kritikus volt.


Tavaly szeptemberben szenvedett súlyos autóbalesetet Sallai Nóra és ötéves kisfia, amikor egy másik sofőr letarolta őket az útról Alsónémediben. A színésznőt válságos állapotban szállították kórházba, sürgősen vérre volt szüksége. Ugyan a kisfiát is kórházba szállították, Bende életét már nem tudták megmenteni, néhány nappal a szörnyű baleset után a kórházban meghalt.

A Jóban Rosszban egykori színésznőjét egy ideig mesterséges kómában tartották az orvosok, sokáig kritikus volt az állapota. Hetekkel a baleset után került le a lélegeztetőgépről, majd hosszú kezelések követték egymást.

A tragikus baleset óta csak informátorok meséltek arról, hogy éppen hol tart Sallai Nóra kezelése, és hogy van a színésznő. Most azonban ő maga is megszólalt és a story.hu-n keresztül üzent a nyilvánosságnak.

„Szeretnék minél előbb meggyógyulni és visszatérni az életbe. Ezt vettem célul. A családom és a barátaim segítenek ezen az úton!”

– fogalmazott Sallai Nóra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Bennem összeomlott minden” – mégsem házasodott össze József gazda és 36 évvel fiatalabb szerelme
A 21 éves egyetemista lány szülei közbeléptek: Patríciát pár héttel az esküvő előtt vitte el az édesanyja József gazda házából.
Fotó: RTL - szmo.hu
2025. szeptember 08.



Nemrég még a fellegekben járt József gazda, aki boldogan tervezte az esküvőjét 36 évvel fiatalabb menyasszonyával. A Házasodna a gazda sztárjának azonban darabokra hullott a szíve, ugyanis le kellett fújni a ceremóniát, mivel a 21 éves lányt eltiltották tőle a szülei.

József gazda tavaly egyedüliként kapott második esélyt a Házasodna gazda történetében arra, hogy megtalálja élete párját. Hiába volt meg első látásra a vonzalom a választottja és közte, a forgatások után elárulta, Erika szokásai és elvei nem valók az ő házába, ezért hagyta kisétálni az életéből. A szakítás után Istenre bízta, hogy lesz-e még valaha párkapcsolata. A szerelem akkor kopogtatott be hozzá, amikor nem számított rá. Egy 21 éves, nyíregyházi lányba szeretett bele, akit idén márciusban ismert meg, és a kapcsolatuk olyan gyors ütemben fejlődött, hogy szinte azonnal meg is kérte a kezét.

A debreceni egyetemista és közte lévő 36 év korkülönbség saját bevallása szerint először megijesztette. Mivel komoly szándékai voltak Patríciának, magához költöztette Felsőlajosra. Július elején pedig még arról mesélt, hogy bár Patrícia szülei nem támogatják a frigyet, be akarják bizonyítani, hogy mindent elsöprő szerelem az övék, így kitűzték az esküvőjük dátumát augusztus 29-re.

Pár héttel később azonban váratlan fordulat következett be.

„A szülők nem támogatták a kapcsolatunkat, főleg az anyukája, és történt valami, amit magam sem tudok megemészteni. Júliusban Patríciának még volt egy vizsgája, ami nem sikerült, ezért Debrecenben maradt, majd visszajött hozzám, aztán egyszerűen elvitte az édesanyja. Nem értettem, mi történik, minden dugába dőlt... Azzal a kérdéssel ment el, hogy visszafogadom-e, mondtam neki, el sem engedlek, lezsibbadtam teljesen. Úgy nevelték a szülei, hogy ki tudják rántani alóla a szőnyeget. Ő még nem tud megállni a saját lábán, bizonytalan”

– árulta el a Blikknek az összetört szívű József gazda.

„Pár héttel az esküvő előtt vitte el az édesanyja, július 8-án egy terepjáróval, emlékszem, pont esett az eső. Bennem összeomlott minden, én akkor nagyot csalódtam benne, úgy éreztem, hogy megszívatott. Utólag jöttem csak rá, hogy vissza akar jönni hozzám. Ha ezt kibírja a kapcsolatunk, akkor mindent túlélünk, és csak megerősít bennünket”

– mondta az RTL sztárja.

„Összetörtem a kudarcba fulladt az esküvő, nagyon rosszul érzem magam. Most várom a fejleményeket, mert látok esélyt arra, hogy visszajön. Hátha megértik a szülei, hogy komolyan akarjuk, vagy pedig át vagyok verve családostól, mindenestől”

– jegyezte meg csalódottan József, aki hozzátette: a rengeteg munka legalább lefoglalja, mert másképp ki sem bírná az őrjítő várakozást és reménykedést.

Az ötgyermekes édesapa úgy gondolja, Patrícia személyében megtalálta a nagy őt, éppen ezért nem akarja elengedni a kezét, de jelenleg tehetetlennek érzi magát. Még hívni sem meri a menyasszonyát, nehogy kellemetlen helyzetbe hozza, így viszont alig tud róla valamit.

Az elmaradt esküvő ellenére viszont még mindig bízik abban, hogy a kedvese idővel visszatér hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Meglepő kijelentést tett Ambrus Attila sztárboxos veresége után: erre készül a Viszkis
Szerinte ellenfele, BSW Matyi nyeri majd a kategóriájukat. A meccs elvesztésével, pedig egy fogadást is elbukott, így mindenképp elmegy majd a rapper egyik koncertjére.
Fotó: RTL - szmo.hu
2025. szeptember 09.



Vasárnap este lépett a ringbe BSW Matyi és Ambrus Attila a Sztárbox idei évadának első adásában. A kezdeti ismerkedést követően a zenész hamar átvette az irányítást: a 35 éves rapper lényegesen többször talált be Attilának, aki azonban végig kitartóan küzdött a ringben. A négy menet után a találkozó győztese egyhangú pontozással BSW Matyi lett, aki ezzel továbbjutott az elődöntőbe.

„Nyilván a srác nem tudott kiütni, pedig két olyan ütést bekaptam, hogy láttam a csillagokat is...”

– mondta a Blikknek Ambrus Attila nem sokkal az összecsapás után.

„Ezt a sorozatot ő fogja megnyerni. Nekem van egy olyan érzésem, hogy ezt a Matyi gyereket nem fogják megverni. És sajnos elbuktam a fogadásomat, így el kell mennem a koncertjére is...”

– fogalmazott a Viszkis, akit tapasztalata és kitartása ezúttal nem vezetett sikerre, az élet más területein azonban még várnak rá kihívások.

„Szeretem a zenét, dobolok is. Az a célom, hogy hatvanéves koromra csináljak egy dobzenekart, illetve egy börtönzenekart. Vagyunk egy páran ebben a műfajban... Tanulom a zenét, hetente járok tanárhoz, de el fogok menni Matyi koncertjére is, sőt, még jegyet is veszek rá”

– jelentette ki az 57 éves Ambrus, aki hozzátette: továbbra sincs üresjárat az életében, keramikusként sokat piacozik, önkormányzati rendezvényekre jár, illetve kóstolóval egybekötött csapatépítőket is tart.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Itt vannak Az Árulók új évadának szereplői: Szinetár Dóra, Hajdú Péter és Veiszer Alinda is feltűnik majd a műsorban
Egyelőre 11 szereplőről tudni, de a csatorna azt ígéri, hogy a lista korántsem teljes.
Fotó: RTL - szmo.hu
2025. szeptember 08.



A Sztárbox 2025 élő adásában kiderült, kik lesznek Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban 4. évadának első játékosai. A műsorban bejelentették, hogy Józan László színművész és Torghelle Sándor válogatott futballista csatlakoznak a realityhez.

De nem kellett sokat várni, a csatorna hétfőn további neveket is elárult.

Az idei évad szereplői között biztosan ott lesz:

Ács Fruzsina humorista, pszichológus

Anger Zsolt színész, rendező

Ceglédi Zoltán politikai elemző

Hajdú Péter producer, műsorvezető

Sárközi Ákos séf

Schoblocher Barbara énekesnő

Szinetár Dóra színésznő

Veiszer Alinda riporter

Wolf Kati énekesnő

A szereplőlista korántsem teljes, a további résztvevők nevére a közeljövőben derül fény - jegyezte meg az RTL.


Link másolása
KÖVESS MINKET: