Rég ültem le ilyen kevés elvárással a tévé elé, de ez az egyik legjobb Netflix-sorozat, amit az utóbbi időben láttunk!
Nagyon nehéz meghatározni a One Piece sikerének a kulcsát. Egy hatalmas népszerűségnek örvendő anime adaptációjáról van szó. Ezek általában nem aratnak nagy diadalt a rajongók köreiben, de most valami mégis működik, és a sorozat azoknak is bejön, akik még a zsánert sem szeretik. Eiichirô Oda eredeti animéje immáron több mint ezer résznél tart, és még mindig imádják a rajongók. Rég ültem le ilyen kevés elvárással egy sorozat elé, egyáltalán nem is ismertem az eredeti sztorit. Direkt kerültem a marketinganyagokat, mondván, úgysem lesz jó. Tudtam, hogy az eredeti rajzfilmsorozatot körberajongták.
Ezekre a sikerekre a Netflix is ráharapott, és elköltött részenként 18 millió dollárt az élőszereplős változatra. Csak viszonyításképpen: a Trónok harca utolsó hatrészes évadára az alkotók azt állították, hogy részenként 15 millió dollárt költöttek, míg a nyolcrészes One Piece 18 milliót kapott! Ez hatalmas bizalom a Netflix részéről, és teljesen megérdemelt lett a siker.
A pénz a sorozat minden porcikáján látszik. Az alaptéma rögtön költségigényes, hiszen a víz és a filmforgatás sosem a legjobb párosítás. Sok stúdió ment tönkre a kalózfilmek alkonyán. De a One Piece nem csak egyszerű kalózfilm, hanem fantasy környezetbe ültetett egyedi kalózmítosz. Történetünk szerint a kalózkirály Gol D. Roger a kivégzése előtti utolsó szó jogán felszólított mindenkit, hogy aki meg akarja szerezni az ő elrejtett kincseit, köztük a legbecsesebbet is, a One Piece-t, annak vitorlát kell bontania, és nekivágni az óceánoknak.
de egy biztos, aki megkaparintja, az lesz a tengeri zsiványok új királya. Így elkezdődik a kalózok aranykora. Mindenki kalóznak akar állni, köztük főhősünk is. Monkey D. Luffy, akit a sorozat rögtön úgy mutat be, mint anno Jack Sparrow-t a Karib-tenger kalózaiban. Inkább cselekedeteivel, szöveg nélkül, humorosan.
Luffy egy pacifista haramia, ő nem akar lopni, gyilkolni, ő segíteni akar minden ártatlannak, és egy családot akar magának harácsolni a kalózbrigádja képében. Mint azt az előzetesbő már láthattuk, Luffynak van egy szuperképessége. Gumiemberré vált egy különlegesen veszélyes gyümölcs elfogyasztása miatt, ami minden emberből más „mutációt” hoz ki. Amikor a Marvel kijelentette, hogy nem tudják megcsinálni rendesen Mr. Fantasticot, a Fantasztikus négyesben, mert röhejesen hat a nyúlánk képesség, akkor elhittem nekik.
Az ő gumiember adottságai nem csak szórakoztatóak és látványosak, esküszöm, remek szuperképességként mutatják be az amúgy tényleg bugyután ható jelenséget.
Mint említettem, ez egy fantasy. Nem csak a jóknak vannak szuperképességei, a gonoszok egytől egyig hihetetlennek ható kvalitásokkal rendelkeznek, és bármilyen bénának hangzanak a Macskalózok, a megvalósítás miatt mind-mind elfogadható lesz. Annyira minőségi az egész produkció, hogy minden képkockán találunk valami extravagáns dolgot. Persze anime alapanyagról beszélünk, tehát mindenkinek van valami speciális szeszélyes személyiségjegye, befejező mozdulata, ami őt különlegessé teszi a többiektől.
itt nem találkozunk az alul öltözött nagymellű anime nőcskékkel, akik csak a fanok miatt ugrálnak, vagy hosszú és unalmas, westernhangulatot idéző semmibe meredésekkel, mint egy Dragon Ballban. Itt pörögnek az események, a szereplők pedig kiforrott, szerethető karakterek egyszerű célokkal. Van bonyodalom is bőséggel, minden rész úgy ér véget, hogy „no még egy részt megnézek”, és pikk-pakk véget is ér a sorozat.
A casting tökéletesre sikerült, a bohókás, egyszerű Luffyt alakító Iñaki Godoy imádnivaló a szerepben, eredeti nyelven az akcentusa még szerethetőbbé teszi, Emily Rudd Namija is jó, sosem tudni, mit akar a vörös navigátor, de van benne valami rejtélyes. A közönségkedvenc egyértelműen a Roronoa Zorót alakító Mackenyu, a sztoikus gyilkos fejvadászból remek baráttá avanzsált, zöldhajú, három karddal hadonászó kalózvadász szerepében.
de élete során több mint kétszáz filmben szerepelt. A gonosz oldalt is hatalmas tehetségek övezik, Jeff Ward Buggyja elképesztően harsány, de nagyon jól áll a bohóckalóznak, míg a kimért Vincent Regan Garp al-admirális szerepében brillírozik. Mindenki hozza a 110%-ot. Ez egyébként sokban köszönhető a Steven Maeda, Matt Owens alkotópárosnak, akik producerként is jegyzik a sorozatot, tényleg átgondolt, megtervezett koncepcióról van szó. Nem olyan, mint a netflixes Cowboy Bebop. Ne lepődjünk meg, lesznek változtatások az alapanyaghoz képest, de Netflix-mércével mérve egészen jó a helyzet, alig pár karakternek változott meg a bőrszíne most.
Annyit azért tisztázni kell, aki végletekig gyűlöli az animét, az nem fogja szeretni a One Piece-t. A klasszikusan idegesítő anime zsánerjellemzők megvannak: indokolatlan üvöltözés, sokszínű és formájú hajkoronák, erősen eltúlzott karakterek és a fizika teljes figyelmen kívül hagyása. De mivel fantasyról van szó, egy egyedi világban, mindezek szerintem megbocsáthatóak. Adaptációként csillagos ötös jár neki!
Ember legyen a talpán, akinek a szívét nem csavarja meg valamelyik főhősünk tragikus háttértörténete – mert mindegyiknek az van. Ennyi tragikus sorsú fiatalt egy csapatban nem láttunk a thaiföldi barlangmentés dokumentumsorozat óta. Nagyon izgalmasra és magával ragadóra sikerült Luffy és szedett-vedett bandájának története. Meglepően véres, nem tudom, hogy az alapanyag ennyire szabadon bánik-e a végtagokkal. Az első évad kerek egészet alkot, bár csak Luffyék kalandjai most kezdődnek a Grand Line-on (egy hírhedt és veszélyes kalózútvonal), szerencsére lehet folytatni, alapanyag van dögivel.
Nem tudom eléggé dicsérni a megvalósítást, elképesztően minőségi. A díszletek, az effektek, kiemelten a praktikai maszkok használata, mind-mind párjukat ritkítják a tévé képernyőjére szánt tartalmak között. Az operatőri munka az akciószcénák alatt ügyes, a rendezés és kameramozgások sokat hozzátesznek a sorozat egyediségéhez. De leginkább a karakterek, a köztük lévő interakciók és a kémia viszi előre a sorozatot.
Annyit lehet talán felhozni negatívumként, hogy néha kicsit leül a történet. A hatodik rész első fele kimondottan lassú, a sokadik karakter tragikus háttértörténete már nem biztos, hogy meghatja a nézőket, de még egy ilyen gyengébben induló epizód is úgy felpörög a második felére, hogy ember legyen a talpán, aki ezen unatkozik. Egyszerűen nem tudom eléggé dicsérni a sorozatot, egyértelműen az év egyik legnagyobb meglepetése számomra. Hajrá Netflix, hajrá Luffy, legyetek jó kalózok!
