KULT
A Rovatból

Street Sixteen: 9, 11 és 12 évesen alapítottak zenekart, azóta már kétszer is felléptek a Szigeten

A tavaly alakult banda legidősebb tagja is csak most kezdi a nyolcadik osztályt, de tele vannak tervekkel: mindannyian zenélésből szeretnének élni, és meg sem állnának külföldig.
Láng Dávid - szmo.hu
2023. szeptember 04.



Gimis zenekarokról viszonylag gyakran lehet hallani, abban a korban alighanem mindenki eljátszik a gondolattal, milyen lenne színpadon állni gitárral a nyakában, vagy épp egy dobfelszerelés mögött. Az viszont jóval ritkább, hogy egy banda mindegyik tagja általános iskolás még, amikor elkezdenek együtt zenélni.

A Street Sixteen esetében ez a helyzet: másfél éve találkoztak először, de már a legelső pillanatban megvolt köztük a kémia. Azóta folyamatosan koncerteznek a legnagyobb példaképeik dalaival, hamarosan pedig saját számaik is lesznek.

A tagokkal – Czutor Simon, Tóth Csanád, Tóth Mátyás – arról beszélgettünk, vajon mennyit segít a szüleik ismertsége az előrejutásukban (Simon édesapja Czutor Zoltán, Matyi édesanyja pedig Erős Antónia), van-e bennük nagyobb bizonyítási vágy emiatt, és hogyan élik meg azt, hogy a korosztályuk túlnyomó többsége teljesen más zenéket hallgat, mint amit ők játszanak.

Hogyan ismerkedtetek meg és kezdtetek együtt zenélni?

Matyi: Az egész úgy indult, hogy nagyjából másfél éve elkezdtem gitárt tanulni Pulius Tibinél (a Supernem gitárosa – a szerk.), aki Csanit is tanítja, illetve Zolinak köszönhetően Simiről is tudta, hogy szeretne egy bandát hasonló korúakkal. Egyszer el kellett vinnem beállításra az egyik gitáromat Tibihez, és amikor érte mentem, épp egy kerti parti zajlott Csaniéknál, ahová „véletlenül” odaszervezte Simit is. Csaniék házában van egy kis próbaterem dobbal, mikrofonokkal és minden mással, amit azonnal birtokba vettünk, és gyakorlatilag 10 percen belül megalakult a zenekar. Azóta már teljes az összhang köztünk, nagyon jó barátok lettünk és mindennap beszélünk egymással.

Mennyire kuriózum, hogy hasonló korú gyerekek zenekart alapítanak? Tudtok más példákról akár Magyarországon, akár külföldön?

Csanád: Az egyik gitártanárom az AWS zenekarban játszik, ők gimis koruk óta együtt zenélnek, mi viszont náluk is korábban kezdtük: én 13 éves vagyok most, Simi 11, Matyi pedig 14. Ehhez hasonlóról még nem hallottam. Ráadásul mi már azelőtt is zenéltünk, hogy megismertük egymást: Simi Zolinak köszönhetően nyilván régóta, Matyi két évesen kezdett el dobolni, és az én életemet is végigkísérte a zene.

Matyi: A Kamaszfesztiválon szoktak lenni más zenekarok is hasonló korú tagokkal, de szerintem ők már mind középiskolások, szóval nagyjából 2-3 évvel idősebbek nálunk.

Képek forrása: Street Sixteen Facebook

Szerintetek a szüleitek ismertsége mennyit segít nektek az előrejutásban?

Csanád: Előfordult már, hogy felrótták nekünk, hogy biztos miatt érünk el sikereket és hívnak meg bennünket fellépni különböző helyekre, mert „anyád meg apád elintézte”.

Abban, hogy segítenek nekünk, van valamennyi igazság, de szerintem ha nem lennénk jók, nem sokra mennénk vele.

Simon: A zenekarba ilyen kicsiként még persze beleszólnak a szülők, de a legtöbbször arra törekszünk, hogy nélkülük is boldoguljunk. Szeretnénk ugyanazokat a dolgokat megoldani és előrelépni akkor is, ha épp nincsenek velünk.

Matyi: Azért nagyon sokat is köszönhetünk nekik. Például hatalmas segítség, hogy Zoli már több mint 40 éve zenél, csomó dolgot ő tanított meg nekünk, a legtöbb koncertünkön is ott van.

Gyakran kikéritek a véleményét?

Csanád: Zenei tanácsokat tőle szoktunk leggyakrabban kérni, sok más dologban viszont inkább Antónia segít nekünk. Például abban, hogyan adjunk interjút, hiszen ő ilyen téren sokkal tapasztaltabb.

Matyi: Tőle tanultuk, hogy legyünk megfontoltak, mindig gondoljuk végig, mielőtt kimondunk valamit, nehogy utólag megbánjuk. Velem például többször előfordult már, hogy utólag visszanézve magamat nagyon másképp fogalmaztam volna.

Van bennetek nagyobb bizonyítási vágy amiatt, hogy megmutassátok, saját jogon is vagytok elég jók?

Simon: Igen!

Matyi: Próbálunk minél inkább azon dolgozni, hogy úgymond felnőjünk a feladathoz és érettebbek legyünk.

A cél, hogy minél kevesebbet hülyéskedjünk, különösen amikor épp fellépésen vagyunk. Ilyenkor már a beálláson is igyekszünk koncentrálni és a tapasztaltabb arcunkat mutatni, főleg a technikusoknak és a többi fellépőnek.

Csanád: Már sokkal komolyabbak vagyunk, mint amikor elkezdtük. Elég csak azt nézni, hogy Simi akkor még alig múlt el 9 éves, abban a korban azért még nem is lehet olyan fokú komolyságot elvárni senkitől.

Mik voltak az eddigi legemlékezetesebb koncertjeitek?

Csanád: Mindenképp a Sziget volt az egyik legjobb, a technikai feltételekre semmi panaszunk nem lehetett, és mi is egész elfogadhatóan játszottunk. Az idei SZIN pedig azért emlékezetes, mert az volt az első nagyszínpados bulink. Igaz, elég kevesen voltak a közönségben, de maga a helyszín kárpótolt. A legelső koncertünket is megemlíteném még, ami a Kamaszfesztiválon volt tavaly majusban. Összesen négy számot játszottunk, én nagyon izgultam, de aztán tök jól sikerült.

Simon: A végén még autogramot is kértek, ha mindent beleszámolunk, nagyjából 20-at osztottunk ki.

Matyi: Számomra a Harley-Davidson Fesztivál is különleges volt, mert egy nappal a koncert előtt még 38-40 fokos lázzal feküdtem otthon. Nagyon nem szerettem volna lemondani, inkább bevettem egy bitang erős fájdalomcsillapítót, amitől szerencsére jobb lett a helyzet.

A koncert napján felhívtam Zolit, és így szóltam bele a telefonba: „Figyelj, az a helyzet, hogy…” – mindezt olyan csalódott hangsúllyal, hogy azt higgye, biztosan le fogom mondani. Aztán viszont úgy folytattam: „...irány a Harley-Davidson Fesztivál!”

Simon: Mi azért is izgultunk, mert három órányira voltunk a helytől, szóval ha azután mondod le, hogy már elindultunk, az nem lett volna túl jó.

A repertoárotok hogyan állt össze?

Csanád: Tudni kell rólunk, hogy eléggé eltérő stílusok állnak közel hozzánk, Simi például nagy Beatles-es, Matyinak a Slipknot a kedvence, nekem pedig a Muse. Mindannyian ajánlottunk dalokat, legelőször mindenki egyet-egyet, aztán pedig újra ugyanígy. Most 10 szám körül van a repertoárunk, illetve találtunk a neten egy nagyjából kétperces pedálbemutató videót, ami mindhármunknak nagyon megtetszett, szóval kitaláltuk, hogy ennek a témáit is eljátsszuk.

Simon: Ez az egyik legváltozatosabb számunk, nagyon szeretjük.

Saját számok írását tervezitek?

Csanád: Igen, abszolút, csak a szövegekkel bajlódunk. Zenei témaötletem viszont rengeteg van, mindig hangrögzítőre szoktam felvenni, ha eszembe jut valami, és épp nemrég értem el a századikat.

Ezekből akár már két lemez is kijönne, csak össze kellene rakni őket dalokká. Szerintem nagyjából most értük el azt a kort, amikor már elég érettek vagyunk hozzá.

Matyi: Én elkezdtem írni egy angol nyelvű szöveget, már csak be kellene fejeznünk, illetve felvenni belőle egy demót.

A barátaitok, osztálytársaitok mit szólnak a zenekarhoz? Járnak a koncertjeitekre?

Simon: Néhány ismerősünk volt már, az osztálytársakkal megosztottam, de a mostani gyerekek azért elég másféle zenéket hallgatnak. Nyilván mondták, hogy tök jó, de annyira nem áll közel hozzájuk.

Hogyan élitek meg ezt?

Simon: Nekem igazából nem probléma, kívülállónak sem érzem magam emiatt. Nem csak én vagyok különböző, az osztályban mindenki más valamilyen szempontból. Szerintem ez a természetes.

Csanád: Szerintem is nagyon eltér az általunk játszott zene attól, amit a korunkbeliek hallgatnak manapság. De azért sok osztálytársamon és barátomon látom, hogy örülnek a sikereimnek.

Gázsit szoktatok kapni a fellépések után?

Matyi: Nem mindig, de előfordult már, hogy kaptunk. Ezt egyelőre még szétosztjuk hármunk között, illetve a szüleink kifizetik belőle a segítőinket, például a hangmérnököt, vagy technikust, de ha majd nagyobb gázsink lesz, azt inkább valami technikai eszközre vagy hasonló, nekünk hasznos dologra fogjuk költeni. Például sajtos chipsre… (nevetnek)

Csanád: Ez egy vicces sztori, onnan ered, amikor a Metro Clubban léptünk fel a Nyers előtt tavaly év végén, Simi pedig úgy lefáradt, mint aki egész nap futott. Akkor is készült velünk egy interjú, aminek az elején azonnal ledobta magát a kanapéra és teljesen elterült. Meg is kérdezték tőle, minek örülne a legjobban, mire felnézett és annyit mondott: „egy jó sajtos chipsnek!” Ez azóta szállóige lett köztünk.

Szeretnétek hosszú távon zenélésből élni?

Csanád: Én mindenképp, viszont biztosan nem Magyarországon.

Az a tervem, hogy kimegyek külföldre továbbtanulni valamelyik nagy egyetemre, és a zenélést is ki szeretném maxolni. Azt gondolom, hogy mindannyiunknak ez az útja – nem biztos, hogy együtt fogjuk megvalósítani, de még az sincs kizárva.

Emellett a színészet és a szinkronizálás is érdekel, illetve hangmérnökként is szívesen dolgoznék később.

Matyi: Én is úgy gondolom, hogy csak zenélésből szeretnék és tudnék megélni, itthon viszont ez nagyon nehéz, különösen ezzel a stílussal. Mindenképpen kell majd valamilyen szakmát választanom, ami persze kapcsolódhat hozzá, például én is szívesen lennék hangmérnök vagy producer. A bandával pedig nagyon remélem, hogy külföldön fog folytatódni a karrierünk, kaptunk is már megkeresést más országból. Reméljük, ha picit idősebbek leszünk, és mögénk áll egy profi menedzsment, egyre több ilyen lehetőség jön majd.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Nem látok jönni egy szebbik világot, itt ti loptátok el tőlünk a jövőt” – újabb rendszerkritikus dalt írt Mehringer Marci, Puzsér Róbert is szerepel a klipben
A kritikus egy közmédiás szerkesztőt alakít a klipben. A dalhoz Petőfi klasszikusa adta az ihletet a fiatal zenésznek.


Új dallal jelentkezett Mehringer Marci. A fiatal zenész néhány hónapja adta ki a Szar az élet című, rendszerkritikus dalát, ami hatalmas visszhangot váltott ki.

Mehringer ezúttal is hasonló szerzeménnyel állt elő. A Szeptember végén (stressz) című dal szintén a mai fiatalok gondolatairól szól, és a zenész azt szerette volna, hogy a magyar valóságot tükrözze egy olyan szemszögből, ami minden korosztálynak ismerős lehet.

„Petőfi Sándor Szeptember végén című költeménye volt a kiindulópont, mert vannak érzések és gondolatok, amik évszázadokon át is relevánsak maradnak. Ezek azok, amik összekötnek minket, akár fiatalok vagyunk, akár idősebbek, egyszerűen generációkon keresztül összeköt mindenkit”

– mondja Mehringer a dalról, melynek klipjében Puzsér Róbert, Dietz Gusztáv és Füsti Molnár Éva is közreműködött.

Puzsérék a klipben a propaganda hatására egymástól egyre jobban eltávolodó családot alakítanak. Az énekes szerint a szám allegorikus látomás a mai Magyarországról: „a közmédia egyik szerkesztőjének történetén keresztül, aki a saját lelkiismeretével küzd, majd végül angyallá válik, hogy a magasból tekinthessen le az országra, amelyet addig a képernyő mögül formált.”

A dalban például ilyen sorok hallhatóak:

„itt összeomlik minden,

piros-fehér-zöld az ingem

forog a világ, elfolyik minden,

nekem tényleg senkim sincsen”

A refrén pedig így szól:

„nem nyílnak a völgyben a kerti virágok

nem zöldell a nyárfa az ablak előtt

nem látok jönni egy szebbik világot

itt ti loptátok el tőlünk a jövőt”

Mehringer Marcival a Szar az élet című száma után interjúztunk is. Akkor azt mondta, a pozitív fogadtatáson túl, sok negatív kommentet, sőt még fenyegető üzenetet is kapott a dal miatt.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Tarr Béla Krasznahorkai Nobel-díjáról: A Sátántangót egy éjszaka alatt olvastam el, és rögtön tudtam, hogy ez egy remekmű
Az író és a filmrendező sokáig dolgozott együtt. Tarr Béla nagyon örül, hogy Krasznahorkai László megkapta a Nobel-díjat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 09.



A Népszava telefonon érte utol Tarr Bélát, miután csütörtökön irodalmi Nobel-díjat kapott Krasznahorkai László. Tarr több Krasznahorkai-regényből is filmet készített, hosszú ideig dolgoztak együtt.

Tarr így fogalmazott:

„Nagyon örülök, hogy nyert, úgyhogy egyelőre mást nem tudok mondani. Hosszú éveken keresztül együtt dolgoztunk, és hogy nyert, hihetetlen nagy öröm.”

A rendező a Sátántangót és Az ellenállás melankóliáját is vászonra vitte, utóbbi Werckmeister harmóniák címen került a mozikba. Alkotótársi kapcsolatuk A torinói lóig (2011) tartott.

Arra a kérdésre, miként hatottak az író szövegei a filmekre, Tarr ezt mondta: „Nem konkrét szöveg segített, hanem az a pozíció, ahonnan a világot nézi, mert az univerzális. Abban tudott nagyon segíteni. De hát ez két külön nyelv, az irodalom és a film. A Sátántangót egy éjszaka alatt olvastam el, és rögtön tudtam, hogy ez egy remekmű.”

A magyar kormány és a hazai művészeti élet több szereplője is gratulált a friss Nobel-díjas írónak:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Sorra érkeznek a gratulációk a friss Nobel-díjas Krasznahorkainak: Karácsony, Orbán is posztolt
Hankó Balázs, a kultúráért és innovációért felelős miniszter szűkszavúan gratulált. Bödőcs Tibor is posztolt, 2017-ben megjelent könyve, az Addig se iszik egyik bekezdését idézte.


Nyáry Krisztián elsőként reagált a Facebookon, és az Aprómunka egy palotáért című műből idézett egy hosszabb részletet:

(…) a művészet, ennyit még én is tudok, az nem az anyagi vagy szellemi tárgyakban megjelenő báj, a nagy szart, már bocsánat, a művészet, az nem valami tárgyban van, az nem esztétikai kijelentés, nem valami message, nincs message, meg egyáltalán, a művészet az csak kapcsolatban van a szépséggel, de nem azonos vele, és főleg nem korlátozódik a bájra, sőt, a maga rendkívüli módján elüldözi azt, tehát nem a könyvben, a szoborban, a festményben, a táncban, a zenében kell keresni, mivel nem is kell keresni, hisz azonnal felismerhető, ha ott van (…)

Hankó Balázs, a kultúráért és innovációért felelős miniszter a bejelentés idején még a magyar felsőoktatásról posztolt, negyedórával később már szűkszavúan gratulált.

Rövidesen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere is megszólalt: „Krasznahorkai Lászlónál tökéletes, nagyon is kiérdemelt helyen van” a díj.

Közel negyven perc elteltével Orbán Viktor miniszterelnök is nyilvánosan gratulált, Magyarország büszkeségének, és egyben az első gyulai Nobel-díjasnak nevezve az írót.

Bödőcs Tibor is posztolt, 2017-ben megjelent könyve, az Addig se iszik egyik bekezdését idézte.

A Svéd Akadémia csütörtökön közölte, hogy idén Krasznahorkai László veheti át az elismerést.

A fogadóirodák az utóbbi napokban második legesélyesebb „jelöltként” jegyezték Krasznahorkait; az esélyek alapján olyan neveket előzött meg, mint Murakami Haruki, Salman Rushdie vagy Thomas Pynchon.

Az írót korábban Kossuth-díjjal, Nemzetközi Man Booker-díjjal, valamint számos hazai és külföldi elismeréssel tüntették ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Így ír a Nobel-díjas Krasznahorkai Lászlóról a világsajtó: Végtelennek tűnő mondatok, könyörtelen intenzitás
A legnevesebb médiumok is beszámoltak arról, hogy Kertész Imre után ismét magyar író nyerte az irodalmi Nobel-díjat. A BBC, a Guardian vagy a CNN is fő helyen hozta a hírt.


Mint megírtuk, csütörtök délután kiderült, hogy 2025-ben magyar író, Krasznahorkai László kapja az irodalmi Nobel-díjat. A Svéd Királyi Tudományos Akadémia közleményében megjelent hivatalos indoklás szerint a magyar író a díjat „lebilincselő és vizionárius életművéért” kapta, amely „az apokaliptikus terror közepette megerősíti a művészet erejét”.

A hírről természetesen a világ legnevesebb médiumai is beszámoltak online felületükön. A BBC azt hangsúlyozza, hogy Krasznahorkai Kertész Imre után a második magyar szerző, aki elnyerte ezt a rangos díjat. Megemlítik, hogy öt regényt írt, melyek közül kettőt emeltek ki: az 1985-ben kiadott Sátántangót, amelyből 1994-ben hétórás fekete-fehér film is készült Tarr Béla rendezésében; illetve a 2021-es Herscht 07769 című kötetet, amelyet nagyszerű kortárs német regényként jellemeztek a kritikusok.

A Guardian arról is ír, hogy Krasznahorkai számos más neves irodalmi díjat is elnyert már, köztük a Nemzeti Könyvdíjat (2019-ben), amely az Amerikai Egyesült Államok egyik legismertebb irodalmi díja, vagy a Nemzetközi Man Booker irodalmi díjat (2015-ben). Cikkük szerint a magyar szerző hosszú körmondatairól és "könyörtelen intenzitásáról" ismert, amely miatt a kritikusok Gogolhoz, Melville-hez és Kafkához hasonlítják. Azt is megemlítik, hogy Krasznahorkai karrierjét nagyban meghatározták az utazások is, hiszen a világ számos helyén járt: élt Németországban, Kelet-Ázsiában és az Egyesült Államokban is.

A CNN azt az érdekességet említette meg, hogy

amikor még Krasznahorkai műveiből csupán néhányat fordítottak le angol nyelvre, James Wood irodalomkritikus szerint ezek a kötetek olyanok voltak, mint a "ritka pénznemek".

Ebben a cikkben is szerepel, hogy Krasznahorkait a hosszú, kígyózó mondatok jellemzik, amelyek eredménye Szirtes György műfordító szerint „az elbeszélés lassú lávafolyama”.

A New York Times felidézte, a magyar szerző 2014-ben azt nyilatkozta a lapnak, hogy egy „abszolút eredeti” stílust próbált kialakítani:

„El akartam távolodni irodalmi őseimtől, nem szerettem volna Kafka, Dosztojevszkij vagy Faulkner valamiféle új verziója lenni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: