KULT
A Rovatból

Sztárbox: Csobot Adél azt sem tudta hirtelen, ki a farkas és ki a kentaur

Az utolsó elődöntőn igazán jó, kétesélyes mérkőzéseket láthattunk, egyedül Molnár Áron tudta hamarabb eldönteni a mérkőzést.


Nem cicóztak, rögtön az elején kaptunk a gyomrunkba egy produkciót. A Valami Amerika sorozat sztárjai énekeltek, úgy mint Földes Eszter, Brasch Bence és Ember Márk.

Meglátjuk, Bence jövő héten is ilyen dalos kedvében lesz-e, amikor döntőt kell vívnia. De ne szaladjunk ennyire előre!

A Sztárbox második elődöntőjében arra kerestük a választ, ki lesz Rácz Jenő, Berki Mazsi és Brasch Bence ellenfele a szuperdöntőben.

A ring körül most is jöttek-mentek a sztárok. A korábbi Sztárbox egyik sztárja, Ganxta  Zoli – akit hétfőn még angyalként láttam színre lépni az Orfeumban a Bonnie and Clyde jukebox musicalben – Árpa Attilának jött szurkolni. Nagy Ervin azt mondta 50-50% esélyt ad mindenkinek. Aztán a kékmajom maszkja alól előkerült Hujber Feri, aki Dobos Evelin fannak bizonyult. (Mindeközben Pak-pakról továbbra sem tudunk semmit.)

Elsőként Molnár Áron és Józan László lépett ringbe, a két jó barát, akik évekig játszottak együtt a Vígszínházban. Adél elmaradhatatlan öltözővizitjekor remek hangulatban találta Áront, aki rögtön meg is szavaztatta a közönséget, hogy hallja, hányan drukkolnak neki.

Józan Lászlót bebokszolás közben találta Adél, jó hangulatban elkedélyeskedtek. Adél kicsit belekavarodott, hogy hány hete is lépett ringbe utoljára Laci (kettő), aztán hagyta tovább készülni a versenyzőt.

A Sztárbox történetének egyik legrövidebb meccse következett, Józan Lászlóra kétszer is számolni kellett az első menetben, a második után edzője bedobta a törölközőt. Így viszont lett egy csomó műsoridő, úgyhogy még az is belefért, hogy Áron döntőbeli ellenfele, Rácz Jenő is felmásszon a ringbe, és elmondja, mennyire várja a december 10-i finálét.

Újabb produkció következett, a Trokán Nórával kiegészült The Biebers énekelt.

Még most is fáj, ez volt a daluk címe, és hát tényleg. Még most is.

Következett a hölgyek bunyója. A női mérkőzések eddig mind nagyon jók voltak, ezért reménykedve vártam az összecsapást. Ehhez azonban még végig kellett nézni a Város királynői ringmelléki promóját.

A műsor nem számít újdonságnak Magyarországon, hiszen ugyanarról a Real House Wivesról van szó, amit Feleségek luxuskivitelben címen 2017 és 2020 között már megcsodálhattunk a Viasat3-on.

A realityt Czeglédi Laura képviselte a Riz Levente rendezvénycsarnokban, aki elmondta, hogy szívesen ringbe lépne jövőre egyik sorozatbeli szereplőtársa ellen, de a nevét nem árulta el.

Feltűnt Fésűs Nelly is, aki Evelin szurkolójaként érkezett, de elmondta, hogy Diát is nagyon szereti, úgyhogy tulajdonképpen nehéz helyzetben van. Rekop Gyuri volt a legőszintébb, ő Evelinnek szurkolt azért, mert tőle kapta a jegyet.

Bevallom, előzetesen Nyári Dia győzelmét vártam, mert nála láttam nagyobb ütőerőt és energiaszintet. Evelin nehezen kiismerhető, ránézésre incifincinek tűnik, de mint láthattuk már, nem ajánlatos kihúzni nála a gyufát. Némi zavart okozott, amikor a kisvideójában Dia közölte, hogy Evelinnel ugyanaz a pasijuk, Kovács Dani – persze csak névazonosságról van szó.

Végül eseménydús négy menet végén az aktívabban és pontosabban bokszoló Dobos Evelin nyert pontozással.

A harmadik kört sem úsztuk meg sztárprodukció nélkül. Curtis lépett színpadra, és rájöttem, mennyire jó, hogy coach lehetett a Voice-ban, hiszen lássuk be,

ez volt az egyetlen esélye, hogy bekerülhessen abba a műsorba.

Következett az est főeseménye, a férfi nehézsúlyban Árpa Attila és Pintér Tibor „Tenya” összecsapása. Mindketten kiütéssel nyerték az előző mérkőzésüket, ezért nagy kérdés volt, hogy végig bírnak-e bokszolni négy menetet. Tenya a Dobrádi Ákos elleni összecsapásban szemmel láthatóan elkészült az erejével, mondhatni, szerencséje volt, hogy betalált egy KO-t érő találat.

Attila jobban bírta erővel Nagy Ervin ellen, viszont a „Farkas” izommennyiségben azért szemmel láthatóan elmarad a nemzet kentaurja mögött. Igaz, mint azt Koko a kezdetek kezdetén elmondta, a nagy test nem mindig nagy élvezet, mivel a sok izom sokkal több oxigént is igényel.

Szegény Adélt annyira megzavarta a sok izmos pasi, hogy azt sem tudta, hol van, Tenyát lefarkasozta, de végül összeszedte magát, és helyre tette, melyik versenyző melyik állat.

Az évad talán legjobb mérkőzése következett. Ahhoz képest, hogy mennyi ideje foglalkoznak boksszal a fiúk, igazán színvonalas bunyót láthattunk. Mindkét oldalról voltak szép találatok. Összességében Tenya azért hamarabb elkészült az erejével, de becsületére szóljon, hogy végig bírta, így ez volt az első olyan mérkőzés a férfi nehézsúly mezőnyében, amelyik pontozással ért véget. Viszont a látottak alapján nem lehetett kétséges, hogy Árpa Attila keze lendül a magasba.

Kialakult tehát a szuperdöntő mezőnye. Férfi középsúlyban Rácz Jenő küzd meg Molnár Áronnal, női könnyűsúlyban Berki Mazsi csap össze Dobos Evelinnel férfi nehézsúlyban pedig Árpa Attila – Brasch Bence rangadó következik december 10-én.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Nagy Ervin a helyszínen nézte meg, tényleg agyonverik-e Schmidt Máriát, majd kiosztotta a fideszeseket
Pintér Béla Kabuki című darabja nagy port kavart kormánypárti körökben, miután a műben van egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. A karaktert a kormányoldal Schmidt Máriával azonosította.
F. O. - szmo.hu
2025. november 09.



Nagy Ervin korábbi ígéretéhez híven megnézte a Kabuki című előadást, és reagált a fővárosi fideszes képviselő, Gulyás Gergely Kristóf állításaira. Pintér Béla rendezése nagy port kormánypárti körökben, miután a darabban van egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. A karaktert a kormányoldal Schmidt Máriával azonosította.

Az Átriumban telt házzal futó darab egyik jelenetében eleinte úgy tűnik, hogy a karaktert egy százötven év után feltámadt betyár szelleme agyonveri. Ezzel kapcsolatban a kormánymédia tényként jelentette ki: Pintér Béla „Schmidt Mária megölését bemutató darabot” mutatott be.

„Az önök által kifogásolt rész, jelentem olyan brutális, mint amikor Vitéz László elagyabugyálja palacsintasütővel a gonoszokat. Nyugodtan lehet kérni rá az MTVA-ban egy 8-as karikát!

Nem elhanyagolható módon az akciót egy 18. századi betyár megidézett szelleme követi el, egy lázálom keretében, aminek ugye ön is érzékeli, hogy mennyi köze van a valósághoz..” – fogalmazott a színész-aktivista, hozzátéve, hogy „a hölgyemény a darab legvégén vidáman néptáncol, ami színházi értelemben semmissé teszi az addig történteket, visszavezetve a nézőt a jelen valóságába”.

Pintér Béla és Társulata Kabuki című előadásában szerepel egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. Ennyi már elég volt a teljes kormányoldalnak, hogy azt mondják: az a karakter Schmidt Mária.

„A kérdéses karakter egyébiránt nagyon messze esik az önök által vélt kormányközeli üzletasszonytól, ugyanis nem milliárdokba kerülő magángépen érkezik, nincs testőre, nincsenek komplett házai az Andrássyn, nem talpig Channel és nincs gyereke, se étterme, se adriai luxus-ingatlanja…”

- reagált erre a felvetésre a színész, aki szerint a műbalhénál és a hangulatkeltésnél sokkal fontosabb az előadás mondanivalója.

„Pintér arról írt darabot, hogy a pártállam hogyan próbálja megroppantani a polgárai gerincességét. Hogyan korrumpálja vagy fenyegeti az állam az embereket, ha nem azt teszik amit ők diktálnak. Hogyan akarja elvenni önbecsülését és akarja oroszbaráttá tenni Petőfi szabad népét!

Mutatja fel ezt Európában, szinte egyedülálló eredetiséggel és bátorsággal, betyárokkal, időutazással, Sógunnal, csíkos lóval, néptánccal és elképesztő színészi játékkal!” – írta Nagy Ervin, aki végül azt ajánlotta Gulyás Gergely Kristófnak, hogy a Fidesz-frakcióval együtt menjenek el megnézni az előadást. És pótszéket is szerez nekik, mert már csak az van.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Nagy Ervin üzent Gulyás Gergely Kristófnak a kormánypárti körökben nagy port kavart Kabukiról: Ugye ön is érzékeli, mennyi köze van a valósághoz?
Pintér Béla rendezése nagy port kavart kormánypárti körökben, miután a darabban van egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. A karaktert a kormányoldal Schmidt Máriával azonosította.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2025. november 09.



Nagy Ervin korábbi ígéretéhez híven megnézte a Kabuki című előadást, és reagált a fővárosi fideszes képviselő, Gulyás Gergely Kristóf állításaira. Pintér Béla rendezése nagy port kormánypárti körökben, miután a darabban van egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. A karaktert a kormányoldal Schmidt Máriával azonosította.

Az Átriumban telt házzal futó darab egyik jelenetében eleinte úgy tűnik, hogy a karaktert egy százötven év után feltámadt betyár szelleme agyonveri. Ezzel kapcsolatban a kormánymédia tényként jelentette ki: Pintér Béla „Schmidt Mária megölését bemutató darabot” mutatott be.

„Az önök által kifogásolt rész, jelentem olyan brutális, mint amikor Vitéz László elagyabugyálja palacsintasütővel a gonoszokat. Nyugodtan lehet kérni rá az MTVA-ban egy 8-as karikát!

Nem elhanyagolható módon az akciót egy 18. századi betyár megidézett szelleme követi el, egy lázálom keretében, aminek ugye ön is érzékeli, hogy mennyi köze van a valósághoz..” – fogalmazott a színész-aktivista, hozzátéve, hogy „a hölgyemény a darab legvégén vidáman néptáncol, ami színházi értelemben semmissé teszi az addig történteket, visszavezetve a nézőt a jelen valóságába”.

Pintér Béla és Társulata Kabuki című előadásában szerepel egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. Ennyi már elég volt a teljes kormányoldalnak, hogy azt mondják: az a karakter Schmidt Mária.

„A kérdéses karakter egyébiránt nagyon messze esik az önök által vélt kormányközeli üzletasszonytól, ugyanis nem milliárdokba kerülő magángépen érkezik, nincs testőre, nincsenek komplett házai az Andrássyn, nem talpig Channel és nincs gyereke, se étterme, se adriai luxus-ingatlanja…”

- reagált erre a felvetésre a színész, aki szerint a műbalhénál és a hangulatkeltésnél sokkal fontosabb az előadás mondanivalója.

„Pintér arról írt darabot, hogy a pártállam hogyan próbálja megroppantani a polgárai gerincességét. Hogyan korrumpálja vagy fenyegeti az állam az embereket, ha nem azt teszik amit ők diktálnak. Hogyan akarja elvenni önbecsülését és akarja oroszbaráttá tenni Petőfi szabad népét!

Mutatja fel ezt Európában, szinte egyedülálló eredetiséggel és bátorsággal, betyárokkal, időutazással, Sógunnal, csíkos lóval, néptánccal és elképesztő színészi játékkal!” – írta Nagy Ervin, aki végül azt ajánlotta Gulyás Gergely Kristófnak, hogy a Fidesz-frakcióval együtt menjenek el megnézni az előadást. És pótszéket is szerez nekik, mert már csak az van.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Drámai pillanatok a Megasztárban: a műsor egyik legerősebb hangja esett ki Herceg Erika szerint
Németh Bea a műsor kedvéért a munkahelyén is felmondott, és hogy mekkora álma az énekesi karrier, jól mutatja, hogy 29-szer jelentkezett tehetségkutató műsorokba, míg eljutott idáig. Most viszont távoznia kellett.


Drámai pillanatoknak lehettek szemtanúi a nézők a Megasztár szombati adásába. A tehetségkutatótól ismét búcsúzott egy énekes. Az utolsó pillanatokban már csak Herceg Erika versenyzői voltak veszélyben, az énekesnőt is nagyon megviselték ezek a percek.

A nézők szavazatai alapján végül Németh Bea esett ki.

A versenyző nehezen tudott megszólalni.

„Nem tudom, hogy mit gondoljak. Örülök, hogy eddig is itt lehettem. Köszönöm a lehetőséget, és meglátjuk”

– mondta a 43 éves Bea, aki azt is elárulta, hogy nem csalódott, és aznap már érezte, hogy ez lesz a sorsa.

Herceg Erika ugyanakkor nagyon csalódott volt.

„Én nagyon csalódott vagyok, hogy a Bea távozik, mert szerintem a Megasztár egyik legerősebb hangja távozik most. Tényleg Bea, nincs vége mindennek...neked elkezdődött két hónapja a Megasztár és ez valami nagynak a kezdete...ezt vinni kell tovább, neked nincs vége”

- fogalmazott.

Bea egyébként a műsor kedvéért a munkahelyén is felmondott, és hogy mekkora álma az énekesi karrier, jól mutatja, hogy 29-szer jelentkezett tehetségkutató műsorokba, míg eljutott idáig.

Az este folyamán más izgalmas jelenetek is borzolták a kedélyeket. Már az adás elején kemény véleményt fogalmazott meg Herceg Erika Marics Peti versenyzőjéről, PYFU-ról, mivel nem akarta elénekelni a neki szánt dalt. Kedl Olíviát pedig Curtis és Marics Peti is elhívta bulizni. Több érzelmes pillanatnak is szemtanúi lehettek a nézők. Lengyel Johanna például a két héttel ezelőtt elhunyt nagymamájának énekelte azt a dalt, amivel egyenes ágon továbbjutott a következő fordulóba, és a 17 éves Ádám Attilát is elragadták az érzelmek.

De az este folyamán Herceg Erika is színpadra állt, és előadta saját dalát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
Négyen is búcsúztak az X-Faktortól az első élő show-ban
Csavarokban nem volt hiány az idei évad első élő adásában. Még a mentorok is kaptak lehetőséget arra, hogy megmentsenek egy versenyzőt, de végül helyettük is a nézők döntöttek.
Fotó: RTL - szmo.hu
2025. november 09.



Fergeteges produkciókkal indult el szombat este az X-Faktor 2025 első élő showja, ahol ebben az évadban 13 versenyzőnek kellett meggyőznie a nézőket és a mentorokat, hogy továbbjussanak és menetelhessenek a Finálé felé.

A biztos továbbjutóknak fenntartott székekért hatalmas harc folyt, hiszen a mentorok az adás első szakasza alatt csak arról dönthettek, hogy az ő véleményük szerint kik érdemelnek továbbjutó helyet, de a nézők döntötték el, hogy kik azok, akik ülve is maradhattak.

A 13 produkció után Belano, Nazyra, Varga Imi és a Tonix Honix ültek a továbbjutást jelképező helyeken, azonban ezzel a show még nem ért véget, mert a nézők még 4 versenyzőt továbbjuttathattak a szavazataikkal. Így a továbbjutók táborához még csatlakozhatott Patai Anna, Farkas Ancsi, Istenes Márkó és Balla Béla.

Ekkor következett egy csavar, ugyanis a mentorok fontos feladatot kaptak, mert többségi szavazattal továbbjuttathattak egy versenyzőt a kettő közül, akik a továbbjutók után a legtöbb szavazatot kapták. Ám a mentorok nem tudtak megegyezni arról, hogy kit juttassanak tovább, így végül itt is a nézői szavazatok döntöttek arról, hogy a CFL legyen az, aki csatlakozhat a továbbjutott versenyzők táborához.

Végül

Mohácsi Anett, Lilyz, Kollár Dea és Lil Davis kapta a nézőktől a legkevesebb szavazatot, így számukra véget ért a verseny.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk