KULT
A Rovatból

Téged át tud verni az új Julianne Moore-thriller? – A Sharperben senki nem őszinte, de kevés izgalmat tartogat a film

Ha megnézed az előzetest, meg akarod majd nézni az AppleTV+ legújabb thrillerét. Utána pedig azt kérdezed: miért???
B. M.; képek forrása: Rotten Tomatoes és YouTube - szmo.hu
2023. február 18.


Link másolása

Benjamin Caron rendezte az AppleTV+ legújabb bűnügyi dráma-thrillerét, átverős filmjét. Nehéz behatárolni a pontos zsánert, mert mindenből van benne egy pici. A történet szerint Max (Sebastian Stan) és Madeline (Julianne Moore) megpróbálnak minél több pénzt kicsalni a milliárdos üzletemberből, Richardból (John Lithgow).

Az események folyamán mindenki átver mindenkit (mintha Magyarországon lennénk)

és a végén a néző csak kapkodja a fejét, hogy pontosan mi és hogyan történt. Legalább is ezt szeretnék elérni, csak sajnos kevés sikerrel.

Nagyon kiszámítható a cselekmény, még úgy is, hogy az alkotók előszeretettel játszanak a narratív eszközökkel: több szemszögből látjuk az eseményeket, több perspektívából, majd a végére összeáll a kép, és egybeérnek a szálak. Ügyes megoldás, kimondottan jól állt volna a filmnek, ha van tétje és érdekes forgatókönyve. Senkiért nem tudunk igazán izgulni, nincs klasszikus értelemben vett főszereplő. A Maxet alakító Sebastian Stan nagyon ügyes a karizmatikus csaló szerepében, aki egy hihetetlenül lelketlen, bosszúálló, gonosz karakter.

A legnagyobb név, Julianne Moore is alapvetően jól hozza karakterét, de ahhoz képest, hogy tapasztalt szélhámosnak állítják be, kimondottan béna a munkájában.

Sandra (Briana Middleton) az egyik átverés áldozata, talán neki drukkolhatnánk, de valahogy őt se sikerült szimpatikussá tenni. Justice Smith, a milliárdos Richard ártatlan fia a másik pozitív szereplő, ő pedig azért nem hiteles, mert kissé eltúlozták. Ahhoz képest, hogy mennyi pénze van a családjának, ő egy igazi áldozati bárány, ami szintén nem teszi túl szerethetővé, mert azt az érzetet kelti az emberekben, hogy ha ennyire ostoba, akkor megérdemli.

Tehát narratív eszközökkel hiába kelt a film pozitív csalódást, a forgatókönyv egyértelműen negatív irányba billenti a mérleget. Szerencsére a rendezés ügyes, Benjamin Caron eddig főleg sorozatokat dirigált, találkozhattunk nevével az Andor, A korona vagy Sherlock című sorozatok stáblistáján, és ezek a tapasztalatok látszanak is a munkáján. Letisztult, átlátható, szép képekkel dolgozik.

A világ legmocskosabb bárját is képes jó fényben feltüntetni a rendező, hát még az ultragazdagok csillogó világát.

Szerintem jó kezekben volt a projekt nála, az már más kérdés, hogy Brian Gatewood és Alessandro Tanaka forgatókönyve nagyon gyengére sikerült. Amit tudott, kihozott az alapanyagból.

Egy biztos: az előzetes megint behúzott a csőbe. Egy izgalmas thriller-krimit vártam remek színészekkel, ebből sajnos kimaradt az izgalom és a thriller. Bűnügy ugyan történt benne, nem is kevés, de maradjunk annyiban, hogy a közel kétórás játékidő sok volt a filmre.

Ha feszesebbre vágják és dinamikusabb tempót diktáltak volna, kilencven percben kényelmesen el lehetett volna mesélni ezt a történetet.

Szerencsére a színészválasztással nem lőtték mellé. Az eddig említett zseniális karakterszínészeken kívül ki szeretném emelni Justice Smith-t. Kezdem megkedvelni, mostanában okosan vállal szerepeket. A kezdeti comic relief és afroamerikai legjobb-barát szerepkörből kinőtte magát már-már hiteles főszereplő kategóriába.

A Sharper olyan, mint a címe.

Próbál okosabb lenni a nézőnél, csak az a baj, hogy ezzel hülyének nézi, ami nem szerencsés.

Ha a Sharper lenne az első átverős krimi-thriller, amit láttunk, akkor tud működni, de

ha már egy-két hasonló filmen túlvagyunk, akkor teljesen feszültségmentes.

Sőt, néha még rossz érzés is nézni, mert előre tudjuk, melyik „áldozattal” mi fog történni és ha kicsit lenne eszük, akkor ők is tudnák. Buta emberekkel történnek olyan buta átverések, amik a buta tetteik következményei.

Könnyed esti tévézésre elmegy, de okkal nem jutott el a mozik vásznaira a Sharper. Tipikus streaming-film, amit már csak azért néz végig az ember, hogy megtudja, mi lesz a befejezés, de ha másnap valaki megkérdezni, mit nézett előző este, erősen össze kell szednie a gondolatait, hogy el tudja mesélni.

A cselekmény átfolyik az emberen, ami megmarad, az egy kellemetlen érzés, mert ennyi tehetséges ember sokkal jobb filmet is tudott volna csinálni, vagy legalább szórakoztatóbbat.

Nem mondom, hogy a Will Smith és Margot Robbie nevével fémjelzett 2015-ös Fókusz jobb lett volna, de hogy élvezetesebb volt, az biztos. A Sharper után semmi utánérzés nem marad, hogy egy klasszikusból idézzek: „kár érte, kiváló ügynök volt.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET: