Hatalmas siker a Minyonok című rajzfilm, nem csak az USA-ban, nálunk is: Magyarországon minden idők legsikeresebb filmpremierjét produkálta. Nem csoda, hogy minden Gru kis sárga talpnyalóival van tele, sikerük megállíthatatlannak tűnik. Van azonban egy elgondolkodtató részlet: észrevettétek már, hogy a minyonok egytől egyig hímneműek?
Ez a The Wrap moziportál munkatársainak is szemet szúrt, meg is kérdezték a film rendezőjét, Pierre Coffint (aki férfi), mi a magyarázat. A direktor meghökkentő választ adott:
"
Látva, hogy mennyire bambák és hülyék tudnak lenni, egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy a minyonok lányok is lehetnének.”
Mindenesetre elég szokatlan megoldás, hogy egy animációs film főszereplői kizárólag az egyik nemből kerülnek ki - még az olyan „fiús” filmek, mint a Verdák is szerepeltettek női figurákat. Persze rögtön felmerül a kérdés, hogy hogyan szaporodhatnak a minyonok?
A The Wrap két elméletet is megemlít ezzel kapcsolatban. Az egyik szerint a kis sárga drazsék emberekből készülnek a Minionizer nevű géppel. A másik szerint viszont egyetlen DNS-ből klónozták őket. Pierre Coffin sajnos egyelőre nyitva hagyta ezt az életbe vágó kérdést - csak abban bízhatunk, hogy a Minyonok valamelyik folytatásában erre is választ kapunk...
A minyonok egyneműségének titkára a Mozi24-en bukkantunk.
Ha szereted a minyonokat, nyomj egy lájkot!
Hatalmas siker a Minyonok című rajzfilm, nem csak az USA-ban, nálunk is: Magyarországon minden idők legsikeresebb filmpremierjét produkálta. Nem csoda, hogy minden Gru kis sárga talpnyalóival van tele, sikerük megállíthatatlannak tűnik. Van azonban egy elgondolkodtató részlet: észrevettétek már, hogy a minyonok egytől egyig hímneműek?
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Pénteken délután és este a Hősök terén rendezik meg a Polgári Ellenállás Rendszerbontó Nagykoncertjét. Mutatjuk, hol nézheted a rendezvényt, ha nem tudsz ott lenni.
Április 10-én, pénteken rendezik meg a Polgári Ellenállás Rendszerbontó Nagykoncertjét a Hősök terén, ahol több mint ötven előadó ad elő rendszerkritikus dalokat. A szervezők szerint a rendezvény célja, hogy a kultúra eszközeivel formáljon közösségi élményt, és hangerőt adjon a társadalmi elégedetlenségnek a választást megelőző napokban. Gyülekezés 15 órától, kezdés 16 órakor.
Fellépők 16:00 és 18:30 között:
Beton.Hofi
Chandler B.
Detto
Dzsúdló
Európa Kiadó
Felső Tízezer
Filo
Funktasztikus
Fucky & Fekete Kobra
Füstös
Imre Fia Imre
Keleti András
Központi Hatalom
Mehringer Marci & Balkán VIP
Molnár Tamás
Mudfield
Nyers (Czutor Zoltán és Czutor Győző)
Tha Patkányz
Peety
Sickratman & Pettik Ádám
Fellépők 18:30 és 21:00 között:
Bankrupt
Brumiko
Dé:Nash
Galaxisok
G Ras
HRflow
Hétköznapi Csalódások
Hősök
Kardos-Horváth János
Killakikitt
Laár András & Mantraflow
Mikee Mykanic
NB feat. LoT
NKS
Pajor Tamás
Sisi & Krúbi
Vilmányi Benett
Fellépők 21:00 és 23:00 között:
6363
Anima Sound System
Azahriah & Song Factory Budapest
Bongor
Co Lee
Elefánt
Héra Barnabás és Bóna Zsombor (Carson Coma)
Ivan and the Parazol
Kozmosz
Puszi Együttes
Quimby
Saiid
Puzsér Róbert – beszéd
A koncertet élőben közvetítik a YouTube-on, itt lehet nézni az eseményeket:

Pontosan 16 órakor elkezdődött a Rendszerbontó Nagykoncert a Hősök terén. A tömeg másfél órával később már a Kodály köröndig állt, a színpadról pedig két nappal a választások előtt egyre erősebb politikai üzenetek hangzottak el prózában és dalban.
Az est házigazdája, Tóth Jakab a tömeg méretét azzal érzékeltette, hogy „a Deák téren nem áll meg a metró, annyian jövünk”.
„Csináljuk meg az ország legnagyobb rendszerváltó nagykoncertjét. Legyen ez egy kurva jó este” – mondta a műsorvezető.
A színpadon a fellépők sem fogták vissza magukat. Mehringer Marci arra kérte a közönséget, hogy vasárnap mindenki menjen szavazni, és arról beszélt, hogy míg az apja rendszert váltott, most az ő korosztályán a sor.
A közhangulatot Dzsúdló is megfogalmazta, amikor színpadra lépett:
„Tudom, hogy mindenkinek nagyon kivan már a f****, mindenki nagyon türelmetlen, nagyon várunk egy napot.”
A rendezvényen Vilmányi Benett színművész elszavalta Petőfi Sándor Akasszátok föl a királyokat! című versét, amit a közönség több ponton is tapssal szakított meg – írta a Telex.
Pontosan 16 órakor elkezdődött a Rendszerbontó Nagykoncert a Hősök terén. A tömeg másfél órával később már a Kodály köröndig állt, a színpadról pedig két nappal a választások előtt egyre erősebb politikai üzenetek hangzottak el prózában és dalban.
Az est házigazdája, Tóth Jakab a tömeg méretét azzal érzékeltette, hogy „a Deák téren nem áll meg a metró, annyian jövünk”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Pénteken a Hősök terén rendezik meg a Polgári Ellenállás Rendszerbontó Nagykoncertjét, ahol több mint 50 előadó ad elő rendszerkritikus dalokat. A szervezők szerint a rendezvény célja, hogy
a kultúra eszközeivel formáljon közösségi élményt, és hangerőt adjon a társadalmi elégedetlenségnek a választást megelőző napokban.
Az érdeklődők már kora délután elkezdtek gyülekezni a helyszínen, íme a legfrissebb képek a Hősök teréről:

Ha rátok nézek, úgy érzem, hogy van jövője ennek az országnak - Kiss Tibi, Azahriah, Beton.Hofi a Rendszerbontó Nagykoncerten
Rengeteg ismert énekes, rapper, előadó sorakozott fel a hat órás koncerten. Volt, aki csak játszott a színpadon, de sokan üzentek is a százezres tömegnek, mint például a Quimby frontembere.
A délután egyik legnagyobb ovációját Beton.Hofi kapta, aki a Be vagyok zárva című dalát adta elő, majd a Pokol elejének acapella verzióját is elénekelte. Végül úgy búcsúzott: „Isten óvja Magyarországot, veletek vagyunk! Szeretlek titeket!”
Dé:Nash szóba hozta Orbán Viktor és Putyin lehallgatott beszélgetését: „A kisegér annak idején azt mondta, hogy az oroszoknak ajtót kell mutatni. Hatalomra kerülvén azonban az ajtót nem mutatta, hanem nyitotta; szélesre tágasra” - jelentette ki.
Saiid, a Akkezdet Phiai volt tagja slamjében az egyenruhásoknak is üzent: „Magyar katona, magyar rendőr, ha támad a nép, ne várjatok, hogy támadjon, inkább álljatok most át! Vagy inkább véditek a temus Ceausescu aranybudiját?” De ő nemcsak a saját szerzeményét adta elő, de felkonferált egy klipet is, amit a Szőlő utcai borzalmak ihlettel. Beatbull és Kicsi Arc alkotása az egyik lemgerázóbb része volt a rendezvénynek.
A Carson Comából Héra Barnabás „Ruszkik, haza” skandálással nyitott, majd Bóna Zsombor gitárossal közösen eljátszották a Nagykabát című számukat. „Ha nem akartok olyanok lenni, mint Orbán Viktor, énekeljetek velünk” - szólította fel a tömeget egy ponton Barnabás.
„Ha rátok nézek, úgy érzem, hogy van jövője ennek az országnak. Halleluja” – mondta Kiss Tibi, a Quimby frontembere, mielőtt eljátszották a Forradalom című számukat.
Bródy János közösen lépett fel az Ivan and the Parazol frontemberével, Vitáris Ivánnal. „15 évvel ezelőtt írtam egy dalt, amit most el fogok játszani Iván barátommal, de remélem, hogy a jövő héten ez a dal már nem lesz érvényes. Azok kik most jönnek, remélem, már nem lesznek ugyanazok” – mondta, mielőtt elénekelték az Ezek ugyanazok című számát.
A legjobban várt előadó egyértelműen Azahriah volt, aki külön átírattal készült. Hatalmas taps fogadta, ő azonban külön semmit nem üzent, viszont mindenkinek megköszönte, hogy eljött.