KULT
A Rovatból

Rég ültem le ilyen kevés elvárással a tévé elé, de ez az egyik legjobb Netflix-sorozat, amit az utóbbi időben láttunk!

Anime-feldolgozás nem csak a japán mesék szerelmeseinek! A One Piece történetét 6-tól 99 éves korig bárkinek tudjuk ajánlani!

Link másolása

Nagyon nehéz meghatározni a One Piece sikerének a kulcsát. Egy hatalmas népszerűségnek örvendő anime adaptációjáról van szó. Ezek általában nem aratnak nagy diadalt a rajongók köreiben, de most valami mégis működik, és a sorozat azoknak is bejön, akik még a zsánert sem szeretik. Eiichirô Oda eredeti animéje immáron több mint ezer résznél tart, és még mindig imádják a rajongók. Rég ültem le ilyen kevés elvárással egy sorozat elé, egyáltalán nem is ismertem az eredeti sztorit. Direkt kerültem a marketinganyagokat, mondván, úgysem lesz jó. Tudtam, hogy az eredeti rajzfilmsorozatot körberajongták.

A 2022-es egészestés animációs film pedig minden idők egyik legnagyobb sikerű, moziban bemutatott animéje lett.

Ezekre a sikerekre a Netflix is ráharapott, és elköltött részenként 18 millió dollárt az élőszereplős változatra. Csak viszonyításképpen: a Trónok harca utolsó hatrészes évadára az alkotók azt állították, hogy részenként 15 millió dollárt költöttek, míg a nyolcrészes One Piece 18 milliót kapott! Ez hatalmas bizalom a Netflix részéről, és teljesen megérdemelt lett a siker.

A pénz a sorozat minden porcikáján látszik. Az alaptéma rögtön költségigényes, hiszen a víz és a filmforgatás sosem a legjobb párosítás. Sok stúdió ment tönkre a kalózfilmek alkonyán. De a One Piece nem csak egyszerű kalózfilm, hanem fantasy környezetbe ültetett egyedi kalózmítosz. Történetünk szerint a kalózkirály Gol D. Roger a kivégzése előtti utolsó szó jogán felszólított mindenkit, hogy aki meg akarja szerezni az ő elrejtett kincseit, köztük a legbecsesebbet is, a One Piece-t, annak vitorlát kell bontania, és nekivágni az óceánoknak.

Senki nem tudja, hol lehetnek, egyben vagy külön, azt sem, hogy pontosan mi ez a One Piece,

de egy biztos, aki megkaparintja, az lesz a tengeri zsiványok új királya. Így elkezdődik a kalózok aranykora. Mindenki kalóznak akar állni, köztük főhősünk is. Monkey D. Luffy, akit a sorozat rögtön úgy mutat be, mint anno Jack Sparrow-t a Karib-tenger kalózaiban. Inkább cselekedeteivel, szöveg nélkül, humorosan.

Luffy egy pacifista haramia, ő nem akar lopni, gyilkolni, ő segíteni akar minden ártatlannak, és egy családot akar magának harácsolni a kalózbrigádja képében. Mint azt az előzetesbő már láthattuk, Luffynak van egy szuperképessége. Gumiemberré vált egy különlegesen veszélyes gyümölcs elfogyasztása miatt, ami minden emberből más „mutációt” hoz ki. Amikor a Marvel kijelentette, hogy nem tudják megcsinálni rendesen Mr. Fantasticot, a Fantasztikus négyesben, mert röhejesen hat a nyúlánk képesség, akkor elhittem nekik.

De Monkey D. Luffy ezt a kijelentést teljes mértékben kivégezte.

Az ő gumiember adottságai nem csak szórakoztatóak és látványosak, esküszöm, remek szuperképességként mutatják be az amúgy tényleg bugyután ható jelenséget.

Mint említettem, ez egy fantasy. Nem csak a jóknak vannak szuperképességei, a gonoszok egytől egyig hihetetlennek ható kvalitásokkal rendelkeznek, és bármilyen bénának hangzanak a Macskalózok, a megvalósítás miatt mind-mind elfogadható lesz. Annyira minőségi az egész produkció, hogy minden képkockán találunk valami extravagáns dolgot. Persze anime alapanyagról beszélünk, tehát mindenkinek van valami speciális szeszélyes személyiségjegye, befejező mozdulata, ami őt különlegessé teszi a többiektől.

A készítők nem ragadtak le a klasszikus anime kliséknél,

itt nem találkozunk az alul öltözött nagymellű anime nőcskékkel, akik csak a fanok miatt ugrálnak, vagy hosszú és unalmas, westernhangulatot idéző semmibe meredésekkel, mint egy Dragon Ballban. Itt pörögnek az események, a szereplők pedig kiforrott, szerethető karakterek egyszerű célokkal. Van bonyodalom is bőséggel, minden rész úgy ér véget, hogy „no még egy részt megnézek”, és pikk-pakk véget is ér a sorozat.

A casting tökéletesre sikerült, a bohókás, egyszerű Luffyt alakító Iñaki Godoy imádnivaló a szerepben, eredeti nyelven az akcentusa még szerethetőbbé teszi, Emily Rudd Namija is jó, sosem tudni, mit akar a vörös navigátor, de van benne valami rejtélyes. A közönségkedvenc egyértelműen a Roronoa Zorót alakító Mackenyu, a sztoikus gyilkos fejvadászból remek baráttá avanzsált, zöldhajú, három karddal hadonászó kalózvadász szerepében.

Egyébként Mackenyu édesapja a 2021-ben elhunyt legendás Shin'ichi Chiba, akit sokan csak a Kill Bill filmekből ismernek, mint Hattori Hanzót,

de élete során több mint kétszáz filmben szerepelt. A gonosz oldalt is hatalmas tehetségek övezik, Jeff Ward Buggyja elképesztően harsány, de nagyon jól áll a bohóckalóznak, míg a kimért Vincent Regan Garp al-admirális szerepében brillírozik. Mindenki hozza a 110%-ot. Ez egyébként sokban köszönhető a Steven Maeda, Matt Owens alkotópárosnak, akik producerként is jegyzik a sorozatot, tényleg átgondolt, megtervezett koncepcióról van szó. Nem olyan, mint a netflixes Cowboy Bebop. Ne lepődjünk meg, lesznek változtatások az alapanyaghoz képest, de Netflix-mércével mérve egészen jó a helyzet, alig pár karakternek változott meg a bőrszíne most.

Annyit azért tisztázni kell, aki végletekig gyűlöli az animét, az nem fogja szeretni a One Piece-t. A klasszikusan idegesítő anime zsánerjellemzők megvannak: indokolatlan üvöltözés, sokszínű és formájú hajkoronák, erősen eltúlzott karakterek és a fizika teljes figyelmen kívül hagyása. De mivel fantasyról van szó, egy egyedi világban, mindezek szerintem megbocsáthatóak. Adaptációként csillagos ötös jár neki!

Még a felhasznált anime-klisékkel is képesek szórakoztatóan bánni, esetleg meghatóan átadni azokat.

Ember legyen a talpán, akinek a szívét nem csavarja meg valamelyik főhősünk tragikus háttértörténete – mert mindegyiknek az van. Ennyi tragikus sorsú fiatalt egy csapatban nem láttunk a thaiföldi barlangmentés dokumentumsorozat óta. Nagyon izgalmasra és magával ragadóra sikerült Luffy és szedett-vedett bandájának története. Meglepően véres, nem tudom, hogy az alapanyag ennyire szabadon bánik-e a végtagokkal. Az első évad kerek egészet alkot, bár csak Luffyék kalandjai most kezdődnek a Grand Line-on (egy hírhedt és veszélyes kalózútvonal), szerencsére lehet folytatni, alapanyag van dögivel.

Nem tudom eléggé dicsérni a megvalósítást, elképesztően minőségi. A díszletek, az effektek, kiemelten a praktikai maszkok használata, mind-mind párjukat ritkítják a tévé képernyőjére szánt tartalmak között. Az operatőri munka az akciószcénák alatt ügyes, a rendezés és kameramozgások sokat hozzátesznek a sorozat egyediségéhez. De leginkább a karakterek, a köztük lévő interakciók és a kémia viszi előre a sorozatot.

Érezni, hogy itt mindenki valami különlegeset akart letenni az asztalra, teszem hozzá: teljes sikerrel.

Annyit lehet talán felhozni negatívumként, hogy néha kicsit leül a történet. A hatodik rész első fele kimondottan lassú, a sokadik karakter tragikus háttértörténete már nem biztos, hogy meghatja a nézőket, de még egy ilyen gyengébben induló epizód is úgy felpörög a második felére, hogy ember legyen a talpán, aki ezen unatkozik. Egyszerűen nem tudom eléggé dicsérni a sorozatot, egyértelműen az év egyik legnagyobb meglepetése számomra. Hajrá Netflix, hajrá Luffy, legyetek jó kalózok!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET: