KULT
A Rovatból

Kitört a botrány a Stranger Things fináléja előtt: petíciót indítottak a dühös rajongók

Egy zavaros szakítós jelenet verte ki a biztosítékot a nézőknél, akik szerint fontos részeket vágtak ki a sorozatból. Petíciójuk futótűzként terjed az interneten.


Alig két nappal a Stranger Things nagy fináléja előtt már több mint 300 000 rajongó írta alá azt a petíciót, amely a sorozat eddig nem látott, kivágott jeleneteinek kiadását követeli a Netflixtől, írja az Unilad. A felháborodás azután tört ki, hogy a sorozat ötödik, befejező évadának második felvonása december 25-én megjelent, és sok néző szerint a készítők átrohantak a karakterek fontos pillanatain.

A felháborodást leginkább Nancy Wheeler és Jonathan Byers zavaros jelenete szította fel, amely után

a nézők nem tudták eldönteni, a pár szakított vagy eljegyezte egymást.

A sorozat alkotói, a Duffer testvérek a People-nek tisztázták a helyzetet.

„Szakítottak. Nehéz felidézni, pontosan mikor született meg ez az ötlet, de azt hiszem, mi – és az írók – mind úgy éreztük, hogy Nancynek egyedül kell maradnia, függetlennek kell lennie, és lehetőséget kell kapnia, hogy megtalálja önmagát.”

A csalódottság és a zavaros jelenetek miatt indult el az a petíció, amelynek követelése egyértelmű:

„A Stranger Things eddig nem látott felvételeit akarjuk.”

A kezdeményezők szerint a Netflix vagy a stáb vágott ki kulcsfontosságú részeket. „Úgy hiszem, több volt az epizódokban, és mi nem láttuk őket, akár a Netflix, akár a Stranger Things csapatának vágása miatt. Ez egy hosszú, 10 éves folyamat volt, és ez az, amit kapunk” – olvasható a petícióban. A pletykákat fűtötték az interneten keringő, állítólagos kimaradt történetszálakat tartalmazó dokumentumok is.

A streamingóriás egyelőre nem erősítette meg, hogy létezne bármilyen bővített változat. A sorozatban Scott Clarke tanárt alakító Randy Havens pedig egyértelműen cáfolta a híreszteléseket.

„Nincs a sorozatnak rendezői változata, kérlek, ne higgyetek el mindent, amit valami random s*ggfej mond az interneten”

– üzente a rajongóknak.

A Stranger Things nézőinek mindenesetre már nem kell sokat várniuk, a sorozatot lezáró utolsó epizód újév napján, január 1-jén érkezik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Kiara Lord szerepeltetése szokatlan mélységet kölcsönöz A Nagy Ő-nek, amiben Stohl András valósággal lubickol
Közel sem a korábbi felnőttfilmes a legmegosztóbb szereplő A Nagy Ő új évadában, amelyben Stohl András keresi új párját. A színész-műsorvezető szemmel láthatóan nagyon élvezi, hogy ennyi csinos hölgy verseng érte, de felvetődik a kérdés: mennyire állhat készen egy új, komoly kapcsolatra valaki, aki most zárt le egy házasságot?


Stohl András a magyar showbusiness egyik legmegosztóbb figurája. Személyes megítélésének legalább három dimenziója van: a sikeres és tehetséges színész, a bármit bevállaló celeb és a botrányokba keveredő magánember. Azt, hogy korunk egyik legtehetségesebb színésze, majdnem mindenki elismeri, folyamatosan játszik színházban, és számos emlékezetes filmszerepe volt, van és gondolom, lesz is. Talán még a Pappa piát is megbocsátjuk neki.

Sokan bírálják, amiért rendszeresen szerepel a kereskedelmi tévékben akár műsorvezetőként, akár versenyzőként. Tévés karrierje az RTL-en (akkor még RTL klubon) indult, mint a Reggeli műsorvezetője, Alföldi Róbert oldalán, láthattuk a Való világban is, a TV2-n zsűrizett és versenyzett is a Sztárban sztárban. Kritikusai szerint aprópénzre váltotta a tehetségét. (Halkan megjegyzem, azért nem olyan apró az.)

Leginkább azonban a magánemberre neheztelnek részben viharos magánélete miatt, részben drogproblémái és a bűntetőügye kapcsán. Mondhatnánk erre, hogy csak rá tartozik, de hát Buci valahogy mindig tesz róla, hogy a magánügye bekússzon a médiába.

Nem volt ez másként most sem. Alig száradt meg a tinta a válási papírjain, amikor kiderült, hogy ő lesz a legújabb Nagy Ő – aminek egyébként egy ízben szintén volt műsorvezetője. Az időzítés felveti a kérdést:

mennyire állhat készen egy új, komoly kapcsolatra valaki, aki most zárt le egy házasságot?

A kérdésre saját bevallása szerint maga Buci sem tudja a választ. Igaz, ugyanígy felvetődhet a kérdés: mennyire komoly szándéka a műsornak, hogy a végén valódi kapcsolat jöjjön létre?

A Nagy Ő ugyancsak eléggé megosztó, nagyjából a szépségversenyekkel helyezik egy bugyorba az ellenzői. Micsoda szexista dolog, amikor egy műsor arra épül, hogy dekoratív hölgyek egy férfi kegyeiért versenyeznek? Szerencsére a mostani Nagy Ő-ben látott hölgyek egyike sem tűnik elveszett virágszálnak, szerintem ismeretlenül is tisztelhetjük őket annyira, hogy feltételezzük, tudják mit csinálnak.

Ami engem jobban zavar, hogy a Nagy Ő főszereplője mindig valami jólszituált playboy, aki kellően macsó de nem kőbunkó, és szemre is elfogadható. Noszály Sándor, Árpa Attila vagy Stohl András mind hasonló férfiideált testesít meg, talán Jákob Zoli aki kicsit "puhább" volt a sorban, de ő meg annyira gazdag, hogy az sok mindenért kárpótol. Mindenesetre én szívesen megnéznék egy olyan évadot, ahol a Nagy Ő egy Woody Allen típusú szorongásos, szemüveges balfék, aki lehet, hogy híres, lehet, hogy gazdag, de egy szép nő társaságában elbotlik a saját lábában.

Magyarországon egyetlen egyszer hölgy is volt Nagy Ő, Molnár Anikó. Ez vélhetően nagyon nem jött be, mert azóta sem próbálkoztak ilyesmivel.

A Nagy Ő műsorvezetője Lékai-Kiss Ramóna. Ez a harmadik évad, amit ő tart kézben. Az idei annyiban más, hogy Stohl Andrással kollégák és barátok, és ez meg is látszik a dinamikájukon. Sokszor leírtam, és még le is fogom, bármennyire is szeretik ekézni Ramónát, amiért kvázi a semmiből, civilként került be anno a Barátok köztbe és így a médiába, mára az egyik legfelkészültebb műsorvezető lett.

Fesztelenül mozog a kamera előtt, nem vét bakikat, és még szórakoztató is.

Stohl Andrással pedig tényleg úgy bánik, mint egy szerető testvér. Természetesen nem tudom, ez mennyire a valós dinamikájukat tükrözi, hiszen nem szoktunk együtt libát őrizni, mindenesetre hitelesnek tűnik.

Az első adás fő mutatványa a hölgyek érkezése. Idén 19–en érkeztek a Nagy Ő villájába, hogy meghódítsák Stohl András szívét. Újdonság a korábbiakhoz képest, hogy a hölgyek ezúttal álarcban érkeztek, ami mindig kétélű fegyver. Pozitív és negatív csalódásokat is okozhat, bár ezzel kapcsolatban Buci nem nyilatkozott később.

Az érdekesebb személyiségek közé tartozik a brazil Miriam. Sajnos sosem jártam Dél- és Közép-Amerikában, de kezdem azt gondolni, hogy egész más hőfokon élnek ott az emberek. Andrásnak saját készítésű répatortát is hozott. Ráadásul humora is van.

Amikor kettesben maradhatott Andrással, és bevallotta, hogy négy gyereke van, nevetve megjegyezte: „Nem volt tévé."”

Antal Ginára azonnal felfigyelt Stohl. A sajátos humorú hölgy közölte, unja már, hogy egyedül van, jó lenne valaki, aki vasárnap kihúzza helyette a kukát. Legalább őszinte.

A versenyzők közül kiemelkedik a felnőttfilmes Kiara Lord, akinek szerepeltetése műsorkészítői szempontból igazi főnyeremény. Önmagában garancia arra, hogy izzani fog a chat szekció. Különösen, hogy Stohl András nem hogy nem botránkozott meg Kiara szerepltetésén, kimondottan izgalmasnak tartja a helyzetet, főleg, miután a hölgy közölte vele, András szerepel a bakancslistáján.

Kiara jelenléte ad egy olyan moralizáló réteget is a műsornak, amitől kicsit mélyebbé válik a szokásostól, hiszen mindenkinek fel kell tennie magának a kérdést, hogy mit gondol erről az egészről.

Jó, ettől sem lesz magaskultúra, de mégiscsak valami.

Ami talán kicsit meglepő, bár pozitívum, hogy a konkurens hölgyek többsége abszolút elfogadóan állt Kiara személyéhez. Egyedül Melinda fogalmazta meg, hogy bár nem ítéli el, de azért nem ide való.

Mégsem Kiara a legmegosztóbb szereplő, hanem Princess Szabina,

aki úgy néz ki, mint Lendvai Ildikó 25 évesen, úgy vinnyog, mint Tereskova, és úgy öltözik, mint Barbie. Mesterkélt, de legalább idegesítő.

Szabina amúgy influenszer, de bevallom, nem merek rákeresni. Ötvenhez közeledve kímélni kell a szervezetemet minden fölösleges stresszhatástól.

Valójában a leginkább azon csodálkozom, mivel tudták elérni a műsorkészítők, hogy néha csöndben maradjon.

A hölgyek közül emlékezetes még a nagyon fiatal Réka. Amikor megérkezett, és közölte Stohllal, hogy 21 éves, a színész nem bírta uralkodni magát, és hangos nevetésben tört ki. Később neki is szegezte Rékának a kérdést: „el tudnád képzelni magadat egy 37 évvel idősebb férfival? Nem zavar, hogy van egy 32 és egy 29 éves lányom? Akkor te a mostohaanyukájuk lennél?” De a végső érvét már Réka sem tudta hárítani:

„Nyilván szeretnél majd valamikor anyuka lenni. Ez velem gyakorlatilag lehetetlenség.”

Végül Stohl korrekten megkérte a lányt, hogy menjen haza, és keressen egy korban hozzá illő fiút.

A Nagy Ő első adása körülbelül ennyit tudott. Még egyetlen érdekes mozzanatot emelnék ki, amikor András énekelt a hölgyeknek. Az Őrült nők ketrecéből énekelte az Ez vagyok én című dalt. A sláger világszerte népszerű, hiszen az önelfogadásról szól, ugyanakkor nehéz nem felidézni, hogy a musicalben Stohl lényegében egy transzvesztita előadót alakít. Éppen ezért ez a dal a NER-hez megannyi szállal kötődő TV2-n legalábbis pikáns választás. Lehet, ez is a repedezés jele?

Stohl egyelőre lubickol a szerepében, szemmel láthatóan nagyon élvezi, hogy ennyi csinos hölgy verseng érte. Próbál korrekt és visszafogott lenni, kérdés, ez meddig sikerül neki. Mindenesetre ha valamiért, miatt érdemes követni a show-t, mert érdekes, sokrétű személyiség – na és persze nagyszerű színész.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Meghalt Voith Ági
A Jászai Mari-díjas színésznő, a József Attila Színház örökös tagja márciusban töltötte volna be 82. életévét. Halálát megelőzően decemberben tüdőgyulladással kezelték kórházban.


Nyolcvanegy éves korában elhunyt Voith Ági, a József Attila Színház örökös tagja, Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, közölte Bóta Gábor színházkritikus a Facebookon.

A színésznő, aki rendezőként is dolgozott, márciusban töltötte volna be 82. életévét.

Decemberben súlyos tüdőgyulladással került kórházba. Bár nem sokkal később hazaengedték, és a karácsonyt már otthon tölthette.

A Blikknek akkor még bizakodóan nyilatkozott a jövőről.

„Ádám fiamnál lesz a karácsonyi összejövetel, addigra én is kimászom a kórházból, mert most sajnos itt vagyok, elért egy tüdőgyulladás. Szerencsére már kifelé megyek belőle, nemsokára haza is engednek”

– mondta akkor a színésznő.

Voith Ági 1944. március 17-én született Budapesten, művészcsaládba: édesanyja a kétszeres Kossuth-díjas színésznő, Mészáros Ági volt.

A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése utáni pályáját számos díjjal ismerték el: 1976-ban Jászai Mari-díjat kapott, 2013-ban Érdemes Művész lett, 2024-ben pedig Kiváló Művész díjjal tüntették ki. A József Attila Színház örökös tagja az utóbbi években visszavonultan élt egy Budapest melletti kisvárosban, Nagykovácsiban.

„Egy ideje kint lakunk a párommal Nagykovácsiban, van egy kutyánk, és egyszerűen élvezzük az életet. Nem játszom, mert én már nagyon sokat dolgoztam az életemben. Az, hogy nagyon ritkán egy-egy fellépést elvállalok, már bőven elég nekem” – nyilatkozta korábban.

Házastársa Bodrogi Gyula volt, akitől ugyan évtizedek óta külön élt, de a házasságukat sosem bontották fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A szerelmes Shakespeare szexel, szenved, alkot és gyászol a 8 Oscar-díjra jelölt Hamnetben – Szimpla nyomorpornó vagy könnyfakasztó mestermű?
Vitán kívül az eddigi legsúlyosabb film, ami a Hamlet, dán királyfi, a Rómeó és Júlia és az Othello szerzőjéről készült, avagy a 16. század minden volt, csak romantikus nem. Vagy mégis?


Bár William Shakespeare az egyetemes irodalomtörténet egyik legnagyobb alakja, az ember azt gondolná, hogy már megszámlálhatatlan film és/vagy sorozat készült az életéről ilyen-olyan formában. Nos, nem úgy van az. Talán az eddigi leghíresebb mozgókép a valóságtól elemelt és erősen romantizált Szerelmes Shakespeare volt 1998-ban, amely még a legjobb film Oscar-díját is elnyerte (hogy megérdemelten-e olyan vetélytársakkal szemben, mint a Ryan közlegény megmentése vagy Az őrület hatáárán, már más kérdés). Abban Joseph Fiennes alakította a magát férfi színésznek kiadó lányba beleszerető írót. 2005-ben jött egy másfél órás tévéfilm A szégyen sivataga: Shakespeare és szonettjeinek rejtélye címmel, ebben Rupert Graves játszotta a Rómeó és Júlia szerzőjét, majd 2007-ben a spanyol Miguel és William játszott el a gondolattal, mi lett volna, ha Shakespeare (Will Kemp) és Cervantes (Juan Luis Galiardo) ugyanabba a spanyol nőbe szerettek volna bele. Roland Emmerich 2011-ben jött az Anonymusszal Oxford grófjáról, Edward De Vere-ről (Rhys Ifans), aki állítólag valójában megírta Shakespeare (Rafe Spall) darabjait, illetve meg kell még említeni Kenneth Branagh (aki számtalan Shakespreare-művet adaptált filmre) Színház a világ című 2018-as rendezését, amiben végül el is játszhatta a legendás szerzőt élete utolsó időszakában. És nagyjából ennyi.

A rodeós, A nomádok földje és az Örökkévalók rendezője, Chloé Zhao (aki egyébként Kathryn Bigelow után a második nő, aki rendezői Oscarban részesült: A nomádok földjéért 2021-ben) tehát jól meglátta, hogy van itt még némi kiaknázatlan terep.

Fogta Maggie O’Farrell 2020-ban kiadott, Hamnet című történelmi fikciós könyvét (itthon is megjelent 2022-ben) a fiatal Shakespeare magánéletéről, s a szerzővel együtt forgatókönyvvé formálta azt.

A valós életrajzi adatokat többnyire figyelembe vevő sztoriban megismerjük a Stratfordban élő kesztyűkészító fiát (Paul Mescal), aki beleszeret a nála idősebb, a kisvárosban sokak által boszorkánynak tartott, és Jessie Buckley által eljátszott Agnesbe (a valóságban Anne és 8 év volt köztük, a színészek közt kicsit több mint 6 év a különbség). Összeházasodnak, családot alapítanak, három gyermekük születik: az idősebb Susanna és a fiatalabb ikerpár, Judith és Hamnet. Hoppá, itt a film címe! Bizony, a történelmi históriákból tudni lehet, hogy Hamnet (a Hamlet név egy változata) 11 éves korában meghalt (állítólag bubópestisben), Zhao filmjében pedig ez a tragédia a sztori központi eleme. Egyrészt megnézhetjük, mi vezetett el oda, hogy megszülethessen a gyerkőc, hogy milyen fiatal és csodás ifjúvá ért, majd, hogy a halála milyen következményekkel járt egyrészt Shakespeare és Agnes (akit az utókor Anne Hathawayként ismer) kapcsolatára, házasságára, valamint az irodalomtörténetre, hiszen William a gyász feldolgozásaként írta meg a Hamletet.

A Hamnet nem könnyű film. A 16. századi körülményeket hűen visszaadó kiállítás és az ebben a korban élő és vívódó (sokszor pedig szó szerint kínlódó) szereplők tragédiáit nehéz befogadni.
Még az élet egy olyan alapvetően emelkedett mozzanata is, mint a szülés egyáltalán nincs kicsinosítva, fájdalom, félelem és velőtrázó ordítások közepette jön világra az ikrek, nyilván szembeállítva az első gyermek könnyű, természetközeli megszületését egy jóval nehezebb és majdnem tragikus pillanattal.

Később sem fordulnak túl jóra a dolgok, hiszen Will az ideje nagy részét Londonban tölti (ahova már több mint tíz éve tervezgeti magával vinni a családját, de valahogy csak nem jön össze a dolog), így Agnes nyakába szakad a gyereknevelés. Majd Judith elkapja a pestist, s bár ő felépül, Hamnet végül belehal a kórba (a film legnehezebb része), ekkor és az ezt közvetlenül követő jelenetek kapcsán pedig a nézőben felmerülhet, hogy bár egy szépen kivitelezett és nagyszerűen eljátszott, de azért mégiscsak a könnyeinkért két kézzel kapkodó, hatásvadász nyomorpornót nézünk. Kezdjük elveszíteni a türelmünket. Majd jön a sztori utolsó szakasza, amelyben Agnes a fivérével Bartholomew-val (Joe Alwyn) titokban Londonba utazik, hogy megnézze végre, mit művel ott a férje, s elmennek az új, Hamlet című darabjára, kíváncsi ugyanis, hogyan dolgozta fel szeretett fiuk életét és halálát.

A film egyébként olyannyira nem próbál Shakespeare hírnevével nézőt csalogatni, hogy csak ekkor, a film utolsó nagy jelenete előtt tudjuk meg azt is, hogy egyáltalán őt láttuk eddig Paul Mescal kiváló alakításában (szégyen, hogy mellőzték az Oscaron idén), amikor Agnes végre kimondja a nevét, amit addig nem hallhattunk.

Betekintést nyerünk a híres Globe színházba is, majd Agnesszel együtt megnézhetjük a Hamlet első előadásának bizonyos részleteit. Egyértelműen erre a jelenetre húzta fel Zhao és O’Farrell az egész sztorit, itt kap minden értelmet, s válik igazi mozivarázzsá mindaz, amit eddig láttunk. Kétségtelenül kézzel fogható itt is a hatásvadászat, de a fene egye meg, működik, nehéz kicsorduló könnyek közt nézni, ahogy Agnes és a teljes közönség egy emberként lélegzik, hökken vagy hatódik meg, egyszóval együtt él a színdarabbal.

A Hamnet a grandiózus (Max Richter kiváló muzsikájával nyakon öntött) fináléjára válik méltán ünnepelt filmmé, amelyhez persze a korábbi, kissé elidegenítő szcénák is elengedhetetlenek voltak.

S akkor még nem beszéltünk Jessie Buckley alakításáról Agnesként. Nos, nehéz is szavakba önteni azt az elhivatottságot, az érzelmek azon skáláját, azt az átalakulást és azonosulást, amin Buckley itt végigmegy. Egészen elképesztő. Oscart neki!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Árat emel a SkyShowtime: ennyivel kell többet fizetni februártól
A SkyShowtime streamingplatform Magyarországon emeli előfizetési díjait. A Standard csomag 3190, a Prémium pedig 4390 forintba fog kerülni.


Február 24-től emel árat a SkyShowtime, a változás a streamingszolgáltató összes hazai csomagját érinti – írta a 24.hu. A cég közleménye szerint az emelésre azért van szükség, hogy „továbbra is a legjobb megtekintési és vásárlói élményt nyújthassák”.

A drágulás értelmében a Standard csomag havi díja 2799 forintról 3190 forintra, a reklámos változaté pedig 1999 forintról 2590 forintra módosul. A Prémium csomagért a mostani 3999 forint helyett már 4390 forintot kell kicsengetni.

A változás az „örökké féláras” promócióval rendelkezőket is érinti: a Standard csomag esetében az eddigi 1399 forint helyett 1595 forintot, míg a Prémium csomagnál 1999 forint helyett 2194 forintot fognak fizetni havonta.

Akinek már van aktív előfizetése, és megtartaná, annak nincs teendője, az emelt összeget a következő számlázásnál automatikusan levonják. A szolgáltató oldalán ugyanakkor lehetőség van az előfizetői csomag módosítására és a lemondásra is.

A SkyShowtime 2023 februárjában indult el Magyarországon. Alig egy évvel később, 2024 áprilisában kettébontották a standard előfizetést, és elérhetővé tették a reklámokat tartalmazó csomagot. Azon év októberében pedig bevezettek egy harmadik, Prémium nevű előfizetést is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk