KULT
A Rovatból

Kellemesen lezúzott bennünket Sven Väth a B.my.Lake-en

Úgy kellenek Magyarországra az elektronikus zenei fesztiválok, mint egy falat kenyér.


Ha csak a zenei ízlést nézzük, akkor (tapasztalataim szerint) alapvetően kétféle ember létezik. Az egyik számára az elektronikus zene csak dübörgés, pruttyogás, ciccegés és monoton zakatolás, amitől ő ráadásul ideges lesz.

A másikat megérintette és magával ragadta az elektronikus zene. Számára a fenti hangok dekódolható és élvezetes folyammá állnak össze, és hangulatától, a műfajtól vagy éppen a helyzettől függően kikapcsolja, ellazítja vagy éppen felpörgeti az elektronikus zene.

Nekik, a második csoportnak szól a B.MyLake.

Nem sok olyan több napos fesztivál van Magyarországon, ahol kizárólag elektronikus zene szól, amit kifejezetten e szubkultúra követőinek szerveznek. Pedig az elektronikus zenét kedvelők kedvelik, ha nem kell kerülgetniük a többi nem nekik szánt színpadot, és ahol nem kell nekik más előadókra is megvenni a jegyet ahhoz, hogy a kedvencüket (kedvenceiket hallhassák).

Az, hogy mekkora az igény a tisztán elektronikus zenei fesztiválokra többek közt az is igazolta, hogy este tömött sorokban vártak az emberek arra, hogy bejussanak a B.MyLake-re.

A B.MyLake

Idén Zamárdiban, a Strand fesztivál mellett, a szabadstrandot tartották augusztus 21-24-ig.

A fellépők között volt Chris Liebing, Andrey Pushkarev, Adam Beyer, Sven Väth is.

A B.MyLake kicsi, kompakt fesztivál 3 színpaddal, amelyek közül az egyik nap közben szórakoztatja a közönséget.

Ahhoz képest, mekkora helyen rendezték meg, a food truck felhozatal a lehető legszélesebb volt vegán ételekkel, tésztással, gyros-szal és hotdoggal.

A bérletes vendégek egy része a szomszédos kempingben szállt meg, a többiek pedig elsősorban a környékbeli panziókban.

A helyszín tökéletes. Egy ilyen fesztiválhoz tényleg a Balaton illik. A türkizkék víz, a kilátás, a vitorlások látványa, a nyár végi, kissé melankolikus hangulat, a fokozatosan hűvösebbé váló éjszakák.

De nem a helyszín, ami egy elektronikus zenei fesztivált alapvetően meghatároz (legalábbis szerintem), hanem a line up. Az, hogy kiket hívnak meg, és hogyan építenek fel egy-egy napot.

A B.MyLake-en például pénteken, ahogyan telt az idő, és közeledett az este, az ütemek úgy váltak egyre súlyosabbá, a produkciók egyre szigorúbbá, szépen felvezetve a B Stage és a My Stage esti fellépőit.

A strand mellett, a Lake Stage-ben Pat Duff, Denes Toth és Hellert játszott.

Bár a többiek sem voltak rosszak, nekem a legjobban Hellert szettje jött be, az ízlésemhez ez állt a legközelebb, és valamilyen varázslatos módon sikerült visszahoznia a 2000-es évek progresszív house bulijainak hangulatát.

Az egyik húzónév Sven Väth volt, aki lassan negyven éve lemezlovas, és utálok ilyet leírni, de ebben a szcénában tényleg megkerülhetetlen figura, egy „öreg”, rutinos arc, aki angyali nyugalommal pakolgatja egymás után a bakelitjeit, és néha hadonászik vagy mosolyogva integet velük a közönségnek.

Rá voltam a leginkább kíváncsi, mert eleve érdekes számomra az életútja, az, hogy mi mindenbe vágott bele, hányfelé nyújtogatta érzékeny csápjait, és az, hogy miként vált az Electrica Salsát dünnyögő srácból mára az a DJ, aki egyszerre több generációt is meg tud mozgatni.

