KULT
A Rovatból

Scarlett Johansson és Channing Tatum között csak úgy izzik az űr – A Vigyél a holdra az utóbbi idők leglátványosabb romkomja

Valóban leszállt az Apollo-11 a Holdon, vagy csak egy stúdiófelvételt láthattunk? Hollywood két nagy sztárja valóban illik egymáshoz? Mindkét kérdésre választ kapunk a moziban.


Van ugye az a régi összeesküvés-elmélet, miszerint az Egyesült Államok jeles asztronautái, Neil Armstrong és Buzz Aldrin igazából nem is jártak a Holdon, vagyis amit a tévék akkor világszerte élőben sugároztak, az nem volt valós, csupán egy stúdióban korábban rögzített és gondosan megtervezett felvétel. Amit ráadásul nem más rendezett meg, mint A dicsőség ösvényei, a Spartacus, a Lolita és a 2001: Űrodüsszeia című filmekkel már nagy nevet szerzett, valamint az utóbbi kapcsán űrszakértőnek is titulált Stanley Kubrick.

Természetesen mindez nonszensz, számos egyértelmű bizonyíték van arra, hogy Armstrongék leszálltak az Eagle holdkomppal a Föld hű kísérőjének porában. És ha másra nem is, e teória arra mindenesetre jó volt, hogy ez alapján elkészüljön a Vigyél a holdra című film, amelyben Greg Berlanti rendező (Ilyen az élet, Kszi, Simon), az első szkriptes Rose Gilroy forgatókönyvíró (ő a színésznő Rene Russo, valamint az Oscar-jelölt író-rendező, Dan Gilroy lánya) nemcsak azt mesélhetik el, hogy miért volt szükség egy alternatív, stúdióban rögzített holdra szállásra, hanem mindezt még egy aranyos, amolyan „szeretlek-utállak”-szerűen csipkelődős romantikus komédiába is helyezhették. Lássuk, hogyan!

1969-ben járunk, a NASA ezerrel készül az Apollo-11 küldetésére, ám az űrverseny kezdi elveszíteni népszerűségét, hiszen már tombol a vietnámi háború, így a közvélemény szerint sokkal fontosabb dolgokkal kellene most foglalkozni annál, mint hogy ki jut el először a Holdra.

Épp ezért a rejtélyes fejes, Moe Berkus (Woody Harrelson) felkeresi a marketingszakértő Kelly Jonest (Scarlett Johanssont), hogy pörgesse fel újra az érdeklődést a NASA és a küldetés iránt. Kelly neki is látna annak, hogy az unalmas tudományos maszlagot eladja az átlagembereknek, ám a rakétaindító stáb főnöke, Cole Davis (Channing Tatum) – akivel egyébként már egy kocsmai találkozás során fellángoltak köztük a szikrák, bár akkor még egyikük sem ismerte a másikat – hallani sem akar a PR-os hülyeségekről, ezért elindul köztük egy klasszikus, hollywoodi férfi-női adok-kapok, noha természetesen mindenki tudja, hogy egymásnak teremtette őket az ég (vagy az űr).

Ez a felfogás egyébként Berlanti egész filmjére jellemző: egy kicsit olyan, mintha az ötvenes-hatvanas években készült volna, megvan benne ugyanis az a báj és naivitás, ami akkoriban annyira jellemző volt az álomgyári hasonszőrű produktumokra. Ráadásul a filmbeli korszak is stimmel.

Szóval, aki csupán egy ártalmatlan limonádét vár a Vigyél a holdrától, az alapvetően nem lő mellé, de szerencsére a film azért ennél többel is szolgál. Meglepő módon (és a zsáneréhez képest) egész részletesen bemutatja magát a holdra szállást is űrhajóstul, indítórakétástul, holdkompostul, holdastul. (Azért persze ne Az első ember, Az igazak, az Apollo-13 vagy a For All Mankind mélységét és részletességét keressük itt!) Ráadásul a NASA-terepek is hitelesek a tágas terekkel, az irányítótermekkel és a hangárokkal, vagyis elmondható, hogy a Vigyél a holdra az utóbbi évek leglátványosabb romantikus vígjátéka. Ha van ilyen cím.

Persze azért mindezek ellenére továbbra is egy ártalmatlan limonádéról van szó, amely egy pillanatig sem reformálja meg a műfajt (hogy is tenné, amikor a jóleső nosztalgiára játszik), sőt minden bizonnyal annak nagyjai közé sem kerül majd be idővel, ám az kétségtelen, hogy ameddig tart, szórakoztat.

Ebben pedig nagy szerepe van a főszereplő kettősünknek. Scarlett Johanssont és Channing Tatumot eddig nem párosították össze úgy igazán (a Don Jonban és az Ave, Cézár!-ban mindketten feltűntek, de csak külön jeleneteik voltak), pedig kiválóan működik köztük a kémia. Itt is remekül kiegészítették egymást, és kétségtelenül azok a jelenetek vitték a filmet, amelyekben a felszínes parádézást lenéző, s inkább a küldetésre koncentráló, komoly, de nagy szívű, befelé forduló fickó, valamint az izgő-mozgó, a hangot mindenkivel megtaláló, mindent elintéző és mindenben aktív nő energiáit összeeresztették.

Nem mellesleg pedig olyan színészek asszisztálnak nekik, mint a már fent említett Woody Harrelson, valamint a Szeretünk, Raymond sztárja, Ray Romano. Sőt, az alternatív holdra szállást rendező Lance Vespertine-t az Oscar-díjas forgatókönyvíró, Jim Rash (Utódok, Az első igazi nyár), az operatőr Edvardot pedig az Oscar-jelölt operatőr, Dariusz Wolski (A kapitány küldetése, A holló, Az utolsó esély, Dark City, A Karib-tenger kalózai-filmek, Prometheus, Mentőexpedíció stb.) játszották el, ezzel is egy kis extra bennfentes hollywoodi ízt adva az egésznek.

Ha pedig ódzkodna valaki esetleg a magyar szinkrontól, ne tegye, mivel szuperre sikeredett.

Johansson ezúttal is megkapta leggyakoribb hangját, Csondor Katát, aki már a Reszkessetek betörők 3, vagyis 1997 óta szinkronizálja őt, Channin Tatum és Nagy Ervin párosítása azonban még új keletű, mivel csak A gyilkos járatban és Az elveszett városban kaptuk meg őket így együtt (Tatum magyar hangját általában Dévai Balázs vagy Papp Dániel adják), de kiválóan passzolnak. Woody Harrelson és Stohl András már nagyon összeszoktak, Ray Romano pedig Márton Andrást kapta, akit mindig nagyon jó hallani, mivel a kiváló színész e minőségétől 2008-ban nagyjából visszavonult, s azóta csak háromszor lehetett hallani: a 2018-as Könyvklubban, valamint a tavalyi Hidegvérben és a Megfojtott virágokban (Robert De Niro hangjaként).

Mindent összevetve tehát egy nem túl emlékezetes és itt-ott kissé szépelgős, de mindenképpen üdítő romkom lett a Vigyél a holdra, amely egyszerre kedvez az e műfajban fogant klasszikusok rajongóinak, az amerikai űrkutatás megszállottjainak, valamint azoknak, akik egy könnyed, jópofa, feelgood kikapcsolódásra vágynak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Tragédia a Netflix velencei forgatásán: a stáb szeme láttára meghalt a sikersorozat rendezőasszisztense
Diego Borella az Emily Párizsban ötödik évadának munkálatai közben esett össze. Az orvosok a Hotel Danieli épületébe siettek, de már nem tudták megmenteni a 47 éves rendezőasszisztenst.


Tragikus esemény árnyékolta be az Emily Párizsban forgatását Velencében: váratlanul elhunyt Diego Borella, a Netflix népszerű sorozatának rendezőasszisztense.

A Daily Mail beszámolója szerint az ötödik évad utolsó jeleneteinek felvétele zajlott a lagúnák városában, amikor Borella a stáb jelenlétében összeesett.

A La Repubblica információi szerint

az orvosok csütörtök este, 7 óra körül érkeztek a történelmi Hotel Danieli épületébe, de már nem tudták megmenteni az életét.

A rendezőasszisztens mindössze 47 éves volt. A hírek szerint halálát valószínűleg szívroham okozta.

A tragédia után a forgatást ideiglenesen felfüggesztették. Az ötödik évad velencei jeleneteit augusztus 15-én kezdték rögzíteni, és eredetileg hétfőn fejezték volna be a munkát.

Diego Borella 1978-ban született Velencében. Elismerést szerzett rendezőként és íróként, tanulmányait Rómában, Londonban és New Yorkban folytatta. Közösségi oldalain meséket, haikukat és színdarabokat is megosztott.

(via Femina)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Az év legjobban titkolt sci-fije? – Visszatért az Invázió, és te valószínűleg még mindig nem hallottál róla
Két évet ugrott az időben az AppleTV sorozata. A világ megmenekült? Az Invázió harmadik évadának nyitánya bebizonyítja: az idegenekkel a rémálom még csak most kezdődik. Hősök támadnak fel, titkok szivárognak ki, és minden pillanatban ott lappang a kérdés: tényleg vége van a fenyegetésnek? Dehogy van, itt a harmadik évad…
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. augusztus 24.



A televíziós science fiction világában ritkán akad olyan alkotás, amely egyszerre képes intim, emberi drámát és globális katasztrófát bemutatni, mégis az Invázió pontosan erre vállalkozott 2021-ben. Simon Kinberg sorozata, amely az AppleTV+ megbízásából készült, apró mozaikokból építtette fel egy idegen támadás történetét – nem világmegváltó hősökre, hanem hétköznapi emberekre fókuszálva. Ez a nézőpont kezdettől fogva a széria legerősebb sajátossága, és a harmadik évad nyitánya sem tagadja meg gyökereit:

ismét a kisemberek szemén keresztül látjuk, hogyan alakul az emberiség sorsa egy újabb, látszólag lezárt, de mégis tovább élő fenyegetés árnyékában.

Kinberg neve önmagában is sokatmondó: producerként és íróként egyaránt dolgozott remek és kevésbé sikeres projektekben. A Deadpool 2, a Légió vagy a Sherlock Holmes mellé sajnos olyan címek is feltűnnek a listáján, mint a hírhedt Fantasztikus Négyes (2015), a felejthető 355, vagy a borzalmas X-men: A sötét főnix. Ez a kettősség kíséri végig pályáját, így az Invázió esetében sem lehetett tudni előre, mire számíthatunk. Az viszont két évad alatt már bebizonyosodott, hogy a sorozat képes komoly feszültséget teremteni, miközben nem szuperhősökkel, hanem sebezhető, esendő emberekkel dolgozik.

Az első két szezon nagy erénye a több szálon futó történet volt: egy közel-keleti háborúban rekedt katona, egy japán űrmérnök személyes tragédiája, egy iráni-amerikai család menekülése és egy csapat bajban rekedt diák mind-mind más perspektívából tapasztalta meg az idegenek pusztítását, más-más kontinensen. Ahogy teltek az epizódok, a mozaikdarabok fokozatosan összeálltak, és egyre világosabbá vált, hogy az emberi sorsok közötti látszólag apró döntések globális következményekkel járhatnak.

A második évad végén egy igazi cliffhanger zárta le a történetet: két szereplő kézen fogva lépett be az idegenek anyahajójába, majd vágás, sötét, és vége az évadnak.

A harmadik szezon első része azonban rögtön keresztülhúzza a néző várakozásait. Az évadzáró katarzisa után ugyanis nem folytatódik a történet: két évet ugrunk előre az időben. Az anyahajó lezuhant, a fenyegetés papíron megszűnt, és a világ lassan próbál visszatérni a normalitásba. A hősi halottak között emlegetik Trevante Cole őrmestert (Shamier Anderson) és a fiatal Caspar Morrow-t (Billy Barratt). Csakhogy rögtön az epizód elején kiderül, nem minden az, aminek látszik: Trevante megjelenik egy térkapuban, és semmire sem emlékszik az elmúlt két évből. Innen indul újra a történet, a bizonytalanság, a katonai titkolózás és az emberi bizalmatlanság szorításában.

A forgatókönyv egyik legerősebb húzása, hogy nem próbál hosszan magyarázni, hanem szinte azonnal visszaránt a bizonytalanságba. Ismeretlen gravitációs anomáliák, eltűnő emberek, félrevezető hírszerzési jelentések – minden azt sugallja, hogy az idegenek inváziójának még messze nincs vége. Trevante és a közben felnőtté vált Jamila (India Brown) újra központi figurákká lépnek elő. Jamila bűntudattal küszködik Caspar halála miatt, ám kettejük találkozása újra beindítja az események láncolatát. Amikor katonák támadnak rájuk, menekülni kényszerülnek, és világossá válik, hogy ismét nem számíthatnak senkire – legfeljebb egymásra.

Érdekes módon a nyitány inkább szűkíti, mintsem tágítja a fókuszt.

Nem látjuk egyszerre a régi kedvenceket, a szálak nem futnak párhuzamosan. Aneesha Malik (Golshifteh Farahani) és Clark Evens (Enver Gjokaj) egyelőre még csak az előzetesekből sejthetők, de bizonyosan visszatérnek majd. Más karakterek sorsa kérdéses: Monty (Paddy Holland) újra felbukkanása sok rajongónak örömet okozna, míg Mitsuki (Shioli Kutsuna) halála talán véglegesnek tűnt a második szezonzáróban, bár az Invázió világában soha semmi sem biztos.

Az új évad első epizódja ugyan nem robban be olyan látványos erővel, mint ahogy a második évad fináléja lezárult, de ez nem is áll szándékában. Inkább felépíti az új status quót, miközben lassan, csepegtetve adja a jeleket: a veszély nem múlt el, sőt, valami sokkal komplexebb játszma van kibontakozóban. A katonai erők bizalmatlansága, a titkolózó hírszerzés, és az, hogy még a saját hősüket sem hajlandóak elfogadni, finoman reflektál a hatalom és az egyén konfliktusára. Ez a politikai árnyalat talán eddig is jelen volt a sorozatban, de most még hangsúlyosabbá válhat.

Az idegenek ábrázolása továbbra is különleges. Nem a hollywoodi sablonokra épít, nincsenek klasszikus „szürke kis emberkék” vagy túlzó CGI-szörnyek.

A lények furcsa, folyamatosan fejlődő fiziológiája egyszerre idegen és félelmetes emberi szemmel nézve. Eközben a tudományos magyarázatok ugyan sokszor sántítanak, mégis képesek megőrizni a hitelesség látszatát. Ez a balansz tartja a sorozatot a tudományos fantasztikum keretein belül, anélkül, hogy saját paródiájába fordulna. Nagy kár, hogy vizuálisan a lények gyengébbek, mint a 2025-ben elvárt színvonal.

Az Invázió harmadik évadának nyitánya tehát nem ad mindenre választ, és nem is akar azonnal sokkolni. Ehelyett egy lassan kibontakozó új krízis alapjait fekteti le. A karakterdrámákra koncentrál, ahogy eddig is, miközben apró jelekkel és rejtélyekkel teremt feszültséget. Ez a tempó talán frusztráló lehet azoknak, akik pörgős akciót keresnek, ám a sorozatot mindig is a lassabb építkezés jellemezte.

Összességében az évadnyitó ígéretesen folytatja a történetet: nem szakít a sorozat eddigi filozófiájával, miszerint a világ sorsa hétköznapi emberek apró döntésein múlik. Nem tökéletes, vannak vontatott részei, és az időugrás elsőre kicsit kizökkentheti a nézőt, de mindez hozzájárul a rejtélyhez. Egy biztos, aki hajlandó türelmesen követni a mozaikdarabokból épülő narratívát, annak ismét jutalom lesz a kitartás. Az Invázió továbbra is az egyik legkülönlegesebb idegenes sorozat az elmúlt években – talán tényleg a legjobb, amiről még nem hallottál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt Kalmár Tibor
A Rádió Bézs osztotta meg a szomorú hírt, megható sorokkal búcsúzva tőle. Kalmár több mint száznyolcvan tévéműsort rendezett.


93 éves korában elhunyt Kalmár Tibor, Jászai Mari-díjas rendező és érdemes művész. A hírt a Rádió Bézs közölte, ahol megható sorokkal emlékeztek rá.

A Facebookon azt írták: a szórakoztatás nagymestere csak 93 éves volt. Hozzátették, hogy cselekvési kedve, szelleme és humora nem volt korhoz köthető.

„Kalmár a Valahol Európában című filmben "csak" epizódszereplő volt. Ott azt kérdezte tőle a gyerekfőszereplő Kuksi, hogy "Még mindig verik őket?" Mire ő azt válaszolta, hogy "tudja a rosseb". Ezen aztán mindenki nevetett. Mi most nem nevetünk. Meghalt Kalmár Tibor, akiről mindenki azt hitte, hogy 120 évig él majd, aki több mint száznyolcvan egész estés tévéműsort rendezett, aki legnagyobbakkal dolgozott. Korai volt. Mulattattam és mulattam volt az egyik könyvének a címe. Reméljük Kalmár Tibor jól szórakozott. A közönsége egészen biztosan” – fogalmaztak a bejegyzésben.

A Szeretlek Magyarország 2018-ban készített interjút a népszerű szerző-rendezővel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Meghalt Gyökössy Zsolt
A legendás tévérendező 96 éves volt. Többek között a Szeszélyes évszakok és az MTV-n sugárzott Gálvölgyi-show-k is az ő nevéhez fűződtek.


Augusztus 21-én, 96 éves korában elhunyt Gyökössy Zsolt színházi- és televíziórendező. A szomorú hírt az IdőJel Kiadó osztotta meg a Facebookon.

Nevéhez fűződik a legendás Szeszélyes évszakok, de rengeteg más színházi és televíziós produkcióban is maradandót alkotott. Nemrég még Sztárok-Sztorik című könyvét mutatta be, amelyben pályájának emlékeit gyűjtötte össze.

„Még fél éve sincs, hogy a Jókai Szalonban együtt ünnepelhettük kötetének bemutatóját – lám, a Fennvaló még megadta neki azt a nagyszerű ajándékot, hogy ebben a maga nemében páratlan emlékezés-gyűjteményben mintegy tisztelegve nemcsak előttünk, de Előtte is felvonulhattak különleges rendezői, televíziós pályájának jólismert művészei – Antal Imrétől Máthé Erzsiig, Dörner Györgytől Latinovits Zoltánig, Alfonzótól és Bodrogi Gyulától Kabos Lászlóig és tovább. Mindnyájuk munkatársa volt – a velük megélt élményeket, a közös munka sok közös történetét örökre emlékezetes módon osztotta meg közönségével e kiadónk által útjára bocsájtott, feledhetetlen könyvében” – írta a kiadó.

Gyökössy Zsolt 1929. június 8-án született Körösladányban. 1952-ben szerezte meg rendezői diplomáját, és közel tíz éven át több magyar nagyváros színházában dolgozott. Rendezett prózai és zenés darabokat, operetteket, operát és daljátékokat is.

Budapesten a Tarka Színpad, majd a Kamara Varieté művészeti vezetőjeként tevékenykedett több mint egy évtizeden át. Később a Magyar Televízióban folytatta munkáját, ahol a főszerkesztőség vezető rendezője lett.

A Szeszélyes évszakok mellett olyan műsorok fűződnek a nevéhez, mint a Fejezetek a cirkuszlexikonból, a Gálvölgyi-show, a szilveszteri műsorok, a Kató néni kabaréja, a Hogy volt! Hogy volt?, a Sportolók a porondon és az Antal-show.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk