KULT
A Rovatból

Pszichiátriai intézetben dolgozott, a külseje miatt nem jósoltak neki nagy jövőt – Dustin Hoffman 86 éves

Már 56 éve Hollywood egyik legelismertebb színésze, aki egy olyan időszakban lett sztár, amikor a magas, szőke, jóképű, sármos adoniszok uralták a vásznakat. Ő azonban megmutatta, hogy épp elég a kimagasló tehetség is.


Dustin Lee Hoffman 1937. augusztus 8-án született a kaliforniai Los Angelesben. Harry Hoffman és Lillian Gold két fia közül ő volt a fiatalabbik. Az apja a Columbia Picturesnél dolgozott kellékfelügyelőként és díszlettervezőként, később pedig bútorokkal kereskedett. Dustin a nevét a színpadi és némafilmszínész Dustin Farnumról kapta, vagyis már gyerekként közel került a szórakoztatóiparhoz. A neveltetése nem volt vallásos, ő maga azt mondta egyszer: "Nincs emlékem arról, hogy zsidó ünnepeket tartottunk volna”, illetve, hogy már körülbelül 10 éves volt, amikor „rádöbbent”, hogy ő zsidó.

Hoffmanról már egészen fiatal korában megmutatkozott, hogy született előadóművész, mivel folyton előadta magát az iskolatársai előtt, ő volt az osztály bohóca, bárkit könnyen megnevettetett rögtönzött számaival.

És természetesen részt vett az iskolai színdarabokban is. Azonban elvesztette érdeklődését mások szórakoztatása iránt, amikor tinédzserként pattanásos lett, és fogszabályzóra volt szüksége. Így először nem is ezt a karriert szánta magának: 1955-ben érettségizett le egy Los Angeles-i középiskolában, majd beiratkozott a Santa Monica Főiskolára azzal a szándékkal, hogy orvosnak tanuljon. Szerencsére az egyik professzora újra felébresztette benne a színpad iránti szeretetet, ennek hatására pedig úgy döntött, hogy mégis színész lesz. A Pasadena Playhouse-ban kezdett el tanulni, ahol összebarátkozott egy Gene Hackman nevű diáktársával.

Amikor Dustin a családjának mesélt a céljairól, Pearl nagynénje figyelmeztette: "Nem lehetsz színész. Nem vagy elég jóképű." Hoffman saját elmondása szerint a színészet iránti elköteleződése korántsem a gyerekkorában indult. „Jó ideig nem gondoltam arra, hogy színész váljon belőlem. A szüleim elém tettek egy zongorát, és eldöntötték, hogy koncertzongorista leszek. Abban az időben, ha fekete voltál, Cadillacet akartál, ha pedig zsidó, azt akartad, hogy a fiad koncertzongorista legyen. Szóval a színészet még csak gondolat sem volt a fejemben. A főiskolán csak azért vettem fel egy színjátszó kurzust, mert szörnyű tanuló voltam, és azt mondták, hogy senki sem bukik meg a színjátszásból, olyan volt, mint a tornaóra” – mesélte egy interjúban.

Hoffman a legendás Lee Strasbergnél is tanult, majd az oklevél megszerzése után Hackmannel együtt New York felé vették az irányt, és azonnal elkezdtek meghallgatásokra járni. Hoffman kénytelen volt minden munkát elvállalni, amit csak talált, többek között játékokat mutatott be a Macy'sben, hawaii virágfüzéreket készített egy virágüzletben, és a New York-i Pszichiátriai Intézetben is dolgozott ügyelőként.

Szorgalom, szorgalom és szorgalom

Mindeközben persze nagyon is elkötelezett volt, módszeresen fejlesztette magát színészként, és végül feljutott a Broadway színpadára. Néhány év után a televízióban és mozifilmekben is kapott kisebb szerepeket, az áttörést pedig az 1967-es Diploma előtt című felnövéstörténettel érte el.

„Akkoriban magasnak, árjának, szőkének, kék szeműnek kellett lenni ahhoz, hogy főszerepet kapjon az ember. Ezek voltak azok az értékek, amelyeket a zsidó stúdióvezetők akartak. Egyfajta keresztény, nem zsidó valóságot teremtettek.

Így a Diploma előttnél is eredetileg Robert Redfordot akarták Benjamin Braddock szerepére. Amikor végül felkértek, nem gondoltam, hogy el tudnék játszani egy ilyen szerepet. Az olyan alacsony és etnikai kinézetű srácok, mint én, nem játszottak ilyen karaktereket. De aztán Mike Nichols rendező megkérdezte: »Olvastad a könyvet?« Én meg azt mondtam: »Igen.« Ő meg: »Szerinted vicces volt?« Én meg: »Igen.« Erre ő: »Hát, talán Benjamin Braddock belülről zsidó.« Így beszélt rá, hogy részt vegyek a próbafelvételen” – emlékezett vissza a karrierje kezdetére Hoffman.