A teljes életrajzzal senkit nem untatnék, 1965-ben született, tinédzserként egy nyarat töltött Ibizán és ott bűvölte el a partiélet. 1982-ben már lemezlovas volt, és az évek során egyre inkább az underground zenei világ felé fordult. A kilencvenes években a techno egyik kulcsfigurája lett, saját klubot, saját labelt alapított, a világ egyik leghíresebb DJ-jévé vált. Talán nem túlzás azt állítani, hogy azok egyike, akik a partikultúrát alakították.

Sikerének egyik oka, hogy bár folyamatosan változott, ugrabugrált a műfajok között, együtt vibrált ezzel a szcénával, végig önmaga tudott maradni és megőrizte saját karakterét. A másik, hogy képes a fejlődésre, a megújulásra.

A B.MyLake-en Sven Väth előtt Gabor Kraft zúzott (akit korábban, úristen, de régen volt, Coyote néven hallottam zenéket pakolgatni) szépen rávezetve a közönséget arra, hogy mi várható.

Mindenki megkapta a magáét a vén mókamestertől, Sven Väth-től. Azt, amiért jött.

A menetelést egyszerre, egy ütemre, együtt, több százan. A mélységeket, a magasságokat. Az érzést, hogy átjár a dübörgés és a zakatolás. Egyszeri, arra az alkalomra szóló, megismételhetetlen élményt.

Lapozz a képekért:



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Műbalhé, alpáriság, szexizmus és egymásnak beszólogató zsűri – ilyen volt a Megasztár első adása
A TV2 tehetségkutatója idén minden eddiginél jobban a nézők alantas ösztöneit kívánja kiszolgálni, és a legkülönfélébb bántalmazói magatartásokat relativizálja.


Amikor néztem az X-Faktor idei első adását, csodálkoztam, hogy hová tűntek a hülyék, mert alig volt belőlük. De végül meglett a válasz:

idén mind a Megasztárba ment.

Amennyire pozitív csalódás volt az RTL műsora, annyira traumatikus élményt nyújtott a Megasztár.

Volt itt műbalhé, alpáriság, szexizmus, kolléganő lekurvázása, és ez még csak Curtis.

De ne szaladjunk így előre!

Annak idején a Megasztár volt az első modern tehetségkutató műsor a honi médiában. A Ki mit tud?-ok művházszagú vérszegénységén szocializálódott országnak valóságos kulturális sokkot jelentett, és

már akkor is sokat vitatkoztak róla, mennyire korrekt abból műsort csinálni, hogy a világ tele van önképzavaros szerencsétlenekkel, akik épp oly tehetségtelenek, mint amilyen önérzetesek.

Persze nem hibáztatom őket, első kézből tudom, milyen nehéz ez. Én például már főiskolás voltam, és még mindig meg voltam győződve róla, hogy tudok énekelni, mert amikor a bulikon zenéltünk – és itt most a zenélés szót nagyon tág értelemben használom –, és énekeltem, nem vertek meg. Az sosem tűnt fel valahogy, hogy ezeken a bulikon a közönségből úgy kábé senki sem józan.

Szóval a Megasztár megítélése már akkor sem volt egységes, de azért ott ült a zsűriben egy Presser, egy Bakács, egy Pély Barna, még az excentrikus Soma is konzit végzett.

Azóta eltelt több mint húsz év, de a TV2 megragadt a múltban. Míg az X-Faktorban idén az tűnt fel, a megszokotthoz képest mennyire kevés volt a kínos pillanat, a Megasztár úgy döntött gazember, pontosabban trash reality lesz, rosszkedvünk tele pedig le van ejtve. Az agyzsibbasztóan hosszú, reklámok nélkül is két és fél órás adásnak kb. a feléig kellett eljutni, hogy megjöjjön az első (!) értékelhető énekes. És míg 10-15 percet kapott a Tóth Gabinak a 8 általánosa miatt beszóló néni (akit ráadásul a következő adásba is visszahoznak, hogy rúgjanak bele még párat, így áldozva fel a nézettség oltárán), a továbbjutók jelentős része alig kapott egy-két percet.

Már a zsűri összetételéből is látszik, hogy a műsorkészítők a balhéfaktorra mennek rá. Tóth Gabi a Sztárban sztár leszek zsűrijében is kemény csörtéket vívott Majkával, főállású megsértődő.

Curtis az ügyeletes keménycsávó a bulvármédiában, aki tévesen vagányságnak képzeli a bunkóságot. Nyilván nem én vagyok hívatott megítélni, mennyi szakmai tudása van, mi teszi alkalmassá arra, hogy fiatal tehetségeket karoljon fel, de vannak kételyeim. Legdurvább megnyilvánulásában gyakorlatilag lekurvázta Herceg Erikát. Éppen a Tik-Tok-sztár Ildikó néni bitorolta a színpadot, aki bíztatta a mestereket, hogy kövessék be. Ekkor került sor a következő párbeszédre:

Curtis: Én csak pornósztárokat és prostituáltakat követek.

Erika: Atti, engem is követsz...

Curtis (sokat mondó hangsúllyal): Hát…

Később le is hülyézte – azért legalább bocsánatot kért.

Marics Peti hibátlanul hozza a néha bicskanyitogatóan szemtelen, mégis szerethető ficsúr imidzset, de éppen ezért nehéz komolyan venni a mester szerepében. Legszívesebben leültetnéd egy pohár bor mellé, hogy atyaian eligazítsad kicsit az élet fontos dolgaiban.

Ráadásul amilyen lekezelően bánt Erikával a műsor első harmadában, legszívesebben adtam volna neki egy tockost.

Mindehhez ott van még Herceg Erika, aki az X-Faktorban már megmutatta, hogy képes átmenni anyatigrisbe, ha feldühítik, és most is sikerült többször kiakasztani. Igaz, ő sem megy a szomszédba egy kis passzívagresszióért.

Félreértés ne essék, Erika, Gabi és Peti zenei munkásságával nincs bajom, még ha nem is feltétlenül az én stílusom, amit képviselnek. Curtis is biztos nagyon jó rapper, vele más problémáim vannak. De ebben a műsorban az eddig látottak alapján a szakmaiság teljesen zárójelbe került.

Tóth Gabi egyébként abszolút hazaért, hiszen a Megasztárban indult a karrierje, és innen nézve sokkal inkább helyén van itt, mint anno az X-Faktorban, ahol éveken keresztül váltották egymást az ex-megasztárosok a zsűriben, hogy aztán a sokadik évadban Csobot Adél majd Tóth Andi személyében végre saját nevelésű sztár is kerüljön a zsűribe. Persze a Megasztár is a konkurenciától merít, hiszen Tóth Gabi mellett Herceg Erika és Curtis is az RTL-en veszítette el a zsűriszűzességét.

Történt némi változás a műsorvezetői posztokon, és ez sem a minőségjavítás jegyeit hordozza. Félreértés ne essék, Ördög Nórával nincs különösebb bajom, profi tévés, hozza, amit kell. De Tillát lecserélni Szépréthy Rolandra az körülbelül olyan, mint Ronaldót leküldeni a pályáról Dzsudzsák kedvéért. Értem én, hogy figyelemfelkeltő, és vannak rajongói, de egészen más ligában játszik. (Nem mellesleg a két műsorvezető szintén megfordult korábban az X-Faktorban.)

A cringe-faktort erősítették az olyan beszólások is, mint amikor egy nagyon rossz, gyorsan eltanácsolt versenyzőről Marics Peti megjegyezte:

„De az X-Faktorban elmenne a döntőig.”

Finoman szólva nem elegáns így beszólni a konkurens műsornak.

A jobb pillanatok közé tartozott, amikor Peti és Erika egymást szívatva csak azért juttattak tovább versenyzőket, hogy a másik nyakába varrják őket. Eleinte szórakoztató volt, de aztán sikerült valahogy ezt is véres drámázásba átvinni.

Kérdéseket vet fel a plus size-os öltáncos is, aki Marilyn Monroe dalára vonaglott először Marics Petin és Curtisen. Marics hiába fejezte ki folyamatosan, hogy rosszul érzi magát a szituációban, a rámenős hölgy számára a "nem" nem azt jelenti, hogy "nem", mert neki a műsorkészítők megígérték, hogy Peti „bevállalja”.

Ambivalens érzéseket váltott ki belőlem az anyuka története, aki látássérült, beteg lányával érkezett. Az ilyen műsorok kimondatlan szabály, hogy a nehézsorsú versenyzők életében csak akkor vájkálnak, ha a sztori vége happy end, vagyis a szerencsétlen jelentkező énekel egy nagyot, és meg sem áll a döntőig. Itt nagyon hamar kiderült, hogy az amúgy valóban minden tiszteletet megérdemlő anyuka énekelni nem tud.

Az egész arra volt jó, hogy láthassuk Tóth Gabit, „a zembert”, aki beszállt duettezni, és összeölelgette a beteg kislányt.

Hogy pozitívumot is mondjak, azt el kell ismerni, hogy ez a zsűri sokkal jobban működik a tavalyinál. A Rúzsa Magdi által vezetett csapat tagjai között jóformán semmi kémia nem volt. Az biztos, hogy az idei mesterek legalább kiváltanak valamit a nézőből, még ha nem is feltétlenül örömöt és tiszteletet.

Szórakoztató színt vitt a műsorba Szarka László "Bikicsunáj", aki a Megasztár 5. évadában az Alphaville Big In Japan című slágerét fordította hunglisra, és ezzel bevonult a magyar mémtörténelembe. Ezúttal a Flames of Love című dalt énekelte el úgy, hogy angolul azóta sem tanult meg. Azt kell mondjam, ezen az estén nem ő volt a legvitathatóbb továbbjutó.

A műsor végére maradt még egy meglepő fordulat: jött Krasznai Tünde, aki még 2013-ban Geszti Péter mentoráltjaként harmadik lett az X-Faktorban, de szerepelt a Celeb vagyok, ments ki innen! című műsorban is, emlékezetes pillanat volt, amikor a dzsungel közepén Fördős Zével ült egy kádban. Már akkoriban is sokat lehetett hallani zűrös (többek között úgymond "felnőttfilmes") múltjáról, és állítólag utána sem volt könnyű élete.

Az sosem volt kérdés, hogy Tünde jól énekel, így nem meglepő, hogy tovább jutott. Az már megkérdőjelezhető, hogy Tóth Gabi, aki majd elolvadt az empátiától és a szeretettől, Tünde távozása után a mestereknek – és a több ezer tévénézőnek – azért elmondta az összes sötét foltot Tünde múltjából, mert hát mi van, ha valaki nem tudja, és elfelejt csámcsogni.

Összességében a Megasztárban történt személyi változásoktól a műsor érdekesebb lett, de nem a minőség irányába léptek el, hanem az alantas ösztönök kiszolgálása felé.

Az első adásban a bántalmazás számos változatát láthattuk relativizálva, vagy egyenesen viccesnek beállítva, és ezért az sem kárpótol, hogy akadt néhány tehetség is a jelentkezők közül.

Abban reménykedem, hogy a válogatók után, amikor élesbe fordul a verseny, a negatív sallangok lenyesődnek. Bár a mesterek akkor is ugyanazok lesznek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Egyszerre két nőtől várt gyereket, és a ’90-es évek legnagyobb prostibotránya után sem tűnt el a süllyesztőben – Hugh Grant 65 éves
A romantikus komédiák csalfa királya végül megkomolyodott, s már ötgyermekes apaként, hű férjként és elismert színészként él a köztudatban.


Hugh John Mungo Grant 1960. szeptember 9-én született Londonban, egy olyan családban, amelynek tagjai nem feltétlenül rendelkeztek színészi vénával. Édesanyja, Fyvola MacLean tanárnő volt, édesapja, James Grant kapitány pedig a brit hadsereg tisztjeként dolgozott. Hugh-nak viszonylag csendes és tanulmányi szempontból eredményes gyermekkora volt Londonban. A tekintélyes Harrow School magániskolába járt, ahol korán megszerette az irodalmat és a művészeteket. Később elismerte, hogy kezdetben egyáltalán nem  érdekelte a színészet. „Nem voltam olyan gyerek, aki nagyon szeretett volna színészkedni. Mindig is az irodalmat és a nyelveket kedveltem a legjobban, és csak később jutott eszembe, hogy akár színészként is elhelyezkedhetnék.”

A 2002-es Inside the Actors Studio című műsorban Grant a 2001-ben, hasnyálmirigyrákban, 67 évesen elhunyt édesanyjának tulajdonított minden színészi gént, amellyel rendelkezik.

A szülei mindketten katonacsaládból származtak, ám ennek ellenére azt mondta, a családja nem volt mindig jómódú a felcseperedése alatt. Gyerekkorának nyarait nagyrészt Skóciában töltötte, ahol a nagyapjával vadászott és horgászott. Van egy idősebb testvére, James „Jamie” Grant, aki befektetési bankár New Yorkban.

Sulisztori

Hugh 1969 és 1978 között a Hammersmith-i Latymer Upper Schoolba járt, amely akkoriban egy közvetlen támogatású gimnázium volt. Ösztöndíjjal tanult, és játszott az iskola rugby-, krikett- és futballcsapatában is. 1979-ben aztán elnyerte a Galsworthy ösztöndíjat az oxfordi New College-ban, ahol angol irodalmat tanult. Mivel akkor még a színészetet csupán kreatív önkifejezési lehetőségnek tekintette, csatlakozott az Oxford University Dramatic Society társulatához, és Fabian szerepét játszotta a Vízkereszt, vagy amit akartok című darabban. 1982-ben szerepelt első filmjében, a Privileged (1982) című dráma-komédiában is, amit az Oxford University Film Foundation támogatott. (Nem mellesleg pedig ez volt a később ismert rendezővé előlépő Michael Hoffman első filmje, aki később olyan mozgóképeket rendezett, mint a Folytatásos forgatás, a Változások kora, a Szép kis nap!, az 1999-es Szentivánéji álom, a Császárok klubja, Az utolsó állomás vagy a Dől a moné.) Grant végül nem doktorált művészettörténetből, hanem inkább a színészi pályájára koncentrált. Bár eleinte habozott, hamarosan vonzódni kezdett a színpadhoz, és felfedezte tehetségét a komédiához, illetve a közönséggel való kapcsolatteremtéshez. Nem sokkal később rájött, hogy a színészet sokkal több lehet a számára, mint egy múló szenvedély.

„Oxford óriási hatással volt rám. Sokat tanultam a színészi mesterségről, de ami még fontosabb, megtanultam, hogyan legyek egy csapat tagja. Nemcsak arról van szó, hogy sztár legyél, hanem arról is, hogy másokkal együtt játszhass, megtaláld a jelenet ritmusát” – emlékezett vissza Grant, akit, bár egyre jobban érdekelt a színészet, még mindig nem volt biztos benne, hogy ez a megfelelő út a számára. „Nem voltak nagy ambícióim azzal kapcsolatban, hogy színész legyek. Csak szerettem játszani, szimplán szórakoztató volt.”

„Rossz voltam”

Sok színészhez hasonlóan Grant karrierjét kezdetben a bizonytalanság és folytonos küzdelem jellemezte. Az oxfordi egyetem elvégzése után kisebb szerepeket kapott színházakban és tévés produkciókban. Első jelentős filmszerepét 1987-ben játszotta a Ken Russell által rendezett, kissé giccses horrorfilmben, A fehér féreg búvóhelyében. A szerep nem volt különösebben nagy kihívás, de színészi ugródeszkaként tökéletes volt. „Mindig elmondom az embereknek, hogy kezdetben nagyon rossz voltam. Az elején néhány igazán szörnyű dolgot is csináltam. De ez is a folyamat része volt. Meg kellett tanulnom, hogyan kell színészkedni a képernyőn.”

A kezdeti években Grant számos szerepet elvállalt, de egyik sem volt különösebben figyelemre méltó (pl. Szél hátán, Bengáli éjszakák, A nagy ember, Impromptu). Majd jött Roman Polanski a Keserű mézzel (1992) és James Ivory a Napok romjaival (1993), amelyek hatására megkapta a nagy áttörést jelentő főszerepet az 1994-es Négy esküvő és egy temetés című romkomban, amit a legjobb film Oscar-díjára is jelöltek.

A Mike Newell által rendezett film Grantet a nemzetközi figyelem középpontjába katapultálta. A sármos, de félszeg Charles karakterének megformálása egyszerre volt megnyerő és azonosulható, amivel Grant az 1990-es évek egyik legkedveltebb romkomsztárjává vált, igaz, eléggé be is skatulyázták őt ebbe a szerepkörbe.

A romkomok királya

A Négy esküvő és egy temetés hatalmas sikere után főként kissé ügyetlen, bájosan sebezhető férfiakat alakított, akik soha nem tudták rendbe hozni a szerelmi életüket, mégis, valahogy mindig sikerült megnyernie velük a közönséget. Ilyen volt Az angol, aki dombra ment fel, de hegyről jött le (1995), az Áldatlan állapotban (1995), az Értelem és érzelem (1995), a Sztárom a párom (1999), A keresztapus (1999), sőt, még az Igazából szerelem (2003) is. „A Négy esküvő után rengeteg romantikus komédia szerepét ajánlottak nekem, ami remek volt, mert imádtam ezt a műfajt. De egy kicsit féltem attól, hogy beskatulyáznak. Biztos akartam lenni benne, hogy nem csak ugyanazt a szerepet játszom újra és újra. Ezért mindig megpróbáltam valami mást is hozni minden karakterbe, még ha csak egy kis élt vagy komplexitást is” – mesélte erről.

A romkomos karrierjének sikere ellenére Grant soha nem érezte teljesen kényelmesnek a vele járó „sármos főszereplő” címkét. „Nem akartam romantikus vígjátékos színész lenni. Csak szerencsém volt, hogy részt vehettem néhány igazán jó projektben. De mindig többet akartam, különböző műfajokat kipróbálására törekedtem, s arra, hogy bebizonyítsam, többet tudok az »egy fiú találkozik egy lánnyal«-típusú szerepeknél.”

Nos, a fő szerepköre a 2001-es Bridget Jones naplója Daniel Cleaverjétől kezdve változott valamicskét, maga mögött hagyta ugyanis a hebegő-habogó, csetlő-botló romantikus hősöket, és jöttek a cinikus, csajozós, önző, de mégis szerethető karakterek

olyan filmekben a Bridget Jonesokon kívül, mint az Egy fiúról (2002), a Két hét múlva örökké (2002), a Zene és szöveg (2007), vagy a Hogyan írjunk szerelmet (2014).

Csak semmi skatulya

De ez sem volt elég, még nagyobb váltásra volt szükség. A karrierje későbbi éveiben Grant egyre változatosabb szerepeket vállalt, például egyre több negatív karaktert olyan filmekben, mint pl. a Felhőatlasz (2012), a Paddington 2 (2017), a Tudhattad volna című minisorozat (2020), a Fortune-hadművelet: A nagy átverés (2023), a Dungeons & Dragons: Betyárbecsület (2023) vagy az Eretnek (2024). „Az emberek hajlamosak beskatulyázni a színészeket. De én mindig hittem abban, hogy különböző dolgokat kell kipróbálni. Nem akarom mindig ugyanazt csinálni, mert az unalmassá válik számomra. Hálás vagyok, hogy még mindig lehetőségem van új típusú karaktereket felfedezni” – magyarázta, és nem is a levegőbe beszélt. Ilyen váltás volt például Meryl Streep férjének karaktere a Florence – A tökéletlen hangban (2016), amit máig az egyik legjobb alakításának tartanak, s amelyért bennfentes információk szerint majdnem Oscar-díjra is jelölték (egyébként sosem kapott még akadémiai nominációt).

Prostibotrány

1987-ben, miközben Lord Byron szerepét játszotta a Szél hátán című spanyol produkcióban, megismerkedett Elizabeth Hurley színésznővel, aki Byron egykori szeretőjét, Claire Clairmontot alakította. A forgatás alatt össze is jöttek, a kapcsolatuk pedig ezután a média célkeresztjébe került.

13 éven át voltak Hollywood egyik nagy sztárpárja, mivel azután is együtt maradtak, hogy mindketten világhírnévre tettek szert. Sőt, egy sokkal nagyobb botrányt is átvészeltek…

1995 június 27-én ugyanis Grantet letartóztatták Los Angelesben, a Sunset Boulevard közelében egy rendőrségi razzia során, mivel nyilvános helyen orális szexben részesült egy hollywoodi prostituálttól, Divine Browntól. A színész nem tagadta a vádakat, a bíró pedig 1180 dolláros bírságot szabott ki rá, és két év próbaidőre bocsátotta, illetve elrendelte, hogy teljesítse az AIDS-felvilágosító programot.

A letartóztatásra ráadásul kb. két héttel azelőtt került sor, hogy bemutatták első nagy amerikai családi stúdiófilmjét, az Áldatlan állapotbant, amit több amerikai tévéműsorban is népszerűsíteni akart. A Hurley-vel való kapcsolata is nyilván megsínylette a dolgot, mégsem szakítottak, mint ahogy azt sokan várták, hanem megpróbálták rendbehozni a viszonyukat. Végül 2000 májusában intettek búcsút egymásnak, de jóban maradtak – ezt bizonyítja az is, hogy Grant lett Hurley 2002-ben született fia, Damian keresztapja.

Öt gyerek két nőtől

Persze Hugh sem maradt sokáig szingli. Többek között Sandra Bullockkal is randizott (a Két hét múlva örökké forgatása idején), 2004 és 2007 között a brit tévés producerrel, Jemima Khannal volt együtt, 2011-ben pedig összejött a recepciósként dolgozó kínai Tinglan Honggal. 2011-ben tőle született meg első gyermeke, a Tabitha Xiao Xi Grant nevű kislány. Grant és Hong végül nem maradtak sokáig együtt, mivel jött egy újabb botrány.

2012 szeptemberében ugyanis újabb gyermeke született a színésznek, ezúttal egy fiú (John Mungo Grant), a bökkenő csak az volt, hogy nem a kedvesétől, Hongtól jött a világra, hanem egy svéd producertől, Anna Ebersteintől.

Hong viszont akkor már terhes volt a Hugh-val közös második csemetéjével, Felix Changgel, aki 2012 decemberében született meg. A „párhuzamos gyerekre” csak a születése után kb. egy évvel derült fény, amikor a hivatalos papírokban Grant nevére vették őt. Így természetesen Hong távozott Grant életéből, Ebersteinnel azonban együtt maradtak. Olyannyira, hogy a producer még két lánnyal ajándékozta meg a színészt: Lulu Danger 2015 decemberében, Blue pedig 2018 januárjában jött a világra, mígnem Grant és Eberstein 2018. május 25-én össze is házasodtak, és máig együtt vannak, immár 13 éve.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Biztonsági okok miatt Budapesten forgatják a Fauda következő évadát
Az ötödik évad eredetileg Marseille-ben készült volna, de a készítők túl kockázatosnak ítélték a helyszínt. Az új részekben a Hamász támadásai és a háború eseményei is helyet kapnak.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 05.



A Fauda ötödik évadát eredetileg Marseille-ben forgatták volna, de a készítők végül biztonsági okok miatt Budapestre hozták a produkciót – írja a Jerusalem Post az N12 izraeli csatorna alapján.

A világszerte ismert sorozat főszereplője Lior Raz, aki Avi Issacharoffal közösen alkotta meg a történetet. A legújabb évadban a Tarantino-féle Becstelen brigantykban feltűnt Mélanie Laurent is fontos szerepet kapott volna, ezért is terveztek sok jelenetet Franciaországban.

A 2023. október 7-i események után azonban Raz és Issacharoff átírták a forgatókönyvet, hogy a Hamász támadása és a háború is megjelenjen az új részekben.

A sorozat egyik sztárja, Idan Amedi, aki énekesként is ismert, a harcok kitörése után önként jelentkezett a hadseregbe. Néhány hónappal később, 2024 elején súlyos sérülésekkel került kórházba.

A Fauda új évada 2026-ban debütál az izraeli Yes csatornán, ezt követően pedig a Netflixen is látható lesz világszerte.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
Elmaradnak a Budaörsi Latinovits Színház előadásai Koós Boglárka halála miatt
A színház 27 éves művésznője vasárnap hunyt el. Az előadásokat érintő további változásokról a későbbiekben értesítik a nézőket.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, 27 éves korában elhunyt Koós Boglára, a Budaörsi Latinovits Színház színésznője. A teátrum most közölte: a váratlan tragédia miatt komoly lépésre szánták el magukat.

„Ezekben a pillanatokban gördülne fel a függöny 2025/26-os évadunkban első alkalommal, de a ma estére és a következő napokra tervezett előadásaink elmaradnak”

– írják Facebook-oldalukon.

Hozzáteszik: „Fájdalmunk és megrendültségünk elmondhatatlan.” Tájékoztatásul azt is közlik, hogy a színház műsorát érintő változásokról nézőinket a szokásos csatornákon hamarosan értesítik. Emellett a színház profilképét is az elhunyt művész fekete-fehér képére cserélték.


Link másolása
KÖVESS MINKET: