HÍREK
A Rovatból

Szereposztó Dívány, vádaskodó fideszes képviselők – a fővárosi közgyűlésben is téma volt az Elk*rtuk című film

A Fidesz továbbra is tartja magát ahhoz, hogy Gyurcsány Ferenc és Karácsony Gergely nem merik 'játszatni' a filmet a budapesti mozikban.


Nemrég bejelentették, hogy idén október 21-én, azaz a 2006-os őszi zavargások 15. évfordulójához közeli időpontban mutatják be az Elk*rtuk című filmet, ami a Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde körüli politikai és társadalmi történésekről szól.

Múlt héten Kálomista Gábor már felháborodott azon, hogy – állítása szerint egyenesen Gyurcsány Ferenc és Karácsony Gergely közbenjárására – a Budapest Film nem annyiszor játssza az alkotást, mint ahányszor azt a készítők szeretnék és logikusnak tartanák. A moziüzemeltető cég vezetője akkor határozottan visszautasította a politikai vádakat.

Szerdán a fővárosi közgyűlésben is előkerült a film. A fővárosi Fidesz közleménye szerint „óriási a pánik Gyurcsányéknál” a film miatt, a Fővárosi Közgyűlés ülésén ezért „kínjukban össze-vissza” beszéltek a fővárosi gyurcsányisták.

Facebook-bejegyzésükben emlékeztettek, Láng Zsolt frakcióvezető a közgyűlés ülésén arról kérdezte Karácsony Gergely főpolgármestert, „miért nehezíti meg a fővárosi mozicég az Elkxrtuk című, a 2006-os öszödi beszéd idején játszódó politikai thriller bemutatását”, miközben az internetes érdeklődés és jegyvétel a sokszorosa bármely másik filmpremierének. Hozzátették: erre a kérdésre a főpolgármester nem adott választ, „azonban a Gyurcsány-párt közgyűlésben ülő harcosai lementek a realitás talajáról”.

Idézték Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettest, aki - mint írták - arról értekezett, hogy kivitette a "szereposztó díványt" az irodájából.

Ebből arra következtethetünk, hogy elődje, Szentkirályi Alexandra ilyen bútor segítségével hozta meg az elmúlt időszak kulturális döntéseit. Ismerve a két szereplőt, ez a felvetés több szempontból is meghökkentő... De a me too-mozgalmak árnyékában józan embernél erős magyarázatra szorul

– írják.

Az ugyanakkor nem igaz, hogy Karácsony Gergely ne válaszolt volna a kormánypárt kérdéseire. A főpolgármester úgy nyilatkozott, nem főpolgármesteri kompetencia meghatározni, melyik moziban milyen filmet vetítsenek, arról a cégvezetők hoznak szakmai döntést. Hozzátette:

Szégyelleném, ha utasítást kellene adnom, melyik moziban, mit játsszanak.

Gy. Németh pedig arról is beszélt, „ha a film dübörögni fog, minden mozi ezt fogja játszani Budapesten”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Előkerült egy újabb egymilliárdos szerződés, a MÁV viszont nem a vasútra, hanem a renoméjának megmentésére költene ennyit
A HVG birtokába került dokumentum szerint a célok között szerepel „a Társaság erőfeszítéseinek transzparens bemutatása”, „a kiindulást jelentő negatív közhangulat ellensúlyozása”, valamint „a társadalmi elismertség visszaállítása, erősítése” is.


A MÁV júliusban újabb, nettó 948 millió forintos keretszerződést kötött a Balásy Gyula tulajdonában álló New Land Media Kft. és a Lounge Design Kft. konzorciumával. A HVG birtokába került dokumentum szerint

a célok között szerepel „a Társaság erőfeszítéseinek transzparens bemutatása”, „a kiindulást jelentő negatív közhangulat ellensúlyozása”, valamint „a társadalmi elismertség visszaállítása, erősítése” is.

A szerződésben szereplő összeg jelentős része a MÁV úgynevezett „tíz vállalásának” kommunikációjára mehet el. Lázár János januárban tízpontos ígéretet tett különböző vasúti fejlesztésekre. Emiatt a MÁV már februárban is aláírt egy hasonló, nettó 919 millió forintos kommunikációs keretszerződést, amelyből július közepéig körülbelül 350 millió forintot használtak fel a kampányra.

A HVG szerint az új szerződés céljai között szerepel a szolgáltatásfejlesztési elemek népszerűsítése, edukációs és társadalmi felelősségvállalási kampányok lebonyolítása, valamint egyéb brand- és kereskedelmi hirdetések készítése is. A megállapodás emellett hostess-promóciókat, kitelepüléseket és 3–6 rendezvény megszervezését is előírja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Letartóztatták Greta Thunberget, miután az izraeli hadsereg feltartóztatta az aktivista segélyflottáját
Izraeli erők azután tartóztatták fel a hajókat, hogy azok megpróbálták áttörni a háború sújtotta terület tengeri blokádját.


Izraeli erők tartóztatták fel több palesztinbarát flottila hajóját is Gáza partjaitól nagyjából 120 kilométerre, amikor a hajók megpróbálták áttörni a háború sújtotta terület tengeri blokádját. A hajókon segélyt akartak bejuttatni a területre.

Az izraeli külügyminisztérium közlése szerint a rajtaütést a konvoj élén haladó Almával kezdték.

A hatóságok őrizetbe vették a fedélzeten tartózkodó aktivistákat, köztük Greta Thunberget.

A minisztérium felvételt is közzétett az elfogásról, amelyen Thunberg egy hajó fedélzetén ül, és az izraeli hadsereg egyik tagja vizet és kabátot ad neki.

Thunberg az elfogás előtt nem sokkal az Instagramra feltöltött videóüzenetben ezt mondta: „Greta Thunberg vagyok. Az Alma hajón vagyok. Izrael hamarosan elfog minket.”

A letartóztatott aktivistákat az izraeli Asdód kikötőjébe szállították.

A flottilla saját hajókövetési adatai szerint csütörtök hajnalig összesen 13 hajót állítottak meg vagy tartóztattak fel. A szervezők közölték, hogy a többi hajó „rendületlenül folytatja”, és hozzátették: célpontjuktól 85 kilométerre járnak.

A Global Sumud Flotilla több mint 40 civil hajóból áll, fedélzetükön mintegy 500 parlamenti képviselővel, jogásszal és aktivistával – köztük Thunberggel. A konvoj humanitárius segélyt vitt Gázába, noha Izrael többször felszólította őket a visszafordulásra.

(via CNN, Guardian, Reuters)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Az ment háziorvosnak, aki máshova nem fért be” – Nyilvános bocsánatkérést követel Takács Pétertől a Magyar Orvosi Kamara
A MOK szerint az államtitkár kijelentése „nem felel meg a valóságnak, súlyosan sérti a magyar háziorvosok emberi és szakmai méltóságát, valamint ellentmond az orvosi nyilvántartásból lekérdezhető adatoknak is”.


Nyilvános bocsánatkérést követel Takács Péter egészségügyi államtitkártól a Magyar Orvosi Kamara (MOK). Az államtitkár az Ultrahang című podcast adásban úgy fogalmazott: „a háziorvos az, hogy is mondjam, maradékelven választódott ki az egyetem után. Tehát az ment háziorvosnak, aki máshova a klinikumban nem fért be”.

„Ez a kijelentés nem felel meg a valóságnak, súlyosan sérti a magyar háziorvosok emberi és szakmai méltóságát, valamint ellentmond az orvosi nyilvántartásból lekérdezhető adatoknak is. Ha az egészségügyi államtitkárnak ez a véleménye az egészségügyi rendszer alapját biztosító kollégákról, az súlyos tájékozatlanságot jelez”

- írja a Facebookon megosztott közleményében a MOK.

A posztban azt is kifejtik: „a háziorvoslás a leginkább tradicionális, betegközeli orvoslás, a gyógyítás szakmailag nagy kihívást jelentő frontvonalában áll, ahol a megelőzéstől a krónikus betegek gondozásán át a sürgős esetekig számos kihívással kell szembenézni. A háziorvos kollégák között sokan kitűnő minősítésű diplomával, több szakvizsgával rendelkeznek. A terület kormányzatokon átívelő évtizedes elhanyagolása miatt azonban a háziorvosi pályára jelentkezőknek bürokratikus terhekkel, korlátozott szakmai jogosítványokkal, elégtelen a finanszírozással, újabban a polgári jogaikat korlátozó, az idős, várandós és beteg kollégákat is ügyeletre kötelező kényszerszerződésekkel kell szembe nézniük és vállalni e terhek viselését a betegek érdekében”.

„Elvárjuk, hogy az államtitkár kijelentését haladéktalanul pontosítsa, kérjen nyilvánosan bocsánatot a háziorvosoktól, és a jövőben érdemi munkával, a szakma javaslatait használva dolgozzon a magyar alapellátás fejlesztéséért”

- fogalmaztak.

A MOK posztjához Takács Péter is hozzászólt. Az államtitkár szerint „egyre mélyebbre süllyed a tisztelt Elnökség!”

„A műsorban éppen arról beszéltem, hogy több évtizedig méltatlanul alulértékelt volt a háziorvosi hivatás. Ez nem helyes, ezen változtatni kell és vannak is erre eszközeink (például az a háziorvosok kompetenciáit bővítő jogszabálycsomag, amivel a Kamara is egyetért). Mivel a Magyar Orvosi Kamara vezetése már nem is leplezi, hogy - akár álhírek gyártása árán is - tiszás propagandát tol, javaslom mindenkinek, hogy hallgassa meg az eredeti beszélgetést”

- írta kommentben Takács.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Itt nincsenek bizonyítékok, de most lerakatják velem a telefont” – mondta Juhász Péter, akinél nyomozók jelentek meg Szőlő utcai ügy miatt
A volt politikus közel két hete tett közzé egy videót, amiben egy hangfelvételen egy ismeretlen ember szóba hoz egy „Zsolti bácsit”. A hangfelvételnek - állítása szerint - ugyanakkor semmi köze a Szőlő utcai ügyhöz.


Mint azt mi is megírtuk: az ügyészség nyomozói jelentek meg Juhász Péternél, hogy bizonyítékokat foglaljanak le a volt politikustól a Szőlő utcai javítóintézet ügyével kapcsolatban.

A Telex telefonon elérte Juhászt is.

„Épp itt vannak a nyomozók. A Szőlő utcai javítóintézettel kapcsolatban nyomoznak, de azzal összefüggésben itt nincs semmi. A közzétett hangfelvétel semmilyen kapcsolatban nincs ezzel az üggyel. Itt nincsenek bizonyítékok. Ha jól értem, most lerakatják velem a telefont”

- fogalmazott a lap megkeresésére a volt politikus, az Egymillióan a magyar sajtószabadságért nevű Facebook-csoport és a JUHI Podcast-csatorna alapítója.

A Központi Nyomozó Főügyészség közleménye szerint Juhászt és több személyt tanúként is kihallgatnának a Szőlő utcai javítóintézet ügyében indult nyomozás során.

A volt politikus közel két hete tett közzé egy videót a YouTube-csatornáján, amiben egy hangfelvételen egy ismeretlen ember szóba hoz egy „Zsolti bácsit”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk