„Miért mentem neki Putyinnak? Gyilkos természete miatt” – írta 2004-ben a két évvel később meggyilkolt Anna Politkovszkaja
Az oknyomozó újságírás bátor, tragikus sorsú alakja volt Anna Politkovszkaja, aki annak idején elsőként tárta fel Oroszország csecsenföldi háborújának borzalmait. A Novaja Gazeta orosz ellenzéki lap munkatársa 2004-ben írt egy nagy port felvert könyvet Putyin Oroszországa címmel, amelyet hamarosan szinte minden világnyelvre lefordítottak. Putyin akkor immár ötödik éve volt Oroszország elnöke és korlátlan ura. Politkovszkaja könyvét figyelmeztetésnek szánta a világnak. Közel két évtizeddel később rá kell döbbennünk, hogy mennyire éleslátó volt, mégsem vették őt komolyan. A rezsim azonban meghamarosan megelégelte leleplezéseit: 2006. október 7-én – éppen Putyin születésnapján – bérgyilkos végzett vele.
Hogy Anna Politkovszkaja Putyin-képe mennyire aktuális, bizonyítják azok a részletek, amelyeket a párizsi Le Monde tett a napokban közzé.
Az újságírónő könyvét 2004. május 6-án közel két hónappal az oroszországi elnökválasztás után és egy nappal Putyin második beiktatása előtt fejezte be. Putyin a szavazatok több mint 70%-át szerezte meg. Hogy miért támadt neki az elnöknek, eképp indokolta:
Hozzáteszi, hogy a választási eredményt senki sem vitatta, az ellenzék mindent elfogadott és alávetette magát. Putyinnak pedig még akkor is meglett volna az elnökséghez szükséges szavazatmennyiség, ha levonják belőle a csalással szerzett 20%-ot.
Politkovszkaja Putyint Gogol Köpönyegének jelentéktelen kishivatalnokához, Akakij Akakijevicshez hasonlította.
„A szovjet KGB tipikus alezredese, a rá jellemző provinciális szűklátókörűséggel, aki még az ezredesi rendfokozatig sem tudott eljutni, aki úgy viselkedik, mint a szovjet titkos szolgálat tisztje, aki megszokta, hogy saját bajtársai ellen kémkedik, ráadásul gyűlölködő: egyetlen ellenzékit, vagy nem őt követő pártot sem hívtak meg a beiktatásra. És ez a kisszerű ember fog trónra lépni” – írja.
Az újságírónő szerint Putyin hatalomra jutása az elődök következménye.
Minden ragyogni fog a királyi aranyok körül, az inasok szolgalelkűen mosolyognak, az összes alacsony rangú KGB-s, akik Putyintól kapták magas pozíciójukat, vigyázzba vágják magukat.” Úgy véli, hogy a „szovjet revans”, amely Putyin felemelkedésével vált nyilvánvalóvá, nemcsak az orosz társadalom nemtörődömsége és apátiája miatt következett be, mert belefáradtak az örökös forradalmakba, hanem azért is, mert a Nyugat is tárt karokkal fogadta. „Silvio Berlusconi valósággal szerelmes belé, ő a legfőbb híve Európában. De ott van Tony Blair, Gerhard Schröder, Jacques Chirac és még az ifjabb Bush is. Egyetlen akadály sem állt csekistánk előtt a Kremlbe vezető úton. Sem a Nyugat, sem pedig egy jelentős belső ellenzék részéről.”
Politkovszkaja nem feledkezett meg azokról sem, akiknek érdekük volt Putyin második elnöksége, akik egyrészt az elnöki hivatalt, a tényleges kormányzati szervet alkotják, hiszen a kormány és a parlament egyaránt Putyin akaratának engedelmeskedik, másrészt pedig árgus szemekkel figyelik a közvélemény reakcióját. De összességében azért, ami Oroszországban történik, mindenekelőtt a társadalom felelős.
„Az Oroszországot cinikusan semmibe vevő Putyinnal szembeni magatartásunk, amely konyhai fecsegésekre korlátozódott, lehetővé tette Putyin számára, hogy gátlástalanul átalakítsa az országot. A társadalom apátiája példátlan és elnéző lesz Putyinnal szemben a következő négy évben is.
Politkovszkaja emlékeztetett arra, hogy a KGB csak ez erőseket tiszteli, a gyengéket felfalja. És mivel a többség gyengének mutatkozott, eltaposták őket. Számukra nincs szebb ajándék, mint reszketni látni a tömeget.
„Putyin már többször is kinyilvánította, hogy nem érti a vita alapelvét. Különösen nem a politikai vitáét. Putyin szerint egy alárendelt nem vitatkozhat a feljebbvalójával. Egy alárendelt, aki ezt megengedi magának, az ellenség.”
A katonai modell szerint, amíg valaki alárendelt, köteles hallgatni, de ha feljebbvaló lesz, akkor elég neki monologizálni, és minden alárendelt köteles úgy tenni, mintha egyetértene vele. Aki pedig nem így tesz, az úgy jár, mint Mihail Hodorkovszkij, a Jukosz olajcég tulajdonosa, akit tíz évi börtönre ítéltek, vagy pedig fizikailag is megsemmisítik.
Az akkor öt éve tartó csecsenföldi háború miatt sem hagyott nyugtot Putyinnak az újságírónő. Felidézte, hogy az 1999 óta elkövetett gyermekgyilkosságok, etnikai tisztogatások egyetlen elkövetőjét sem állították még bíróság elé és Putyin sem követelt vizsgálatot, pedig állítólag szereti a gyerekeket. „Miért mentem neki Putyinnak? Gyilkos természete miatt. Cinizmusa miatt. Rasszizmusa miatt. Az állandó háború miatt. A hazugság miatt. A dubrovkai színházban bevetett halálos gáz miatt, amely 130 embert ölt meg. Az első mandátuma idején megölt összes ártatlan ember miatt, akiket meg lehetett volna kímélni…”
„Nem tud minket elviselni. Megvet minket. Csupán eszköznek tekint minket egyéni hatalmi céljainak elérésére. Ezért tehet meg velünk bármit, amit akar, játszhat kedvére. Szeszélyből kiirthat minket. Semmik vagyunk. És bár ő véletlenül került ilyen magasra, most már a cárunk és istenünk, akit imádnunk kell és félnünk tőle.”
Politkovszkaja figyelmeztetett:
„Nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy Oroszországra újabb évtizedekre politikai tél telepedjen. Szeretnék még egy kicsit élni. Azt kívánom, hogy gyermekeink szabadok legyenek. És hogy unokáink is szabadnak szülessenek. Éppen ezért kívánom, hogy minél előbb eljöjjön az olvadás. De csak mi tudjuk és senki más az orosz tél hőmérsékletét fagypont fölé vinni. Azt várni ma, hogy az olvadás a Kremlből jöjjön, mint Gorbacsov idején, ostobaság és irreális” – zárult a Le Monde szemelvénye a 22 évvel ezelőtt született könyvből.
