KULT
A Rovatból

Ez a 2020-as évek Amerikai Pitéje, sorozatköntösben – rákattantunk a Szexoktatásra

Kritika a Netflix egyik legnézettebb sorozatáról.

Link másolása

A Szexoktatás első évadja kifejezetten nagy siker lett a Netflixen, hiszen a platform 8. legnézettebb sorozata volt 2019-ben, ami komoly szintnek számít, így aztán nem is volt kétséges, hogy érkezik belőle a második évad. Január 17-én jelent meg a teljes új szezon a streaming-szolgáltató oldalán és mára valószínűleg minden rajongó túl is van mind a nyolc részen.

A sorozat sikere nemcsak a témájában – hogyan találják meg önmagukat a szexualitásban a fiatalok -, hanem modernségében is keresendő: mai problémákat dolgoz fel humoros, szókimondó, ugyanakkor drámai és érzelmes módon. Ennek a nyelvezetnek a segítségével egyfajta empátia alakul ki a nézőben a szereplők felé, így pedig minket, nézőket akár a körülöttünk élők problémáival szemben is elfogadóbbá tehet.

A sorozat egy gimnáziumban játszódik Angliában, a főszereplő fiú, Otis pedig egy nyílt szexualitású és szabadszájú szexterapeuta hölgy (Gillian Anderson játssza, akit üdítő ebben a szerepben látni) szorongó fia. A fiú még ráadásul szűz is, tehát mindenben az anyja ellentéte. Csakhogy a suliban kiderül, hogy minden, amit egész kiskora óta hallott és hall otthon az anyjától a szexualitás témájában, azt ő is profin tovább tudja adni, így tanácsaival segíteni tud iskolatársain - ezért úgy dönt, hogy belevág az üzletbe és ő lesz a suli titkos szexterepautája.

A kreátor (Laurie Nunn) elmondása szerint kifejezetten meglepte a hatalmas siker, egyszerűen nem számított ilyen érdeklődésre egy ilyen furcsa történet kapcsán. Bár ha belegondolunk, hány bizarr, high concept történet lett később világsiker, akkor talán mégsem annyira meglepő. A Breaking Bad és a Dexter sztorija például szintén meghökkentő volt első hallásra.

A nézőnek először valóban furcsa érzése támadhat a szókimondó stílus miatt, hiszen a való életben azért nem azt tapasztalja maga körül, hogy az emberek teljes természetességgel beszélgetnek az anál szexről és a beöntésről, mintha csak a másnapi ebédről lenne szó.

A sorozat, ahogy a címe is utal rá, annak ellenére, hogy mindenki számára élvezhető történet, mégis valóban szolgál a mai tinédzsereknek egyfajta oktató jelleggel is, de ezt olyan ügyesen csomagolja be a drámába, hogy talán fel sem tűnik mindenkinek - hiszen közben nevetünk és a főhősért aggódunk, na meg drukkolunk neki, hogy veszítse el végre már a szüzességét. Na, ez honnan ismerős? Naná, hogy az Amerikai pitéből.

Otis története mellett minden epizód egy-egy iskolatársa problémáját is feldolgozza, így belelátunk a kortárs tinik szexuális problémáiba, s a sorozat egyfajta tükröt tart a mai társadalomról rajtuk keresztül.

Ezek az epizodista szereplők aztán később is visszatérnek, sőt, megkedveljük őket, majd drukkolunk életük alakulásáért és azért, hogy a frusztrációikat sikerüljön feldolgozniuk, hiszen a legtöbb tinédzser szenved valami hasonlótól. A mai felgyorsult, kesze-kusza világunk aktuális lelkiállapotát adja vissza a sztori a fiatalok érzelmein keresztül.

Az első évad nagyon magasra tette a lécet, jól építkezett, a néző részről részre egyre jobban belekerülhetett ebbe a különleges világba, a feszültség pedig patikamérlegen volt adagolva, amit az Otis és Maeve között alakuló, de soha testet nem öltő szerelem tartott fent.

A két szereplő között szuper a kémia és a történet is remekül van megírva, hiszen nem érezni azt, hogy ezt már negyvenszer láttuk, hiába az a sztori, hogy a főhős nem bír összejönni azzal, akit igazán szeret.

A második évad sajnos pont ennek a feszültségnek a hiánya miatt gyengébben indul, pontosabban Maeve hiánya amiatt, aki az első részekben csak visszafogottan van jelen, mert éppen nem jár suliba, hanem inkább dolgozik.

Bizony feszültségvesztést okoz a főszereplő lány hiánya, de szerencsére a humoros, eredeti jelenetek segítenek túllendülni végül az első részeken. Pedig a legelső epizód esetében tipikus hibába estek az alkotók a megírásakor: mindenáron emelni akarták a téteket az első évadhoz képest, és sajnos végig ez jellemzi az egész évad történetkezelését.

Általános cél ugyanis minden szériánál, hogy a második évadban mindenből egy kicsit többet akarnak beletenni az alkotók. Amikor például Otis anyja lesz a suli szexterapeutája, az is egy meglehetősen erőltetett, eltúlzott fordulat, pedig az első szezonban pont jó volt, ahogy az anyuka nem telepedett ennyire rá a történet folyására, csak finoman a háttérben volt jelen a sztorija. Az első évad ereje épp az egyszerűségében volt.

Mielőtt azonban elvennénk a kedvet ettől az új évadtól, azért leszögeznénk, hogy a sorozat bája megmaradt, ugyanolyan szerethetőek a szereplők és jó érzés marad az emberben minden rész után, hiszen a fő erényeit jól sikerült megtartania. Maeve visszatérésétől pedig újra megjelenik a kellő feszültség, újra drukkolhatunk az igazi szerelemnek, és persze újabb akadályok gördülnek a két szerelmes elé is.

A humorát is jól megtartotta a sorozat és bizonyos mellékszereplők története is kifejezetten izgalmasan épül tovább: például az iskolaigazgató fiának szála, ahogy ráébred valódi szexualitására. Aki még egy részt sem látott a Sex Educationből, annak bátran ajánljuk: eredeti és szórakoztató, a 2020-as évek Amerikai pitéje.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„A bicskei áldozatok elnézést kértek, végre, Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól” – Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiával jelentkezett
Teli van erős utalásokkal a humorista legújabb videója, amiben körülmetélik Gyöngyösi Mártont, és Karácsony Gergely is férfivá műtteti magát.

Link másolása

A régi idők Híradójának paródiájával jelentkezett Bödőcs Tibor. Az alig ötperces szösszenetben számos közéleti eseményt figurázott ki a népszerű humorista.

A humor azonban sok helyütt maró társadalomkritikát rejtett: szóba került többek között, hogy Szijjártó Péter Szergej Lavrovval együtt nevette ki az orosz börtönben meghalt Alekszej Navalnij nyitott koporsóját, hogy Orbán Viktor megtanította cipőfűzőt kötni Donald Trumpot vagy hogy a bicskei gyerekotthon áldozatai bocsánatot kértek – végre – Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól.

Ezen kívül a Vágó István-klón Bödőcs „beszámolt” arról is, hogy az amerikai nagykövetségen körülmetélték Gyöngyösi Mártont, hogy Magyar Péter eltávolíttatja Schmidt Mária-tetoválását a válláról, és megtudhattuk, hogy Karácsony Gergely férfivá műtteti magát.

A rövid videó végén, mintegy bónuszként, értesülhettünk a legújabb Rákay Philip-filmről is – ezúttal igen meglepő stílusban.

Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiája


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
95 éves lenne Audrey Hepburn, aki előre tudta, hogy meg fog halni
Az ikonikus angol-holland származású színésznő 1929-ben született és 1993-ban halt meg egy hospice házban. Kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Link másolása

Idén ünnepelné 95. születésnapját Audrey Hepburn, melynek apropóján a Blikk képgalériát közölt a híres színésznőről.

Audrey Hepburn sikeres modell is lehetett volna, ha fiatal nem happolják el a filmes szakemberek. Pályája elején modellkedésből és táncos szerepekből keresett pénzt, de 1948-ban kapta meg az első szerepét a Nederlands in zeven lessen című filmben.

Az '50-es években Angliában dolgozott, ahonann az Egyesült Államokba vezetett az útja, ahol az első világraszóló sikerét a Római vakációval szerezte. 1967-ben visszavonult a filmes szakmától, ám Steven Spielberg amerikai filmrendező felkérésére elvállalta később az Örökké című film egyik szerepét.

1992-ben derült ki, hogy vastagbélrákkal küzd. A diagnózist követően megműtötték, kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Egy hospice házban halt meg 1993. január 20-án.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Így tudta meg Kulka János, hogy a Nemzet Színésze lett – Máris sokan gratuláltak neki
A színészt egy kollégája hívta fel telefonon, és a bejelentéssel nagyon meglepte őt - árulta el Kulka János, aki nagyon köszönte a kitüntető címet.

Link másolása

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Kulka Jánost választották a Nemzet Színészének a nemrégiben elhunyt Tordy Géza helyére.

A művészt az RTL Híradó kérdezte meg arról, honnan tudta meg a hírt:

Kulka János válasza:

"Molnár Piroska hívott, gratulált nekem. Nemzet Színésze vagy. Meglepődtem. Nagyon köszönöm, nagyon"

- árulta el a színész, majd hozzátette: sokan gratuláltak neki, sok sms-t és hívást kapott.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Az év legjobb sorozata, csak a legerősebb idegzetűeknek – A Szarvasbébi való életbeli szereplői is megszenvedték a történetüket
Ha van kedved egy kis önsanyargatásra, és bírod a lelki zsarolást, a Szarvasbébi a te sorozatod lesz! Miután megnéztem a Netflix legújabb dobását, kellett egy kis idő, mire össze tudtam foglalni a gondolataimat.

Link másolása

Ez meg mi volt? Gondolhatná mindenki, miután végig nézi a Szarvasbébit. Sokan már a címét se tudják hova tenni, egy nagy kérdőjel a sorozat.

Amikor utánaolvastam az interneten, mindenhol azt írták, hogy ez a sorozat fájni fog.

De nem úgy, ahogy egy rossz sorozat tud fájni. Hanem egy erős gyomros, amit csak egy igazán kiemelkedő alkotás tud adni.

Nagyon kellemetlen nézni a Szarvasbébit, de hajtja a nézőt a katasztrófaturizmus. Tipikus „ennél rosszabb már nem jöhet”, aztán kapjuk a gyomrosokat sorban, mígnem a földön heverünk, de mégis megnézzük a következő részt. Nagyon fura, de nem tudom autentikusan leírni, milyen érzés a sorozatot végig ülni, bárhogy is próbálom, ezt bizony látni kell.

Miről is szól a Szarvasbébi? Egyáltalán mi ez a cím?

Richard Gadd skót humorista a 2019-es edinburgh-i Festival Fringe-en adta elő a Szarvasbébi című műsorát, ami saját életéről szólt. Arról, hogy hogyan próbált betörni a showbizniszbe, majd végül hogyan lett szinte emberi roncs. Ezt a műsort a Netflix megvette, és sorozat formájában feldolgozta. Richard Gadd maradt az író, az alkotó és a főszereplő. Megváltoztatták a neveket, de csak azért, hogy a valódi szereplők identitását védjék. A Szarvasbébi nem finomkodik, Gadd minden rossz döntése szinte szűrő nélkül bekerült a forgatókönyvbe úgy, hogy közben narrálja a cselekményt, tehát még mögé is látunk, mit miért csinál szerencsétlen főszereplőnk.

Donny Dunn (Richard Gadd) kitartó, de sikertelen humorista. Csaposként dolgozik egy bárban, ahova betéved Martha Scott (Jessica Gunning). A túlsúlyos, nem túl ápolt, alacsony brit nő pityeregve lép oda a csaposhoz, ám amikor Donny megkérdezi mit szeretne, azt válaszolja Martha, hogy nincs pénze. Donny meghívja egy csésze teára. Ez az apró gesztus nem várt következményekkel fog járni Donny életében. Martha innentől fogva rátapad, mint egy kullancs, minden nap bejár a kocsmába, főszereplőnk pedig meghívja egy diétás kólára, mert bár Martha azt hazudja, hogy gazdag, sosincs pénze.

A csaposnak jó érzés, hogy végre valakinek fontos, mert éppen a padlón van az élete.

Amit még nem tud Donny ekkor, hogy mindig van lejjebb. Martha megszerzi Donny e-mail címét a humorista weboldaláról, és innentől kegyetlenül elkezdi zaklatni. De ő nem csinál semmit, nem jelenti a rendőrségen, csak hagyja, hogy a nő a bőre alá másszon, hiszen addig sem üres az élete. Nem írok sokat, de elég annyi, hogy egy folyamatos lejtmenetnek leszünk tanúi, aminek a végeredménye a Szarvasbébi. Ami nem más, mint a becenév, amit Martha ad Donnynak, a nagy, szomorú szemei miatt.

A legszörnyűbb a Szarvasbébiben, hogy mennyire reális, hihető és megdöbbentő. Ez akárkivel megtörténhet, és meg is történik nap-mint-nap. Minden, amin Donny keresztülmegy, érthető, logikus és teljesen megbabonázó. Tényleg jönnek azok az információk, amiket nem ad ki magáról az ember, főszereplőnk mégis elmondja a nézőknek, sőt belső monológokkal meg is magyarázza őket.

Közelről, szinte barátként tekintünk szegény Donnyra, látjuk azt az elképesztő utat, amit a hét rész alatt bejár.

A legmorbidabb az egészben, hogy ennek a zaklatásról szóló szörnyű történetnek az lett a vége, hogy a sorozat rajongói felkutatták az igazi embereket, akiket álnéven játszottak a színészek, és kegyetlenül elkezdték zaklatni őket... Ilyen volt például az „igazi Martha” esete, a beteg nőt elkezdték kegyetlenül online inzultálni a nézők. Richard Gaddnek kellett rászólnia a saját rajongóira, hogy mennyire képmutató a viselkedésük. Ezzel be is zárunk egy teljes kört.

Ahogy haladnak előre az epizódok, egyre rosszabb dolgok történnek Donnyval, és mégsem lehet leállni a sorozattal. Bámulatosan rossz döntések szemtanúi lehetünk, amiket ennyire rosszul kezelni ámulatba ejtő. Ilyet tényleg nem lehet kitalálni.

A súlyosan beteg elme és erősen labilis lelki problémákkal küzdő humortalan komikus párbaja eddig az év legjobb olyan sorozata, aminek a közelébe se szeretnék menni többet.

Nézni, ahogy a két sérült lélek függ egymástól, igazi katasztrófaturizmus. Engem a negyedik rész teljesen kiütött. Nagyon fontos, erősen 18+-os a sorozat, és nem azért, mert annyira grafikus a megjelenítés, hanem mert ez egy érett, kegyetlenül lélekromboló sorozat.

A színészek 100%-ot beleadnak, ami nem csoda, Gadd gyakorlatilag Donny, csak más néven. Jessica Gunning néha szánalomra méltó, máskor irritáló, de van, amikor egyenesen ijesztő az alacsony, pufi, középkorú hölgy. Nava Mau alakítja főszereplőnk transznemű barátnőjét pár rész erejéig, Terit, aki az egyetlen fény az életében. A többi színész pedig tökéletesen játszik Donny és Martha párbaja alá.

Kiemelendő még Mark Lewis Jones, mint Donny apja. A skót karakterszínész minden pillanata aranyat ér.

Eljutottunk a lezárásig. Nem tudom, mi a helyes ajánlás a Szarvasbébi esetében. Mert ezt mindenkinek látnia kéne, de pontosan tudom, hogy az emberek többsége ki fog borulni tőle. Aki nyitott egy kis önsanyargatásra, annak tudom ajánlani a sorozatot. Tényleg az év egyik legjobb szériája, amit azért kevés embernek ajánlok tiszta szívből. A Szarvasbébi megtekinthető a Netflix kínálatában.

Link másolása
KÖVESS MINKET: