Valós történetek, valós félelmekkel – budapesti találkozás Robin Cookkal
Robin Cook éppen 40 éve robbant be az irodalomba műfajteremtő Kóma című regényével. Őt tartják a jobb híján „orvos-kriminek” nevezett könyvek nagymesterének.
A bestsellerek mögött azonban nemcsak komoly szakmai felkészülés, hanem legalább ilyen elmélyült erkölcsfilozófiai gondolkodás húzódik.
A 78 éves New York-i író most Budapestre látogatott legújabb könyve, a Sarlatánok bemutatójára. Az Libri egyik könyvesboltjában beszélgettünk vele.
– Mi a központi gondolata a Sarlatánoknak?
– Történetemet ama tény köré építettem, hogy kultúránk, az egész nyugati kultúra változóban van. Mindenki többé-kevésbé sarlatánná válik abban az értelemben, hogy az interneten élünk, elmondjuk egymásnak, amit csinálunk, kicseréljük ismereteinket és közben elfelejtjük, hogy mi a valóság és mi a hamis. Ilyen figura a könyv főszereplője is, aki belekerül ebbe a sodrásba.
– Ezt a szót gyakran használják manapság, amikor az alternatív gyógymódokról esik szó. Önnek, mint orvosnak, mi a véleménye erről a vitáról?
– Ezt a francia szót eredetileg olyanokra használták, akik mindenféle csodatevő tulajdonsággal kérkedtek, például éppen a gyógyításban, anélkül, hogy komoly gyakorlatuk lett volna benne. Éppen azért választottam ezt a címet, mert manapság nagyon megnőtt a száma azoknak, akik igazi tudás nélkül osztják az észt. Úgy gondolom, ez életem egyik legjobb könyvcíme! Általában olyanokat keresek, amelyek megragadják a könyv szellemét, vagy pedig maga a szó vonzza, esetleg sokkolja az olvasókat, mint például a Kóma esetében.
– Ön első könyvét, a Gyötrelem évét egy Polaris atomrakétával felszerelt tengeralattjárón írta. Milyen volt a légkör az amerikai haditengerészetnél a 60-as évek végén?
– Amit én átéltem, az nagyon nyomasztó volt. Tengeralattjárónk olyan rakétával rendelkezett, amelynek tűzereje nagyobb volt, mint az I. és a II. világháború összes lövedékének együttvéve. Belegondolni abba, hogy hatalmunkban állt akár elpusztítani az egész világot egyetlen kézmozdulattal! Ez egy pillanatig sem ment ki a fejemből.
Én nem akartam katona lenni, de a vietnami háború miatt besoroztak és a harmadik rangidős tiszt lettem a hajón. Életem egyik legizgalmasabb kalandja volt. A víz alatt 75 napig 126-an éltünk összezárva, ugyanúgy elvágva a külvilágtól, mintha az űrben lettünk volna. Igaz barátságok születtek, sokukkal hosszú évekig tartottuk a kapcsolatot.
– Alfred Hitchcock azt mondta: az emberek azért szeretik a krimit, mert azt hiszik: ilyesmi soha nem történhet meg velük. Az Ön történetei azonban bárkivel megeshetnek.
– Igen, és azt hiszem, éppen ezért fogadják nagy érdeklődéssel a könyveimet. Ha egy történet egy sorozatgyilkosról szól, mondhatjuk azt, hogy igyekszünk magunkat távol tartani az ilyen szörnyetegektől. Előbb-utóbb azonban mindenkiből páciens lesz. Még az orvosokból is. És számos olyan bajjal, betegséggel találkoznak, amiről nem sokat tudnak, és ez félelmet kelt bennük.
Azért írom ezeket a könyveket, hogy az emberek elgondolkozzanak az orvostudományról, a gyógyításról, de azért is, hogy a politikusok jobb döntéseket hozzanak e területen. Tulajdonképpen ezért akartam író lenni. Azt tapasztaltam ugyanis, hogy a filmekben, könyvekben mindig nagyszerű embereknek ábrázolják az orvosokat, és az egészségügyi intézményeket. Aztán nagyon hamar, első orvosi gyakorlataim során rájöttem, hogy a valóság egészen más.
– Mi a véleménye a könyveiből készült filmekről, tv-sorozatokról?
– Voltak közöttük jók, de rettenetesen rosszak is. Hollywooddal az a legnagyobb baj, hogy azt hiszik, ők mindent jobban tudnak. De a Sarlatánokkal más lesz a helyzet, mert létrehoztam saját produkciós cégemet és ennek a filmváltozatnak én magam leszek a producere. Egyébként a könyveimet igen könnyű megfilmesíteni, mert egyrészt nagyon vizuálisak, másrészt pedig olyan dolgokról szólnak, amik mindannyiunkat érintenek.
– Manapság az egészségügy a világ egyik legnagyobb üzlete. Beszélhetünk-e még orvosi etikáról?
– Igen, éppen ez a célom megmutatni, hogy mennyire fontos ma is. Korunk egyik nagy problémája az üzlet behatolása az orvostudományba. Az 50-es, 60-as években még arról beszéltünk, hogy a katonai-hadiipari komplexum rátelepszik a társadalmakra, uralja a világot.
Ma a gyógyszeripar vette át ezt a szerepet. Ez zűrzavart okoz az orvostudomány feladatát illetően: az üzleti haszon vagy az emberek egészsége az előbbre való? Kifejlesztenek egy új gyógyszert, és ugyanúgy reklámozzák, mint bármilyen más új terméket, függetlenül attól, hogy tényleg hatásos-e vagy sem. Sajnos a részvényesek érdekei fontosabbak, mint azoké, akiknek állítólag készült a gyógyszer.
– És éppen ezért egyre nagyobb a bizalmatlanság az egészségügyi hírek iránt. Itt vannak az időről időre beharangozott világjárványok. Most legutóbb az „X betegség.” Lehet, hogy ez is egy manipuláció, hogy még jobban rettegjünk a „gonosz világtól”?
– Nem, úgy gondolom, hogy egy ilyen globális járvány valós veszély. Nem tudjuk, milyen fertőzéseknek vagyunk kitéve, és a magunkba tömött antibiotikumok egy része már hatástalan. Mivel egyre többen utaznak keresztül-kasul a világban, minden gyorsabban terjed, mint korábban. Éppen ezért fel kellene készülnünk egy ilyen helyzetre. Lehet, hogy ez az „X betegség” csupán új influenzafajta, ami ellen nincsen védőoltás. A gyógyszeripart azonban ilyen irányú kutatás nem érdekli, mivel egy influenza-oltás hatékonyságát nem lehet garantálni. Ezért inkább a depresszió elleni gyógyszerekbe fektetnek be, mert manapság bárkire rá lehet fogni, hogy depressziós…
