Szász Attila: Jöhet egy magyar horrorfilm?
A 2. Magyar Filmhét egyik nagy sikere egy századeleji bűnügyi történetet feldolgozó tévéfilm lett. A Félvilág rendezőjével, Szász Attilával beszélgettünk.
- A Filmhéten 4 díjat kapott a Félvilág, köztük a legjobb operatőr, a legjobb férfi mellékszereplő, a legjobb forgatókönyvíró, valamint a legjobb tv-játékfilm díját. Hogyan élted meg ezt a fogadtatást?
- Bizonyos mértékig meglepett minket, hogy ilyen nagy sikere lett a Félvilágnak. Hasonló élményt éltünk át A berni követ idején is 2014-ben, amikor a kritika, a közönség és a szakma is keblére ölelte a filmet, de úgy voltunk vele, hogy ezt a sikert nehéz lesz megismételni vagy felülmúlni. Ráadásul az új film készítése közben úgy éreztük, hogy ez egy jóval megosztóbb darab lesz. Nem voltunk biztosak benne, hogy a Félvilág is olyan széles közönséget érdekel majd, mint A berni követ, ezért is volt meglepetés, hogy végül ilyen fogadtatásban részesült.
- Miért gondoltátok, hogy megosztóbb lesz a Félvilág? Talán mert műfajilag kevésbé beskatulyázható?
- Úgy képzeltük, hogy a nézők hasonlót várnak majd tőlünk, mint amit A berni követ esetében kaptak, a Félvilág készítésekor mégis sokkal kísérletezőbbek voltunk. Más is lett a két film, A berni követ pergő, feszes, akciódús film volt, az új filmünk pedig egy jóval lassabb, komótosan hömpölygő történet. Nem játszottunk biztonsági játékot, de mivel ez is tévéfilmnek készült, úgy gondoltam, hol máshol lehet kísérletezgetni vagy rizikót vállalni, ha nem egy ilyen viszonylag tét nélküli terepen.
- Úgy érted, hogy a mozifilmekhez képest tét nélküli egy tévéfilm elkészítése? A "garantált" nézőszám vagy az alacsonyabb költségvetés miatt mondod ezt?
- Inkább azért, mert egy tévéfilmmel szemben jelentősen kisebb elvárásokat támasztanak a nézők. Tévéfilmes költségvetésből senki nem várhatja azt, hogy mozifilmes minőség szülessen. Aztán persze kiderült, hogy ez sem teljesen igaz, hiszen az első teaser megjelenése után azzal kellett szembesülnünk, hogy nagyon is sokan várják a Félvilágot. Azonnal elkezdtek cikkezni róla, mi pedig ekkor értettük meg, hogy A berni követ óta van egy saját közönségünk, akik kíváncsiak arra, hogy mit csinálunk.
- Pedig a magyar filmekkel szemben különösen kritikusak tudnak lenni a nézők. Mit gondolsz, a ti filmjeitek mivel tűnnek ki?
- Sok oka lehet ennek, talán az a legfontosabb, hogy Köbli Norbert [forgatókönyvíró] és én is amerikai filmeken nőttünk fel, így egyáltalán nem vetjük meg a „mainstream” ízlésvilágot, a közönségbarát filmeket. Ráadásul mindketten azzal az igénnyel készítünk filmeket, hogy a közönséget szólítsuk meg vele, a nézők pedig érzik, hogy nekik szól a film, és nagyon hálásak is ezért.
- A berni követ és a Félvilág is történelmi környezetben játszódik, ráadásul valós eseményeken alapszanak, mégis eléggé univerzálisak ezek a történetek. Miért vonzódtok így a múlthoz?
- Ez a Norbi felől jött. Amikor A vizsgát írta, nagyon beleásta magát ebbe a korszakba, és olyan sztorikat talált, amiket mindenképp meg akart írni. És közben rájött arra, hogy ez az a kor, ahol még lehet magyar hősöket találni. 1956 után már nem nagyon találhatunk egyértelmű megítélésű hősöket, pedig a nézők ilyeneket keresnek a filmekben. Valószínűleg nekünk a történelemben kell keresnünk a hőseinket.
- Mi fogott meg a Mágnás Elza-gyilkosságban? A filmetek csak nagy vonalakban követi a valós eseményeket. Azért változtattátok meg a részleteket, hogy jobban működjön a történet?
- Mire hozzám került a könyv, addigra már ebben a formában létezett a történet. Kiestek fontos személyek, bekerültek fiktív szereplők, és valóban azért, mert így sokkal jobb lett a történet dinamikája. A karakterek közti komplex rendszer egész más így, mintha benne lett volna például a péksegéd, a Rózsi szeretője. Vele kisiklott volna a történet, nem működött volna jól. Most ki sem írtuk a film elején, hogy valós események alapján készült. Ezt felszabadítónak éreztem.
- Magyarországon nincs nagy hagyománya a műfaji filmnek, mivel az 1960-as évektől kezdve egyre inkább a szerzői, művészfilmes megközelítésű alkotásokat támogatták. De te azt mondtad, hogy inkább külföldi művészeket tekintettél példaképnek.
- Valóban nincs igazán magyar gyökere annak a fajta történetmesélésnek, amit mi szeretünk. Nem arról van szó, hogy nem születtek jó magyar műfaji filmek, de mi nem ezekhez nyúltunk vissza. Emlékszem, hogy a Norbit a Kánikulai délután ihlette A berni követ forgatókönyvének megírására, nekem pedig a München ugrott be, amikor elolvastam. De részünkről ez nem igazán küldetéstudat, nem direkt akarunk műfaji filmeket csinálni, egyszerűen arról van szó, hogy nagyon szeretjük ezt a fajta feszültséggel teli történetmesélést.
Persze a titok mindig a forgatókönyv. Tűpontosnak kell lennie minden mondatnak. Ha a motivációk vagy a történet hitelessége meginog, akkor elbukik az egész. Akkor akár a Spielberg is rendezheti, ha a könyv nem áll meg a lábán, kudarc lesz a kész film is.
- Ezt a nézetet a Filmalap is osztja, a részükről is teljesen forgatókönyv-központú megközelítést láthatunk.
- Bizonyos fokig egyetértek a forgatókönyv alapú támogatási rendszerrel. Az, hogy ez az elképzelés hogyan ültethető át a valóságba, nyilván más kérdés. Van azonban valami, ami nem nagyon fejlődik, ez pedig a filmek marketingje.
Sok magyar film azért nem jut el a nézőkhöz, mert a magyar filmesek nem szánnak időt és energiát a marketingre. Ezt kéne elsősorban átgondolni, amikor a magyar film népszerűsítése lebeg a szemünk előtt.
- Mi a véleményed a Víkendről? Olvastam egy interjút Mátyássy Áronnal, a film rendezőjével, amiben arról beszélt, hogy a magyar filmesek teljesen lenézik a hollywoodi és a műfaji filmet, illetve meg sem tanítják nekik, hogyan kell ezeket elkészíteni.
- Én nagyon szeretem Áron munkáit és azt gondolom, hogy annak a filmnek a megvalósításával nem sok probléma volt. Talán a forgatókönyv egy csöppet valóban túl volt tekerve, de ezt Áronék is elismerték azóta. Ennek ellenére sokkal több nézőt érdemelt volna – akárcsak a Veszettek. De nagy drukkere vagyok az összes kortársamnak, különösen azoknak, akik műfaji filmben gondolkoznak, nem akarok rosszat nyilatkozni róluk. Ami az oktatás felelősségét illeti, egyelőre nem a Filmművészeti Egyetemen fogják megtanulni az emberek, hogy milyen műfaji panelekből lehet felépíteni egy szórakoztató filmet.
Egyébként is csak véges számú történetet lehet elmesélni, minden egyes új sztori egy már elmesélt történetnek egy új verziója, ezt képletekkel is levezették. Tarantino is végiglopta a filmtörténetet, de egy saját hangnemmel csomagolta újra. Hitchcock Eisensteintől lopott, Hitchcocktól Brian De Palma, De Palmától sokan mások. Mindig jön egy új generáció, ami szétlopja az előzőt, de ad a filmekhez egy saját hangvételt. Ez nem szégyen, szinte minden művészeti ágban ez történik. Egy autós üldözésnél az ember még mindig előveheti a Francia kapcsolatot meg a San Franciscó-i zsarut (Bullitt), ezeknek a hatásmechanizmusát pedig meg lehet tanulni.
- Mit gondolsz, a Saul fia sikere milyen hatással lehet a magyar filmgyártásra?
- Én bizakodó vagyok: azt gondolom, egy Oscar-díj felteszi a magyar filmgyártást a térképre. A román újhullám abból tudott elindulni, hogy Cannes-ban nyert a 4 hónap, 3 hét, 2 nap, majd jött néhány hasonló román film, amire rá lehetett rakni ezt a címkét. Én abban reménykedem, hogy most majd jön még néhány olyan magyar film, amivel elindulhat valami hasonló.
- Eddig két nagyjátékfilmet készítettél, valamint egy rövidfilmet még 2004-ben. Ha jól tudom 2002-ig voltál a VOX Magazin főszerkesztője. Mit csinálsz, amikor nem játékfilmet forgatsz?
- Legalább tíz évig voltam filmkritikus, illetve volt egy forgalmazó cégem is néhány évig. Miután felhagytam a filmkritikusi pályával, 2001-2002-től reklámfilmeket kezdtem rendezni. Ez nagyon jó iskolának bizonyult, gyakorlatilag fizetésért tudtam tanulni: drága felszereléssel, nagy stábbal dolgozhattam, ráadásul egy nagyon gyártásbarát szemléletet is ki tudtam alakítani, amit nagyon jól tudtam aztán kamatoztatni a tévéfilmeknél. 15 év reklámfilmezés után az ember nem vesz fel felesleges dolgokat.
Aztán elkészítettem a rövidfilmemet, és azt gondoltam, innen egyenes út vezet a nagyjátékfilmekhez. Volt 3-4 tervünk is, de az MMK, az akkori pénzosztó szerv túl műfajinak találta az ötleteinket. A leghosszabb ideig egy nemzetközi koprodukción dolgoztunk, ez 5-6 évet vett el az életemből, majd az MMK megszűnésével a filmtervnek is végeszakadt. Ezután jutottam el arra a pontra, hogy már nem akartam saját magam írni a filmjeimet. És ekkor lépett be a képbe Norbi egy tévéfilm forgatókönyvével.
- A következő filmedről mit lehet tudni?
- A napokban dönt arról a Filmalap, hogy elkezdhetjük-e előkészíteni. Ha minden jól megy, akár már idén elkezdhetjük forgatni, vagy legrosszabb esetben jövő év első felében. Ugyanaz a csapat csinálná, mint a két tévéfilmet. Ez is történelmi témájú film, 1945-ben játszódik, annyi az újdonság, hogy most nem valós eseményből indultunk ki.
- Szintén bűnügyi film?
- Ez egy romantikus thriller, amit a szinopszistól kezdve együtt fejlesztettünk a Norbival. A fejlesztési szakasz nagyon gyors és sima volt. A Filmalap is nagyon szerette, így gyorsan megszületett a végleges változat. Azt hiszem, ez Norbi eddigi legjobb könyve. Nagyon izgatottak vagyunk.
- Milyen műfajok érdekelnek a jövőben? Valahol azt olvastam, hogy a horrorfilmeket is szereted. El tudsz képzelni egy magyar horrorfilmet?
- Igen. Leginkább a természetfeletti témák állnak közel hozzám, bár úgy gondolom, az utóbbi években kicsit túltolta ezt a műfajt a filmvilág. De azért van egy-két ilyen ötletünk, ami főleg a cronenbergi/Stephen King-i vonulathoz kapcsolódna. És folyamatosan gondolkodunk más műfajokban is amik, nincsenek Magyarországon.
De én például egy musicalt is bírnék, amit angol nyelven tudnék elképzelni. Persze mindig az aktuális filmterv a legfontosabb, most ennek drukkolunk. A két tévéfilmünk sikere után szeretnénk addig ütni a vasat, amíg meleg.
Ha tetszett az interjú, nyomj egy lájkot!