Thuróczy Szabolcs: Reméljük, hogy másfél év múlva felfrissül az ország, távozik ez a mostani kultúrpolitika, és mindenki emberi környezetben fog tudni dolgozni
Lévai Balázs producer tavaly indította útjára az Egy életem című stand up-sorozatot, ahol egy-egy estén Szinetár Dóra, Grecsó Krisztián vagy épp Mucsi Zoltán mesélt az életéről a műfajnak megfelelő, humoros formában. Idén Thuróczy Szabolcs is csatlakozott a csapathoz.
– Köztudottan jó kapcsolatban van a standuposokkal, Kőhalmi Zoltán önálló estjében is szerepelt már, Bödőccsel nem is olyan rég közös szkeccsel jelentkeztek. Elirigyelte tőlük a műfajt?
– Igazából Mucsi Zoltán barátom indította el a lavinát, aki tavaly októberben mutatta be a saját előadását a történeteiből az Egy életem sorozatban. Ő mondta Lévai Balázs producernek, hogy szerinte a Szabinak ez jól állna, próbáljuk meg.
Nyáron felmondtam úgy 17-18 órányi anyagot, abból választottuk ki, mi kerüljön be az előadásba.
– Mucsi azt mondta, ő eleinte húzódozott. Önt mennyire volt nehéz meggyőzni?
– Nekem volt annyi előnyöm, hogy láttam Zoli előadását, ezért tudtam, milyennek kell lennie. Ötven év felett az ember tudja, nagyjából mi az, ami jól állhat neki, mi az, ami kevésbé. Van annyi csavar az életében, ami érdekes lehet. Az én életem sok szempontból változatos volt. Reménykedem, hogy elbírja ezt az egy óra húsz percet. Ne adj Isten, még tanulságul is szolgálhat másoknak, hogy soha ne adják fel.
– Színészeknek sokszor jelent nehézséget a stand upban, hogy nincs szerep, nincs álarc, ami mögé elbújhatnak. Ön hogy van ezzel?
– Az embernek nem egyszerű kitenni a lelkét a húspultra, de ha örömlánynak mész, ne csodálkozz… Aztán majd a nézők eldöntik, mennyire sikerült megbirkózni ezzel. Bele kell állni, mert ha csak félgőzzel csinálod, nem lesz olyan hatásos.
Nekem van egy kicsi előnyöm. Manapság sok színész csinál egyszemélyes darabot. Én a Meg sem kínáltak előadásomat majdnem százötvenszer játszottam az elmúlt három évben, és az is egy másfél órás monodráma. Ez volt számomra a stand up előszobája, sokat segített.
– Önnel viszonylag sok interjú készül. Mennyire volt kihívás vagy egyáltalán cél olyan sztorikat találni, amit még nem hallott senki?
– Nem vagyok egy nagy megnyilatkozó. Vannak persze kikerülhetetlen helyzetek, például ha bemutatják egy filmemet, akkor adok interjút, de amúgy nem keresem az alkalmat.
A műsor összeállításánál az elsődleges szempont az volt, mik azok a történetek, amik hatnak, működnek. Tesztelgettem, a gyerekeimnek valószínűleg a könyökén jön már ki, ezerszer hallották, mi történt velem Londonban, vagy milyen volt a gyerekkorom.
– Nem az Egy életem az egyetlen aktuális projektje mostanában Lévai Balázzsal, hiszen egy jelenet erejéig feltűnik Mucsi Zoltán társaságában az Azariah-filmben is. Az hogy alakult? Balázs kedvéért vállalta el, vagy esetleg ön is Azahriah-rajongó?
– Balázs kedvéért. Nyilván szívesen segítettünk, és elugrottunk a forgatásra a kedvéért.
Nagyon fura kettősség a szememben, hogy a srác tömegben zavarban van, közben meg 60 000 embernek játszik. Szóval döbbenetes az ő története, és nyilván ez is benne volt, hogy szívesen mentem.
– Azt jól gondolom, hogy az ottani szövege rögtönzés volt?
– Igen, persze. Az improvizáció az egyik nagy kedvencem. A hülyeség jön belőlem rendesen. Nagyon szeretem, amikor nem lehet előre felkészülni, hogy mikor fog nevetni a közönség. Azt szeretem a legjobban. Az Egy életemben is kulcsfontosságú momentum, hogy úgy kell előadnom a történeteket, mintha most mesélném először.
– Nemrég mutatták be Till Attila És mi van Tomival című filmjét az ön főszereplésével. Azt már sok helyen leírták, hogy az ön által alakított szereplő alkoholista, és a film egy meglehetősen durva, erőszakos jelenettel indul. Nagyon érdekel az ilyen jellegű színészi munkával kapcsolatban, hogy mennyire tud ez csak annak az adott pillanatnak szólni? Nem maradnak óhatatlanul is tüskék a másikban, akkor is, ha csak játék volt? Hogy utána Fodor Annamari ne azt érezze a büfében, hogy ez az a pasi, aki órákon át üvöltött velem?
– Tóth Zsófi és Fodor Ancsa is pontosan tudja, mennyire szeretem őket.
Nem vettük fel sokszor, láthatja, hogy egyben tartottuk az egész jelenetet, ezt minden színész kihívásnak tekinti, hogy lehet megcsinálni úgy, hogy a pokol bugyraiban érezze magát a néző. Mivel ezek a valóságban nagyon is gyakran megeső dolgok, nem finomkodhattuk el. De nyilván valóan a legnagyobb szeretetben öleltük meg egymást, amikor vége volt a jelenetnek.
– Az is köztudott, hogy a film nem kapott állami támogatást, gyakorlatilag ingyen dolgoztak. És egyre több az ilyen film. Meddig lehet ezt bírni?
– Reméljük, nem sokáig. Reméljük, hogy másfél év múlva felfrissül az ország, távozik ez a mostani kultúrpolitika, és mindenki a tehetségéhez, képességeihez méltó módon, emberi környezetben fog tudni dolgozni.
Talán ennek első állomása lehet a február 3. és 9. között, a Corvin Moziban megrendezett Filmszemle, amire minden filmet be lehet nevezni. Talán elindulhat egy igazi, emberi beszélgetés.
Nem lehet arra fogni, hogy nincs pénz jegyre, mert 1000 forint lesz egy jegy. Talán elindulhat a betonfeltörés, de még ez a hátralévő egy-két év is sokat számít. Rengeteg rendező külföldre ment, a szakemberek külföldi produkciókban dolgoznak Etyeken. Jó lenne egy nagy oxigénsátorban újra együtt lenni.