Nichols filmjét aztán 1968-ban hét Oscar-díjra jelölték, köztük a legjobb film kategóriájában is, és bizony Hoffman sem maradt ki a dicsőségből, megkapta élete első Oscar-jelölését a színészi munkájáért, illetve övé lett az év legjobb új felfedezettjének járó Golden Globe-szobrocska. Ezt követően is folyamatosan lenyűgözte a kritikusokat, és alig két évvel később újabb Oscar-nominációt kapott az 1969-es Éjféli cowboyban nyújtott parádés alakításáért.

A következő évtizedben Hoffmant felkapták, számos projektben szerepelt, és olyan filmekkel szerzett elismerésekett, mint a Kis nagy ember (1970), a Szalmakutyák (1971), a Pillangó (1973), az újabb Oscar-jelölést hozó Lenny (1974), Az elnök emberei (1976) vagy a Maraton életre-halálra (1976). Az Oscar-díjat végül 1980-ban vihette haza először egy elvált férfi megformálásáért, aki megtanul gondoskodni a kisfiáról, majd kénytelen harcolni a felügyeleti jogért az 1979-es Kramer kontra Kramer című csodás drámában.

Zűrök otthon

A karrierje folyamatosan felfelé ívelt, Hollywood egyik legmegbízhatóbb színésze volt ekkor, szinte csak és kizárólag színvonalas filmeket vállalt, és mindig emlékezeteset alakított. A kitörő szakmai sikerei ellenére Hoffman kamerákon kívüli életén azonban a káosz uralkodott. Ebben az időszakban ért véget ugyanis az első házassága Anne Byrne-nel (akit még 1969-ben vett el, és akitől Jenna nevű gyermeke született 1970-ben, illetve örökbe fogadta a neje előző kapcsolatából származó lányát, Karinát is), ekkor hunyt el az édesanyja, Lillian, illetve több hollywoodi stúdióval is pereskedett a kreatív kontroll elvesztése miatt. Sok mindenkivel összeveszett, több közeli barátját is elvesztette, aminek a forgatásokon tanúsított heves vérmérséklete és maximalizmusa volt az oka.

Szerencsére azonban Hoffman végül talpra állt. Újra megnősült 1980-ban (Lisa Gottsegent vette el, akivel máig együtt vannak, és négy közös gyermekük született: Jake 1981-ben, Rebecca 1983-ban, Max 1984-ben, Alexandra pedig 1987-ben), és ismét célba vette az Oscart.

Ezúttal az 1982-es Aranyoskám című filmben egy szappanopera-szerep kedvéért volt kénytelen nőnek öltözni, hogy elnyerje az Akadémia tetszését. Ez sikerült is, legalábbis egy újabb jelölés erejéig, Ben Kingsley ugyanis erősebbnek bizonyult a Gandhiért.

Hoffman az Aranyoskám után kivett egy hosszabb alkotói szünetet, öt évig nem tűnt fel a mozikban, csupán az 1985-ös Az ügynök halála című tévéfilm főszerepére bólintott rá. 1987-ben lehetett látni legközelebb Warren Beatty oldalán az Ishtar című csúfos bukásban, ami már nem Oscarokra, hanem Arany Málnákra volt esélyes. Hoffman azonban azóta sem bánta meg e vállalását. „A film a következőt üzeni számomra: nem fontosabb-e, hogy azzal töltsd az életed, amit szenvedélyesen csinálsz, még ha másodosztályú is, mint hogy első osztályú és sikeres legyél valamiben, ami nem érdekel. Bár az Ishtarnak vannak hibái, én mégis szeretem” – nyilatkozta Elaine May rendezéséről.

Színészünk tehát megrázta magát, és a következő évben csodát mutatott a közönségének. Az 1988-as Esőemberrel ismét mindenkit levett a lábáról: Barry Levinson filmjével élete egyik legnagyobb sikerét könyvelhette el, és persze kiérdemelte élete második (és eddigi utolsó) Oscar-díját az autista Raymond Babbitt megformálásáért.

Máig A-kategóriás

Az Esőember jelentette Hoffman karrierjének csúcsát, és bár ez a kijelentés szomorúan hangozhat egy ma is aktív színész kapcsán egy 1988-ban bemutatott filmről, azért senki ne gondoljon rosszra, Dustin Hoffman sosem tűnt el a süllyesztőben, mindig Hollywood élvonalában tudott maradni.

A kilencvenes évek is hoztak számára szakmai és közönségsikereket, elég csak a Dick Tracyre (1990), a Hookra (1991), a Vírusra (1994), a Sleepers – Pokoli leckére (1995), az Őrült városra (1997), vagy az Amikor a farok csóválja… (1998) című Barry Levinson-szatírára gondolni, amelyért megkapta hetedik, egyben eddigi utolsó Oscar-jelölését. Való igaz, az ezredforduló nem hozott neki szerencsét, és talán az utóbbi 20-23 évben nem köthetők a nevéhez olyan filmes hatalmasságok, mint a korábban felsoroltak, de azért hébe-hóba azóta is becsúsztak sikerek (pl. Vejedre ütök, Utódomra ütök, Kung Fu Panda-filmek, Holiday) és minőségi projektek (pl. Az ítélet eladó, Én, Pán Péter, Parfüm – Egy gyilkos története, Felforgatókönyv, A séf, The Meyerowitz Stories (New and Selected)). Legközelebb pedig, ha végre elkészül, és be is mutatják, Francis Ford Coppola több évtizede dédelgetett álmában, a Megalopolisban lesz látható Adam Driver, Aubrey Plaza, Shia LaBeouf, Laurence Fishburne, Forest Whitaker és Jon Voight oldalán.

Az igazi főhős

S hogy mi volt Dustin Hoffman titka? Miért lett belőle sztár a hatvanas években, amikor a férfi főszereplőket magasnak és erősnek látták, „vésett” arcvonásokkal és tökéletes mosollyal? Nos ő, ahogy korábban James Cagney vagy Humphrey Bogart, nem istennek, hanem valódi, bár rendkívüli emberi lénynek tűnt, akivel könnyebb volt azonosulni. Hoffman, aki elsősorban színész volt, csak másodsorban sztár, nagy erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy alakításait átjárja a realizmus és az empátia. Egyszer azt mondta: "Az egyik dolog, ami állandóan megragad, hogy amikor kimegyek az utcára, nem azt látom, amit a képernyőn. Bekapcsolom a tévét, és amit a képernyőn látok, az nem az, amit a való életben is. Ez pedig zavar engem. Közelebb akarok kerülni ahhoz, amit az életben tapasztalok. Szeretem, ha a hajam nincs belőve. Szeretem látni az embereket smink nélkül, vagy legalábbis úgy, hogy látszik az arcuk saját pírje, a saját pattanásaik és a sajátos viselkedésük."

Gyakorlatilag az egyetlen kritika, amit Hoffmannal kapcsolatban valaha is megfogalmaztak, az a maximalizmus, amit amúgy büszkén visel. A besorolás jogos: Dustin Hoffman minden bizonnyal maximalista, olyan művész, aki munkájának minden apró elemét megvizsgálja, hogy a lehető legmeghatóbb, legemberibb és leghitelesebb karaktereket alkossa meg.

Öt-hat évtizeddel ezelőtt lehetetlennek tűnt, hogy Dustin Hoffmanra főhősként gondoljunk. Ma már nehéz úgy ránézni, hogy bármi mást lássunk benne. Talán épp ő a tökéletes főszereplő: egyszerre hollywoodi sztár és generációjának egyik legnagyobb színésze.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Mostantól a tévében is nézhetők lesznek a Sziget magyar koncertjei
A Sziget Fesztivál és a közmédia megállapodásának értelmében az M1 csatorna tűzi műsorára a hazai fellépők koncertjeit. A szerződés szerint a felvételek a Médiaklikken is elérhetők lesznek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. augusztus 05.



A Sziget Fesztivál és a közmédia szerdán megállapodást írt alá, amelynek értelmében az M1 csatorna a nyár folyamán műsorára tűzi a fesztivál magyar előadóinak koncertjeit. A felvételek korlátozott ideig online, a Médiaklikk felületén is visszanézhetők lesznek – áll a közmédia közleményében.

Az erről szóló dokumentumot Gerendai Károly, a Sziget alapítója és Horváth P. András, a közmédia megbízott vezérigazgatója írta alá.

Gerendai Károly a bejelentés kapcsán a magyar zenei élet népszerűsítését hangsúlyozta.

„Örülünk annak, hogy ezek az élmények idén azokhoz is eljuthatnak a közmédia segítségével, akik személyesen nem tudnak részt venni a fesztiválon. Bízunk benne, hogy ez az együttműködés még több emberhez viszi közelebb a magyar zenei élet kiemelkedő előadóit” – mondta az alapító.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Taylor Sheridan megint megcsinálta! Visszatért az év egyik legjobb akciósorozata - Ilyen lett a Lioness 3. évadnyitánya
A Lioness egyszerre feszült kémsorozat, karakterdráma és brutális akcióthriller. Zoe Saldaña ismét remek formában vezeti a CIA legveszélyesebb programját, miközben Taylor Sheridan újabb nagyszabású történetet indít útjára. Az évadnyitó alapján a sorozat továbbra sem veszített a lendületéből.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2026. augusztus 04.



Taylor Sheridan neve mára szinte önálló márkává vált a televíziózásban, legalábbis a SkyShowtime/Paramount+-nál biztos. A legtöbben a Yellowstone-univerzum miatt ismerhetik a nevét, de az elmúlt években bebizonyította, hogy nemcsak a modern westernhez ért. Akár olajfúrókról, maffiavezérekről, börtönökről vagy titkos CIA-műveletekről mesél, mindig ugyanazzal a magabiztossággal épít karaktereket és feszültséget.

A Lioness ennek talán az egyik legjobb bizonyítéka. Olyan sorozat, amely egyszerre működik akciófilmként, kémtörténetként és családi drámaként.

Ráadásul mindhárom műfajban meglepően magabiztos.

Bevallom, a Lioness sokáig radar alatt maradt nálam. Aztán teljesen beszippantott, és egy hétvége alatt ledaráltam az első két évadot. Nem pusztán a látványos katonai akciók miatt, hanem azért, mert Sheridan itt is azt csinálja, amihez talán a legjobban ért: hús-vér karaktereket ír. A lövöldözések mögött végig emberek állnak, akiknek minden döntése valódi következményekkel jár.

Ebben természetesen óriási szerepe van a szereplőgárdának is. Zoe Saldaña, Nicole Kidman és Morgan Freeman már önmagukban is olyan névsor, amely bármelyik produkciót eladja, bár azt hozzá kell tenni, hogy utóbbi kettő eléggé mellékszereplő. A sorozat azonban szerencsére nem csak a sztárnevekre épít. A mellékszereplői is zseniálisak. Bármennyire nem kedvelem, különösképpen Saldaña remek választás Joe szerepére, aki a CIA Lioness-programjának irányítója.

A program lényege egyszerű, de rendkívül izgalmas. A hírszerzés olyan női ügynököket toboroz és képez ki, akik képesek olyan hálózatokba bejutnak, ahová férfi kollégák nem tudnak.

Cél: terroristák, bűnözők különféle családtagjaival összebarátkozni, majd közel kerülni a célponthoz.

Küldetéseik rendszerint életveszélyesek, és legtöbbször egy célpont likvidálásával érnek véget.

A sorozat azonban nem azért épít női főszereplőkre, hogy kipipáljon egy aktuális trendet. A Lioness-program létezésének világos dramaturgiai oka van: ezekhez a fedett műveletekhez valóban olyan ügynökökre van szükség, akik olyan körökbe is beépülnek, ahová férfi operátorok esélytelenek lennének. Emiatt a koncepció végig természetes hatást kelt, nem erőltetett.

Sheridan akár cowboyokról, olajmunkásokról vagy CIA-ügynökökről ír, mindig ugyanazzal az alapossággal nyúl a szereplőihez. Joe története sem csupán a titkos műveletekről szól. Miközben az egyik legfontosabb CIA-programot irányítja, próbál helytállni anyaként és feleségként is. Kívülről szinte tökéletes családot látunk: sikeres sebész férj, két gyerek, rendezett élet. A valóság azonban jóval bonyolultabb.

Sheridan kiváló érzékkel szemlélteti, milyen ára van annak, ha valaki olyan munkát végez, amelyben egyetlen telefonhívás is örökre megváltoztathatja az életét.

A Lioness ezért sokkal több egyszerű akciósorozatnál. A családi jelenetek legalább olyan fontosak és szórakoztatóak, mint a tűzharcok vagy a kiképzések. Szerencsére egyik sem megy a másik rovására. Az első két évad különálló történeteket mesélt el. A szereplők ugyan visszatértek, de minden szezon új geopolitikai konfliktus köré épült. Az első a Közel-Keletre koncentrált, a második a mexikói drogkartellek világába vezetett, így szinte borítékolható volt, hogy a harmadik évad ismét új terepre viszi a történetet.

A harmadik évad rögtön egy sokkoló jelenettel nyit: Joe eltűnik. Ahelyett, hogy azonnal választ adna a rögtön felmerülő kérdésekre, a sorozat hat hónapot ugrik vissza az időben, és apránként rakja össze, hogyan jutottunk idáig. Az új történet ezúttal az orosz–ukrán konfliktus közepén zajlik, az első epizód pedig gyakorlatilag egy nagyszabású különleges katonai művelet bemutatása, aminek a célja, hogy egy magas rangú orosz tisztet elkapjanak.

Sheridan pedig továbbra sem finomkodik: az akciók brutálisak, nyersek és kifejezetten realista hangulatúak.

Jól mozgat nagy létszámú katonai egységeket, és a lövöldözések soha nem érződnek öncélúnak. A feszültség végig működik, és az akciójelenetek mögött mindig ott húzódik a politikai és emberi tét is.

A Lioness egyik legnagyobb erénye azonban nem az akcióban rejlik. Sheridan nem próbál ötpercenként sokkolni, nem épít mesterséges csavarokra, és nem akar minden jelenetet világmegváltó fordulatként eladni. A történet logikusan építkezik, a karakterek döntései következetesek, a konfliktusoknak pedig valódi súlya van. Emiatt az egész sokkal hitelesebb, mint a legtöbb modern kémsorozat.

Ha a folytatás is tartja ezt a színvonalat, a Lioness könnyedén megőrizheti helyét a legjobb modern akciósorozatok között.

Az évadnyitó minden fontos kérdést feltesz, látványos, feszült és végig magabiztosan építkezik. Az egyetlen igazi probléma ugyanaz, mint eddig: amikor igazán beindulna, egyszerűen véget ér. A záró cliffhanger után pedig aligha lesz olyan néző, aki ne akarná azonnal elindítani a következő részt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Puzsér Róbert: Bocsánatot kérek a nERDŐ című kulturális merényletért, alávalósága a magyar kultúra sérelmére elkövetett botrány
A Szélsőközép vezetője szerint a produkció „hitványság” lett, és elismerte, hogy a publikálás előtt nem is látta az epizódot. Szerinte a rajzfilm a „South Parkhoz foghatónak hirdette magát”, de végül „Ihos József, Sas József és az Aradi-Varga Show örököse lett.”


Puzsér Róbert kedden videóban kért bocsánatot a nERDŐ című animációs sorozatért, amelyet „kulturális merényletnek” nevezett. A publicista teljes felelősséget vállalt a projekt minőségéért, és élesen elhatárolódott a hozzá kapcsolódó termékektől és támogatói csomagoktól is.

„Mélyen tisztelt felhasználók! Ezennel töredelmesen bocsánatot kérek tőletek azért, amit munkatársaim oldalán, a nERDŐ című kulturális merénylettel a hazai nyilvánosság ellen elkövettem” – kezdte bejegyzését.

Hozzátette, hogy szívből bánja és szégyelli „a nERDŐ címre keresztelt hitványságot.” Szerinte a projekt „alávalósága nem pusztán az én személyes szégyenem, és nem pusztán a Szélsőközép szégyene, hanem a magyar kultúra sérelmére elkövetett botrány.”

Puzsér elmondja, a bocsánatkérésnek már a „közgyalázat megjelenése után közvetlenül” el kellett volna hangzania. Ezt azért halogatta, mert bízott benne, hogy a vizuálisan igényesnek tartott rajzfilm egy újraírással még menthető lehet. „Mára ez az illúzió szertefoszlott” – szögezte le.

A produkció színvonalát éles szavakkal illette, mondván, az

a „South Parkhoz foghatónak hirdette magát, de még Maksa Zoltán humorát is alulmúlta.” Úgy vélte, a gazdag magyar rajzfilmhagyomány folytatójának szánt sorozat végül „Ihos József, Sas József és az Aradi-Varga Show örököse lett.” majd

A publicista elismerte személyes felelősségét, noha a rajzfilm úgy került fel a csatornájára, hogy abból egy percet sem látott. Úgy fogalmazott, megbízott a stábtagok ízlésében, de „ez a kifogás nem állná meg a helyét.” Kijelentette: „Igenis gondot kellett volna fordítanom rá, és felelősséget kellett volna vállalnom a minőségéért, főleg úgy, hogy a készítők a stáblistára írták a nevem.” Külön kitért a projekt anyagi vonzataira is.

„A hatalmas arccal előadott merchandise ajánlatok, meg a pofátlan mohósággal beárazott támogatói csomagok pedig csak súlyosbítottak ezen” – írta, és bár ezek megalkotásában sem vett részt, az ezért való felelősség alól sem akar kibújni.

Puzsér a bejegyzés végén önkritikusan megjegyezte: „Nem voltam jó gazdája a Szélsőközépnek.” Egyúttal ígéretet tett arra, hogy a jövőben másképp kezelik az ilyen jellegű projekteket.

„A Szélsőközépre közelebb akkor tesz majd úgy, minthogyha rajzfilmstúdió volna, amikor valóban az lesz. Ha minden jól megy, soha napján.”

A nERDŐ című, közéleti szatírának szánt animációs sorozat idén februárban debütált a Puzsér Róberthez köthető Szélsőközép YouTube-csatornáján. A publicista posztja szerint a produkciót a magyar rajzfilmhagyományok folytatójának szánták, azonban a megjelenést követően rendkívül negatív fogadtatásra talált.

A kritikák politikai oldaltól függetlenül bírálták a sorozat humorát, dramaturgiáját és ritmusát. A sajtóvisszhangok többsége a koncepciót és a kivitelezést is „fáradtnak” minősítette, amely szerintük nem képes szellemesen megragadni a közéleti karikatúra műfaját.

A sorozat körüli felháborodást tovább erősítette, hogy a premierrel egy időben az alkotók webshopot indítottak, ahol a rajzfilmhez kapcsolódó termékeket és különböző árú támogatói csomagokat kínáltak.

Puzsér bocsánatkérése:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Gyerekek szexuális bántalmazásával és a holokauszttal poénkodott, ezért kirúgták A galaxis őrzői 3 éléről, majd ő lett a DC-filmek ura – James Gunn 60 éves
Már 12 évesen belezős zombihorrorokat forgatott a tesóival, később pedig egy morcos mosómedve és egy csekély szókincsű fa csinált belőle sztárrendezőt.


James Francis Gunn Jr. 1966. augusztus 5-én látta meg a napvilágot a Missouri állambeli St. Louisban James F. Gunn és Leota „Lee” Hynek gyermekeként. Az apja és a nagybátyja is ügyvédként dolgoztak, őt azonban nem érdekelte ez a szakma. Katolikus nevelést kapott az öt testvérével együtt: az ismert színész Seannal (ő alakítja Kraglint A galaxis őrzői-filmekben, illetve Kirköt a Szívek szállodájában) a politikai író Matt-tel, a forgatókönyvíró Briannel (Utazás a rejtélyes szigetre, Brightburn: A lángoló fiú) illetve Patrickkel és Beth-szel. Ír származásúak, az apjuk ugyanis egy ír bevándorló családból származik. James egyszer azt nyilatkozta, hogy a vezetéknevük eredetileg az ír MacGilgunn volt, és hogy ez azt jelenti: „A halottak istene szolgáinak fiai.”

Fiatalkorában Gunnra olyan kis költségvetésű horrorfilmek hatottak a leginkább, mint Az élőhalottak éjszakája (1968) vagy a Péntek 13 (1980). Olyan horrormagazinokat bújt, mint pl. a Fangoria, és filmvetítésekre járt, többek között az eredeti Holtak hajnala (1978) vetítésére a St. Louis-i Tivoli moziba.

12 éves korában már a testvéreivel együtt 8 mm-es zombifilmeket kezdett forgatni az otthonuk közelében lévő erdőben. Ezek közül a legtöbb fröcsögős horror-vígjáték volt, amelyekben a testvéreit zombik belezik ki.

A Gunn gyerekek mind a jezsuita St. Louis University High Schoolba jártak, ahol James 1984-ben érettségizett. A profi filmezés előtt még másban gondolkodott, rock and roll-karrierre vágyott. The Icons nevű bandájában ő volt az énekes, és ki is adtak egy albumot Mom, We Like It Here on Earth címmel. Ezzel persze nagyon kevés pénzt kerestek, ezért ekkortájt ápolóként is dolgozott Tucsonban, első regénye, a The Toy Collector számos szituációja pedig ezen az időszakon alapul. Emellett ekkoriban képregényeket írt és rajzolt underground és egyetemi újságokba.

B-filmes kezdetek

Végül visszatért az iskolapadba, és szülővárosában, St. Louisban szerezte meg bölcsészdiplomáját a Saint Louis Egyetemen. Az egyetemei évei alatt politikai karikatúrákat rajzolt az iskola heti diáklapjába, a The University Newsba. Gunn a tanulmányaival kapcsolatban elmondta: „Két évig jártam a Loyola Marymount filmiskolájába Los Angelesben. De akkoriban elég rossz passzban voltam, és abba kellett hagynom. A Columbia University School of Fine Arts posztgraduális képzésére jártam, de prózaírást tanultam, nem forgatókönyvírást.” Ehhez New Yorkba kellett költöznie, és itt, 1995-ben szerzett művészeti mesterdiplomát, bár elmondása szerint ez egy csodálatosan drága időpazarlás volt.

A mesterképzésének befejezése közben állt munkába a Troma Studiosnál, Amerika vezető B-film-gyártó cégénél. Ott írta meg (a rendező Lloyd Kaufmannal együtt) a „kultklasszikus” Tromeo and Juliet című 1996-os trashfilmet, sőt, ő volt az egyik producere is.

Ez a jó ízlés határait feszegető, durván túlzó és egyáltalán nem hollywoodi stílusú Shakespeare-paródia bővelkedett erőszakban, szexben és vérben, de sokaknak tetszett, és a cannes-i filmfesztiválon is bemutatták, mielőtt kultstátuszra tett volna szert, nyilván egy szűkebb réteg körében.

