HÍREK
A Rovatból

Teljes vonalon jár az M3-as metró hétfőtől

Finisben a metrófelújítás, májustól a szerelvények a Nagyvárad és a Lehel téren is megállnak.


Március 20-a, hétfő délutántól az M3-as metró újra a teljes vonalon, Kőbánya-Kispest és Újpest-központ között jár, de a Nagyvárad téren és a Lehel téren egyelőre nem állnak meg a szerelvények.

A Nagyvárad tér és térsége a Népligettől induló M30-as állomáspótló busszal és a 83-as trolibusszal, a Keleti pályaudvar és a belváros felől az új jelzése szerint 23-as (korábbi 2M) és a 24-es villamosokkal, a Semmelweis Klinikák felől rövid gyaloglással vagy MOL Bubival érhető el.

A Lehel tér és környéke a Nyugati pályaudvartól az M14-es állomáspótló busszal, a Göncz Árpád városközpont felől a meghosszabbított útvonalon közlekedő 34-es és 106-os buszokkal érhető el.

Az M14-es és az M30-as állomáspótló buszok csak hétköznap közlekednek.

Hétvégente csak a Göncz Árpád városközpont és Újpest-központ között jár a metró, a Göncz Árpád városközpont és Kőbánya-Kispest között a buszsávban haladó M3-as metrópótló busszal lehet utazni.

Hétvégén a Lehel tér és a Nagyvárad tér is elérhető a Göncz Árpád városközpont és Kőbánya-Kispest között közlekedő M3-as pótlóbuszokkal, ezért az M14-es és az M30-as állomáspótló járatok ekkor nem közlekednek, viszont a 34-es és a 106-os buszok a hétköznapokkal megegyezően a Göncz Árpád városközpont helyett a Lehel térig közlekednek.

A felújítás során minden állomás és megálló új külsőt és belsőt kapott, valamint nagy hangsúlyt fektetnek az akadálymentesítésre is. Ennek keretében lifteket és ferdepályás felvonókat építettek be, hogy a mozgásukban korlátozottak is tudják használni a metrót, illetve taktilis jelekkel segítik a látásukban korlátozottak közlekedését.

Az ország legforgalmasabb vasútvonalának számító M3-as metró felújítása – várhatóan két hónap múlva – a Nagyvárad tér és a Lehel tér állomások megnyitásával fejeződik be. Májustól már minden nap a teljes vonalon közlekednek a szerelvények, és az összes állomást használhatják az utasok. A rekonstrukció befejezése után szinte egy vadonatúj metrót kapnak vissza a budapestiek és a fővárosba látogatók.

Az M3-as metró közlekedési rendjének változásához igazodva változik a metróhoz kapcsolódó felszíni közlekedés is. A BKK a témában társadalmi egyeztetést tartott, melynek eredménye a társaság oldalán ismerhető meg.

A változások első üteme március 6-án, hétfőn lépett érvénybe, de a módosítások nagy részét március 18-án, szombaton vezeti be a BKK.

• Változás Észak-Pesten

A 122-es busz helyett március 18-tól, szombattól a 122E busz közlekedik Káposztásmegyer és Újpest-városkapu között, amely gyorsabban közlekedik. A járat kevesebb megállóhelyet érint, és új útvonalon, a Megyeri úton és a Külső Szilágyi úton közlekedik mindkét irányban. A buszok a hétköznap reggeli csúcsidőben 7-8 percenként indulnak, és bővebb üzemidőben, már napközben és késő este is közlekednek.

• Változások a Hungária-körgyűrűn belül

A 15-ös és a 115-ös busz március 18-tól, szombattól összevontan, 15-ös jelzéssel közlekedik a Boráros tér és a Gyöngyösi utca M között. Változik a busz útvonala: a Gyöngyösi utca felé a Bakáts utca–Lónyay utca helyett a gyorsabb Közraktár utca–Fővám tér–Vámház körút útvonalon közlekedik, és megáll a Boráros tér H (Közraktár utca) megállónál, a Zsil utcánál, a Czuczor utcánál, valamint a Fővám téren is. Továbbá a buszok a Boráros tér irányában a Bulcsú utca–Lehel utca–Lehel tér helyett a Váci úton közlekednek, és érintik a Váci úti Lehel tér M megállóhelyet (a mai metrópótló autóbusz megállóhelye).

A Dagály utcai lakótelep az immár hétvégén is közlekedő 79-es trolibusszal érhető el március 18-tól. A troli ezentúl megáll az Esztergomi úton, a Róbert Károly körúti felüljáró közelében, a Göncz Árpád városközpont M (Esztergomi út) megállóhelyen.

Továbbra is közlekedik az 1M villamos a Bécsi út / Vörösvári út és a Népliget között, amelynek jelzése később 1A-ra fog változni. A 73-as trolibusz útvonalát véglegesítik, a továbbiakban is a Keleti pályaudvar M és a Nyugati pályaudvar M között közlekedik, a Podmaniczy utca–Teréz körút–Váci út–Ferdinánd híd útvonalon. A 109-es autóbusz az alacsony utasforgalom és a kötöttpályás járatokkal való párhuzamosság miatt március 18-tól, szombattól nem közlekedik, helyette a csúcsidőben sűrűbben induló 9-es autóbusszal, a 17-es, a 19-es és a 41-es villamosokkal és a H5-ös HÉV-vel lehet utazni.

A 2M villamos 23-as, a 72M trolibusz 72-es, a 79M trolibusz 79-es, a 83M trolibusz pedig 83-as jelzést kap március 18-tól, szombattól, de a járatok útvonala nem változik. A 83-as trolibusz megáll a Czuczor utcánál is.

•​​​​​​​ Változások Dél-Pesten

Március 18-tól a 23-as buszok útvonalát meghosszabbítják a Szentlőrinci úti lakótelepig, jelzése 224-esre változik, a 23E gyorsbuszok pedig 223E jelzéssel közlekednek. A térségben közlekedő járatok összehangolt menetrend szerint járnak a Boráros tér H és a dél-pesti végállomások között. 224E jelzéssel továbbra is közlekedik gyorsjárat a Szentlőrinci úti lakótelep és a Boráros tér felé, valamint az utasok kérésére megmarad az Alacskai úti lakótelep és a Boráros tér közötti gyorsjárat is 255E jelzéssel (korábbi 254M). Az Alacskai úti lakótelep és Pestszentimre közlekedésének javítására a 254E és a 255E járatok vonalán ezentúl csuklós autóbuszok közlekednek, így lényegesen nagyobb férőhelykínálatot biztosítanak.

A 199-es autóbusz helyett március 18-tól, szombattól az újonnan induló 268-as autóbusszal lehet utazni Kispest, Vas Gereben utcától Kőbánya-Kispesten át Akadémiaújtelep felé. A járat útvonala az 525. tér és a Templom tér között megegyezik a 68-as busz útvonalával, de a Templom tér és a Vas Gereben utca között attól eltérően közlekedik. A Határ út, a Wekerletelep és Kispest kertvárosa a sűrűbben induló 194-es és 194B buszokkal is megközelíthető.

A 132E busz március 18-tól, szombattól a jövőben hosszabb útvonalon, a Szent Lőrinc-telepig jár, a 98E busz pedig március 20-tól hétfőtől Kőbánya-Kispest M felé megáll a Csaba utcánál is.

A 217E busz továbbra is közlekedik a délutáni csúcsidőben is, ahogy a 182A járat is elindul a csúcsidőszakokban a továbbiakban is.

Március 20-tól, hétfőtől a 178-as busz a Naphegy tér és a Deák Ferenc tér M között csúcsidőben gyakrabban közlekedik, a Deák Ferenc tér M és a Gyöngyösi utca M között pedig a gyakrabban induló 105-ös busszal lehet utazni.

A Lehel téri metróállomás felújítása miatt a 34-es és 106-os buszok március 20-tól, hétfőtől hosszabb útvonalon, a Lehel tér és az észak-budai végállomásaik között közlekednek.

Az M3-as metró felújítása 2017 őszén kezdődött el. Az öt és fél éve tartó rekonstrukció során teljesen megújult a metróvonal infrastruktúrája: többek között új vágányokat és kitérőket építettek be, kicserélték a biztosítóberendezéseket, és szigetelték az alagutakat is.

(BKK)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Lannert Judit: Nem fogunk két iskolát fenntartani egy iskolányi gyerek számára
Az oktatási miniszter egy interjúban beszélt az állami és egyházi iskolák párhuzamos finanszírozásának problémájáról. A tárcavezető szerint a kormányzat egyeztetni fog az egyházakkal a hálózat racionalizálásáról.


Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a Qubitnek adott interjújában arról beszélt, hogy az első száz napban a kormányzat célja a pedagógusok és az iskolai légkör megnyugtatása. „Azt remélem, hogy egy kicsit megnyugodnak a pedagógusok, és ettől kicsit nyugodtabb lesz az iskolai hangulat is. Tényleg azt gondolom, hogy ez nagyon fontos” – fogalmazott a tárcavezető.

Ennek érdekében több, azonnali hatállyal bevezetendő intézkedést is bejelentett.

„Például a kompetenciamérés-cunamit leállítjuk, a pedagógusok teljesítményértékelési rendszerét megszüntetjük. Minden, ami túl sok adminisztrációval jár, azon változtatunk, és a sztrájkjogokat visszaállítjuk” – sorolta Lannert.

A tanárok mindennapi munkáját érintő könnyítések mellett a kormány az oktatás egyik legfontosabb eszközéhez, a tankönyvekhez is hozzányúl. A miniszter lépéseket ígért a szabad tankönyvválasztás visszaállítása felé, és jelezte, hogy felülvizsgálják a korábbi kormánytól megörökölt, áprilisban kötött szerződést, amelyet az állami tankönyvellátó, a KELLO írt alá.

A Nemzeti alaptanterv átalakítása hosszabb folyamat lesz, de az új irány már körvonalazódik: az új tartalmak integráltabban jelennének meg. Lannert Judit szerint be kellene emelni az állampolgári ismereteket, az egészséges életre nevelést, a pénzügyi ismereteket és a médiaműveltséget is.

A miniszter a tanítási módszerek rugalmasságát is szorgalmazza, példaként említette, hogy a kis alsósok, ha elfáradnak, kimehessenek az udvarra játszani, vagy akár az erdőben is lehessen órát tartani.

A helyi szintű rugalmasság megteremtéséhez azonban a központi irányítás átalakítása is szükséges. A miniszter bejelentette a Klebelsberg Központ és a tankerületek teljes átvilágítását, ami akár azonnali személyi következményekkel is járhat.

Az állami fenntartású intézményrendszer átvilágításával párhuzamosan a kormány az egyházi iskolák helyzetét is napirendre tűzi, amelyekkel kapcsolatban egyeztetéseket kezdeményeznek, a miniszter ezzel összefüggésben fogalmazott úgy: „az adófizetők forintjaiból nem fogunk két iskolát fenntartani egy iskolányi gyerek számára”.

via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Hodász András a miniszterelnök szavai után vallotta be, megbánta amit a meleg párokról mondott
Az egykori pap bejelentette, hogy megváltoztatta a véleményét a meleg párok örökbefogadásáról. Hodász Magyar Péter hétfői parlamenti felszólalására reagált, amely a szerető család fontosságát hangsúlyozta.


A hétfői parlamenti ülésen a gyermekvédelem reformjáról beszélt Magyar Péter miniszterelnök, aki a bicskei és a Szőlő utcai intézményekben feltárt súlyos visszaélések után azonnali lépéseket ígért. A kormányfő hangsúlyozta a gyerekek mielőbbi családi elhelyezésének elsődlegességét, és egy ponton az érvelése középpontjába a „szerető család” elvét állította, jelezve, hogy a gyermek érdeke mindenek felett áll.

Erre a felszólalásra reagált kedden egy Facebook-posztban Hodász András, influenszer és egykori pap.

Bejegyzését egy hat évvel ezelőtti fotó bemutatásával indította, amely egy 777Offline eseményen készült, ahol a meleg párok örökbefogadási jogairól vitatkoztak.

Felidézte, akkor még amellett érvelt, hogy egy árva gyereknek jobb állami gondozásba kerülnie, mint egy meleg párnál felnőnie.

„Mondtam ezt azért, mert akkor úgy gondoltam, hogy a hitbeli meggyőződésem ezt kívánja tőlem, és nem vettem kellően figyelembe a rendelkezésre álló tudományos és emberi tapasztalatokat” – írta.

Hodász azt is elismerte, hogy talán a túlbuzgósága és az a tévhit mondatta vele, hogy a szülők szexuális orientációja meghatározza a gyerekét. Mindezt annak ellenére tette, hogy az Egyháznak nincs erre vonatkozó normatív tanítása.

Majd a posztot az alsó, a miniszterelnök hétfői parlamenti felszólalásán készült képpel folytatta, és azt írja, hogy mára a kormányfő üzenetével azonosul.

„Azt mondta, hogy egy gyereknek elsősorban szerető családra van szüksége. Ma már vele értek egyet, és bánom, amit 18-ban mondtam.”

Azt is kifejtette, hogy nemcsak a bicskei és a Szőlő utcai botrányok miatt változott meg a véleménye, hanem azért is, mert azóta sok meleg párral találkozott, akik nagy szeretetben nevelik a gyerekeiket. Hozzátette, a tudományos kutatások is ezt támasztják alá, és ma már teológiailag sem látja indokolhatónak a korábbi álláspontját. Hodász azzal zárta sorait, hogy jó látni, minden jel szerint ezen a téren is változások lesznek idehaza.

Hodász Andrást 2022-ben saját kérésére mentették fel a papi szolgálat alól, miután nyilvánosságra hozta, hogy gyermekkorában őt is molesztálta egy pap. Azóta a gyermekvédelem ügyének egyik aktív szószólója lett.

Hétfőn a parlamentben éles vita alakult ki, miután az ellenzéki Rétvári Bence a kormány álláspontját próbálta megtudni a melegházasság és a meleg párok örökbefogadásának kérdésében. A miniszterelnök úgy válaszolt, hogy szerinte mindez csak terelés, és a Fidesz-KDNP nem az emberek valódi problémáival foglalkozik, majd feltette a kérdést, hol lenne jobb helyen egy gyerek: meleg pároknál, vagy drogkartelleknél és emberkereskedőknél?

Magyar kedden az álláspontját valamelyest árnyalta a kérdésben, azt mondta, hogy a melegházasság- és örökbefogadás-kérdést a magyar társadalomnak kell eldöntenie, és nem a miniszterelnöknek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Távozik Győrfi Pál, már be is mutatták a mentők új szóvivőjét
Az Országos Mentőszolgálat megbízott főigazgatója kedden bejelentette, hogy Szűcs Brigitta mentőtiszt veszi át a szóvivői feladatokat. A szervezet közleménye szerint a váltás a megújulási folyamat része, Győrfi Pál pedig a mentőszolgálat kötelékében marad.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. június 09.



Új korszak kezdődött az Országos Mentőszolgálat kommunikációjában: kedden bejelentették, hogy hosszú évek után már nem Győrfi Pál a szervezet szóvivője. A feladatot Szűcs Brigitta mentőtiszt vette át, miközben Győrfi a szervezet kötelékében marad. A döntést Constantinovits Miklós megbízott főigazgató hozta meg, a lépést pedig a szervezet megújulási folyamatának fontos állomásaként kommunikálták – írta az Index.

„Az Országos Mentőszolgálat a megújulás időszakát éli” – közölte a szervezet a hivatalos oldalán.

A közleményben kitértek a leköszönő szóvivőre is, akinek megköszönték az eddigi munkáját, és jelezték, hogy Győrfi Pál a mentőszolgálat állományában marad.

Győrfi Pál is üzent a nyilvánosságnak, bemutatva utódját.

„Előttem az utódom. Fogadjátok szeretettel Szűcs Brigitta szóvivő bajtársnőt! 43 éve csatlakoztam az Országos Mentőszolgálathoz, számomra ez Hivatás az Életért!” – búcsúzott a pozíciótól.

Az új szóvivő, Szűcs Brigitta komoly szakmai háttérrel érkezik a pozícióba. 2018-ban, az első női mentőápolók között csatlakozott a mentőszolgálathoz. A Központi Mentőállomáson teljesített szolgálatot, később mentőtiszti diplomát szerzett.

