Többet fogunk sírni, mint nevetni A galaxis őrzői 3. részén – Kritika
A galaxis őrzői volt talán az első igazán rizikós vállalkozás a Marvel Mozis Univerzumában. 2014-ben jött ki az első rész, hogy kibővítse az akkor még csak 6 éves vállalkozás 2. fázisát, ez volt a 10. film az MCU-ban. Előtte viszont olyan szuperhősök arattak sikert a mozikban, mint Vasember, Thor vagy Amerika Kapitány, vagyis széles körben régóta ismert és kedvelt karakterek. A galaxis őrzői azonban, noha egészen 1969-ig mehetünk vissza az időben az első feltűnésükig (bár az még nem ez a banda volt, Űrlord csapata csak 2008-ban bukkant csak fel a képregények hasábjain), csupán a Marvel-füzetek lapozgatóinak szívverését gyorsította fel a róluk szóló film ígérete, az átlag néző nem nagyon hallott róluk korábban (jelen sorok írója sem).
A fő sztárnak pedig egy Chris Pratt nevű fickót szerződtettek, akit akkoriban nagyjából csak a Városfejlesztési osztály és az Everwood című sorozatok rajongói ismertek, a mozikban a legnagyobb (mellék)szerepét pedig talán a Brad Pitt-féle Pénzcsinálóban (2011) játszotta. És ha mindez még nem lenne elég, a rendezésre felkértek egy James Gunn nevű fazont, aki addig csupán két kis költségvetésű filmet rendezett, egy horrorvígjátékot (Slither: Féltél már nevetve? – 2006) és egy felnőtteknek szánt véres szuperhős-paródiát (Super – 2010), illetve forgatókönyvíróként benne volt az Elbaltázott szuperhősökben (2000), az élőszereplős Scobby Doo-filmekben (2002, 2004) és a Holtak hajnalában (2004). Adjunk hát neki 200 millió dollárt!
Szinte mindenki bukást várt A galaxis őrzőitől, a Marvel addigi első nagy lebőgését, a kétkedőket azonban gyorsan lehűtötte a premier, Gunn ugyanis összehozott egy remekbe szabott, vicces, megható, dögös, látványos, kreatív és imádnivaló űroperát, ami ráadásul 773 millió dollárt hozott a világ mozijaiból, ami akkor a harmadik legnagyobb bevétel volt az MCU-n belül, csak a Bosszúállók (2012) és a Vasember 3 (2013) előzték meg...
A folytatás sem okozott csalódást 2017-ben, szintén Gunn vezénylete alatt jött össze ugyanis 863 millió dollár, ráadásul a minőség (és menőség) is szinten maradt. Azóta pedig Űrlordék, bár több filmben is feltűntek (Bosszúállók: Végtelen háború – 2018, Bosszúállók: Végjáték – 2019, Thor: Szerelem és mennydörgés – 2022, A galaxis őrzői: Ünnepi különkiadás – 2022), egész estés, saját mozis kalanddal csak most jelentkeztek újra 6 év után.
Emiatt kellett tehát ennyit várni a Vol. 3-ra, mivel, bár a Disney végül visszafogadta őt, addigra leszerződött a The Suicide Squad – Az öngyilkos osztag (2021) levezénylésére, így meg kellett várni Gunnt, amíg azt befejezi.
Na de csak sikerült kivárnunk A galaxis őrzői 3. részét, ami az MCU-nak egy olyan korszakában érkezett meg, amikor épp nem nagyon találnak valamirevaló fogást a mindent átívelő sztorin, a Bosszúállók: Végjáték óta legalábbis sokat romlott az átlagszínvonal a hullámzó 4. fázisra. Az 5. ráadásul a Marvel egyik leggyengébb darabjával, a Hangya és a Darázs – Kvantumániával startolt idén februárban. Szóval köszönjük meg szépen együtt James Gunnak, hogy visszaadta a Marvel becsületét, és hogy talán A galaxis őrzői lett az első trilógia az MCU-n belül, amelynek mindhárom része kifejezetten jól sikerült (az Amerika Kapitánynak az első, a Vasembernek, a Thornak és a Pókembernek a második, a Hangyának pedig a harmadik részével voltak gondok).
A csapat jelenleg Űrlordból (Chris Pratt), Nebulából (Karen Gillan), Draxből (Dave Bautista), Mordályból, Grootból és Mantisból (Pom Klementieff) áll, hiszen Gamora (Zoe Saldana) ugyebár Thanos általi halálát lelte a Végtelen háborúban, a Végjátékban pedig egy múltbeli Gamora tűnt fel ismét, aki nem ismeri sem Űrlordot, sem a többieket, így nem is igazán foglalkozik velük.
A sztori középpontjába ezúttal Mordály került, akinek történetét Gunn már régóta el akarta mesélni, hiszen eddig csupán ködös, elharapott mondatfoszlányokat kaptunk arról, hogy ő honnan ered, és miért olyan, amilyen (egy két lábon járó, beszélő, nem mellesleg pedig technikailag zseni mosódmedve). Most megismerhetjük Mordály szomorú és sötét múltját, amelynek során egy magát Evolúció Mesterének hívó gaz (Chukwudi Iwuji kétségtelenül a franchise leginkább utálható gonoszát hozza) vétlen, aranyos állatkákból próbált először gépi, majd emberi mutánsokat létrehozni, hogy megalkossa később a tökéletes társadalmat. Mindeközben pedig a jelenben a szuverének megbízásából Adam Warlock (Will Poulter), egy amolyan űrbeli aranyozott Superman csapódik be az őrzők közé, hogy magával vigye Mordályt, s bár a támadását visszaveri a banda, a mosómedvén súlyos sebet ejt, így a többiek nyakukba veszik a galaxist, hogy megmentsék a barátjukat.
Az állatkedvelő nézők legalábbis átélhetnek néhány kimondottan kemény pillanatot is. A finálék kapcsán persze megszokhattuk a baljósabb, fajsúlyosabb, komorabb képsorokat, mindazonáltal Gunn nem felejtette el, hogy ez azért mégiscsak egy A galaxis őrzői-film, így a rajongók kielégítése sem maradhatott el: vizuálisan kreatív és szuperlátványos jelenetek, eszement helyszínek, vicces beszólások és szituk, nem mellesleg pedig annyiféle fura, visszataszító, idegen és ötletes lény/maszk/jelmez sorjáz benne, amennyit a Men in Black vagy a Dr. Moreau szigete is megirigyelhetne. Kétségtelenül ott lesz a film helye a 2024-es legjobb látvány és legjobb smink/maszk Oscar-kategóriáiban.
A színészek kapcsán sincs persze panasz most sem, úgy hozzák a karaktereiket, ahogy azt tőlük elvárjuk, Nebula az első rész óta bejárt karakteríve pedig egészen csodálatos. Gunn egyébként hozta a kedvenc színészeit, a Peacemaker – Békeharcosból például itt van a már említett Chikwudi Iwuji, valamint Jennifer Holland (aki egyúttal a rendező felesége) is, Nathan Fillion sem maradhat ki a jóból, Az öngyilkos osztagból pedig áthívta Daniela Melchiort egy kisebb, aranyos szerepre.
Mindent összevetve tehát A galaxis őrzői: 3. rész az MCU-n belül mindenképp az emlékezetesebb darabok sorát erősíti, Gunn talán a legjobb filmet hozta össze a Bosszúállók: Végjáték óta, ami nem kis szó, tekintve, hogy azóta 4 év telt el. A galaxis őrzőit pedig kilencéves pályafutásuk során örökre a szívünkbe zártuk, mert bár nem mindig cselekednek helyesen, nem mindig tudják, mi illendő és mi nem, s nem mindig folyamodnak céljaik elérésében a többség által megfelelőnek gondolt eszközökhöz, a szívük nagyon is a helyén van, egy hőshöz pedig ennyi elég is. Azért reméljük, nem utoljára láttuk őket!
