HÍREK

Rácz András: Szándékosan bombázták az oroszok a mariupoli gyerekkórházat

A szakértő szerint megváltozott az oroszok stratégiája, miután kudarcba fulladt a villámháború terve.


Rácz András, a Stratégiai és Védelmi Kutatóintézet Oroszország-szakértője az RTL Klub Reggeli című műsorának vendége volt, ahol az orosz-ukrán háborúról, ezen belül is a megváltozott orosz stratégiáról beszélt. Úgy véli, hogy miután a kezdeti villámháború terve kudarcba fulladt, új tervet kezdtek követni.

Az orosz hadsereg most azt csinálja, amiben a legjobb: lassan, szisztematikusan halad előre, a városok köré ostromgyűrűt von és tüzérséggel elkezdi „puhítani”, vagyis rommá lőni ezeket a városokat

- véli a szakember, aki hozzátette: szerinte a fővárosra is nagy ostrom vár, ami néhány napon belül meg is kezdődhet.

Beszélt emellett a mariupoli és harkivi helyzetről is: a leghevesebb harcok most ezekben a városokban zajlanak.

„A mariupoli gyerekkórházat négy találat érte, tehát ez nem véletlen volt. Ez teljesen szándékos volt”

– fogalmazott Rácz András.

A szakértő azt mondja: az oroszok a lakosság szenvedésén keresztül akarják növelni az ukrán politikai vezetésre nehezedő nyomást.

A háború kimenetelével kapcsolatban úgy vélekedett: az orosz vezetés úgy gondolja, meg tudják nyerni a háborút. Ugyanakkor Ukrajnának is van annyi tartaléka, hogy még 5-7 hétig kitartson. A lehetséges forgatókönyvekről szólva elmondta, olyan végkimenetel nincs, hogy Ukrajna meg tudja nyerni ezt a háborút. Szerinte a legjobb eset, ha valamilyen kompromisszum születik, és az oroszok elhagyják a megszállt országot, míg a legrosszabb, ha megtörik Ukrajnát, és végül az ukránok leteszik a fegyvert.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Beértem Felcsútra, és láttam, hogy egy fekete autó követ” – Havas Henrik elárulta, hogyan találkozott először Mészáros Lőrinccel
A tévés Szabó Zsófiról is beszélt. Azt mondta, nem akarta megbántani és csak sajnálni tudja, mert egy „elveszett gyerek”.
F. O. - szmo.hu
2025. szeptember 30.



Havas Henrik volt a JÓLVANEZÍGY című műsor legutóbbi vendége, ahol Hatvanpusztáról, Hadházy Ákos szervezkedéséről, valamint Szabó Zsófiról és Mészáros Lőrincről is beszélt.

A tévés elmondta, hogy Hatvanpusztán még soha nem járt, Felcsúton viszont igen, és ott egyszer személyesen is találkozott Mészáros Lőrinccel. Az eset egy különleges alkalomhoz köthető: épp Bajor Imrét látogatta meg Fülén, amikor hazafelé, az M7-esen vezetve eszébe jutott, hogy aznap avatták fel a felcsúti stadiont. Úgy döntött, lekanyarodik, és megnézi a helyszínt.

„Azt a szar utat, ami Fehérvártól Felcsútig volt, anyáztam.

Mint a filmekben: beértem Felcsútra, és láttam a visszapillantó tükörben, hogy egy fekete autó követ. Gondoltam, nyilván megtalálom a stadiont, rendkívül szegényes falu. Odaértem, beálltam a parkolóba, még ki se szálltam, jött a Lőrinc.

Nyilván riasztották” – idézte fel Havas, hozzátéve, hogy ez 2002 körül történhetett.

Elmondása szerint Mészáros Lőrinc tárt karokkal fogadta, és majdnem meg is ölelte.

„Szerkesztő úr! Imádom a műsorait” – mondta neki Mészáros, mire Havas így reagált:

„Azt tudom.

Mikor Gyurcsányt baszogattam, az biztos tetszett.”

A beszélgetés során szóba került Szabó Zsófi és a Digitális Polgári Körök is. Havas korábban egy jegyzetben úgy fogalmazott: „A Szabó Zsófiával fémjelzett Digitális Polgári Körök szart se érnek.” A műsorban azt is elmesélte, hogy korábban egyeztetett Szabóval arról, hogy könyvet ír néhai édesapjáról, Szabó Gyuláról.

„Egy egészen jó kapcsolatban voltunk. Nem akartam megbántani. Csak sajnálni tudom, de nem azért, mert a Fidesz megdumálta, hogy legyen háziasszony. Hanem, mert egy elveszett gyerek.

Kicsit olyan, mint Marilyn Monroe. (…) Szabó Zsófi a szememben egy elveszett lány, akinek a papája meghalt, a mama nem tudja túltenni magát ezen. A két nő vergődik, belehal, hogy elment a papa. Nem állt szándékomban, mert tudom, milyen traumákon ment keresztül, a párkapcsolatai miatt is. Ezt megbántam.

Akik Orbán környékén vannak, mind traumatizáltak”

– fogalmazott Havas Henrik.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
„Be kellett perelnem a halmozottan sérült gyermekemet” – dr. Piczkó Katalin megrendítő posztban ír arról, mit kell tennie, hogy a gondnoksága alá helyezzék 18 éves fiát
A pszichiáter szerint „elképesztően méltatlan, fájdalmas eljárás” vár rájuk, és jó lenne átalakítani a rendszert, hogy legalább a sorstársaik ne járjanak így.
F. O. - szmo.hu
2025. szeptember 30.



„Bepereltem a gyermekemet. A 18 éves halmozottan sérült gyermekemet, aki nem hall, nem tud beszélni, járni, nem önellátó. Etetjük, pelenkázzuk, és ún. „egyszemélyes gyermek”, azaz nem integrálható közösségbe, egy személy teljes felügyeletét igényli egész nap” – kezdte elgondolkodtató bejegyzését dr. Piczkó Katalin pszichiáter, a Szeretetkert alapítója a Facebookon.

A Szeretetkert alapítója részletesen meg is indokolta, mi vezetett idáig, és kijelentette: nem ment el a józan esze, de a magyar jogrend működése miatt nem maradt más választása.

„Így zajlik a gondnokság alá helyezés. Ez a módja, egyetlen lehetősége. Nincs méltányosság.

Többször, rákérdezem, mert azt hittem rosszul hallok, vagy velem történt valami és egy alternatív valóságba kerültem, ahol megelevenedik és kibontakozik egy abszurd, groteszk, kafkai világ.

Hátha ez csak egy rossz álom és megkönnyebbülten ébredek majd fel. Csipkedem magam, de hiába! Ébren vagyok. IGEN! Bírósági per vár ránk. A gyermekemre és rám” – fogalmazott a pszichiáter, aki ráadásul hiába kérte, hogy az eljárást a gyermek állapota miatt az otthonukban folytassák le.

„A szeméből áradó fény miatt, a teljesség bölcsességével rendelkezőnek érzem, mindenféle szakérzői vélemények szerint, kis ufóként ezen a világon,

súlyos értelmi fogyatékos. Állapotát pedig tartósnak ítélték. Ezt is leírtam és csatoltam a beadványban. Aztán postai levelet kapott. Ő maga. A bíróságtól. A levélen pedig az állt, csak a címzett, CSAK SZEMÉLYES átvétellel veheti át.

Némi közelharcot vívtunk a postai dolgozókkal, hogy mégis megkaphassuk, hogy legalább megtudjuk, hogy december 3-án mégis személyesen kell megjelennie a bíróságon” – folytatta a történetet Katalin, aki úgy gondolja, hogy ha mégis eljutnának a bíróág folyosójáig, emlékezetes napot teremtenének az ott várakozóknak.

„Az én kis Bazsám, aki 18 éves kora ellenére még egyáltalán nem kezdett el serdülni, a markáns férfias vonások leghalványabb jelét sem rejti sehol, ugyanakkor harsány kis hangocskákkal jelzi, hogy örül, ha gurul alatta valami, míg ellenkező esetben éles méltatlankodó kiáltásokkal fejezi ki bosszúságát. Ha pedig nem történik változás a guruló járgány horizontális állapotában, egyre hangosabban méltatlankodik. Nem mértem még le sosem, de azért jó néhány decibellel tudja az én kis fiam a környezetének tudtára adni, ha nem igazán ínye szerint történnek a dolgok” – jellemezte a helyzetet Piczkó Katalin, majd így folytatta:

„Ha pedig a Tisztelt Bíróság feltesz egy kérdést, mivel nem hall, viszonylag egyedi dekódolással a maga világában értelmezve maximum annyi válasszal fogja illetni, hogy körkörös mozdulatokkal simogatja fejecskéjét, az óra mutató járásával pontosan ellenkező irányba. Ez a jobbik forgatókönyv, rosszabbik esetben, a kezét felém nyújtogatva jelzi, hogy elég ebből, most már menni szeretne.

Haza, vagy mindegy hova, de el innen, mert "utálom, ha áll alattam a járgány, és nem otthon vagyok, hát nem értitek?" Hangerőben viszonylag hamar eljut odáig, hogy ebben semmiféle kompromisszumot nem ismer. Ilyenkor én is csak azt várom, amit valószínűleg egy kisegér az egérfogóban megélhet, hogy szabaduljunk már ki ebből a szörnyű helyzetből.”

Piczkó Katalin szerint „elképesztően méltatlan, fájdalmas eljárás” vár rájuk, és jó lenne átalakítani a rendszert, hogy legalább a sorstársaik ne járjanak így.

„Hátha eljut valahova, hátha meghallja valaki, hogy ez mennyire abszurd, és fájdalmas procedúra, újabb nyűg és teher azoknak, akik így is kétrét görnyedve cipekednek a hétköznapokban, néha pusztán a létezésért. Nem szeretném részletesen ecsetelni, hogy egy édesanya, egy család milyen lelki folyamaton, belső utazáson megy keresztül, ha egy gyermek kacifántosnak születik, azaz másképpen működik. A bánatkő, amit onnantól cipelünk, és annak átalakítása az életünk, hétköznapjaink természetes részévé válik. Gyakran a krízis is, mert bármikor történhet valami, jöhet egy roham, jelezve, hogy mennyire törékeny a földi lét. Ez a húsba maróan fájdalmas üzenet az Univerzumtól belénk költözik, minden pillanatban a jelenben van” – írta az édesanya.

„Kettős életet élek. Az az élet, ami mindennél igazibb, ami belül bennem zajlik alig látható.

Hosszú és rögös az út a NEM-től az IGEN- ig. Az elengedésig, az elfogadásig. Elég magasra szükséges emelkednünk ahhoz, hogy ezt magunkban bejárjuk. Talán kimondhatom azt is, ha már valódi, kézzelfogható segítséget, támogatást sem anyagi, erkölcsi, jogszabályi értelemben nem kapunk.

Tudom, „ez a hivatalos rend…", de, kedves emberek, törvény és jogszabály alkotók lehetne ezen, valamilyen módon mégis változtatni, könnyíteni?

Lehetne, hogy egy jog-eljárásrend mégis inkább segítséget nyújtva, bennünket is szolgálna?”

– tette fel a kérdést dr. Piczkó Katalin a poszt végén.

A felnőtt emberek többsége maga dönt az életével kapcsolatos ügyekben, mert jog szerint cselekvőképes. Akik fogyatékosság vagy mentális probléma miatt nem képesek önállóan dönteni, azoktól a bíróság elveheti ezeket a jogokat, és az érintett személyt gondnokság alá helyezik.

A gondnoka lesz a törvényes képviselője, ő jár el azokban az ügycsoportokban, amelyekben a bíróság korlátozza az érintettet.

A gyámság azokat kiskorúakat érinti, akiknek nincs állandó szülői felügyelete, a gondnokság pedig azokat a nagykorúakat, akik szellemi állapotuk miatt vagyoni és személyi ügyekben nem képesek önállóan eljárni.

A gondnokság alá helyezésről nem a gyámhatóság, hanem a bíróság dönt. Ők vizsgálják meg, hogy valóban indokolt-e a gondnokság alá helyezés és milyen ügyekben van rá szükség.

A poszthoz számos hozzászólás érkezett. Egy bíró részletesen kifejtette álláspontját a kialakult helyzetről.

„A gondnokság alá helyezési per és annak eljárási szabályai, ha abszurdnak tűnnek is, nem az érintettek zaklatását szolgálják, hanem az alperes érdekeit. Azért vannak, hogy ne lehessen valakit, akinél a gondnokság alá helyezés feltételei nem állnak fenn, rossz akaratból, akár csalással gondnokság alá helyeztetni. A bíróság nem helyezhet senkit gondnokság alá bemondásra, csak megdönthetetlen bizonyítékok alapján.

Ennek része az is, hogy a bírónak személyesen kell meggyőződnie az érintett állapotáról. Ami ez esetben feleslegesnek vagy értelmetlennek tűnhet, más esetben megmenthet valakit a kizsákmányolástól. Ami a hozzátartozóknak nyilvánvaló, az a bíróságnak csak akkor lesz az, ha meggyőződhet a tényekről” - fogalmazott a bíró, aki szerint nem feltétlenül kell a hozzátartozónak perelni.

„Be kell menni a gyámhivatalba, és kérni őket, hogy ők indítsák meg az eljárást, és mindjárt nincs olyan probléma, hogy a gondozó hozzátartozó ellenérdekű fél, és pl. nem veheti át az alperes levelét” - tette hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Nem voltam hétvégi apuka” – Mészáros Árpád Zsolt reagált fia Nyerő Párosban tett kijelentéseire
A színész elmondása szerint fia tizenöt éves korától vele élt, és a kapcsolatuk mindig szoros volt.


Mészáros Árpád Zsoltot meglepték a fia, Bende szavai, amelyeket a Nyerő Páros című műsorban mondott. A színész szerint sem ő, sem a családja nem érti, miért fogalmazott így a fia.

A műsor egyik feladatában Bende jövőbeli ígéreteket tett párjának, Zsigmond Anginak, ekkor hangzott el a következő vallomás:

„Megígérem azt, hogy minden rossztól megóvlak, és biztonságot teremtek. És megígérem azt, hogyha egyszer apuka leszek, én leszek a legjobb, és mindent megadok a gyermekünknek, amit én nem kaphattam meg.”

Mészáros Árpád Zsolt a story.hu-nak elmondta, nem így látja a közte és fia közötti kapcsolatot. Hangsúlyozta, hogy napi kapcsolatban van mind az öt gyermekével, köztük Bendével is.

Ha tehetné, az alváson kívül minden idejét velük töltené, de egy családfőnek más feladatai is vannak, például az életszínvonal megteremtése és fenntartása.

Úgy véli, ez nem jelenti azt, hogy elhanyagolta volna a fiát.

A színész felidézte, hogy bár elváltak Bende édesanyjával,

sosem volt „hétvégi apuka”.

A fia 15 éves korában hozzá költözött, és később a párja, Angi is csatlakozott hozzájuk. Együtt éltek egy kétgenerációs házban egészen addig, amíg két évvel ezelőtt el nem költöztek egy budapesti lakásba.

A történtek kapcsán így fogalmazott:

„Szerintem a műsorban sokan sok mindent hirtelen és meggondolatlanul mondtak, és Bende is ebbe a hibába esett. Én

nem gondolom, hogy rossz apa lennék. Sőt, ha őszinte akarok lenni, Bendének nem lenne se étterme, se Angija, se semmije, és nem is Pesten élne, ha én nem léteznék.”

MÁZS szerint az is közrejátszhat a fia érzéseiben, hogy születése után nem sokkal ő maga súlyos beteg lett. Elmondása szerint akkoriban kizárt mindent és mindenkit az életéből, hogy a gyógyulásra tudjon koncentrálni, mivel nem lehetett tudni, hogy jó- vagy rosszindulatú daganatról van-e szó.

„De Bende ekkor még nagyon pici volt, nem emlékezhet erre az időszakra, s hogy én ekkor távol voltam tőle. Ha csak valaki nem emlékezteti és mélyíti benne ezt az időszakot… De amint felgyógyultam, ismét 100 százalékosan jelen voltam az életében” – tette hozzá a színész.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Parlament előtt a kémiai kasztrációról szóló javaslat
A Mi Hazánk politikusa, Novák Előd a lengyel szabályozást venné át, a kormány korábbi ellenállása ellenére.


Novák Előd, a Mi Hazánk Mozgalom országgyűlési képviselője újra benyújtotta azt a törvényjavaslatát, amely a pedofil bűnelkövetők esetében lehetővé tenné a kémiai kasztráció alkalmazását. A javaslat a hatályos lengyel szabályozási koncepciót veszi alapul, írja a 24.hu.

A képviselő szerint a jelenlegi magyar büntetőjogi szabályozás nem zárja ki hatékonyan a bűnismétlés lehetőségét, márpedig – mint írta – épp ez az elkövetői kör fokozottan hajlamos a visszaesésre.

Novák szerint a javaslat célja, hogy azok a felnőtt elkövetők, akik gyermekkorúak iránt elfojthatatlan, perverz szexuális vágyat éreznek, a jövőben ne jelentsenek ismételt veszélyt a környezetükre.

Az előterjesztés alapján a szexuális bűnelkövető gyógykezelését akkor kell elrendelni, ha az illetőt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélték, a bűncselekmény elkövetése a normálistól eltérő szexuális szokásainak következménye, és tartani kell attól, hogy gyógykezelés nélkül hasonló cselekményt követne el.

A gyógykezelés járóbeteg-ellátásban vagy zárt intézetben történhet. Utóbbira akkor kerül sor, ha az elítélt nem kezdte meg a gyógyszeres kezelést, tartósan kivonja magát alóla, az súlyosan veszélyeztetné az egészségét, vagy maradandó károsodást okozna, illetve ha fiatalkorúként követte el a bűncselekményt. A gyógykezelést az állam finanszírozza, és azt haladéktalanul meg kell szüntetni, ha szükségessége már nem áll fenn.

Novák Előd az indoklásban felidézte, hogy a korábbi hasonló törvényjavaslatait a fideszes többség rendre leszavazta.

Most azért nyújtotta be ismét, mert – mint írta – Lázár János szeptember 25-én a Szőlő utcai javítóintézet ügyével kapcsolatban úgy nyilatkozott: azt javasolta a kormánynak, hogy aki pedofil bűncselekményt követ el, azt lehessen tényleges életfogytiglanra ítélni, illetve vezessék be a kémiai kasztrálást.

A Mi Hazánk politikusa ugyanakkor kifejtette, hogy nem bízik a fideszes miniszterben, aki szerinte szokás szerint a „jó rendőr” szerepét játssza a kormányban, de az ígéretei gyakran nem teljesülnek. Novák ezután – Semjén Zsolthoz hasonlóan – összekapcsolta a pedofil bűnelkövetőket az LMBTQP-közösséggel, és azt írta: „az LMBTQP-lobbinak hadat üzenve a pedofil bűncselekmények elkövetőinek kémiai kasztrálását kezdeményezi”.

A javaslat indoklása szerint nem állja meg a helyét az a korábbi kormányzati érv, miszerint a kémiai kasztrálás ellentétes lenne az Alaptörvény több pontjával.

Novák szerint az Országgyűlés éppen az Alaptörvényen alapuló gyermekvédelmi kötelezettségnek tehetne eleget az elfogadásával, de akár egy alkotmánymódosítás sem lehet akadály.

Lázár János javaslatával kapcsolatban korábban az atv.hu-nak Bátki Pál büntetőjogi ügyvéd azt mondta: a kötelező kasztráció bevezetése jogilag kizárt, mivel sértené az európai emberi jogi egyezményt. Hozzátette, hogy az Egyesült Államokban és néhány európai országban kizárólag önkéntes alapon, szabadlábra helyezés feltételeként alkalmazzák.

Cikkünk megjelenése után a Jobbik arról tájékoztatott, hogy ők már szeptember 26-án beadták azt a törvényjavaslatot, melyben a kémiai kasztrációt is bevezetnék a pedofil bűnelkövetők ellen. Erről hétfőn Ander Balázs országgyűlési képviselő sajtótájékoztatót is tartott, illetve felszólalt a parlamentben napirend előtt.

„Üdvözöljük, hogy a Mi Hazánk is átvette, majd pár nappal később benyújtotta a Jobbik javaslatát, melyet a párt először egyébként 2010-ben nyújtott be a parlamentnek” – tették hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk