The Qualitons: „Nagyon kemény munka kell ahhoz, hogy bármi tényleg látványosan elinduljon előre”

A The Qualitons neve idén összeforrt a legendás amerikai KEXP rádióéval, hiszen ők lehettek az első magyar zenekar, akik bizonyíthattak abban a seattle-i stúdióban, ami köztudottan az ígéretes zenei tehetségek Mekkájának számít. Kevin Cole zenei szerkesztő All We Can Do című dalukat egyszer a nap dalának is választotta, majd 2018 legjobb albumai között emlegette Echoes Calling című albumukat, mely a hazai Fonogram-díjátadón is győzedelmeskedett.

2016-ban pedig azzal hívták fel magukra a figyelmet, hogy a Red Hot Chili Peppers tagjai magyarországi tartózkodásuk alatt beleszerettek a zenéjükbe.

A rajongók zöme azonban már jóval ezek előtt is ismerte a jövőre 12. évébe lépő zenekart, akik ezt az évtizedet egy Kex-feldolgozáslemezzel és egy dupla telt házas, Trafós koncerttel fejelték meg.

A nagy nap előtt beszélgettem G. Szabó Hunorral, a banda frontemberével.

- 2019 nagyon jó év volt számotokra. És most az i-re felteszi a pontot a két telt házas koncert. Mit gondolsz ezzel kapcsolatban, számítottatok rá?

- Őszintén, én számítottam arra, hogy lesz érdeklődés erre az estére, de hogy dupla sold outot csinálunk, az nem merült fel szerintem egyikünkben sem. Bennem volt egyfajta remény, hogy összehozunk egy telt házat, végre... És ehhez képest ez kellemes túlzás lett.

- És mikkel készültök? Mondjuk improvizációsabb rész is lesz vagy pedig végig játsszátok azt az öt dalt, ami az új lemezzel érkezett.

- Az improvizáció olyan szinten jelen lesz, mint ahogy általában a számainkban hagyunk szabadabb részeket, szabadabb pillanatokat. A KEXEK anyag körülbelül egy egészséges lemeznyi, tehát 40-42 perc. De ez önmagában kevés egy teljes koncerthez, ezért játszani fogunk korábbi dalokat is. Tulajdonképpen fele-fele arányban lesz a régi és az új.

- Lehetne évtizedzáró koncertnek is nevezni?

- Hát évtizedzárónak nem, mert csak az előző albumról játszunk pluszban. Az Echoes Callingról lesz négy-öt dal és az új lemez, illetve eljátszunk még egy olyan Kex-számot is, amit nem dolgoztunk fel, tehát a lemezen sincs rajta. Ez csak azért érdekes, mert azt nem gondoltuk újra. Ez a Tiszta Szívvel, egy Kex-, és József Attila feldolgozás.

- És a KEXEK lemez dalainál mindegyikőtök választott egyet és azt gondolta újra?

- Igen, amikor felmerült ez az ötlet, hogy csinálunk egy Kex-feldolgozáslemezt, akkor jöttek a kérdések egymáshoz, hogy „hú, te melyiket játszanád szívesen?” És akkor adta magát, hogy mindenki hozzon egy saját elképzelést egy saját maga által kiválasztott dalról. Ez pedig azt a koncepciót hozta, hogy az adott szám teljes egészét végigcsináljuk; tehát az átírástól kezdve a hangszerelést és a keverés folyamatát is mindenki a saját kezében tartotta a dalával kapcsolatban.

- Vannak nagyobb eltérések mondjuk műfajilag a számokon belül aszerint, hogy melyikőtök tette bele a zenei tudását?

- Nagyon. Azt gondolom, hogy nem véletlen játszunk együtt meg ismerjük egymást, egymás zeneiségét, tehát olyan nagy meglepetés nem született. Mindegyik dal „qualitons-os” maradt. De nagyon sokszínű lett a lemez. Öt dalról beszélünk, de nagyon különbözőek a hangulatok. Igazából ez volt a terv, a koncepció, és azt hiszem, hogy működött.

- És neked/nektek fiatalkori kedvenced a Kex, azért is esett rájuk a választás?

- Én személy szerint nagyon szerettem mindig is a 60-as évek zenéjét meg ezt az egész vibeot, amit a 60-as évek művelt. A Kex ugye egy renitens zenekar volt a maga idejében. Nem kaptak elég figyelmet, teret és így nagyon rövid életű formáció lettek. Gyakorlatilag ellehetetlenítették azt, hogy rendesen kibontakozzanak. Nekem mindig volt egy különleges szimpátiám feléjük. A többiek nevében nem tudok nyilatkozni, de ők is szerették, persze.

Ez egy ilyen hirtelen ötlet volt, hogy „basszus, a Kex 50 éve alakult, évfordulója van, nem csinálunk egy lemezt? Annyira megérdemelnék, és annyira jó ez az egész”. És akkor így.

- És amikor mentetek az amerikai KEXP rádió stúdiójába, akkor hogyhogy a Zöld-sárgára esett a választás és ezzel kezdtetek?

- Barnának a Zöld-sárga volt a választott dala és ő nagyon lelkesen, már három nappal a feldolgozáslemez-ötlet kipattanása után jött a maga elképzelésével, hogy „srácok, azt gondoltam, hogy csináljuk meg így a Zöld-sárgát”. Tehát nem volt tudatos, hogy mi pont azt visszük a KEXP-be, vagy hogy ilyen gyorsan megcsináljuk, hanem egész egyszerűen Barna „túl” szorgos volt. Illetve – jé! – pont egy éve annak, hogy Noam Levinberg izraeli producer itt volt a SuperSize stúdióban. Egy produceri-hangmérnöki kurzust tartott és kiválasztott minket, hogy velünk szeretné megcsinálni ezt a sessiont. Mi lettünk az a zenekar, akiken keresztül szemléltette a tanításait és ekkor kellett egy dal. Kérte, hogy legyen egy friss szerzemény, amit megcsinálunk ott a stúdióban, együtt összerakjuk, ő producereli, stb. És csak a Zöld-sárga volt, ami frissebbnek számított, de magyar szöveggel. Ő kért hozzá egy angol szöveget és december végén ki is jött a SuperSize stúdióban felvett Green to yellow.

- Ugye december 20-án is megjelent egy új dal az új lemezről, 23-án pedig megérkezett az egész anyag. Mi alapján építettétek fel az időzítést?

- Igen, az Elszállt egy hajó a szélben c. dal jelent meg 20-án. Az volt a tudatosság benne, hogy nagyon feszített tempóban történt ez az egész felvétel, keverés, megjelenés. Nem tudtunk kellő időt hagyni rá és a Levi dala, az Elszállt egy hajó a szélben volt olyan stádiumban, hogy azt mertük mondani, hogy az lesz a következő, ami a Zöld-sárgát követi. Ezért tűztük ki 20-ára és ezt a hetet még meg akartuk hagyni arra, hogy befejezzük a többi három számot. Igazából a véletlen műve, hogy így alakult, sőt, a sors fintora, hogy korábban kész lett a maradék három dal is.

- Azt olvastam, hogy maga a felvétel megvolt talán három nap alatt és utána jött a csiszolgatás, az utómunka...

- Igen. Igazából nem tesz jót egy dalnak sem, ha túl van játszva. Vagy ha a stúdióban túl van gondolva. Azt szokták mondani - és ez a tapasztalatunk nekünk is -, hogy egy dalt négyszer, maximum ötször szabad eljátszani, utána már csak rosszabb lesz. És ilyen értelemben öt szám rögzítésére három nap bőven elég. Viszont az utómunka elhúzódhat akár hónapokig is, az már egy nehezebb ügy.

Illetve a legbölcsebb mondás szerintem az, hogy a keverést abbahagyni lehet, de befejezni nem. Én ráadásul annyira maximalista vagyok személy szerint, hogy ha rajtam múlik, akkor egy évig csinálnám.

De most volt ez a határidő, amihez kellett tartsuk magunkat. Aztán lesz a bakelit, ami márciusban jön ki, arra még tudunk picit változtatni. Sőt, én szeretném is, ha pl. a YouTube-on megjelent daloktól kicsit különbözne.

- Noha erről már sokat meséltetek, de muszáj rákérdeznem, hogy milyen élmény volt KEXP? Olyan volt, mint amire számítottatok?

- Én azt gondolom, hogy igen. Ami szembetűnő volt, az az, hogy nagyon nagy profizmus van ott, iszonyú precízen történnek a dolgok. Nagyon izgultunk előtte. Mindannyiunkban volt egyfajta félsz, hogy „úristen, megyünk a KEXP-be, mi lesz, jajaj”. Előtte persze, amikor egy ilyen drukk szituációban van az ember, akkor az adrenalin felspannolja.

És amikor ott állunk, hogy „csapó, tessék, mehet!”, akkor ezek a félelmek szépen elúsznak és akkor már csak úgy ott vagy a zenében és megéled.

Szóval én azt hiszem, hogy sikerült mindannyiunknak ellazulnia és egy tök jó session jött össze.

- Ezután, gondolom, hogy megszaporodtak a visszajelzések külföldről...