A második film, amit Gunn írt, a későbbi The Last of Us sorozat showrunnere és a Csernobil írója, Craig Mazin egy korai vígjátéka, a 2000-es Elbaltázott szuperhősök volt, amely vegyes fogadtatást kapott, sikert azonban nem aratott, így nem ez hozta meg alkotóinak az áttörést.

Bukásokkal startolt

Az első hollywoodi mainstream film és egyben az első kereskedelmi siker Gunn karrierjében meglepőnek számít: a 2002-es Scooby-Doo: A nagy csapatról van szó, amelynek forgatókönyvét ő írta, és amely rengeteg negatív kritikát kapott, ám 275,6 millió dollárt kaszált a mozikban világszerte. Ugyanez volt a helyzet a 2004-es folytatással, a Scooby-Doo 2: Szörnyek póráz nélküllel is, amelyet szintén Gunn írt. Sőt, úgy tervezte, hogy a harmadik részt ő maga rendezi meg, ám miután a második film kevesebb bevételt hozott, mint az első, végül elkaszálták a franchise-t.

Ez az év (a 2004-es) azonban hozott még egy sikert Gunnak, ezúttal már egy vegytiszta horror formájában: ő vetette papírra ugyanis Zack Snyder Holtak hajnala-remake-jét, amit a kritikusok Snyder egyik legjobb alkotásának tartanak. Sokan felfigyeltek ekkor Gunn nevére, aki kivételes arányérzékkel keverte a horrort az ütős poénokkal és a jó dumákkal.

Ez lett az ő terepe: az erőszak és a humor párosítása. Az első saját rendezése is e szellemben fogant: a Slither: Féltél már nevetve című 2006-os horror-vígjátékkal debütált direktorként, amelyben Michael Rooker (Gunn kabalaszínésze) karaktere durván eldeformálódk, miután egy meteoritból származó földönkívüli parazita megfertőzi. A mindössze 15 millió dolláros költségvetés ellenére a film bukott a mozipénztáraknál, pedig kifejezetten szórakoztató, egyben gusztustalan és hátborzongató tisztelgés volt Hollywood nagy B-filmjei előtt.

Sebaj, majd a második – gondolhatta. Vissza is tért 2010-ben egy újabb provokatív vígjátékkal, ezúttal a szuperhősök világába, amelynek a címe szimplán Super volt, s olyan sztárokkal operált, mint Kevin Bacon, Ellen Page, Liv Tyler vagy A hivatal okán akkoriban igen népszerű Rainn Wilson. Nagyon véres, nagyon vicces és nagyon furcsa film volt, ráadásul a Slither büdzséjének kb. hatodából készült, mégis orbitálisat bukott, még félmillió dollárt sem tudott összegyűjteni a mozikban világszerte. Valószínűleg rossz volt az időzítése, hiszen ugyanabban az évben jelent meg a Ha/ver című film felettébb hasonló sztorival.

Mosómedvék, sértő tweetek

Ezek után ki bízna Gunnra egy nagy költségvetésű képregényfilmet, a Marvel Mozis Univerzum 10. darabját, az addig széles körben ismeretlen hőscsapattal operáló A galaxis őrzőit? Persze, hogy a Marvel ura, Kevin Feige, aki meglátta James Gunnban a tehetséget, hiszen lehet, hogy a Slither és a Super is megbuktak, de piszkosul szórakoztótak voltak, Űrlordék sztorijába pedig pont ez a fajta pimaszság kellett. Nosza, Gunn hirtelen sztárrendező lett, A galaxis őrzői (2014) ugyanis fantasztikus kritikákat kapott, nem mellesleg pedig szép nagy kasszasiker lett (773 millió dolláros bevétel).

Gunn persze vissza is tért, hogy megírja és megrendezze a folytatást, A galaxis őrzői vol. 2 (2017) pedig hozta az elvárt minőséget és profitot (863,7 M). Szabad volt az út a harmadik részhez… vagy mégsem?

2018 júliusában valaki rámutatott, hogy Gunn 2008 és 2012 között a Twitteren durva és sértő poénokat osztott meg, amelyek témái között ott volt a gyermekek szexuális bántalmazása, a nemi erőszak és a holokauszt is. Erre a Disney azonnal felbontotta vele a szerződésüket, s így leváltotta őt az előkészületben lévő A galaxis őrzői 3 rendezői posztjáról is. Gunn nyilvánosan bocsánatot kért a szerinte „ostoba, egyáltalán nem vicces és rendkívül tapintatlan” poénokért: „Még ennyi év elteltével is teljes felelősséget vállalok az akkori viselkedésemért. Most már csak annyit tehetek, hogy őszinte és szívből jövő sajnálatomat fejezem ki, és igyekszem a lehető legjobb ember lenni: elfogadó, megértő, az egyenlőség mellett elkötelezett, és sokkal átgondoltabban fogalmazok a nyilvános kijelentéseimben, valamint a közbeszéd iránti kötelezettségeim teljesítésében.”

A Walt Disney Studios döntése rengeteg közszereplő és újságíró bírálatát váltotta ki, köztük olyan színészekét, mint Dave Bautista, Selma Blair vagy David Hasselhoff és olyan rendezőkét, mint Joe Carnahan és Fede Alvarez. Ugyanakkor elindult a rajongók részéről egy online petíció is, amely arra szólította fel a Disney-t, hogy vegye vissza Gunnt, és több mint 400 000 aláírás gyűlt össze.

Nem sokkal ezután pedig A galaxis őrzői szereplői (Chris Pratt, Zoe Saldaña, Dave Bautista, Bradley Cooper, Vin Diesel, Sean Gunn, Karen Gillan, Pom Klementieff és Michael Rooker) közös nyilatkozatot adtak ki, amelyben kifejezték támogatásukat Gunn iránt, hangsúlyozva, hogy ő már évekkel korábban elhatárolódott a viccektől, és bocsánatot kért értük.

Több vas a tűzben

A DC/Warner rögtön meglátta a lehetőséget Gunn kirúgásában, és felkérték, hogy írja és rendezze meg nekik a The Suicide Squad – Az öngyilkos osztagot. Gunn le is csapott a feladatra, és elkezdett dolgozni a forgatókönyvön.

2019 márciusában aztán jött a váratlan húzás: hallgatva a sztárok és a közönség kérésére, a Disney visszahelyezte Gunnt A galaxis őrzői 3 rendezői posztjára.

Ő elfogadta a felkérést, hiszen A galaxis őrzői mégis az ő gyermeke, ám mivel ekkor már Az öngyilkos osztagon dolgozott (amit 2021 nyarán terveztek bemutatni), az volt a feltétele, hogy csak annak bemutatása után tudja elkezdeni Űrlord, Gamora, Mordály, Groot és Drax harmadik kalandjának forgatását, addig pedig összedobja a forgatókönyvet. Így a trilógiazáró epizód felvételei végül többévnyi csúszásssal, 2021 októberében startoltak, és 2023 májusában, vagyis hat évvel a második rész után került a mű a mozikba. Egyébként mindkét filmet imádta a kritika, ám Az öngyilkos osztag ennek ellenére is megbukott (168,7 M), míg A galaxis őrzői 3. rész nagy sikert aratott (845,5 M). Közben azonban Gunn a DC-t sem hanyagolta el, hiszen 2022-ben kijött Peacemaker – Békeharcos című sorozattal, majd 2025-ben annak második évadával is.

A Warner pedig annyira megszerette Gunnt a közös munka során, hogy rá és Peter Safran producerre bízták a DC új mozis univerzumának megszervezését, vagyis Gunn lett az új DCU egyik ura. Ennek első állomása volt a Különc kommandó című animációs sorozat 2024-ben, majd jött 2025 nyarán az első film, a csodás és sikeres Superman (618,7 M), idén pedig a hatalmasat bukó Supergirl (125,8 M). Hát igen, egyszer fent, egyszer lent. Meglátjuk, mit hoz a jövő a DCU-n belül, leginkább az idén ősszel érkező, és a testhorror jegyében fogant Agyagpofa, valamint 2027-ben Gunn következő saját rendezése, a Superman már forgó folytatása, a Man of Tomorrow.

A színésznők a gyengéi

James Gunnak egyébként Rainn Wilsonon kívül volt még egy kötődése A hivatal című szitkomhoz, méghozzá az abban Pam Beeslyt alakító Jenna Fischer személyében, akivel még a karrierjük legelején, 1999-ben szerettek egymásba. 2000-ben már ki is mondták egymásnak a boldogító igent, hét évvel később azonban, még A hivatal sugárzásának első éveiben szakítottak, 2008-ban pedig hivatalosan is kimondták a válásukat. Közös gyermekük nem született.

Hét évvel később, 2015-ben jött össze Gunn a nála 21 évvel fiatalabb színésznővel, Jennifer Hollanddal (Gunn 49, Holland pedig 28 éves volt ekkor), akit 2022 februárjában eljegyzett, s ugyanazon év szeptemberében feleségül is vett.

Nem mellesleg pedig előszeretettel szerepelteti őt a saját projektjeiben, hiszen Holland alakítja Emilia Harcourt ügynököt, a Peacemaker – Békeharcos női főszereplőjét, aki feltűnt Az öngyilkos osztagban, a Black Adamben (2022) és a Shazam! Az istenek haragjában (2023) is. A gyermekáldás eddig őket is elkerülte.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk