Szerelemről, szabadságról road-movie-ban és Varsóban – találkozás Tompos Kátyával

E lány alakítója Tompos Kátya, akinek ugyancsak sűrű napjai vannak, hiszen ugyancsak ebben a hónapban volt egy szép színházi bemutatója is.

A művésznővel a balatonfüredi Margaréta Hotel éttermében beszélgettünk.

- A film címe egy több ezer éves spirituális gondolatra utal, mely szerint két nap van, amikor nem tehetünk semmit, ez a tegnap és a holnap.

- A film filozófiája egyértelműen ez: most kell meglépni mindent, amit eddig nem mertünk. Éppen erről szól ennek a lánynak a napja. Mintha csak egy géppuskából lőtték volna ki, mintha megvilágosodna és mindent el akar követni, hogy megváltoztassa azokat a dolgokat az életében, amiket soha nem mert. Valahol a sors küldi neki a taxisfiút, aki segítségére lesz a tervei megvalósításában és közben fokozatosan megszünteti a lelkében kialakult káoszt.

-Úgy hírlik, hogy a szerzők eleve Önre írták a főszerepet.

- Szajki Péter - a rendező - úgy hívott fel, hogy lenne egy szerep, amit nekem szánt. Ez nagy megtiszteltetés, mert ilyesmi ritkán fordul elő. De a taxisfigura is nagyon illik Tamáshoz, őt valósággal pofon üti a szerep a szó jó értelmében. Végül könnyű dolgunk volt egymással és a reméljük, Péternek is velünk.

-Világszerte sokat beszélnek manapság arról, hogy a mai 20-30 évesek sokkal nehezebben találják meg az útjukat, mint az előző nemzedékek és ugyanilyen nehezen szakadnak el eredeti családjuktól, szüleiktől.

- Szerintem ennek ez az oka, hogy nagyon sok lett a lehetőségünk, kinyíltak a határok, kinyílt a világ a számítógépek, az internet segítségével, lehet otthonról dolgozni, van, aki a virtuális valóságban él. Nagyon sok az irány, rengeteg mindent ajánlanak nekünk: élj így, élj úgy, élj a mának, ne gondolkodj a múlton, légy önmagad. Sok ilyen szlogen van, és az ember ebben annyira el tud veszni, hogy felteszi a kérdést: akkor most hogyan kell élni? Mert lehet, hogy szabadok vagyunk, de meddig vagyunk azok, nem korlátozzuk-e mások szabadságát? Mit jelent az, hogy én hozok egy szabad döntést? Ez a lány lelép az esküvőjéről, vagyis megbánt vele valakit. Ő felszabadul, azt mondja: most már azt teszem, ami nekem jó. De ez nem biztos, hogy jó a családjának, a szerelmének, akit faképnél hagyott. És ez a döntése elindítja a dominók dőlését. Régebben kevesebb volt a lehetőség, és ez talán megkönnyítette a döntéseket. Amikor sok minden közül választhatunk, néha elveszünk a választékban és inkább meghátrálunk.

-A szabadság bizonyos fokig együtt jár a bizonytalansággal is.

- Talán inkább arról van szó, hogy az ember próbál ahhoz kötődni, amit ismer, ahol várják, ahová visszamehet. De vannak, akik teljesen hazátlannak tűnnek, járják a világot, egyre újabb és újabb utakat keresnek, de soha nem járnak végig egyetlen ösvényt sem. Lehet, hogy mi irigyeljük őket, miközben lehet, hogy ők pont attól szenvednek, hogy nem kötődnek sehová és szeretnének valahová tartozni. Ezért mennek jobbra-balra, mert állandóan keresik ezt a közeget, amit soha nem találnak meg.

-A road-movie műfaj gyökerei a reneszánsz irodalom pikareszk-regényeire nyúlnak vissza. Ezek hősei nemcsak fizikai értelemben tesznek meg egy utat, hanem lelkileg is: mire a végére érnek, teljesen más emberek lesznek, mint amikor elindultak.

- Így van ebben a filmben is, amelyben ez az út egy nap leforgása alatt játszódik le. De ehhez a lánynak kell egy lökés, ami elindítja a folyamatot. Ha nem ismerné meg a taxist, ez az út nem tisztulna ki előtte. Lehet, hogy utoléri a vőlegény és oltár elé vonszolja.

-Ez a műfaj számtalan stílust bír el: lehet drámai, romantikus, de akár vígjáték is.

- Ebben a filmben mindegyik jelen van. Az már önmagában romantikus helyzet, hogy egy menyasszony elszökik. Minden helyzetben későn érkezett, csakhogy ő éppen most ért meg erre. Az pedig, hogy egy nő menyasszonyi ruhában járja végig ezeket az egyáltalán nem esküvői helyzeteket – eljut a Balatonra, egy temetésre, egy melegbárba – önmagában is abszurd, és talán ezekből a helyzetekből származik a film humora. A dráma pedig ott van, hogy az idő elszaladt, bizonyos dolgokat már nem lehet visszahozni. A lány most döbben rá arra, hogy mi mindent követett el, amit akkor nem gondolt végig.

- Rohamtempóban, alig négy hét alatt forgatták le a filmet. Történt-e a munka során valami izgalmas eset, jó sztori, amire szívesen emlékszik?

- Nagyon szívesen emlékszem az egész forgatásra, bár azt hiszem, akkor fog ez nálam igazán leülepedni, amikor kijövök a munkák sűrűjéből. Nagy hajtás volt, bele kellett sűríteni mindent ebbe a 20 munkanapba, amire normális esetben legalább 30 nap kellene, de mindenki próbált maximálisan ott lenni, koncentrálni. Szövegünket egyik napról a másikra kellett megtanulnunk, végig mi visszük ketten a történet fő szálát. Szűk volt a stáb, így hamar összebarátkoztunk. Arra emlékszem leginkább, hogy milyen szép tájakon forgattunk, a balatoni dombokon, ahonnan a szőlők között le lehet látni a tóra, vagy Veresegyházán. Végig kint voltunk a természetben, fák, lombok között haladtunk a taxiban. Mindez kárpótolt minket a feszített tempóért.

- A napokban színházi premierje is volt: a Hatszín Teátrumban mutatták be Leonyid Zorin Varsói melódia című darabját, több nemzedék alapélményét, amelyben egy szerelmespár életébe beleszól a történelem, a politika. Mit üzen ez a darab a mai generációknak?

- Ha a régebbi, meg nem élt korhoz nem is, de a szerelmi történethez könnyű kapcsolódni. Mindenkinek van olyan első, vagy régi szerelme, akihez már nem lehet visszanyúlni, vagy már el kellett volna felejteni, de mégis eszünkbe jut: mi lett volna, ha beteljesül? Az idősebb nemzedékek nyilván a történelmi részt is fel tudják idézni, amikor sokkal nehezebb volt az élet, a diákok szegények voltak, és nem volt kérdés a pénz – csak egymásba tudtak kapaszkodni. Nem is gondoltam, hogy ez a téma ennyi embert érdekel. Sokat beszélgettünk, nagyon jól összehangolódtunk Kocsis Gergely rendezővel, és partneremmel, Adorjáni Bálinttal, értékes műhelymunka folyt közöttünk. És úgy tűnik, nem idejétmúlt a darab, még akkor sem, ha ma a végtelen szabadság korát éljük.

- Azért ebben a nagy szabadságban nem árt, ha vigyázunk egymásra.

- Ez a legnehezebb. Én is próbálom megérteni az elődeimet, a nagyszüleimet, hogy mit hoztak magukkal. Nagyon nehéz lehet nekik lépést tartani az évről évre gyorsabban fejlődő világgal, ők pedig olyanok, mintha otthagyták volna őket az út szélén, holott valamilyen értelemben ők vívták ki a szabadságunkat. Ezeket a dolgokat is próbálom megérteni a darab által.