A terepmunka mellett a háttérfeladatokból is kivette a részét: a Központi Irányító Csoportban segélyhívásokat fogadott, a Közép-magyarországi régió oktatásszervezőjeként pedig az új belépők felkészítését és a bajtársak továbbképzését is támogatta. Szakmai elhivatottságát mutatja, hogy idén a HUNOR mentőszervezet egészségügyi komponensének is tagja, és jelenleg egyetemi mesterképzésre készül.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Brutális áremelkedés jöhet a fehérjeporoknál a népszerű fogyókúrás szerek miatt
A GLP-1 gyógyszereket használók által fűtött keresletnövekedés történelmi csúcsra lökte a tejsavófehérje árát. A helyzet különösen a kisvállalkozásokat sújtja, akik a készletekért küzdenek, és gyakran dupla árat fizetnek az alapanyagért.


A tejsavófehérje ára az ötszörösére drágult, és egyes beszállítók már az év végéig kifogytak a készletekből, miután a fogyókúrás gyógyszerek és a fehérjedús étrendek iránti globális kereslet az egekbe lökte az igényeket. A piacot olyan nyomás alá helyezte a helyzet, hogy több gyártó kénytelen olcsóbb keverékeket használni.

A 80%-os koncentrációjú tejsavófehérje tonnánkénti ára a 2023. júniusi 4302 fontról idén júniusra 23 751 fontra nőtt – írja a The Guardian. Északnyugat-Európában az élelmiszeripari minőségű savópor ára tonnánként 1700 eurót közelíti, ami történelmi csúcsnak számít, az év eleje óta pedig több mint 50 százalékkal emelkedett.

A helyzetet súlyosbítja, hogy több beszállító már a teljes évre eladta a készleteit, egy gyártó pedig a nyár után várhatóan leállítja az egyik népszerű, 34%-os koncentrátum előállítását.

A robbanásszerű kereslet egyik fő motorja a GLP-1 típusú, Mounjaróhoz hasonló gyógyszerek terjedése. Mivel ezek a szerek csökkentik az étvágyat, az orvosok gyakran javasolnak megnövelt fehérjebevitelt az izomtömeg megőrzése érdekében.

Erika Tamayo, a Hermosa fehérjemárka alapítója szerint amint a GLP-1 készítmények népszerűek lettek, az emberek rájöttek a fehérje fontosságára. „Aztán a nagy szupermarketekben rengeteg termékhez kezdtek tejsavófehérjét adni – a popcornhoz, a chipsekhez, még a fehérjés fánkokhoz is. Mostanra szinte minden tartalmaz fehérjét, mert a diéták kerültek a fókuszba” – tette hozzá.

A kínálat azonban nem tud lépést tartani, mivel a tejsavófehérje a sajtkészítés mellékterméke, így a mennyisége a sajtpiac alakulásától függ.

A kialakult hiány miatt a kisvállalkozások különösen nehéz helyzetbe kerültek. Tamayo tapasztalatai szerint az elmúlt két évben negyedévről negyedévre nőttek az árak, a nagyobb cégek pedig könnyebben elnyelik a drágulást, miközben piaci részesedést szereznek.

„Tudunk ugyan fehérjét beszerezni, de a múlt negyedévhez képest dupla áron vásárolunk. Még van készletünk az előző rendelésből, és ezt nem azonnal hárítjuk át az ügyfeleinkre, de egy ponton muszáj lesz” – mondta.

A piac ugyanakkor reagál a kihívásokra. Jasper Endlich, a Vesper nevű piaci elemző platform munkatársa szerint bár egyértelmű a hiány, a megoldások már látszanak.

„A jó hír, hogy a piac reagál… Új üzemek nyílnak… Ahol korábban csak tejsavófehérjét tartalmaztak a termékek, ott most egyesek kisebb mennyiségű tejfehérjével kevert keverékeket használnak. Az összes fehérjetartalom nagyjából hasonló marad, miközben az összetevők költsége akár a felére vagy a harmadára is csökkenhet” – magyarázta az elemző.

A globális trendre Magyarországon is van már válasz: Szekszárdon a Tolnatej egy 26,1 millió eurós beruházás keretében épít új, automatizált tejsavófehérje-feldolgozó üzemet – közölte a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA).


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk