KULT
A Rovatból

Szabó Balázs: A legmerészebb álmaimban szerepelt az, ahol most tartok

Koncertjeire hetekkel hamarabb elfogynak a jegyek, dalait százak éneklik teli torokból. Elmesélte, hogyan éli meg az óriási népszerűséget és mikor tud lazítani.


A Szabó Balázs Bandája jelenleg az egyik legnépszerűbb magyar együttes. A Facebookon 55 ezer fős rajongótáboruk van, de ami ennél is fontosabb: élőben legalább ennyire kíváncsiak rájuk az emberek, szinte minden fellépésük teltházas. Balázs viszont megmaradt ugyanannak a közvetlen és szerethető figurának, aki mindig is volt. Arról beszélgettünk, mit gondol a sztárságról, szigorúan keresztülviszi-e mindig az akaratát a zenekarban, és marad-e ideje mindezek mellett magánéletre. (Interjú: Láng Dávid, fotók: Nagy Márton)

– Ha jól számolom, négy éve költöztél Budapestre. Mennyire váltál azóta fővárosivá?

– Szerintem soha nem leszek igazi „budapesti”, de már jóval otthonosabban mozgok, mint az első években. Bátrabban elindulok a város olyan részeibe is, ahol még nem jártam, akár biciklivel is.

"
Alapvetően szeretek itt élni, főleg úgy, hogy erdőszéli albérletem van egy kis házi stúdióval, ahol akkor sem kell aggódnom a szomszédok miatt, ha az éjszaka közepén jut eszembe hegedülni.

Bár előtte laktam a belvárosban is, és az ottani állandó nyüzsgés sem volt ellenemre, de a természetközeliség még inkább kedvemre való. Most akár hajnalig tudok dolgozni az ötleteimen, ha épp úgy jön ki a lépés, nem zavar meg benne senki.

– Annak idején mindent egy lapra tettél fel, amikor eldöntötted, hogy itt szervezed újjá a zenekart. Voltak kétségeid?

– Valóban, úgy jöttem Budapestre, hogy lesz ami lesz. Az is benne volt a pakliban, hogy egy év után visszamegyek Kecskemétre bábszínésznek, vagy esetleg valami teljesen másba kezdek. Az, ami végül megvalósult (tehát hogy talpra áll a zenekar, jönnek a fellépések, és egyáltalán, sikerül egyről a kettőre jutnunk), a legmerészebb álmaimban szerepelt.

szbalazs9

Névjegy

Szabó Balázs 1978-ban született. A Hajdú-Bihar megyei Tetétlenben nőtt fel, a középiskolát a Debreceni Református Kollégiumban végezte. Gyerekkora óta zenél, hangszerein többnyire magától tanult meg játszani. A népzene és a bábszínészet is korán foglalkoztatni kezdte, először a Vojtina Bábszínházban, majd Pécsen a Bóbita Bábszínházban, később Kecskemétre kerülve az ottani Ciróka Bábszínházban játszott.

Szintén Kecskeméten ismerkedett meg Kőházy „FankaDeli” Ferenccel, akivel közösen megalapította a Suhancos együttest. 2005-től 2009-ig zenéltek együtt, két nagylemezt adtak ki, majd Balázs úgy döntött, külön utakon folytatja. Ezután hozta össze saját magáról elnevezett zenekarát, akikkel rövid időn belül nagyon sok rajongót szerzett.

A csapat felállása 2012 elején (rajta kívül) teljesen kicserélődött, de ez nem okozott nagy törést, az új tagokkal is hasonló lendülettel folytatta a munkát. Élet elvitelre című lemezük megjelenése után minden addiginál népszerűbbek lettek, az utóbbi egy-két évben szinte az összes nyári fesztiválra meghívták őket, és klubkoncertjeikre is tömegek kíváncsiak az egész országban – sőt, a határokon túl is.

– Meddig tartott ez a bizonytalanság, mikor kezdted el érezni, hogy bejöhet a számításod?

– Azért nehéz megfogni ezt a pontot, mert olyan típus vagyok, aki csak akkor nyugszik meg, ha valami már tényleg megtörtént. Inkább energiát adott, amikor láttam, hogy sorra kapjuk a koncertfelkéréseket, és az új dalokat is szereti a közönség. Az Élet elvitelre album megjelenése mindenképp egy ilyen kiugrási pont volt, belülről is, illetve már a Közelebb EP-n is lehetett érezni az előszelét. Az a kislemez eleve megnyugtatott azzal kapcsolatban, hogy tudok alkotni Budapesten is. Ez volt a legfőbb nyitott kérdés, hiszen abban biztos voltam, hogy rengeteg jó zenész van itt, a kérdés az volt, passzol-e ez az egész hozzám.

Most úgy állunk, hogy még mindig nem tudom, mi lesz hosszútávon, de költöznöm egyelőre biztosan nem kell... (mosolyog) A világ persze akkor sem érne véget, ha esetleg úgy alakulna. A mai napig gólyalábazom néha, vannak bábszínházi vendégszerepléseim is, szóval biztosan feltalálnám magam.

– Mennyire elevenen él benned az időszak, amikor zenélni kezdtél?

– A most futó Csöndkabát koncertek különösen visszahozzák ezeket az emlékeket, mivel végig akusztikus gitáron játszom, ahogy a pályám legelején is.

"
Jól megvoltam egymagam a jazz-klubok sarkában, zenekart sokáig nem is akartam magam köré.

Nagyon kedves nosztalgiával gondolok vissza rá, néha hiányoznak is a csendes minikoncertek. Szóba is került, hogy újra megidézhetnénk ezeket a pillanatokat, de annyi nagyobb lélegzetű dolog zajlik most egyszerre, hogy idén aligha fog beleférni.

szbalazs8

szbalazs2

– A Suhancost ma hova helyezed el a karrieredben, mennyire jelentős pont az azóta elért sikereid tükrében?

– Mindenképp fontos, és az is marad, akárhová jut el a mostani kaland. Szívesen emlékszem vissza rá, egyrészt a dalokra, másrészt az ott elsajátított tudásra. Rengeteg mindent akkor tanultam meg: hangszerelési megoldásokat, kísérletezéseket, biztos pontokat az ötletezésben, egyszóval a saját hangom, ezek a mai napig elkísérnek. Abszolút nem úgy tekintek rá, mint egy lesajnált kezdeti szárnypróbálgatásra – szükségszerű volt ahhoz, hogy ott tarthassak, ahol most.

– Mekkora terhet rak rád a növekvő ismertség? Van olyan érzésed, hogy nagyobb a tétje a munkádnak?

– Néha azt gondolom, hogy nagyobb a tét és a felelősség, főleg azzal kapcsolatban, hogy az új dalokkal mennyire tudjuk megugrani a saját magunk által felállított szintet. Máskor viszont elengedem az egész „görcsöt” és úgy állok hozzá, hogy egyszerűen csak írni kell: azt, ami jön magától. Eddig sem hagytam, hogy nyakon csípjen a megfelelési kényszer, igyekszem a saját gondolataimat és elképzeléseimet megvalósítani.

Persze bízom benne, hogy egyre feljebb tudjuk rakni a lécet, hiszen a közönség elvárásai is joggal magasak. Szóval mondhatjuk, hogy van nyomás, de ha csak tehetem, igyekszem elhessegetni a fejem fölül.

"
A kísérletezéssel nem szeretnék felhagyni, szerintem kevesen jöttek ki jól abból, hogy ráálltak egy megbízható receptre, ami már bizonyított.

Még közel sem teljesült minden ábrándom hangszerelési megoldások terén, ezekről biztosan nem mondanék le pusztán amiatt, hogy hátha valakinek kevésbé fog tetszeni.

szbalazs1

– A sztárságnak tapasztalod látható jeleit? Szoktak például felismerni az utcán vagy boltban?

– Eleve nem hiszek a sztárságban, szerintem egy ilyen kis országban megfogalmazni is nehéz, hogy mit jelent.

"
Néha felismernek, néha rám köszönnek, bankban, postán, vagy villamoson. Ilyenkor én is legalább annyira zavarba jövök, mint aki vette a bátorságot, hogy megszólítson.

Szerencsére ez még bőven a jóleső kategória, messze vagyunk attól, hogy bármiben hátráltasson a mindennapjaim során. Ami most van, az sokkal inkább inspirál, mint feszélyez. Nem ismerem a másik végletet, de örülnék, ha hosszabb távon is így tudna maradni. Ezért is van, hogy a „bulvárt” szándékosan kizárom az életemből.

– Névadó frontemberként mekkora érvényesülési teret hagysz a többi tagnak a zenekarban?

– A főbb döntéseket ketten hozzuk a menedzserrel, aztán lépnek be a történetbe a többiek. Ami a dalszerzést illeti, az évek során megtanultam, hogy ilyen téren nem jó az egyértelmű demokráciára támaszkodni, kell hogy legyen valami előzetes vezérfonal. Az út fő csapásirányait én jelölöm ki, a többiek pedig becsatlakoznak, ahol tudnak, vagy akarnak. Persze meg is lepnek olykor, sokkal messzebb gondolják mint én, így aztán ebből a fúzióból születhetnek a remélhetőleg egyedi hangot megütő dalok. Elég nagy szoba ez mindannyiunknak... (nevet)

– A Bájoló már 3 millió lejátszás felett jár a YouTube-on. Gondoltad volna, hogy egy vers megzenésítése lesz az egyik legnépszerűbb dalod?

– Ez a vers szinte az egész eddigi pályámat végigkísérte, még Debrecenben született. A Suhancosba is úgy került, hogy egyszer megmutattam FankaDelinek, mondván van ez a dalom, nagyon szeretem, hozzunk ki belőle valamit közösen. Azóta már számtalan átirata született, pedig nem feltétlenül adtam volna esélyt rá. Annál kevésbé, hiszen nem a versek korát éljük, bár hála az égnek akadnak pozitív csalódások. Én nem is tudnék nem foglalkozni velük, szerintem hihetetlenül tömény esszenciáját adják az irodalomnak. Néha az az érzésem, miután elolvastam egy verset, hogy felért 16 oldalnyi novellával.

– A saját szövegeid értelmezhetőek versként, zene nélkül?

– Én nem tartom őket annak. Azt a luxust viszont soha nem engedném meg magamnak, hogy ne adjak át bennük gondolatokat és érzelmi töltetet, hiszen ez jelenti számomra az alkotás egyik lényegét. Sokáig nem is szerettem prózában visszaolvasni a soraimat. Most is inkább csak muszájból teszem, hiszen mielőtt lemezre kerül valami, óhatatlanul ellenőrizni kell, mennyire érthető és következetes, tanulom regulázni a saját soraimat. (mosolyog)

Ez még mindig messze van a klasszikus írói munkától, de kicsit azért át tudom érezni, mivel néz szembe mondjuk Grecsó Krisztián barátom, amikor az új könyvén dolgozik. Jól esik néha játszani ezzel, de persze teljesen más életút, mint amit én választottam.

– Ha már Krisztiánt említetted: az új lemezen is lesznek akár tőle, akár másoktól "kölcsönvett" szövegek? (Az Élet Elvitelre albumon a fenti kettőt írta ő – a szerk.)

– Jelen állás szerint nem, de még messze vagyunk a végétől, úgyhogy biztosat nem tudnék mondani. Ha találok olyan verset, ami jó értelemben borzongat és nem tudom nem elénekelni, úgyis rajta lesz. Tudatosan viszont nem keresgélek, hogy akkor most mindenképp választanom kell egy kortárs, vagy régebbi szöveget az albumra. A Pilinszky-, Radnóti-, Juhász Gyula-megzenésítések is véletlenszerűen születtek meg az évek során:

"
olvasgattam a verseket és egyszer csak azt vettem észre, hogy önkéntelenül éneklem őket. Van valamilyen belső hang, ami keringőre hívja a verset és engem is.

Olyan is előfordult, hogy ez egyszerűen nem volt meg: hiába tetszett nagyon az adott vers, nem tudtam jól elénekelni, így el kellett engednem.

Szezonnyitó koncert a Parkban

4 hónap kihagyás után április 28-án lép fel újra a zenekar Budapesten, méghozzá a legnagyobb szabadtéri szórakozóhely nyitóhétvégéjén. A nagy eseményre több meglepetéssel készülnek: vendégként ott lesz Sárik Péter és a Four Bones Quartet, velük együtt különleges hangszereléssel szólalnak meg a jól ismert slágerek. Egy dalpremierrel is készülnek, az Élet elvitelre megjelenése óta először bővítik a repertoárt.

További részletekért KATT IDE.

– Budapesti klubkoncertjeitekre egyre gyorsabban fogynak el a jegyek, a legutóbbi már egy hónappal előtte teltházas volt. Mi lehet ennek a folyománya?

– Az biztos, hogy nem szeretnénk elveszíteni a közvetlen kapcsolatot a közönséggel, ezért nagyobb befogadóképességű helyekben ritkán gondolkodunk. Nagyon fontos számomra, hogy ugyanúgy egymás szemébe tudjunk nézni és váltani pár mondatot most is a koncertekre látogatókkal, mint régen, a legelején. Ezt persze nagyon nehéz tartani, főleg, ha ilyen ütemben növekszik az érdeklődés, és előfordul, hogy nem sikerül mindig minden kérésnek eleget tenni, de nagyon igyekszünk.

szbalazs5

– Rengeteg fellépésetek van, ehhez jön még a többi járulékos dolog. Marad időd ezek mellett magánéletre, amikor teljesen kikapcsolhatsz?

– A tavalyi és az idei év különösen sűrű ilyen szempontból, mert a zenekar mellett egy színházi darabon is dolgozom íróként, zeneszerzőként és rendezőként. Ez például lefoglal olyan napokat, amikor egyébként pihenhetnék. De azért ha csak tehetem, eljárok sportolni, és ahogy beköszönt a tavasz, egyre többször pattanok biciklire, ez is kikapcsol. Viszont

"
azt veszem észre, hogy ha akár csak fél napig lógatom a lábam, már elkezdek azon gondolkodni, hogyan tehetném hasznossá magam.

Eleve felkészültem rá, hogy ez a két év ilyen lesz, úgyhogy mindezt nem negatívan élem meg. Biztos eljön majd az idő, amikor pár dolgot letéve a nyakamból kicsit többet lazíthatok. Addig pedig örülök a feladatoknak, hiszen tényleg olyan ez az egész, mint amiről álmodoztam.

Ha tetszett az interjú, kattints a megosztásra!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Tragédia a Netflix velencei forgatásán: a stáb szeme láttára meghalt a sikersorozat rendezőasszisztense
Diego Borella az Emily Párizsban ötödik évadának munkálatai közben esett össze. Az orvosok a Hotel Danieli épületébe siettek, de már nem tudták megmenteni a 47 éves rendezőasszisztenst.


Tragikus esemény árnyékolta be az Emily Párizsban forgatását Velencében: váratlanul elhunyt Diego Borella, a Netflix népszerű sorozatának rendezőasszisztense.

A Daily Mail beszámolója szerint az ötödik évad utolsó jeleneteinek felvétele zajlott a lagúnák városában, amikor Borella a stáb jelenlétében összeesett.

A La Repubblica információi szerint

az orvosok csütörtök este, 7 óra körül érkeztek a történelmi Hotel Danieli épületébe, de már nem tudták megmenteni az életét.

A rendezőasszisztens mindössze 47 éves volt. A hírek szerint halálát valószínűleg szívroham okozta.

A tragédia után a forgatást ideiglenesen felfüggesztették. Az ötödik évad velencei jeleneteit augusztus 15-én kezdték rögzíteni, és eredetileg hétfőn fejezték volna be a munkát.

Diego Borella 1978-ban született Velencében. Elismerést szerzett rendezőként és íróként, tanulmányait Rómában, Londonban és New Yorkban folytatta. Közösségi oldalain meséket, haikukat és színdarabokat is megosztott.

(via Femina)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Az év legjobban titkolt sci-fije? – Visszatért az Invázió, és te valószínűleg még mindig nem hallottál róla
Két évet ugrott az időben az AppleTV sorozata. A világ megmenekült? Az Invázió harmadik évadának nyitánya bebizonyítja: az idegenekkel a rémálom még csak most kezdődik. Hősök támadnak fel, titkok szivárognak ki, és minden pillanatban ott lappang a kérdés: tényleg vége van a fenyegetésnek? Dehogy van, itt a harmadik évad…
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. augusztus 24.



A televíziós science fiction világában ritkán akad olyan alkotás, amely egyszerre képes intim, emberi drámát és globális katasztrófát bemutatni, mégis az Invázió pontosan erre vállalkozott 2021-ben. Simon Kinberg sorozata, amely az AppleTV+ megbízásából készült, apró mozaikokból építtette fel egy idegen támadás történetét – nem világmegváltó hősökre, hanem hétköznapi emberekre fókuszálva. Ez a nézőpont kezdettől fogva a széria legerősebb sajátossága, és a harmadik évad nyitánya sem tagadja meg gyökereit:

ismét a kisemberek szemén keresztül látjuk, hogyan alakul az emberiség sorsa egy újabb, látszólag lezárt, de mégis tovább élő fenyegetés árnyékában.

Kinberg neve önmagában is sokatmondó: producerként és íróként egyaránt dolgozott remek és kevésbé sikeres projektekben. A Deadpool 2, a Légió vagy a Sherlock Holmes mellé sajnos olyan címek is feltűnnek a listáján, mint a hírhedt Fantasztikus Négyes (2015), a felejthető 355, vagy a borzalmas X-men: A sötét főnix. Ez a kettősség kíséri végig pályáját, így az Invázió esetében sem lehetett tudni előre, mire számíthatunk. Az viszont két évad alatt már bebizonyosodott, hogy a sorozat képes komoly feszültséget teremteni, miközben nem szuperhősökkel, hanem sebezhető, esendő emberekkel dolgozik.

Az első két szezon nagy erénye a több szálon futó történet volt: egy közel-keleti háborúban rekedt katona, egy japán űrmérnök személyes tragédiája, egy iráni-amerikai család menekülése és egy csapat bajban rekedt diák mind-mind más perspektívából tapasztalta meg az idegenek pusztítását, más-más kontinensen. Ahogy teltek az epizódok, a mozaikdarabok fokozatosan összeálltak, és egyre világosabbá vált, hogy az emberi sorsok közötti látszólag apró döntések globális következményekkel járhatnak.

A második évad végén egy igazi cliffhanger zárta le a történetet: két szereplő kézen fogva lépett be az idegenek anyahajójába, majd vágás, sötét, és vége az évadnak.

A harmadik szezon első része azonban rögtön keresztülhúzza a néző várakozásait. Az évadzáró katarzisa után ugyanis nem folytatódik a történet: két évet ugrunk előre az időben. Az anyahajó lezuhant, a fenyegetés papíron megszűnt, és a világ lassan próbál visszatérni a normalitásba. A hősi halottak között emlegetik Trevante Cole őrmestert (Shamier Anderson) és a fiatal Caspar Morrow-t (Billy Barratt). Csakhogy rögtön az epizód elején kiderül, nem minden az, aminek látszik: Trevante megjelenik egy térkapuban, és semmire sem emlékszik az elmúlt két évből. Innen indul újra a történet, a bizonytalanság, a katonai titkolózás és az emberi bizalmatlanság szorításában.

A forgatókönyv egyik legerősebb húzása, hogy nem próbál hosszan magyarázni, hanem szinte azonnal visszaránt a bizonytalanságba. Ismeretlen gravitációs anomáliák, eltűnő emberek, félrevezető hírszerzési jelentések – minden azt sugallja, hogy az idegenek inváziójának még messze nincs vége. Trevante és a közben felnőtté vált Jamila (India Brown) újra központi figurákká lépnek elő. Jamila bűntudattal küszködik Caspar halála miatt, ám kettejük találkozása újra beindítja az események láncolatát. Amikor katonák támadnak rájuk, menekülni kényszerülnek, és világossá válik, hogy ismét nem számíthatnak senkire – legfeljebb egymásra.

Érdekes módon a nyitány inkább szűkíti, mintsem tágítja a fókuszt.

Nem látjuk egyszerre a régi kedvenceket, a szálak nem futnak párhuzamosan. Aneesha Malik (Golshifteh Farahani) és Clark Evens (Enver Gjokaj) egyelőre még csak az előzetesekből sejthetők, de bizonyosan visszatérnek majd. Más karakterek sorsa kérdéses: Monty (Paddy Holland) újra felbukkanása sok rajongónak örömet okozna, míg Mitsuki (Shioli Kutsuna) halála talán véglegesnek tűnt a második szezonzáróban, bár az Invázió világában soha semmi sem biztos.

Az új évad első epizódja ugyan nem robban be olyan látványos erővel, mint ahogy a második évad fináléja lezárult, de ez nem is áll szándékában. Inkább felépíti az új status quót, miközben lassan, csepegtetve adja a jeleket: a veszély nem múlt el, sőt, valami sokkal komplexebb játszma van kibontakozóban. A katonai erők bizalmatlansága, a titkolózó hírszerzés, és az, hogy még a saját hősüket sem hajlandóak elfogadni, finoman reflektál a hatalom és az egyén konfliktusára. Ez a politikai árnyalat talán eddig is jelen volt a sorozatban, de most még hangsúlyosabbá válhat.

Az idegenek ábrázolása továbbra is különleges. Nem a hollywoodi sablonokra épít, nincsenek klasszikus „szürke kis emberkék” vagy túlzó CGI-szörnyek.

A lények furcsa, folyamatosan fejlődő fiziológiája egyszerre idegen és félelmetes emberi szemmel nézve. Eközben a tudományos magyarázatok ugyan sokszor sántítanak, mégis képesek megőrizni a hitelesség látszatát. Ez a balansz tartja a sorozatot a tudományos fantasztikum keretein belül, anélkül, hogy saját paródiájába fordulna. Nagy kár, hogy vizuálisan a lények gyengébbek, mint a 2025-ben elvárt színvonal.

Az Invázió harmadik évadának nyitánya tehát nem ad mindenre választ, és nem is akar azonnal sokkolni. Ehelyett egy lassan kibontakozó új krízis alapjait fekteti le. A karakterdrámákra koncentrál, ahogy eddig is, miközben apró jelekkel és rejtélyekkel teremt feszültséget. Ez a tempó talán frusztráló lehet azoknak, akik pörgős akciót keresnek, ám a sorozatot mindig is a lassabb építkezés jellemezte.

Összességében az évadnyitó ígéretesen folytatja a történetet: nem szakít a sorozat eddigi filozófiájával, miszerint a világ sorsa hétköznapi emberek apró döntésein múlik. Nem tökéletes, vannak vontatott részei, és az időugrás elsőre kicsit kizökkentheti a nézőt, de mindez hozzájárul a rejtélyhez. Egy biztos, aki hajlandó türelmesen követni a mozaikdarabokból épülő narratívát, annak ismét jutalom lesz a kitartás. Az Invázió továbbra is az egyik legkülönlegesebb idegenes sorozat az elmúlt években – talán tényleg a legjobb, amiről még nem hallottál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt Kalmár Tibor
A Rádió Bézs osztotta meg a szomorú hírt, megható sorokkal búcsúzva tőle. Kalmár több mint száznyolcvan tévéműsort rendezett.


93 éves korában elhunyt Kalmár Tibor, Jászai Mari-díjas rendező és érdemes művész. A hírt a Rádió Bézs közölte, ahol megható sorokkal emlékeztek rá.

A Facebookon azt írták: a szórakoztatás nagymestere csak 93 éves volt. Hozzátették, hogy cselekvési kedve, szelleme és humora nem volt korhoz köthető.

„Kalmár a Valahol Európában című filmben "csak" epizódszereplő volt. Ott azt kérdezte tőle a gyerekfőszereplő Kuksi, hogy "Még mindig verik őket?" Mire ő azt válaszolta, hogy "tudja a rosseb". Ezen aztán mindenki nevetett. Mi most nem nevetünk. Meghalt Kalmár Tibor, akiről mindenki azt hitte, hogy 120 évig él majd, aki több mint száznyolcvan egész estés tévéműsort rendezett, aki legnagyobbakkal dolgozott. Korai volt. Mulattattam és mulattam volt az egyik könyvének a címe. Reméljük Kalmár Tibor jól szórakozott. A közönsége egészen biztosan” – fogalmaztak a bejegyzésben.

A Szeretlek Magyarország 2018-ban készített interjút a népszerű szerző-rendezővel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Meghalt Gyökössy Zsolt
A legendás tévérendező 96 éves volt. Többek között a Szeszélyes évszakok és az MTV-n sugárzott Gálvölgyi-show-k is az ő nevéhez fűződtek.


Augusztus 21-én, 96 éves korában elhunyt Gyökössy Zsolt színházi- és televíziórendező. A szomorú hírt az IdőJel Kiadó osztotta meg a Facebookon.

Nevéhez fűződik a legendás Szeszélyes évszakok, de rengeteg más színházi és televíziós produkcióban is maradandót alkotott. Nemrég még Sztárok-Sztorik című könyvét mutatta be, amelyben pályájának emlékeit gyűjtötte össze.

„Még fél éve sincs, hogy a Jókai Szalonban együtt ünnepelhettük kötetének bemutatóját – lám, a Fennvaló még megadta neki azt a nagyszerű ajándékot, hogy ebben a maga nemében páratlan emlékezés-gyűjteményben mintegy tisztelegve nemcsak előttünk, de Előtte is felvonulhattak különleges rendezői, televíziós pályájának jólismert művészei – Antal Imrétől Máthé Erzsiig, Dörner Györgytől Latinovits Zoltánig, Alfonzótól és Bodrogi Gyulától Kabos Lászlóig és tovább. Mindnyájuk munkatársa volt – a velük megélt élményeket, a közös munka sok közös történetét örökre emlékezetes módon osztotta meg közönségével e kiadónk által útjára bocsájtott, feledhetetlen könyvében” – írta a kiadó.

Gyökössy Zsolt 1929. június 8-án született Körösladányban. 1952-ben szerezte meg rendezői diplomáját, és közel tíz éven át több magyar nagyváros színházában dolgozott. Rendezett prózai és zenés darabokat, operetteket, operát és daljátékokat is.

Budapesten a Tarka Színpad, majd a Kamara Varieté művészeti vezetőjeként tevékenykedett több mint egy évtizeden át. Később a Magyar Televízióban folytatta munkáját, ahol a főszerkesztőség vezető rendezője lett.

A Szeszélyes évszakok mellett olyan műsorok fűződnek a nevéhez, mint a Fejezetek a cirkuszlexikonból, a Gálvölgyi-show, a szilveszteri műsorok, a Kató néni kabaréja, a Hogy volt! Hogy volt?, a Sportolók a porondon és az Antal-show.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk